1.

   Végre vége ennek a hétnek is. Evariszt fáradtan, de elégedetten nyomta rá a lakatot a telephely nagykapujára. Húzós időszak zárult le ezzel a kapuzárással. Két hónapon keresztül túlórázott, minden áldott nap délután hat óráig, egy szabad hétvégéje nem volt. Örökkévalóságnak tűnt az egész, most viszont vége, befejeződött egy időre. A kapuzárás után jókedvűen ballagott autójához, mely az épület mellett parkol. Magas termete, sportos alkata filmhős kinézetet adott neki. Szőkésbarna haja félig megszáradva lengedezett az enyhe szélben. Frissnek érezte magát a munka utáni zuhanyozástól, és hajmosástól. Kék szemébe sok nő vágya beleveszett már. Farmernadrágban, farmeringben, és az alatta feszülő fehér pólóban sétált autója felé, enyhe mosollyal. Bár fáradt, és csak a pihenéshez van kedve, de mégis öröm tölti el, mert ez az első májusi hétvége hosszú lesz. Még csak szerda van, de majd hétfőn kell dolgozni legközelebb. Ez már igazán ráfér, és kollégáira is. Evariszt egyedül él, de nagyon várja, hogy hazaérjen. Elfekszik az ágyon, és nem csinál semmit. Nézi a tévét, vagy zenét hallgat, és élvezi majd az édes semmit tevést.

   Odaért az autóhoz, kinyitotta, táskáját az anyósülésre dobta. Kinézete, és ruházata abszolút macsó, igazi szépfiú. Akár manökennek is elmehetne egy divatlaphoz. Beült, a szokott mozdulattal beindította a járművet, és lassan elindult. Soha nem sietett, mindig mindenhova időben elindult, hogy ne kelljen gyorsan hajtania. Erre nagyon vigyázott. Nem azért keresi a pénzt, hogy büntetésekre fizesse be. Az ittas vezetés kizárt nála, mivel soha nem iszik alkoholt. A stoptábláknál mindig megáll, és a sebességkorlátozásokat is betartja állandóan. Húsz éve van jogosítványa, de még egyszer sem büntették meg, pedig már átment jó néhány közúti igazoltatáson. A régi szép időkben, mikor járt a tanfolyamra, hogy megszerezze a jogosítványt, egyik órán azt mondta az oktató, a szabályok nem azért vannak, hogy megszegjük, hanem azért, hogy betartsuk. Evariszt ezzel teljesen egyet értett, és így is viselkedett mindig. Soha nem szegte meg a KRESZ-t, úgy gondolta, ha elég figyelmes, és betartja a szabályokat, nagy baj nem lehet. A gyalogosokkal is türelemmel volt, átengedte őket udvariasan az úton, ha a zebrán mentek, ha nem. Autós társaival is előzékenyen bánt, segítette őket a közlekedésben, erre is az oktatója tanította annak idején.

   A telephelytől hosszú út vezetett a körforgalomig. Itt kihajtott az első kijáraton, és rátért egy újabb hosszú útra, ami lakott területen kívül vezet a városig. Nyugodtan haladt, kevesebbel, mint amit a KRESZ előír. Pár száz méter után egy nagy ívű, hosszú kanyar következett. Ebből kifelé haladva lejtett az út, de mellette elhelyeztek egy hatvanas, majd arrébb egy negyvenes táblát. Nem volt probléma, Evariszt itt is mindig betartotta a korlátozást. Sok értelme nincs, mert csak félnaponta egyszer jár erre autó, ami keresztezi a főutat. De az ördög nem alszik, főleg így, hogy a közelmúltban a főút fölé térfigyelő kamerát szereltek fel. A férfi nyugodtan, rutinosan vette a nagy, hosszú kanyart, tudta, pár perc, és hazaér.

                                                   2.

   A Százhorrorbattai Rendőrség épülete a szokástól eltérően a város szélén épült fel. Sokan furcsállották, és senki nem tudta, nem értette, mi okból, milyen apropóból épült oda, ahova. A lakók egy része furcsállotta a dolgot, a másik részét meg nem is érdekelte. Az épület előtti parkolóban csupán egy szolgálati jármű állt, két rendőrrel. Mindketten szép szál legények. Egyikőjük a kocsi orra előtti padon dohányzott, a másik a motorháztetőnek támaszkodva rágta körmeit. Unalmas a szolgálat így, hogy vége a hétnek, pedig még csak a közepénél járnak. A dolgozó nép már hazament, ki-ki a maga dolgára, családi kirándulásra, vidéki rokonok látogatására. Pedig most a jó idő beköszöntével lehetne egy kis bevételt szerezni, megbüntetni pár szabálytalan autóst, és a pénz akár zsebbe is mehetne.

- De gusztustalan vagy, ne rágd már a körmöd! – szólt a padon ülő rendőr.

- Miért? Nekem meg a büdös bagód gusztustalan. – felelt a társ. A dohányzó zsaru elnevette magát.

- Tudtam, hogy ezzel fogsz védekezni.

- Miért? Hisz ismerlek, évek óta társak vagyunk.

- Úgy ám, és nem is akármilyen páros. – vigyorgott a padon ülő, és flegmán, nagyképűen fújta ki a füstöt.

- Miért? Hisz te is tudod: nyerő csapaton ne változtass.

- Hagyd már ezt a miértezést!

- Miért?

- Mert az agyamra mész vele, és idegesít!

- Miért?

- Na jó, nézzünk körül, hátha találunk egy-két kósza prédát. – majd a csikket eldobva felállt a padról. Beült a volán mögé, társa szó nélkül foglalt helyet az anyósülésen.

- Merre? – kérdezte a bagós.

- Előre! – kapta a választ.

- Hülye vagy? Akkor neki megyünk az épületnek.

- Miért?

- Ha még egyszer ezt kérdezed, tényleg nekimegyek!   

- Oké, menjünk talán… mit tudom én, te vagy a sofőr! – mondta a körömrágós.

- Köszi, sokat segítettél. – jegyezte meg a társa, és kitolatott a parkolóból. Bemelegítésként a város központjába mentek, elgurultak a főtér mellett, és végigmentek a körúton.

- Ez hihetetlen, mintha tífusz pusztított volna, olyan üres a város, sehol egy lélek. De nekünk itt kell szopni, nyomni a huszonnégy órás szolgálatot. – mérgelődött a dohányos, akit amúgy Skerának becéznek a társai. Sokszor siet, szalad, fut, skerázik, és sűrűn használja ezt a szót, ezért ragadt rajta ez a név. Társa a gusztustalan szokása miatt a Szaru becenevet, vagy inkább csúfnevet kapta a többiektől.

- Na de most aztán merre? – kérdezte Skera, mikor a körúttal is végeztek.

- Menjünk ki a városból. A gyárhoz, aztán a körforgalomban visszafordulunk.

- És annak mi értelme?

- Semmi, de nem mindegy merre szédelgünk?

- Végül is, tök mindegy. – felelt Skera, és irányba vette a társa által felvázolt útvonalat.

   Evariszt kissé elcsodálkozott, mikor látta a rendőrautót elhaladni mellette. Mosolyogva nézte őket pár pillanatig a belső tükörben.

- Hát ezek meg hova mennek? Nem tudnak mit kezdeni jó dolgukban? – jegyezte meg, aztán nem is foglalkozott velük, mert közben eszébe jutott, hogy nem mehet haza, hisz mára az a terv, hogy munka után rögtön átmegy a szomszéd városba laptopot vásárolni. Már hetek óta tervezte, de a túlórák miatt soha nem jutott el addig. De most itt a lehetőség, és ki is használja. Így bő fél órával később ér haza, de annyi baj legyen. Ezen már ne múljon saját boldogsága, mert a laptopnak nagyon fog örülni.

   Már közeledett a lakott területhez, messziről látta a helységnév táblát, mikor halk szirénát hallott meg. Felfigyelt a hangra, fülelt, egyértelműen hátulról jött, mert maga előtt a hosszú úton semmit nem látott. Belepillantott a belső tükörbe, de a nagy ívű, hosszú kanyartól még nem látott járművet, csak az erősödő, közelgő szirénát hallotta. Soha nem tudta eldönteni, hogy ilyenkor mi is közeledik, rendőr, mentő, vagy tűzoltó. Azt tudja, mindnek más a dallama, de hogy melyiknek milyen, azt nem, és nagyon nem is érdekelte. Újra a tükörbe pillantott, és meglátta a szirénázó járművet, egy rendőrautót, ami vészesen közeledett.

- Mi van fiúk, bevetés van? Vége a henyélésnek? – jegyezte meg viccesen Evariszt. A rendőrök már egészen mögötte voltak, és Evariszt pillanatok alatt felmérte a helyzetet. Nem tudják őt megelőzni, mert szemből egy tartálykamion közeledik. Ezért, hogy ne tartsa fel a hatóságot, a gázba taposott. Nőtt köztük a távolság, de rövid idő alatt újra vészesen közel ért mögé a rendőrkocsi. Evariszt nem tudott mit tenni, még jobban taposta a gázpedált, és reménykedett, ha elérik a várost, a rendőrök elkanyarodnak. Gondolatai becsapták, a városba beérve, ugyanúgy szirénáztak mögötte, mint eddig. Evariszt tovább száguldott egyenesen, a város szélén húzódó úton, amúgy is erre ment volna, hogy a szomszéd településre jusson. Elhaladt a vasútállomás mellett, de a rendőrök itt sem kanyarodtak el. A fáradt munkás elkomolyodott, ez nem igaz, hogy ezeknek pont arrafelé van dolguk, amerre ő megy.

   Kiért a lakott területről, itt egy hajmeresztő mutatvány következett. Egy éles, jobbos kanyart kellett bevenni a nagy sebességgel, szerencsére sikerült is, csikorgó gumikkal. A rendőrök ugyanezt tették. Pár száz méter után még áthaladtak egy vasúti sínen, és következett az egyenes végtelen. Evarisztnak melege lett, érezte, ez nem tréfa, és fogalma nem volt, hogyan engedhetné el a rendőrautót. Mindkét jármű száguldott a lakott területen kívül, közel százhatvan kilométeres sebességgel. Pedig itt csak kilencvennel lehetne haladni, de most vészhelyzet van, muszáj nyomni a pedált, hogy a rendőröket ne tartsa fel. Jó ég tudja hova sietnek, és miért. Talán egy családhoz, ahol a férj kiirtott mindenkit. Vagy egy közúti balesethez, ahol félholt áldozatok nyöszörögnek. Elszáguldottak egy benzinkút mellett. Evariszt későn kapcsolt, ide bemehetett volna, és akkor minden bizonnyal a rendőrök továbbhaladnak, aztán ő nyugodtan folytathatta volna útját az elektronikai üzletbe, hogy megvegye végre a laptopot.

   Soha nem dohányzott az autóban, de most rágyújtott. Igaz, percekbe tellett neki, mert ekkora sebességnél észnél kell lenni, és az utat figyelni, így a cigis dobozban matatás egy szál után, majd az öngyújtó csiholása, végül a cigi meggyújtása időbe telt. A bal első ablak leengedését már egy gombnyomással megoldotta, ami messze nem telt annyi időbe, és odafigyelésbe, mint a rágyújtás. Sűrűn szívta a slukkokat, és kihamuzott az ablakon, mert a hamutartó még gyári tiszta, és tele van aprópénzzel, ami azért kell, ha esetleg elmegy egy nagyobb bevásárlóközpontba, legyen nála pénzérme, amit a bevásárló kocsiba kell dugni. Nem szerette a bevásárlóközpontokat, csak akkor ment ilyen helyekre, ha nagyon muszáj. Amúgy sem szeretett vásárolni, főleg nem tömegben. És amilyen szerencsés, mindig kifog egy bankkártyás fizetőt a pénztárnál, ahol hosszú perceket kell várni, mert a terminál nem fogadja el a kártyát, vagy ha igen, nincs rajta elég pénz, satöbbi.

Evariszt lehet, hogy régimódi, ő a készpénzes fizetésnek a híve. Bérutaláskor mindig leveszi fizetése jó részét a számláról, és mindenhol készpénzzel fizet. Pillanatok alatt megvan, nem kell vesződni a bankkártyával, és legalább ő nem tartja fel a sort a pénztárnál. Most is kétszázezer forint van a brifkójában, hogy megvegye a laptopot. Persze nem költi el mindet, a készülék nem kerül ennyibe, csak nem szeret sehova se menni kiszámolt pénzzel. Inkább több legyen nála, mint kevesebb. Bár hitelre is megvásárolhatná, de ennek se híve. Ha nem muszáj, hitelt sem vesz igénybe.

   - Elkapjuk a kis rohadékot. – mondta Skera.

- Látod, mondtam, hogy a gyár felé menjünk. – vigyorgott elégedetten Szaru.

- Ja, vaktyúk is talál szemet. - jegyezte meg a sofőr, kissé bunkó stílusban.

- Ez egy szerencsétlen tróger, akit az utolsó pillanatig dolgoztat a főnöke. Még a lelket is kihajtja belőle éhbérért. – hozta nyilvánosságra gondolatait Szaru, majd folytatta: - Ledolgozza a maga negyven-ötven évét, aztán nyugdíjba vonulás előtt pár hónappal feldobja a talpát. De bezzeg mi! Pár évtized répaverés után, negyven évesen nyugdíjba vonulunk, és több lesz a pénzünk, mint ennek a rohadéknak az éves fizetése.

- Szeretek rendőr lenni. – vigyorgott Skera.

- Én is. – mondta Szaru.

- Na, akkor, ideje, hogy történjen valami. – szólt Skera, és ismét beletaposott a pedálba.

   Evariszt megijedt, mikor a belső tükörbe nézett. A rendőrkocsi olyan közel ért mögötte, már arra számított, hogy a lökhárítók összekoccannak. Padlóig nyomta a gázt, és szerencséje volt, hogy nyílegyenes az út. Itt is, akár a saját városában, sehol egy lélek. Se egy személy, vagy teherautó nem közlekedik, és azt végképp nem értette, a rendőrök miért nem előzik meg.

   Kicsit nőtt köztük a távolság, de a rendőrautó hamar felzárkózott, és újra csak centik választották el a két kocsit a koccanástól. Evarisztnak hirtelen ötlete támadt. Kitette az irányjelzőt jobbra, és hosszú távot megtéve, lassan lehúzódott az út szélére. Megdöbbent, mert a rendőrök ugyanezt tették. A két autó ott állt, és Evariszt várt, hogy valamelyik rendőr odamegy hozzá, de nem történt semmi.

- Ezek szórakoznak velem. – állapította meg, majd pár hosszú másodperc gondolkodás után beindította az autót, és elindult. Normális tempóban, a KRESZ-t betartva. Félve nézett a belső tükörbe, de megkönnyebbült a látványtól. A rendőrautó nem indult el, továbbra is az út szélén várakozik. A férfi kieresztett magából egy megkönnyebbült sóhajt, és igyekezett elfelejteni ezeket az őrjítő perceket. Hogy a történtekről elterelje gondolatait, bekapcsolta a rádiót. Nem figyelte melyik adón van éppen, zene szól, ez elég neki. Ujjaival dobolni kezdett a kormánykeréken. Ebben benne volt némi idegesség is, de feszültség levezetésnek tökéletesnek tűnt vezetés közben. Elhatározta, megveszi a laptopot, és csak érjen haza, hétfő reggelig nem ül autóba. Ezt nehéz lesz betartania, mert tervezett programokat magának a hosszú hétvégére, amihez nem tudja nélkülözni az autót. De nem is gondolta komolyan ezt az ötletet, hogy nem ül autóba, csak jelenlegi zaklatott állapota mondatta vele.

   Gyomrán ijedtség hasított keresztül. Újra felhangzott a sziréna. Már sokadszorra pillantott a tükörbe, és látta, hogy a rendőrautó közeledik. Rövid időn belül ismét szorosan mögé került a járőr kocsi, és Evariszt csak annyit tudott tenni, hogy padlógázon száguldott. Arról fogalma nem volt, mennyit bír a rendőrök autója. Meg tudnák-e előzni, azt pedig végképp el nem tudta képzelni, mit akarhatnak, mi a szándékuk. Az őrült hajsza hosszú kilométereken át tartott, mindenféle esemény nélkül. Evariszt csak találgatni tudott, mit akarnak vajon tőle. Ha mindenáron meg akarnák előzni, biztosan dudálnának is, és a fénykürttel is villognának. De eddig semmi ilyesmi nem történt, csak ez az unalmas sziréna vinnyog, ami már egyre idegesítőbb.

   Az utat néhány egymást követő S kanyar tarkította, ahol újra és újra csikorogtak a gumik, az üldözés pedig nem akart véget érni. Már csak az hiányozna, ha még lőnének is rá, gondolta Evariszt, mert ezek után már bármit el tudott képzelni, minden rosszat kinézett a rendőrökből. Talán jobb lenne, ha megállna, és odamenne hozzájuk. De lehet, hogy nem. Ez is csak egy kósza ötletként röppent fel elméjében, amit hamar el is vetett. Ha megállna, úgy, mint az előbb, nem szállna ki a kocsiból, várna, míg a hatósági személyek lépnek. Elvégre ez az ő dolguk, feladatuk. Egyikük biztosan idejönne hozzá, a másik meg fedezné a társát, minden veszélyre számítva, ami érthető, mert a rendőr nem tudhatja, mikor kivel áll szemben, mire számíthat igazoltatás során.

   Az út jobbra ipszilonban ágazott el, egy földútra. Evariszt tudta, hogy ez a földút egy régi, már nem üzemelő bányához vezet. Gyerekkorában sokat járt ide kerékpárral, a haverokkal. Akkoriban jó szórakozásnak tűnt, és csak most, felnőtt fejjel látja át igazán a dolgokat, hogy szinte mindig életveszélyben voltak, ahányszor csak eljöttek ide a bányához. Lehet, hogy most is életveszélyben van, csak annyi a különbség, hogy kerékpár helyett autóval van. És olyanoknak köszönheti a veszélyt, akiktől inkább védelmet kellene kapnia. Világ életében becsületesen élt, és dolgozott, soha nem volt dolga a hatóságokkal, és most üldözik, mint egy bűnözőt. Próbált visszagondolni egészen addig, míg elindult munkahelyéről hazafelé. Bárhogy is erőltette agyát, semmi olyat nem tudott felidézni, amivel megszegte volna a törvényt. Persze, hogy nem, mert nem tett ilyet. Ez a két zsaru mégis üldözi. Erről akkor győződött meg végképp, mikor az elágazásnál ők is a földútra hajtottak. Pedig akkor Evariszt még reménykedett, hátha továbbhaladnak a szomszéd városba, de nem ez történt. Itt vannak a nyomában, és a jó Isten tudja csak, mire készülnek.

                                                 3.

   Itt már kissé körülményesebb a haladás. A földút összevissza kanyarog, kisebb-nagyobb dombok következnek egymás után, majdnem olyan, mintha a vidámparkban a hullámvasúton lenne az ember. A rendőrautó itt is kitartóan szirénázott, pedig teljesen felesleges. Itt már nincs forgalom, ami miatt használni kellene a megkülönböztető jelzést, hacsak nem a félelemkeltés a céljuk. Régen volt, mikor Evariszt megijedt a rendőrszirénától, még valamikor gyerekkorában. Erősen kapaszkodott a kormányba, mert a kanyargós-hullámos út ide-oda dobálta autóját, és nem szerette volna lefejelni a kormányt, vagy a szélvédőt, de amennyire az út engedte gyorsan haladt. A rendőrök sem kímélték autójukat, ott voltak szorosan a férfi nyomában. Itt már nincs lehetőség félreállni, a dombok oldalai, mint magasodó, meredek falak nem teszik lehetővé. Majd csak a bánya előtt, ahol egy hatalmas sík terep terül el. De az még messze van, percekbe telik, mire odaérnek.

   Evariszt falevélként rezzent össze, lövés hasított a levegőbe. Ez hiányzott, semmi más, és végképp nem tudta, most mit tegyen. Megálljon? Vagy haladjon tovább a bánya bejáratáig? Mivel nem személyre irányuló célzott, hanem a levegőbe leadott, úgy, hogy személyi, és anyagi kár ne keletkezzen, ez csakis figyelmeztető lövés volt, és akkor illene megállni, mert a következő már nem a levegőbe fog menni. Megállt. A por lassan ült vissza az útra. A rendőrök is megálltak mögötte. Ugyanaz történt, ami kint a főúton. Semmi. A két autó állt, de egyikből se szállt ki senki. A rendőrkocsi műszerfalán a kamera bekapcsolt állapotban rögzített minden egyes mozzanatot, ami eddig történt. Skera, és Szaru csendesen vigyorogva vártak. Szerették volna kiszemelt prédájukat az őrületbe kergetni.

- Szerinted meghülyült már? – kérdezte Skera.

- Remélem. – válaszolt Szaru, és kihasználva az alkalmat, hogy nem ring összevissza a kocsi a dimbes-dombos terepen, körömrágásba kezdett. Evariszt idegesen dobolt a kormányon, teljes bizonytalanságban. Tudta, innen már nincs sehova út, csak a bányához. Lesz, ami lesz alapon elindult. Ekkor a sziréna azonnal felhangzott, és a rendőrautó a nyomába eredt. Az üldözött férfi már semmivel nem foglalkozott, csak azzal, hogy a bányához érjen, aztán ott majd történik valami.

   A bánya előtti nagy sík terepre érve megállt, vagy ötven méterre a bányától, kissé lehúzódva. A rendőrök mögé érkeztek, de most nem szorosan, mint üldözéskor, legalább húszméternyi távolságot tartva. Evariszt sűrűn pillantott a belső tükörbe, de a két rendőr nem mozdult. Néha a bánya ajtó nélküli bejáratához nézett, ami feketén tátongott, mint valami nyakig elásott szörny kitátott, sötét szája. Evariszt gyomra összerezzent a halk zajra. A rendőrök letekerték az első ablakokat, kinyitották az ajtót, és kiszálltak. Lassan indultak meg előre, kezük az oldalukra csatolt pisztolyon nyugodott. Evariszt is leengedte az ablakot, közben a belső, és a bal külső tükrök segítségével folyamatosan szemmel tartotta őket. Homlokán apró izzadtságpöttyök jelentek meg, nem félt, de viszont izgult.

   Szaru a kocsi orra mellett állt meg, Skera a bal első ajtótól vagy öt méterre.

- Szálljon ki! – adta az utasítást. Evariszt mozdulatlanul nézte az őt felszólító rendőrt, és iszonyú lassúsággal tett eleget. Becsukta az ajtót, és várt. Nem szólt semmit, csak nézte a tőle tisztes távolságban álló rendőrt. Talán félnek? Hisz őket védi az egyenruha, és fegyverük is van.

- Az iratokat! – jött az újabb utasítás. A férfi lassan elindult Skera felé, mert hát ilyen távolságból nem tudja oda adni neki, amiket kért. Arra lett figyelmes, hogy a kocsi orránál álló rendőr kinyitotta a pisztolytáskát, és elővette a fegyvert. Evariszt megállt, odanézett, majd folytatta útját tovább előre. Fő az óvatosság, gondolta magában, biztos ezért vette elő a pisztolyt Szaru. Skerához érve a férfi ingének jobb felső zsebe felé nyúlt, hogy elővegye a pénztárcát, melyben minden ott van, ami kell.

- Ne tegye! – kiáltott a vele szemben álló rendőr.

- De hát, itt vannak az iratok. – adta a magyarázatot. Amint ezt kimondta, hatalmas ütést érzett veséjén. Azonnal összerogyott, és lement négykézlábra. Lihegve bámulta a talajt, majd felnézett. Szaru ütötte le hátulról a tomfával. Majd mindezek után kapott egy rúgást bordáira. Ekkor Evariszt felüvöltött, és hanyatt elterült a poros, kőkeménnyé lejárt talajon.

- Vedd el a pénztárcáját, állítólag abban vannak az iratai. – kérte Skera a társát. Szaru leguggolt az áldozat mellé, és eleget tett a kérésnek. Evariszt semmit nem tett, továbbra is hanyatt feküdt, és némán figyelte mi történik. Skera elővett egy kis igazolványtartót, ami tele volt kártyákkal. Megtalált mindent, ami jelen helyzetben szükséges, jogosítvány, lakcímkártya, és a pénztárcában ott volt a kocsi forgalmi engedélye is. Mindegyiket átvizsgálta, tüzetesen szemügyre vette a betűket, számokat az elsőtől az utolsóig, de mindent rendben talált. Egyik irat sincs lejárva, a forgalmi is érvényes. Aztán kezébe került egy egyszerű, műanyag, hajlékony kártya, ezt is megnézte.

- Ezt figyeld! – szólt társának. – Tudtad, hogy ez a szarházi a Városi Karate Egyesület tagja?

- Micsoda? – lepődött meg Szaru.

- Bizony, egy keményfiúval van dolgunk. Bár eddig cseppet sem látszik keménynek. – Szaru odalépett Skerához, és elvette tőle a tárcát. Ő is kutakodott benne, eredménnyel. Megtalálta a laptopra szánt összeget.

- Ezt nézd meg, megvan a napi borravaló. – közölte, és kivette a bankjegyeket. Átlapozva megszámolta őket, és elégedetten vigyorgott.

- Mennyi? – kérdezte Skera.

- Kétszáz ezer. – jött a válasz.

- Hoppá, nem rossz. – vigyorgott Skera. – Ez talán fedezi a fiatalember szabálysértéseit.

- Nem tettem semmi rosszat. – szólalt meg Evariszt a földön fekve.

- Mi van? – kérdezte Szaru fenyegetően. Odalépett hozzá, és még egyszer bordán rúgta. A férfi erősen felszisszent.

- Majd mi megmondjuk mit tettél, és mit nem. Például, amit nem tettél, hogy nem tartottad be a KRESZ-t. Fittyet hányva áthágtad a szabályokat. Amit viszont tettél, akadályoztad a hatóságot.

- Hogy értve? – kérdezte Evariszt. – Semmi rosszat nem tettem. – ismételte.

- Na idefigyelj! Úgyis nekünk van igazunk, ha belegebedsz, akkor is. Úgyhogy fogd be a pofád, ha jót akarsz, és füled-farkad húzd be.

- Azért hajtottam gyorsan, hogy ne tartsam fel magukat. Mert láttam, hogy szirénáznak, és sietnek. Muszáj volt hajtanom, hogy maguk haladni tudjanak. És különben is, többször megelőzhettek volna, de nem tették.

- Egy száguldó ámokfutót nem lehet megelőzni. Szerettük volna, de úgy hajtottál, mint egy eszelős. Feltartottál minket, és jogszabályokat sértettél! – közölte Szaru. Evariszt ezt teljesen elképesztőnek találta. Valahogy érezte, hogy ez lesz. Mikor leállt az út szélén, akkor elhaladhattak volna mellette, de nem ezt tették, hanem ők is leálltak. Ez két balhés rendőr, akik agresszív módon szeretik kínozni a kiszemelt személyt, és úgy néz ki, hogy ki is rabolják.

- Nincs igaza! – ellenkezett a férfi. – És adják vissza pénzemet, az irataimat! – szólította fel őket.

- Figyeld már, köhög a bolha! – mondta Szaru a társának. – Gyere, segíts! – kérte, és Skera engedelmeskedett. Ő is odament Evariszthez, és mindketten rugdosták, ahol csak érték. A férfi összegömbölyödött, kezeivel fejét védte. Könnyen kikerülhetne ebből a szituációból, és elintézhetné a két rendőrt pillanatok alatt, de nem tehette. Elvégre hatósági személyekről van szó, és nem élhet vissza küzdősport tudásával. Bár úgy tanítják, hogy ha a támadás nem arányos mérvű, és önvédelemről van szó, akkor használhatja. Mindhárman nagyon jól tudják, hogy neki van igaza, nem a rendőröknek, akkor hát talán itt az ideje használni a karate tudást. De valami mégis visszatartotta. Nem is nagyon érezte a fájdalmat, edzéseken is kap épp elég rúgást, és hát teste is izmosabb az átlagnál. Skera abbahagyta a rugdosást.

- Jól van, elég lesz! – állította le a társát is. – Hadd pihenjen egy kicsit, aztán majd folytatjuk. Evariszt megkönnyebbült a rúgások elmúlásával. Alsó ajka felrepedt, és a vér az állán lefolyt. Nem gondolta volna, hogy bántani fogják. Földön fekvő embert megverni nem a fair play szellemében zajlik. Ezt nevelték belé, de hát ő sportoló, teljesen másképp látja, és áll hozzá a dolgokhoz, mint két agresszív, balhéra éhes rendőr. És nem általánosított, nem Skera, és Szaru alapján ítélte meg a rendőröket. Jól tudja, hogy vannak becsületes, rendes, tényleg elhivatott, szolgáló, védő rendőrök is.

   A rendőrautó felől halk, folyamatos csipogás hangzott fel. A két hatósági személy odanézett.

- Mi ez? – kérdezte Skera, és hangjában félelem lappangott, mert erősen gyanította mi adja ezt a hangot.

- A kamera. – felelt Szaru. – Merül az akksija.

- Te barom! Be volt kapcsolva végig? Felvett mindent? – tajtékzott Skera. – Ugye tisztában vagy vele, hogy nem lehet letörölni, és a memóriakártyát se tudjuk kivenni belőle! Na, jó, fejezzük be, és találjunk ki valamit. – Evariszt pénztárcáját átnyújtotta Szarunak. Mindent visszatett a helyére, csak a pénzt nem.

- Menj, add vissza neki, aztán csinálunk valamit a kamerával. Addig is gondolkozz, mit tehetnénk. – Szaru elvette a tárcát, és elindult a földön fekvő emberhez. Evariszt elégedetten hallgatta az iménti párbeszédet, és tudta, mindez az ő malmára hajtja a vizet, ezért igyekszik okosan kihasználni. Ahogy Szaru közeledett felé, elővette a pisztolyát. Jobb kezében a fegyver, a balban a tárca, így közeledett a férfihez. Amint odaért, Evariszt villámgyorsan az oldalára fordult, és a felül lévő lábával előre rúgott. Egy lábsöpréssel azonnal sikerül földre vinnie Szarut. A kissé hájas, magas test tehetetlenül esett hanyatt. Ekkor Evariszt lábát visszafelé húzva, sarokkal képen rúgta a tehetetlen rendőrt, aki biztosan meg is lepődött a hirtelen jövő, váratlan támadástól. Evariszt minden mozdulata tökéletes volt, Szaru mozdulatlanul nyúlt ki a poros talajon. Skera a pisztolyáért nyúlt, de nem volt ideje elővenni, mert Evariszt ott termett előtte, és egy bal egyenes ütést, ökölbe szorított ujjakkal pár milliméterre megállított a rendőr orra előtt. Skera nem tudta leplezni ijedtségét.

- Ne tegye! – förmedt rá Evariszt. A rendőr keze lassan eltávolodott a pisztolytáskától. Némán néztek egymás szemébe, és Skera tudta, hogy már veszített. Szeméből megbánás, és félelem sugárzott. Evariszt szemei viszont komoly, céltudatos személyről árulkodtak. Skera nagyon is el tudta képzelni, mi fog következni, de csak reménykedni tudott, hogy nem történik meg.

- Gyerünk, a rendőr kocsihoz! – parancsolta Evariszt. – Csak lassan, nyugodtan. Egy rossz mozdulat, és lerúgom a fejét, úgy, hogy a nyakcsigolyái porrá törnek. Skera egy apró bólintással tudomásul vette a mondottakat, és lassú léptekkel megindult, Evariszt követte. Szaru még mindig mozdulatlanul, kiterülve feküdt.

   - A kamerát! Vegye ki! – szólt Evariszt. Skera behajolt a letekert ablakon, egy mozdulattal kihúzta a műszerfalra szerelt rögzítő sínből, és mély sóhajjal átnyújtotta.

- Oké, rendben. – mondta a férfi elégedetten, és átvette a kamerát. – Most pedig a pénzemet! Mert mindent visszakaptam, csak éppen a pénzt felejtette el visszatenni a tárcába! – Skera némán nyúlt bal felső zsebébe, és a félbehajtott bankókat is átadta.

- Köszönöm! – jegyezte meg epésen Evariszt, majd a pénzt visszatette a helyére, ahová való. Majd hirtelen egy jobb külső köríves rúgással fejbe rúgta Skerát, aztán a visszafelé mozgó láb még egyszer betalált. A két gyors rúgástól a rendőr rongybabaként csuklott össze.

- Az igazoltatásnak vége. – jelentette ki Evariszt. Tudta, ma már nem megy laptopot venni. Az autójához ballagott. Beült, beindította, és a bizonyítékkal a kezében elindult a rendőrségre.

                                                    II.

   - Kérem, üljön le! – kínálta a nyomozó. Evariszt az íróasztal másik felén helyet foglaló rendőrt figyelve leült.

- Azt állítja, hogy két rendőr megtámadta, és bántalmazták is.

- Igen, itt a bizonyíték. – felelt az áldozat, és a kamerát az íróasztalra tette.

- Jim, légy szíves kapcsold rá a gépre. Megnézzük a felvételt. – kérte a társát, aki azonnal engedelmeskedett.

- És most hol van a két kollégánk, akik állítólag megtámadták magát?

- A régi bányánál.

- Hogyhogy? Mit tett velük?

- Kénytelen voltam önvédelmet alkalmazni, ha nem akartam azt, hogy minden belső szervemet lerúgjanak a helyéről. – válaszolt Evariszt.

- Na, ez érdekes. Lássuk csak azt a felvételt, majd utána még beszélgetünk.

   A film elindult, és mindhárman érdeklődve nézték. Bár igaza van Evarisztnak, a rendőrök épp ellenkező szemszögből nézik az eseményeket.       Az iroda kicsi, csupán egy íróasztal, pár szék, és egy keskeny, polcos szekrény van benne, melyen mappák sorakoznak, évszám szerint követve egymást. A nyomozó civilben van, társa, Jim, egyenruhában, aki a film vége felé ki is ment a helyiségből.

   A felvétel véget ért. A nyomozó megcsóválta a fejét.

- Nézze uram, elég nagy slamasztikában van.

- Micsoda? – háborodott fel Evariszt.

- Úgy bizony. Maga megtámadt két hatósági személyt, tettlegesen bántalmazta őket, brutális módon. Arról nem beszélve, hogy utána elmulasztotta segítségnyújtást.

- De hát ez elképesztő… még én vagyok a rossz? – kérdezte a férfi. Választ nem kapott, mert Jim tért vissza két rendőrrel.

- Bilincseljétek meg! – utasította őket a nyomozó. Evariszt nem ellenkezett, de kellőképpen felháborodott az ügyön, és az eljáráson.

- Kezdjük az elején. Mi történt, mesélje el. – kérte a nyomozó, és rágyújtott. Ez talán nem bűncselekmény? Csak kijelölt dohányzóhelyen szabad rágyújtani, gondolta Evariszt. Persze nekik mindnet szabad, rájuk nem vonatkozik a törvény. Érezte, hogy nagy bajban van, mert ezek kiforgatják majd minden szavát, és ő lesz a bűnös, nem a két rendőr, akik előbb szórakoztak vele, majd bántalmazták is.

- Jöttem haza a munkahelyemről. – kezdte Evariszt.

- Hol dolgozik? - kapta azonnal a kérdést.

- A városszéli gyár mögött van a telephelyünk. – válaszolt, még türelmesen.

- Tovább! – sürgette a nyomozó.

- A sebességkorlátozó táblákhoz közeledve szirénát hallottam meg a távolból. Hátulról jött, és egyre közeledett. Pillanatok alatt mögém ért a rendőrautó, de megelőzni nem tudott, mert egy kamion jött szembe.

- Milyen kamion? – kapta az újabb kérdést.

- Egy tartálykamion. – válaszolt Evariszt, és sejtette, hogy így nehéz lesz elmesélni a történteket, ha minden mondat után közbevágnak egy kérdést. Biztosan így akarják összezavarni, hogy ellentmondásba kerüljön saját magával.

- Tovább! – hallatszott ismét az utasítás.

- A gázpedálba tapostam, hogy ne tartsam fel őket. Hogy tudjanak haladni, ahová sietnek.

- Ember, maga negyvenes táblánál legalább nyolcvannal száguldozott? Remélem, tudja, hogy ez a jogosítványába kerül, tekintélyes pénzbüntetés mellett.

- De hát segítettem őket. Nem volt más választás abban a helyzetben, muszáj volt gyorsan hajtanom! – reagált Evariszt, és érezte, kezdi elveszíteni türelmét, ami amúgy sem volt sok, a történtek, és zaklatott állapota miatt.

- Tovább! – utasította a nyomozó.

- Hol tartottam? – kérdezte Evariszt.

- Ott tartottunk, hogy maga negyvenes táblánál legalább a duplájával száguldozott. – segítette ki a nyomozó. A férfi elégedetlenül sóhajtott. Látta, ebből nem tud kijönni, hiába akart, és tett is jót, ő lesz a hibás. Sőt, a bűnös.

- Végig mögöttem jöttek, akkor sem előztek meg, mikor megtehették volna. Nem volt mit tennem, mint hogy nyomni a gázt.

- És az nem jutott eszébe, hogy esetleg igazoltatni szerették volna magát?

- Nem valószínű, hogy ez lett volna a szándékuk.

- Ezt miből gondolja?

- Mert akkor elém vágtak volna, vagy villognak a refivel. – magyarázta Evariszt.

- Jó ember, hát maga szerint a sziréna dísznek van? Gondolja, hogy unalomból kapcsolták be, mert rossz zene ment a rádióban?

- Lehet.- válaszolt Evariszt.

- Ne szórakozzon! Így sem áll jól a szénája. Még tetézni akarja? – kérdezte dühösen a nyomozó. Evariszt látta, mindent rá fognak kenni, még azt is, amit el sem követett. Elég érdekes felfogással mérik fel az eseményeket.

- Mikor lehúzódtam az út szélére, és megálltam, ők is ugyanezt tették. Vártam, de nem szállt ki senki a rendőrautóból, hogy odajöjjön hozzám igazoltatni. – persze a nyomozónak erre is volt magyarázata.

- Maga nem tudja, de a szolgálati szabályzat előírja, hogy ilyen esetben várni kell pár percet, hogy az üldözött személy mit reagál az elkövetkezendő percekben. Figyelni kell, mit tesz a kocsijában ülve. Matat-e valami után, vagy nyugodtan ül. Ezek mind-mind a rend őreinek biztonsága, védelmük érdekében vannak. Úgyhogy kollégáim ez esetben is helyesen cselekedtek azzal, hogy nem szálltak ki az autóból. Ellenben magával, aki rövid idő után továbbhajtott, fittyet hányva az előírt sebességre.

- De hát egyfolytában ott szirénáztak mögöttem! Sokszor olyan közel jöttek, azt hittem, összeütközünk. Egyszer még lövést is adtak le. De minek magyarázkodom, minden ott van a felvételen! – mesélte Evariszt, most már elég dühösen.

- Nézze, nincs abban a helyzetben, hogy itt fölényeskedjen! Maga menekült, majd mikor sarokba szorították, megtámadta a kollégáimat! Vajon ezt miért tette? – kérdezte a nyomozó.

- Nézze, én eddig soha nem vétettem a törvény ellen. Nem voltam büntetve, nincs priuszom, még csak egy nyamvadt parkolási bírságot sem kaptam soha. Az a két rendőr szórakozott velem, és a pénzemet is elvették. Ez is jól látszik a felvételen.

- Téved. A felvételen az látszik, hogy kollégám leguggol magához, de hogy mit vesz el, és honnan, azt pont takarja a teste. – magyarázta a nyomozó teljes nyugalommal.

- Ők támadtak először. Ok nélkül leütöttek, és rugdosni kezdtek. Látja, felrepedt a szám, és vérzik.

- Sajnálatos dolog, de nem hat meg. Itt maga követett el bűncselekményt, nem a kollégáim. És kétlem, hogy bármit is ok nélkül tettek volna.

- Miért nem hisznek nekem? – tört ki a gyanúsítottból. – Minden ott van azon az átkozott felvételen.

- Igen, minden ott van. – nyugtázta a nyomozó. – És minden maga ellen szól. Tudja, ilyenkor a törvény először a rendőröket védi, pont az ilyen alakok miatt, mint maga.

- Ezt hogy érti? – kérdezte elképedve Evariszt.

- Jól tudja mi történt. Őrült módon száguldozott, bántalmazott két rendőrt. Erőszakot alkalmazott, majd sorsukra hagyva őket, elemelte a kamerát a rendőrautóból. Ez lopásnak minősül.

- Nem loptam, az egyik rendőr adta oda!

- Nem volt más választása, mert maga megfenyegette, megfélemlítette őt.

- Mindezt önvédelemből tettem. Senkinek nem akartam rosszat, főleg nem magamnak. Csak szerettem volna hazamenni, pihenni. Túl sokat dolgoztam az elmúlt hetekben. – magyarázta Evariszt.

- A kamera felvétele tökéletes bizonyíték ahhoz, hogy elítéljék magát. És meg is fog történni, nincs az az ügyvéd, aki kimenti magát ebből. És ott van a két áldozat, akiket sorsukra hagyott. Még az ő kihallgatásuk is hátra van. Gondolom nem magának fognak igazat adni.

- Oké, biztos van valami megoldás. Próbáljunk megegyezni. – ajánlotta fel Evariszt.

- Jól hallottam? Maga meg akar vesztegetni? – kérdezte a nyomozó.

- Adnék egy kis sörpénzt. Így szebben hangzik.

- És mégis mennyire gondol?

- Nézze, most kétszázezer van nálam. Ez talán elég lesz pár üveg sörre, amit esténként a tévé előtt pihenve, meccset nézve megiszogat. – mondta reménykedve Evariszt. A nyomozó meglepődött, nem számított ekkora összegre, arcán mosoly jelent meg.

- Az az igazság, én is pénzből élek, Ott vannak a gyerekek, az asszony, a rezsi, tudja, hogy van ez. - mondta bájologva. Evariszt átnyújtotta pénzt. Fájt neki ez a mozdulat, de megkönnyebbült. A nyomozóról megállapította, hogy erőszakos, és tud terrorizálni, de csak lelkileg, szavakkal. Szorult belé annyi intelligencia, hogy nem folyamodik tettlegességhez.

- Köszönöm kedves uram, kellemes hosszú hétvégét! – kívánta elégedett mosollyal a nyomozó.

   Evariszt kilépett a rendőrségi épületből. Kissé megtörten, testileg, lelkileg fáradtan bandukolt az autójához, ahol nem is olyan régen még Skera, és Szaru járőrkocsija állt. Beült, indított, és kitolatott. Elindult az úton, és arra gondolt, még el sem kezdődött számára a hosszú hétvége, máris pokollá vált. Igyekezett elfelejteni a történteket, most már tényleg nagyon szeretne otthon lenni, és egy hatalmasat pihenni. A műszerfalra nézett, és bekapcsolta a rádiót, majd átváltva a CD lejátszóra, betette a kedvenc lemezét. Feje enyhén, ütemesen járt a zene ritmusára. Bár a laptopról megint le kell mondania egy időre, mivel az arra szánt pénzzel a szabadságát váltotta ki, mint egy óvadékot. Meg lesz az, csak idő kérdése.

   A távolból halk szirénát hallott meg. Ijedten a belső tükörbe nézett, melyben egy rendőrautót pillantott meg, vészesen közeledve.

                                                   VÉGE.

                                               Edwin Chat                      

                                  2014. Február 26.- Március 1.                  

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés