Alig várta, hogy hazaérjen, úgy érezte, soha nem jön el ez a pillanat. A bejárati ajtót becsapta maga mögött, a kulcscsomó csörögve himbálózott a zárban. Kivette, majd felakasztotta a helyére, a kaputelefon fölé erősített gitár alakú kulcstartóra. A bejárattól egyenes, padlószőnyeg burkolatú folyosó vezetett a szobába. Pillanatok alatt kibújt fehér farmerkabátjából, és a fogasra akasztotta. Majd menet közben lerúgta a cipőit, és meg sem állt a pihenést, nyugalmat nyújtó szobáig. Amint beért, hasra dobta magát a franciaágyon, és pár pillanatig mozdulatlanul feküdt. Aztán megfordult, hanyatt fekve nyújtózkodott egy nagyot, és jólesően bámulta a plafont.
Dave nagyon fáradt volt. Harmincnyolc óra munka után jött haza a stúdióból. Fiatal, pályakezdő zenészként van egy zenekara, most dolgoznak a második album felvételein. Az első elég sikeres évet zárt tavaly, már megismerik őt is, és társait is az utcán. Kicsit merészet húzott, mert ebben az időben, mikor az országban szinte minden zenekar beatzenét játszik, ők a rock műfajban indultak útnak. De úgy tűnik, bevált a vállalkozás, legalábbis az első album sikere, a lemezeladások ezt támasztják alá. Négyen vannak a zenekarban. Dave a billentyűs, és a főnök, zeneszerző, szövegíró. Van még egy ritmus, és egy basszusgitáros, valamint egy dobos. Öltözködési stílusuk egyszerű, farmerben járnak, ingben, félcipőben, és néha kivillan az ing alól egy-egy ékszer, ezüst nyaklánc, karlánc, esetleg néhány ujjon ott csillog a gyűrű.
Most hanyatt fekve, mozdulatlanul bámulta a plafont, és semmire nem vágyott, csak egy hatalmas alvásra. A vacsoráról rég lemondott, egyszerűen nincs hozzá lelki ereje. Pedig még zuhanyozni is el kell menni, de ez a gondolat is fájt neki a fáradtságtól. Már régen volt ennyire kimerülve. Talán még egyetemista korában, mikor sokszor éjt nappallá téve tanult orrvérzésig. Apjára nem hallgatott, aki azt szerette volna, hogy inkább orvos, vagy ügyvéd legyen a fiából, csak rockzenész ne. De Dave nem hallgatott az apai szavakra, ment a saját feje után, amit végül sem ő, sem apja nem bánt meg. Az első album sikere után apja is gratulált neki, és nem haragudott rá, hogy a zenész pályát választotta. Az első album sikere meggyőzte az őst, és a második lemez is elég sikergyanús. Dave enyhe mosolyt eresztett ezekre gondolva, és büszkeséggel töltötte el, hogy bejött az, amire vágyott, elmondhatja, hogy nem hiába tanult hat éves kora óta zongorázni, nem hiába volt az a rengeteg lemondás, szenvedés, mikor gyakorolni kellett a hangszeren. Mikor a többi gyerek ment játszani, a parkba focizni, ő otthon nyüstölte a billentyűket, megállás nélkül játszotta a klasszikusok műveit, naponta több órán keresztül. Tinédzser korában megtanult gitározni is. Nem lett belőle virtuóz, de ritmuson kísérni tud, bármelyik dalt eljátssza. Végülis az ő hangszere a billentyű. Zongora, orgona, tangóharmonika bármikor jöhet neki. A gitárral már más a helyzet. Begyakorolt rengeteg akkordot, a barrékat is le tudja fogni, de a szólózás nem igazán megy neki. Erre a célra ott van a zenekar gitárosa.
Mosolygott, meg volt elégedve magával, érezte az újabb sikert. Szorította őket az idő, a stúdió bérleti lejárta miatt, ezért kellett most annyi ideig bent maradni, hogy a legutolsó dal is elkészüljön teljesen, meg legyen keverve, felvéve, a hangok beállítva, mindent tökéletesen elsimítani, ahogy kell.
A Rémlátomás című dalt hagyták utoljára, úgy érezték ez könnyű lesz. Bár nem volt annyira könnyű, mint amire számítottak, de elkészült. És az ötlet, hogy a végén olyan hangok legyenek rákeverve, mintha különböző lények, szörnyek rikácsolnának, az maga volt a csúcs. Nagyon jóra sikerült a dal, a stúdióban tetszett mindenkinek, aki él, és mozog. A rémhangok felkeverése a dal végére, Jeff ötlete volt, aki a zenekaron belül szerzőtársa Dave-nek. Az első lemezen, ami dalok nagy slágerek lettek, melyeket fütyül, dúdol az egész ország, azokat mind-mind ketten szerezték. Elég ütős, sikergyáros párt alkottak. Hol Dave szerezte a szöveget, Jeff a zenét egy-egy közös dalnál, hol pedig fordítva. Már nagyon rég ismerik egymást, jól kijöttek, és szinte már egymás gondolatait is tudják előre. A rémhangok túl jól sikerültek, szinte félelmetes a dal vége. Van itt mindenféle hang. Feltűnik szörnyek artikulátlan röhögése, szellemek különböző huhogása, beazonosíthatatlan lények morgása, vinnyogása, tutulása. Hogy milyen jól sikerült a dal végére a keverés, ezt az is bizonyítja, hogy mikor elkészült a felvétel, és visszahallgatták, Dave megmondta a többieknek, hogy fél. Társai, és a stúdió személyzete jót nevetett ezen a kijelentésen. Dave is nevetett, de komolyan mondta, amit mondott, tényleg félt. Egymás után többször meghallgatták a dalt, és minden egyes alkalom után csökkent Dave félelme, majd a sokadik lejátszás után már csak egy egészen minimális félelem volt benne a nem mindennapi hangok miatt. De félelem ide, vagy oda, megérte a dal végére tenni ezeket a hangokat, mert így lett egész, teljes a nóta, és már-már szinte mindenki slágerlista vezetőnek jósolta. Megérte a rengeteg munka, a sok fáradtság, most majd picit pihenhetnek, mielőtt megkezdik az országos lemezbemutató turnét.
Felállt, mindene fájt, mikor megmozdult. Teljes tompaság lett úrrá egész testén, agyán. Lassan megindult a fürdőszoba felé, de jóformán csak tántorgott, mint egy nyolcvan éves aggastyán. Amint a fürdő ajtajához ért, hirtelen megállt. Meghallotta a rémhangokat, amiket a stúdióban kevertek a dal végére. Persze hogy hallotta, magában, visszaemlékezett rá. Ettől a gondolattól végigfutott a hideg a hátán, és egy picit megborzongott. Majd megijedt, mert észrevette, hogy félelme is kezd visszatérni.
Betántorgott a fürdőszobába. A harmonikaajtót nem húzta el, rajta kívül senki nem volt a lakásban, egyedül élt. Lassan, szenvedve szabadult meg ruháitól, amin igencsak érződött az elmúlt idő verejtéke. Közömbösen dobott minden egyes ruhadarabot a földre, nem érdekelte, hogy szanaszét szórja őket, és lakása kezd hasonlítani egy tipikus agglegényi otthonhoz.
Beállt a zuhanykabinba, a meleg víz kellemesen áztatta testét. Arca a mennyezet felé nézett, hagyta a víz hadd végezze dolgát. Percek múlva erőt vett magán, és kedvenc tusfürdőjével lemosta testét. Abbahagyta a műveletet, és ijedten nézett az ajtó felé. Az egyik rémhangot hallotta halkan a folyosóról, amit felkevertek a lemezre. Hosszú másodpercekig mozdulatlanul állt, még levegőt se mert venni, és pislogás nélkül, mereven figyelte a folyosót. Hiába várt, és fülelt, nem hallott semmit. „- Csak képzelődöm, túl fáradt vagyok.”- nyugtatta magát. Folytatta a zuhanyozást, de óvatosabban, minél kevesebb zajt csapjon, és közben fülelt. Sűrűn pillantott az ajtó felé, de nem látott, és nem hallott senkit, és semmit. Nincs gond, fürdés után lefekszik, alszik másnap délig, vagy talán délutánig is, jól kipiheni magát, és minden rendben lesz.
Megtörölközött, magára vette a köntöst, a derekánál megkötötte, és oda csoszogott a mosdókagylóhoz. Frissen mosott, összeborzolt haját megfésülte. Holnap nem kell mennie sehova, nem jelenik meg nyilvánosság előtt, de azért a haja mégse álljon úgy, mint a szénakazal, vagy mint a madárfészek. A fésűt a fogkefe követte. Nekiállt fogat mosni, közben már az ágyban volt gondolatban.
Megint hirtelen szoborrá dermedt, újra hallotta azt a rémhangot, de most jóval közelebbről, mivel már nem csobogott a víz a zuhanynál, és a fürdőajtóhoz is jóval közelebb volt, mint az imént . A fogkefe megállt a kezében, a fogkrém vastagon fehérlett szája szélein. Csak állt mozdulatlanul, és a tükröt bámulta. Nagyon remélte, hogy a háta mögött nem lát meg senkit. Aztán a hang után valami suhanás szerű következett, ekkor gyomra úgy remegett a félelemtől, mintha egy hatalmas üvegszilánk szúrná a közepét. Fülelt, de csendes volt minden. Lassan folytatni kezdte a fogmosást, és közben nyugtatta magát, hogy nincs itt senki, és semmi, csupán a fáradtságtól képzelődik. Abnormális dolognak tartotta, hogy itt a lakásban bármiféle lény legyen, ami kiadja ezt a hátborzoló hangot. Csak a képzelete játszik vele, ez minden. Ettől a gondolatmenettől kicsit bátrabb lett, bár a félelem már teljesen úrrá volt rajta. Végezte teendőjét, de közben sűrűn tekintgetett mindenfelé, fejét elfordította minden irányba, szeretett volna mégis biztosan meggyőződni arról, hogy rajta kívül senki nincs a lakásban. Talán ha azokat a rém effekteket nem keverik rá a dal végére, most semmi gond nem lenne. Vagy ha nem kellet volna sietni a felvételekkel időhiány miatt, most nem lenne ennyire kimerült, fáradt, akkor képzelete se játszana vele úgy, mint macska az egérrel. De hát ezek csak gyenge feltételezések, a felvételekkel sietni kellett, mert nagyon is szorította őket az idő, és ő a zenekarral együtt lehúzott harmincnyolc órát, és olyan kimerült, mint talán még soha, és képzelete is úgy cibálja idegeit, mint szélvihar a gyenge faágakat.
Elöblítette a fogkefét, a helyére tette, majd megmosta a száját és a kezeit. Törölközés közben arcát nézte a tükörben, melyre kiült a fájdalom, a fáradtság, nyúzott barázdákat jelenítve meg bőrén. Semmi gond, megy, alszik egy hatalmasat, holnap kipihenten ébred, és a fáradtság a képzelgéssel, és a rémhangokkal úgy eltűnik, mintha nem is lett volna.
A törölközőt a helyére tette, és indult volna ki a fürdőszobából, mikor elment az áram az egész lakásban. Más se hiányzott neki, mikor teljesen elsötétült minden, gyomra gombócba ugrott össze. Nagyot nyelt, majd óvatosan, lassan araszolva előre, a falat tapogatva haladt. Kereste a villanykapcsolót, meg is találta. Tett vele pár kísérletet, hátha kigyúlnak a fények, de hiába. Eszébe jutott, hogy régi videokazettákon, dvd lemezeken vannak ilyen filmek, mikor elmegy az áram, és különféle lények jelennek meg, hogy a szereplővel végezzenek. Tudta, hogy ez nem történhet meg, ilyen dolgok csak filmeken fordulhatnak elő, de az áramkimaradás olaj volt a tűzre, félelme egyre kezdett elhatalmasodni. Két kézzel a falnak dőlve, lassan haladt előre, közben szüntelenül forgatta a fejét, de nem sokat látott, csaknem teljes sötétség borította be a kis lakást. Némi gyenge fény szűrődött be a szoba ablak felől, de ez szinte egyenlő volt a nullával.
Megállt, és most már remegve vette a levegőt, érezte, hogy a félelem remegteti ajkait, lábait, és hűvös, hideg borzongás futott át testén. Az iménti hang megint hallatta magát, halkan, de nem csak egyszer, folyamatosan jelen volt. Aztán ezt egyre több és több ugyanilyen gyenge hang követte. Mintha egy szellemvilág akarna életre kelni. A hangokból egyre több lett, és ahogy nőtt a számuk, úgy hangosodtak, idegfeszítő lassúsággal, amit tetézett a sötétség. Dave szemben állt a fallal, ujjaival idegesen, remegve, a sírással küszködve kaparta a tapétát. Nagyokat nyelt, zihálva lihegett, hogy a sírás ne törjön ki belőle. A hangok egy bizonyos hangerősségen megálltak, nem hangosodtak tovább, és nem is közeledtek. Mintha látnák őt, és azt akarnák elérni, hogy áldozatuk teljesen megőrüljön, és a félelem, az őrület végezzen vele. De ahogy a hangok egyértelműen az ifjú zenész tudtára adták, hogy tartanak egy bizonyos távolságot, ekkor Dave egy hangyányit megkönnyebbült, de a helyzet semmivel nem lett jobb.
Kicsordultak az első könnyek, halkan hallatszott, ahogy zokog. Igyekezett féken tartani a sírást, és ha nehezen is, de sikerült neki. Ezt látva, vagy megérezve, a hangok törvénytelen röhögésbe kezdtek. Ekkor Dave-ből újra előtört egy adag sírás, most már erősebben, keservesebben. Még ha valamiféle lények lennének, akiket láthatna, lenne esély, hogy esetleg felkapva valami kemény tárgyat leüsse őket, tudna védekezni. De hangok ellen semmit nem tud tenni . Tudatosult benne a kegyetlen tény, hogy már nem képzelete játszik vele, hanem a lakásban igenis vannak valami láthatatlan rémek, szellemek, és a hangok valódiak, nem a képzelet szülöttei.
Elindult, a falat tapogatva igyekezett a szoba felé, már amennyire igyekezhetett a sötétben, a félelemtől görcsösen. Pár apró lépés után a halálfélelem szörnyű érzése remegtette meg gyomrát, mert ahogy elindult, halk, suhanó, lépegető hangokat hallott . A rémhangok láthatatlan tulajdonosai is elindultak utána, tartva a távolságot. Dave ekkor már rendesen sírt, zokogása egész testét megremegtette. Sűrűn szipogott, de könnyei összekeveredtek az orrából a sírás által kiszabaduló takonnyal. Csipetnyi bátorságát, ami még talán maradt benne, összeszedte, és visszanézett a közeledő hangok felé. A bejárati ajtónál, a fal mellett meglátott egy lebegő fehér felsőtestet. A látvány szívdermesztő üvöltést szakított fel torkából, és elesett a folyosó padlószőnyegén. A hangok még hangosabban röhögtek, tetszett nekik ez a késő esti műsor. Dave teljesen leblokkolt, nem volt képes gondolkodni, hogy mi lenne a helyes, amit épp tehet. Az előbb még azon járt az esze, ha nem hangok lennének, hanem valamiféle testek, azokat le tudná ütni egy éppen a kezébe akadó valamilyen tárggyal. De a lebegő fehér felsőtest láttán agya teljesen magatehetetlen lett, örült, hogy nem kapott infarktust, nemhogy még odamenjen, és leüsse valamivel.
Magzat pózba kuporodva görnyedt a folyosón, félő lelke, remegő teste már az ideglelés határán volt. Sírt, könyörgött, hogy hagyják őt békén, de segítséget sehonnan nem várhatott. A hangok egy tisztes távon megálltak, és most visszafogottabb röhögéssel élvezték, hogy Dave kezd megzakkanni. A bejárati ajtónál lebegő felsőtest nem volt más, mint a fehér farmerkabát, de Dave gondolkodásra, és helyes döntésekre képtelen zavarodott elméje már nem tudta a látottakat helyesen kontrollálni.
A hangok közeledni kezdtek, és Dave az irányukba nézett. A fehér felsőtest még mindig ott lebegett, de ezt már nem látta, teljesen lekötötték figyelmét a láthatatlan, közeledő hangok. Ekkor kicsit csitult a sírás, és reményekkel teli nyögésekkel változtatott testhelyzetén, hogy legalább négykézláb mászva bejuthasson a szobába. Fogalma sem volt, mit tesz, ha bejut a szobába, ez is csak egy kusza gondolat volt, hogy most oda kell bejutnia. Azzal a ténnyel nem volt tisztában, hogy tök mindegy, a lakás melyik helyiségében van éppen, a hangok mindenhova követik. Ahogy közeledett a szobához, a hangok, a láthatatlan lények egyre közelebb értek hozzá. Kínkeserves mozdulatokkal vonszolta magát, az egyre erősebb lidércnyomás könyörtelenül a nyomában volt.
Mikor sikerült elérnie az ágy szélét, mint egy agyonvert szerencsétlen, úgy próbált belekapaszkodni, hogy felhúzza magát. Küszködés közben, ami menekülés szerű volt, hátranézett, ekkor újabb döbbenetet élt át. A sötétben átlátszó sziluettek halvány körvonalát pillantotta meg. Először csak egyet, aztán ezek száma is fokozatosan nőtt. Folyamatos üvöltésbe kezdett, amit kezdtek elnyomni az erősödő rémhangok, a mindenféle embertelen huhogások, röhögések.
Nehezen, de sikerült felhúznia magát az ágyra. Hason feküdt, arcát belenyomta a matracba, remegve markolta a plédet, ami az ágyon volt elterítve. Pillanatok alatt összegyűrte kínjában. Zokogás közben kiabált, igyekezett ő is félelmetes hangokat kiadni, hátha ezzel elriassza a rémeket, lidérceket, szellemeket. Válaszul megalázó, szemtelen röhögést kapott, ami csak tovább spanolta idegeit. Érezte a lelki teher által szívére nehezedő nyomást, és azt is, hogy vagy szívroham, vagy idegösszeroppanás áldozata lesz. Úgy vette észre, a dalban szereplő sorok valóra válnak, és a végén hallható hangok életre kelnek.
Átfordult saját tengelye körül. Most hanyatt feküdt az ágyon . A szobaajtónál már ott álltak az átlátszó sziluettek, melyek lassú folyamattal a szeme láttára kezdtek testet ölteni. Átváltozás közben a hangok ugyanúgy röhögtek, sikoltoztak, huhogtak, mint eddig. Elég ronda figurák keltek életre, rongyos, koszos, szakadt ruhákban, ráncos arcokkal, de szájukban a fogsor meglepően fehér, és hiánytalan volt.
Dave-nél ekkor elszakadt a cérna. Egy pánikba esett, torkot megfájdító üvöltést hallatott, majd az őrülettől eldobta magát, és saját fejét kezdte csapkodni, ütni-verni. A rémek lassan közeledtek, idétlen vigyorral, eszetlen röhögéssel. Az áldozat szenvedése élvezetet nyújtott számukra. Dave már nem tudta tartani magát, szikrányi önuralma is cserben hagyta. Két kézzel, teljes erővel karmolta arcát, őrülten üvöltve. A vér négy-négy függőleges csíkban serkent ki, ahogy a rabok húzzák a strigulát a cella falán. Körmei fájtak az erős, mély karmolástól, melyek alatt elterült a vér, és rövidesen alvadásnak indult. A rémek odaértek az ágyhoz. Nem nyúltak Dave-hez, csak álltak, válluk összeért, néha lökdösték egymást, mindegyikük szerette volna zavartalanul látni a zenész haláltusáját, de közben mocskos hangjukat továbbra is hallatták. Dave most a haját tépte minden erejével, a kitépett csomókat szájába tömte kínjában. Morgott, hörgött, ordított, már azt se tudta, mikor milyen hangot adjon ki. A hajszálak beterítették a pléd egy részét, vértől ragacsos arcát, véres ujjait, majd újra arcát kezdte karmolni. Egyre mélyebben vájódtak a körmök a bőr alá. A sokadik karmolás után arcán átszakadtak a szövetek, és ujjhegyei nekiértek a fogaknak. Fél pillanat alatt kihúzta, és újból karmolt. Megint mélyen, erősen, és most jóval tovább húzva, egészen le a nyakára. Ott is megjelentek a négyes csíkok, egyre sűrűbben, mint valami kiporciózott nyershús vonalkódja. A rémek jól mulattak, élvezték a bulit, az esti horror show-t. Dave felállt, görcsösen vonaglott. Már nem a félelem, hanem a fájdalom uralkodott rajta, az miatt üvöltött, tántorgott feszült, vérző testtel. A rémek félkörben állva figyelték a jobb sorsra szánt ember szenvedését, önkínzását.
Az áram visszajött, az egész lakásban világos lett, de Dave nem értette hogyan, mert nem kapcsolt villanyt minden helyiségben, mikor hazaért, akkor még reménykedve egy zuhanyozás utáni jó nagy pihenésben. Nyaka karmolása közben mereven a rémek felé fordult, látni akarta kik, vagy mik kergették őt az őrületbe. A testek, arcok láttán flegma képet vágott, utálatát fejezve ki. Látta a ráncos képeket, a színes, szakadt, koszos ruházatokat, és hogy félkörben állva nézik őt.
Bekövetkezett a végzetes mozdulat. Dave olyan mélyen karmolta nyakát, és olyan hosszan, hogy felsértette a nyaki ütőeret. A bőrrel együtt az érfal is felszakadt, a vér sugárban fröccsent kifelé. Az ordítozása nyögésekbe ment át, ahogy csökkent testében a vérmennyiség, úgy lett egyre gyengébb, közben néha nyögve, kezeit a felsértett ütőéren tartva merev, tág szemekkel nézte a rémeket. Nyomasztó forróságot érzett fejében, és a gyengeség kezdte hatalmába keríteni. A kritikus pillanatban eszméletlenül zuhant a szoba padlójára, pont ráesett a hifi torony távkapcsolójára, amit áram alá helyezett, és bekapcsolta a magnó részét.
A kis lakás békés, és nyugodt volt, sehol egy rém, sehol egy ijesztő, félelmet keltő hang. Minden rendben volt a zenész otthonában, csend és nyugalom uralkodott a falak között, még a légyzümmögést is hallani lehetett. A fehér farmerkabát is békésen pihent a fogason, most már gazdátlanul. Az egész rémséges históriáról, amiből egy szó sem volt igaz, nem történt meg, csak az ágyon lévő összegyűrt, véres pléd, és Dave holtteste árulkodott véres, összekarmolt arccal, és nyakkal. Nem voltak se hangok, se átlátszó, majd később testet öltő, életre kelő sziluettek, se rémek, se szellemek. Az egész csak Dave képzeletében létezett, mely a kimerültség, és a dal végére felkevert hangok hatására jött elő. Talán ha ügyet sem vet a hangokra, a képzeletre, elmegy aludni, ahogy tervezte, még élhetne, és most békésen aludhatna. Másnap frissen, üdén felkelne, és ott folytathatná munkásságát, ahol előzőleg abbahagyta. Saját magának, és képzeletének esett áldozatául, amiben nagy szerepet játszott a fáradtság is.
A hifi toronyban levő demó kazetta szalagja elérte a lejátszófejet, és megszólalt az új album egyik száma, a még nyers, keveretlen, rémhangok nélküli Rémlátomás című dal.
VÉGE.
Edwin Chat
2009.06.27.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Kedves Edwin!
Nekem rémes volt ez a Rémlátomás , jól felépítve,lassan fokozva az olvasóban a frászt,míg végül majd kiugrik a szíve ! És amilyen szerintem minden írásod látattó ,ami ebben a műfajban szerintem duplájára fokozza a történet izgalmát..
Üdv:Juli