I.

   Jól ismertem őt, és szerettem is, mint barátot. Mert nem csak rokon volt, az unokatestvérem, de ezen belül bizalmas barátság alakult ki kettőnk között. Nem mindennapi kapcsolat volt ez, mindenkinek ilyen rokonokat kívánok. Már gyerekkorunkban kialakult ez a barátság, szinte állandóan együtt voltunk. A reggeli iskolába menetelek, majd tanítás után szintén együtt mentünk haza. Mikor elérkezett a várva várt nyári szünet, egész nap együtt játszottunk. Szerencsére egymás mellett laktunk, szüleink dolgoztak reggeltől délutánig, mi pedig játszottunk egész nap. Jól éreztük magunkat, de sajnos repült az idő. Hamar köszöntött be az ősz, kezdődött az új tanév, bárhogy is nem akartuk, nőttünk, öregedtünk, mint bárki más. A középiskolába is együtt jártunk, sőt egy osztályba, és a padban egymás mellett ültünk. Itt úgy éreztem, hogy kicsit távolodunk egymástól, nekem is, és Gasztonnak is más volt az érdeklődési körünk. Én a modellezés felé kacsintgattam, és bele is kezdtem, őt inkább a fényképezés nyűgözte le. Mikor az osztályfőnök közölte az osztállyal, hogy lehet jelentkezni fotó szakkörre, Gaszton egy pillanatig nem habozott. Ő oda járt, tanítás után nem jött haza, ment a szakkörre. Én viszont hazamentem, mert a modellezés máshol volt, egy városi klubban, nem az iskolában. Itt már teljesen látható volt a távolodás egymástól, de hát semmi nem tart örökké, és talán ez az élet rendje. Nem lehetünk örökké, sülve-főve együtt. Reggel még együtt mentünk a suliba, de hazafelé már külön-külön, teljesen más időpontban. Persze a viszony nem romlott köztünk, de ritkábban voltunk együtt, nem úgy, mint a régi szép időkben. Végül is, ha belegondolok, a középiskoláig, és annak végéig sikerült megőriznünk a szoros barátságot, még tudtuk tartani az elszakadni akaró szálat. Ekkor még nem tudtuk, hogy ha kilépünk a nagybetűs életbe, a sors kegyes lesz hozzánk, és még évekig együtt tudunk lenni. Ugyanis, mikor elvégeztük a középiskolát, hihetetlen, vagy nem, de egy munkahelyre kerültünk. Egymás melletti műhelyben voltunk, csak egy ajtó választott el minket.

   Így közel tíz évet töltöttünk el. Mivel karbantartók voltunk, ritkán akadt munka, ezért szinte egész nap keresztrejtvényt fejtettünk, vagy elmentünk az ebédlő melletti újságoshoz, és a könyvtárba. Gasztont itt kezdte el érdekelni az irodalom. Bár az iskolában én voltam a jobb tanuló, de ő irodalomból minidig is jó volt, érdekelték a regények, a versek, és szerette is őket. A tanár által feladott verseket pillanatok alatt megtanulta, és úgy tudta elszavalni, mintha maga a költő tette volna. Szóval itt a vállalati könyvtárban már jobban kinyílt érdeklődése az irodalom iránt. Könyveket kölcsönzött ki, bújta őket éjjel-nappal. Közben a fotós hobbiját is űzte, mert hát véget ért az iskola, de a fotózás iránti szeretete megmaradt. Minden évszakban járta a város különböző pontjait, és készítette a szovjet gyártmányú csoda masinájával a szebbnél szebb tájképeket. Nem érdekelte az időjárás, ősszel dacolva az esővel, széllel, télen a hóval, a mínuszokkal, ő csak ment, és fotózott. Rengeteg képet készített, sok album megtelt velük. Volt szerencsém megnézni ezeket az albumokat, és ekkor elgondolkoztam. Nagy tehetség lakozik benne. Ha valaki támogatná, segítene neki elindulni ezen az úton, a profi pályán, nem túlzok, ha azt mondom, hogy világhírű fotós lehetne. De sajnos a mocskos anyagiak nem tették lehetővé Gasztonnak, hogy kiszakadjon a mindennapokból, a munkásosztályból, és elinduljon a siker felé, amit megérdemelt volna. És ő csak egy a sok közül. Több személy volt annak idején az ismeretségi körömben, akik kis támogatással, egy felkarolással minimum országos ismeretségre tehettek volna szert. És volt köztük író, költő, zenész, fotós, mint drága Gaszton barátom, unokatestvérem is. Végül is csak egy bajuk volt, rossz helyre születtek. Tehetségük hatalmas, fantáziájuk is, csak éppen hiányzott a harmadik legfontosabb dolog, a pénz. Sajnos hiába volt az előző két pozitív tulajdonság, aki csórón tengette életét, ráadásul egy vidéki városban, vagy kisebb községben, iszonyú nehéz, szinte lehetetlen volt a betörés, a befutás a reflektorfénybe. Így elkallódtak ezek a tehetségek, és állítom az ország szegényebb nélkülük, mert hozhattak volna nem kevés sikert, elismerést, hírnevet a nemzetnek, akikre ma büszkék lehetnénk, és minden a gyerek a nyomdokaikba akarna lépni. Sajnálatos dolgok ezek, és ez csak az én ismeretségi köröm. Vajon hány ilyen elkallódott tehetség lehet, lehetett országos szinten?

   A munkahelyen hamar elrepült tíz év. Én közben leérettségiztem munka mellett, majd elvégeztem különböző magasabb iskolákat, ezeknek köszönhetően főnök lettem, viszont Gaszton megrekedt egy szinten. Ő maradt a saját mókuskerekében, munka, hobbi, munka, hobbi, ebből állt az élete. Nem változtatott életén, talán nem is akart, vagy ha akart is, nem igazán küzdött érte. Sajnos ilyen volt ő. Ha nem sikerült elérnie a kitűzött célt, nem próbálta meg újra, feladta, magába roskadt. Így nehéz is előre lépni, fejlődni. Viszont az irodalom iránti szeretete nem lankadt. Ez az egy, ami megmaradt neki, sőt, egyre jobban hatalmába kerítette. Annyira, hogy maga is nekiállt az írással foglalkozni. Írt rövidebb-hosszabb prózákat, novellákat, néhány verset. Hamar kiderült, hogy ehhez is van tehetsége, komolyan is foglalkozott vele, a maga szintjén, és az írás iránti szerelem kiszorította érdeklődési köréből a fotózást. A fényképezőgépet letette, bár nem végleg, és csak az írásra koncentrált. Nem egy művét elolvastam, és el kellett ismernem, hogy jók. Több mint jók. Dicsértem is őt, meg az írásait, ez jól esett neki, és mindig érdeklődtem tőle, hogy most éppen mit ír, és mikor lesz már kész, mert szeretném elolvasni. Azt hiszem, az ilyen dicséretek, elismerések erőt adtak neki, már csak azért is, mert tudta, én őszinte vagyok vele, nem csak a rokoni, baráti kapcsolat miatt udvariaskodom. Később kissé fejlesztette érdeklődési körét. Nem elégedett meg az írással. Műveit szerette volna filmen látni. Fantáziája végtelen, és vágyai is egyre magasabbra szálltak. Így történt az, hogy szeretett volna venni egy autót, de sajnos nem jött neki össze. Elkeseredésében a kocsira szánt pénzből vett egy kis kézi kamerát. Talán ezzel írta alá a halálos ítéletét, de ekkor ezt még nem tudtuk. A kameravásárlástól Gasztonnak mindössze öt éve maradt. Most mit mondjak? Hogy boldogan élt? Egyedül, magányosan, lehet boldogan élni? Talán igen. Mert igaz, hogy Gaszton egyedül, és magányosan élt, de életét kitöltötte az írás, a fotózás, a filmezés. Millió ötlete volt, és mindegyik jó, igyekezett is szorgalmasan kivitelezni őket. De mivel nem tehette meg, hogy megfelelő díszleteket, jelmezeket, álarcokat vegyen a filmezéshez, így hát ezeket igyekezett a maga módján, lehetőségei korlátain belül megoldani. Persze jól, hogy minél tökéletesebb legyen…   

                                                   II.

   Gaszton szomorúságát feledtette a kameravásárlás. Úgy volt vele, talán jobb is így, mert az autó csak viszi a pénzt, de a kamera nem, sőt, akár hozhat is pénzt a házhoz. Ha gyárt egy-két dögös filmet, felteszi az internetre, talán meglátja valami nagy ember, és felkarolja őt. Akkor nincs megállás, akár Hollywoodig is eljuthat. Persze, tudta jól, jószerivel ez csak hiú ábránd, de sose tudni. Próba szerencse, aki mer, az nyer, és ha a saját házi készítésű kis videója már fenn van a neten, akkor onnantól bármikor bármi megtörténhet.

   Azzal is tisztában van, hogy nem elég a kamera. Kellékek is kellenek, és legalább egy társ, aki segít a felvételek készítésében. Nem egyszer elment a bevásárló központba, a jelmezes üzletbe. Általában csak nézelődött, mert az árak az egeket verték. Pedig volt ott jó néhány kellék, amire szüksége lenne, de csóró létére nem engedhette meg magának, hogy bármit is vásároljon. A farkasember, és zombi maszk nagyon lenyűgözte, de tudta, soha nem lesz annyi pénze, hogy bármelyiket is megvehesse. Esetleg mű pókhálót tudna venni, de azt meg minek, mikor az van otthon igazi, és ingyen. Látott farkasember kézfejet is. Illetve ez a kellék egy kesztyű, vékony anyagból, amit ha az ember felhúz a kezére, tisztára úgy néz ki, mintha igazi lenne, de ez a cikk is az elérhetetlen kategóriába tartozott Gaszton számára. Szóval, amikre szüksége lenne, azok mind megtalálhatóak ebben az üzletben, de elérhetetlen. De nem kell őt félteni, majd a maga módján előállítja a kellékeket, melyekre szüksége van. Ha farkasember, és zombi maszkot nem is tud csinálni, más, egyszerűbb dolgot talán igen. Nem olyan elveszett ember ő, hogy pár apró akadállyal ne tudna megbirkózni. Járt is az agya, és hirtelen be is ugrott neki néhány ötlet. Egy pólót szétszabdal, összekoszolja, az jó lesz zombi ruhának. Vesz boltban arcfestéket, azzal tud magának zombi pofát festeni. Tejfölös pohárból vághat hosszú körmöket, és gyertyát csöpögtetve a kézfejére, az ujjaira, kész is a zombi kéz, vagy akár farkasember kéz, bár szőr az nincs rajta. Ez a pár ötlet felvillanyozta kedvét, és úgy döntött, azonnal munkához is lát. Arról még fogalma nem volt, mit is fog filmezni, de a kellékeket legyártja, majd beugrik közben az ötlet is, ami a filmet illeti.

   Kinyitotta a szekrényt, a munkás pólói között kutakodott. Elővett egy fehér pólót, aminek semmi baja. Nem gond, majd mindjárt lesz. Az íróasztalfiókból előkerült a nagyolló, aminek szuper éle van. Leült az ágyra, és munkához látott. Hosszú vágásokat ejtett a fehér anyagon, mindet függőlegesen, nem messze egymástól. A póló ujjainak szélét, és az alját kicakkozta. Ténykedés közben automatikusan jött az ötlet, hogy ha végez a szabdalással, az egészet megspékeli még egy kis fekete cipőboksszal. Így is tett. Sok-sok fekete folt került a lyukacsos, szétnyirbált pólóra. Elégedetten nézte művét, majd levette azt a pólót, ami épp rajta van, és felpróbálta a frissen elkészült zombi kelléket. Odaállt a tükör elé, a látvány lelohasztotta kedvét. Ez minden, csak nem zombi póló. Nem sikerült, nem úgy néz ki, ahogy kellene. Ebben a ruházatban inkább a Flinstone családba illene, nem zombik közé. A kudarc nem szegte kedvét, másodszor biztosan sikerülni fog. Gaszton nem kitartó, egy sikertelen kudarc kedvét veszi, de hobbija kivétel ez alól. Ez nem autóvásárlás, kedvenc időtöltésében nem ismert tréfát, ha valami nem sikerül, megpróbálja újra. Bárcsak az élet minden területén így gondolkozna, lehet, hogy már előrébb tartana. Az írással is úgy volt, ha nagy ritkán megakadt, nem erőltette, félre tette pihenni pár órára, vagy néhány napra, esetleg hetekre, de aztán folytatta, nem adta fel. És ez a módszer működött. Ami írásba eddig belefogott, mind elkészült, nincs, és nem is lesz befejezetlen mű.

   Ismét a szekrényhez lépett, és újra a munkás pólók között turkált. A Flinstone jelmez a padlón hevert magára hagyottan. Szintén egy fehér pólót választott. A szekrény becsukta, és az ágyra telepedett. Megfogta az ollót, és nagyot sóhajtva munkához látott. Most kicsit más elképzelés született elméjében. Nem vág a pólóra lyukakat, és nem is piszkítja be cipőboksszal. Egyszerűen csak kicakkozza az ujjait, és az alját. Kicsit jobban, mint az előző pólót. Percekbe telt, mire elképzelésének kivitelezése véget ért. Maga elé tartotta két kézzel, és nézte az eredményt. Itt-ott cafatok lógnak, kicsit érdekes, de majd a tükör megmutatja hogyan sikerült. Ezt is magára öltötte, és ment a tükör elé. Csak nézte magát, és nem tudta, hogy reagálja a látottakat. Nagyon jól sikerült, teljesen meg volt magával elégedve, arcán győzelemittas mosoly jelent meg.

- Ez az! – kiáltotta örömében, és az elégedettség kellemes érzését élvezte. ezen felbátorodva a telefonért nyúlt. Azt tervezte felhívja unokatestvérét, akivel együtt nőtt fel, és bizalmas, jó barátság alakult ki köztük már évtizedekkel ezelőtt. Akit mindenki csak Pubinak hív, még Gaszton is. Csörgött a készülék, majd Gaszton újabb sikernek könyvelte el, mikor a vonal másik végén felvették.

- Hello! Mi a pálya? – szólt bele Pubi.

- Szevasz! – köszönt Gaszton is. – Figyelj, légy szíves gyere át, ha ráérsz.

- Valami gond van?

- Dehogy. Épp ellenkezőleg, nagyon is szuper minden.

- Csak nem megnyerted a lottó főnyereményt? – viccelődött Pubi.

- Akkor nem hívtalak volna fel. – vágott vissza Gaszton.

- Köszi, igazi rokon vagy. – jegyezte meg az unokatestvér.

- Figyu! Ráérsz? – fordította komolyra a szót a hívó fél.

- Attól függ, mire.

- Ez nem válasz. Vagy ráérsz, vagy nem. Egy igent, vagy egy nemet várok. – szólt határozottan Gaszton.

- Oké, mindjárt ott vagyok.

- Köszi.- majd a beszélgetés véget ért.

Gaszton letette a telefont, a Flinstone pólót eltűntette a szekrény aljában, majd jó lesz egyszer valamire. Viszont az újonnan készült zombi pólót magán hagyta.

   Míg unokatestvérét várta, azon agyalt, mit lehetne hirtelen filmezni. Esetleg lemehetnének a pincébe. Ott lapulna a zombi, és mikor a főszereplő lemegy, a zombi támadásba lendül, és persze győzedelmeskedik is. Még szerencse, hogy a kamerához van állvány is, így a filmezés nem foglal le plusz egy embert, így mindketten tudnak szerepelni a felvételen. Majd Pubi lesz a zombi, és Gaszton a főszereplő.

   Szerencsére kertes házban lakik, itt szárnyalhat a képzelete, vannak helyiségek, ahol lehet forgatni. Ha nem is igazi, nagy mozifilmeket, de pár perces amatőr felvételeket mindenképp. És neki ez megfelel, a neten látott már jó pár ilyen házi készítésű rövidfilmet, és nem egy tetszett is neki közülük.

   A ház nem nagy, de neki épp elég. Két szobás, és az egész alatt pince van, ami elég sötét, ha nem kapcsolják fel a villanyt. Tökéletes helyszín egy zombi kisfilmhez. De mindehhez kell egy társ, ezért kérte meg Pubit, jöjjön át. Unokatestvérét ismerve majd szinte könyörögni kell neki, hogy benne legyen a buliban, de annyit megér. Lényeg a mostani terv, Pubit beavatni, és megkérni, hogy segítsen. Ha minden jól megy, akár ma el is készülhet az első saját rövidfilm. Pubi felveszi a zombi pólót, és elrejtőzik a pincében. Majd Gaszton, a gyanútlan főszereplő lemegy, de már soha többé nem jön fel onnan. Tök jó, szuper lesz, meg volt elégedve magával. Ez már a harmadik siker rövid idő alatt. Az évszak is megfelelő a forgatáshoz, a hűvös, borongós ősz. Bár ehhez a jelenethez nem kell kimenniük az udvarra, mert a pincelejáró a kamrából nyílik, de sose tudni. Lehet, hogy a következő ötlet a forgatásra egy kinti jelenet lesz.

   Sorra cikáztak az ötletek a fejében, mikor megszólalt a csengő. Ez biztosan Pubi lesz, gondolta magában, és kiment a kapuhoz, hogy beengedje a jó öreg rokont. Az öreget persze nem kell szó szerint érteni. Nem a személy öreg, hanem a bizalmas barátság.

   A konyhában foglaltak helyet. A házigazda italokat töltött.

- Mi ez rajtad? – kérdezte Pubi a pólóra mutatva. Gaszton elmosolyodott.

- Kellék, forgatáshoz. – felelte.

- Na, ne… hát ezért hívtál? – lohadt kicsit Pubi kedve.

- Ne tedd ezt velem. – kérte Gaszton. – Még el sem mondtam, mit szeretnék.

- Sejtem. – jegyezte meg Pubi.

- Na, oké. Engedd, hogy elmondjam.

- Figyelek.

- Mint látod, készítettem ezt a zombi pólót. – kezdett bele Gaszton.

- Látom, nem rossz. - jegyezte meg Pubi, a házigazda folytatta:

- Van még egy, azt csináltam először, de nem igazán sikerült, ezért elsüllyesztettem a szekrény mélyére. Tervem a következő: te leszel a zombi, lenn a sötét pincében.

- Szuper! – fejtette ki véleményét Pubi. – De ugye nyers húst nem kell zabálnom? – tette hozzá. Gaszton elnevette magát.

- Jó ötlet! Nagyon jó, de ne félj, nem kell. – ismerte el Gaszton unokatestvére gondolatát. – Szóval, a pincében leszel, és várod az áldozatot, vagyis engem. Mikor leérek, felkapcsolom a villanyt, és te akkor támadásba lendülsz. Elkapsz, leviszel a földre, és úgy teszel, illetve olyan hangokat adsz, mintha a nyakamat marcangolnád a fogaiddal, vagy bárhol a testemet. Közben mielőtt a földre zuhanunk, még leoltom a villanyt, és kikeveredünk a lépcsőhöz.

- Nem vagy normális. – jegyezte meg Pubi.

- Tudom, de nem baj. – mosolygott Gaszton.

- Ez a zombi téma annyira elcsépelt. – kritizált Pubi.

- De nekem ez a műfaj tetszik, ez jön be, más nem. Persze nem kötelező segíteni, ha nem akarsz. – Pubi mintha nem is hallotta volna ezt, megszólalt.

- De ezt többször fel kell vennünk. Már úgy értem, hogy a kamerát párszor át kell helyezni, más-más helyre.

- Így van.- bólogatott bele egyezően Gaszton. – De ez nem probléma, megoldjuk, már ha segítesz, aztán majd én az anyagot összevágom a számítógépen lévő filmkészítő programmal.

- Oké, segítek, de ne tartson túl sokáig, mert még dolgom van otthon. – sóhajtott Pubi, és ivott az ásványvízből.

- Tudtam, hogy számíthatok rád! – örült Gaszton.

- De várj csak, nem kellene valamivel zombi képet csinálni nekem? – kérdezte Pubi.

- Hááát… úgy lenne az igazi, de nincs arcfestékem, de majd legközelebbre veszek. – mondta Gaszton.

- Akkor most van értelme nekiállni?

- Nem is tudom. Én szívem szerint csinálnám, de ha azt mondod, hogy ne, akkor majd valamelyik nap bepótoljuk, és akkorra megveszem a festéket is.

- Na, ez a beszéd drága barátom. Semmi nélkül ne akarj nekiállni.

- Milyen semmi nélkül? – kérdezte Gaszton. – Kamera van, zombi póló, ötlet, szereplők vannak, csak a festék hiányzik.

- Legyen meg minden, aztán visszatérünk a témára. Nem ilyennek ismerlek, aki kapkod, összecsapja a munkáját. – fejtette ki véleményét Pubi.

- Jó, jó, csak már türelmetlen vagyok. Már úgy csinálnám. – epedezett Gaszton.

- Én ezt megértem, de ne engedd, hogy a minőség rovására menjen, mert ennek a türelmetlenségnek az lenne az eredménye. – magyarázta Pubi.

- Igazad van. Nem szabad türelmetlennek lenni. Pár napon nem múlhat a dolog, úgyhogy ha meg lesz a festék is, újra hívni foglak. Addig lehet, hogy eszembe jut még pár ötlet a forgatással kapcsolatban.

- Jól beszélsz. - ismerte el Pubi – és hidd el, sokkal jobb felvételt készítünk, mint amilyen most születne.

- Így van. Most csalódtam egy picurkát, na, nem benned, hanem ebben a zombi projektben. Tudom, megéri pár napot várni, de nekem ez most örökkévalóság. – mondta kissé kedvtelenül Gaszton.

- Hoppá, most kapcsolok, nincs is ilyen írásod, amiben egy zombi van a pincében. – állapította meg Pubi.

- Nincs, de majd lesz. Vagy nem, de film az lesz ilyen, az tuti. Méghozzá pár nap múlva. – és Gaszton szája mosolyra húzódott.

- Oké, sok sikert hozzá, de most mennem kell. – szólt Pubi, és felállt.

- Köszi, igyekezni fogok. Azt hittem maradsz még.

- Nem lehet, mondtam, még van dolgom otthon.

- Hát jó. – törődött bele Gaszton, és a vendéget kikísérte a kapuig. Pubi elment, és Gaszton bezárta a kaput. Visszaballagott a házba, és az előtérben rágyújtott. Itt van egy kis hely, ahol dohányozni szokott, de bent a konyhában, és a szobákban nincs füstölés, még nyitott ablaknál állva sem. Vegyes érzelmek kavarogtak benne. Csalódottságot is érzett, meg örömet is. Mindenképp öröm, hogy Pubi segít neki, és még arra számított, hogy majd könyörögni kell neki. Szerencsére nem ez történt. A csalódás oka, hogy ma nem készült el az első rövidfilm. Az a fránya arcfesték. Na, de sebaj, hamarosan be lesz szerezve a hiányzó kellék, és onnan nem lesz megállás.

   Szívott egy nagy slukkot, és azonnal egy új ötlet jutott eszébe. Csinál egy nagy posztert, vagy vesz boltban, amin egy szörny van. Ezt felteszi a pinceajtóval szemben álló falra. A főszereplő gyanútlanul lemegy a pincébe. Felkapcsolja a villanyt, és meglátja a bestiát. Utána a pince újra sötétbe borul. Ekkor jönnek a hangok, az üvöltések, ordítások, melyeket az áldozat ad ki magából. Jó lesz ez, bár olyan írása sincs, melyben egy szörny szerepel a pincében, de nem probléma. Ezek most ilyen filmes ötletek. Majd ebben is segíthet Pubi, lehetne az operatőr. Gaszton örült, hogy sorjáznak elméjében az újabb és újabb ötletek. Lesz mit tenni, unatkozni nem fog, az biztos. A cigit elnyomta, és belépett a konyhába.

                                                         III.

   Gaszton számára valóban örökkévalóságnak tűntek a napok. Ahogy megjósolta, csigalassúsággal telt az idő. Vasárnap reggel a kertben ténykedett, összegereblyézte a lehullott faleveleket, szépen egy kupacba rendezte. Majd valamelyik délután, ha hazaér a munkából, elégeti. Ez leghamarabb szerdán lehetséges, mert hétfő délután elmegy arcfestéket venni, kedden, ha minden jól megy, Pubival leforgatja a zombis filmet, amit rögtön utána a filmszerkesztő programmal készre gyárt, és amint elkészült a végleges forma, tölti is fel a netre, aztán szerdán jöhet a levélégetés. Erről meg az jutott eszébe, hogy a személy figyelmetlenségéből a tűz áldozatává válik. Egyre közelebb lép az egyre nagyobb tűzhöz, végül a főszereplő, aki természetesen Gaszton lesz, meggyullad, és elevenen elég. Elégedetten mosolygott, mindig jön egy újabb ötlet, talán nem ártana ezekből majd egy-egy írást kreálni, amiket feltölthet saját honlapjára. Így van, megírja a zombis történetet is, meg a levéltüzelőset is.

   A kert rendbetétele után a konyhába ment, és ebédet készített. Főzőtudománya elég csekély, pörköltet főzött disznóhúsból. ezzel is meg volt elégedve, nagyon jól sikerült, mint általában mindig, és ebédidőre végzett is vele. Gasztonnál az ebédidő abszolút nem szabályos, főleg nem hétvégén. Reggelizni nem szokott, még a munkahelyén sem. Tudja, hogy nem jó dolog, de ő így szokta meg. Hétvégeken rosszabb a helyzet, mert ha itthon van, sokszor csak délután eszik először. Viszont ma megvan időben a finom ebéd, és ritka pillanat, hogy ebédidőben el is fogyaszthatja, ha nem is mindet, de egy-két tányérral biztosan. Tésztát főzött hozzá, van, mikor tarhonyát készít, de most a tészta mellett döntött. A kamrából előkerült egy üveg savanyúság, bekapcsolta a rádiót, és asztalhoz ült. Épp nótaszót sugároztak, Gaszton szerette hallgatni, és most a fenséges ebéd mellé különösen jól esett neki a zene.

   Az ebéd végeztével irányba vette az előteret, és rágyújtott. Jól esett neki a cigi, úgy érezte, egymás után kettőt is el tudna szívni. Egymagában üldögélve, a nap hátralévő részét tervezte. A végez a cigivel, rendbe teszi a konyhát. Elmosogat, felsöpör, felmos, aztán bevonul a szobába. Bekapcsolja a számítógépet, és pótolja régebbi hiányosságait. Gaszton régi jó szokása, hogy elkészült írásaihoz szerkeszt egy képet is, mintha könyvborító lenne. Emlékezete szerint az utolsó négy-öt írásához még nincs kép. Ezt szeretné délután pótolni, és akkor le lesz róluk a gond egy időre, míg egy újabb írás el nem készül.

   Hát volt mit mosogatnia. Kanalat, villát, kést, szűrőt, tányért, kistálat, húsvágó deszkát, neki ennyi eszköz már soknak számít. Mosogatás után letörölte a konyhapultot, az asztalt, mindent csak le a földre, úgyis fel kell söpörnie a követ.

   Még délután egy óra sem volt, már elkészült a konyha rendbetételével, és jóllakottan, teli hassal lépett a szobába. Bekapcsolta a számítógépet, majd kiment még egy cigire. Úgy vélte, ennyi idő kell a gépnek, mire teljesen feláll a rendszer. Általában az internetről szokott képeket letölteni, majd megszerkeszti őket írásaihoz. Semmiképp nem a letöltött képek kerül írásai elejére. Mindenképp szerkeszt rajtuk valamennyit, hogy ne az eredetit használja fel, ezzel is igyekszik kiküszöbölni a lopás vádját. Másrészt olyan képet úgysem talál, ami teljesen, tökéletesen, szerkesztés nélkül megfelelne elképzeléseinek. Nem egyszer letöltött kép helyett saját fotóját tette írása elejére, persze azt is szerkesztve. kicsit elrondítva, kis zombi kinézetet adva neki, és Gaszton szerint így szebb, mint az eredeti felvételen.

   Most viszont repült az idő. Szeretett képeket szerkeszteni, és fotókat készíteni, ez a szeretet megmaradt középiskolás kora óta, csakúgy, mint az irodalom iránti vonzalom. Sőt, mondhatni, az idő múlásával egyre fokozódnak ezek az érzelmek, ezek a vágyak, és nem kétséges, Gaszton fejlődik is az idő múltával, mint írás, mint szerkesztés terén. Más dolog, hogy nem lép előre, jószerivel csak magának készíti az írásokat képekkel. És minden bizonnyal a videóit is, mert hiába teszi fel majd a netre, oly hatalmas nézettségre nem számít, de jól esne neki. Honlapját viszont sokan látogatják, még külföldről is. De a film az más. Az nem lesz annyira szem előtt a nagyvilág számára, és az ő neve telesen ismeretlen az amatőr filmesek között.

   Csaknem 23 óra volt, mire végzett a képek szerkesztésével. El is álmosodott, hosszú volt ez a nap, és a kerti munka is kivett belőle egy kis lóerőt. Ekkor jutott eszébe, hogy még vasalnia is kell, ha holnap nem gyűrött ruhában, pólóban akar dolgozni. Bosszúsan kapcsolta ki a számítógépet, és komor tekintettel, álmos szemekkel vette elő a vasalódeszkát.

   Hétfőn munka után Gaszton haza se ment, egyből a piactéri papírboltba vette az irányt, hogy végre megvegye az arcfestéket, és egy szörnyes posztert is, ha van.  Odaérve nem győzött bosszankodni. Az üzletet zárva találta. Tudta jól, hogy hétfői napokon zárva van, csak megfeledkezett róla.

- Maszekok! Városi vállalkozók! Ki se nyitnak! Majd holnap, de azt is majd csak nyolc órakor, de tizenegykor már bezár az ebédidő miatt, és majd csak délután egykor nyit ki újra, majd öt órakor újra bezár, másnap reggelig! Jó lenne, ha menne az üzlet, de dolgozni azt büdös! Akkor ne csodálkozzanak, hogy nem megy a bolt! – bosszankodott hangosan, majd hazament.

   Kedden már sikerrel járt, nyitva volt az üzlet. Vagyis ez még csak fél siker. Akkor lesz teljes, ha kap arcfestéket. Esetleg ha posztert is, az hab a tortán. Az üzletbe lépve az ajtó felett lógó alaktalan, vékony fémdarabkák csilingelve koccantak össze.

- Csókolom! – köszönt hangosan, s közben becsukta maga mögött az ajtót. Jó volt betérni a kinti kellemetlen szélről.

- Jó napot! – köszönt a középkorú eladónő. Gasztonnak bejött a nő, el tudna képzelni vele egy-két éjszakát, vagy nyolcat. Lassan körülnézett, felmérte mi portékák találhatók a boltban.

- Segíthetek? – kérdezte a nő a pulton lévő pénztárgép mögül.

- Igen, köszönöm. Mindjárt, csak még egy kicsit nézelődöm. – felelt Gaszton.

- Csak tessék nyugodtan. – mosolygott az eladó. Gaszton viszonozta a mosolyt, és közben az a kérdés fogalmazódott meg benne a nő iránt, hogy: „- Akkor is így mosolyognál, ha tövig behatolnék?”  Nézelődött. Van itt minden hasznos, és talán még több haszontalan cucc. Millió féle füzet, ceruzák, tollak, ilyen papír, olyan papír, üveggolyók, meg még a jó ég tudja mi minden.

   A pulthoz lépett. A nő szépsége lenyűgözte, talán sűrűbben kellene betérnie ide. Még egy méter sem volt közöttük, jól érezte a nő illatát.

- Mi tetszik? Miben segíthetek? – kérdezte újra az eladó. „ – Te tetszel, és ha ott a pult mögött lecidáznál, az nagy segítség lenne. Addig kiakasztanánk az ajtóra a Rögtön jövök táblát.” – fogalmazódott meg Gaszton elméjében a vágy.

- Arcfestéket szeretnék venni. – válaszolta. – Van?

- Igen, van. – felelt a nő, és kilépett a pult mögül. Gaszton udvariasan félre állt, és maga elé engedte. Tökéletes a teste, állapította meg, és a nyomába eredt. Le sem tudta venni róla a szemét, de nem is akarta. Egészen a bejárati ajtóig mentek. Ott lógott az ajtóüvegen a „Rögtön jövök” tábla, befelé nézve. Ezt kellett volna megfordítani, gondolta Gaszton. A csinos nő az egyik polchoz lépett, melyeken füzetek egymásra fektetve voltak elhelyezve. A füzetek tetején ott feküdt az arcfesték. A nő levette, és Gaszton felé nyújtotta.

- Csak ez az egy van. - mondta. A férfi elvette, és megnézte. Úgy nézett ki, mint a vízfesték, hat szín, kör alakú kis tégelyekbe töltve.

- Nagyon jó. – mosolygott elégedetten. – Ezt elviszem.

- Rendben. – mondta kedvesen a nő. Az árut elvette Gasztontól, és a pulthoz ment, a férfi követte, újra legeltetve szemeit a szuper női alakon.

- Még valamit tetszik?

- Igen. Poszter van?

- Igen, van. Milyet szeretne?

- Szörnyest, ha van. – A nő a pult alá nyúlt, kissé lehajolva. A dekoltázs megvillant, Gaszton dülledő szemekkel állapította meg, hogy a nőn nincs melltartó, és formás mellei izgatóan tárulkoznak. Egy kis katalógus került elő a pult alól.

- Most ezek a poszterek vannak, melyek ebben találhatók. – mondta a nő, és letette a pultra. Gaszton maga felé fordította, kinyitotta, és lassan lapozni kezdett. Kutyák, macskák, őszi park részlet, pálmafás tengerpart, majom hálóingben. Ezek aztán csodás poszterek, állapította meg magában. Akkor sem kellenének, ha ingyen adnák. A lapok fogytak, és vészesen közeledett a vége felé. A remény is fogyott, de nem teljesen. A remény mindig kell, most meg aztán nagyon. Az utolsó előtti lapon Gaszton talált egy szörnyes képet. Fülig érő mosoly ült ki az arcára.

- Ez az! – mondta elégedetten. A csinos nő csak mosolyogva figyelte. Egy szürkésbarna szörny, nyitott szájjal, sűrű, vékony, hegyes fogazattal, piros háttérrel.

- Ezek a poszterek milyen méretben vannak? – kérdezte.

- Egy méter széles, és két méter magas. – kapta a választ.

- Nagyon jó! – állapította meg örömmel a férfi.  – Akkor az arcfesték lesz, és ez a szörny poszter.

- Rendben. – nyugtázta a nő, és a háta mögött lévő dobozba állított, összetekert, gumival összefogott poszterek közül kikeresett egyet, amilyet a vevő választott. A pultra tette. Gaszton boldogan fizetett, majd udvariasan köszönt, és távozott.

   Hazaérve azonnal kitekerte a posztert, és megnézte. Tökéletes, nagyon is megfelel. A szobába lépett vele, és a fordítva a szőnyegre terítette, hogy minél jobban simuljon ki belőle a felcsavarás. Ezután kiment a konyhába, a mobiltelefont a kezébe vette, és kiment egy cigire az előtérbe. Pubit hívta.

- Hello kuzin! – köszönt jókedvűen.

- Szevasz, pupák! Mi a helyzet?

- Megvan az arcfesték! – dicsekedett.

- Nem mondod? – csodálkozott Pubi.

- De igen! És van még valami. – újságolta örömmel Gaszton.

- Micsoda? – érdeklődött Pubi.

- Titok, meglepetés.

- Ettől féltem.

- Ha átjössz, megtudod. – mondta Gaszton.

- Az nem érdekel, hogy esetleg ráérek-e, vagy sem? – kérdezte Pubi.

- Nem. A forgatás fontos, úgyhogy gyere légy szíves. – kérte Gaszton.

- Na, jó, mindjárt indulok. – A beszélgetés végeztével Gaszton elővette a kamerát, és az állványt is. A masinát bekapcsolta, elégedetten állapította meg, hogy az akksija teljesen fel van töltve. Utána elővette a zombi pólót is, a kamerát az állványra szerelte, mindent előkészített, hogyha Pubi megérkezik, minél előbb kezdhessék a felvételt. Az arcfestéket is a konyha asztalra tette. Ehhez majd kell egy kis idő, míg Pubi arcát kifestik zombi kinézetűre.

                                >>> folytatás >>>