1. fejezet

               1. nap: A megismerkedés és a Hazugság fotó

LIME közösségi, álneves csevegő oldal. 2012. április 12., csütörtök

Selyemfiú: Szia!

Szerényke: Szia!

Ernő elégedetten csapta össze a tenyerét. Örült, mert végre van egy lány, aki válaszol is neki. Pár napja regisztrált erre a társalgó oldalra, de hiába lépett be délutánonként, esténként, és köszönt mindenkinek, észre sem vették. Gondolta, itt már kialakultak a barátságok, esetleg párok, nehéz lesz befurakodni a társaságba. Viszont most a „Szerényke” nevű hölgy fogadta a köszönését.

Selyemfiú: Hány éves vagy?

Szerényke: 30. És te?

Selyemfiú: 32 (valójában több, de itt úgyis mindenki hazudik).  Hogy nézel ki?

Szerényke: Hosszú festett szőke hajam van, ami a derekamig ér, barna szemeim vannak, vékony az alkatom és 150 cm magas vagyok. És te?

Selyemfiú: Kisportolt alkatú, 180 cm magas, fekete hajú és meleg barna szempárú férfiú vagyok.  Nem iszom, nem dohányzom, a baráti társaságom sem. Szeretem a szőke hajú lányokat. Tudsz fotót küldeni magadról? Nincs kirakva az oldaladon egy sem.

Szerényke: Miért szereted a szőkéket? Talán butának tartod őket?

Selyemfiú: Mindig is festett szőke hajú lányokkal randiztam, akik igenis intelligensek voltak (a szőkék buták, és mindig megkapom tőlük azt, amit akarok, cserébe butaságuk miatt nem kell meghálálnom nekik semmit).

Szerényke: Az jó. De még nem küldenék fotót magamról, mert szeretném, ha előbb megismerkednénk. Mi a kedvenc ételed?

Selyemfiú: Tészta minden mennyiségben, imádom a halat (azért nem árt mégis egy kis igazság), és szeretem még a kínai ételeket is.

Szerényke: És hol szeretsz leginkább lenni? Vagy hol lennél legszívesebben? Helyre gondolj!

Selyemfiú: Tóparton lennék szívesen, de ha tehetném, járnék síelni síparadicsomokba. De minek ilyen kérdéseket feltenni? Nem túl szokványos?

Szerényke: Lehetséges, azonban nekem számít. Ha ezeknél összepasszolunk, az előny, ezen felül akkor még olyan éttermet is találhatunk, és helyet, ami mindkettőnknek megfelel.

Selyemfiú: Értem. Gondolom azért választottad ezt a nevet, mert kis visszahúzódó, szerény nő vagy.

Szerényke: Igen. És te miért választottad a „Selyemfiú” nevet?

Selyemfiú: Ha hiszed, ha nem, a bőröm tényleg selymes, és nem kell rá krém (még egy adag testápoló sem hozna rendbe).

Szerényke: Na, erre pont nem gondoltam, de kedves meglepetésként ért. Dolgozol valahol?

Selyemfiú: Igen, egy pesti iroda rendszergazdája vagyok. Mivel a profilodon az áll, hogy pesti vagy, valamikor összefuthatnánk, persze, ha gondolod.

Szerényke: Még megfontolom. Nem akarok semmit sem elsietni.

Szerényke kicsit gyorsnak találta ezt a tempót, amit Selyemfiú diktál, úgy érezte, hogy nagyon nyomul, valósággal lerohanja őt a fiú.

Selyemfiú: Értelek. De az igazi nevedet megtudhatom?

Szerényke: Csupora Hajnalka. És a te neved?

Selyemfiú: Széll János (Nagy Ernő). De nem vagyok fent közösségi oldalakon, csak ezen az ismerkedős chates oldalon.

Szerényke: Én is. Túl sokat csalódtam már.

Selyemfiú: Értem. De én annyira szeretném, ha átküldenél magadról egy képet.

Szerényke: Na jó, rendben.

Hajnalka átküldött egy egész alakos fotót magáról, amelynek a „hazugság” nevet adta.

Selyemfiú: Átjött. De miért az a neve, hogy „hazugság.jpg”?

Szerényke: Te szoktál hazudni?

Selyemfiú: Nem. És te?

Szerényke: Én sem.

Selyemfiú: Nagyon csinos vagy.

Szerényke: Köszönöm. Te is tudsz küldeni magadról képet?

Selyemfiú: Sajnos nincs a gépemen, de majd készítek a barátom segítségével, mert sajnos nincs fényképezőgépem, a mobilom pedig rossz képet készít (tényleg le kell töltenem a hálóról valami jó képet valakiről).

Szerényke: Rendben. Most megyek aludni. Későre jár, és holnap sokat kell dolgoznom.

Selyemfiú: Rendben, én is aludni térek. Jó éjszakát, szép Csipkerózsika!

Szerényke: Neked is jó éjt!

