I.

      Dominik mély levegőt vett.

- Rendben Szívem, akkor várlak. Addig is vigyázz magadra. Szia. – köszönt el, és keserűen fújta ki a levegőt, közben kinyomta a mobiltelefont. Markába szorítva a készüléket, azt se tudta mitévő legyen. Érezte, ez a kapcsolat már menthetetlen, de nem adja fel.  A végsőkig harcolni fog szerelméért, a kapcsolatukért. 

   Anna, és ő már két éve vannak együtt. Pontosabban ennyi ideje ismerkedtek meg. Szép, és jó minden. Vagy is csak volt, eddig a pillanatig. Kapcsolatuk nem a megszokott, klasszikus, hogy együtt élnek, és minden este közösen alszanak el, reggel egymás mellett ébrednek. Távkapcsolatban élnek, és ez már két éve tart. Sajnos nem tudnak mindig találkozni, amikor csak akarnak, a távolság jelentős közöttük, csaknem kétszáz kilométer. Ezt eddig úgy oldották meg, hogy Anna utazott Dominikhez, általában hétvégére. Péntek kora délután szokott útnak indulni, és valamikor 18, 19 óra után ér a férfihez, attól függ, melyik vonatot éri el. Dominik mindig kiment érte az állomásra, és boldogan, jókedvűen mentek a férfi lakására. Dominik sajnálta Annát, hogy órákat utazik azért, hogy egy hétvégét együtt lehessenek. Persze ilyenkor a nő ki van téve az út, és az időjárás viszontagságainak, de mindig jött, amikor lehetett, ezzel a férfival jól érezte magát. Mégis, a hét elején valami megváltozott.

   A megszokott napok, esték felborultak, a napi kommunikáció valahogy el-el maradt, helyükre léptek a kifogások, a menekülést sejtető okok a nő részéről. Esténként beszélgettek szkájpon, és a webkamerák segítségével látták is egymást. Minden este jó hangulatban telt, örültek egymás társaságának, hogy beszélgethetnek, és hála a technikának, közben láthatják is egymást. Napközben, általában munka után Dominik sűrűn felhívta Annát, ekkor beszélték meg az esti társalgást. Mert persze nem tudtak minden áldott este beszélgetni, hol a nőnek, hol a férfinak volt valami dolga, ami miatt elhalasztották, de ilyen ritkán fordult elő.

   Dominik a hét közepén vette észre, hogy valami nem stimmel. Hétfő este nem tudtak beszélgetni, mert Annának valami dolga akadt. Nem volt ez probléma, fordult elő ilyen máskor is. Aztán a férfi meglepődött, mikor a nő közölte vele, hogy a kedd este sem alkalmas neki a beszélgetésre. És ez így ment minden nap. Ezen a héten még nem is beszélgettek szkájpon, pedig már vasárnap van. Dominik természetesen minden nap felhívta Annát telefonon, és néhány percet csak-csak sikerült beszélni vele. Ez is valami, ha nem is láthatta, de legalább hallhatta a hangját.

   Szóval egyik napról a másikra hirtelen jöttek a kifogások, és Dominik érezte, hogy baj van. Félni kezdett, hogy elveszíti ezt az aranyos teremtést, akit ő annyira szeret, és emiatt keserű, kellemetlen érzés mardosta gyomrát. Nagyon utálta ezt az érzést, sajnos már nem ez az első eset. Persze nem Anna miatt, vele ez az első eset, korábbi nőinél is mindig ez volt a vége. Szakítás, ezzel a könyörtelen, mardosó érzéssel. Mintha valami gyomorféreg kétpofára zabálná fel Dominikban a tomboló szerelmet. Erre a hétvégére is az volt a terv, hogy Anna pénteken jön, és eltöltenek együtt egy csodás hétvégét. Persze valami közbejött, és a nő nem tudott útnak indulni. Ekkor megbeszélték a szombatot, de ez is meghiúsult. Dominik szenvedett, látta, bármit tesznek, és bárhogy is szeretne találkozni szíve választottjával, sehogy nem akar összejönni. Olyan gondolata is támadt, hogy Anna már nem akar találkozni többet, és emiatt különböző kifogásokkal hárítja el a találkozásokat. Na de végre felvirradt ez a csodás vasárnap, ma találkoznak. Az imént beszéltek telefonon, és Anna már úton van. Megbeszélték az időpontokat, ezek szerint Anna legkésőbb fél ötkor már a fővárosban, a pályaudvaron lesz. Onnan 17 órakor indul a vonat, ami körülbelül 18 órára ér Dominik városába. Addig még van néhány óra, melyek a férfi szemszögéből mindig csigalassúsággal teltek. És oly kínzó az ilyen várakozás. Aztán persze a hétvége pillanatok alatt elrepül. Bárhogy is szenvedett a lelke a rossz előérzet miatt, mindig mosolygott, ha Annára gondolt, még így is, hogy tart, és fél a mai találkozástól. Úgy érzi, ez lesz az utolsó, hiába nem szeretné. A héten történt dolgok, a nő távolodása nem volt nem észrevehető, és sajnos az is kegyetlen tény, hogy a telefonbeszélgetések alkalmával Anna elég távolságtartóan, már-már flegmán beszélt. Dominik érezte, hogy a nő szavaiban már nincs az a megszokott melegség, a kedvesség is eltűnt belőle, csak úgy egyik napról a másikra. Azért két év dicséretreméltó dolog, főleg, ha távkapcsolatról van szó. Talán ebbe fáradt bele Anna. Elege van már a sok utazásból, és abból, hogy ritkán találkoznak.

   A férfi tudta, nem tétlenkedhet, ki kell használni ezt a pár órát, míg Anna megérkezik, és valami olyan meglepetést alkotni, ami lehengerli szíve királynőjét, és soha nem fog a szakításra gondolni. Szerencsére még délelőtt kitakarította az egész lakást, az ágyneműt kiteregette szellőzni, amire majd új, tiszta huzatot húz. Gondolatai szinte ösztönszerűen születtek meg. El kell menni, bevásárolni, és valami finom vacsorát összeütni, amit romantikus hangulatban fogyasztanak el. Szükség lesz néhány dologra az ételen kívül, pár szál gyertyára, virágra, és mivel egyikük sem él alkohollal, valami finom, ha lehet, minél természetesebb gyümölcslére. E szellemben vágott neki a bevásárló útnak.

                                                          II.

   Anna felébredt. Néha el szokott szunyókálni a vonaton, a monoton utazástól, a kerekek egyhangú csattogásától, és a kellemes melegtől. Még csak szeptember eleje van, de hirtelen köszöntött be az ősz, hűvös, szeles, néha esős idővel. A kellemetlen időjárástól most jóleső érzés a vonaton utazni, kényelmes légkörben.

   Megnézte mennyi az idő. Unottan állapította meg, hogy az út fele még hátra van. Talán a hirtelen jött időváltozásnak köszönhetően kissé ingerlékenyebb mostanában. Nincs kedve semmihez, néha fáj a feje, kényelmetlenül érzi magát, tompaság keríti hatalmába egész lényét, nem érdekli semmi. Nem lát jót semmiben, hamar felkapja a vizet, pedig ez abszolút nem jellemző rá, szóval harapós kedvében van mostanában. Dominikkal semmi baja. Kedveli a férfit, jól érzi magát vele, csak az utóbbi napokban valahogy hozzá sem volt kedve, az esti beszélgetések helyett inkább pihent, vagy a kedvenc sorozatát nézte. Sajnos a rossz közérzet, a kedvtelenség a hét elejétől kezdve még most is jelen van, lelkileg is kicsit talán maga alatt van, nem igazán vágyik mások társaságára, ezért mintha kést szúrtak volna gyomrába, úgy hasított belé a nyugtalanság, mikor meghallotta a kalauz hangját, aki a kocsiba lépve kérte a menetjegyeket. Anna sóhajtva, dühösen kezdett kotorászni táskájában, amiben a személyes dolgait tartja, és vállra akasztva cipel. Nagy nehezen megtalálta pénztárcáját, és remegő ujjakkal halászta elő a menetjegyet. Nem érezte jól magát, nyugalomra vágyik, szeretne otthon lenni, pihenni, nem foglalkozni semmivel, és senkivel. Mikor az ellenőrzés megvolt, és a kalauz tovább állt, visszatette jegyét a helyére, majd megkönnyebbülve helyezkedett el, kényelmes pózt keresve, és a továbbiakban az ablakon kifelé nézelődve folytatta útját.

   Emlékezett. Sok kellemes időt töltött Dominikkal, jólesően gondolt vissza az elmúlt időkre, de most valahogy a férfihez sem volt sok hangulata, nem is érti, egyáltalán minek indult útnak. Persze Dominik áradozott, minden áron akarta ezt a találkozást. Anna úgy gondolta, nem halogatja tovább, legyenek túl rajta, és a férfinak legyen meg az öröme, hogy teljesül a kívánsága. Utána néhány hétig nyugta lesz tőle, hacsak nem változik kedélyállapota, és akkor ő is újra oda lesz a férfiért. Jelenleg ezt nehezen tudta elképzelni, de nem tartotta kizártnak, mert tisztában van vele, hogy ez a kellemetlen állapot, a rosszkedv sem tart örökké, talán napok múlva minden újra a régi lesz, amit nem is bánna. A sok kellemes emléket végigfuttatva gondolatain, észrevette, hogy nem talál rosszakat. Ezért most ellenkezőleg emlékezett, hátha van olyan, ami nem volt jó. Persze hogy talált. Csupán egyetlen egy történt még régebben. Valami apróságon vitáztak össze egyszer vásárlás közben, és Anna ott hagyta az üzletben Dominiket. Semmi nem történt, egy hangos szó nem hangzott el, nem kiabáltak egymással, és később sem volt semmi következménye ennek a buta kis félreértésnek. Elmosolyodott. Ritka az ilyen pár, akik mindenféle kellemetlen vita nélkül le tudnak reagálni egy konfliktust. Sokat nem kellett gondolkoznia, bárhogy kutakodott volna, nem lenne más rossz eset ezen kívül, ami történt velük. Ennek örült, hogy két év alatt csupán csak egyszer zörrentek össze, de végül is az is olyan néma összezörrenés volt.

   Az emlékek eltűntek, Anna visszacsöppent a valóságba. Semmi nem változott. Rossz közérzet, kedvtelenség, ugyanúgy, mint az emlékezés előtt. Most sincs kedve semmihez, egyszerűen, csak él, és van.

   Táskájából elővette az EZ VAN című napilapot, amit mindig meg szokott venni. Ez az újság, ahogy címe is mutatja, nyersen, őszintén, kertelések nélkül írja meg az igazat, a valóságot. A többi lap csupa szemét a televízióval, és az internetes hírekkel együtt. Megnézte a címoldalt, ahol korrupt politikusok jópofiznak egymásnak, erőltetett mosollyal. Annát undor fogta el e férgek látványától, és megvető grimasszal lapozott. A belső oldalon már egy fokkal gusztusosabb híreket talált, szerencsére gyomorforgató fotók nélkül, ami nála azt jelenti, hogy egy politikusról sincs kép. Végigfutott a bűnügyi rovaton. Szokásos híreket talált:

„ Az elmeháborodott férj megölte terhes feleségét, majd magával is szeretett volna végezni, de túlélte az öngyilkosságot. Jelenleg kórházban ápolják.”

„ Kiraboltak az utcán egy 92 éves nénit. Összeverték, de csak 600 forintot találtak nála. Az idős hölgy belehalt a sérülésekbe.”

„ Három autó karambolozott a 70-es úton, ketten meghaltak.”

   „Ez szép, jobbnál jobb hír.”- gondolta magában Anna, és lapozott. Sok örömét nem lelte az újságban, legalább is nem az e napiban. Elég lehangoló témákról ír, ezért úgy döntött, megnézi a sport rovatot, meg a horoszkópot, és részéről ezzel le is van tudva az olvasás. Annyira hihetetlennek tartotta, hogy ebben az országban semmi jó nem történik, csak rossz dolgokról lehet hallani, olvasni. Csoda, hogy az ember maga alatt van, és nincs jó kedve? Persze az ő kedvét nem az újság szegte, hanem a barátságtalan, kellemetlen időjárás, de biztosan vannak emberek, ráadásul sokan, akik a média hatására válnak rosszkedvűvé, esetleg depresszióssá. Az újságot visszatette a táskájába, és újra a tájat nézte az ablakon keresztül. Az órájára is rápillantott, némi kis örömmel vette tudomásul, hogy nemsokára vége az órák óta tartó utazásnak.

                                                         III.  

   Dominik a konyhában serénykedett. Krumplit pucolt, megmosta, a klassz kis zöldségszeletelőjével hasábokra aprította, húst panírozott, és már a tűzhelyen sültek forró olajban. Közben, amit lehetett elmosogatott, szerette a rendet maga körül, és szívesen tett-vett a konyhában. Ma különösen, hisz egyetlen szerelmét készül meglepni egy finom, hangulatos vacsorával. Megforgatta a húsokat, majd a lángot kicsit erősebbre állította, úgy gondolta, így soha nem fog megsülni. Ezután a szobába sietett, leült a számítógép elé, felment a netre, és megnyitott egy oldalt. A vacsora mellett még egy meglepetéssel készül Annának. Azt találta ki, hogy gyorsan elkészíti az ételt, és egy vonattal bemegy a pályaudvarra Anna elé. Lesz majd meglepetés. Még egy csokor virágot is vesz neki, minél tökéletesebb legyen a hatás.

   Pár perc elteltével kiválasztotta a számára megfelelő vonatot. Megnyugodott, még bőven van ideje elkészíteni az ételt, utána rendbe tenni a konyhát, a szobában kinyitni a nagy asztalt, megteríteni, végül zuhanyozni, készülődni, és indulni. Már nem zabálta érzelmeit a gyomorféreg, teljesen optimistán, bizakodóan tette dolgát, komoly esélyt látott arra, hogy kettejük közt minden rendbe jön. Reményei megtöbbszörözték erejét, és elszántságát. Miután végzett a vonatmenetrend megnézésével, bezárta az oldalt, de a gépet bekapcsolva hagyta. Még rápillantott a monitor jobb alsó sarkára, 5-6 percet szöszmötölt a neten. Felállt, kinyitotta az erkélyajtót, majd visszament a konyhába. Azonnal a tűzhelyhez lépett, és megforgatta a húsokat. Döbbenten vette észre, hogy a panír koromfeketére sült. Átkozta magát, hogy lehetett ekkora barom, nem kellett volna bemenni a géphez, vagy ha igen, nem kellett volna erősebbre venni a lángot. Már nem tud semmit tenni, csak azt, hogy a hús szeletek másik fele ne süljön szénné. Filézett csirkemellet szeletelt fel, azokat panírozta be. Lett is belőlük 6-7 szelet, úgy mérte fel, kétszerre ki tudja sütni a teflonos palacsintasütőben. A krumplival nincs probléma, csendesen rotyognak az olajban, de a húsokra vigyázni kell, ha nem akar még nagyobb bajt okozni saját magának. Menthető a dolog, semmi nincs veszve. Az odakozmált szeleteket majd megeszi ő, a második adag kisütésénél pedig figyelni fog, hogy szép, gusztusos, megpirult szeletek készüljenek, ezeket szánja Annának.

   Már semmi olyan dolga nincs, ami elszólítani innen a tűzhely mellől, ezért úgy döntött, a hús alatt visszább veszi a lángot olyan erősségre, amilyen volt, mielőtt bement volna a szobába megnézni a vonatindulást. Késő bánat, de fő a biztonság, most már minden rendben lesz. Leült az asztalhoz, ivott egy kis szódát, majd rágyújtott. Bizsergett a gyomra, és most kellemes érzés. A türelmetlen várakozás, és a szerelem jelenléte okozza ezt a csodás, édes kínt. Már nem félt, mint mikor Annával beszélt órákkal ezelőtt telefonon. El nem tudta képzelni, hogy kapcsolatuknak vége legyen, és úgy megszűnjön, mintha soha nem is létezett volna. Kinézett az ablakon. Így, üvegen keresztül az idő is barátságos. Süt a Nap, bár fúj a szél, de remélhetőleg nincs hideg. Kissé hűvös lehet a levegő, de biztosan kibírható. Ez a napfényes idő is csak fokozta jókedvét, beszaladt a szobába, és megcsókolta Anna fényképét, ami a könyvespolc tetején mosolyog a szobára. Aztán rohant is vissza a konyhába, tette tovább a dolgát. Kiszedte a húsokat, és a krumplit, helyükre újakat tett. Most, így gyenge lángon itt hagyhatja a tűzhelyet, 10-15 perc alatt semmi nem fog szénné égni, ezért úgy döntött, hamar elmegy, és letusol, azzal is előrébb lesz.

   Borotválkozással kezdte, majd beállt a kádba zuhanyozni. Halkan dudorászva mosta magát, a haját kihagyta, már nincs annyi idő, hogy teljesen megszáradjon. Nem attól fél, hogy kihull, hanem attól, hogy esetleg megfázik, és prüszkölhet, orrot fújhat, ha csak el nem dugul, amit annyira utál, hogy ki lehetne kergetni vele a világból.

   A tisztálkodás végeztével még a fürdőszobában a tükör előtt be arcszeszezte a borotvált bőrfelületet, kis dezodorral beillatosította magát. Magára kapta a szabadidő alsót, és ment vissza a konyhába.  Ott megfordította a hús szeleteket, a krumplit is átkeverte. Elégedetten vette tudomásul, hogy minden remekül halad, a hús nem égett oda, mint az előző eresztés, jókedvűen könyvelte el magában, hogy milyen ügyes. Mivel a konyhában sikert aratott, leszámítva azt a pár szelet húst, ami odaégett, ez úton szerette volna folytatni ténykedéseit, készülődés közben.

   Belépett a szobába. A szekrény mélyéről kihalászta azt a cipőjét, amit csak ritkán, különös alkalmakkor vesz fel. Anna látta már őt ebben a lábbeliben, mert mikor mentek valahova, Dominik mindig ezt húzta fel. Most elégedetten tartotta a kezében. Szemügyre vette, tiszta, csak picit poros a felülete. Ezt sem értette, hogy tud egy pár cipő a szekrény mélyén porosodni, de nem is igazán érdekelte. Áttörli enyhén nedves szivaccsal, és tökéletesen megfelel a nagy alkalomra. Nadrágot is választott, szintén egy ritkán használatos, nem mindennapi eseményeken hordottat. Annak ellenére, hogy csak néha vette fel ezt a ruhadarabot, mégis ez a kedvence. Az ingek közül is egy alkalomhoz illő került elő a szekrényből. Nyakkendőt nem keresett, úgy vélte, az már túlzás lenne. A kiválasztott darabokat elterítette az ágyon, majd hamar szétnyitotta a nagy asztalt, és hozzálátott a terítésnek. Mindent megfelelően helyezett el. Az étkészlet, és a poharak mellett a virág, és a gyertyák is a helyükre kerültek.

   Felöltözött, nem kapkodott, van még idő, és ilyen szép ruhákat nem lehet gyorsan felvenni, meg kell adni a módját. Szépen is nézne ki, ha már öltözködéskor összegyűrné az inget, vagy a nadrágot. Mindezek végeztével belebújt egy elegáns kabátba, és útnak indult.

                                                       IV.

   Kocsival ment ki az állomásra. Még bőven van ideje, kiszállt az autóból, és rágyújtott. Nem szerette ezt az állapotot, várakozni, az idő nem megy, de sokszor volt már ilyen helyzetben. A parkolóból jól látta az állomás egy részét. Nincsenek sokan, valószínűleg a napszak miatt. Vasárnap délután még nem nagyon mozgolódik a nép. Majd talán később, kora este utaznak haza, akik kiruccantak hétvégére, pont ebbe a városba. Míg a cigit szívta, elhaladt előtte pár csinos, fiatal nő. Jólesően legeltette rajtuk a szemét, amíg azok el nem tűntek a láthatárról. Jó alakjuk volt, de Annáéval egyik sem ért fel. Ő szebb, és jobb, minden nőtől, bármilyen tekintetben, legalább is Dominik számára, és ez így van jól. A csikket a földre dobta, és eltaposta. Bezárta az autót, és célba vette az állomás épületét, hogy a váróterembe belépve jegyet vegyen a pénztárnál. Cipője sarka hangosan kopogott az üres helyiség kövezetén. Senki nem tartózkodott bent, csak a pénztáros nő. Retúrjegyet kért, hisz nemsokára, nagyjából másfél óra múlva indul vissza, immár Annával.

   Kiment az épület elé, és megállt egy gesztenyefa tövében. Voltak néhányan szétszóródva, akik szintén a vonatot várták, de nem biztos, hogy mindenki ugyanabba az irányba megy, mint Dominik. Ő felfelé utazik majd, a fővárosba, és lesznek, akik majd lefelé, ellenkező irányba. Persze mindig az vonat jön előbb, nem az övé. Ezt sem értette. Persze ha lefelé utazna, akkor viszont a fővárosba tartó vonat jönne előbb. A földet bámulta, és ezen a gondolatmeneten elmosolyodott.

   Sikerülnie kell tervének, el se tudja képzelni, hogy vége legyen kapcsolatuknak. Ma olyat kell tenni, amilyet még soha, és meg is lesz. Nagyon optimistán áll hozzá, nem kétséges, csak siker lehet a vége. Persze egy szerelmes szív nem is érezhet mást, csakis szépet, jót, az örök szerelmet. Mindezek ellenére Dominikben nem kevés izgalom mocorgott, de valahol ez természetes is. Szerencsésnek tartja magát, hogy a sors útjába sodorta Annát, ezt a csodálatos nőt. Emiatt mindig büszkeség van benne, és sajnálattal nézi a többi férfit, mert ők nem ismerhetik Annát. Ők nem tudják milyen érzés ehhez a páratlan nőhöz kötődni, szeretettel, szerelemmel, és átélni vele az édes együttléteket.   

   Halk zakatolással érkezett meg a vonat. Ez már egy új, modern szerelvény, nem olyan, mint elődje, ami zakatol, mint egy rossz kazán, és nincs olyan pontja az utastérben, ami ne lenne koszos. Az utazóközönség a négyes vágányhoz sétált, az ajtók kinyíltak. Mindenki türelmesen megvárta, míg az érkezők leszállnak, majd ezután egymás után sorra felléptek a kocsiba. Dominik ugyanezt tette közéjük vegyülve. Könnyen talált helyet magának, nem sokan utaztak, és leült az ablak mellé. Érezte, szíve kissé jobban ver a megszokottnál, és gyomra is bizsereg, de jól esett neki ez az érzés.

   Anna megérkezett a végállomásra. Innen még metróval kell néhány megállót utaznia, hogy arra a pályaudvarra jusson, ahonnan Dominik városába utazhat. Örült, hogy vége a több órás üldögélésnek, most egy kicsit mozoghat, míg lesétál a metróhoz. Itt nagy a tömeg, figyelni, vigyázni kell a testi épségre, és nem utolsó sorban a táskára, értékekre, mert előfordulnak zsebtolvajok. Anna már sokadszor utazik Dominikhez, de még soha nem zsebelték ki, bízott benne, ez most sem lesz másként.

   Kedve most sem rózsás, sőt, rosszabb, mint volt, ehhez nagyban hozzájárult az időjárás, ami hűvösebb lett, mint mikor elindult. Az eső lába lóg a levegőben, de elázni nem fog ha esne, mert a metró, majd a pályaudvar mind fedett hely, és a vonat is védelmet nyújt a csapadék ellen. Csak annyit kell kibírni, még majd a pályaudvar fedett részéről a vágányig siet, és felszáll a vonatra. Már ha esni fog, mert még ez sem biztos.

   A mozgólépcsőnél huzat csapta meg. Ezt kimondottan gyűlölte, ápolt haját összevissza borzolta, hiába próbálta kezével, ujjaival megakadályozni. Dühösen sóhajtott, és mérgesen gondolt Dominikre, ez is miatta van. Egyáltalán, mit keres ő itt? A férfi útját kiadhatta volna telefonon is, miért kellett most ehhez több száz kilométert utaznia?

   A lenti peronon állva, az érkező metró még nagyobb huzatot csinált. Anna már nem is a haját, az arcát védte. Más se hiányzik, mint hogy a huzat miatt begyulladjon a szeme, akkor aztán garantált az átvirrasztott éjszaka.

   Hömpölygött a le és felszálló embertömeg, Annának sikerült mindjárt az ajtó mellett helyet foglalnia. Jó is, hogy le tudott ülni, mert most még húsz perc metrózás vár rá. Maga elé bámulva utazott, néha felnézett, de nem látott senki idős alakot, akinek esetleg átadta volna a helyét. Eszébe jutott az éjszaka is. Azt is túl kell élnie valahogy. Dominik szobája úgy van berendezve, hogy csak egymás mellett tudnak aludni, egy ágyon, mivel a franciaágyat nem lehet széthúzni. A férfi majd minden bizonnyal közeledni fog, szeretne egy kis együttlétet, de Anna ezt a háta közepére sem kívánja. Ettől a gondolattól egyre jobban irtózott Dominiktől. Nincs mese, nem lesz semmi szex, és reggel amint felébred, egyből utazik haza. Jó esetben, délben már otthon ebédelhet.      

                                                          V.

   Dominik célhoz ért. Leszállt a vonatról, és a többi emberrel együtt, akik nagy valószínűséggel a metróhoz igyekeznek, irányba vette a vágányok végét. Azokon túl helyezkedik a hatalmas váróterem, és a lépcső, ami az aluljáróba vezet. Gyomra, szíve egyre fokozottabban dolgozott, de ez az egekbe emelte őt. Örült, és már nagyon várta a találkozást. Anna kedvéről, tervéről fogalma sincs. Bízik a jóban, a nő megérkezik, együtt hazamennek, megvacsoráznak, eltöltenek egy csodálatos estét, éjszakát, pár napot.

   Tudta, hogy Anna már a metrón van, és percről percre közeledik. Az aluljáróba vezető lépcsőhöz sétált, és ott letelepedett. Itt várja szíve hölgyét. Ha Anna megérkezik, és feljön a lépcsőn, a férfit nem fogja látni, mert pont a háta mögött lesz, így Dominik majd váratlanul meglepheti hátulról.

   Várakozás közben a pályaudvart nézte. Emberek jöttek-mentek, mindenki igyekezett valahova. Néhányan utasellátóknál álltak sorban italért, kávéért, vagy szendvicsért. Megpillantott két járőröző rendőrt is. Egy szőke nő, és egy nagydarab kopasz férfi alkotta a párt. Dominik megfigyelte, nem csak beugrottak, hanem kimondottan ezen a pályaudvaron járőröznek, mert már többször leírták ugyanazt a kört. Nem is baj, tegyék csak, kell a közbiztonság, főleg ilyen helyen, ahol mindenféle ember megtalálható, az ország minden pontjáról.

   Jobbra nézett, és észrevett egy kis virágos üzletet. Nem volt messze, gyors léptekkel ment oda. Vett egy szál piros rózsát, majd visszatérve a lépcsőhöz elfoglalta újra a helyét. A terv megvan, minden jó, és szép lesz. Hatalmas várakozás dolgozott benne, türelmetlenül várta már Annát, hogy végre megérkezzen, de a percek nagyon lassan teltek. Nézelődött mindenfelé, de közben egyfolytában csak szerelmére gondolt. Mosolyogva állt, a virággal a kezében. Ha valaki ránéz, azt is hihetné, hogy egy első randevú alkalmából áll, és vár itt. De mit számít, higgyen mindenki azt, amit akar, őt nem érdekli, csakis egy, Anna, és hogy minél előbb megérkezzen már.

   Egy nagy csapat ember jött fel a lépcsőn, ami azt jelenti, hogy beérkezett egy metrószerelvény. Dominik árgus szemekkel figyelt, de nem látta Annát. kicsit szomorúan könyvelte el, hogy nem ezzel a metróval érkezett, de kedvét nem szegte. A következővel biztosan megérkezik.

   Továbbra is a pályaudvart nézte. Szokásos minden. Emberek mászkálnak, néha megszólal a hangosbemondó, egy-egy vonat indulását, vagy érkezését közölve. A két rendőr is lassan, kényelmesen, egymással beszélgetve ropják a köröket.

   Egy vonat érkezett be. Rengeteg ember szállt le róla, és Dominik felé indultak, hogy a lépcsőn lemenjenek az aluljáróba, onnan a metróhoz. A férfi megijedt, nem tetszett neki ez a helyzet. Csak nehogy most jöjjön Anna, mert ebbe a tömegbe belevegyülve, szinte lehetetlen meglátni, és akkor lőttek a tervnek, a meglepetésnek. Az emberek monotonon, csaknem érzéstelen arccal, siettek, mint a robotok. Talán észre sem vették, hogy Dominik ott áll a lépcsőnél, virággal a kezében. Pár perc alatt eltűnt a rengeteg ember, a terep kitisztult, és a férfi megnyugodott. Ezt megúszta. Nem jött metró, míg az emberhullám le nem vonult.    

   Már arra gondolt, gyorsan elszalad, elszívni egy cigit, a pályaudvar túlsó szélén kijelölt dohányzóhelyre, mikor ismét emberek bukkantak fel a lépcsőn. Most nem szabad elmenni. Igaz, két- három perc alatt képes elszívni egy szál cigit, de ez nem lehet fontosabb Annánál. Inkább vár, és tűri a nikotinéhséget, de Anna mindennél, és mindenkinél fontosabb. Az utasok a metróból rendezetlen alakzatban jöttek felfelé a lépcsőn a pályaudvarra, nők, férfiak, gyerekek vegyesen. Dominik figyelt, mint egy ellenőrző hivatalos személy, aki kőrözött bűnözőt keres. Hiába, Annát most sem látta. Egyre nehezebben viselte a várakozást, és már arra gondolt, hogy felhívja szíve hölgyét, de hamar elvetette ezt a tervét, mert a metróban nem nagyon van térerő, ha van is, elég rossza vétel, és nehezen hallják egymást. Tudja jól, járt már így nem egyszer.

   Talán hét-nyolc perc múlva újabb eresztés érkezett, és ismét tömeg lepte el a lépcsőt. Dominik, mint mindig, most is éberen figyelt, de semmi eredmény. Érezte, hogy a hűvös idő ellenére izzad a tenyere, melyben a rózsát tartja.

   Anna megérkezett ezzel a metróval, de nem ment fel a többi emberrel az aluljáróba, és onnan azon a bizonyos lépcsőn a pályaudvarra, melyet párja figyel. Az emberek eltűntek, a szerelvény elhúzott, és ő rövidke időre egymaga maradt lenn a peronon. Gondolkozott, mit is tegyen. Teljesen elbizonytalanodott. Nem akarja ő már Dominiket, azt sem érti, mit keres itt, egyáltalán miért utazott el idáig. Lassan emberek szállingóztak a lefelé szállító mozgólépcsőről. Anna csak állt, és várt, gondolkozott, majd döntött. Nagy levegőt vett, és elindult. Nem ment a mozgólépcső irányába, hogy felmenjen a pályaudvarra, ahol a férfi várja rózsával. Átsétált a másik oldalra, és várta a metrót. Jobbnak látta, ha hazamegy, és soha többet nem találkozik Dominikkel. Talán így jobb, mint találkozni, látni egymást, hallgatni a férfi könyörgő szavait, ígéreteit. Lehet, hogy nem szép dolog, amit most tesz, de jelen pillanatban ezt érzi helyesnek.

   Pár perc múlva megérkezett a metró. Az ajtók kinyíltak, és Anna újra vívódott pár pillanatig. Mit tegyen? Beszálljon, ne szálljon? Hátra nézett, pár pillanatig a mozgólépcsőt figyelte, ami felvinné őt az aluljáróba, onnan csak pár lépcsőfok, hogy találkozhasson a férfival, aki rajongva szereti őt. Ez mind szép és jó, de sajnos kevés. Egyoldalú ez a kapcsolat, mert Anna már nem érez Dominik iránt. Visszafordult előre, és az utolsó pillanatban belépett a metró kocsiba. Nem ült le. Egy vékony függőleges csőbe kapaszkodott az ajtó mellett állva, és a mozgólépcsőt figyelte, míg el nem tűnt szem elől.

   Dominik úgy döntött, vár negyed órát, ez idő alatt befut még két metró, és ha egyikkel sem jön Anna, felhívja. Erre a gondolatra hirtelen a zsebéhez kapott. Megkönnyebbülve vette tudomásul, hogy mobiltelefonját nem felejtette otthon. A feszült várakozást kudarc érzése váltotta fel benne. Lehet, hogy el sem jön, és ő hiába vár itt akár napestig? Ez nem lehet, nem tudja elképzelni. Anna jön, együtt hazamennek, és minden rendben lesz. A járőröző rendőrpár újra elhaladt előtte pár méterre. Nem foglalkozott velük, várt, most már eléggé türelmetlenül, jókedve erősen alábbhagyott. A lépcsőt leste, hogy jöjjenek már emberek, lehetőleg Annával együtt.

