Teljes a sötétség. Egy halovány fénysugár sincs, csak a koromfekete sötétség. Ervin bármennyire is erőlteti szemeit, semmit nem lát, csupán a vaksötét veszi körül nyomasztóan, mindenhol. Szinte már fáj neki, ahogy pupilláit a legnagyobbra tágítja, de minden hiába. Semmit nem lát. Zaklatott lelkiállapotban, idegesen guggol a fal mellett. Hangosan liheg, közben mellkasa vadul emelkedik fel-le, ahogy kapkodja a levegőt. Fejét szüntelenül forgatja balra, jobbra, ám nem jár szerencsével, semmit nem lát. Tapogatózik, kezeivel az előtte lévő légüres teret kaszálja, de semmibe nem ütközik bele. Itt még nem, talán majd arrébb. Biztos van itt valami, és talán valaki is. Erre a gondolatra megtorpant kicsit. Hátha nincs egyedül, és nem tudta, most örüljön, vagy féljen. Persze ösztönei automatikusan a félelmet pumpálták belé, és agya is ezt küldte szét az idegszálakon keresztül teste minden porcikájába.

- Van itt valaki? – kérdezte, majd várt, de semmi választ nem kapott. Fél, reszket, és fázik is egy kicsit.

- Halló! Van itt valaki? – tette az újabb kísérletet, ami szintén nem járt eredménnyel. Fejét még mindig forgatta, abban a reményben, hátha mégis meglát valamit, valakit, de tudta, hiába, és reménye egyre inkább fogyott.

   - Mi ez? Hol vagyok? – kérdezte, de csak az őt fogságban tartó sötét helyiség néma hallgatása volt a válasz.

- Hogy kerültem ide? Mi ez az egész? – kiabált a semmibe, de hasztalan. Összekuporodva ült, kezeit átkulcsolta térdein, fejét ráhajtotta. Továbbra is vadul zihált, amit a félelem, és a hűvös levegő váltott ki belőle. Egyelőre képtelen rendezni gondolatait, de ez természetes is, ilyen helyzetben. Mintha megszűnt volna a világ, mindenki, és minden.

- Csak nem haltam meg? Ez lenne a másvilág? Vagy talán félúton a pokolba tartva ilyen az utazás? – tette fel magának a kérdéseket. Butaság, nem halt ő meg, csak fogalma nincs, hol van, mikor, hogyan, ki által került ide. Észrevette, minél több kérdést tesz fel, annál több születik, mivel nem válaszok érkeznek rájuk, hanem további kérdések. Talán embercsempészek áldozatává vált, de az is lehet, hogy szervkereskedők rabolták el, és csak idő kérdése, mikor jönnek érte, és szedik ki belőle a használható szerveket, akár normális, akár szadista módon. Ebbe a gondolatba beleborzongott, és jobbnak látta, ha gondolataival nyugodtabb vizekre evez, már amennyire lehet ebben a cseppet sem nyugodt helyzetben. Lehet, hogy egy őrült szadista rabolta el, és csak idő kérdése, mikor kínozza halálra. Vagy egy sorozatgyilkos, aki szintén végez vele, de mikor, azt szintén nem tudni. Egy intézmény emberei, ahol majd az orvosok különféle kísérleteket hajtanak végre rajta, nem törődve a mellékhatásokkal, és azzal sem, hogy esetleg a páciens előbb-utóbb belehal a sok megpróbáltatásba, amiken keresztül megy szervezete. Kísérleti patkánynak fogják használni.

- Elég! – üvöltötte, és tényleg szeretett volna más témákra gondolni, de szomorúan vette észre, hogy ez nem is olyan egyszerű. Amint valami kellemes dologra gondol, menet közben megszakad, és azon veszi észre magát, hogy képtelen, kegyetlen dolgokon agyal azzal kapcsolatban, vajon mi várhat rá itt, ebben a koromsötét helyiségben. Tényleg, még azt sem tudja, hol van, talán itt az ideje felfedezni a szobát.

   Némi örömet érzett, mikor észrevette, hogy vad zihálása elmúlt, légzése, úgy ahogy lenyugodott. Akkor talán munkához kellene látni. Lassan felállt. Háttal a falnak tapadva nézett előre, közben kezeit is a falhoz nyomta. Mintha egy szakadék keskeny peremén egyensúlyozna, nehogy a mélybe zuhanjon, mert minden bizonnyal még zuhanás közben szörnyet halna, és teste a keselyűk eledelévé válna. Lépett egyet balra, egy egészen aprót. Minden pillanatban várta, hogy keze, vagy lába beleütközik valamibe. És a falon is lehet bármi, egy polc, vagy egy szerkezet, ami ember kínzására alkalmas. Talán ez egy kínzóterem, és nemsokára jönnek a hóhérok, hogy Ervin pokoli szenvedéseket éljen át.

   Már folyamatosan lépkedett, továbbra is aprókat, óvatosan, számítva rá, hogy bármikor, bármibe belebotolhat. Lelkiállapota ismét zaklatott lett, de korántsem annyira, mint az elején, mikor felfogta, hol is van valójában. Inkább erősebb izgalomnak lehet nevezni, nem is zaklatottságnak. A falról megállapította, hogy teljesen sima, túlságosan is, akár egy tükör. Néha megkopogtatta, így rájött, minden bizonnyal fémből van. Fémlemezekből összerakott építményben van, és a fal feltűnő simaságából arra következtet, talán savállólemezek alkotják az ismeretlen objektumot. Amúgy a fém illatát már korábban is érezte, de vad gondolatai elterelték figyelmét, hogy észrevegye, és tudatosuljon is benne. Hosszú percekbe telt, mire elaraszolt az első sarokig. Bár semmit nem lát, de minden bizonnyal négyzet alakú ez a helyiség, és négy sarka van. De lehet, hogy nem. Ki tudja, ezért van ez a felfedező út, hogy megtudja, hol van. Eddig minden rendben, a fal végig sima, nem áll ki belőle semmi, és lábaival sem fedezett fel idegen tárgyat. Lassan balra fordult, rá a következő falra. A cél, és annak kivitelezése ugyanaz. Felfedezni ezt a falat is, lassú, megfontolt, apró léptekkel, faltaperolással. És míg lassan haladt, az őrjítő percek alatt, agya igyekezett szebb emlékekre gondolni.

   „ Az eltűnt életén merengett, jöttek elő a szebbnél szebb emlékek. Tette mindennapi dolgát. Reggel felébredt, elment dolgozni. Munkaidő végén hazament, ha kellett mosott, takarított, vagy főzött, mikor mit kellett éppen csinálni. Találkozott a haverokkal, barátokkal, barátnőkkel. szórakoztak, beszélgettek, viccelődtek, jól érezték magukat. Néha beültek a kocsiba, elmentek moziba, megnéztek egy dögös filmet 3D-ben, és gazdag élményekkel tértek haza, egy kitűnő hangulatú délután után, ami belefolyt az estébe is. De ha Ervin nem találkozott a barátokkal, hanem épp otthon volt egyedül, néha rendelt magának pizzát, közben nézte kedvenc sorozatát a tévében. Ha esetleg lecsúszott róla, akkor utólag bepótolta a lemaradást az internet segítségével. Így teltek Ervin számára a napok, egyszerűen, de tartalmasan, amennyit csóró élete engedett. Szeretett autót vezetni, a barátokkal találkozni, és őket is szerette. Vajon látja-e őket még valaha? „

   Elért a következő sarokhoz is. Az eredmény ugyanaz, mint az előző falnál, sehol semmi, sem a falon, sem az aljzaton. Úgy érezte, ráfér egy kis pihenés. Ahol épp állt, ott leült. Most jól esne neki egy cigi. És ahogy az imént felötlött benne a kérdés, hogy barátait fogja-e még látni az életben, most ugyanez a kérdés merült fel a cigi kapcsán is. Lehet, hogy már soha többé nem tud rágyújtani? Mert ebben a helyiségben semmi nincs, legalább is az eddigi felfedezések alapján. És újra jött a rengeteg kérdés. Hogyan fog tisztálkodni? Mikor, és mit fog enni? Hol fog aludni? Ezen a hideg fémlemezen? Fogmosás, hobbi, szórakozás, egyebek? Káosz tombol fejében, semmit nem tud. Lehet, hogy mindezekre nincs is szükség, mert órák, vagy percek múlva jönnek érte, úgyis bevégzi sorsát. Megölik, ledarálják kutyaeledelnek, és ő, Ervin, úgy eltűnik ebből a világból, mintha soha nem is létezett volna.

- Elég! – üvöltötte, és két kezével a fejéhez kapott. Hangosan felszisszent, mintha agyába nyilallást érzett volna, így próbálta elkergetni gonosz, képtelen, ám mégis elképzelhető gondolatait, amik akár valóra is válhatnak, méghozzá bármikor. Látta, a pihenés inkább lefárasztja az őrült képzeletekkel, jobbnak látta, ha folytatja, amit az imént elkezdett. Felállt, és folytatta útját, kimért, lassú léptekkel, szorgalmas faltapogatással. Kezei fel-le jártak folyamatosan, lába mellől egészen a feje fölé. A gyerekek így gimnasztikáznak az iskolában tornaórán. Erre kellemes emlékek ragadták el. Visszagondolt gyerekkori iskolás önmagára.

   „Mindig jó volt tornából, a fiúk közül ő csinálta meg leghamarabb a meghatározott számú fekvőtámaszokat, ő mászott fel leghamarabb a kötél tetejére, és a felüléseket is ő bírta a legtovább, folyamatosan nyolcvanhatot csinált meg. Ekkor már csak ő nyomta egyedül, és az egész osztály körbevette őt a tornatanárral együtt, és drukkoltak neki, hogy még, még, de a nyolcvanhatodik után már nem bírta tovább, úgy érzete, kiszakad a hasfala. Ekkor komoly elismerést zsebelt be az osztálytól, és a tanártól is, ami büszkén dagasztotta Ervin mellét, de nem játszotta meg magát, ugyanaz a fiú maradt, aki volt a nyolcvanhat felülés előtt. A csajok se buktak rá, ugyanúgy, mint előtte. A másik kellemes emléke, mikor foci közben, szintén tornaórán a tanár megtapsolta Ervin gólját. Valóban szép volt, szabadrúgásból született, kint a szabadban, egy aszfaltozott kézilabda pályán. Ervin laposan rúgta meg a labdát, ami keresztülment a sorfalon, és mire a kapus észrevette, már a kapuban is volt.”

    Hát igen, ilyen volt ő tizenévesen. Most is jól tartja magát. Száznyolcvan centijéhez nyolcvankilónyi súly társul. Vékony, izmos testalkatú. Testét soha nem hanyagolta el, igyekezett mindig formában lenni, és ez sikerült is neki, a mai napig. Az emlékezés után is haladt tovább, a bevált módszerrel, de még mindig nem talált semmit. Az kellene még, ha belebotlana egy holttestbe, vagy egy csendben lapító kutyába, ami azonnal támadna, és ízekre roncsolná lábszárát. Na, nem, ebből nem kér, világéletében félt a kutyáktól. Ervin szomorúan vette észre, amint befejezi az emlékezést, a régi szép időkről, azonnal visszatérnek az eszement gondolatok. Végül is nem csoda, inkább az, hogy ilyen helyzetben egyáltalán képes szép, kellemes dolgokra gondolni. De hát kell is, ha nem akar percek alatt megőrülni, agyilag, lelkileg összetörni, megzakkanni, és akkor már nem is ember, csak egy emberforma roncs, aki szellemileg is zokni. Kínjában elnevette magát. Mindegy, nem tud mit tenni, haladni kell, és minél tovább észnél, és főleg ember maradni. De hát ki tudja mi vár itt rá. Az is elképzelhető, hogy napok alatt kicsinálják, és ő hiába vigyáz, mégis csak az a roncs lesz belőle, amire az előbb gondolt. Majd lelkileg terrorizálják, idegeit kikészítik, pszichésen hatnak rá, mindent negatív értelemben, és mikor már annyira ki lesz készülve, hogy a nevét se tudja megmondani, egy „a” betűt sem tud leírni, kidobják az utcára, menj haza, élj, rohadj el, és dögölj meg. Ez lenne szép baleset. Debilként élni, aki a nevét sem tudja, sőt, beszélni sem tud, csak makogni, mint a majom, ettől a halál is jobb. De esze ágában nincs Ervinnek meghalni. Elhatározta, bármi is fog történni, kitart, ameddig csak lehet.

   Megtorpant, kicsit meg is ijedt. Bal keze, nagyjából fejmagasságban kitapintott valamit. Lassan ocsúdott a hirtelen pillanatból, és mint a vakok, kezével, ujjai segítségével próbálta felismerni a felfedezett tárgyat. A tapintások alkalmával megállapította, hogy kerek alakja van, nagyobb, mint a tenyere, és enyhén kidudorodik a falból. Perforált felületű, apró lyukakat érzett a domború felszínen. Olyasvalami lehet, mint az autók kalaptartójába szerelt hangszórók. Talán ez is egy hangszóró, amin keresztül majd fogva tartója jelentkezik néha. Vagy egy vezeték vége, melyen keresztül majd mérgező gázt juttatnak a helyiségbe, így ölve meg Ervint. Lehet vízvezeték is, amivel lassan elárasztják a szobát, és ő egyszerűen megfullad. Bármi lehet, ami emberi élet kioltására alkalmas. Ezt a felfedezést elkönyvelte, nyugtázta magában, és haladt tovább.

   A következő sarokig semmi más nem bukkant fel, a hangszórón kívül. Egy újabb balra fordulás után folytatta a felfedezést. A domború rács után arra gondolt, ez az a része a szobának, ahol előbukkannak a többi használati tárgyak, mint kézmosó, vécé, ágy, asztal, szék. A szükséges eszközök, melyek kellenek a napi élethez. Mint egy börtöncellát, olyannak képzelte el ezt a helyiséget, és akkor legalább az előbb felsorolt dolgok a rendelkezésére állnak, de azt a hangszóróforma valamit, nem tudta mire vélni, mi is lehet a funkciója. Nyilván megtudja előbb-utóbb. Továbbra is az a cél, felfedezni, feltérképezni a szobát, és észnél maradni minél tovább. A harmadik sarokban belebotlott valamibe. Mivel óvatosan, lassan haladt, megúszta sérülés nélkül. Kiszolgáltatottan hajolt előre, kezével mindenfelé kaszálva, egyfolytában, és nagyon lassan. Az új idegen tárggyal ismerkedett. Pár perc alatt megállapította, hogy ez egy vécécsésze. Ekkor a mögötte lévő falat kutatta, kereste a víztartályt, de semmit nem talált. Helyette egy gombot, mely a falba van építve, vett észre. Nyilván ezzel a gombbal kell öblíteni. Látott már ilyen vécécsészét, ugyanilyen elven működve. Munkahelyén a központi épületben is ugyanilyen csészék vannak elhelyezve, melyek saválló lemezből készültek. Ervin már szinte biztos volt benne, hogy itt minden saválló, ami körülveszi őt. A falak, a vécécsésze, és bármire is fog még bukkanni ezután, az is saválló lesz. Ebből pedig nem sok jóra következtetett. Jobb esetben csak egy, vízzel erősen igénybe vett helyiségben tartózkodik jelenleg. Rosszabb esetben, tényleg savnak áll ellen a fal, a csésze és minden, ami létezik itt. Ez pedig őrá nézve végzetes. Viszont ott van a hangszóró. Ez egy kis reményt csillantott számára, majd amilyen gyorsan jött, ugyanúgy el is illant, mert annak a perforált, domború rácsa is lehet saválló anyag. A vécének mindenképpen örült, annak viszont már nem, hogy papírt nem talált ott a sarokban. De még sok minden ismeretlen számára ebben a helyiségben. Most egyelőre csak a falak mentén kutakodik. Ha ezekkel végzett, akkor jön a belső rész, egészen a helyiség közepéig. A vécét maga mögött hagyva rátért a harmadik falra. Hosszú, kínos percek alatt ért el az utolsó sarokhoz, eredménytelenül. Semmit nem talált a vécécsésze óta. Itt még elfordult balra, és próbált visszajutni arra a pontra, ahonnan elindult.

   Lekuporodott újra, talpai már fáztak a hideg lemezburkolaton. Felfedezésének eredménye egy hangszóró szerű valami, egy vécécsésze öblítő gombbal. Továbbá megállapította, hogy a szoba négyzet alakú, és becslése szerint négy méter lehet oldalanként. Erről eszébe jutott a magasság, és eltervezte, azt is meg kellene állapítani. Ugrott egyet magasba emelt kézzel, de nem ütközött bele a mennyezetbe. Tett újabb, és újabb kísérletet, jobban nekikészülve, jobban összpontosítva, de hiába, a mennyezet elérhetetlennek tűnt. Még arra gondolt, hogy egy kockába zárták, így minden oldala, a magasságával együtt egyenlő. Ha helyén való a feltételezése, akkor érthető, hogy nem éri el a mennyezetet, mert a magasság is négy méter. Legalább négy méter, de az is lehet, hogy több, és ez esetben, nem kockában, hanem egy hasábban raboskodik. Ez egyelőre teljesen mindegy, még fel kell fedezni a helyiség alapterületét az utolsó négyzetmilliméterig. Talán a közepén van egy asztal székkel, és valahol egy puha ágy is. Mert ha esetleg hosszú napokig, hetekig ezen a hideg fémlemezen kell mezítláb állnia, és ebben a hiányos öltözetben aludnia, annak maradandó következményei lehetnek. Csupán egy szürke trikó, és egy fekete bokszeralsó van rajta, ennyivel kell beérnie.

   Még mindig a falnál kuporogva elmélkedett, de csak kérdések születtek. Hogyan használja a vécét papír nélkül? Ha nem eszik, nem iszik, mi fog belőle kiürülni? Mi a céljuk ővele az elrablónak, vagy elrablóknak? Ezt se tudja, hányan lehetnek. Lehet, hogy a vécének nincs is jelentősége, mert csak ideiglenesen helyezték el őt ebben a helyiségben, és nemsokára jönnek érte? Minden kiderül, és mindent meg fog tudni, csak idő kérdése. És ha nem? Ha itt hagyják örökre, étlen, szomjan? Itt fog szenvedni éhségtől, szomjúságtól, kínlódva, mint egy kivert kutya, aminek a napi betevő falat is kész küzdelem, és szép lassan elgyengül, lefogy, elpusztul, elrohad. Idő múltával már csak a kosz színű csontok maradnak, semmi más.

   E gondolatoktól hirtelen hisztéria tört rá. Felugrott, és üvölteni kezdett.

- Van itt valaki? Hé! – kiabált, de semmi válasz nem érkezett. Talán az is lehet, hogy a helyiség hangszigetelt. Akkor aztán üvöltözhet, csapkodhatja a falat kedvére, úgysem hallják meg. Feltéve, ha van a közelben valaki. Lehet, hogy egy elhagyatott gyárépületben van ez a konténer, melyben raboskodik, és a madár se jár errefelé. Vagy a tenger fenekén, és addig él, míg el nem fogy a levegője. Bármi lehetséges.

- Hol vagy? Miért nem jelentkezel? – kiáltott fogva tartójának, de mint eddig, most sem kapott választ. Belátta, kiabálással semmire nem megy, de legalább megpróbálta. Úgy vélte, jobb, ha inkább hozzálát felfedezni a szoba közepét.         Ezt elképzelni nem tudta, hogyan tegye. Lépkedjen körbe-körbe egyre beljebb? Esetleg csigavonalban haladjon a középpont felé? Vagy talán hasalva, kúszva, mint a férgek? Igen, most ő is egy jelentéktelen féreg, egy szánalmas kis csúszómászó, aki azt se tudja, hol van, és mi vár rá. Akit bármely pillanatban el lehet taposni, megsemmisíteni, vagy esetleg hosszú órákon át kínozni, szenvedni hagyni, és élvezni a lassú, kínos haláltusáját. Végül úgy döntött, négykézláb fedezi fel az előtte álló ismeretlent. Tapogatózott, mint egy világtalan kutya, faltól falig, majd megfordult, és kezdte előröl, illetve folytatta ténykedését. Aztán hirtelen ötlettől vezérelve hasra ereszkedett, úgy gondolta, kipróbálja kúszva is. Nekiveselkedett a kúszásnak, erről ismét egy régi emlék jutott eszébe, ami akkoriban elég kellemetlen volt, ma már mosolyogva gondol vissza rá, ha eszébe jut. Katona korában történt. A gyakorlati pályán volt az egész szakasz, és Ervint megbüntette a kiképzőtiszt. Az volt a büntetése, hogy teljes menetfelszereléssel kellett végigkúsznia a sáros, bűzös, koszos pocsolyákból álló pályán, úgy, hogy közben a szakasz többi tagja ott fut el közvetlen mellette. Így az összes sár, és a büdös pocsolyalé Ervin képébe fröccsent, beterítve az egész fejét, és nyakát. Nem haragudott ezért a társakra, jól tudta, ezt a parancsot kapták. Egyedül csak a kiképzőtisztre haragudott. Most, itt a sötét helyiségben nem kell ilyentől tartania, de minden mástól igen. Bármikor érheti kellemetlen meglepetés. Lehet, hogy valahol van egy hatalmas lyuk, amibe bele esik, beindulnak az éles kések, mint egy turmixgépben, és pillanatok alatt péppé darálja. Bármi is jutott eszébe, nem tántoríthatta el tervétől. Muszáj megismerkedni a helyiséggel, legalább ennyit tudjon, hol van, mire számíthat idebent. Eléggé óvatos, és lassú, kizárt, hogy bele essen bármiféle lyukba, ha van egyáltalán. Persze egyből a legrosszabbra gondol, ami nem baj abból a szempontból, hogy így nem éri nagy csalódás.

   Kicsit abbahagyta a mászást, és leült. Pihent. Eddig semmit nem talált. Elképzelése szerint már bekúszta-mászta a szoba felét, úgy, hogy minden alkalommal eljutott a közepéig, legalább is igyekezett így tenni. Még a fele hátra van, és nagy valószínűséggel nincs asztal székkel, ha van is, nem a szoba közepén. Talán a szoba másik felében. Az a rész még ismeretlen, de már nem sokáig. Most érezte igazán, milyen jó lenne rágyújtani. Bár ez lenne most a legnagyobb problémája. Azt se bánná, ha soha többet nem gyújthatna rá, csak szabadulna ki innen, vissza az eddigi életébe. Úgyis régóta tervezi, hogy abbahagyja a füstölgést, akkor most itt jó alkalom van erre, attól függ, meddig tartják itt. Sőt, meddig tartják itt életben. Megint eljutott oda, hogy jönnek az eszement gondolatok. Felvette újra a kutyapózt, és négykézláb keresgélt tovább. Egyszer csak elnevette magát. Talán szimatolnia is kellene, mint egy igazi nyomozókutyának. Kiszimatolni az asztalt, a széket, az ágyat. Bár szagmintát nem kapott, de biztosan lehet az nélkül is szimatolni. Nevetett, mint egy idióta, majd hirtelen elhallgatott. Meg is állt egy pillanatra, gondolkozott. Mit művel ő? Ez már a tébolyodás jele? Tényleg meghülyül, megzakkan ebben a helyzetben?  Számított rá, de nem ilyen hamar. Ezért eltökélte magában, mostantól semmi humor, mindent komolyan vesz, és kezel, még a legpitiánerebb dolgokat is, ami az igazi, rendes életben valóban jelentéktelenek, és nevetségesek. Itt neki most minden komoly. Nevetni nem szabad, csak komolyan, józanul gondolkozni, és cselekedni.

   Magába roskadva ült, hátával a falnak dőlve. Végzett a kutatással, és szomorúan vette tudomásul, hogy a hangszórón, vécécsészén, öblítő gombon kívül semmi nincs a szobában. Reményei sincsenek már, eddig se volt túl sok. De legalább tisztában van a helyiség berendezésével. Elvileg, és gyakorlatilag is szabadon járkálhat, bolyonghat céltalanul, semmibe nem fog belebotlani. Ablakokat, ajtót, fűtőtesteket sem talált sehol. Egy totál üres doboz, egy nyamvadt vécével. Így kell bevégeznie. Szebb halált is el tudott képzelni magának. Fáradtnak érezte egész testét, nyomasztotta a kiszolgáltatottság, kellemetlen érzés a helyiség hűvös levegője, el tudna viselni egy paplant, vagy legalább egy plédet. Eldőlt oldalra, magzat pózt vett fel, és lassan elaludt.

                                                          II.

Van a szobában pár dolog, amit Ervin nem lát, ezért nem is tudhat róluk. Talán jobb is az ő szemszögéből, mert csak újabb kérdések, eszement gondolatok születnének meg elméjében, a rengeteg válasz nélküli kérdés talán az őrületbe kergetné. Ahogy eddig felkutatta a szobát, lehetősége szerint, teljesen jó munkát végzett. Létezik a hangszóró, és a vécé, a hozzávaló gombbal. Az is helytálló felfedezés, hogy nincsenek nyílászárók, és fűtőtestek. Számítása is valós, egy kockában van, melynek minden oldala, és a magassága is négy méter. Helyes az a megállapítás, hogy minden saválló. Viszont az ismeretlen, és ezért számára nem létező dolgok is ott vannak. Persze tudomást szerez majd ezekről is a közeljövőben.  Ott van például a mennyezet. Ervin ezt nem tudta elérni. Tele van fél collos lyukakkal, amin keresztül rendszeresen érkezik majd valami a részére. Természetesen nem étel, és nem is cigaretta. A másik dolog, amiről fogalma nincs, hogy a vécé melletti fal, ami szemben van a hangszóróval, az elhúzható. Nem emberi erővel, ez egy távműködtetésű fal, egy elektromos motor hajtja, akár az újgazdagok nagykapuit a kocsibeálló előtt. Ez a mozgatható fal tölti be az ajtó szerepét, ezért nincs szükség normálméretű, az ember által megszokott ajtóra, sem ablakokra. Fűtőtest is van, ami szintén nem hagyományos. A meleget majd a falak szolgáltatják, ha Ervin fogva tartója úgy gondolja. Lámpatestek is vannak, melyek majd fényt árasztanak a helyiségbe, ezt is a falak adják majd, szintén a fogva tartó döntésétől függően. Ervin még véletlenül sem gondolhatott ezekre, ahhoz túlzottan zaklatott, és figyelmét teljesen lekötötte a felfedezés. Míg alszik, nem rágódik sanyarú sorsán, kiszolgáltatott helyzetén. Talán álmodik is valamit, lehet, hogy kellemeset, és ha csak álmában is, most talán épp otthon van, a barátokkal, barátnőkkel, és jól érzi magát. A baráti körében van egy nő, akit jobban kedvel a többinél. Egy irodalmi találkozón ismerkedtek meg, majd rögtön kiderült, hogy egy városban laknak. Ő Deborah, de mindenki csak Epernek becézi, hogy miért, Ervinnek erről fogalma sincs. Rövid idő alatt bizalmas barátság alakult ki kettőjük között. De tényleg csak barátság, Epernek van férje, gyerekei, és Ervinnek is van barátnője. Ervin szereti a nőt, de nem szerelemmel, csak szeretettel. Baráti szeretettel, és ebben semmi rossz nincs. Egyértelmű, hogy az ember szereti a barátját, ha nő, ha férfi. És Ervin így van Eper férjével is, ismerik egymást, és őt is barátként szereti. Sokan nem osztják azt a nézetet, hogy nő és férfi között létezik barátság. Pedig létezik. Erre akár Deborah, és Ervin is lehet az élő példa. Az viszont már nem túl kellemes, hogy a nő férje nem ért egyet ezzel az állítással. Ahogy összebarátkoztak, és néha találkoztak kettesben, pár órára, a férjben felébredt a féltékenység. Teljesen feleslegesen, sem a felesége, sem Ervin nem tett olyan dolgot, ami erre adna okot. Nincs köztük semmi a barátságon kívül, és nem történt, és nem is fog történni semmi kettőjük között. Ervin tiszteletben tartja a családos nőt, a férjét, és a gyerekeket, és az egész házasságot. Soha nem szedett szét kapcsolatokat, most sem fog. Ők csupán barátok, de hát ez nem is kérdés. Bármikor bármiről jól el tudnak beszélgetni. Sok közös témájuk van, és jól érzik magukat egymás társaságában. Lehet, hogy ez adhat okot féltékenységre, de az ő esetükben teljesen felesleges. Bár ők ketten mondhatnak bármit, és a féltékeny férj is hihet bármit. Talán ez lenne a jó, ha minden ember így viszonyulna egymáshoz. Barátsággal, szeretettel. Mindjárt szebb, elviselhetőbb lenne a világ. Megszűnnének a konfliktusok, a viták, veszekedések. Nem valószínű, hogy ezek nélkül unalmasabb lenne az élet, inkább tartalmasabb, szebb, színesebb. De hát nem mindenki gondolja így, és ezért nem lehet elítélni. Mindenkinek szíve joga, miről, vagy kiről mit gondol, beleértve a féltékenységet is, és ez így van rendjén. A féltékenység is normális, egy bizonyos fokig, de ha már az vitákat szül, és a feleség menekül otthonról egy baráthoz, hogy kibeszélje, ami lelkét nyomja, akkor az már nem jó. A férj felől valahol jó, hogy féltékeny, mert ez annak a jele, hogy szereti a párját. Normál esetben. De sajnos ez nem normál eset. Ez egy olyan eset, ami az „Az kiabál, akinek a háza ég” mondás alapjain nyugszik. Sajnos. Vannak párok, akik egy idő után hűtlenek lesznek, és ezt megteszik többször is, hitvese mégis mellette marad, hűségesen, nem forral bosszút. Sokféle ember létezik, és mindenki azt hiszi magáról, hogy ő jól csinál mindent, az ő élete, és párkapcsolata, házassága tökéletes. De sajnos ez sok esetben nem így van. Ervin élete sem tökéletes, ő is csak egy ember, követ el hibákat, annak ellenére, hogy igyekszik normálisan, becsületesen élni. Ha részletesebben kutakodnánk életében, nála is lehetne találni hibákat, gondokat, bajokat, nem is keveset. De hogy ő valaha is bárki nőjét lenyúlta, szétszedett kapcsolatot, olyant nem. Még nagyítóval sem. Ez az egy téma mindig is tabu volt számára. A párkapcsolat, a házasság, soha nem hajtott foglalt nőre, bármennyire is tetszett neki, és ez most is így van, és így is lesz, míg él. Persze ezt el lehet hinni, meg nem is. Mindenkinek szíve joga, hogyan ítéli meg ezt Ervinről. Pedig el lehet hinni, és ha esetleg valaki mégis az ellenkezőjét hiszi, gondolja Ervinről, megteheti, joga van hozzá, de attól az még nem lesz igaz, és valós. És ha van ilyen személy, aki azt hiszi, hogy Ervin már szedett szét kapcsolatot, és rámozdul foglalt nőkre is, ezeken a tévhiteken Ervin csak mosolyog egy jót, és nem haragszik, mert ő tudja mi az igazság, és onnantól hihet bárki bármit.

   Tény, és való, hogy a férj féltékenykedni kezdett Ervinre, ami otthon Epernek néha vitát szült. Ekkor a nő jobbnak látta, hogy elmegy barátjához, és beszélget egy jót, addig sem kell idegeskednie. Ilyen alkalom háromszor, négyszer fordult elő. Véletlenül sem randevú, szigorúan baráti találkozások voltak, melyek beszélgetéssel, közben zenehallgatással, esetleg egy-egy film megnézésével teltek. Aztán Ervin belegondolt a féltékeny férj helyzetébe. Ha az ő párja is eljárna otthonról néha, úgy, hogy közli, egy pasinál tölti a délutánt, minden bizonnyal Ervinnek sem esne ez jól, és ő is féltékenykedne. De Ervin ilyenre nem ad okot, az ő barátnőjének nem kell menekülni egy baráthoz, és nem csak néha, hanem semmikor. Bármi is van, Ervin nem szól bele Deborah magánéletébe, és főleg nem kavar bele. Szívesen látja a nőt, meghallgatja, beszélget vele. Végül is semmi köze hozzá, ez az ő magánügyük, viszont sajnálja, hogy jelenleg ilyen a helyzet családi életükben.

   Felébredt. Lassan fogta fel a szomorú valóságot, hogy hol van. Fájt is ez neki, már csak azért is, mert álmodott, és álmában Deborah szerepelt. Újra ott volt nála, beszélgettek, nevetgéltek, és jól érezték magukat.

   Ervin ott a hideg vaslemezen fektében kinyújtózott, majd felült. Beleszagolt a levegőbe. Rántott hús, és sült krumpli illatát érezte. Gyomra azonnal megkordult. Nem emlékszik mikor evett utoljára, éhséget sem érzett eddig, valószínűleg elnyomta az idegesség, és a félelem. Azonnal kutakodni kezdett kutyapózban, és az egyik sarokban meg is találta az ételt. Evőeszközöket nem adtak mellé, de annyi baj legyen, meg lehet enni puszta kézzel is. Ha majd levest kap, és ahhoz sem adnak kanalat, na, az már kicsit problémásabb lesz. A tányért magához vette, kényelmesen elhelyezkedett, már amennyire lehet a hideg lemezen, hozzálátott enni. Nem volt mohó. Lassan, sokáig rágta az ételt, igyekezett élvezni minden egyes pillanatot, minden egyes falatot. Jól esett neki, bár nem járt hozzá semmi savanyúság, vagy pikáns szósz, de nem gond, így magában is fenséges étel. Közben az iménti álmára gondolt, lelki szemeivel látta Deborah arcát, testét, szinte hallotta a hangját, amint beszélgetett, nevetgélt. Ez Amerika, nem is, ez maga a Kánaán, gondolta Ervin, a kellemes álom után, a kellemes ebéd közben. Most nem foglalkozott semmivel, csak az evésre koncentrált, és a nőre gondolt. Jól esett neki az étel is, a kellemes gondolatok is, bár tudta, nem tart örökké, az étel pár perc alatt elfogy, és idővel az álom is fakulni fog, na de Deborah emléke soha. Még otthon Ervin is készített néha rántott húst sült krumplival, és mielőtt nekiállt enni, nyomott rá majonézt. Imádta így a sülteket. Csinált olyant is nem egyszer, hogy csemegeuborkát felszeletelt egy kis tálba, és arra nyomott majonézt, vagy csalamádéra. Imádta az ínyencségeket. Most így teljesen oké minden, még ha csak átmenetileg is. Hogy mi lesz a kaja után a nap hátralévő részében, jelenleg nem akar ezzel foglalkozni. Ráér majd akkor, ha végzett az evéssel, és a kellemes gondolatok is tovarepülnek. Hiányzik neki Deborah, és nem csak ő, a többi barát is. De persze legjobban ez a kellemes társaságú nő, ritka az ilyen, akivel ki lehet alakítani bizalmas, őszinte baráti kapcsolatot. Legalább is Ervin így érzi, és reméli, hogy a nő is. A mai világban ritka az igaz barát. Mindenkit meg kell becsülni, emberek vagyunk, érzésekkel, és könnyű fájdalmat okozni, és nehéz helyre hozni. Az élet nem erről szól, épp az ellenkezőjéről. Szeretetet, jót, szépet adjunk a másiknak, kedvességet, hogy érezze, szeretik őt, fontos ő az életünkben, nem lehet mással pótolni, mint ahogy senkit sem. Egy kis figyelmesség, egy kis kedvesség, őszinteség, ha párkapcsolatról van szó, akkor hűség is. Ha ezek megvannak, és meg is kapja a barát, barátnő, a partner, akkor nagy baj nem lehet.

   Végzett az ebéddel, vagy minek nevezze. Azt se tudja, milyen napszak van. Számított rá, hogy elveszti időérzékét, és nem lepte meg, hogy ilyen hamar. A rendes életben, ott kint se tudta rendesen megsaccolni az időt. Itt most teljesen mindegy, milyen napszak van, és mennyi is a pontos idő. Viszont egy sokkal komolyabb kérdés foglalkoztatta. Az étel hogyan került be a helyiségbe? Tudta szerint semmi ablak, vagy ajtó nincs, rést, nyílást, lyukat sem talált. Minden bizonnyal akkor került be ide a kaja, míg aludt, de hogyan, az rejtély. Semmi zörejt, zajt nem hallott, arra biztosan felébredt volna. Elég nehezen tud elaludni, viszont a legkisebb zajra is fel tud ébredni. Zaj tehát biztosan nem volt. Vagy még az lehetséges, hogy nagyon mélyen aludt. Ezt az álom miatt tartotta vitathatónak, mert régebben azt hallotta, ha az ember álmodik, akkor az agy dolgozik, tehát nem pihen. És ha az agy nem pihen, akkor nem valószínű, hogy az illető mélyen alszik. Lényeg, hogy valahogyan bekerült a kaja, és elképzelése sincs a módszerről. Bár nem is nagyon próbálta megfejteni, viszont felkészült arra, hogy érhetik még meglepetések, és nem olyan kellemesek, mint az iménti hús a krumplival. Egy váratlan ötlet arra sarkallta, ismét kutassa át a helyiséget. Ha ételt tettek be neki, talán valami mást is. Nem tartotta rossz elképzelésnek, sőt, nagyon is jónak, nem árt az óvatosság. Ezen túl mindig így lesz, minden egyes ételosztás, illetve ébredés után végig kell vizsgálni a szobát. Hozzá is látott, ahogy eddig, lassan, óvatosan, négykézláb. Kezdte unni ezt a tevékenységet, és a hideg fémlemez sem kímélte térdeit, de nem volt mit tenni, csinálni kellett, a saját érdekében. Újra hosszú, unalmas percek következtek, közben azon agyalt, mi lesz ennek az egésznek a kimenetele. Fogva tartója biztosan nem gyilkos, mert ha az lenne, már rég megölhette volna. Vagy talán lassú kínhalált tartogat számára? Majd kiderül. De akkor miért eteti? Talán előbb el akarja kényeztetni, majd utána hirtelen megvon mindent, és következik az éhhalál? Hiába is gondolkozik, úgysem tud rájönni az igazságra, de legalább van mivel lekötni magát. Bár ettől kellemesebb szórakozást is el tud képzelni, például beszélgetni Eperrel. Abból sosem elég, soha nem tudná megunni.

   Már komoly rutinnal ellenőrizte a helyiséget, semmi rendellenességet nem tapasztalt a korábbi állapothoz képest. Egyvalamit hiányolt, az étel mellől az innivalót. Lehet, hogy elfelejtették, és nemsokára kopogtat a szobaszerviz, tálcán kínált francia pezsgővel, de most egy pohár vízzel is beérné. Nem elégedetlenkedik, jelenleg örül, hogy egyáltalán ételt kapott, és reméli, kap is majd, naponta többször. Vagy csak egyszer? Mi lesz a következő menü? Száraz kenyér, és víz? Vagy nyers hús magában? Őrültség megint ilyenekre gondolni. Egyáltalán, semmire nem szabad gondolni, Deborah-n kívül. A menekülésre lehetne, de ez eszébe se jutott Ervinnek, vagy ha mégis, pillanatok alatt el is vethette, mert tudja, egy ilyen fémkockából lehetetlen kitörni, főleg úgy, hogy semmit nem lát. Szorgos terepvizsgálata véget ért, elkönyvelte, hogy semmi más nem került be a helyiségbe az ételen kívül. Már csak az a kérdés, most mit tegyen. Jó lakott, előtte aludt is, nem álmos, nem fáradt, tévét sajnos nem tud nézni. A cigarettával, ami kaja után esik a legjobban, arra már nem is gondolt, csak kínozná magát, így könnyebb elviselni a nélkülözést, ha nem gondol rá.

   Elfeküdt a fal mellett, hanyatt, a sötét mennyezetre bámulva, kezeit feje alá tette. Igyekezett kellemessé tenni az idejét, ezért újra Deborahra gondolt. Nem túl rég ismerkedtek meg, de máris úgy tudnak társalogni, mintha ezer éve ismernék egymást. És mikor a nő hazament tőle, egész este lehetett érezni illatát a szobában. Ervin most ebben a kockában is el tudná viselni azt a kellemes illatot. Sokszor agyalt már azon élete során, ha valakinek van egy csinos, aranyos, hűséges párja, miért nem lehet megbecsülni? Olyan hatalmas, szinte lehetetlen dolog a hűség? Legalább is némely személyek számára. Ervin is volt hűtlen egyszer, de soha többet, és az idő múlásával, mára már benőtt a feje lágya, hogy a nőt, aki szereti őt, azt nem bántja hűtlenséggel, és semmivel sem. Bár sötét van, de behunyta szemeit. Így jobban maga elé tudja képzelni a dolgokat, személyeket, melyeket látni szeretne. Jó is ez az álmodozás, így hanyatt fekve. Kint a rendes életben nem nagyon tett ilyent, de itt most bőven van ideje, jelenleg nincs más szórakozás, és per pillanat nem is kell. A sok ábrándozás újra álomba kergette, és Deborah arcával aludt el.

   Nyílt a fal, de Ervin ebből semmit nem vett észre alvás közben. Talán megint álmodik, és éppen Deborah a főszereplő. Egy személy lépett be a helyiségbe, arányos testalkatú, erős fizikumú. A könnyű mamuszban bátran lépkedhetett a sima fémlemezen, lépteinek nincs hangja. Közel ment áldozatához, és leguggolt mellé. Rövid ideig nézte.

- Ervin, Ervin, miért kellett ezt? – majd felállt, és kilépett, a fal nesztelenül visszasiklott a helyére. Jack, a váratlan látogató visszament abba az irodahelyiségbe, ahol eddig is tartózkodott. Leült az íróasztalhoz. Lábait feltette rá keresztbe egymáson, és a monitort nézte. A kockában, az egyik felső sarokban hőkamerát helyezett el, így Ervin tevékenységét tökéletesen látja, hallja a monitoron. Eddig is figyelte mozzanatát, és elismerte, nem is olyan hülye ez az Ervin, elég óvatos, így nehéz lesz kibabrálni vele, de megoldható, gondolta mosolyogva Jack. Elméjében már megszületett pár terv, amivel visszavág.

   Ervin most nem magától ébredt fel, egy hang kergette szét álmát, és rántotta vissza a zord valóságba.

- Fürdés! Fürdés idő van! Fürdés idő van! – ismételte egy hang, majd elhallgatott. Ervin amint felébredt, pár pillanat múlva talpra ugrott, és csak nézett, jól hallotta-e, vagy csak álmodta. Sok ideje nem volt a történteken tűnődni, mert fentről hideg zuhany ömlött a nyakába. A hirtelen jövő jéghideg víztől levegőt sem tudott venni. Majd ösztönösen a padlóra vetette magát, négykézlábra, és megfeszült izmokkal, erősen lihegve próbálta kibírni az özönvízszerű fürdőt. Csak állt kutyapózban, és egy örökkévalóságnak tűnt ez a borzasztó helyzet. Erősen megkönnyebbült, mikor elzárták a vizet. Vadul lihegett, majd mikor már biztos volt benne, hogy vége a fürdésnek, felállt.

- Mi volt ez?! – üvöltötte a sötétnek, de választ nem kapott.

- Van itt valaki? – tette fel az újabb kérdést. Minden bizonnyal van, mert ezt a vízrendszert működtetni kell, hacsak nem automata. Van itt valaki, hisz egy hang felkeltette, de a mai világban az is megoldható ember nélkül.

- Ki vagy? – kérdezte, de választ most sem kapott. - Ki vagy? Mutasd meg magad! Mi bajod velem? Mit ártottam neked? – üvöltözött. Jack az irodában elégedetlenül csóválta a fejét.

- Ej, Ervin, mit ártottál nekem? Tudod te azt nagyon jól. – mondta, de csak maga elé, a mikrofont kikapcsolta, nehogy Ervin meghallja a választ, és rájöjjön fogva tartója személyére. Látta, hogy fogja tanácstalanul forog körbe, és felfelé bámul, mintha a mennyezettől várná a választ. Ervin ezt is bekalkulálta, ezen túl számítani fog rá, hogy fentről bármikor eleredhet a jéghideg víz. Most viszont érezte, hogy teste kissé melegszik, ez kellemes a sok hűvös borzongás után. Nem mert a falig gyalogolni, nehogy elcsússzon a vizes fémen. Talán lassan, csoszogva megúszhatja esés nélkül. Feleslegesnek tartotta a tovább forgolódást, úgysem lát semmit, és válaszokat sem kap. Halk búgást hallott, ami egy ideig tartott folyamatosan, majd megszűnt. Ez mi lehetett? Dühösen legyintett egyet, és leült a fal tövébe. Nem gondolt semmire, nem akarta érzékelni a világot, a sanyarú jelent. Kezeivel céltalanul simogatta a talajt. Tenyere, és ujjai összevissza cikáztak a hideg lemezen, majd egyszer, mikor a falhoz ért, felfedezett valamit. Az aljzat, és a fal találkozásánál körülbelül egy fél centis rés húzódik, minden bizonnyal teljesen körbe. Itt folyik el a víz, állapította meg, majd az iménti halk búgásból arra következtetett, hogy az egy elszívó rendszer lehet, ami ezen a keskeny nyíláson kiszívja a vizet a helyiségből. Na, ez már valami, legalább nem fog megfulladni, legalább is nem víz által. Nem próbálkozott semmivel, ez a keskeny rés alkalmatlan szökésre, és semmi olyan eszköze nincs, amit beledughatna, és elfeszíthetné a falat. Szóval annyival okosabb lett, hogy az étel mellett jár fürdés is, remélhetőleg csak egyszer naponta, de azt se bánná, ha ritkábban. Elég nehéz elviselni azt a jéghideg vizet, mindenféle felkészülés nélkül. Váratlanul jön, és percekig tart. Holnap már számítani fog rá, és majd igyekszik testhajlatait átmosni, még akkor is, ha nincs szappan, se tusfürdő. A semmitől a tiszta víz is jobb. Ad egy kis felfrissülést, és ezzel talán a szomját is olthatja. Ha lenne egy kis edény, amiben vizet fog magának, ivás céljára, az lenne az igazi, de semmije nincs. Ha naponta érkezik ez a hidegzuhany, talán nem fog szomjan pusztulni. Semmi olyant nem tesz, ami nagyon leizzasztaná, kifárasztaná, így a szomja se lesz hatalmas, hacsak nem rukkol elő fogva tartója valami kegyetlen dologgal. Bármi is lesz, Ervin bízik a jóban.

   A fürdésre szólító hangon gondolkozott. Olyan ismerős neki, de nem tud rájönni, ki is lehet. Többször ismételgette magában a szavakat, belső hallásával felidézte a hangot is, újra, és újra, de semmi haszna. Ismerős, de nem ugrik be, pedig itt van egészen közel. Szinte a nyelve hegyén van, hogy kimondja a hang tulajdonosának nevét, de valahogy nem akar beugrani. Ez erősen bosszantotta. Talán az lehet a baj, hogy nem közeli barátra gondolt rögtön, hanem híres személyre, színészre, énekesre. Hosszan gondolkozott, talán órák teltek el, ujjai egyre lassultak, majd be is fejezték a padló simogatását, és Ervin elaludt.

- Aludj csak, te nyomorult. Nemsokára véged, de addig is rácseszel még párszor. – mondta Jack a monitort figyelve. Majd felállt, a hűtőszekrényhez lépett, és egy dobozos sört vett elő. Gyanította, hogy Ervin végigalussza az éjszakát, így a monitort kikapcsolta, és ő is nyugovóra tért.

   Jack számára rövid volt az éjjel, korán kellett kelnie, elhelyezni egy kis meglepetést a kockában, mielőtt Ervin felébred. Az akcióban benne volt a kockázat, hogy esetleg a fogoly felébred, míg Jack ott van, de szerencsére sikeres volt a küldetés. Dolga végeztével újra elhelyezkedett a monitor előtt, és figyelt, várt.

   Ervin kómásan ébredt, bár most aludhat, amennyit akar, vagy amennyit hagyják, nem kell munkába menni, nem kell korán kelni. Felült, jobb kézzel megtámaszkodott.

- Hol a reggelim? Szabin van a szobaszerviz? – motyogta maga elé. Felállt, és pár percig gimnasztikázott. Megmozgatta kicsit az izmait, nem szeretné, ha elsorvadnának a mozgásszegény helyzetben. A torna végeztével lazított egy kicsit, majd elkezdte a terep átvizsgálását. Először a kajás sarokhoz ment, ahol észrevette, hogy a tányér eltűnt, de nincs helyette újabb étel. Ezután következett a szoba területe, faltól falig, be középre, úgy, ahogy eddig is tette. Már az első útján fájdalom érte, talán a helyiség közepe táján. Millió rajszögbe, és más egyéb hegyes, szúró tárgyba gázolt bele. Felüvöltött, és menekülni akart, de nem bírt, mert a fémlemezt bekenték valami csúszós anyaggal. Talán motorolaj, vagy gépzsír. De amilyen finom, és híg az állaga, Ervin az olajat tartotta valószínűnek. Elcsúszott, oldalára esett, majd vadul kapálózva, kétségbe esett menekülni akarásával a hátára fordult. Mindenhol kegyetlenül beleálltak ezek a gyilkos kis tárgyak, kezei, lábai, hasa, háta, oldalai egyre több és több apró sebből véreztek. Talán üvegszilánkok is voltak a rajszegek, tűk között. Pánikba esett, összevissza hempergett, ordított.

- Rohadjon meg minden! Szemét világ! – üvöltött szüntelenül. Eközben Jack kényelmesen elhelyezkedve, élvezettel nézte a monitoron keresztül Ervin szenvedését.

- Drága barátom, ugye milyen jó? Én is hasonlókat éreztem, még te a feleségemmel turbékoltál. – jegyezte meg epésen, de a mikrofon most sem volt bekapcsolva. Ervin nagy nehezen visszakínlódta magát a fal mellé. Ordított, sziszegett fájdalmában, és közben igyekezett minden idegen tárgyat eltávolítani testéből. Kezdte kezeivel, majd következtek a talpak, a has, oldalai, és sorra minden rész, melyeket elért. Hátával nem tudott mit kezdeni. Levette a trikót, az legalább felfogott jó néhány szúrást, és vele együtt el tudta távolítani a szúrótárgyak javát. Amiket nem, azokkal nem tudott mit kezdeni, azok a hátában maradtak. Minden egyes kihúzott darabot messzire dobott, lehetőleg be a szoba közepére. Tudta, a terület erősen lekorlátozódott, ahol mozoghat, nem szeretne újra belelépni semmibe se. Elhatározta, ezen túl felhagy a szoba kutatásával, veszteg marad a fal mellett, csak a sarokig fog elmenni, a kajáért. Ha mozog is, szigorúan csak a fal mellett. Mindene fájt, szúrt, égetett, mintha sok apró üvegszilánk lenne a bőre alatt mindenhol. Sokáig nem maradhatott nyugton, mert a mennyezetről megérkezett a víz. Ezúttal forró, sós víz. Ervin úgy érezte, itt a világvége, most fog elpusztulni. Félt, hogy a víz leforrázza testét, és komoly égési sérüléseket szenved. Nem beszélve a sóról, ami keményen marta, a víz pedig égette a frissen szerzett, sok apró, véres sebet. Bárhogy mozgott, nem tudta kikerülni a kínzó vizet, ezért arra ügyelt, még véletlen se tévedjen a szoba közepére. Bármit tesz, akkor is kínszenvedés. Ha nyugton van, ha kapálózik, ha ordít. Ezért úgy döntött, ha már mindenhogyan rossz, lemegy négykézlábra, fejét lehajtja, hogy legalább a szemébe minél kevesebb sós víz jusson. Szemeit összeszorította, és kínjában a fogait is. Izmai ismét megfeszültek, ugyanúgy, mint a hidegzuhanynál. Viszont most úgy vette észre, ez jóval tovább tart, mint az előző fürdés.

   Fájdalmai ellenére megkönnyebbült, mikor ellát a víz, azt hitte, soha nem lesz vége. Elterült hanyatt, és csak lihegett, mint egy kutya. Nem gondolt rá, de ez a forró zuhany tett annyi jót, hogy a szobából elmosta a tűket, szegeket, szilánkokat, és az olajat is.

- Ki szórakozik velem? – üvöltött megint. – Ki vagy, mit akarsz tőlem? – kiáltotta, de mint mindig, most sem érkezett válasz.

- Jól van haver, egész jó a műsor. Szenvedj, üvölts csak. – mondta elégedetten Jack. Kicsit gondolkozott, majd a telefonért nyúlt.

   Ervin félt, hogy most kezdetét veszi a sorozatos kegyetlenség, és ez még csak a kezdet volt. A továbbiakban minden bizonnyal rosszabbnál rosszabb dolgokat kell kiállnia. Teljesen ki van szolgáltatva, semmivel nem tud védekezni. Egyetlen lehetősége van, tűrni a fájdalmat, a kegyetlenséget, hideget, meleget, minden rosszat. Fázni, félni, rettegni, életben maradni, lehetőleg túlélni. Bárki is teszi vele ezeket, mindegy neki, hogy Ervin a végsőkig kitart, vagy minél előbb elpusztul. Ezért a fogoly úgy gondolta, hogy a végsőkig kitart, ameddig csak bírja, mert élni szeretne, és nem utolsó sorban érezni még Deborah illatát.

                                                                             folytatás --->