|
Csendben ülök, és csak nézem őt. Ahogy hanyatt fekszik az ágyon, kezei feje alá hajtva, azokat használva párnának. Az ágy meg van vetve, rajta fekszik a szépen elterített paplanon, vállig érő, csodaszép haja zuhatagként terül el a párnán.
Nem néz rám, fejét kissé elfordítva balra, komoly tekintettel néz valahova. Ábrázatát fél profilból látom, szemei nem pislognak, mozdulatlanul merednek valahova a messzeségbe. Hosszú ujjú sztreccs pólója szexin simul, és feszül tökéletes felső testén. Még a bicepszét is szembetűnően emeli ki. Főleg így, hogy kezei a feje alá vannak hajtva. Ettől feszül az izom, és a póló is.
Ahogy nézem, azt próbálom magamban kitalálni, vajon hova nézhet, mit láthat, mire gondolhat? Talán rólam szövi a gondolatait. Talán számadást végez önmagával, hogy vajon megérte-e neki összeállni velem. Nem-e bánta meg, hogy annak idején nem kosarazott ki? És ha millió kérdés születik elméjében velem kapcsolatban, vajon milyen válaszokat ad rá?
Lehet, hogy pozitívan ábrándozik rólam. Örül, hogy megismertük egymást, és hálát ad az Úrnak, hogy engem az útjába sodort. És eszébe jut a sok közösen szerzett emlék, az együtt átélt élmények, a forró, gyengéd, esti szeretkezések, ami mindig jólesett neki, és nekem is.
Nézem őt, és rádöbbenek, hogy ilyenekre nem gondolhat. Mert nincs mosoly az arcán. Továbbra is komoly a tekintete, ajkai nem húzódnak mosolyra, de még apró jele sem látszik szája szegletén. Az a mosoly, amit a kellemes pillanatok emlékei csalnak az ember arcára, nincs sehol.
Vajon mire gondolhat, mi járhat a fejében? Kezd elromlani a kedvem, egyre jobban furdalja a kíváncsiság az oldalamat, hogy vajon most épp mi jár a fejében. Ilyen mozdulatlan, kifejezéstelen arccal semmi szép, és jó dologra nem gondolhat. És rám sem. Vagy ha mégis én járok a fejében, és ilyen arcot vág hozzá, akkor nagy baj van.
Lehet, hogy van egy harmadik személy, és most azon agyal, engem miként tegyen lapátra. Igen, ilyen arckifejezéssel csak erre gondolhat. Talán most tervezi a kidobásomat, a szakítást. Még mindig mozdulatlanul fekszik, nem néz rám, ugyanúgy mered abba az irányba, mint eddig. Semmije nem mozdul.
Nem bírom tovább. Nem szólok hozzá, mert tudom, úgysem hallja meg. Nem érek hozzá, mert úgysem érezné. Fogom a nyilat, és a hegyével elkezdem simogatni azt a csodás arcot, amit én annyira szeretek, ami a legszebb a világon, amit én annyiszor, de annyiszor elhalmoztam lágy, forró, gyengéd, szenvedélyes csókokkal. És neki jólesett, minden csókot imádott, kellett neki, igényelte.
De most ezt az arcot a nyíl hegyével simogatom. Gyengéden, de talán fenyegetően. Ilyen nincs. Semmit nem reagál, ugyanúgy néz abba az irányba, még mindig nem pislog. Semmi életjel, akárcsak egy szobor.
Szemeit rajzolom körbe a nyílheggyel, de meg se rezzen. Orra, majd ajkai a következő útvonal. Teljesen hiába, semmi reakció, se pozitív, se negatív. Leérek az állához, onnan a nyakára, majd fel az arcára. A homloka sem marad ki, majd mikor már mindenhol járt a nyílhegy, megtalálom a füleit. Azokat az aranyos, pici füleket, amiket annyira imádtam. Körözök a heggyel a kis ennivaló kagylócska körül, de erre sincs semmi reakció.
A hegyet átvándoroltatom a másik édi fülecskéjére. Ott is elvégzem ugyanazt, mint az imént. Az eredmény ugyanaz. Ez a közömbösség elszakítja nálam a cérnát, és a nyílhegyet beszúrom a füllyukba, majd kihúzom, újra beszúrom. Ekkor már ledöbbenek. Erre sem reagál semmit, és vér sem folyik a kis hallószervből. Már nem tudok mit tenni, a szemeit veszem célba. Oda is beleszúrom a nyílhegyet. Mindkét szemébe, de még most sem mozdul, ajkai némán maradnak, semmije nem rezdül.
Végül elmosolyodom, és arra gondolok, mekkora nagy hülye vagyok. Próbálom elfogadni az elfogadhatatlant, és a nyíllal beletúrok csodás hajába. Majd újra simogatom vele az arcát mindenhol, a legapróbb pontot sem hagyva ki. Mikor végzek, kezdem előröl. Nincs kötött útvonal, a nyílhegy összevissza vándorol, az édes ajkakról a pisze orra, a pici fülecskékre, a szexi, bársonyos nyakra, és mindenhova ezen a csodás arcon, ezen az illatos bőrön.
Úgy döntöttem, ennyi kényeztetés elég mára, és elengedem az egeret. A nyíl megáll ott, ahova irányítottam, a monitor jobb felső sarkában. Ott nem zavar, ott nem fed el egy négyzetmillimétert sem az én egyetlen szerelmem csodaszép arcából, ami a monitoron van beállítva háttérképnek.
VÉGE.
Edwin Chat
2008.10.07.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Kedves Edwin!
Első hozzászólás visszavonva.Újra elolvastam és nincs benne semmi féle csavar.
Szép,érzékeny szerintem még visszatérek hozzá.
Üdv:Juli