Alex egy lakótelepi, földszinti lakásban lakik. Szobájának ablaka, és az erkély a lépcsőház mögötti parkra néz. A rendezett parkban hatalmas fák, padok, játszótér van. Néhány lakó lusta elvinni kutyáját a kutyafuttatóra, ezért a parkban végeztetik el házi kedvencükkel szükségleteiket.
Az erkély a korlát tetejétől a mennyezetig be van üvegezve. Három fix, két nyíló, felül pedig egy kis bukóablak található. Az összes ablakon, a szobaablakokon is, és az erkélyajtón is reluxa van. Melegek a nyári éjszakák, ezért a szobaablak, az erkélyajtó, és a vele szemben lévő beépített, nyíló erkélyablak állandóan nyitva van. Ha kell, Alex be szokta kapcsolni a csillárventillátort, hogy hűsítsen a szoba fülledt melegén, és hogy megkeverje az álló levegőt.
A hosszú téli estéken sokszor állt az ablaknál, nézte a szép fehér parkot, a hóesést, a fák havas, kopár ágait. Ilyenkor néha arra gondolt, mi lenne, ha egyik csendes téli éjjelen feltűnne a parkban egy nagy szörny, valami elfajzott mutáns. Ezt a szörnyet Alex öt-hat méter hosszúnak, másfél méter magasnak, orrszarvú testűnek, T-rex fejűnek képzelte el, ami halkan, csendesen jár, és megöli, megeszi a téli éjszakában dolgozó hómunkásokat, mulatozásból hazafelé tartó fiatalokat.
Alex nem gondolta volna, hogy ezen a nyáron, ha nem is orrszarvú testű, T-rex fejű, de egy másik lény képében képzelete, agyszüleménye valóra válik, testet ölt.
Szeretett esténként sokáig fent lenni, főleg hétvégéken. Mindig talált magának elfoglaltságot. Olvasott, tévézett, DVD lejátszóján filmet nézett, vagy szörfözött az interneten.
Egyik este a parkból jövő szokatlan zajra lett figyelmes. Jól belegondolt, és rájött, hogy ez már a harmadik este, hogy hallja ezt a hangot, csak eddig valahogy elkerülte a figyelmét. De most határozottan figyelt rá, és fogalma sem volt, mi lehet. A csillárventillátor nem volt bekapcsolva, de az erkélyajtó, és az ablakok nyitva állnak, így a nem túl hangos zaj tisztán hallható volt. Először arra gondolt, hogy valamelyik lakó levitte a kutyáját a parkba sétáltatni, és a kutya zörög valamivel. Felállt, halkan odalopózott az ablakhoz, de a zaj addigra abbamaradt, és nem látott semmit. Sehol egy lakó, egy kutya, de még kóbormacska sem. Tanácstalanul ment vissza a fotelhez, és nézte tovább a tévét.
A következő estén ugyanez történt. Éjfél körül járt az idő, mikor meghallotta az oda nem illő zörejt. Újra ellopózott az ablakig, de ugyanaz volt az eredmény, mint előző este. Mire az ablakhoz ért, a zaj elnémult, és senkit, semmit nem látott. Sehol egy lélek, sehol egy élőlény, a park csendes, és nyugodt volt. Csak Alex nem volt nyugodt. Azt gondolta, a parkban van egy lény, ami látja, figyeli őt, és mire az ablakhoz ér, addigra a bestia visszavonul. Igen, kiszemelte Alexet prédának, és csak a megfelelő pillanatot várja, hogy a nyitott ablakon beugorjon az erkélyre, onnan pár lépéssel a szoba közepén teremve, éles karmaival kegyetlenül széttépje a fiút, amit senki nem fog hallani, mert a bestia mély álomba küldi a szomszédokat, és másnap csak Alex vérben álló, szétmarcangolt testét találják, elképzelni sem tudva, hogy mi történhetett, így a titokzatos eset örökre rejtély marad mindenki előtt. Félt, becsukhatta volna az ablakokat, és az erkélyajtót, de nem tette. És még valami furcsa, az izgalom, és a félelem közötti szokatlan, idegen érzés kerítette hatalmába.
Pár estéje így telt el. Az éjszakai bestia minden este éjfél körül jött elő rejtekhelyéről, és hallatta őrjítő zaját, mely erősebb nylonzacskó zörgéséhez hasonlított, vagy mintha száraz faleveleken taposna az ember. De most tombol a nyár, sehol egy száraz falrvél. Vagy ha van is, annyi mennyiség nincs, hogy valaki, vagy valami gázolni tudjon benne. Nylonzacskó lehetne, de Alex ezt azért nem tartotta valószínűnek, mert a világon nincs olyan nylonzacskó, ami minden este éjfél tájban kezd el zörögni, és elcsendesedik, mire ő az ablakhoz ér. Ez csak egy lény lehet, egy kegyetlen bestia, ami tudatosan figyeli őt, és előbb az őrületbe akarja kergetni, mielőtt lecsap.
Mintha átok ült volna a környéken. Alexnek feltűnt, hogy amióta a bestia megjelent, eltűntek az addig arra járó, a parkon énekelve, nevetve keresztülvágó, hangoskodó fiatalok. Nem tudott nyugodni. Elhatározta, hogy bármi áron is kifigyeli, felfedezi, mi adja ezt a hangot, és honnan jön elő a bestia.
Eljött a mindenre fényt derítő este. Éjfél körül ismét jelentkezett a megszokott, hátborzoló, már menetrendszerintinek számító zörej. Alex halkan lopakodott, ezúttal kiment az erkélyre, és némán állva figyelt, hallgatózott. Szemeit lesütve lefelé nézett, hátha az erkély alatt, a fal tövében meglátja a bestiát, de nem látott semmit. Szóval az erkély alatti rész tiszta. Elnézett balra, a fal előtti járdát, és a kis füves terepet pásztázta, de a bestiát arrafelé sem látta. Épp csend volt, a park távolabbi részeit fésülte át tekintetével, de sehol semmi.
A zaj újra jelentkezett, Alex megijedt.
- Szóval itt vagy te bestia.- mondta halkan, és elnézett jobbra. Kétségtelenül jobbról jött a hang. Alex bal fülét teljesen nekinyomta a beépített erkély fix ablakának, szemeit kidüllesztette amennyire csak tudta, hogy minden apró mozdulatot észre tudjon venni, és erősen nézett jobbra, a hang irányába.
Meglátta a szomszéd lépcsőház betonlépcsőjét, onnan jött a hang. A lépcső alá egy nagy, összegyűrt nylon volt bedobva, begyűrve. Most újítják fel a lépcsőházak külsejét, biztos a munkások tették oda, gondolta Alex. Ez eddig rendben van. Tudja honnan jön a hang, tudja mi zörög, de mi zörgeti a nagyméretű, összegyűrt nylont? Egy építkezéseken használt, koszos nagydarab nylon nem zörög magától. Alex már tudta, hogy a szomszéd lépcsőház lépcsője alatt van a bestia birodalma, tanyája. Le sem vette róla a szemeit. Ha már eddig eljutott, most már kivárja, hogy a lény előjöjjön, bármennyi időbe is telik.
A nylon mozogni kezdett, a zaj egyre erősebb lett. Alex tudta, hogy most jön elő a bestia, és lélegzetvisszafojtva várta, mi fog előjönni a lépcső alól. Lelassultak a másodpercek, a percek, de Alex kitartóan várt.
Várakozásának meglett az eredménye, a bestia előjött rejtekhelyéről. Alex nem hitt a szemének. A bestia nem vette észre őt. Miután előjött, gyors léptekkel, halkan elindult vadászni. Alex elnevette magát, szemei egy kis tüskésgombócot pillantottak meg. A szomszéd lépcsőház falának tövében egy sündisznó szaporázta kis mancsaival lépteit, enyhén ide-oda billegve.
- Szóval tőled féltem ennyire? Te vagy az a hírhedt, vérszomjas éjszakai bestia?- mondta nevetve Alex. Közben a süni a lépcsőház sarkához ért, elfordult jobbra, és eltűnt az éjszakában.
- Na ne félj, holnap viszek neked almát.- mondta mosolyogva Alex. - Csak szét ne tépj az éles, kegyetlen karmaiddal. Te... te, éjszakai bestia.
VÉGE.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Kedves Edwin!
Ez nagyon tetszett,aranyos történet a vége meg is msolyogtatott.Egyéként is imádom a süniket,
de rendesen megtudják ijeszteni az embert éjjel,pontosan úgy szuszognak mint egy ember.
Volt szerencsém megijedni tőlük egyszer.
Ez jó volt,igaz jó megvezettél az elején,de minden jó ha a vége jó!
Üdv?juli
Kedves Juliann!
Jó olvasni, hogy tetszett. Aranyosak a sünik, de amilyen aranyosak, úgy tudják az emberre a frászt ráhozni. Ez a történetem valóságon alapul, persze hozzátettem a fantáziámból is. Köszönöm, hogy elolvastad.
Üdv: Edwin.