Mindketten kiléptek a chat oldalról, de Ernő még nem tért aludni. Megnyitotta e-mail fiókját, azt gondolta, a legjobb barátjának, aki egyben a munkatársa is, elküldi Hajnalka fotóját. Kíváncsi a véleményére, és hadd egye az irigység, mert ez a nő nagyon jól néz ki. A címzetthez beírta barátja e-mail címét, majd írt egy rövidke levelet:

                                          „Hali!

Ezt lesd meg! Csatoltam egy fényképet, remélem, megpukkadsz az irigységtől. Jó lenne, ha még ma megnézed, és holnap kitárgyaljuk a melóhelyen.

                                       Cső: Ernő.”

A levelet elküldte a csatolt képpel együtt, majd mielőtt kikapcsolta volna a gépet, úgy döntött, még egyszer megnézi a lány fotóját. Belekattintott a Letöltések mappájába, de a képnek hűlt helye volt. Megvakarta a fejét, majd a pocakos hasára tette összekulcsolt kezeit, és csodálkozott, hogy vajon hova tűnhetett a nemrégen átküldött fotó. Talán a kukába került vagy véletlenül kitörölhette? Megnézte a Lomtár mappáját, de ott sem találta. Tanácstalan lett. A Start keresőjébe beírta a „hazugság” szót, de nem adott találatot. Ekkor eszébe jutott, hogy az e-mail címén az előbb küldte el Hajnalka képét, és gyorsan rákattintott a levelező rendszerére. Az Elküldött levelek mappában meg is találta a barátjának elküldött üzenetet, azonban amikor megnyitotta, és rákattintott a jpg-re, az „hibás fájl”-ként jelent meg. Szomorúan kelt fel az asztaltól, miközben kikapcsolta a számítógépet. A székére eközben pár haja hullott. Megint megvakarta a fejét, mire újabb hajszálak estek az ülő alkalmatosságra.

- Mi a csuda? Az új samponom nem válik be, csak jobban hullik tőle a hajam. Ki kell dobnom! – mondta maga elé.

Mielőtt aludni tért volna, kiment az előszobába, és a falra szerelt állótükör előtt forgolódott, nézegette magát minden szögből, minden oldalról. Hát, nem egy kisportolt alkat, és nem is magas, ismerte be magának, még ha a lánynak az ellenkezőjét írta is. Pocakos, 170 cm magas, szőke hajú és rideg kék szemű, nem barna, a 32 év helyett pedig negyvenet élt eddig. Természetesen még a névvel is gond van, de ennyi füllentés mellett ez már igazán bagatell.

Na és? Lehet, hogy a nő sem mond mindenben igazat. Ez itt az internet, bármit meg lehet tenni és bárkivel. Ha esetleg beüt a lebukás, akkor sincs gond. Eltűnünk arról az oldalról, és beregisztrálunk egy új helyre, új névvel, ennyi az egész! – tűnődött magában.

Míg ezeken agyalt, folyamatosan nézegette magát, és arra a megállapításra jutott, hogy nem is olyan vészes a kinézete, de ez csak az ő véleménye. Ha Hajnalka megtudná az igazságot, biztos más véleményen lenne, mint ő maga. Tele volt önbizalommal, a hazugságon kívül, és érezte, ezt a nőt meg tudja szerezni magának. Ha nem is állandó társnak, csak egy futó kaland erejéig, amivel Ernő tökéletesen meg lenne elégedve.

Elégedetten vigyorgott egyet a tükörbe, és elérkezettnek látta, hogy aludni térjen. Csak két dolgot nem értett, és nem tudott felfogni: hogy hova tűnt a nő fotója és miért kezdett el egyik pillanatról a másikra feltűnően hullani a haja.

                                                      2. fejezet

                                              2. nap: a Hűség fotó

Másnap reggel Ernőnek a legelső dolga az volt a munkahelyén, hogy megkérdezte barátját Hajnalkával kapcsolatban, hiszen a véleményét mindennél fontosabbra tartotta:

- Helló! Este megnézted, amit küldtem?

- Csá, haver! Ja! Te mázlista! Hol vakartad össze ezt a pipit? – kérdezett vissza Rudi.

- Titok! – felelte Ernő vigyorogva, és élvezte a helyzetet, hogy szórakozhat barátjával.

- Jól van, megjegyeztem! – mondta Rudi enyhe fenyegetőzéssel. – De akárhol is találtál rá, nagyon szuper! Szívesen összegyűrnék vele egy lepedőt, vagy akár nyolcat is! – majd mindketten elnevették magukat.

- De egyvalamit kérnék! El tudnád küldeni a képet? Nekem valahogy elszállt a gépemről, az e-mail levelező rendszerem sem nyitja meg.

- Semmi baj, meglesz, ma délután vagy ebédidőben átküldöm.

- Oké, köszi. Úgy látom, tetszik a bébi! – vette át a szót Ernő. – Ha minden jól megy, ő a jövendőbelim, de ha csak egy röpke kamatyra futja, vagy egy laza cigire a kocsi hátsó ülésén, nekem az is jó. Tudod mit?

- Nem. Honnan tudnám? – tökéletlenkedett Rudi.

- Majd kérek még tőle képeket, és azokat is átküldöm neked. Aztán majd kibeszéljük. Elmesélem, miket társalogtunk előző este.

- Ez jó ötlet, tetszik! – ismerte el Rudi mosolyogva. – Azt hiszed, a nők különbek? A fenét! Rosszabbak, mint a férfiak. Hidd el, ez a csaj a barátnőivel ezerszer jobban kibeszél téged, mint te őt velem. Pletykafészek társaság!

- Úgy gondolod? – kérdezte Ernő.

- Tudom, haver, tudom! És erre mérget vehetsz!

- Na jó, majd ma este is kérek tőle egy fotót. Minden este egyet, és másnap kitárgyaljuk. Komoly dolgok ezek, beszélni kell róla.

- Természetesen! – válaszolta felelősségteljes hangon Rudi, és elnevették magukat.

   Rudi és Ernő több mint tíz éve ismerik egymást, de nem igazán lehet róluk elmondani azt, hogy normálisak. Inkább link alakok, nem is kicsit. Épp Rudi ossza most az észt barátjának, az a Rudi, aki kinézete miatt egyedül van: olyan sovány, akár egy anorexiás, a bordáin cimbalmozni lehetne. Már nem csak az orra, hanem az egész arca és a szemei is vörösek a sok alkoholtól, így nem csoda, hogy még soha életében nem volt dolga nővel, ráadásul harminchét éves létére még szűz. Ezek után érthető, hogy kíváncsi Ernő esti cseteléseire, legalább idővel hasznát tudja venni, ha egyszer majd társaságban olyan téma kerül elő, úgy fogja elmesélni Ernő sztorijait, mintha vele történt volna meg, hiszen ő maga olyan szövegeket mond a nőknek, amelyekkel mindig elriasztja őket.

   Késő délután volt annyi szabadideje Rudinak, hogy megnyissa a kapott elektronikus leveleit, és megnézze a barátja által átküldött képet. Szomorúan vette tudomásul, hogy neki sem nyitja meg már a fotót. Mivel barátja a másik osztályon belevetette magát a munkába, jobbnak látta, ha inkább ír egy elektronikus üzenetet a fiókjára. Ma úgyis korábban kell elmennie, nem találkozik Ernővel.

                                                 „Hali, haver!

Sajnálatos hírt kell közölnöm veled. Most néztem meg a levelet, amit tegnap küldtél át, és azt írja ki a képnél, hogy „hibás fájl”. Nem tudom megnyitni, és le sem tudom tölteni. Lehet volt valami hiba a rendszerben. Ha most este kérsz tőle egy újat, azt is küldd át, és majd akkor letöltöm a gépemre, hogy meglegyen.

                                                         Csá!”

   Este Hajnalka kissé fáradtan, nem túl kitörő örömmel lépett be a társalgó oldalra. Szinte egész nap dolgozott: kora délutánig dolgozott, majd hazaérkezve mosott, főzött, takarított, gyomlálta a virágoskertet, elment a boltba. Hosszú volt számára ez a nap. Úgy érzete, mintha be akarna szakadni a háta, de mégiscsak leült a számítógépe elé. Amúgy szeretett itt lenni, sok rendes barátot szerzett magának. Így teltek az estéi, hogy csevegett az eddig megismert személyekkel. Jól érezte magát, míg írogattak egymással, hiszen tudta, hogy utána úgyis jön a szomorú valóság, a magány, a monoton mindennapok. Itt legalább kikapcsolódhatott egy kicsit, és addig is más világban érezhette magát, ahol nincsenek gondok, problémák, fájdalmak és magányos órák. Ernőre gondolt, és úgy érezte, nem teljesen ez az a férfi, akire vágyott. Bár nem társkeresés céljából regisztrált az oldalra, de ha esetleg úgy alakulnának a dolgok, nem zárkózna el egy komolyabb kapcsolat lehetőségétől sem. Viszont Ernő iránt nem érezte azt a különös érzést, azt a bizonyos bizsergést, egyszóval a férfi szinte nem mozdított meg benne semmit, de szerette volna, ha ez hamarosan másképp lenne, és a sok keserves, szomorú csalódás után végre kellemes meglepetés érje. Ezen a napon kiderül, hogy Ernő előző este igazakat írt-e magáról, és valós válaszokat adott-e a kérdésekre. Hajnalka nem szeretne belefutni egy link alakba. Nincsenek nagy igényei, elvárásai, de szereti, ha a barátai igaz szavúak, megbízhatóak, és minden rendben van velük. Szerinte ezek nem nagy kérések, hanem alapvető emberi tulajdonságok. Kíváncsi Ernőre, de ott motoszkál valami rossz előérzet, ami nem jót sejtet. Talán a fáradtságnak is betudható ez a közömbösség, félelem, de attól tart, hogy kipihenten is ilyesmi előérzete lenne.

Majd elválik – gondolta magában, és amíg Ernő be nem jelentkezett, addig társalgott a régi jó barátokkal.   

  Ernő fellépett a csevegő oldalra, és rögtön észrevette, hogy Szerényke már be volt jelentkezve. Azonnal ráírt:

Selyemfiú: Szia! Mizu?

Szerényke: Szia! Semmi különös. Igyekeztem a maximumot nyújtani, és ez a nap nagyon lefárasztott. De azért jól eltelt a napom. És veled mi újság?

Selyemfiú: Na, én sem unatkoztam. Sokfelé kellett rohangálnom még munka után. Kérhetek valamit? Tudsz küldeni még egy képet magadról?

Szerényke: Miért, az előző nem volt jó?

Selyemfiú: De, csak még úgy szeretnék egy egész alakos fotót rólad.

Szerényke: Egy pillanat!

   A lány kiválasztott a nyári képekkel teli mappájából egy egész alakos, bikinis képet, melyet „hűség” megnevezéssel küldött át Ernőnek.

Selyemfiú: Átjött, köszönöm. Nagyon dögös vagy ezen a képen.

Szerényke: Köszönöm. Te is tudsz küldeni magadról?

Selyemfiú:  Igen, máris átküldöm.

   Ernő még a chat-re való fellépés előtt gyorsan keresett az internetes oldalak képei helyett egy bulifotós képet az egyik haverjának a fényképes mappájából, akinek a személyleírása megfelelt az előző napon elhangzott adatokéval.

Szerényke: Megkaptam, én is köszönöm. Szimpatikus fiatalember vagy. :)

Selyemfiú: Nagyon köszönöm. Megtudhatom, hogy ennek a képnek miért a „hűség” szót választottad nevének? Bár sejtem. Azt fogod kérdezni, hogy „te hűséges vagy?”

Szerényke: Mondjuk. A kép mélységes sejtetést késztet, és erről a „hűség” szó jutott az eszembe. Te hogy állsz a hűséggel?

Selyemfiú:  :) Életemben három nő volt, akivel együtt jártam. Más nem. Hozzájuk mindig hűséges voltam. És sosem általános randi által ismertem meg őket. Valahogy nincsenek véletlenek.

Szerényke: Most mennem kell, de holnap a szokásos időpontban fellépek.

Selyemfiú: Rendben. Várlak! Jó éjt, drágaság!

Szerényke: Jó éjt! Szia!

   A férfi ugyanazt tette, mit előző este. Miután elköszönt Hajnalkától, a lány fotóját ismét elküldte Rudinak. Ezután kissé félve nyitotta meg azt a mappát, ahova elmentette a képet, hogy újra megnézze, és a félelme beigazolódott. Ez is eltűnt, csakúgy, mint tegnap este a „hazugság” fotó. A megnyitottan hagyott elküldött kép az e-mail fiókjában megvolt, azonban „hibás fájl”-t írt ki, és nem tudta megnézni… mint az előzőnél. Értetlenül csóválta a fejét, majd mély sóhaj kíséretében kikapcsolta a gépet, és irányba vette a fürdőszobát.

   Ajkain vastagon fehérlett a fogkrém, miközben szorgosan húzogatta a fogkefét a szájában. Soha nem feküdt le fogmosás nélkül, erre nagyon figyelt. Kezében hirtelen megállt a fogkefe. Váratlanul jövő rendellenességet észlelt. Alsó fogsorában az egyik foga lötyögött. És persze elől, ahol látszik. Összeráncolt homlokkal, keserűen vette tudomásul a kellemetlen jelenséget.

Még csak ez hiányzott! – gondolta magában, és kiöblítette a száját, hogy szemügyre vehesse a laza fogát. Semmi kétség, ez lötyög, nem is kicsit. Teljesen hihetetlen a szituáció, hiszen pár perccel ezelőtt még semmi baja nem volt. Sejtette, mi lehet a probléma. Nemrég, még néhány hónappal ezelőtt kihúzták az egyik fogát. Arra gondolt, kezd meglazulni a fogsora, és ennek köszönhető, hogy most az a bizonyos foga lötyög a szájában. Aztán rögtön kétségbe is vonta ezt a feltételezést, mert korábban is húztak ki neki fogat, évekkel ezelőtt, és akkor semmi szokatlan nem történt. Akkor minden rendben volt.

   Nézte a tükörben, és szomorúan vette tudomásul: ez a fog annyira meglazult, hogy nyelvével is minden nehézség nélkül tudja mozgatni. Tudta, hogy hiába mérgelődik, szomorkodik emiatt, nem változtat semmin, nem lesz jobb a helyzete. Talán holnap bejelentkezik a fogorvosához, pont emiatt, hátha tud rá magyarázatot. És ezzel a mozdulattal a fogmosást befejezettnek nyilvánította. Megfogta a fésűjét, hogy lefekvés előtt még rendbe tegye a frizuráját. Ekkor érezte azt, hogy ilyen már nincs. Csupán kétszer húzta végig fején a fésűt, fogazata máris tele volt hajszálakkal. Egy marékkal húzott ki belőle, és hitetlenül bámulta az elvesztett szálakat. Nem mert tovább fésülködni, jobbnak látta, ha lefekszik.

   A lány már nagyon kíváncsi volt, hogy milyen érzései vannak a fiúnak.

Na, majd holnap megkérdezem Jánost, mikor csevegünk a neten, hogy milyen gondolatai vannak. Jó ötlet volt a bikinis képet elküldeni? Bár ez fejezi ki leginkább, hogy ez a férfi elcsábul-e egy ilyen láttán más nő iránt. Bár lehet személyesen kellett volna megmutatnom a képet, hogy szemügyre tudjam venni a reakcióját, de szerintem így is elérem a célom! – gondolata magában, ahogy állt a tükör előtt, de érezte, hogy valami nagyon nincs rendben.

                                         3. fejezet

                             3. nap: A Bizalom fotó

 2012. április 14. szombat

   Ernő ébredés után azonnal a telefonért nyúlt, és felhívta a barátját. Pár kicsöngés után, elég hamar felvették a túloldalon.

- Szevasz, haver! Mi újság? – kérdezte vidáman Rudi, de Ernőnek korántsem volt ilyen jó a kedve, a tegnap esti fürdőszobai élmények után.

- Helló! – köszönt ő is, majd szomorú hangon folytatta. – El tudnál jönni hozzám a mai nap folyamán?

- Baj van? – kérdezte Rudi.

- Igen, méghozzá nem is kicsi!

- Ajaj! És mikor menjek? Most azonnal?

- Nem kell rögtön, de amint tudsz, kérlek, gyere! – felelte Ernő.

- Oké. Figyelj! El kell vinnem a kocsit olajcserére. Nem egy nagy ügy, aránylag hamar megvan. Ha ezzel végeztem, hazafelé útba ejtelek. Így megfelel?

- Persze, tökéletes! – felelte Ernő, és bambán nézve a semmibe, kinyomta a telefont.

A rövidke párbeszéd után két órával később ott ültek a konyhában, Rudi és Ernő.

- Megkaptad a képet? – kérdezte a házigazda.

- Meg ám! – vigyorgott Rudi. – Ezen még jobb, mint az előző fotón! – felelte kaján vigyorral, majd Ernő komolyra fordította a szót.

- Azért kértem, hogy gyere ide, mert gondban vagyok. Sajnos nem hiszem, hogy tudnál segíteni, de elmondom, kibeszélem magamból, talán így kicsit jobb lesz a lelkemnek.

- Hűha! Ennyire komoly a dolog? – kérdezte meglepetten Rudi.

- Igen – mondta Ernő, és rágyújtott. Kifújta a füstöt, majd levette baseball sapkáját, és a vendégre nézett. Rudi megdöbbent.

- Úristen! Mi történt veled?

- Fogalmam sincs. Két napja kezdett el hullani, és ha így halad, pár nap múlva már egy szál sem lesz.

- Ez nagy baj! El kellene menni orvoshoz! – tanácsolta Rudi.

- Tudom, tegnap gondoltam erre. És ez még nem minden! Van még egy meglepetésem! Közelebb hajolt barátjához, kinyitotta a száját, és nyelvével megmozgatta a laza fogát.

- Na ne!!! – képedt el teljesen Rudi. – Ilyen nincs! Mi történik veled? Pár napja még semmi bajod nem volt, most meg hajhullás, laza fog… mintha hetven éves lennél.

- Hát ez az! Fogalmam nincs, mi történik, és minek a hatására. És azt sem tudom elképzelni, mit tegyek.

- Sajnos nem tudok segíteni, de most hirtelen semmi jó tanács nem jut az eszembe, csak az, mondom, hogy nézesd meg magad egy orvossal! Lehet a dohányzással is le kellene állnod! Talán, lehet, hogy rákos megbetegedésed van, vagy bármi más. Csak sajnálni tudlak, mást nem tehetek – magyarázta Rudi.

- Igazad van, köszönöm! – Ernő csak ennyit reagált, bár mélyen magában elkezdett nagyon aggódni.

   Estefelé Ernő már nagyon izgatottan ült le székére a számítógép elé, bár a hirtelen végbement változások rajta erősen aggasztották. Mikor fellépett a csevegő oldalra, Hajnalkát nem találta ott. Kétségbeesett, hiszen ilyenkor már itt szokott lenni! Mi történhetett vele? Míg várakozott, rálépett a „Budapest” nevű szobára, ahol kinézett magának egy másik lánynevet, mert valami mélyen azt súgta neki, hogy erre a lányra kattintson rá, és elkezdett csevegni vele.

Selyemfiú: Szia! Hány éves vagy?

Kicsi_lány: Szia! 30 éves vagyok. És te?

Selyemfiú: 37. Hogy nézel ki?

Kicsi_lány: Szőke hajam van, amely a derekamig ér, és nagyon vékony az alakom. Olyan elől deszka, hátul léc. :)

Selyemfiú: Az olyan lányok az eseteim. :)

Kicsi_lány: Ja! És természetesen alacsony növésű vagyok, 154 cm, de a regisztrált nevem is mutatja.

Selyemfiú: Nem baj! Akkor kis aranyos vagy! :)

Kicsi_lány: :) És te hogy nézel ki?

   Ahogy így csevegtek, Ernő nem is sejtette, hogy Kicsi_lány valójában Szerényke. Majd a lány a laptopjáról átfordult az asztali számítógépéhez, és bejelentkezett a szokásos név alatt.

Szerényke: Szia! Mi újság?

Selyemfiú: Már vártalak, nem tudtam hova tűntél. Ugye nincs semmi baj?

Szerényke:  Semmi baj, csak kicsit késve érkeztem haza. De már itt vagyok. :)

Selyemfiú: Nagyon örülök neki! :)

Szerényke: Olyan keveset meséltél még magadról. Most megtehetnéd!

Selyemfiú:  Rendben. Szeretem a munkámat, és egy héten kétszer mindig elmegyek a konditerembe edzeni. Emellett már szeretnék megállapodni, két gyereket magam mellett nevelni, és sokat foglalkozni velük.

Szerényke: Én is szeretem a gyerekeket. Kevés férfi gondolkodik úgy, mint te. Sokan nem akarják a családalapítást.

Selyemfiú:  Én még régimódi vagyok ezen a téren. Szeretnélek személyesen is megismerni.

Szerényke: Most éppen egy húzós hetem volt, most nem alkalmas, de küldök egy képet, amit éppen ma délután készítettek rólam a barátnőim. Összeültünk öten egy kávézóban, mert mindenkinek volt mesélni valója, és sikerült egy nagyon jó fotó.

Selyemfiú: Beszélgetni mindig kell, és fontosak a barátok. Már nagyon kíváncsi vagyok a képre. Küldheted!

   A lány átküldte az egyik barátnője által készített kávézós képet, amelyen fél alakosan, örömteli arccal mosolyog, egyedül, és amelynek a „bizalom.jpg” nevet adta. Majd miután átment, egy darabig nem jelentkezett. Ez idő alatt Ernő írogatott Kicsi_lánynak, és próbálta rávenni egy kis kötöttségektől mentes kalandra. Kis idő múltán ismét jelentkezett Szerényke.

Szerényke: Bocsi, ha eltűntem pár percre, de sokan rám akarnak írni, és próbálom beállítani, hogy ne tudjanak elérni, mert csak veled akarok beszélgetni.

Selyemfiú: De aranyos tőled? Én is csak veled! :) A kép, amit átküldtél, nagyon jó, gyönyörű vagy rajta.

Szerényke: Köszönöm.

Selyemfiú: Miért ezt a nevet adtad neki?

Szerényke: Véleményem, hogy a bizalom nagyon fontos egy kapcsolatban. A legfontosabb, ugyanúgy, mint a hűség. Ha nincs bizalom, nem is létezik kapcsolat, hiszen minden erre épül.

Selyemfiú: Ebben teljesen igazat adok neked. E nélkül semmit nem ér egy kapcsolat, talán működni se tud.

Szerényke: Örülök, hogy ez a véleményed, csak tudod, sajnos nagyon sok link alak van itt a neten, nem egyszerű dolog egy normális, komoly szándékú társat találni.

Ezt a mondatot a lány összeráncolt homlokkal írta, mert tudta, hogy Ernő most is, és véleménye szerint mindig is, egyfolytában hazudozik neki.

Selyemfiú: Na igen, ezt én is észrevettem. Úgy látszik ebben közösek a nők és a férfiak, tisztelet a kivételnek.

Te patkány! – sziszegte összeszorított fogakkal Hajnalka. – Ráfázol, elnyered méltó büntetésed!

Hajnalka nem tudta elképzelni, hogy írhat ilyet egy semmirekellő, hazug alak. Pont ő ossza az észt a bizalomról és a hűségről? Na, de sebaj, mindenki megkapja, amit érdemel.

Szerényke: Ó, a hajam! Kezd töredezni a vége! El kellene mennem már a fodrászomhoz. Meg kezd lenőni a szőke rész, igazíttatnom kellene rajta. És a te hajad? Te milyen sűrűn jársz fodrászhoz?

Selyemfiú: Nekem szép dús hajam van, bár lassan nő, de így legalább nem kell sűrűn mennem fodrászhoz.

Szerényke: Az jó! Nekem is sűrű, de gyorsan nő.

Majd magában hosszasan bosszankodott Hajnalka, amiért tudta, hogy megint csak hazudik.

Selyemfiú: Bocsi, de most kilépek. Valamit összeehettem délben. Finom csípős kínait rendeltem, egy nagy adagot, és az egészet megettem. Szoktam főzni, de most igazi kínai ételt akartam enni.

Szerényke: Értelek. Az nagyon jó, ha tudsz önállóan főzni. Valamikor én is megkívánom az éttermi kaját.

Selyemfiú: Akkor majd írok! Szia!

Szerényke: Szia!

   Most sem kellett sokáig várni a rosszra. Ernő félt tőle előre, de tudta, hogy be fog következni, és így is lett. Szerényke eddig három képet küldött neki, melyeket gondosan egy külön mappába mentett, de most hiába keresi. Megnyitotta a Hajnalka mappát, de teljesen üresen tátongott, mint egy végtelen űr. Nem tudta az okát, és nem is sejtette Ernő, hogy linkségének köszönhet mindent. Véleménye szerint a saját számítógépével van valami baj. Talán be kell állítani itt-ott néhány dolgot, és akkor minden rendben lesz, nem fognak eltűnni a fotók. De ez csak tipp volt a részéről, nem értett a számítógépekhez. Ettől jobban aggasztotta az a tény, hogy hullik a haja, és meglazult egy foga. Fogalma sem volt, hogy mitől lehetett ezt, de most felébredt benne a félelem, lehet, hogy ezt a laza fogat több fogja követni. Egyre nagyobb lelki válságba zuhant. Hirtelen nem érdekelte senki és semmi. A hűtőszekrényhez ment, néhány doboz sört és egy üveg pálinkát vett elő. Szánalmas mosoly jelent meg az arcán, ami nem az alkoholnak, hanem saját magának szólt. Leült, egy mozdulattal felbontott egy sörös dobozt, és csaknem fenékig kiitta. Ezután következett a pálinka. Jó erős kortyot engedett le a torkán, majd olyan képet vágott, mint aki citromba harapott. Ezután ismét a sör következett.

   Elég hamar bele melegedett az ivásba, és sorra jöttek elő a gondok, amelyekkel józan állapotban nem foglalkozik, de most így, kótyagos fejjel, úton a részegség felé, nagy jelentőségük volt. Érezte is, hogy nem hiába iszik, így könnyebb elviselni a kegyetlen dolgokat, amelyeken épp keresztülmegy. Tudta, megoldást úgysem talál rájuk, ha nem betegség az, de arról meg nem akar tudni, és nem is fogja megkeresni az orvost. Nem akar vizsgálatokat, lézeres kezeléseket. Most így legalább ideig, óráig könnyebb a lelkének. Feje sűrűn megingott, közben néha valamit morgott maga elé, és egyik cigit a másik után szívta el. Szomorú sorsán gondolkozott, az utóbbi néhány este következményein, amelyeket most mosolyogva vett tudomásul. Az is problémát okozott, ha Szerénykével megbeszél egy randevút, hogy menjen el ilyen külsővel?  Addigra minden bizonnyal egy szál haja sem lesz, és az is lehet, hogy fogai sem. Vagy csak itt-ott egy-kettő. És akkor hogyan beszélgessen, mosolyogjon, esetleg nevessen majd? Teljesen megoldhatatlannak találta ezt a kérdést. Nem tehet róla, teljesen belehabarodott ebbe a nőbe, szeretne találkozni vele, összejönni hosszú távú, komoly kapcsolatra. Vagy talán neki nem jár a boldogság, a szerelem? Már mindent másképpen látott. Ki az, aki ezt eldönti? Ő is ugyanolyan ember, mint bárki más, ha iszik, ha nem, ha hazudozik, ha nem. Neki is vannak jogai. Újabb mosollyal nyugtázta a gondolataiban megszületett kérdéseket, és nagyot slukkolt a cigiből, majd hamuzni akart, de célt tévesztett, és a hamu az asztalon landolt. Ez már a sokadik eredménytelen kísérlet volt az est folyamán, amióta iszik. Az asztalon már több volt a hamu, mint a hamutartóban. Szerencsére a csikkek a megfelelő helyre kerültek. Azért annyi tartása maradt így részegen is, hogy a csikkeket nem a földre dobja, és tapossa el, mint az utcán. Az asztal csatatérré változott. Üres sörös dobozok fekve, állva, behorpadva, összenyomva. Sörfoltok, tócsák az asztallapon, félig vagy teljesen odaszáradva, cigi hamuval díszítve. A piától és a füsttől büdös lett a konyha, de ezt már egy ideje nem érezte. Majd holnap reggel minden bizonnyal másképp látja a dolgokat, és meg is fogja bánni a ma esti tivornyát. De most az sem érdekelte, hogy holnap szokásosan mennie kellene a szüleihez ebédre, akik nyugdíjukból mindig adnak vasárnaponként a fiúknak egy kis zsebpénzt. Őket sem becsülte, mindig csak a pénz hajtotta, és várta, hogy jóllakjon. Mindig hozott el ételt, alig volt gondja magára.

   Egyik kezét a szék támlájára, a másikat az asztallapra helyezte, sikerült is beletenyerelnie a hamuzóba, de nem érdekelte, és próbált felállni. Ha lassan is, de sikerült neki. Betántorgott a hálószobába, bezuhant az ágyába, mint egy tehetetlen zsák. Ruhástól, fogmosás és zuhanyozás nélkül. Már régen hagyta el magát ennyire. De nem tudott elaludni. A „bizalom.jpg” fotón gondolkodott.

   Ismét felkelt, és kiment a nappaliba még egy cigarettát meggyújtani. Az álmosság már régen kipattant a szeméből. A képeket sehogyan sem értette, miért ezek a nevek, hiába magyarázta el neki Hajnalka. Számára nem volt értelme. Ahogy el akarta nyomni a csikket, megcsúszott a keze, és az egyik körme tövestül elvált az ujjáról.

Aú! Már csak ez hiányzott! Ezt meg hogy a csudába csinálta a körmöm? Mi ez? Mi történik velem? Tényleg nagy a baj! – majd olyat tett, amit kiskora óta nem… elsírta magát.

2012. április 15. vasárnap

   Delet ütött az óra. A Nap ragyogóan sütött be az ablakon, ontotta a meleget. A nappali vöröses színében igazi forró előnyári hangulatot árasztott, a sötétbarna bútorok sziporkázva verték vissza a tavaszias fényjátékot.

   A kanapén egy nagyot nyújtózott Ernő. Kinyitotta a szemeit. Felült. Rájött, hogy hol aludt el… és ekkor belehasított az ujjaiba a fájdalom. A jobb kezén a mutató- és a kisujján nyers hús volt a köröm helyett, mely tűzvörösen égett, és a forró bőrét érezve a szokásos hideg keze helyett nagyon besokallt. Tudta, hogy van valami baja, és a telefon után nyúlt, hogy bejelentkezzen az orvosához. A főnökét nem hívta, ő úgyis megengedi, hogy ne menjen be másnap dolgozni.

   Sok mindenre gondolt, de az eszébe nem jutott volna, hogy hazugságainak köszönheti nyomorúságát, szenvedését, a könyörtelen átalakulását és a fotók eltűnését a gépéről. Amúgy fogalma sem volt, mitől lehet ez az egész. Magába roskadva ült, a depresszió egyre mélyebbre húzta egy olyan szintre, ahol nemtörődömséggel, minden mindegy, „semmi nem érdekel” alapon beletörődött sorsába, de gondolatai közt kavargott az az érzés, hogy talán lelkileg túl lehet élni ezt a hihetetlen folyamatot, ami napról napra végbe ment rajta. Közben nyelvével finoman zongorázott laza fogain, melyek száma rohamosan nőtt. Szomorúan nézte fekhelyét, ahol alvás közben a feje volt. Több marék haj éktelenkedett a kárpiton, mintha csak egy vedlő hosszú szőrű kutya hempergett volna ott. Feleslegesnek érezte és félt is kimenni a fürdőszobába, hogy rendbe tegye magát. Fésülködjön meg? Mosson fogat? Mire végezne, az összes kihullana, fogak, hajszálak egyaránt.

   Pedig mennyire félt a kopaszodástól! Mindig is vigyázott a hajára, ápolta, sok időt és pénzt szentelt neki, és végül ez az eredménye. Azt tudta, hogy nem természetes folyamat áldozatává vált, mert egyik napról a másikra, sőt, egyik pillanatról a másikra mindene elkezdett hullani, és ez eléggé természetellenes dolog. Talán igaza volt Rudinak, meg kellene fogadni a tanácsát, és elmenni orvoshoz. Biztos van magyarázat, és gyógymód erre a hirtelen jövő leépülésére. Na és persze a körmei! Minden ujjvége fájt és égett. Egy-két köröm már le is pottyant. Nem tudta mit tegyen, milyen megoldást rögtönözzön a hirtelen jött nyavalyáira.

   Épp azon töprengett, hogyan lépjen ki az utcára, hogy jelenjen meg az emberek között, a munkahelyén és a kollégái előtt. A hajhullást meg tudja oldani egy baseball sapkával. És a többi? A körmei, a fogai? Tegyen a szájába fogvédőt, mint a bokszolók? Attól még beszélni se nagyon tudna. Ujjait muszáj bekötni, köröm nélkül, a nyers hús nem maradhat szabadon. Még az hiányzik, hogy szennyeződés érje és elfertőződjön! Kesztyűbe dolgozzon egész nap, hogy kollégái ne lássák a kötéseket? Abban egyen? Még jól bele is izzad a keze, aztán a bőre is kipállik, talán hámlásnak is indul. Akkor aztán tényleg szépen fog kinézni!

   Bárhogy csűrte-csavarta a gondolatait, nem talált megfelelően kivitelezhető és főleg feltűnés nélküli megoldást. Ezért inkább úgy döntött, nem megy be holnap dolgozni, kér néhány nap szabadságot. Nem tudta, mit tegyen, teljesen tehetetlennek érezte magát. Újra a telefonért nyúlt, és felhívta Rudit.

   Fél óra sem telt bele, a barátja már ott ült vele szemben, aki a kanapén magába roskadva a padlót bámulta.

- Mit tegyek? Segíts! –kérte barátját. Rudi pár pillanatig némán méregette. Nem szólt egy szót sem, mivel fogalma sem volt, mi lehetne a megoldás.

- Nyugi, kitalálunk valamit. Először is, rendbe kell hoznod magad. Így nem léphetsz ki az utcára.

- Már annyit gondolkoztam… szinte ráment a napom. Illetve az az időszak, ami déltől mostanáig eltelt. Eszembe jutott néhány ötlet, de nem nyújt megoldást.

- Ki velük, mik azok? – kérdezte Rudi.

- Például az, hogy a kezeimre kesztyűt húzok. De abban legyek egész nap? Úgy egyek, úgy intézzek mindent? Fésülködni nem merek, szinte az összes hajszálam a fésűben maradna. Nézd meg a kanapét! – kérte barátját, és a kárpitra mutatott, ahol temérdek hajszál csúfoskodott.

                                                       >>> folytatás >>>