I.

   Mindig ő az utolsó. Így szokta meg, ez rögződött belé a hosszú évek, évtizedek alatt. Marcell egy átlagos szakmunkás, rövid barna hajával úgy néz ki, mint egy sittes, kissé alacsony teste arányos, munkáját jól végzi. Egy tipikus hétköznapi ember, aki beleveszett a hétköznapok szürkeségébe, felvette a mókuskerék diktálta tempót, és hajtja ő is, míg bele nem döglik. Különösebb extrák nélkül él, semmi érdeklődési kör, semmi hobbi, csak a meló, aztán otthon, döglés a tévé előtt, sörrel a kézben, elalvásig. Néha munka után meginni pár sört a kollégákkal, jópofizni, tenni a jó gyereket, ez nagyon fekszik neki, de különösebb hozzáfűzni valója soha nincs a témához, hisz még humora sincs neki. Ha be is nyög néha egy poént, azon is csak ő nevet, senki más. Persze, neki jó így, csenevész kis életéről úgy gondolja, hogy teljes, pedig lenne még mit bepótolnia. Család nem lévén, albérletben lakik, és hát üres pénztárcával egyértelmű, hogy egzisztenciája is nulla. Egy-egy ilyen sörözés alkalmával ő is mesél néha egy sztorit, de ha kicsit jobban odafigyelne, látná, hogy kollégáit nem nagyon érdekli, sem a sztorija, sem a lénye, csak udvariasságból hallgatják végig, majd szó nélkül, mintha semmi nem történt volna, figyelmüket új témára terelik Marcellről.

   Szóval, mindig ő az utolsó, aki munka után bemegy az öltözőbe. Általában a kollégák ilyenkor már húzzák fel az utcai ruhát fürdés után. Marcell még csak ekkor kullog a szekrényéhez, és mire levetkőzik, elteszi a munkásruhát, addigra ki is ürül az öltöző. Így, egyedül nyugodtan, kényelmesen meg tud fürödni, nem zavarja senki, nem kell elviselni a munkatársaktól kapott zrikálást, mert ilyenben is van része, nem kevésszer.

   Ez a mai nap is olyan, mint a többi. Lejárt a munkaidő, már egyedül van az öltözőben, anyaszült meztelenül. Kézbe vette a törölközőt, és indult a vizesblokkba. Belépve, pont szemben van az a zuhanyfülke, ahol ő szokott fürdeni. Általában mindenkinek megvan a szokott helye, így neki is. Az ő fülkéje mellett még négy sorakozik, a szemközti falon csak három, az ajtó miatt. A fülkéket két méter magas, csempézett falak választják el egymástól. A csöveken, csempéken már matt szürkén éktelenkedik a sok vízkő. Megnyitotta a csapot, majd törölközőjét az ablak alatti kis fogasra akasztotta. A fülkébe lépve beállította a vizet kellemes melegre, majd a fal tetejéről levette a tusfürdőt. Az sem szokványos, ahogy fürdik. Lemossa magát egy darabon, majd kilép a fülkéből, és megtörli az arcát, utána újra a vízsugár alá áll. Hogy ennek mi értelme, talán ő sem tudja, de ez is belérögzült az idő folyamán. Nyugodtan lehet nevezni rossz szokásnak, mert teljesen felesleges, abszurd művelet. Közben a víz alatt állva köhög, prüszköl, köpköd, pacsál, fröcsköl, akár egy elefánt, vagy egy víziló. Fejét, és egész testét úgy betusfürdőzi, hogy több centi vastagon áll rajta a hab mindenhol. Nem beszélve arról, hogy mikor lehajol a lábfejét, ujjait megmosni, legalább egy percig sikálja őket. A kollégák sem bánják, hogy Marcell később jár zuhanyozni, így nem kell hallgatniuk a szörnyű hangokat. Mert aki nem tudja, nem látja, hogy Marcell áll a fülkében, nyugodtan hihetné azt, hogy tényleg egy elefánt szabadult be a vizesblokkba. Mindenkinek így jó, ahogy van, és senki nem vágyik arra, hogy Marcellal egy időben zuhanyozzon.

   Most is, ahogy fél lábbal kilépett a fülkéből, megtörölni az arcát, visszalépve egy különös dolgot pillantott meg. Egy pókot. Ott van az ő fülkéjében. A két fal által bezárt sarok felső részében. Még hálót is szőtt oda. Eddig is látta ott a pókot, már napokkal ezelőtt, de nagy jelentőséget nem tulajdonított neki. Kicsit fura, hogy egy pók épp a vizesblokkban vadászik, hisz ott nincsenek semmiféle bogarak, bár Marcell már látott néha egy-egy szúnyogot. A mostani látvány nagyban eltérő volt az eddigiektől. Marcell testéről mindenfelé spriccelő víztől sok apró vízgolyó ült meg a pókhálón. Nem is akárhogy. Egy ábrát rajzoltak ki. Egész pontosan egy írásjelet. Egy felkiáltójelet. Marcell döbbenten nézte a nem mindennapi látványt. Mennyi az esélye, hogy véletlenszerűen pont ez jöjjön létre? Egy pókhálón egy felkiáltójel, apró vízgolyókkal kirajzolva. Erre biztosan tudta a választ. Szinte semmi, nulla százalék az esély. De most mégis itt van, létezik, és ő látja, és teljesen meglepődve áll. Ha ezt elmesélné, senki nem hinné el neki. Nem is foglalkozott vele tovább. Megfordult, arccal az ajtó felé, és folytatta a fürdést. Miközben hátára csorgott a víz, és mosta magát a tusfürdővel, csak nem hagyta nyugodni a gondolat. Igyekezett úgy fürdeni, hogy minél jobban fröcsköljön a vízzel, hogy sok menjen a pókhálóra, mert kíváncsi, eltűnik-e a felkiáltójel. Persze, biztosan eltűnik, és semmi nem lesz helyette, csak a millió apró vízgolyó, vízcsepp. Percekig tartott ez, sokáig fröcskölte a vizet testével. Ugyanis zuhanytus nincs, azzal akár meg is tudná semmisíteni a pókhálót, de ilyet nem tenne. A pók nem bántotta, és Marcell sem fél tőle, ebben szerencsés is. Az egyik kollégája irtózik a pókoktól, békáktól, kígyóktól, siklóktól. Persze a többi kolléga ezt a szerencsétlent is piszkálják mindig. Képesek voltak arra, hogy játékboltban vegyenek egy élethű műkígyót, egy másik alkalommal meg otthonról hozott be valamelyikük egy preparált madárpókot. Nem gondolva arra, hogy a pánikszerűen menekülő munkatársnak valami komolyabb baja is eshet a hatalmas undor miatt. Ők nem gondolnak bele semmibe, azt hiszik, hogy amit tesznek az jó, és klassz dolog. Egyszer biztosan. Egyszer el lehet játszani, lehet rajta jót nevetni, de másodszor, harmadszor, sokadszor már nem mulatságos, sokkal inkább unalmas, már-már zavaró a kívülállóknak is.

   Marcell befejezte a fröcskölést, és a sarok felé fordult. Nem azt látta, amit szeretett volna. Arra számított, hogy egy csurom vizes pókhálót lát majd, felkiáltójel nélkül, de csalódnia kellett. Tény, és való, a hálón jóval több apró vízcsepp volt most, mint korábban, de a felkiáltójel is ott volt, ahogy eddig, tisztán, jól kivehetően. Elzárta a csapot, és kilépett a fülkéből. Törölközni kezdett, és igyekezett maga mögött hagyni a pókhálót, felkiáltójellel együtt.

   A szekrénye előtti padon ülve húzta fel a zoknit, és egyre csak a pókháló járt az eszében. Ez nem lehet a véletlen műve. De csoda se lehet, mivel csodák nincsenek. Ez valami misztikus dolog, talán egy üzenet. De honnan? Kitől? Ezekre e kérdésekre nem tudott választ adni, amúgy sem nagyon hisz ő az ilyen természetfeletti dolgokban. Viszont a felkiáltójelre komolyan szeretett volna választ kapni. Normális esetben ez az írásjel lehet figyelemfelkeltő, veszélyt jelző szimbólum, de ezt átvetítve az imént történtekre, megint csak abszurd eredmény jön ki. A pók akarja, hogy Marcell figyeljen rá? Nevetséges. Talán így kér ételt, hogy Marcell tegyen már legyet, vagy más finom falatot a hálóba? Ez mind-mind nevetséges, de akkor mit jelent a felkiáltójel a hálóban? És ki, vagy mi akarja ezzel a jellel, így felkelteni Marcell figyelmét? És mire?

                                                           II.

Felöltözve állt szekrénye előtt. Ellenőrizte zsebeit, megvan-e minden. Lakáskulcs, telefon, pénztárca. Ez utóbbit kinyitotta, hogy részletesebben átnézze, vajon van-e nála elég pénz, mert hazafelé be szeretne ugrani a boltba. Csak pár doboz sört venni estére. Az, hogy nincs otthon kaja, csak egy megkeményedett turista darab, az nem érdekes, a sör a fontos, hogy vedelni, böfögni, kérődzni tudjon este a tévé előtt. Amint kinyitotta pénztárcáját, egy fotót pillantott meg. Édesanyja fotóját, aki évekkel ezelőtt távozott az élők sorából, és ezt a hatalmas fájdalmat Marcell a mai napig nem heverte ki, és érzi, hogy nem is tudja, ez már elkíséri őt a sírig. Mosoly jelent meg arcán, közben kihúzta a fotót a tárcából. Csak nézte, majd megfordította. Egy ábra állt rajta, amit még ő rajzolt rá gyerekfejjel. Akkoriban, a régi szép időkben, mikor Marcell még csak hat-hét éves körül lehetett, nagyon szerette édesanyját, és nem egyszer mondta is neki, hogy ő lesz a felesége. Ennek jeléül egy szívet és egy gyűrűt rajzolt a fotó hátuljára, amit most, több mint harminc év után itt tart a kezében, és vágyakozva nézi. Elérzékenyült, és könny szökött szemeibe. A szív, és a gyűrű, ez kettőjük szimbóluma, titka volt. Nagyot nyelve küzdötte le a kitörni akaró sírást, majd egy mély sóhajjal próbálta kiüríteni magából a fájdalmat. Szemeit jobb mutatóujja bütykével megtörölte, és eltette a fotót. A pénztárca a kabátzsebbe került, táskáját vállára vette, és elindult haza.

   A késő nyári délutánon kellemesen sütött a nap. Hazafelé ballagva ábrándozott, el tudná képzelni az életet egy kellemes, csendes, kis házikóban, ebben a jó időben. Milliószor jobb lenne, mint a betonrengetegben. Aztán hazaérve még mászhat fel a harmadik emeletre, a pakkal, amit a boltból hoz majd. Pár doboz sör, esetleg valami kis kajaféleség, ropi, vagy sózott mogyoró, amivel jókat tud csámcsogni, és persze inni is lehet rá. Tudta, egy hatalmasat fog pihenni. Semmit nem csinál, majd csak elterül az ágyon, és a sorsra bízza magát. Ha elalszik úgy is jó, ha nem, úgy is. Aztán ha esetleg estefelé felébredne, akkor átül a fotelbe, és kezdődhet a csámcsogás a vedeléssel, böfögéssel. Ezt a programot találta ki magának egész hétvégére. Nem valami színes időtöltés, de neki tökéletesen megfelel így, és nem is akar változtatni, ha egyszer ez így jó.

   Hangos fékcsikorgásra, dudálásra lett figyelmes. Ijedten kapta fel a fejét, és döbbenten látta, hogy egy autó előtt áll, mindössze néhány tíz centire. Annyira elkalandozott, elábrándozott gyaloglás közben, észre sem vette, hogy a járdáról lelépett az úttestre. Csak nézték egymást az autóssal, aki az helyett, hogy letekerte volna az ablakot, és anyázott volna, mindenféle nem éppen úri jelzőkkel illette volna Marcellt, ez helyett csak némán ült a volán mögött, és elégedetlenül csóválta a fejét. Marcell tisztában van vele, hogy hibás, ezért mosolyogva emelte fel a kezét, intés képpen, így kérve elnézést az úrvezetőtől. Az autót vezető férfi udvariasan intett kezével, hogy Marcell menjen át az úton, ha már egyszer lelépett a járdáról. A kis malőr megtörténte után mindketten folytatták tovább útjukat.

   Marcell úgy döntött, terveit, gondolatait, ábrándjait félre teszi addig, míg haza nem ér. Most már figyelmesebben, óvatosabban közlekedik. Menet közben intett egy-két ismerősnek, egy szevasz szó kíséretében, de senkivel nem állt le beszélgetni. Lenne is kedve hozzá, meg nem is. De most inkább jobban vágyik már az otthon nyugodt légkörére, a pihenésre. Azért az esztergapad előtt állni, görnyedni csaknem egész nap, fárasztó tevékenység. A háta fárad el mindig a görnyedéstől, talpa a sok állástól, és összességében az egész teste a nap végére.

   Hazaérve a söröket a hűtőszekrénybe tette, majd a szennyest a mosógépbe pakolta, és elindította. Tudta, egy óra, míg lejár a program, ezalatt akár főzhetne valami egyszerű kaját, de úgy döntött, inkább pihen egy kicsit. Átöltözött a megszokott otthoni, kényelmes szabadidő ruhájába, és elterült az ágyon. Bekapcsolta a tévét, végignézte az adókat, melyiken milyen műsor megy. Az akasztotta ki, hogy egymást követő nyolc adón éppen reklámot adtak. Ilyen nincs, gondolta magában, majd egyből a zenei csatornára kapcsolt, és elterülve pihent. Jól esett neki kényelmes pózban feküdni, élvezni a meleget, amit az ablaküvegen át besütő napnak köszönhet. Érezte is, hogy sok ez a kényeztetés, és hamarosan álomba merül, de nem bánta. Tudta, hogy csak fél, esetleg háromnegyed órát fog szundítani, mert általában mindig ez történik munka után. Így mire lejár a mosógép programja, ébren lesz, és ráérősen kiteregetheti a ruhákat. Utána jöhet még egy kis szunya, vagy egy sör, aztán még egy, még egy, inni éjszakába nyúlva, élvezni, hogy reggel nem kell korán kelni. Teljesen mindegy, mikor alszik el végleg, és az is, hogy másnap mikor ébred. Semmi dolga nincs, a takarítás ráér, ha hetek óta húzza-halassza, akkor egy hetet már igazán várhat. A főzés meg olyan dolog, hogy vagy lesz kedve hozzá, vagy nem. Attól függ, mi van a hűtőben. Ha semmi hozzávaló nincs egy étel elkészítéséhez, akkor azért külön nem fog elmenni boltba, hogy főzhessen. Inkább koplal egész nap, és majd esetleg estefelé rendel egy pizzát, amihez szintén dukál, és jól esik a sör. Ilyen semmitmondó, szürke, eseménytelen hétvége állt Marcell előtt, amiben mindössze két szórakozása, élvezete volt, a tévé, és a sör. Hétfő reggelig henyélhet kedvére, ezt nagyon szereti, csak egy baj van, hogy ilyenkor gyorsan telik az idő, és hamar hétfő reggel lesz. Na de sebaj, nézzük a jó oldalát, annál hamarabb lesz újra hétvége. Bár Marcellnak ahhoz nem kell hétvége, hogy a pár doboz sört megigya, ez mindennapos tevékenység nála. Tisztán tartja magát, mégis bűzlik a piától, ahogy bőrpórusain keresztül kiszivárog az alkohol, amivel igencsak eltelítődött a szervezete az évek folyamán. Őt ez nem zavarja, hogy másokat esetleg igen, az meg nem érdekli. És gondoljon mindenki amit akar, ez úgyszintén nem érdekli. Úgy él, ahogy neki jól esik, és senkinek semmi köze hozzá. Abszolút nem zavarja, hogy egy évben ötvenkét egyforma hétvégéje van. Ez persze csak általánosságban érthető, mert van úgy néha, hogy szombaton is be kell menni dolgozni, de szerencsére ez a hétvége teljesen szabad. Ha a szombat nem szabad, akkor is hét estén át sörözik egy héten. Teszi mindezt úgy, hogy csak az egészség rovására menjen, a munkáéra ne. Soha nem ment be ittasan a munkahelyére, és nem is maradt otthon az ital miatt, mert esetleg többet ivott volna a kelleténél, és nem volt munkára képes állapotban. Azért erre az egyre mindig vigyázott, a mai világban már nagyon oda kell figyelni, és vigyázni a piával, mert könnyen elúszhat a munkahely, még normál esetben is, nemhogy még az alkohol miatt.

                                                           III.

   Szomorúan vette tudomásul, hogy sejtése beigazolódott, gyorsan eltelt a hétvége. Hétfő reggel álmos, nyúzott fejjel kelt ki az ágyból. Szája extra büdös a savanyú, keserű sörtől, és az állott nyáltól. Első útja a vécére vezetett, ahol csaknem másfél percig vizelt. Ez a sör átka, hogy lehet tőle brunyálni, akár egy ló. A fürdőszobában megmosakodott, de gyűrött képén ez nem sokat segített. Nekiállt fogat mosni, és élvezte a fogkrém illatát, ízét, sokkal jobb, mint a reggeli szájszag. Ez az egy őt is zavarta, de nem tett ellene, hogy legalább a sörről lemondjon.

   A konyhában pár szelet kenyeret megkent vajjal, megsózta, és egymásra borította őket. Ez lesz a reggelije, és az ebédje is. Nem valami fejedelmi lakoma, de jobb, mint a semmi. Most bánja, hogy mikor sörért ment a boltba, nem vett valami szalámit, mert ez a vajas kenyér már kissé unalmas. Mindegy, ez már késő bánat, majd legközelebb vesz valamit a kenyér közé, és paradicsomot, paprikát is.

   Álmosan, lustán indult útnak. Nem sietett, azért annyira nem marha, és bőven van ideje, lassú járással is időben be fog érni a munkahelyre. Néha nagyot ásított, és visszakívánkozott az ágyba, szívesen aludna még, de hát nem lehet, ez az ő sorsa, korán kelni, aztán irány a munka.

   Jól esett neki a reggeli idő, kellemes a levegő, csiripelnek a madarak, felébredt a város, zajlik az élet, mindenki megy a dolgára. Eszébe jutott a pók, és a hálóba szőtt felkiáltójel. Hirtelen leesett neki, hogy ez a balestre hívta volna fel a figyelmet. Pénteken mikor ment haza a munkából, és figyelmetlenül lelépve az úttestre egy autó majdnem elütötte. Csak ez lehet, a pók erre akarta felhívni a figyelmet, hogy vigyázzon. Más nem lehet, bár annyira abszurd az egész. Nem hisz az ilyen dolgokban, de ez most itt van, megtörtént, és ki tudja mi lesz még az elkövetkezendő napokban. Az járt az eszébe, ma munka után a zuhanyzóban vajon lesz-e valami a hálóba szőve. Az okos, intelligens pók mit akar majd közölni, mire szeretné felhívni a figyelmet. Talán a hálóba ír egy női nevet, akivel a mai nap folyamán fog megismerkedni délután a boltban, sörvásárlás közben? Vagy egy cég nevét, ahova érdemes lenne átmenni, dolgozni, mert ott lényegesen több fizetést kapna? Elmosolyogta magát ezeken a gondolatokon, de nem hitte, hogy megtörténik. Pedig ahogy megtörtént a felkiáltójel, az után ezek is valóra válhatnak, de maradjunk csak a realitások talaján.

   Átöltözés után megvárta, míg a kollégák elmennek dolgozni, szétszóródnak az üzemben. Ezután beült a konyhába, és az egyik vajas kenyeret elcsámcsogta. Senki nem volt az épületben, csak ő. A kaja végeztével kiment az udvarra, elszívott egy cigit. Megint hatalmába kerítette a gondolat, hogy de jó lenne valahol máshol lenni, egy kertes házban, tenni-venni, henyélni, pihenni, élvezni a nyári kellemes reggelt.

   Mélabúsan állt az esztergagéphez. Tudta jól, mi a feladata. Folytatni, amit péntek délután abbahagyott. Rúd alakú teflonanyagból millió tömítést kell gyártania, mert a kollégák az üzemben vagonszámra cserélnek le műszereket, javítanak fel, karbantartanak, és ide rengeteg tömítőgyűrűre lesz szükség. Úgyhogy állhat a gép előtt az idők végezetéig, és gyárthatja a gyűrűket, s majd onnan a gép mellől fogják a sírba lökni. Persze nem szó szerint kell érteni, de Marcell így látja jelenlegi helyzetét, mivel napokon keresztül ez lesz a dolga.

   Úgy érezte, soha nem jön el a munkaidő vége. Testileg, lelkileg megkönnyebbülve lépett be az öltözőbe. Míg vetkőzött, az utolsó kolléga is elhagyta a helyiséget, közben Marcell a pókra gondolt. Vajon mi vár rá a zuhany alatt? Lesz-e mondandója, közölni valója a póknak? Törölközővel a kezében lépett a vizesblokkba. Megnyitotta a csapot, a törölközőt felakasztotta, ezek mind-mind megszokott, állandóan ismétlődő cselekedetek. A vízsugár alá lépett, és forgolódva bevizezte egész testét. Eközben a pók a spriccelő víz elől egészen a csempézett fal tetejéig menekült. Marcell kézbe vette a tusfürdőt, majd a fal felé fordult. Látta a pókot, jóval a háló fölött, és látta a hálót is, melyen újra millió apró vízgolyó gyöngyözött. És újra hihetetlen látvány tárult szeme elé. A hálóba egy szám volt szőve. Nem a legszabályosabb vonalakkal, de minden kétséget kizáróan egy szám. Egy hármas. Na, ez mit jelenthet? Marcell hosszasan tűnődött, de fogalma nem volt róla, mit akar jelenteni a szám. Egy hármas. Miért pont hármas? Miért nem kilenc, vagy száznegyvenhét? Ennyi erővel bármilyen szám szerepelhetne ott. De mivel a hármas olvasható ki, biztos megvan az oka, hogy miért az. Erre rá kell jönni. Nehéz feladat, de talán majd a nap hátralévő része, a további események segítenek megfejteni a rejtélyt, ugyanúgy, mint pénteken a felkiáltójelet. Jelenleg nem nagyon lát összefüggést a két jel között. Holnap mi lesz? Talán egy cipő? Vagy egy csillag? Ezek közt aztán tényleg nehéz lenne összefüggést találni, bár a felkiáltójel, és a hármas között sem egyszerű.

   Testén megint vastagon állt a hab, és közben prüszkölt, köhögött, krákogott, szokás szerint. Néha köpött akkorát, hogy talán még tüdődarab is volt benne, még a régebbi dohányzásnak köszönhetően. Úgy sikálta magát, mintha leprás lenne, pedig a hűvös műhelynek köszönhetően nem izzadt meg, és koszos sem lett a munka folyamán. De persze ez így szokás, hogy az ember munka után lefürdik, amúgy is ajánlatos, naponta legalább egyszer tisztálkodni.

   Próbálta a jeleket a legegyszerűbben értelmezni. Nem misztikus megoldásokat keresni, bonyolult számításokat végezni, ehhez se tudása, se kedve nincs. A felkiáltójel józan parasztésszel figyelemfelhívás. Ezzel a pók ennyit akart közölni Marcellel, hogy: - Figyelj! – persze figyel ő, csak azt nem tudja mire. Itt van ez a hármas, és aztán? Mit kezdjen vele? Vagy talán lesz folytatása? Miért nem szövi bele egyszerre az összes közölnivalóját a hálóba? Talán nem fér bele? Akkor készítsen több hálót, ha már ennyire értelmes jószág. Ezt miért nem teszi? Talán egy egész napra szüksége van, hogy elkészüljön a háló a közölni kívánt jellel? Ezt Marcell elképzelhetőnek találta, már csak azért is, mert fogalma nincs, egy póknak mennyi időre van szüksége, hogy megszőjön egy hálót. Főleg, ha valami látnivaló ábrát is tesz bele. De ilyen a világon nincs, hogy egy pók tudjon írni, olvasni! Lehet, hogy csak egy rossz álom az egész, amiben rohadt lassan megy az idő, és ha tényleg így van, akkor jó lenne már felébredni. Amúgy sem valami kellemes, hogy az ember még álmában is dolgozik. De persze, mindez csak remény, nagyon is jól tudja Marcell, hogy ez nem álom, ami történik vele, hanem valóság, viszont annyira elképesztő, hogy hiába látja, mégis nehezen hiszi el. Nem is mert beszélni róla senkinek, és ezután se fog. Még a végén bolondnak tartanák, amúgy is mindig állandóan csesztetik a munkatársak, és úgy bánnak vele, mint egy hülyével. Mindenesetre Marcell eltökélte magát. Holnap délután bármi is fogadja a zuhany alatt, megsemmisíti a pókot, a hálójával együtt.

   Megtörölközött, majd a szekrényéhez ballagott, és leült a padra. Ócska, keskeny sörpad, amilyeneket mindenféle rendezvényeken használnak, hogy az iszákosok le tudjanak ülni. Nem tudott nem gondolni a pókra, és most épp az járt a fejében, miért pont holnap akarja megsemmisíteni. Miért nem tette meg ma? Na, jól van, teljesen mindegy, egy nap ide, vagy oda, nincs jelentősége. Tervbe vette, ha hazaér, sörökkel a kezében, az interneten rákeres a pókokra, elolvas róluk pár oldalnyi anyagot, hogy legyen valami fogalma az életvitelükről, tulajdonságaikról. És ha már ennyit áldoz erre a témára, akkor rákeres a számokra is. Biztosan vannak olyan számmisztikus emberek, akiknek van saját honlapja, és ott butítják a népet a lehetetlennél lehetetlenebb szövegekkel. Majd egy ilyen helyen elolvas pár dolgot a számokról, például miféle jelentőséggel bír a hármas szám. Talán ilyesmikre lel: harmadikán született Adolf Hitler, három kívánságot teljesítenek a mesében, Ludas Matyi háromszor verte el Döbrögit… ezeket a tippeket komolytalannak találta, egy igazán komoly szélhámos honlapja csak nem hordoz ilyen információkat. Sokkal inkább olyanokat, hogy a hármas micsoda bűvös szám, és mekkora ereje van, megmagyarázva hosszú, unalmas, helyesírási hibáktól hemzsegő sorokban. Addig-addig gondolkozott ezen, hogy el is ment tőle a kedve. Mint a viccben, mikor a nyuszika elindul a macihoz, hogy kölcsönkérje a porszívót. Útközben párszor arra gondol, hogy a maci úgysem fogja oda adni, és mikor a nyuszika végre a macihoz ér, csak ennyit mond neki: - Tudod mit maci, baszd meg a porszívódat! -  Marcell szája mosolyra húzódott. Jól emlékszik, mikor gyerekkorában először hallotta ezt a viccet. Hatalmasat lehetett nevetni rajta, hosszú hónapokig vezette a képzeletbeli bestseller listát.

   Az utcára kilépve, irányba vette a központot. A pókot és a hálóját most teljesen félre tette, nem foglalkozott vele, amíg haza nem ér, nem is akar gondolni rá. Egy dologra koncentrált, a boltra, megvenni a söröket, majd hazaérve, az interneten utána nézni mindennek, amiket az öltözőben eltervezett.

   Amint hazaért, ledobta a táskáját, és azonnal a szobába ment. Persze sört vitt magával, anélkül semmi nem működik. Bekapcsolta a számítógépet, majd ivott. Először a pókokról akar olvasni, utána jöhet a számmisztika. Még ilyet se nagyon csinált, hogy utána nézzen dolgoknak, és még olvasson is róluk, amik abszolút nem érdeklik. Most a kíváncsiság hajtja, de nem tudja elképzelni, hogy túl mélyen beásná magát a témába akár a póknál, vagy a számoknál.

   Mire használható állapotba került a gép, a doboz sört meg is itta. Még rá kellene gyújtani a nagy kutatás előtt. Nem nagyon szokott ő dohányozni. Ha vesz is egy doboz cigit, az hónapokig elég neki. Emlékszik, biztosan van itthon, amit legutoljára vett, az még nem fogyott el. Rövid kutakodás után meg is találta az íróasztal fiókjában. Rágyújtott, majd keresőbe beírta a „Pókok” szót. Tette mindezt félre billentett fejjel, és egyik szemét becsukva, nehogy a füst a szemébe menjen. Az eredmény pillanatok alatt megjelent. Marcell most csalódott, alig volt pár oldal, ahol a pókokról lehet olvasni. És ahogy nézte az oldalak címét, tízből nyolc ugyanaz. Volt még külön egy madárpókokról szóló oldal, de ez nem érdekelte. A fürdőben nyilván nem madárpók van, hanem egy közönséges házi pók, vagy minek is nevezze. Úgyhogy egyik oldalt sem nyitotta meg, lemondott e szándékáról, hogy a pókokról olvasson. Remélte, hogy a pókokról is van írva wikipédia, de nincs. A számokkal ugyanígy járt. Nem látta értelmét bármely oldal megnyitásának. Annyira kevés találat volt, többre számított. A nagy, híres internet, aztán ha az ember keres valamit, alig talál használható információt. Vagy talán ez is az ő sorsa, szerencsétlen élete így teljes, hogy ő még az interneten se tud találni semmi használhatót. Azt még megteheti, hogy elmegy könyvtárba, és utánanéz e két dolognak, de hát ő nem ilyen típus. Soha nem járt még könyvtárban, és az iskolák után nem is nagyon olvasott, még újságot sem, nemhogy könyvet. Egy dolog van, amit a mai napig elolvas, az is a boltban, hogy akciós a sör, és hogy mennyibe kerül. Ez viszont kötelező olvasmány.

   Kikapcsolta a számítógépet, és a konyhába ment. A hűtőből újabb sör került elő. Leült az asztalhoz, felbontotta, és ivott. Majd megtörölte a száját, és az iménti kudarcon rágódott. Ha az interneten nem talált semmi hasznos információt, akkor hol? Biztos megvannak, csak rossz helyen keresgél. Na de hát az internet rossz hely lenne? Nem is érdekelte a dolog, elégedetlenül legyintett, és újra ivott, közben azt tervezte, hogy tartja magát ahhoz, amit kitalált, megsemmisíti a pókot a hálóval együtt.

   A keddi nap is nehezen telt el, a maga egyhangú, monoton, kellemetlen hangulatával. Hab a tortán, hogy túlórázni kellett, így Marcell még plusz két órával tovább gyárthatta a teflontömítéseket. Már négy órakor leállt a munkával, és nekiállt takarítani. Iszonyú mennyiségű hulladékforgács halmozódott fel. Millió hosszú, keskeny, spirálos fehér teflonszál, melyeket az esztergakés hasított le a munkadarabból. Marcell ezeket nem kis munkával zsákokba tömte, és kihordta az udvarra, a kukák mellé. Majd valamelyik nap elviszik a nagy konténerbe.

   Üres volt már az öltöző, mikor belépett. Csendesen, fáradtan vetkőzött le, és már a pók járt az eszében. Ma mit művelt? Mi fogadja őt, ha belép a vizesblokkba? Egyszerűen ilyenkor már nem lehet nem gondolni rá, hisz pillanatok múlva találkoznak. De sebaj, ma megdöglik, az biztos.

   Marcell beállt a zuhanyfülkébe, miután bevizezte magát, és kézbe vette a tusfürdőt, megfordult a sarok felé. Nem lepődött meg, azt látta, amire számított. Egy újabb számot olvasott ki a hálóból. Teljesen jól kivehető számot. Mintha nem is a pók, hanem ember készítette volna. A 12-es szám tündökölt a hálóban. Most megint bele lehetne mélyedni, hogy ez a szám milyen tulajdonságokkal bír, de már nem érdekli, nincs se kedve, se energiája hozzá, bár szeretné tudni, mi folyik itt, és mit jelentenek a számok. Újra millió kérdés jutott eszébe, de nem akar rájuk válaszokat keresni. Ha valaki megválaszolná, az jó lenne, de ő saját magától nem fog kutakodni, főleg így, hogy tegnap nem járt sikerrel az interneten. Viszont eszébe jutott a terv, hogy végez a pókkal, és a hálót is megsemmisíti. Ehhez viszont volt kedve, és energiája. Még mindig a sarok felé fordulva, a pókot, és a hálót figyelve, két tenyerét egymáshoz illesztette, és megtöltötte vízzel. Lelocsolja a pókot, gyors halál lesz, pillanatok alatt a lefolyóba kerül, és mire oda ér, meg is fullad. A háló is hasonló sorsra jut. Marcell még mindig a vízsugár alatt tartotta kezét, melybe csak ömlött a víz, és onnan ki, le a tálcára.

- Most véged van, kishaver!- mondta, és a vízzel teli tenyere lendületet vett. A pók csak állt a háló szélén, nem mozdult, nem próbált menekülni. Valószínűleg fel sem fogta a veszélyt, fogalma sincs, hogy mi készül. Marcell a tenyerébe pillantott, ahonnan lassan szivárgott ki a víz. Majd kezeit széthúzta, és a benne lévő maradék víz, hangosan csattant a fülke alján. A pók megúszta a halálos ítéletet.

- Mit akarsz tőlem? – kérdezte Marcell, de választ természetesen nem kapott. A pók mozdulatlanul nyugodott, ahogy eddig is tette.

- Az a szerencséd, hogy ilyen áldott jó szívem van. – közölte Marcell a különös lénnyel. És úgy érezte, jól döntött, hogy nem pusztította el. Ezt nem tudja miért, de így érzi. Életében már többször voltak hasonló szituációk, mikor döntenie kellett, jó és rossz között. Volt mikor jól döntött, és volt, mikor rosszul. Most helyesen cselekedett, az adott pillanatban így tartotta ésszerűnek, hogy ne ölje meg a pókot. Magyarázatot nem talált az okra, de nem is kell. Néhány hete egy egeret mentett meg a kollégái elől, akik a folyosón a fal mellett szaladó kis rágcsálót agyon akarták taposni. Marcell nem csak rájuk szólt, de félre is lökdöste őket, hogy ne bántsák szegény állatot, neki is élnie kell. Aztán a kollégák szerencsére szót fogadtak Marcellnek, így az egér megmenekült. Tette mindezt Marcell már csak azért, mert bár fogalma sem volt, hogy egér fiú-e, vagy lány, de lehet, hogy anya, és otthon várják a kicsinyei. Neki is haza kell érnie a családjához, ugyanúgy, ahogy Marcell, és kollégái munka után hazamennek. Ahogy az embereket, nagy valószínűséggel ezt a kis egeret is hazavárták. És Marcell büszke volt magára, hogy megvan a mai jó cselekedet, és örült, hogy az egér tovább élhet.

   Mielőtt elindult haza, óvatosan bepillantott a fürdőbe. Látta, hogy a pók szorgalmasan dolgozik a hálóban.

- A holnapi számot szövögeted?- kérdezte Marcell kis mosollyal, majd elhagyta az öltözőt.

   Hazafelé ballagva azon gondolkozott, nem kellene-e megosztani valakivel a nem mindennapi eseményeket. Talán igen, de kivel? Kollégával biztos nem. Valamelyik régi haverral esetleg. Ádámnak el lehetne mondani. Ő rendes, jó srác, biztosan nem nézné hülyének a képtelen sztori hallatán. Vagy mégis? Nem, Ádám nem ilyen. Ő megért mindenféle szituációt, és ha nem is tud tanáccsal szolgálni, már azzal is segít az illetőn, hogy csak meghallgatja a nyomasztó mondanivalót. Marcell hosszasan vívódott mit is tegyen, végül úgy döntött, ezt a témát inkább megtartja magának.

                                               >>> folytatás <<<