A főnök befejezte a beszélgetést, egy mozdulattal, nagy rutinnal összecsukta a telefont, és szólt a fiúknak, hogy indulhatnak. Mindhárman kezükbe vették táskájukat, amiben a reggelijük, ebédjük volt, és némi innivaló. A nagy szerszámosládát már előző nap feltették a ponyvás teherautó platójára. Ez a reggel kissé hűvös, borongós, ennek megfelelően, kicsit kedvtelenül indultak el a műhelyből.
A telepen rengeteg hosszú épület sorakozott egymás mellett, az út két oldalán. Valamikor itt laktanya volt, majd idővel megszüntették, és az épületeket különböző szolgáltatással foglalkozó cégek foglalták el. Az út szélén, magas vaskonzolokon még megvan a gőzfűtés vezetéke, beszigetelve, amit csodával határos módon nem lopott le senki. Erre nem is nagyon volna lehetőség, mert az egész telepet, fegyveres, kutyás őrzőtársaság védi az illetéktelen behatolóktól.
A három férfi egymás mellett ballagott a betonúton, hogy a műhelyükkel szemben lévő épület mellett parkoló teherautóban elfoglalják helyüket. Tudták jól, hogy hosszú az út, és semmiképp nem érnek vissza munkaidő végére, így garantált a túlóra. Még akkor is, ha ennek nagy része az utazással telik el.
Tom a sofőr, egyedül neki van hivatásos jogosítványa, csak ő vezetheti ezt a nagy dögöt. Sportos testalkatú, rövid, barna hajú fiatalember. Kissé tutyimutyi alak, ha meg kell valamit oldani, sokszor csak a fejét vakargatja, és toporog tanácstalanul, de amúgy jó srác. Lehet vele beszélgetni, hülyéskedni, és cigit is ad, ha lejmol valaki. Ő nem helybéli lakos, a szomszéd városban lakik, céges autóval jár be pár munkatársával együtt. A főnök kedvence, protekcióval került a céghez. Ezt mindenki tudta róla, de nem haragudtak rá emiatt, mert Tom soha nem élt vissza a helyzettel. Sőt, néha ő is ugyanúgy szidta háta mögött a főnököt, mint a többi melós. Nem ez az első alkalom, hogy ők így hárman együtt kelnek útra. A két kolléga tudta, hogy Tom jól vezet, nem hajszolja a gépet, betartja a kreszt, és a teherautókra előírt szabályokat. Vezetés közben szokott telefonálni, de csak akkor, ha hívja valaki. Ilyenkor felveszi, mert általában a főnök keresi, de amúgy, saját magától nem telefonál, ha vezetni kell. Nyugodt srác, vezetési technikája biztonságos. Nem kezd eszetlen előzésekbe, bár egy ilyen monstrummal nem is nagyon lehet, főleg ha a mérőkocsit is húzza maga után, pár száz kilométeren keresztül.
Bill sem városbéli, ő vagy húsz évvel ezelőtt vándorolt be egy közel keleti országból. Hogy miért pont ezt a várost választotta letelepedésre, az rejtély. Tüskére nyírt hajjal, és a néhány napos borostával úgy néz ki, mint aki most szabadult. Ő a legalacsonyabb hármuk közül, és arcán látszik, hogy nem veti meg az alkoholt. Reggelente mikor beül a céges kocsiba, munkába menet, a kollégák érzik azt a kellemetlen szagot, ami bőrpórusain keresztül szivárog. A különféle megivott piák áporodott, büdös szagát. Egyszerűen öltözködött, ruházata elárulta, hogy kínai boltokban vásárolta. Emiatt sokszor igénytelenül nézett ki, de remélhetőleg csak dolgozni jár ilyen ruházatban. Ha komolyabb helyen kell megjelennie, csak van annyi esze, hogy normálisan felöltözzön.
Átlag melós, aki elvégzi a rábízott munkát, de túl komoly feladattal nem bízzák meg. Ért az esztergapadhoz, a gravírozáshoz, tud kezelni minden gépet, ami a műhelyben megtalálható, de azokat talán a takarítónő is tudná kezelni, úgyhogy ezek nem olyan nagy dolgok.
Joe a harmadik személy. Ő itt lakik ebben a városban, ahol munkahelyük telephelye van. Nem bevándorló, születése óta itt él. Úgy áll hozzá a munkához, hogy más is odaférjen, amióta a cég mindent megvont az alkalmazottaktól, amit csak lehetett. Tizenharmadik, tizennegyedik havi fizetést, béremelést, étkezési hozzájárulást. Már az adóbevallást sem csinálja meg a cég senkinek. Ezért nem is érdekli semmi, nem sürgős számára egyik munka sem, még akkor sem, ha határidős. Valahol talán igaza van. A megszorítások óta, melyeket a cég a válságra hivatkozva tett meg, nagyon visszavett a lendületből, behúzta a féket, ráérősen, nyugodtan dolgozik. Vállal túlórákat, de ott sem viszi túlzásba a munkát. Jól rálát a dolgokra, azonnal van elképzelése egy munkán, hogy lehetne megcsinálni, nem úgy, mint Tomnak, és nem iszik alkoholt, ellenben Billel. Nem idegeskedik, nem tesz szóvá semmit, ami nem tetszik neki, hagyja, hogy sodorja az ár, és várja a műszak végét.
Odaértek a teherautóhoz. Tom kinyitotta az ajtókat, majd felkászálódott a volán mögé. Ebbe a gépbe nem lehetett beülni, úgy kellett felmászni. A nagy, és magas vezetőfülkébe két lépcsőfok vezetett, kétoldalt egy-egy kapaszkodóval.
- Te hova akarsz ülni?- kérdezte Joe.
- Nekem mindegy.- válaszolt Bill.
- Jó, akkor középre ülsz.- vigyorgott Joe. Billnek nem volt ellenvetése, már mászott is fel a fülkébe, és helyet foglalt középen. Utána felmászott Joe is, és amint leült, be is kapcsolta a rádiót. Imádta a zenét. Saját kocsijában is mindig szól a rádió, vagy a magnó, ha utazik valahova.
Tom kitöltötte a menetlevelet, megírta a papírkorongot, és bele tette a taográfba. A fülke kissé koszos volt, de nem vészes. A hatalmas szélvédő üvegfalként feszült előttük, tekintélyes méretével, melyre rászáradtak a nekicsapódott szúnyogok, és egyéb rovarok. Elég makacs foltok, a sokadik mosás se hozta le őket korábban.
Nehezen elpakolták cuccaikat. Egyik táska elfért az üléstámla tetején, Bill feje mögött. A másik a két ülés között, a harmadik a műszerfalra került. Annak ellenére, hogy ilyen nagy monstrumról van szó, elég kevés a hely az utastérben. A lábukat se tudják teljesen kinyújtani. Olyan, mintha egy kisteherautóban, vagy egy Trabantban ülnének. De ez egy teherautó, nem hálószoba, ahol az ember kénye kedve szerint elnyújtózhat, tehénkedhet, mint egy lusta macska.
Jól helyezkedtek el a fülkében, mert Tom, és Joe dohányzik. Ők ülnek ablak mellett, úgyhogy ha valamelyik rágyújt, kicsit letekeri az ablakot, és kifújja füstöt, a cigit is úgy tartja, hogy kifelé menjen a füst, ne befelé. Végülis Billt nem zavarná, mert nagy ritkán ő is el szokott szívni egy-egy szál cigit. De így jó az ülésrend, mert ki is tudnak hamuzni az ablakon, és ha elszívták a cigit, a csikket ki lehet dobni, bár ez nem valami szép dolog.
Tom és Bill örült, hogy Joe a harmadik személy, aki vidékre megy, mert Joe sokszor vállalta a mókamester szerepét. A semmiből tudott poénokat gyártani, és ha valaki nem fogalmazta meg kellőképpen mondanivalóját, pillanatok alatt kiforgatta a szavait. Szeretett viccelődni, ugratni a kollégákat, és cukkolni, ha volt rá mód. Ilyenkor mindenki jót nevetett, csak a kiszemelt áldozat nem, de magában ő is elismerte, hogy ez a Joe megint jó poént alkotott, még akkor is, ha egy kicsit kellemetlen.
Tom beindította a teherautót, majd pár pillanat múlva elindultak. Lassan kikanyarodtak az épület mellől az útra, és megkezdődött a két és fél órás utazás. Már nem először teszik meg ezt az utat, mert ahova most mennek, és amit tenni fognak, azt évente meg kell ismételni. De most nem is ez a lényeg, hogy mit fognak dolgozni, ha odaérnek, hanem az, ami útközben történik.
A főutat elérve, behajtottak a körforgalomba, majd kimentek azon a kijáraton, ami az autópályához vezet. Pár száz méter után bekapcsolódtak a sztráda forgalmába, és gyűrni kezdték a monoton kilométereket. Hogy az út nem legyen unalmas, és andalító, arról beszélgetéssel gondoskodtak. A rádióban megszólaló dalokhoz mindenkinek volt egy kis hozzáfűznivalója, majd mikor a híreket olvasták be félóránként, arról is megvolt a véleményük. Minden egyes hírt kibeszéltek, közben szidták a politikusokat, mintha ezzel valami is változna. De hát az egyszerű proli, a csóró melós nem tehet egyebet, mint morog, mérgelődik.
Mikor a szomszéd város melletti elkerülő szakaszon haladtak el, akkor mondta be a rádió a nyolc órás híreket. Jókedvük volt, a korai órák ellenére, ezért viccelődve gúnyolták ki a szóban forgó politikai élet szereplőit. Teljesen más lett volna a helyzet, ha nem a rádiót hallgatják, hanem mondjuk egy kazettát. Akkor nem hallanák a sok idegesítő, nevetséges, megdöbbentő hírt, és az úton nagy valószínűséggel nem kerülnek elő azok a sztorik, amiket szép sorban elmesélnek egymásnak.
A politikai hírek után, de még az időjárás-jelentés előtt beolvastak egy nem mindennapi tűzesetet. Pontosan úgy szólt, hogy elektromos hiba miatt kigyulladt egy családi ház, és a benne lévő anya a hároméves kislányával nem tudott kimenekülni. A szomszédok mentették ki őket, de addigra mindketten füstmérgezést kaptak. A kislány túl van az életveszélyen, de az anya állapota válságos.
Erről a hírről Joe-nak eszébe jutott egy megtörtént dolog. Sokáig gondolkozott, el mesélje-e kollégáinak, mert a rokonságában történt az eset. Méghozzá egy közeli rokonával. Aztán rájött, elmesélheti ezt a sztorit úgy is, hogy nem rokonnal, hanem egy ismerőssel történt meg. Úgy döntött, elmeséli, kíváncsi volt rá, mit szól hozzá Tom, és Bill.
- Erről a tűzesetes hírről eszembe jutott egy sztori.
- Na, a ti házatok is leégett?- kérdezte vigyorogva Bill.
- Nem. Ez is lakástűzről szól, de nem akármilyen sztori.- felelt Joe. Tom nem szólt semmit, figyelte az utat, és vezetett, de figyelt a párbeszédre, ő is kíváncsi a sztorira, amit Joe akar mesélni. Ekkor még nem tudták, hogy Tom is mesél majd egy sztorit, Bill is, és mindhárman megdöbbennek, mert egyik történet hihetetlenebb, mint a másik. Bill ivott egy kis ásványvizet, Joe rágyújtott, majd a füstöt sóhajtva fújta ki, és megszólalt.
- Akkor kezdem. Egyik ismerősömmel történt meg az eset. Már nyugdíjas, de jól tartja magát, nem mondanátok meg, hogy mennyi idős. Lent lakik az alsó lakótelepen, a rozsdaszínű kockában. Tom, tudod hol van az?- ezt azért kérdezte, mivel Tom nem helybéli lakos, és Joe nem tudhatta, Tom mennyire ismeri a várost.
- Persze, tudom. Ott a kis csárda mögött.
- Pontosan.- nyugtázta Joe, és folytatta a sztorit. – A felesége már régen meghalt, talán több is, mint tíz éve. Szegény megboldogultat hamvasztották, és az urnát az ismerősöm hazavitte a lakásba. Persze mikor a krematóriumból megérkeztek a hamvak, a templomban volt egy mise, és ott lehetett elhelyezni a koszorúkat, virágokat az urna elé. Szép volt, már ha lehet ilyent mondani egy temetésre, egy utolsó útra. Mert szerintem, ha egy embert temetnek, az nem szép. Itt inkább kegyeleti, szívből jövő érzelmek szépségéről van szó.- pár másodpercig hallgatott, közben Tom is rágyújtott, és kicsit letekerte az ablakot, aztán Joe újra mesélt.
- Az ürge, az ismerősöm – direkt nem akarom mondani a nevét- a szertartás után néhány évvel összejött egy nővel. Nem házasodtak össze, csak együtt éltek, jól elvoltak. Legalábbis egy darabig. Azon a tragikus estén, mikor leégett a lakás, akkor már vagy tíz éve együtt voltak. A kapcsolatuk vége felé már egyre többet veszekedtek, mindennaposak voltak a viták, kiabálások, de az ürge soha nem bántotta, nem verte a nőt. Most majdnem asszonyt mondtam. Azt nem tudni, mitől gyulladt ki a lakás, csak az előzmények ismeretesek. Már esteledett, mikor kitört a már szokásos, mindennapi veszekedés. Ezúttal más volt a többitől, mert ez a veszekedés nagyon hosszan tartott, zengett tőlük az épület. A szomszédok is kicsődültek a lépcsőházba. Az egyik be is kopogott, és rájuk szólt, de az ismerősöm elküldte, hogy ez magánügy, és ne üsse az orrát mások dolgába. Páratlan, végzetes veszekedés kerekedett. Végleg összevesztek, a nő össze is pakolta a cuccát, és elment. Az ürge ott maradt egyedül a lakásban. Bánatát alkoholba fojtotta. Rendesen berúgott, aztán egyszer csak kigyulladt a lakás. A tűz a nagyszobában keletkezett, eredete ismeretlen. Legalábbis a mi számunkra, mert a hatóságok később kinyomozták, megállapították a tűz okát, de ezt nem kötötték a nyilvánosság orrára. És ahogy ilyenkor lenni szokott, mindenki mondott mindent. Mentek a tippek, találgatások, beindult az emberek fantáziája, miként is keletkezett a tűz. Valaki azt mondta, hogy egy cigicsikk, amit a padlószőnyegre dobtak, attól égett le a lakás, és a fölötte lévő kettő is megpörkölődött, mert ez a tragédia a második emeleten történt, és az épület négyemeletes. Más elképzelés szerint a részeg manusz a nő ott maradt ruháit a szoba közepére dobálta méregből, és meggyújtotta, hogy elégessen mindent, amit nem tudott elvinni első alkalommal. Bárhogy is keletkezett a tűz, lényeg, hogy mikor már égett a lakás, a férfi nem menekült ki. Kinyitotta a konyha ablakot, kikönyökölt, és nyugodtan cigizett. Talán a lángok közt akart veszni. A szomszédok hívták ki a tűzoltókat, a rendőröket, mentőket. A lépcsőház lakói kimenekültek az utcára, a parkolóba. Az ismerősömet a tűzoltók hozták ki az égő lakásból. Talán nem kellett volna. Aki ennyire hülye, megérdemelné, hogy bent égjen. Szerencsére nem sérült meg senki, de az épületben többmilliós kár keletkezett. Kijött vagy hét, nyolc tűzoltóautó. Miután eloltották a lángokat, az ablakokat nylonnal fedték be, és a rendőrség lepecsételte a lakás bejárati ajtaját.
A következő hét elején mentek takarítani, a sok elégett, megégett dolgokat összeszedni, kidobálni, és rendbe tenni a lakást, amennyire lehet. Ekkor derült ki, hogy mégis van egy áldozat. Ugyan nem halt meg, és nem sérült meg senki, de ami most következik, az igencsak morbid. Az urnát, amiben a hapsi feleségének hamvai voltak, nem találták sehol.
- Azt a mindenit. Ez durva.- mondta Tom meglepődve.
- Az urna a nagyszobában állt, a szekrény tetején. Természetesen a szekrénysor hamuvá égett, és azon kívül még sokminden. A műanyag beltéri ajtók, ajtótokok megolvadtak, elcsöpögtek, akár a gyertya. Az ablakkeretek is elégtek. Úgyhogy bármennyire is kegyetlen dolog, de szerencsétlen feleség kétszer lett elhamvasztva.
- Az hogy lehet?- kérdezte Bill. – Az urna nem ég el.
- Ha porcelán, akkor nem. De ha réz, akkor már elképzelhető. A réznek nem magas az olvadáspontja. Szerintem egy ilyen lakástűzben van olyan hő, hogy egy rézurna, ha elégni nem is tud, de a felismerhetetlenségig eldeformálódjon. Főleg így, hogy a tűzfészek abban a helyiségben jött létre, ahol az urna is volt.
- Hát ez nem semmi. Nagyon durva.- fejtette ki véleményét Tom.
- Azt a mindenit.- Bill csak ennyit fűzött hozzá.
- Na, hogy tetszik? Jó sztori?- kérdezte Joe.
- Jó.- ismerte el Tom.
- Ez tényleg megtörtént?- kérdezte Bill.
- Persze. Tavaly, vagy tavalyelőtt, év elején. Nem hallottál róla?
- Nem.- felet Bill, olyan arccal, mintha egy ufonauta jelent volna meg szemei előtt.
Még a megyehatárt sem érték el, ami azt jelenti, hogy az eddig megtett út kevesebb, mint ötven kilométer.
- Jól van, én megreggelizek.- jelentette be Bill, és levette feje mögül a táskát. Elhúzta a zipzárt, kivett egy alufóliába csomagolt szendvicset, egy apró, zöld erős paprikát, olyan pepperoni félét, aztán enyhén csámcsogva nekilátott. Tom és Joe addig nem gyújtottak rá, még kollégájuk evett. Nem is nagyon járt eszükben a cigi, még a sztori döbbenetes hatása alatt voltak. A rádió szorgalmasan ontotta a régi idők slágereit, közben a fiúk az ablakon kinézve megcsodáltak pár útszélen álló kurvát.
- Nekem is van egy jó sztorim.- mondta Tom.
- Mi lesz itt? Mesedélelőtt?- kérdezte Bill.
- Az. Ha Tom végzett, te is mesélhetsz egy történetet.- javasolta Joe.
- Én nem tudok semmilyen történetet.
- Dehogynem. Gondolkozz csak, biztos van valami jó sztorid neked is.- bíztatta Joe Billt. Remélte, hogy nem hiába győzködte, és Bill is elő tud majd állni egy jó sztorival. Joe szerette a nem mindennapi történeteket, főleg az olyanokat, amilyet ő is mesélt, és ahhoz hasonlókat.
- Halljuk a te sztoridat.- kérte Joe Tomot.
- Az sem egyszerű eset. Hihetetlen, hogy a mai világban ilyenek megtörténnek. Emberek hogy lehetnek ennyire állatok. Mi van a fejükben, és mi vezérli őket, hogy ilyen dolgokat tegyenek.
- Meséld már.- kérte türelmetlenül Joe. Bill csak szerényen ült, és ártatlan tekintettel figyelte az utat.
- A sógornőmtől hallottam ezt a mesét, ha egyáltalán lehet annak nevezni. Az egyik barátnője, aki akkor egyetemista volt, egy bulin összejött az egyik sráccal. Nem tartós kapcsolatra, csak egy flört, egy ferde éjszaka erejéig. Tetszettek egymásnak, szépen összemelegedtek, és félrevonultak az egyik szobába. Ott megtörtént, aminek meg kellett történnie. Egész éjszaka szeretkeztek, élvezték egymás testének közelségét, gyengéd simogatását. Utána mindenki hazament, és másnap visszazökkentek a megszokott kerékvágásba, élték saját életüket úgy, mint a buli előtt. A lány se gondolt a fiúra, és a fiú sem a lányra. Ez csak egy alkalomra szóló kaland volt mindkét fél számára. Soha többé nem találkoztak, illetve még egyszer, a rendőrségen, szembesítéskor, de nem akarok a dolgok elébe vágni.
- Ez jól kezdődik.- ismerte el Joe. – Nem lehet rossz mese, ha egy szeretkezés a rendőrségen ér véget. De úgy érzem, az én sztorimtól nem lesz jobb.
- Várd ki a végét, azért ez sem egy általános iskolai, első osztályos mese.- reagált Tom, és folytatta, amit elkezdett.
- Szóval, miután megtörtént az a bizonyos éjszakai hancúr, többet nem foglalkoztak egymással. Bár a lány szingli volt, ő nem lépett félre, az biztos. Hogy a srácnak volt-e barátnője, nem tudni, de felesége biztos nem volt, mert ilyen fiatal, egyetemista fejjel kicsit korai lenne, bár nem törvényszerű. Végülis szinte a néven kívül semmit nem tudtak egymásról.
A buli, és a végzetes éjszaka után, mert a srác számára az lett a meggondolatlan szeretkezés, néhány nappal a lányon kiütések jelentek meg. Nem nemi betegséget szedett össze, attól sokkal rosszabbat. Most nem a lány nyavalyájáról fogok mesélni, nem az a lényeg. Amint észrevette a kiütéseket, elment nőgyógyászhoz. Az orvos megvizsgálta, tudta is, mi ez a nyavalya, de nem szólt a lánynak, csak kiküldte a rendelőből, és megkérte, üljön le, várjon türelemmel. Persze a lányban volt félelem, de nem akkora, hogy megkérdezte volna az orvost, hogy konkrétan mi a baja. Azt hitte, azért lett küldve, mert a vizsgálat megállapításához szükség van egy kis időre. Így hát azt tette, amit a doki mondott, leült kint, és türelmesen, vagy türelmetlenül várt. Ez idő alatt, amint a lány kilépett a rendelőből, az orvos felemelte a telefonkagylót, és hívta a rendőrséget. Elmesélte nekik, hogy egyik betegénél milyen diagnózist állapított meg, és azt is, hogy ez a betegség honnan szedhető össze. Mert ez itt a létfontosságú dolog, hogy az ilyesfajta betegség honnan származik.
Két rendőr érkezett a rendelőbe, és bementek az orvoshoz. A lány észrevette őket, de különösebben nem foglalkozott velük. Nem gondolta volna, hogy miatta jöttek ki, azt meg pláne nem, hogy ami kórt hordoz, az honnan is eredhet. Lehet, hogy megfordult a fejében, hogy a fiútól kapta el, de nem biztos. Lehet hogy semmire nem gondolt.
Mikor a doki mindent elmesélt részletesen a rendőröknek, behívta a lányt is. Ekkor lett szembesítve betegségével, és megkérdezték tőle, hogy kivel volt utoljára. A lány őszintén elmondta, hogy egy buliban volt egy egyéjszakás kalandja az egyik sráccal. Innen már a rendőrök vették át a szerepet, és a lányt megbilincselve vitték az őrsre. Ott kihallgatták, majd a segítségét kérték a fiú felkutatásában.
Végül az orvos elmondta a szerencsétlenül járt lánynak, hogy azt a betegséget, amit a fiú átadott neki, csak halottaktól lehet elkapni. Ez annyira abszurdnak, és hihetetlennek tűnt. Szegény csaj majdnem infarktust kapott, mikor hirtelen arra gondolt, hogy akivel szeretkezett, az egy halott. Pedig szó nincs ilyesmiről. A fiú nagyon is élt, él, ugyanolyan hús-vér ember, mint bárki más.
Napok múlva sikerült megtalálni a fiút. Őt is bilincsben vitték a rendőrségre, és a lányt beidézték szembesítésre. Persze felismerte a fiút, és mondta is a rendőröknek, hogy igen, ezzel a fiatalemberrel volt szexuális kapcsolata azon az éjszakán.
A nyomozás kiderítette, hogy a srácnak meghalt a nővére, de nem jelentette be sehol, nem hívott mentőt, nem szólt a rendőröknek, és a holtesttel szeretkezett, mikor szüksége volt rá. Amint ezt kiderült, a fiút őrizetbe vették, letartóztatták. Majd néhány héttel a bírósági tárgyalások után le is sittelték pár évre.
A szerencsétlenül járt lány nem kapott semmi büntetést, ő csak egy áldozat volt a történetben, ugyanúgy, mint a fiú halott nővére. Rendszeresen járt az orvoshoz, és szorgalmasan használta a kiütésekre felírt kenőcsöt. Ennek köszönhetően pár hét alatt rendbe jött, de azt hiszem, ezek után megnézi, és kétszer is meggondolja kivel bújik ágyba.- a történet befejeztével néma csend telepedett a kamion fülkéjére. Joe is, és Bill is döbbenten bámult maga elé, elismerték, hogy ez a történet, sokkal kegyetlenebb, vadabb, mint amit Joe mesélt. Ezt biztos nem tudja túlszárnyalni Bill, akármit is mesél.
- Hihetetlen.- mondta Joe megrökönyödve. E történet hallatán elmúlt a jókedve, kiverte a libabőr, és valószínűleg hátán is felállt a szőr.
- Tényleg döbbenet.- csatlakozott Bill. – Emberek hogy tudnak ilyen állat módjára viselkedni?
- Az ilyennek levágnám a farkát, és megetetném vele.- mondta felháborodottan Tom. Érezte, hogy a három sztori közül ez fogja elvinni a pálmát. Bill még nem adta elő meséjét, de ettől nehéz lesz durvábbat mesélni.
Ismét olyan szakaszt értek el az autópályán, ahol az út szélén örömlányok álldogáltak, kihívó ruházatban.
- Láttad azt a barna bőrűt?- kérdezte Bill? – Milyen jól néz ki.
- Az?- kérdezett vissza Joe. – Az egy retek.- erre Tom hangosan elnevette magát.
- Miért, nem az? Hogy nézett már ki?- tartott ki érve mellett Joe.
- Én felpróbálnám.- gondolkozott el Bill.
- Volt már dolgod kurvával?- jött a kérdés Joe-tól.
- Még nem.- válaszolt Bill.
- Még nekem se, de ha ma látnék egy tetszetős, igényes csajt, kipróbálnám.- játszadozott a gondolattal Joe, és erős vágyat érzett, hogy részt vegyen egy ilyen kalandban. Utána elmondhatja, hogy neki már ilyenben is volt része.
- Én megállok, ha kell.- mondta Tom.
- Oké, de csak akkor, ha szólok.- adta tudtára Joe.
A két dohányos megint rágyújtott. Bill vett egy nagy levegőt, rászánva magát a mesére.
- Akkor mesélek én is egy érdekes történetet.
- Na végre, ez az.- derült fel Joe arca.
- Egy levélről szól, melyről hirtelen azt hitték, a túlvilágról érkezett.
- Jól hangzik.- ismerte el Tom mosolyogva, és Bill is belekezdett a mesébe, nem akart kilógni a sorból.
- A hatszázadik ismerősömmel történt ez az eset. Egy hölgyről van szó. Októberben elveszítette anyai nagyanyját. Nagyon megviselte a haláleset, hiszen nagyanyját talán jobban szerette, mint az édesanyját. A temetés rendben lezajlott, de a lelki fájdalom még nagyon hosszú ideig ott volt a családtagok szívében. A temetés után teltek a hetek, múlt az idő, nem álhatott meg az élet. Beléptek a decemberbe, nyakukon volt a Karácsony, mikor ez a bizonyos hölgy, akiről szó van, kapott egy levelet. A boríték láttán a levegő bele szorult, úgy meglepődött. A borítékon nagyanyja kézírását ismerte fel. Azok a girbe-gurba betűk, amilyent csak az ő nagymamája tudott írni, minden kétséget kizáróan ott kanyarogtak a fehér papíron. Csupán egy hiba volt, a nő családi neve rosszul lett ráírva. A saját vezetékneve helyett, másmilyen név került oda, de a kersztnév az stimmelt, és a házszám is. Remegő kezekkel nyitotta fel a borítékot, és olvasni kezdte a levelet. Valami ilyesmi állt benne, hogy drága kis unokám, remélem jól vagy, minden rendben van veletek. Én jól vagyok, nagyon jól érzem itt magam, és remélem, minél előbb találkozunk. Aztán a nagymama kellemes ünnepeket, boldog újévet kívánt a levél utolsó soraiban, és sokszor puszilt mindenkit. A nő nem tudta, mihez kezdjen. Tisztában volt vele, hogy a nagyi két hónappal ezelőtt el lett temetve. Nem sokon múlt, hogy megüsse a guta. Persze a levelet nem dobta ki, eltette, és nagy gondossággal őrizte. Karácsony másnapján, mikor öccse, és családja ment hozzájuk vendégségbe, elővette a levelet, és megmutatta öccsének. Mikor a srác is elolvasta, úgy érezte, és a mai napig állítja, hogy egy pillanatra megállt, kihagyott a szíve, olyan lesújtó döbbenettel hatott rá, nem is a levél tartalma, inkább az ismerős kézírás. Az öcskös is azt mondta, ez képtelenség, a mama meghalt, nem írhatott levelet. Vagy mégsem halt meg? Akkor kit temettek el októberben? Csend, döbbenet, és félelem terítette be az ünnepi szobát, ahol pompában állt a csodaszép, díszes karácsonyfa. Hetekig a levél rabja volt az egész család, a jókedvet messzire elűzte belőlük a rejtélyes levél. Már az ünnepek után, hetekkel később derült ki az igazság. Egy élő öreg nénike írt az unokájának, de a postás elnézte a címet, csak a házszámot, és a címzett utónevét figyelte, így került téves helyre a levél. Amint erre fény derült, csak akkor lélegzett fel a döbbent család. A nő elvitte személyesen az igazi címzetthez a levelet, és bocsánatot kért, amiért felbontotta, és elolvasta. A másik nő nem haragudott ezért, tudta, hogy ez esetben a postás a hibás, nem más. Hát ennyi az én nyúlfarknyi történetem.
- Ez se rossz. Megvan a maga félelmetes legendája.- véleményezte Joe.
- Brutális.- vette át a szót Tom. – Hogy történhetnek meg ilyenek?- kérdezte tanácstalanul.
- Az ember sokszor hibázik.- mondta Bill. – Senki se tökéletes. Az biztos, én frászt kaptam volna a nő helyébe, a kézírás láttán.
- Ja, csoda, hogy épen megúszta ezt a kényelmetlen esetet.- szólalt meg Joe, kissé elkomolyodott arccal, mereven bámult kifelé, a hatalmas szélvédőn. Nem gondolta volna, hogy ők hárman ma reggel ilyen megdöbbentő, hihetetlen történeteket hoznak össze, pár kilométer megtétele alatt. Azon agyalt magában, vajon értékeljék-e a történeteket, és döntsék el, melyik a legjobb. Állítsanak fel egy eredményt, melyből kiderül, melyikük sztorija az első, kié a második, és a harmadik. Ő minden kétséget kizáróan Tomnak adná az első helyet. Szerinte Tom meséje a legérdekesebb, leghátborzolóbb. Sajátját osztályozná második, és Billét a harmadik helyre. De azt gondolta, teljesen felesleges, semmi jelentősége, magában mindenki el tudja dönteni, hogy melyik sztori tetszett a legjobban, melyik kevésbé. Joe szerint mindhármuknál Tom meséje viszi a pálmát, de mivel nem állt elő a szavazós ötletével, ez örökre rejtély marad számukra.
Néhány pillanatig csend honolt a fülkében, csak a rádió szólt, és a szemből elsuhanó járművek zúgása hallatszott. Valószínűleg most mindegyik fiú átértékeli a hallottakat, és felállítanak magukban egy sorrendet. Joe-nak nagyon tetszik Tom sztorija, bár az övé se kutya, de nem bánta, hogy most Tom túlszárnyalta, mert hallott egy tényleg tetszetős történetet, amit majd szenzációval mesélhet el ismerőseinek, haverjainak.
Odanézz Joe!- kurjantott Tom, és lassítani kezdett. Joe felébredt gondolataiból, és látta, hogy egy parkoló van előttük, az út mentén, egy pihenőhely, ahol lányok állnak. Tudta mi a dörgés . Ezek itt kurvák, és Tom beáll a parkolóba, hogy ő beteljesíthesse régi vágyát.
Amint megállt a kamion, jó pár méterre a lányoktól, a fiúk még nem szálltak ki, csak méregették a felhozatalt. Ilyen malaca is ritkán van az embernek. Joe-nak megtetszett az egyik lány, aki elég jól nézett ki, nem úgy, mint a korábbi, akire azt mondta, hogy retek. Ez a nő teljesen rendben volt, legalábbis ránézésre. Jó alak, csinos arc, nem volt kiélt feje, mint a legtöbb örömlánynak. Szőkésbarna haja válláig ért, narancssárga miniszoknyája majd szétszakadt, úgy feszült kerek fenekén, combjain.
Joe rágyújtott, majd izgalmakkal telve szállt ki a kamionból, és elindult a kiszemelt nő felé. Tom és Bill még utána szólt néhány cukkoló megjegyzést, de Joe ezeket elengedte a füle mellett. Odaért a nőhöz, majd rövid ideig beszélgettek. Tom és Bill látták őket, de nem hallották, miről beszélnek. Aztán a nő és Joe elindultak a parkoló széle felé, hogy a füves részen található bokorcsoport fedezékében kielégüljenek szexuális vágyaik. Vagy ha nem is mindkettejüké, de Joe-é mindenképpen.
Csaknem fél óra telt el, mire a fiú kibújt a bokrok közül, kócos hajjal, gyűrött ruházattal. Lassan ment vissza a kamionhoz, közben igyekezett rendbe szedni magát, legalább nagyjából. Mivel jó idő volt a délelőtt folyamán, a melóskabátot nem vette fel, egy rövid ujjú pólóban maradt. Felmászott a kocsi fülkéjébe, és önző vigyorral nézett kollégáira.
- Jó volt?- kérdezte Bill.
- Jó ám. Még az agyvelőmet is kiszívta.- jött az elégedett válasz.
- Majd egyszer én is kipróbálom, csak úgy, kíváncsiságból. Csak az asszony meg ne tudja, mert akkor nekem annyi.- mondta Tom.
Elindultak, de amíg ki nem értek a parkolóból, a nő nem kászálódott ki a bokorból. Nem is érdekelte őket. Joe megkapta, amit akart, most már elmondhatja, hogy ilyen nővel is volt dolga. Ez a kis kitérő feledtette velük a mesék döbbenetes tartalmát, és jókedvűen utaztak tovább. Közben nevetgéltek, és Joe elmesélt mindent részletesen, mit is tett a nővel a bokrok között. Felhőtlen volt a jókedv, és Joe viccesen megjegyezte, ha visszafelé is ott lesz még a csaj, befizet nála még egy körre.
Tom, és Bill bizonyos fokig irigyelte Joe-t. Ők ketten házasok, van családjuk, nem ugrálhatnak kényük, kedvük szerint, mint Joe, aki független, gyermektelen, talán még barátnője sincs. Igen, ő megtehet ilyen dolgokat, hogy egy útszéli örömlány szolgáltatásait igénybe vegye, ha úgy gondolja. Bármikor megteheti, senki nem fogja a szemére hányni, nem kell félnie, hogy az asszony megtudja, és válással fenyegetőzik, meg azzal, hogy nem láthatja a gyereket. Tom már hat éve házas, két gyereke van. Bill tizenegy éve, náluk csak egy kislány alkotja a családot.
Az Iveco egyenletesen suhant a sima autópályán, halk surrogással szelte a levegőt. A Nap zavartalanul eregette sugarait, az égen egy felhő sem zavarta. A hatalmas szélvédőn keresztül andalító melegség áradt be a fülkébe, és Joe szemei nehezülni kezdtek. Érezte, nemsokára elalszik. Szinte még nem volt olyan út, hogy ne aludt volna el hosszabb-rövidebb időre. Tom csendesen vezetett, Bill sem hadarta a szavakat, egykedvűen nézett kifelé.
Joe beverte a szunyát, két kollégája néha szólt egymáshoz, ha esetleg a rádióban olyan hír volt, fűztek hozzá kommentárt. Halkan ki is beszélték alvó kollegájukat, hogy milyen lökött, amiért egyik pillanatról a másikra gondolt egyet, és elment kurvázni, ráadásul munkaidőben. De ennek nem lesz következménye, ők biztos, hogy nem mondják el a főnöknek. Ez hármuk titka marad. Majd Joe elmeséli azoknak, akiknek akarja, de Tom, és Bill senkinek nem szól egy árva szót sem, az holtbiztos. Jókat kuncogtak társalgás közben, nem tudtak napirendre térni Joe nem mindennapi tette fölött.
Útközben ettek egy-egy szendvicset, és már várták, hogy odaérjenek, ahova indultak, mert hátsójuk zsibbadni, és fáradni kezdett a sok üléstől. Joe akcióját kivéve nem álltak meg sehol pihenni, kicsit kinyújtózni, sétálni, felfrissülni. Egy két és fél órás út nem olyan nagy táv, hogy ne lehetne egyhuzamban végigülni.
A harmadik megyén mentek keresztül, a Nap ugyanúgy ontotta sugarait, mint eddig. Joe még aludt, de az egyik keze megmozdult. Vakarózni kezdett. Pár pillanatig tartott az egész, majd keze lenyugodott. Aztán rá nemsokára újra elkezdte. Most már jóval intenzívebben járt a keze, mint az imént. Egyre erősebben, vadabbul vakarta magát. Felébredt. Ekkor már két kézzel vakarózott, szüntelenül. Lába között, combjai belső felét, hasát, őrülten vakarta. A nagy izgés-mozgásra Bill is felfigyelt. Ránézett Joe-ra, jól meg akarta dorgálni, hogy fejezze már be ezt a nyugtalankodást, de amint megpillantotta Joe-t, ledöbbent. Kollégája kezein, alkarján kiütések voltak. Sok apró pötty, melyek sűrűn terítették be a bőrt. Már értette, miért ez a nagy vakarózás. Joe kezei összevissza jártak, vakarózott mindenhol, mintha egy moszkitófelhő támadta volna meg. Nem szólt egy szót sem, de halkan nyögött, sziszegett, amint vakarta egyre erősebben a fájó, égető, apró kis foltokat. Sejtette, hogy a nőtől kaphatta el, talán nem kellett volna megállni útközben. Már eltemette a gondolatot, ha a visszafelé úton is kint lesz még a nő, még egyszer elmegy vele.
Most kezeit vakarta felváltva. Bőrén hosszú, vörös csíkok jelentek meg egymás mellett, ahogy körmeit egyre erősebben mélyesztette rá. Aztán ugyanezt tette a másik kezével is. Kínlódott, szenvedett, olyan volt az égető érzés, mintha sav csöppent volna bőrére. Az esztelen vakarózásnak az lett az eredménye, hogy bőre alól kiserkent a vér. Több helyen, mindkét kezén.
- Mi van veled?- kérdezte ijedten Bill.
- A tököm. Mindjárt lerohad.- válaszolt Joe, és öszzevissza kaparta magát, ahol csak érte. Nem tudta, mi lenne a helyes döntés, szólni Tomnak, hogy vigye orvoshoz, vagy folytatni az utat oda, ahova indultak. Csak esztelenül vakarózott, arcán félelem ült, és eszébe jutott az a sztori, amit még az út elején Tom mesélt.
VÉGE.
Edwin Chat
2009.09.12.-19.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Kedves Edwin!
Hajmeresztő történetek.....
Üdv:Juli