Még három óra volt a nyitásig, de a bevásárlóközpontban már egy tűt sem lehetett le ejteni, akkora volt a tömeg. A zsúfolásig megtelt csarnok úgy nézett ki, mint egy konzerves doboz, melyben a heringek egymáshoz vannak préselve. Az üzletház fotocellás ajtaját nem lehetett becsukni, mert még ott is, és azon túl is hömpölygött a tömeg, egészen a parkolóig. A benti és kinti rendet, a környéket rendőrök, polgárőrök biztosították. Nyugalom volt, bár mindenkiben lakozott egy bizonyos fokú feszültség, izgalom, várva a nagy pillanatot, hogy végre kinyisson a könyvesbolt, és megjelenjen a látogató, olvasóközönség kedvenc írója. De természetesen ilyenkor lassan megy az idő, mindenki úgy érezte, a hátralévő három óra soha nem fog letelni.
Minden rendben volt, a közönség várakozott. A kint várakozóknak szerencséjük volt, nem esett az eső, nem volt rossz idő, bár egy hideg, esős, szeles idő sem tudta volna őket eltántorítani céljuktól, akkor is ugyanúgy várnának itt, mert mint fanatikus rajongók, úgy vélték, a kedvenc író személyes kézjegye a megvásárolt, újonnan megjelent könyvébe minden várakozást, és áldozatot megér, amit aztán ereklyeként őriznek életük végéig. Tisztában voltak vele, ha végre nagy nehezen letelik a három óra, még akkor is órákba fog telni, mire sorra kerülnek. Ez mindenkit próbára tesz, megvisel, a kedvenc írót, a rendőröket, polgárőröket, és az olvasóközönséget egyaránt.
A biztonságra vigyázó, és azért felelős személyzet a tömeg két oldalán kordont állt a parkolótól a könyvesbolt bejáratáig. Oldalukon tomfa marokpisztoly, könnygáz spray, bilincs lógott, amik vélhetőleg feleslegesen vannak náluk, és nem kell egyiket sem használni a mai nap folyamán. Elég szellősen, vagy húszméterenként álltak egymástól. Egy hozzáértő személy biztos aggódna, hogy egy ekkora tömeghez vészesen kevés a biztonsági szerv. De itt most nem focimeccsről van szó, ahol futball huliganizmustól kell tartani, nem is demonstrációról, ami kudarcba fulladhat, és vízágyúval kellene eloszlatni. Békés rajongókról van szó, akik között nagy valószínűséggel nem kevés a tanult, értelmiségi, irodalomban jártas személy. Ennek fényében senki nem tartott semmi rossztól, semmiféle atrocitástól, a rendőrök, polgárőrök is úgy gondolták, csak a formaság kedvéért vannak itt, mert ez az előírás, hogy egy nagyobb volumenű rendezvényt, ahol tömegek jelennek meg, biztosítani kell. Ez csak egy könyvdedikálás, vásárlással egybekötve, ahol az olvasó találkozhat a csodált, kedvenc írójával, senki nem gondolt arra, hogy bármi rossz dolog, tragédia is történhetne.
Lassan telt az idő. A kint várakozók közül rengetegen dohányoztak unalmukban, izgalmukban, közben hozzátartozóikkal, vagy egyszerűen csak a mellettük álló idegennel beszélgettek az író korábbi könyveiről. Komoly eszmecserét folytattak, kifejtette mindegyik fél, melyik a kedvenc könyve, és igyekeztek szakértői véleményt is hozzáfűzni. Ez valakinél több, valakinél kevesebb sikerrel járt, de nem is ez volt a lényeg, hanem az, hogy kedvenc írójukról, kedvenc olvasmányaikról beszélgethetnek, arról, amit igazán szeretnek. Némely helyen egy-egy rendőr, polgárőr is bekapcsolódott a beszélgetésbe, közöttük is volt rajongó. Bár nagyon sajnálták, hogy szolgálatban vannak, és nem vehetnek részt a dedikáláson, nem találkozhatnak személyesen a bálvánnyal.
A várakozó tömeg beszélgetése, duruzsolás szerűen töltötte meg az étert. Itt-ott felszakadt egy nevetés, vagy törvénytelen röhögés. Mindenki úgy vélte, beszélgetve talán gyorsabban megy az idő, de ez az elmélet a mai napon nem nagyon akart beigazolódni. A sok ember elég gyakran váltogatva, egyik lábáról a másikra támaszkodott, ahogy a várakozás alatt fáradtak az izmok, ízületek. Tudták jól, most leülni egy székre, igencsak felemelő érzés lenne, maga a Mennyország, ahogy a lábak megkönnyebbülnének a testsúly terhe alól. A fáradt térdek, a sajgó talpak min-mind sóhajtva ernyedne el tehermentesítésük következtében.
De a nyitásig még hátra volt másfél óra. Legalábbis azoknak, akik abban a szerencsés helyzetben voltak, hogy a könyvesbolt bejáratánál tudtak várakozni. Akik minél messzebb voltak a bolttól, azoknak a várakozási idejük arányosan nőtt a távolsággal. Így a kint várakozóknak még több óra volt hátra.
Az író is feszült volt egy kicsit. Imádta az olvasóit, szeretett velük személyesen találkozni, aláírást osztogatni. Ez már a sokadik dedikálása volt, de mindig elárasztotta egy minimális izgalom, lámpaláz, mint a vizsgadrukk az érettségizőt. De ez csak addig tartott, amíg el nem foglalta helyét, tollal a kezében, és a boltba be nem léptek az első vásárlók. Amint megnyílt a könyvesbolt ajtaja, abban a pillanatban elmúlt mindenféle izgalom. Nem is foglalkozott a kicsit kellemetlen érzéssel, tudta jól, mint mindig, most is szertefoszlik majd az adott pillanatban.
A rajongók is imádták őt. A thriller, horror műfajt űzte, megjelent könyvei szinte a világ minden országának nyelvére le lettek fordítva. Művei megdönthetetlenül vezették a bestseller listákat, az éppen aktuális, készülő könyve még meg se jelent, de a filmgyárak már sorban álltak a megfilmesítés jogáért. Megjelent könyvei több tízmillió példányban keltek el szerte a világon, és legalább ugyanennyi rajongó bizonyította a tények vitathatatlanságát.
Nem azt a túlzásba vitt horror történeteket írta, ahol tocsog a vér, és húsdaráló módjára mészárol a gyilkos. Igényes, vérfagyasztó, velőtrázó, hátborzoló, izgalmat, félelmet keltő történeteket írt, néhol slamposan, laposan megírva, aztán hirtelen beindult a történet, a cselekmény, és a végén csattant a kitalált sztori, döbbenetet varázsolva az olvasó arcára, remegést a gyomrába.
Saját gépkocsival érkezett, testőre nélkül. Járműve a bevásárlóközpont mögött parkolt, eldugva a nagyérdemű szeme elől, a területet tisztes távolságra lezárták a közforgalom elől, de így is legalább tíz rendőr felügyelt az autóra.
A könyvesbolt személyzetének öltözőjében kapott helyet, ahol készülni, koncentrálni tudott feladatára. Bár a felsőbb körökhöz tartozott, de nem a sznobok közé, ezt bizonyította is ruházata, lezser megjelenése, enyhén fittyet hányva az etikettre, ami egy ilyen személy számára elméletileg kötelező lenne. Világos színű, egyszerű fazonú, de márkás nadrágban volt, egy lezser, minőségi ingben, ujjai könyékig feltűrve, elővillantva a szőrös alkart, és a bal csuklón lévő három ezüstláncot. A bordó színű ing alatt egy fehér póló rikított, melyre ki voltak tálalva az ezüst nyakláncok, mindegyiken valamilyen medállal. Az egyik láncon két ezüst betű lógott, írói álnevének monogramja.
Dolgozott benne a feszültség, kicsit jobban a megszokottnál, mert rendszeres információt kapott olvasóiról. Így tudta, hogy a mai dedikálásra rengetegen jöttek el, talán még soha nem voltak ennyien, és azt is közölték vele, hogy a hatalmas tömeget figyelve, vészesen kevés a biztonsági ember.
Oda állt a mosdókagyló feletti tükör elé, két kezét a falnak támasztotta. Pár pillanatig farkasszemet nézett magával, majd sóhajtott egyet, és kezeivel, ujjait fésűként használva, beletúrt a hajába. Kinyitotta a csaptelepet, és hideg vízzel felfrissítette arcát. Majd az órájára pillantott, és tudomásul vette, hogy közeleg az idő, ami most számára is csigalassúsággal ment. Rágyújtott, és még a cigi tartott, fel-alá sétált, faltól falig. Izgult, jobban a kelleténél, de a találkozást a rajongókkal, jobban várta, mint maguk a rajongók.
Kedvenc tollát, amivel csak aláírásokat osztogat, és ami szintén ezüst, méghozzá fényesre polírozva, belegravírozva írói neve, betűzte az ing egyetlen, bal oldalt található csikkzsebébe. Menedzsere, és a könyvesbolt vezetője végig mellette volt. Minden igényét kielégítették, pedig nem voltak extra kívánságai. De amit kért, pár palack ásványvizet, egy kis csokit, maradéktalanul teljesítették.
A könyvesbolt talán ötszáz négyzetméter alapterületű lehetett. Mint egyik üzletnél sem, itt se közfalak határolták a boltot, hanem aljzattól mennyezetig érő, hatalmas, vastag üveglapok, mint valami óriási kirakat. Frissen megjelent könyvei raklap számra álltak a boltban, a vásárlókra várva. Több tonna, és több ezer példány. Az üzlet közepén egy hatalmas poszter volt kifeszítve portréjával, vérvörös, nyomtatott, Nosferatu betűtípussal a neve, alatta az új könyv címe.
Egy pillanatra benyitott, és bedugta fejét a könyvesboltba. A rajongók hatalmas őrjöngésbe, és tolakodásba kezdtek. Ilyedten, szinte félve kapta vissza fejét, és csukta be az ajtót. Háttal a falnak dőlt, szemeit lehunyva nagyot nyelt. Félt. Tudta, hogy csak tört részét látta rajongóinak. Hányan lehetnek arrébb, ahova nem látott el, és kint az utcán? Fordult a kocka, most a rajongók döbbentették meg őt. De ez itt most nem mese. Élőben, élesben történik minden.
A bolt ajtaja előtt álló rendőröknek, ha vért izzadva is, kényszerítő intézkedések nélkül sikerült lecsillapítani, megnyugtatni a már-már extázisba eső embereket. Bár tomfájukat kezükbe vették, és vízszintesen maguk előtt tartva visszanyomták az előre nyomuló első embereket, de komolyabb dologra nem használták.
Az asztal, ami az íróra várt, az üzlet hátsó sarkában helyezték el, nem messze attól az ajtótól, ami az öltözőhöz vezet. Előtte több tucat könyv sorakozott, halomba rakva, mint valami barikád.
Eljött a várva várt pillanat. Nyílt az ajtó. Elsőnek a boltvezető lépett ki, kezében a kulcsokkal, egy csinos, karcsú, középkorú hölgy, fekete szoknyában, fehér ingben, és szintén fekete, rövidke mellényben. Utána a menedzser jött, aki az asztal felé vette az irányt. Végül az író lépett ki. Amint meglátta a rajongókat, feltartott kézzel köszönt nekik, egy mosoly kíséretében, majd helyet foglalt az asztalnál. A boltvezetőnő odaért az üzlet ajtajához, szerette volna kinyitni, de nem volt rá ideje.
A tömeg az író intésére, és láttára teljesen megvadult. Mindenki elsőnek szeretett volna bejutni a boltba, egészen az asztalig, ahol a kedvenc író foglal helyet. Embertelen lökdösődés kezdődött. Mindenki kiabált, sikítozott, sorra nyomva el, fellökve, a földre teperve egymást. Az üzlet előtti káosz hullámként vonult végig a tömegen, egészen ki az utcára. A hír, hogy az író elfoglalta helyét, megnyílt a bolt, a kinti várakozókat is türelmetlenné tette. Birkacsorda módjára nyomultak befelé, itt is az történt, ami az üzlet előtt. Lökdösődés, kiabálás, verekedés. Csattantak a pofonok, zúgva értek célba az öklök, a felrepedt bőrök alól kiserkent a vér. Pánik, káosz, és pokol váltotta fel a békés, csendes délutánt. A biztonsági emberek teljes csődöt mondtak, esélyük nem volt megfékezni a hatalmas embertömeget. Elsőként estek áldozatul a véres délutánnak. Porszemként sodorta el őket a nyomuló tömeg, akik elestek, rovar módjára lettek eltaposva. Embert, Istent nem ismerve tódult befelé a megvadult nép, ellökve, eltaposva mindenkit, akik nem tudtak kellőképpen vigyázni.
Az üzlet ajtaját, üvegfalait egyszerűen benyomta, betörte a tolakodó tömeg. Az eltört, kettérepedt hatalmas üvegtáblák gijotinként zuhantak le, első áldozatként a boltvezetőnőt fejezve le. Őt követte még pár áldozat a rajongók közül. A fej nélküli testek tehetetlenül dőltek el, egyik hanyatt, másik hasra esve. A tóduló tömeg könyörtelenül taposta szét őket, ami kimeríti a hullagyalázás fogalmát. Teljes csatatér lett a bevásárlóközpont. Mindenki ütött, vert mindenkit. Előkerültek az öngyújtók, a már állattá fajult emberek sorra gyújtották fel egymás ruháját, haját. Pusztítás, gyilkolás tarolt az olvasóközönségen. Mindegy volt, hogy egyszerű proli, érettségizett, vagy diplomás rajongó, most mindenki egyforma állat lett. Ordított a sok, égve szenvedő áldozat, tántorgásukkal egyre több és több társukat gyújtva meg. A tűz egyre nagyobb lett, a füst növekedett, a levegő csökkent. Most már kifelé szerettek volna menekülni, de a pánik, és a levegőhiány csak rontott a helyzetükön. Összevissza tántorogtak, azt se tudták merre van a kijárat.
Rövid időn belül rohamosan csitultak a kedélyek. Nem azért, mert visszatért a józan eszük, hanem mert sora hullottak el, halálra égtek, füstmérgezés áldozatai lettek. Végül egy test sem mozdult. Egymásra esve égtek, pörkölődtek, nem volt már semmi más az üzletközpontban, csak a büdös, égett emberszag, a hatalmas, tömény füst, és az egyre növekvő tűz.
Hirtelen felriadt. Dereka, és sejhaja zsibbadtan bizsergett, ahogy a széken elaludt. Ölében még ott volt a papír, amit ma kapott a munkáltatójától, hogy a további munkájára nem tartanak igényt. Elmosolyodott. Nem baj, majd elmegy munkanélkülire, amíg nem talál új munkahelyet. E nem mindennapi álom után nem akar ő már világhírű író lenni, pedig álmában ő, saját maga volt a híres író. Szíve mélyén mindig erre vágyott, de ez után az álom után átértékelte a dolgokat. Inkább dolgozik tovább, és megmarad amatőr írónak. Nagyon is megfelel így neki. De az álom még hetekig nyomasztotta.
Belépett a World-be, hogy új történetet kreáljon. Pár pillanatig gondolkozott, majd úgy döntött, megírja iménti álmát. Ujjai fürgén zongorázni kezdtek a klaviatúrán, és pillanatok alatt begépelte a mű címét: A nagy álom.
VÉGE.
Edwin Chat
2009.01.28.-29.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Kedves Edwin!
Ez a nagy álom után nem csodálom ha nem szeretnél híres,rajongókkal körbe vett író lenni.
Míg olvastam a mű végét az jutott eszembe,hogy azért megnéznék egy ilyen vad ,örjöngő rajongó tábort
egy könyvesbolt előtt.Mert ahogy én látom nem éppen az irodalom bármely műfaja az emberek legkedvesebb időtöltése. De amatőrként is vannak szépszámmal rajongóid,csak ha a mostani novellád alatti véleményeket veszem figyelembe.Még az örök romantikus,érzékeny lelkű keni is nagyra tartja a tehetségedet. Most arról nem nyilatkoznék,hogy a télapós sztori után hogy kerültem én ide,mikor egy hangosabb szótól is összerezzenek. Tudsz te valamit Edwin ami egyszerre vonza és taszítja az embert
az írásaidhoz, és a végén mindig maradásra bírnak a soraid. De azért óvatosan araszolok előre
a címek között válogatva.
Jó volt ez az írás,de maradjon csak álom.
Üdv:Juli
Kedves Julianna!
Ez az írás abszolút fantázia. Egy Tollforgatóra küldtem be, de semmit nem értem el vele. Nem rólam szól. Kitaláltam egy írót, egy helyszínt, és az egészet magam elé képzeltem. Így nem is volt nehéz megírni. Köszönöm, hogy elolvastad.
Üdv: Edwin Chat.