Elien sejtette, hogy baj lesz. A héten minden nap kicsit romlott az állapota. Érezte, hogy kedve egyre lankad, a közérzete is rosszabbodik, és bármennyire nem tetszett neki, pont hétvégére, szombat estére tetőzött a baj. Március van, könnyű megfázni. Bejön a jó idő, ami persze még nem az igazi, az ember nekivetkőzik, ledobálja a meleg ruhákat, a kabátot, helyettük pólót, vékony nadrágot húz, így könnyen megtörténik a baj. De nem nagyon csodálkozott ezen, minden tavasszal, és ősszel így szokott járni, félévente elkapja a náthát.
Csütörtökön már edzésre se ment, inkább lefeküdt, ahogy hazaért a munkából. Remélte, hogy kiheveri a kezdődő betegséget, de tévedett. Szomorúan vette tudomásul, hogy ki kell hagynia az edzést, pedig annyira szereti. Nem hivatásszerűen sportol, csak hobbiból, a sportág szeretete miatt jön össze régi haverokkal, pár kollégával, a sportcsarnok melletti teniszpályák egyikén. Hétfő, és csütörtök délutánonként hódoltak a fehér sportnak, a tenisznek. Elien még gyerekkorában, ha nagyon unatkozott, lement a pályára, és sóvárgó szemmel nézte a teniszező felnőtteket. És hogy ne nagyon unatkozzon közben, elvállalta a labdaszedő szerepét. Szorgalmát néha egy teniszlabdával hálálták meg neki. Aztán mikor nagyobbacska lett, kíváncsiságból kipróbálta, és annyira megtetszett neki, hogy a sportág iránti szerelem a mai napig nem enyhült. Szomorú tény, hogy a kellemetlen érzés, a rossz közérzet sem enyhült, sőt, napról napra rosszabbodott. Felesége, Klára mindig mellette van, főz neki finom citromos teát, etet vele mézet, lelkiismeretesen gondját viseli. Bár Elien még messze van az ágynak döntő betegségtől, de Klára igyekezett megelőzni a bajt, és párja ebben maximálisan együtt működött vele.
Péntek délután négy óra előtt ért haza a munkából. Már nagyon várta ezt a pillanatot, terve az volt, hogy egész hétvégén feküdni fog, és így minden bizonnyal hétfő reggelre helyre jön. Ha ehhez még hozzáadjuk Klára szerető, odaadó gondoskodását, nem kizárt a gyógyulás.
- Szia drágám.- köszönt a csinos nőnek.
- Szia. Hogy érzed magad?- kérdezte Klára, és közben két pici csókot adtak egymás szájára.
- Kész vagyok. Olyan tompa mindenem, azt hiszem, lefekszem.- panaszkodott Elien. Klára együtt érzően megsimogatta kedvese arcát, majd a szobába invitálta.
- Menj csak, feküdj le. Pihenj, aludd ki magad, Főzök teát.
A férfi kedvtelenül lépett a szobába. Egykedvűen dobta le magáról a pólót, a nadrágot, a szabadidő alsót, és egy másik pólót vett fel. Odalépett a szekrényhez, és a vitrin feletti polcról, ahol néhány videokazetta sorakozik, elvette a digitális lázmérőt. A szekrénytől a hőn áhított ágyhoz vezetett útja. A két kis díszpárnát a székre tette, a nagyot az ágyon hagyta. Az ágyruhát nem vette elő, majd este megágyaz, most elég neki a nagy díszpárna, és pléd, amivel az ágy le van terítve.
Még bekapcsolta a tévét, a távkapcsolót, és a mobiltelefont magával vitte, és lefeküdt. A lázmérőt elhelyezte bal hóna alatt. Szerette ezt a lázmérőt, nem kellett öt percig várni, mint a régi, hagyományos, higanyos lázmérőknél, és nem utolsó szempont, hogy nem kell mérni azt a fránya öt percet, hogy mikor telik le végre. Mozdulatlanul nézte a tévét, bár semmi kedve nem volt hozzá. De mit tehet egy beteg ember? Ha egész nap feküdni kell, sok választása nincs. Vagy tévét néz, könyvet olvas, vagy alszik. Kellemes meleg vette körül a pléd alatt, napok óta ezt a pillanatot várta. Örült, hogy végre nem kell szenvednie, itthon, ágyban fekve sokkal elviselhetőbb a rossz közérzet, mint a munka közben.
A kis digitális műszer éles csipogással jelezte, hogy a láz megmérve. Elien kivette hóna alól, és megnézte mennyit mutat. 37, 6 a testhőmérséklete. Nem az igazi, de rosszabbra számított, úgyhogy ezt a tényt pozitívan vette tudomásul. Szinte biztosra vette, hogy egy nagy pihenés, és pár bögre tea holnap reggelre rendbe hozza. A lázmérőt letette az ágy melletti székre, a telefon mellé. A távkapcsolót kezébe vette, és végignézte az adókat. Az egyik sportcsatornánál megállt, focimeccset vetítettek felvételről. Nem érdekelte, de nézte, mert más műsort nem talált, amit érdemes lenne néznie.
Klára lépett a szobába, kezében tálca, és egy porcelán bögrében forró tea gőzölgött rajta. Leült az ágy szélére, Elien is kicsit feljebb húzta magát, ülő pozícióba.
- Tessék szerelmem, idd meg.- nyújtotta a bögrét a nő.
- Köszönöm szépen.- mondta Elien, és két kézzel a szájához emelte a forró italt. Épp hogy csak megérintette ajkát, már kapta is el onnan a teát.
- Ez tűz forró! Ihatatlan.- panaszkodott.
- Idd csak meg. Hidd el, jót tesz.- kérlelte Klára úgy, mint egy ötéves kisgyereket.
- Mennyi a lázad?
- 37, 6.- jött a rövid válasz.
- Hozok lázcsillapítót.- mondta Klára, és már ment is ki a szobából. Elien kicsit túlzásnak találta ezt, hiszen még nem is lázas, de jól esett neki ez a törődés. Klára egy percen belül visszaért.
- Tessék, ezt vedd be.- kérte párját, és tenyerében egy szem tabletta fehérlett árván.
- Mivel vegyem be? Ezzel a tűzforró teával? Már percek óta kortyolom, de még csak két csepp hiányzik belőle, holott tudod nagyon jól, hogy normál esetben három másodperc alatt meginnám.
- Oké, hozok egy kis vizet.- szólt a nő, és már ment is a konyhába. Elien kicsit megcsóválta a fejét, de nem ellenkezett. Tudta, hogy Klára a javát akarja, és hát saját maga is szeretne rendbe jönni, lehetőleg minél hamarabb, ha lehet, már holnap reggelre. Klára egy világoskék műanyag pohárral a kezében tért vissza. Ismét leült az ágyra. A bögrét elvette a férfitól, és kezébe nyomta a vizet.
- Remélem, nincs több kifogásod.- mondta határozottan.
- Persze hogy nincs, eddig se volt.- felelt a férfi, és bevette a gyógyszert. A vizet az utolsó cseppig megitta.
- Köszönöm.- mosolygott fáradt szemekkel a nőre.
- Ne köszönd. Most mit mondjak rá? Azt, hogy szívesen?- kérdezte Klára.
- Nem, igazad van.- válaszolt Elien, és visszafeküdt előző helyzetébe. A plédet szorosan magára terítette, mindenhol a teste alá tuszkolta, amennyire lehetett, hogy minél melegebb legyen alatta. A sportról az egyik zenecsatornára kapcsolt, és oldalán fekve, magzat pózban, próbált aludni. Klára kiment a szobából, és becsukta maga mögött az ajtót.
II.
Felébredt, és kezébe vette a mobiltelefont. Megnézte az időt, 19 óra, két és fél órát aludt. A fáradtság elmúlt, de a tompaság nem, és kicsit melege is van. Nem kiabált Klárának, hagyta, hadd végezze a dolgát a konyhában. Nem kisgyerek már, hogy állandó szülői felügyelet kelljen mellé. Ellenőrzésképpen a lázmérőért nyúlt, kíváncsi volt, mennyit javult az állapota. Az alvás, és a lázcsillapító biztosan megtette hatását. Bekapcsolta, és a hóna alá helyezte. Megint mozdulatlanul nézte a tévét, úgy gondolta, lázmérés közben nem szabad mozogni. Annak nem tulajdonított nagy jelentőséget, hogy melege van, ruhában aludt, ráadásul betakarózva. Kicsit szoros volt teste körül a pléd, de ezzel sem foglalkozott. Arra gondolt, alvás közben, ahogy forgolódott, akkor szorulhatott rá.
Megszólalt a csipogó jelzés. Egy mozdulattal vette ki a lázmérőt, és megnézte. Nem várt eredményt pillantott meg, kedve eddig sem volt rózsás, de most még rosszabb lett. Belázasodott, 38, 4-et mutat a lázmérő. Tudta, ezt már nem lehet könnyedén venni, szólt párjának.
- Klára!- kiáltott hangosan az ágyban fekve. Pár pillanat múlva megjelent a nő. Odament hozzá, Elien szó nélkül nyújtotta neki a lázmérőt.
- Szép.- állapította meg a nő. – Kapsz még egy gyógyszert, ha az sem használ, akkor hűtőfürdőt kell venned. Azért ez borzasztó, hogy a lázcsillapító semmit nem használt.- mondta aggódva. – Fáj valamid,
- Semmi. Ez a poén, hogy nem fáj a torkom, a fejem se, és nem is köhögök. Csak lázam van, de úgy néz ki, az rendesen.- felelt a férfi.
- Kérsz vacsorát?
- Köszönöm, de semmi étvágyam nincs. Csak pihenni akarok, és helyre jönni.- válaszolt a férfi, és ledobta magáról a plédet.
- Na, ezt nem. Tessék betakarózni!- utasította Klára, és a plédet visszaterítette a lázas testre.
- De melegem van. Olyan száraz melegséget érzek.- tiltakozott Elien.
- Nem baj, maradj csak a pléd alatt.- érvelt a nő, ellentmondást nem tűrően. Nem volt mit tenni, Elien csendben maradt, és tűrte a meleget. A lakásban megy a fűtés is, fázni nem fog, az biztos.
Repült az idő a pléd alatt, a tévé előtt. Elien úgy gondolta, szívesen felvállalná ezt az életformát, persze nem betegen. Nagyon jó el lenne ő így itthon, tévézni, henyélni, nem kellene dolgoznia, azt tenne, amit csak akar. Szabadság, boldog élet, elérhetetlen, de szép remény.
Este kilenc órakor Klára belé tuszkolt még egy lázcsillapítót, aminek végre hatása is lett. Elien láza lement 37, 4-re. Mindketten örültek, bíztak benne, hogy a férfi alszik még egy jó nagyot, és reggelre minden rendben lesz. De a dolgok sokszor nem úgy történnek, ahogy az ember eltervezi, és ahogy szeretné.
Klára is odabújt mellé, szorosan bújva, de ő nem takarózott be. Nem akarta elvenni párjától a plédet, neki most nagyobb szüksége van rá.
- Megvetjük az ágyat?- kérdezte a nő.
- Persze.- jött a válasz, és Elien már kelt volna ki az ágyból, de Klára rászólt.
- Maradj csak, majd ha mész zuhanyozni, az alatt én megcsinálom.
- Köszönöm, aranyos vagy.- mondta a férfi egy puszi kíséretében, amit a párja homlokára nyomott.
Csendesen, egymást átkarolva néztek egy vetélkedőt. Elien nem érezte jól magát, de messze volt attól, hogy lábáról ledöntse a láz.
- Új- Delhi fővárosa.- olvasta a képernyő alján megjelenő feladatot, majd rögtön válaszolt is rá. – Delhi.- Klára elnevette magát.
- Drágám, mi van veled?- kérdezte nevetés közben.
- Elolvastam a feladatot, és válaszoltam is rá.- jött a büszke válasz. Elien büszkeséget érzett, hogy kapásból tudta a megfejtést. Nem hiába nézegeti sokszor a térképet.
- Új- Delhi a fővárosa, ez van odaírva.- javította ki Klára. – Azt a kis „a” betűt nem vetted észre.
- Tényleg.- állapította meg a férfi, mikor figyelmesebben elolvasta a szöveget.
- Akarod nézni?- kérdezte a nő.
- Nem. Inkább aludnék, válaszolt a férfi, és keze a lázmérőért nyúlt. Úgy találta helyesnek, ha elalvás előtt még egyszer megméri a lázát.
Klára komolyan kezdett aggódni, mikor meglátta a mérés eredményét. 38, 6. Elien nem vehet be újabb lázcsillapítót, hiszen nemrég kapott egyet.
- Kihívjam az ügyeletet?
- Nem kell.- válaszolt Elien. – Mit tennének? Ugyanazt, amit te. Forró tea, fekvés, lázcsillapító, hűtőfürdő. Ezt javasolnák, ők se mondanának semmi újat.
- Akkor menj, vegyél hűtőfürdőt.- javasolta Klára.
- Nem kell. Reggelre biztosan lemegy. De ha esetleg nem, majd akkor veszek fürdőt. Aludjunk.- Két szájra puszival jó éjt kívántak egymásnak, és elaludtak.
III.
Elien nyugodtan végig aludta az éjszakát. Szombat reggel fél kilenc körül ébredtek. Az elmaradhatatlan dupla szájra puszival köszöntek egymásnak, majd a férfi azonnal a lázmérőért nyúlt. Klára bekapcsolta párjának a tévét, és kiment a konyhába kávét, és teát főzni. Krémszínű köntösben serénykedett, feltette a gáztűzhelyre a kávé, és teafőzőt, majd visszament a szobába. Mikor belépett, pont akkor jelzett a lázmérő csipogó hangon.
- Na, mennyi,- kérdezte. Elien megnézte az eredményt.
- 37, 8.- válaszolt érzéstelenül.
- Ez nem jó drágám. Összevissza ingadozik, Nem lenne jobb, mégis orvoshoz menni? Beülünk a kocsiba, és elviszlek az ügyeletre.
- Nem. Látod, már kevesebb, mint este volt, és figyeld meg, napközben teljesen el fog múlni.- válaszolt Elien egy reményteljes mosollyal. Klárának nem tetszett ez a hozzá állás, de nem akart erőszakoskodni. Ha Elien ezt látja jónak, akkor legyen.
Úgy is történt, ahogy a férfi mondta, és remélte reggel. Napközben többször mért lázat, és az eredmények egyre csökkentek. Délután három órakor már 37 fok alatt volt a testhőmérséklete. Tudta ő, hogy nem kell aggódni, minden rendben lesz, és be is igazolódott. A közérzete is jobb, a kedve is a régi, És már nem akart forró teát, se gyógyszert, se lázmérőt, semmit, ami a kellemetlen állapotra emlékezteti. Klára örült, hogy párja rendbe jött, de nem volt ez olyan felhőtlen öröm. Félt, hogy Elien visszaeshet, aggodalma megmaradt, de nem mutatta ki. Belül, lelke mélyén aggódott, és csak remélni tudta, hogy feleslegesen teszi.
Tették mindennapi dolgaikat, elmentek közösen bevásárolni, Klára nekifogott az ebédnek, melyben Elien szorgalmasan segédkezett, és kora délután kicsit kimozdultak otthonról. Lakóhelyük kertvárosi részében sétáltak órákon át, ellátogattak a kis tóhoz, ahol a vadkacsákat etettek, majd hazafelé beültek egy cukrászdába. Negyven éves létükre turbékoltak, mint két kamasz, de nincs ezzel semmi gond, nekik ez természetes, nagyon szeretik egymást.
Hazaérve Klárának támadt egy ötlete.
- Drágám, áthívjuk Rolandékat? Kártyázhatnánk egy jót.
- Inkább ne.- felet a férfi. – Nem érzem jól magam. Olyan hülye érzés, mintha fájni akarna a fejem.
- Éreztem, hogy ez lesz, annyira éreztem.- tört ki Klárából az aggodalom. – feküdj le, és megmérjük a lázad. Nincs mese, most már az lesz, amit mondok!
- Eddig is az történt.- vágott vissza a férfi, közben bebújt a pléd alá.
- Jól van, tessék, itt a lázmérő.- nyújtotta Klára. Elien elvette, és már sokadszor tette be a hóna alá, nagyon unta ezt a mozdulatot. Egész életében nem mérte meg annyiszor a lázát, mint tegnap délután óta. Újra azt érezte, amit tegnap a munkából hazaérve. Rossz közérzet, rosszkedv, tompa fej, és egész teste olyan érzékeny volt, mintha mindenre kényes lenne. Morcosan bámulta a plafont, és várta a csipogó hangot, de nem akart jönni. Ez a lázmérés tartott az eddigiek közül a legtovább. Mikor megnézte az eredményt, kikelt az ágyból.
- Hova mész?- kérdezte Klára.
- A fürdőszobába. Veszek hűtőfürdőt.- válaszolt letörten. – 38, 7 a lázam.
- Te jó ég!- ijedt meg a nő. – Ne kíméld magad, akármilyen rosszul esik, csináld végig becsülettel.
- Úgy lesz.- morogta Elien, és kiment a szobából.
Mint eddig semmi, a hűtőfürdő sem használt. Miután végzett a fürdőszobában, és visszament lefeküdni, megint a lázmérő vált főszereplővé. Az eredmény lehangoló volt. Elien láza a fürdő után semmit nem csökkent, maradt 38, 7. Valahol ezt is pozitívan könyvelte el, mert az eddigi tapasztalatok szerint lehetne rosszabb is, de most a jó dolog az, hogy a láza nem emelkedett.
Most is szabadidőruhában feküdt, és Klára gondoskodott róla, hogy jól be legyen takarva. Izzadnia kell, amennyire csak lehet. Szegény Elient úgy bebugyolálta a plédbe, mint egy kötözött sonkát. Ez már végleg nem tetszett a férfinak, de tudta, hogy ezt kell tennie, és saját érdeke, hogy minél előbb helyre jöjjön.
Némán feküdt, és az ágy tarka kárpitját bámulta, semmibe révedő szemekkel. Klára ott volt mellette, és kellőképpen beavatkozott, ha szükségesnek látta. Ez a szombati nap úgy elromlott számukra, ahogy csak lehetett. Míg más bulizik, önfeledten szórakozik, addig nekik itthon harcolniuk kell a lázzal, és megoldást találni a gyógyulásra. Egyre tanácstalanabbá váltak, mert nem használt sem a hűtőfürdő, sem a több szem lázcsillapító, és fogalmuk sem volt, hogy Elien láza mitől ingadozik ennyire.
Este fél nyolckor jött el az idő, hogy Klára kihívta az ügyeletet, mert a férfi láza közelebb volt a negyvenhez, mint a harminckilenchez, és a lázcsillapító is elfogyott. Minden rosszban van valami jó, ez abban nyilvánult meg, hogy ma épp Elien háziorvosa az ügyeletes. Mikor a doktornő megérkezett, Klára mindent elmesélt neki részletesen, míg Elien gyenge testtel csendben feküdt. A doktornő se tudott újat mondani, hűtőfürdőt javasolt, sok fekvést, hogy izzadja ki a beteg a lázat, és írt fel lázcsillapítót.
- Drágám.- szólalt meg a férfi. - Annyira szorít a pléd.
- Nem baj szívem, feküdj csak úgy, jól betakarózva.- tanácsolta Klára. A doktornő mosolyogva figyelte a rövidke párbeszédet, de az ő tekintetében is ott volt az aggodalom, mert ő sem talált magyarázatot Elien ingadozó, semmire nem reagáló lázára.
- Elien, igaza van Klárának. Feküdjön csak, jól betakarózva, és igyon olyan forró teát, amilyet csak tud. Izzadnia kell minél jobban.- magyarázta a doktornő, majd jobbulást kívánva visszatért ügyeleti rendelőjébe.
Az orvos távozása után Klára megijedt. Annak ellenére, hogy Elien felöltözve, jól betakarva, több bögre forró teával a gyomrában fekszik, izzadásnak semmi jele nincs, viszont úgy rázza a hideg, hogy remeg, mint a kocsonya.
- Nagyon fázom.- mondta gyenge hangon, remegő testtel.
- Fáj valamid?- kérdezte Klára, és a hangjában lappangó aggodalom mellé félelem is társult.
- Semmi. De a pléd nagyon szorít. Mindjárt megfojt.- és száraz arccal, lázban égő szemekkel, szomorúan nézett párjára.
- Jól van drágám, hadd szorítson. Legalább kiszorítja belőled a lázat.- próbált kicsit viccelődni a nő. Elien abszolút nem volt vicces kedvében.
- Nem érted Klára. Fáj. Annyira szorít, hogy már fáj.
- Elszaladok a gyógyszertárba, kiváltom a lázcsillapítót. Nagyon sietek. Utána, ha hazaértem, beveszel egy szemet, aztán veszünk egy hűtőfürdőt. Meglátod jobb lesz.- magyarázta, és a férfi fölé hajolva, egy puszit adott a homlokára. Elien semmit nem reagált. Mit is mondhatott volna? Eddig semmi nem használt a láz ellen, és erősen sejtette, hogy ezután se fog, de nem akart a nővel ellenkezni, így hát csendben maradt.
Klára elment a gyógyszertárba, Elien az oldalán fekve, magzat pózban, csukott szemmel, nyitott szájjal enyhén lihegett. Le akarta rúgni magáról a plédet, hogy kimenjen a vécére, mert a rengeteg tea, ami eddig bement, az most ki akar jönni, de döbbenten vette észre, hogy meg sem tud mozdulni. A pléd annyira szorítja, hogy tehetetlen. Csak a fejét tudta mozgatni, mert az nincs a pléd alatt. Tett egy újabb kísérletet, de ez sem járt eredménnyel. Sőt, még rosszabb lett, mert a pléd még erősebben szorította a beteg férfit.
Egy rövid időre nyugton maradt, és próbált gondolkozni. Megijedt, mert úgy érezte, hogy a pléd tudatosan szorítja őt, egyre jobban. Egy erős mozdulattal, egész testével hanyatt fordult, így talán könnyebb lesz kitakaróznia. A vizelés ingere egyre jobban nyomta hólyagját, és a pléd is kitartóan szorított.
Azt hitte, az ingadozó, múlni nem akaró láznál rosszabb nem jöhet. Tévedett. Itt fekszik betegen, egyedül, kiszolgáltatottan, betakarózva egy pléddel, ami életre kelt, és tudatosan szorítja őt, fokozatosan, egyre erősebben, ami alól lehetetlen kitörni. Oldalra fordított feje az ágy melletti széken lévő mobiltelefonra tévedt. Azonnal megszületett benne a gondolat, hogy fel kell hívni Klárát, hagyja a francba a lázcsillapítót, jöjjön haza amilyen gyorsan, csak tud. A gondolat jó, de nem kivitelezhető. A telefonáláshoz legalább egyik kezére szüksége van, de most ebben a helyzetben ez lehetetlen, hogy akármelyik végtagját is kivegye a pléd alól. Tekintetét a plafonra szegezte, és nyugodtan várt néhány másodpercet. Majd minden erejét beleadva, ahogy csak tudott, olyan nagy lendülettel próbálta lerúgni magáról a plédet, de szomorúan vette tudomásul, hogy annyira mozgásképtelen, mintha nyakig be lenne betonozva. Az eredménytelen kísérletnek meg lett az eredménye. A pléd még szorosabban fonódott Elien szenvedő teste köré, ami lassan már kezdett elviselhetetlen lenni. Egy hangos „jaj” szó hagyta el száját, és már intenzíven lihegett. A pléd miatt már nem tudott másra koncentrálni, csak a fájdalmas szorításra.
- Rohadj meg, te szemétláda!- üvöltötte a testét fogságba ejtett plédnek, mintha lenne valami haszna. Sajnos haszna nem lett, de kár annál inkább. Újra erősödött a szorítás, és Elien a hirtelen támadt kínzó légszomját mohón levegő után kapkodva próbálta oltani.
- Gyere már Klára!- préselte ki magából erőtlenül. Homlokán verejték gyöngyözött, teste majd meg gyulladt, olyan pokoli forróságot érzett. A pléd növelte a szorítás erejét, most már folyamatosan, de lassan. Elien úgy érezte, ezt nem fogja sokáig bírni, és csak percek kérdése, mikor áll be a fulladásos halál.
- Drágám… meghalok…- suttogta erőtlenül. A pléd a hanyatt fekvő férfi felső testét kezdte nyomni, egyre kibírhatatlanabb erővel. Elien a hatalmas fájdalomtól felüvöltött, és hallotta, ahogy reccsenve eltörnek a csontjai, és kínjában maga alá vizelt. Legalább a vécé probléma megoldódott. Először a testén szunnyadó két alkarja tört el, majd ezeket követték a bordák recsegése. Mintha óriási satuba fogták volna deréktól nyakig, úgy nyomta a pléd. Elien folyamatosan üvöltött, majd hangját elnémították a kiszakadó lágy nyakon hirtelen kibuggyanó belek. Száján nyelve jött ki, mint egy vonagló kígyó, szemei kiugrottak helyükről, és vér folyt lefelé mindkét arcán. A nyakán kitörő belek egész a mellkasáig folytak, véresen bűzölögve. Ép csontjai, és belső szervei nem maradtak, a pléd mindent kipréselt belőle, amit csak lehetett. Füleiből, orrlyukaiból is vér tört elő, és Elien lázas testéből, a belekkel, egyéb belső szervekkel együtt az élet is eltávozott. De minden rosszban van valami jó, Elien láza elmúlt.
VÉGE.
Edwin Chat
2011. 05. 08.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Kedves Edwin!
Tetszett a történet, a vége pont olyan morbid, mint amilyenre számítottam.:) Gratulálok hozzá! Találtam benne néhány hibát, illetve szókapcsolatokat, amiket én másképp írnék, valamint kicsit zavaró, hogy kevered a múlt időt a jelenidővel. Ha a mondatok többsége múltban van, szerintem szerencsésebb lenne végig abban írni. Mondjuk lehet belőlem a szerkesztői vénám is beszél.:)
Ezeket leszámítva jó írás.:)
Üdv
Ironika