Tizenéves koromban furdalt a kíváncsiság, vajon milyen lehet egy véradás. Foglalkoztatott a gondolat, de tudtam, hogy én soha nem fogok vért adni, mert féltem tõle. Mi lesz, ha rosszul leszek? Ha nem bírok felkelni az ágyról?
Mikor betöltöttem a 18. életévemet, úgy éreztem, itt az idõ. Még mindig nagyon féltem, de kíváncsiságom legyõzte félelmemet. Elmentem életem elsõ véradására. A rögtönzött kartonozóban kiállították a donor kartonomat. Ezután pár kisebb vizsgálat következett. Lázat kellett mérni, lakmusz csíkot levizelni, bal kezem vénájából vérmintát vettek, a belgyógyász megvizsgált. Meghallgatta a tüdõ, és szívhangot, megmérte a vérnyomást, majd kérdezgetett, hogy érzem magam, dolgozom-e veszélyes helyen, magasban, stb. Ezeken a vizsgálatokon megfeleltem, a doki megállapította, hogy adhatok vért. Ennek örültem, mert ha adhatok vért, az azt jelenti, hogy egészséges vagyok.
Jobb kezem vénájából 4 dl vért vettek le. Vénámra nyomókötést tettek, amit 5 percig kellett szorítanom. Fekve, mivel ez volt az elsõ véradásom.
Felálltam, elindultam. Semmi bajom nem volt. Nem szédültem, nem lettem rosszul. Ezen felbátorodva úgy döntöttem, hogy negyed év múlva újra eljövök vért adni.
Másnap mintha újjá születtem volna. Annyira frissnek éreztem magam, tele voltam élettel, erõvel, frissességgel. Csodálatos érzés volt, ilyent azelõtt még soha nem éreztem.
Teltek-múltak a hónapok, negyedévek, évek, és én néha kisebb-nagyobb szüneteket tartva, de azért általában rendszeresen igyekeztem minél több véradáson megjelenni. Soha semmi gond nem volt. Mindig megfeleltem az orvosi vizsgálaton, és soha nem lettem rosszul.
Régebben egy állami cégnél dolgoztam. Itt lehetõség nyílt arra, hogy havonta járjak plazmás véradásra, a megyei transzfúziós állomásra. Volt a cégnél egy idõs bácsi, aki ennek szervezésével foglalkozott. Jelentkeztem nála, és 6-7 hónapig rendszeresen jártam plazmát adni. Reggel hétkor indultunk, és délután egy óra körül értünk haza. Vállalati kisbusszal jártunk. A napunkra be volt írva a 8 óra, és pluszba kaptunk egy nap csúszót is.
A plazmás véradáson 8 dl vért vesznek le. Mikor ez megvan, elviszik a vért, kicentrifugázzák belõle a plazmát, addig is infúziót kapunk. Ez nem kellemes, mert az infúziós víz hideg, szétáramlik az egész testben, majdnem fáztam tõle. Ez idõ alatt lehetett nézni a tévét, vagy aludni. Én az alvás mellett döntöttem, de nem ment, mert amint becsuktam a szemem, ott termett egy ápolónõ, és megkérdezte: - Jól érzi magát?
- Jól érzem magam.- válaszoltam. Aztán ez háromszor- négyszer megismétlõdött, és feladtam az alvás reményét, néztem a tévét.
Visszahozták a plazma nélküli vért. Az infúzióról levették a vizespalackot, és a véreszacskót tették a helyére, amiben talán 4-5 dl vér volt. Ez sok idõbe telt, mire cseppenként visszakerült a szervezetembe. Egy ilyen plazmás véradás 2 sima véradásnak felel meg, mert itt dupla mennyiségû vért vesznek le.
Az évek múlásával láttam, hogy szegényedik el az egészségügy. Kezdõdött azzal, hogy az 5-6 milliméter széles lakmuszcsíkot hosszában kettévágták, hogy legyen belõle elég. Aztán idõvel eltûnt. Majd idõvel a lázmérõk is eltûntek. Közben ott hagytam az állami céget, egy Kft-nél gályázok, hogy éhen ne dögöljek. Maszek világ, itt semmi törvényt, jogszabályt nem tartanak be. A munkatörvénykönyv elõírja, hogy véradás napján a munkáltató 4 órát köteles fizetni a munkavállalónak, de ez csak elméletben létezik, gyakorlatban nem. És én mégis járok vért adni, ilyenkor mindig kiveszek egy nap szabadságot.
Most 35 éves vagyok. Múltkor kiszámoltam, hogy a 17 év alatt negyvenszer adtam, összesen 16 liter vért. Ez három ember teljes vérkészlete.
Egyik nap hallgattam a rádiót. A hírekben azt mondták, hogy aki legalább 30-szoros véradó, annak nem kell vizitdíjat fizetni. Elnevettem magam, abszurd az egész. 17 év alatt azért adtam 16 liter vért, hogy megspóroljak 300 forintot? Ennyi becsület jár Magyarországon egy donornak? A 20-szoros véradásért járó kitüntetést, emléklapot, kis ajándékcsomagot valamikor a 90-es évek közepe táján kaptam meg. Akkor 800 forint járt hozzá. A 40-szeres ünnepségre már el se mentem. Úgy vagyok vele, hogy ez az elszegényedett egészségügy ne rám költse a pénzt, hanem a beteg emberekre. Holott tudom, hogy az ajándékomat, és a pénzjutalmamat valaki felvette helyettem. Nem donor, hanem "valaki" a felsõbb körökbõl.
Végülis a 17 év tapasztalataiból levontam a lényeget, hogy 16 liter vér ára 300 forint. Egy biztos, bármilyen jogszabályok lesznek érvényben, bárhol is fogok dolgozni, negyedévente kiveszek egy nap szabadságot, és ott leszek a véradáson.
VÉGE.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Szia!
Keserűen igaz történet.Én tudom mennyit ér a vér,megfizethetetlen,főleg amikor kellene és nincs.
Azt is tudom mennyi az ember vére,95-ben a férjem a szememláttára hányta ki az összes vérét,
nekem iszonyúan soknak tünt.De ez már az én történetem,bocsi.
Sajnos egyre inkább aktuális történet úgy megírva hogy az ember egy percig sem unatkozik közben.
Üdv:Juli
Kedves Julianna!
Nekem fogalmam sincs mennyit ér a vér, és soha nem is akarom megtudni, csak elképzelni tudom. Sajnálom, hogy ennek az írásnak meg kellett születnie. Köszönöm szépen, hogy itt jártál.
Üdv: Edwin Chat.