Tisztelt Olvasó!
Hisz ön a reinkarnációban? A halál utáni életben? Ezt a kérdést még most válaszolja meg magának, mert rövid írásom végén fontos lehet. Én hittem benne, de már nincs szükségem rá. Hogy miért? A történet végén ez is kiderül.
Jó szórakozást!
Méltó módon kezdődhetne ez a történet. Úgy például, hogy baljós reggelre ébredtek a szereplők, az eget sötét, komor felhők takarták, vad szél fújt, mintha az időjárás azt szeretné sejtetni, hogy a mai nap nem olyan lesz, mint a többi, és egyvalaki számára eljő a végzet. De úgy gondolom, felesleges nagy szavakkal felvezetni egy írást, mert esetleg megtörténhet az a hiba, hogy nagyobb lesz a füstje, mint a lángja. Akkor talán vágjunk is bele.
Hárman voltak, Szaki, Jimmy, és a harmadik személyt hívjuk csak Áldozatnak, mert vele fog megtörténni az a szörnyűség, amit most elmesélek.
Szaki ötven éves, erős testalkatú, szigorú, de jószívű ember. Az ő fia Jimmy, aki huszonhét éves, vékony dongájú, okos fiatalember. Korábban kémia tanár szeretett volna lenni, de az élet másképp alakult számára, mint ahogy szerette volna. Áldozat egy évvel fiatalabb Jimmynél, zömök, sportos alkatú. Szaki lányának udvarol már hónapok óta. Ő, és Jimmy, mint két sógor, jól kijönnek egymással, hülyéskednek örökké, munkában, munka után, mindig. Jimmy nem nagyon rajong az apjáért, és Áldozat is úgy van vele, inkább tiszteli, mint szereti.
Ők hárman egy kis kőműves brigádot alkotnak. Szaki, és Jimmy a kőműves, Áldozat a segédmunkás. Ő szolgálja ki a két szakembert különféle anyagokkal. Malterral, betonnal, téglával. A munka mindig rendesen haladt, és jól is végezték. Ez annak volt köszönhető, hogy Szaki mindig megkövetelte a munkát, Jimmy, és Áldozat szorgalmas munkások.. Jó kis brigádot alkotnak, már régóta együtt dolgoznak, összeszoktak. A környéken, a megyében sokfelé dolgoztak, de eddig senki nem panaszkodott rájuk. Tudták, hogy jó, és lelkiismeretes munkát kell végezni, mert ha nem így tesznek, könnyen munka nélkül maradhatnak.
Nyár volt, ilyenkor reggel hét óra körül indultak dolgozni autóval, és délután fél hatig húzták az igát. Reggelente Szaki vezetett, technikája hagyott kívánnivalót maga után, de ebbe most ne mélyedjünk bele. Hazafelé Jimmy a sofőr. Áldozatnak is van jogosítványa, de ő jól érzi magát a hátsó ülésen.
Ez a nap is úgy indult, mint a többi, már reggel hét órakor jó idő volt. Ennek megfelelően pólóba, rövidnadrágba, edzőcipőbe öltöztek. Beültek a kocsiba, és elindultak a borzalom felé.
Csak pár kilométert autóztak, mert már hetek óta helyben dolgoztak egy családi háznál. Egy középkorú házaspár vett egy családi házat, és Szakiék elvállalták az átalakítást. Régi nyílászárók cseréje, felesleges közfalak elbontása, új falak építése, vakolása, színezése, stb.
A két tulaj közül a feleség nagydarab, nem molett, csinos nő. Biztosítási ügynökként dolgozik, jól keres. A férj kamionsofőr volt. Történt vele egy baleset, a legjobb barátja ütötte el, persze véletlenül. A lába és a medencecsontja komolyabban sérült, mert élete végéig bicegni fog, és soha többet nem vezethet kamiont. Így lett a legjobb barátból halálos ellenség, már évek óta pereskednek, mindketten kötik az ebet a karóhoz. Egymást hibáztatják, egyikük kártérítést követel, a másik nem akar fizetni, hosszú história lesz.
A kis kőművesbrigád nyugodtan haladt az úton. Minden reggel megálltak ugyanannál a kisboltnál reggelit venni. Történt is egyszer nézeteltérés köztük, és a boltvezető között. Mert azt a májkrémet, amit a gyártó húsz százalékkal megnövelt ajándékként, azt a boltos annyival drágábban is árulta. A savanyú kakaót már ne is említsük.
Miután megvették a betevőt, tovább haladtak. Szaki nem kímélte a gázpedált, erősen nyomta, üveghangig bőgetve a motort, majd sebességváltáskor úgy dobta a kuplungot, hogy Áldozat és Jimmy majd kirepült a kocsiból. Nem túlzás, de már többször volt halálfélelmük, mikor az öreg vezetett. Nem is nagyon beszélgettek, mert a fiatalok, félve nézték az utat, de munka közben, és hazafelé annál többet. Akkor már az út is nyugis volt, mert Jimmy vezetett.
Jó ideig haladtak a főúton, majd egy kereszteződésnél lefordultak balra, egy aszfaltos, sehova nem vezető kis útra. A kereszteződésből látva ezt a letérőt, senki nem gondolná, hogy arrafelé is laknak emberek. Baloldalon kertes házak sorakoztak, eléggé távolra építve őket egymástól. A köztük lévő nagy területen hatalmas gaz burjánzott, látszott rajta, hogy senki földje. Jobboldalon erdő, magas, karcsú fákkal, nyakig érő, átláthatatlan gazzal. Nem is erdő, szinte dzsungel. Az út hiába aszfaltos, minősége ocsmány. Felületén millió kátyú tátongott. Ha az egyiket ki akarja kerülni az ember, a másikba biztos belehajt. És ahogy Szaki vezetett, szorgalmasan nyomva a pedált, az autó dülöngélt, pattogott, mintha földrengés lenne. A két fiatalnak erősen kellett kapaszkodniuk, ha nem akarták fejüket folyton beverni. Olyan érzetük volt, hogy nem is autóban ülnek, hanem egy űrhajó szimulátorban, ami épp meteoresőbe keveredett. Az út annyira keskeny, hogy épp csak elfér rajta két kocsi egymás mellett. Hosszabb egyenes szakasz után összevissza kanyargott, emelkedők, lejtők váltották egymást. Lassan lehetett haladni, ha az ember nem akart a kátyúkkal teli felületen kárt tenni a járműben. De ő rájuk ez nem volt igaz, mert Szaki úgy nyomta gázt, mintha csak autópályán utazna.
A főútról lefordulva, nyolc-tíz perc autózás után megérkeztek. Ez az utolsó napjuk, ma végeznek a bevállalt munkával. Talán nincs is annyi tennivalójuk, hogy az egész napjukat kitöltse.
Nagy teleken állt a ház, a kerítésre is ráférne a javítás, vagy csere, de most a ház rendbetétele fontosabb volt. Néhány nagy gyümölcsfa magasodott az épület mögött, a telek nagy része üresen, befüvesítve terült el. Az egyik sarokban, ami a háztól a legtávolabb helyezkedik el, van egy háromszög alakú kicsi tavacska. Nem is tó igazán, inkább úgy néz ki, mint egy nagyobb pocsolya. Csak az ad neki tó jelleget, hogy medre egy méter mély, melynek alján húsz, esetleg harminc centi víz van. Jimmy és Áldozat többször megnézte ezt a kis tavat, tetszett nekik. Jól mutatott ott a telek sarkában, és kellemes hangulatot adott az udvarnak. A két fiatal egy ilyen alkalommal észrevette, hogy a pocsolya aljáról apró buborékok szállnak fel, mintha halak lennének benne. De egy ennyire pici tóban, ily sekély vízben lehetetlen, hogy akár egy apró hal is legyen. Különben is, hogy került volna bele? Áldozat, és Jimmy megegyeztek abban, hogy a víz szivárgása az oka a sok apró buboréknak.
Vidáman telt a nap, jókedvvel dolgoztak, az udvaron szólt a rádió, dallamos zenéket szolgáltatva, ami még elviselhetőbbé tette a kemény fizikai munkát. Mindenkinek jókedve volt. A melósbrigádnak azért, mert látták, hogy jóval előbb végeznek, mint szoktak, és talán az ebédet már otthon ehetik meg. A házaspár azért örült, mert végre befejeződik az átalakítás, nekiállhatnak rendet tenni, az udvaron, és a házban egyaránt.
Amint végeztek, Szaki odament az asszonyhoz, elszámolni az anyagi részt. Áldozat elmosta a betonkeverőt, a kézi szerszámokat, és mindent elpakolt, amit kellett. Letakarta a megmaradt cementet, Saját szerszámaikat a kocsi csomagtartójába tette, ami nem az övéké, azokat egy helyre, a ház falához rendezte. Persze Jimmy is segített neki, és amint végeztek, a telek sarkába mentek, a kis tónak csúfolt pocsolyához.
Az asszony, és a mesterember is végzett az elszámolással, ezután a nő egy kérdést intézett a brigád főnökéhez.
- Lenne kedvük a kis tó oldalait felfalazni sziklakövekkel?- Szaki az órájára, majd az asszonyra nézett.
- Persze plusz pénzért.- egészítette ki mondandóját a nő. Szaki úgy gondolta, korai lenne még hazamenni, alig múlt el dél. A pihenés soha nem árt, de a pénz is mindig jól jön, így hát elvállalta a megbízást.
Jimmynek és Áldozatnak kissé lelankadt a kedve, mikor az öreg szólt nekik. Ők már beleélték magukat, hogy nemsokára otthon lesznek, megfürödnek, aztán pihennek párjuk társaságában.
Felmérték a tavat, úgy vélték nem nagy ügy, két óra alatt végeznek vele. Míg Áldozat maltert kevert, addig Jimmy pár talicska követ vitt a kis tóhoz. Szaki egy vastag fagerendát tett a tó aljára, hogy ne a vízben kelljen állnia.
A munka elkezdődött. Szaki falazott, a két segéd adogatta a köveket, és maltert is, ha kellett. Lassan, de biztosan haladt a munka, és ahogy nőtt a kőfal, úgy lett egyre mutatósabb, egyre szebb a pocsolya. Közben vidáman beszélgettek. Áldozat úgy gondolta, ha ezzel végeznek, még akkor is előbb érnek haza a szokottnál, úgyhogy végül is nincs veszve semmi.
Épp amikor végeztek, Szaki még a pocsolya alján fekvő gerendán állt, odament hozzájuk a tulajdonos felesége.
- Na, mit szól szépasszony? Jó lesz így? Megfelel?- kérdezte mosolyogva az öreg.
- Igen. Szép lett, így sokkal jobban néz ki.- felet a nő. Szaki kijött a kis tóból, leült a fűbe, és rágyújtott. Közben odament a férj is. Neki is tetszett a kőfal, semmi kifogása nem volt ellene. Jimmy és Áldozat újra rendbe tették a szerszámokat, elpakoltak mindent, örültek, hogy hamarosan mehetnek haza. A három középkorú felnőtt a pocsolya mellett beszélgettek. A nő nézte a kipofásított kis tavat, majd a Szakihoz fordult.
- Megkérhetném még valamire? Legyenek szívesek, azt a vastag gerendát vegyék ki a tó aljáról.
- Miért?- kérdezte Szaki. – Arról lehet majd tisztítani a tavat, nem kell bele állni a vízbe, és nem kell örökké keresni valamit, hogy bele lehessen állni.- magyarázta.
- Nem baj. Nekem nem tetszik. Vegyük csak ki.- mondta határozottan a nő. Szaki arcáról eltűnt a jókedv. Tudta, hogy az egészet le kell bontani, mivel a gerendára rá lettek pakolva a kövek.
- Én nem szeretem lebontani, amit építettem.- mondta bánatosan. – Gyere Jimmy, bontsátok le, vegyétek ki a gerendát, és falazzátok újra. Ha ezt tudom, nem vállalom el. Már rég otthon lehetnénk.- mérgelődött.
A két huszonéves fiúnak is elillant a jókedve. Most már nem hogy korábban, jóval később érnek haza, mint ahogy szoktak. Jó, ha hét órára otthon lesznek. Senki nem szólt egy szót sem. Jimmyék kedvtelenül dolgoztak, Szaki a fűben ülve, szomorúan nézte őket. Mindhárman fáradtak voltak, és ez a plusz munka, plusz testi, és lelki fáradtsággal járt. De nem haragudtak a tulajra, és a nőre. Ők a megrendelők, azt kell tenni, és úgy, ahogy kérik, még akkor is, ha ez a munkavállalónak nem tetszik.
Este negyed hét körül készült el a falazás véglegesen, ami így már tetszett a szépasszonynak. A fiatalok harmadszor is letakarították a szerszámokat, elpakoltak mindent, rendet hagyva maguk után.
A végső búcsú előtt még beszélgettek egy kicsit, de most nem a pocsolya partjánál, hanem a ház oldalánál, vagy húsz méterre a pocsolyától. Szaki ismét rágyújtott, és így hogy már végeztek, újra visszatért a jókedve. Ha nem is olyan felhőtlenül, mint napközben volt, de tudott mosolyogni, és párszor el is nevette magát beszélgetés közben. Áldozat egy szót nem szólt, nem volt kedve beszélgetni, csak hallgatta az eszmecserét. Fáradt volt, ment volna haza, gondolatai már otthon jártak. Szeretne fürdeni, vacsorázni, és pihenni.
Megunta az álldogálást, a beszélgetés hallgatását, inkább úgy döntött, odamegy a pocsolyához. Úgysem jön már ide többet, nem fogja látni azt az aranyos kis tavacskát, még egyszer utoljára megnézi.
Tetszett neki, tényleg szép lett így, fehér sziklakövekből felfalazva. Csak állt, nézte, kicsit elbambult, szája enyhe, fáradt mosolyra húzódott. Tekintetét megbabonázta kis területű vízfelszín, és csak testben volt itt, szellemileg már otthon van szerelmével. Együtt vacsoráznak, és utána együtt is heverednek el az ágyon, és nézik a tévét. Aztán lehet, hogy majd elalszik közben, de párja felébreszti finom, édes csókokkal, ahogy az megszokott kettejük között. Teljesen elmerengett, kizárta a külvilágot, semmi nem létezik most számára, csak az, ami gondolataiban pereg éppen. Ez jólesik neki, és természetes is.
Felocsúdni sem volt ideje, a borzalom egy pillanat alatt történt. Agya még felfogta a hirtelen jövő veszélyt, szeretett volna kiáltani, de csak egy lélegzetvételre futotta idejéből, aztán elsötétült, és megszűnt minden. Emberi láb vastagságú, fekete színű, nyálkás testű valami bukkant fel a pocsolyából. Fején sárkányhoz hasonlító tarajok meredeztek, pofájában éles, hosszú fogak, melyek közül nyálkás, vizes váladék csöpögött. Nem borította sár, teste tisztán csillogott a nyálkától. Mértani pontossággal kapta el Áldozat nyakát, és mint hal a gilisztát, úgy húzta le a pocsolya mélyére, vagy a föld alá.
A ház oldalánál beszélgető kis csoport hallotta a hirtelen zajt, de mire odanéztek, semmit nem láttak, csak Áldozat hűlt helyét. Oly gyorsan történt minden, hogy fizikai képtelenség volt a segítségnyújtás. Azt sem látták mi történt, csak egy pokoli zaj ütötte meg a fülüket. Áldozat némán ment el. Nem volt ideje felkiáltani, segítségért kiabálni. Szakiék nem látták a pocsolyaszörnyet, de tudták hogy nagy baj történt, ezért nyomban rohanni kezdtek, de a pocsolya partján csak sárdarabok éktelenkedtek a fűben, két méteres körzetben, orrfacsaró bűzt árasztva. Hiába kémlelték ijedten a zavaros vizet, Áldozatnak, és a pocsolyaszörnynek nyoma veszett.
Jimmy felkapott egy deszka darabot beugrott a boka fölé érő vízbe, és próbált valami lyukat, üreget keresni, de semmit nem talált. Minnyájukat hisztéria kerítette hatalmába. Szaki elkapta Jimmy grabancát, és kihúzta a pocsolyából.
- Te barom, meg akarsz dögleni? Te is el akarsz tűnni nyomtalanul?- üvöltötte sírva a fiának.
Nagy nehezen uralkodva magukon, tisztes távolságra mentek a pocsolyától. Csak nézték egymást mind a négyen, sírva, halálra rémülve. Testük reszketett a félelemtől, a sokktól, és fogalmuk sem volt, mit is kellene tenni ilyenkor.
Rövidke művem elején feltettem egy kérdést. Hisztek-e a reinkarnációban? Higgyetek! Áldozat, akit a pocsolyaszörny elragadott, én voltam. Reinkarnálódtam. A pocsolyaszörny elpusztult, és az ő élettelen testébe szállt a lelkem. Mikor a szörny lecsapott rám, iszonyú nyilalló fájdalmat éreztem, de csak egy pillanatig, mert mindenem elzsibbadt, még az agyam is. Tehetetlenül, ellenállás nélkül adtam meg magam, esélyem nem volt a túlélésre.
Jimmy semmi lyukat, vagy üreget nem talált a pocsolya fenekén. Akkor honnan jött a szörny? A föld alól, mert egy ilyen sekély vízben nem tudott volna észrevétlen maradni.
Halálom után egy másik dimenzióban éltem. Csoda, hogy kis művem eljutott hozzátok, mert tudtommal különböző dimenzióban élő lelkek nem tudnak egymással kommunikálni. A tragédia nyolc évvel ezelőtt történt velem. Most én élek a pocsolya alatt. A házaspár elhagyta a házat, vevőt nem találtak rá. Néha járnak ide fosztogatni, minden mozdítható dolgot elvinnének. De aki ide beteszi a lábát, nem tudja megállni, hogy ne nézze meg a telek sarkában álló kis pocsolyát. És ekkor jövök én, mert nekem is kell enni valamit. Illetve valakit. A szörny elpusztult, de általam újra született.
Engem eltűntnek nyilvánítottak, és egy üres koporsót temettek el. A hatóságok nem találták bűnösnek sem Szakiékat, sem a tulajdonosokat.
Most itt vagyok, magányosan lapulok, és várok. Ma még itt, holnap ott. Talán egy igazi tóban, vagy egy kis pocsolyában bukkanok fel újra, amit az eső hozott létre.
Higgyetek nekem, a reinkarnáció létezik. Higgyetek, és féljetek! És eső után kerüljétek a nagyobb pocsolyákat. De a biztonság kedvéért a kisebbeket is.
Vége.
Edwin Chat
2011.02.12.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Kedves Edwin!
Ez baromi jó történet lett! Nekem nagyon tetszik!
Üdv: Mab Tee