   Hosszú, kínos percek után teljesült ez a vágya. Emberek jelentek meg a lépcsőm, lassan, de megállíthatatlanul jöttek felfelé, de Annát most sem látta köztük. Nem adta fel a reményt, hisz még mindig jönnek felfelé az utasok, bár számuk egyre ritkul. Ezzel együtt fogyott reménye is, hogy szerelme most érkezik meg. A nagy tömeg már felért a pályaudvar hatalmas nagy placcára. Már csak pár ember kaptatott fel a lépcsőn. Dominik nagyot sóhajtott, és keserűen legyintett, majd abban a pillanatban meglátta Annát. Persze, hogy a sor végén jött, biztosan nem akart a sok ember közt nyomorogni, tolongani. Aranyos, ügyes kislány, és Dominik szája fülig ért a mosolytól.

   Anna amint felért a lépcsőn, határozottan, de lassan elindult az egyik vágányhoz, ahol már bent állt a vonat. Dominik ezen kicsit elcsodálkozott, hogy a nő nem ment el megnézni, melyik vágányról is indul a megfelelő szerelvény. De nagy jelentőséget nem tulajdonított neki, biztosan megnézte még otthon, interneten.

   Dominik határtalan örömmel nézte a nőt, és elindult utána. Kicsit őrült meglepetést talált ki. Azt szeretné tenni, hogy a nő mögé érve, lekapja válláról a táskát. Az ijedt, rémült nő minden bizonnyal megfordul majd ösztönösen, és ekkor majd Dominik kedvesen köszön neki, és átnyújtja a celofánba csomagolt rózsaszálat. Amint egyre közeledett hozzá, le nem vette szemét a csodás teremtésről. minden stimmel. Illetve majdnem minden. Az alkat, a magasság, a haj színe, a frizura rendben van. A cipő, és a nadrág is a szokásos. Egyedül csak a táska, és a kabát nem a megszokott. Lehet, hogy új mindkettő, biztosan nem régen vette őket.

   Dominik közvetlen a nő mögé ért, és elkapta táska pántját. Hogy meglegyen a kellő hatás, kicsit meg is rántotta. A nő azonnal megfordult, táskáját ösztönösen kapta el, segítségért kiáltott. A férfi ekkor döbbent meg igazán, és jobban megijedt, mint a nő, mert nem Anna volt. Egy teljesen ismeretlen hölgy állt vele szemben, aki a következő pillanatban már ütötte- verte Dominiket a táskával, ahol érte. A férfi hirtelen semmit nem tudott tenni, csak annyit, hogy kezeit fejére helyezte védekezésképpen. A rózsa földre hullt, közben a nagy csetepatéra, a nő kiáltozására pillanatok alatt odarohant a két rendőr. A nagydarab azonnal elkapta Dominiket, kezeit hátracsavarta, és megbilincselte. Az áldozat kicsit ellenállt, de nagyon nem küzdött. Próbálta kimagyarázni magát, de senki nem figyelt rá. Sem a rendőrök, sem a pórul járt nő, bár itt ebben az esetben inkább Dominik járt pórul, nem a nő. A dulakodásban, ahogy a négy személy toporgott, a földön heverő rózsát összetaposták. Mikor a támadót ártalmatlanná tették, a rendőrnő segítséget kért, jelentette az eseményt. Tíz perc nem telt bele, szirénázó járőrkocsi parkolt le a pályaudvar mellett. Újabb két rendőr érkezett, átvették a gyanúsítottak, és bevitték a fogdára.

   A zaklatott nőt a rendőrnő próbálta megnyugtatni. Elmesélte neki, hogy támadója több bűnt is elkövetett ezzel a húzásával. Erőszak, közterületen megkísérelt, előre eltervezett rablás, testi bántalmazás. Ez utóbbi azért, mert a nő válla megfájdult, és bekékült, amint Dominik megrántotta a táska pántját. Ezért akár tíz, tizenöt évet is kaphat.

   Anna este a híradót nézve tudta meg a történteket. A térfigyelő kamerák az egész esetet felvették. A felvételeket elkérte a rendőrség, majd át is adta a televíziónak. Anna kétségtelenül tudta, hogy csakis Dominik lehet az, mivel bemondták a nevét, bár vezetéknevének csak a kezdőbetűjét. Továbbá abszolút felismerte az alkatáról, a ruházatáról, testtartásáról, mozgásáról.

- Hát, bejött elém a pályaudvarra?- lepődött meg Anna, de a híradóban látott felvételek sokkolták.

- Talán mégis fel kellett volna mennem a mozgólépcsőn. – mondta halkan maga elé, és elsírta magát, mikor meglátta földön széttaposott rózsát.

                                                     VÉGE.

                                                 Edwin Chat    

                                          2014. Április – Május.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés