1. NYÁR

                                          (Gyermekkor)

   A csodaszép, meleg, nyári napon madarak százai daloltak vidáman, repkedtek az ég alatt, ahol egyetlen felhő sem járt, csak a végtelen kék. Tücskök zenéltek szorgalmasan, mintha versenyt vívnának egymással. Bogarak ezrei röpködtek, zümmögtek, méhecskék szálltak virágról virágra, fáradhatatlanul végezték munkájukat.

   A keskeny, hosszú, kanyargós járdán egy kisfiú ballagott. Zokni nem volt rajta, csak szandál. Barna, kantáros rövidnadrágja alatt, egy fehér póló virított. Magányosan ment, magában őrizve titkát. Lustán bámulta a járdát menet közben, mígnem énekhangra kapta fel a fejét. Megállt, és körbenézett. A járdától beljebb, ahol füves, fás rész terül el, egy kislány játszott a homokozóban. Ő is észrevette a járdán álló kisfiút.

- Szia!- köszönt oda neki mosolyogva, de a fiú csak állt, és nézte őt. Első látásra megtetszett neki a kislány, akinek a hosszú, szőke hajában egy hatalmas rózsaszín masni ékeskedett a feje búbján. Guggolva mosolygott, majd felállt, továbbra is a fiút nézve.

- Szia!- köszönt újra. – Gyere ide.- kérte kedvesen. A fiú kis habozás után elindult, közben folyamatosan nézték egymást. A kisfiú az orrát piszkálta, míg oda nem ért. Pár méterre megállt, és némán nézett.

- Hogy hívnak? – kérdezte a kislány.

- És téged?- kérdezett vissza a fiú.

- Bimbike vagyok. És neked mi a neved?

- Mufurc. - szólt a fiú komoly, de nem szigorú tekintettel.

- Akarsz velem játszani?- kérdezte Bimbike.

- Mit játsszunk?

- Építsünk várat. – felelt a kislány mosolyogva.

- Jó. – válaszolt Mufurc, és belépett a homokozóba. Mindketten leültek, egymással szemben, és lázas munkába kezdtek. Többször lopva pillantottak egymásra, tekintetük sűrűn találkozott. Ilyenkor mindketten szemlesütve dolgoztak tovább. Lassan megszokták egymás társaságát, egyre jobban összebarátkoztak, és már önfeledten játszottak, mintha ezer éve ismernék egymást. Kettejük ügyes kezecskéinek köszönhetően elég hamar, szép vár magasodott a homokozó közepén.

- Tetszik? – kérdezte Bimbike.

- Igen. – mondta Mufurc, és kis büszkeség töltötte el őket, mert ezt ők építették, senki nem segített, és ez a vár csak az övéké, senki másé.

- Na, gyere, menjünk. - kérte a kislány.

- Hova?

- Nem tudom, de mennünk kell. Dolgunk van az életben, amiket el kell végeznünk. - felelt Bimbike.

   Egymás mellett haladtak a járdán. Ez a Csodavilág minden szükségletükről gondoskodott. Mikor Mufurc szomjas lett, megpillantotta a járda mellett a fűben egy üveg hideg üdítőt. Ételt, édességet, minden egyebet, amire szükségük van, így kaptak. Hol ezt, hol azt találtak a fűben, mindig olyat, amire épp szükségük volt a szervezetüknek. Az életről, a világról fogalmuk nem volt, csak azt tudták, hogy maguknak kell rájönni mindenre, és megtanulni, amit meg kell. Mufurc az üdítővel megkínálta Bimbikét is, aki mosolyogva fogadta el, majd miután ivott, illedelmesen megköszönte.

   És amíg így kettesben ballagtak, rohamosan telt az idő, ők pedig gombamód fejlődtek, nőttek, ebben a csodás világban, ahol csak ők vannak, senki más.

- Hány éves vagy? - kérdezte a kislány.

- Nem tudom. Te mennyi vagy? – kérdezett vissza Mufurc.

- Én négy éves vagyok, de leszek majd több is, és te is. Szerintem te olyan hat éves lehetsz.

- Te honnan tudsz ilyeneket?- kérdezte a fiú.

- Nem tudom, csak egyszerűen érzem a dolgokat.

- Leszel a barátom?

- Igen, nagyon szívesen. - mosolygott a kislány.

- Jaj de jó. – örült a kisfiú, és érezte, hogy ők ketten igazán egymásra találtak, jól érzik magukat.

                                                2. ŐSZ      

                                        (Tinédzser kor)

   - Tudsz titkot tartani?- kérdezte Mufurc.

- Tudok, de miért kiabálsz? – kérdezett vissza Bimbike. Tinédzserré cseperedve jelentős változáshoz ért testük, szervezetük, ennek okán lett Mufurc hangja hangosabb, és mélyebb is. Velük együtt ruházatuk is nőtt, változott, évszaknak megfelelően.

- Nem kiabálok, rendesen beszélek. –válaszolt. – Mert van nekem egy titkom, és ha tudsz titkot tartani, megmutatom neked.

- De jó, olyan kíváncsi vagyok.

- Akkor gyere, megmutatom. -kérte Mufurc, majd elkapta a lány kezét, és szapora menetelésbe kezdtek.

- Messze vagyunk még? – kérdezte Bimbike.

- Nemsokára odaérünk. – felelt a fiú. Bokáig érő lehullt száraz falevelekben gázoltak, félig kopár fák kísérték útjukat. Nem volt túl messze a hely, de időbe telt, mire odaértek. Egy öreg, odvas fa tövében telepedtek le.

- Figyelj! – szólt a fiú, majd benyúlt a hatalmas odúba, és egy kis díszdobozkát vett elő. Leült a lány mellé, és a dobozkát átnyújtotta neki.

- Nyisd ki. – kérte. A lány engedelmeskedett. Két, fényesen csillogó arany karikagyűrű tárult a szeme elé.

- Ezek nagyon szépek. - állapította meg, és tekintetét le sem tudta venni az ékszerekről.

- Igen, gyönyörűek, csak nem tudom, mire kell használni őket. – mondta a fiú.

- Biztos megvan a rendeltetésük. Nekem adod őket?- kérdezte a lány. Mufurc nem válaszolt, elvette, becsukta a dobozt, és visszahelyezte az odúba. Bimbike nem sértődött meg, hogy Mufurc nem adta neki a gyűrűket.

- Honnan vannak? – érdeklődött.

- Itt az odúban találtam őket. Talán mindig is itt voltak. Vagy talán ezek is úgy teremtődtek nekünk, mint az ételek, italok? – kérdezte elgondolkozva.

- Hát én azt nem tudom, de majd egyszer biztosan eljön az idő, mikor megtudjuk, mire valók. - mondta Bimbike.

- Ez a kettőnk titka. Ez a két karika csak a miénk, senki másé. – mondta Mufurc.

- Úgy, mint a homokvár?- kérdezte a lány.

- Igen. – felelt Mufurc, majd felálltak, és folytatták útjukat az élet hosszú, kanyargó járdáján.

   Bimbike, és Mufurc egyre többször sétáltak kézen fogva, és ha valamelyikük jót tett a másiknak, puszit kapott érte. Érezték, hogy a puszi az arcon, az nagyon jó, és jól esik. Később az ölelés kellemes érzését is átélhették, egyre többször, és egyre jobban ragaszkodtak egymáshoz. Mufurc néha valami bizsergetőt érzett a gyomrában, ami idővel elmúlt, majd újra és újra jelentkezett, de fogalma nem volt, mi lehet ez. Csak azt tudta, hogy Bimbike egyre jobban tetszik neki, és jó vele minden eltöltött pillanat.

                                                    3. TÉL

                                              (Felnőtt kor)

   Csaknem térdig érő hóban meneteltek, fogva egymás kezét, mindketten vigyáztak a másikra. Néha megálltak, összeölelkeztek, így melegítve egymást, és Mufurc sűrűn lehelte Bimbike arcát, ujjait, hogy ne fázzon. Szervezetük jó alkalmazkodó képességének köszönhetően a télhez is hamar hozzászoktak, ebben a rendkívüli világban, ahol csak ők ketten léteznek, mint egy modern Ádám és Éva. Így huszonévesen is rengeteget játszottak, önfeledten nevetgéltek, élvezték a téli napok csendes hangulatát. Úton, útfélen hóembereket építettek, hógolyóztak, hemperegtek a hóban, birkóztak, megmosdatták egymást, amit Mufurc erősen nevetve, Bimbike sikítozva, de jókedvűen élt át. A fiú sokszor lemaradt a lány mögött, hogy nézhesse a fenekét, formás testét, melyen a feszülő farmernadrág ellenállhatatlanná tette a szem számára. Bimbike néha fel is rótta ezt Mufurcnak, hogy miért marad le folyton, de a fiú mindig kivágta magát valami salamoni válasszal. Persze a lányt se ejtették a fejére, nagyon is jól tudta miről van szó, ami jól esett neki, és tovább növelte női büszkeségét.

  Karácsony táján Bimbike odalépett egy kis fenyőfához, miközben sűrűn hullt a hó, és kis hógolyókat készített.

- Mit csinálsz?- kérdezte Mufurc.

- Feldíszítem a fenyőfát.

- De hát miért?

- Nem tudom, csak érzem, hogy ezt kell tenni.

- A hógolyókkal?

- Igen. Semmi másunk nincs, amivel díszíthetnénk. – magyarázta Bimbike, közben Mufurc is beszállt a fa díszítésébe.

- Te nem érzed? Ez a nap mintha másabb lenne, mint az eddigiek. – mondta a lány.

- Igen, én is érzem. – felelt Mufurc. Mindketten érezték, hogy most figyelmesebbek egymással, és a szeretetük is oda adóbb, mélyebb, mint eddig. Valahol tudták, hogy ez így van rendjén, és sűrűn mosolyogva, pillantva egymásra, jókedvűen díszítették fel a fát.

   A díszítés végeztével önfeledt játékba kezdtek, elterültek a hóban, és hemperegtek, birkóztak, érezték, hogy egymás testének közelsége, a másik testéhez hozzáérni az csodálatos dolog. Egyre sűrűbben fordult elő, hogy Bimbike hanyatt fekve, Mufurc pedig rajta elhelyezkedve, szintén fekve, nézték egymást némán, arcuk egyre jobban közelített, de nem tudták, hogy a puszikat nem csak arcra, szájra is lehet adni. Csak azt tudták, hogy valami van, valami, ami egyre erősebb kettejük között, és hamarosan olyan dolog fog történi, amiben még nem volt részük. Szemük lángolt, szívük vadul kalimpált, testüket átjárta az ismeretlen, de kellemes bizsergető érzés. Minden egyes kimondott kedves szó, kéz érintés, egymáshoz érés olaj volt a tűzre. Pici koruktól mostanáig együtt nőttek fel, az eltelt közel húsz év mély nyomokat, élményeket hagyott bennük egymás iránt. Szenvedélyesen dörzsölték össze arcukat, egyre vadabbul, szomjazva a szerelemre.

                                                 4. TAVASZ 

                                                (Mindenkor)

   Az évszak mindent elbódított hangulatával, illataival, csodálatos, tarka színeivel, ellenállhatatlan varázsával. Újraéledt a természet, kicsattantak a rügyek, virágba borultak a fák, a mezők, rétek, parkok, erdők. Kellemes meleg lengedezett, Bimbike, és Mufurc is érezte, hogy ez olyan időszak, amit még nem éltek át, de minden eddiginél ez a legcsodálatosabb. A lányt vékony saruba, miniszoknyába, feszes, merész dekoltázsú pólóba öltöztette fel az évszak. Mufurcon hosszú farmernadrág, lezser póló lengedezett, és nem tudott betelni Bimbike karcsú testének észvesztő látványával. Az a bizsergető érzés, ami néha már jelen volt gyomrában, most újra jelentkezett, sokkal erősebben, de ezúttal már nem múlt el. Sőt, egyre csak erősödött, mintha soha nem akarna elmúlni, és Mufurc tudta, hogy nem is múlik el, aminek nagyon örült. Szíve mélyén remélte, hogy ezt a csodás, bizsergető érzést Bimbike is érzi, az ő gyomrát is mardossa.

   A lány lassan, kényelmesen, könnyedén, ringó csípővel lépdelt a réten, a puha, friss füvön, Mufurc pedig körülötte ugrálva, mint egy kergült bakkecske, elhalmozta minden szép szóval, bókokkal, ami jól esett a nőnek. Szaladgált összevissza, majd hirtelen ötlettől vezérelve, virágot kezdett szedni. Szebbnél szebb, tarka, illatos virágokat, minél többet, egy szép csokrot. Boldogan, hevesen verő szívvel vitte oda a karcsú nőnek, és csillogó szemekkel nyújtotta át.

- Tessék, ezt neked szedtem.

- Köszönöm.- szólt a lány mosolyogva. Elvette a csokrot, és mélyen beleszippantott az illatozó szirmok közé. Csodás érzés járta át testét, lelkét, és örült, hogy találkozott Mufurccal annak idején. Csak állt, és lehunyt szemekkel szagolta a csokrot, élvezte az illatokat, és úgy érezte, belebolondul az érzésekbe, a testét kínzó eszelős vágyakba. Mufurc karolta át derekát hátulról, és apró, lágy puszikkal kényeztette a nő bársonyos, illatos nyakát. Bimbike hátravetette fejét, és egy vágyakozó sóhaj hagyta el ajkait. Megfordult, szemben a férfival, mélyen néztek egymás szemébe, és érezték, eljött a pillanat. Az ösztönök most felszínre törnek, arcuk lassan közeledett, majd szájon csókolták egymást. Ez az első csók, amit adtak egymásnak. Ziháló testtel, szenvedélyesen, vadul lélegezve nézték egymást pár pillanatig, majd vad csókolózásba kezdtek.

- Gyere! – kérte Mufurc. – Van egy meglepetésem a számodra. – Bimbike nem ellenkezett. Kézen fogva, lendületesen szökelltek a tarka, illatos réten, mint két kecses gazella, és élvezték az életet, egymás társaságát, a testi örömöket, ami még vár rájuk. Meg sem álltak az odvas fáig. Odaérve, letelepedtek a tövébe, ugyanúgy, mint tinédzser korukban. Mufurc kivette a kis díszdobozt, kinyitotta, és letérdelt a nő elé.

- Leszel a párom? A társam, a menyasszonyom, a feleségem? – kérdezte vágyakozva.

- Igen. – felelt boldogan a nő.

- Mindig mellettem leszel? Jóban, rosszban, mindenkor? – tette fel Mufurc az újabb kérdéseket.

- Mindenkor! – felelt a nő boldogan.

- Mindenkor!- ígérte a férfi is, majd az egyik gyűrűt Bimbike ujjára húzta. Ezután a nő is felhúzta Mufurc ujjára a másik gyűrűt.

- Szeretlek.- mondta a nő mosolyogva, lágyan.

- Én is szeretlek. Mindenkor! – ígérte a férfi is, majd csókkal pecsételték meg mindenkor tartó hűségüket. Közben a kezek felfedező útra indultak egymás testén. Vágyakozva terültek el a füvön, hogy egy szenvedélyes szeretkezéssel beteljesüljenek testi vágyaik.

                                                       VÉGE.

                                             Edwin Chat

                                           2013. január 3.                   

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés