Péntek délben hangzott fel a mindent megváltó csengőszó, amely a tanév végét jelentette. A rengeteg gyerek, kicsik és nagyok, lányok, fiúk önfeledten, kiabálva, sikongva, tolakodva rohantak ki az épületből, hogy szeptember elejéig ne is lássák. Iskolaköpenyek, táskák repültek az ég felé, hatalmas lárma kíséretében.
Az utcán nem volt nagy élet, a felnőttek dolgoztak munkahelyükön, csak néhány autó haladt el néha az iskola előtti úton, és a menetrendszerit közlekedő buszok. A nyár tetőfokán, ami csak fokozta a gyerekek örömét, amit az elérkezett vakáció okozott. Persze nem minden tanulónak volt felhőtlen az öröme. Vannak, akik tanulással tölthetik a nyarat, pótvizsgára készülve, ha nem akarnak osztályt ismételni.
A gyerektömegből négy fiú vált ki. Tibi, Zsolti, Pisti, és Laci. Ők nem csak osztálytársak, de barátok is voltak, mindig együtt mentek reggelente az iskolába, és a tanítás végén hazafelé is. Tibit még kiskorában fogadta örökbe egy idős házaspár. Édes szüleit nem ismeri, nem is emlékszik rájuk, nevelőszülei már nyugdíjasok. Zsolt anyukája egy óvoda konyháján dolgozik, apukája a gyárban esztergályos. Pisti édesanyja évekkel ezelőtt meghalt egy gyógyíthatatlan betegségben, édesapja a vasútnál keresi kenyerét. Laci anyja varrónő, apja kőműves. Négyük közül hárman jó tanulók, egyedül Laci az, aki gyengélkedik a legtöbb tantárgyból. Tornából ötös, énekből négyes, de nem az énektudása miatt, hanem az elméleti rész végett. Jól tud kottát olvasni, és írni. Rajzból is jól áll, de a többi tantárgyból, épp hogy csak meglett neki a kettes, így megúszta a bukást, és az ezzel járó kellemetlen dolgokat. Egy közös tulajdonsága van a három barátjával együtt. Igaz, ez a tulajdonság mindegyiknek más, de elfogadták így egymást. Laci apja iszákos, és az otthoni perpatvarok miatt a gyerek visszahúzódó, gátlásos természetű. Pisti problémája, hogy szuvasodnak a fogai, és hadarva beszél, amit nehéz megérteni. Zsoltinak még egészen kis korában kihullott a haja, így egész életét kopaszon kell leélnie. Csúfolják is emiatt sokan, de legalább ugyanennyien elfogadták őt úgy, ahogy van. Tibi egyik lába merev, nem hajlik a térde, egy korábbi balesetnek köszönhetően. Ezektől eltekintve mind a négyen rendes, és teljesen normális gyerekek, hogy néha rosszalkodnak, az más lapra tartozik. Egy gyereknek ez is a feladatai között van, hogy néha rossz legyen.
Most együtt ballagtak hazafelé, a hosszú főút mentén húzódó járdán. Egymás mellett ballagtak, teljesen elfoglalva a járdát. Délutánonként sokszor találkoznak, együtt játszanak, hol az egyiküknél, hol a másikuknál, hol pedig az utcákat járják kerékpárral. Vagy még pár gyerekkel kiegészülve fociznak a játszótér végében épített ketrecben. Beszélgetve rótták a métereket, de nem a délutáni program volt a téma, hanem az, hogy valamiképp megünnepeljék a vakáció kezdetét.
- Vegyünk a játékboltban Donald rágót.- ajánlotta Zsolti. Imádták ezt a rágógumit a jó illata, és íze miatt, és az sem elhanyagolandó, hogy a csomagolás belsejében mindig van egy kis papírdarab, melyen három, vagy négy kockából álló humoros kis képregény látható Donald kacsával a főszerepben. Ezt a papírt még sokáig, hosszú hetekig lehet szagolgatni, olyan sokáig megőrzi illatát.
- Ennyi pénzed van?- kérdezte Pisti.
- Nem, de ha összedobjuk, akkor talán tudunk venni egyet, amit elosztunk négyfelé.- válaszolt Zsolti. Megálltak, táskájukat a földre helyezték, a lábuk közé, és elkezdtek a zsebükben turkálni. Forintok, fillérek kerültek elő a zsebek mélyéről, és Zsolt tenyerében gyűlt. Mikor már egyikük sem talált egy árva kanyit sem, összeszámolták mennyi is jött össze.
- Négy forint ötven fillér.- állapította meg Zsolti.
- Az baj, a Donald rágó öt forintba kerül.- aggódott Laci. Pedig már a szájában érezte azt a csodás ízt, melyet csak ez a rágó tud okozni. Nem véletlenül ilyen drága, és csak ritkán engedhetik meg, hogy vegyenek.
- Mit tegyünk?- kérdezte Tibi. Ő is szerette volna a Donald rágót, még akkor is, ha csak egy kis darab jut belőle neki.
- Próbáljuk meg, hátha sikerül.- szólalt meg Pisti is, majd folytatta. – Ha a nő mégis észre veszi, hogy kevesebb, megmondjuk neki, hogy majd holnap behozzuk, ami még hiányzik.
- Próba szerencse.- mosolyodott el Laci, a táskákat felvették a földről, és folytatták útjukat. Normál esetben nyűg lenne a táska cipelése ilyen melegben, de most két dolog is közrejátszott, hogy ne érezzék ezt. Az egyik, hogy gyenge szellő lengedezett, ami kissé hűsítette őket. A másik, hogy vége a tanévnek, és most csaknem három hónapig otthon lehetnek. Ezzel a tudattal a táskacipelés is könnyebb volt, mint más napokon.
Már messziről látták, hogy a játékbolt nyitva van, mert előtte ott parkolt a néni piros Wartburgja. Vigyorogva, jókedvűen közeledtek a bolthoz, de egy kevés izgalom volt bennük, ami egyre fokozódott, minél közelebb értek. Izgultak a pénz miatt. Ha nem sikerül a terv, holnap már nem jönnek vissza ide csak azért, hogy rágót vegyenek, amit el kell osztani négyfelé. Most vagy soha mottóval léptek be a játékboltba.
Bent már az illat elvarázsolta őket, a gazdag kínálaton kívül. Itt mindig csodás illat van, méghozzá olyan, amilyet sehol máshol nem érezni. És fogalmuk sem volt, hogy a néni milyen légfrissítőt, vagy illatosítót használ, mert ilyen illatúakat sehol nem kapni. Talán külföldön veszi, vagy esetleg külföldi rokonok hozták neki ajándékba.
A középkorú nő mindig csinosan nézett ki. Ajkain tűzpiros rúzs, szőke haja lakktól csillogó, és szemhéjai kék színben úsztak. Mind emellé társult még a bolt illata, látszott a nőn, hogy nem egyszerű proli családból származik.
- Csókolom!- köszönt egyszerre a négy fiú, és kicsit meglepődtek, mert a nő eléggé kapkodott.
- Szervusztok gyerekek! Gyorsan mondjátok, mit akartok, mert sietek. Rögtön zárok.
- Egy Donald rágót kérünk.- mondta Zsolti, és a pénzt a pultra tette. Azonnal meg is kapta, amit kért, és a nő a pult mögött fel-alá rohangálva beletúrt a pénzkupacba, mintha meg akarná számolni, de sietsége nem engedte, így hát nem foglalkozott vele.
- Jól van fiúk, biztos megvan.- szólt nekik, továbbra is kapkodva, ide-oda rohangálva.
- Köszönjük, csókolom!- köszöntek el a gyerekek, majd amint kiértek a boltból, futottak, ahogy csak bírtak.
Mikor már úgy érezték, hogy tisztes távolságra vannak a bolttól, megálltak, kicsit lihegtek, de jót nevettek, hogy sikerült rágót venni, aminek igazából nem sok esélyt adtak. Az eszükbe se jutott, hogy a nő esetleg megszámolta a pénzt zárás előtt, és hogy a kocsival talán épp erre fog jönni. De szerencséjükre ez nem történt meg.
Zsolti kibontotta a rágógumit, és pontosan ügyelve, négy egyforma részre osztotta. Bekapták, és jóízűen csámcsogtak vele. Az osztás után Zsolt kinyitotta az összehajtogatott kis papírdarabot, melyen a képregény van, és összedugott fejekkel megnézték. Az ábrákon szintén jót nevettek, majd elégedetten folytatták az útjukat hazafelé. Most már szóba került az is, kinek hogy fog telni a nyári szünet.
Zsolt fivérével fog eltölteni egy hetet messze vidéken. Testvére öt évvel idősebb tőle, így a szülők elengedik őket ketten hosszabb időre. Bács-Kiskun megyébe utaznak vonattal egy kis településre nagymamájukhoz, ahol élvezhetik a falusi életet, és a horgászás örömeit. Van ott a határban néhány tó, ahol lehet pecázni, ennél több öröm, élmény nem is kell nekik. Pisti majd szüleivel megy el édesapja munkahelyének vállalati üdülőjébe, ők is egy hetet fognak pihenéssel tölteni. Az üdülő nagyon jó, és olcsó is. Van szauna, lengőteke, biliárd, lehet asztaliteniszezni, fürdeni. Az öbölben csónakok, vizibiciklik sorakoznak, melyeket bárki bármikor díjmentesen igénybe vehet. Az udvaron áll két lengőteke, ezeket is kénye-kedve szerint használhatja mindenki. Lehet választani, hogy a nyaraló emberek, faházban, vagy a főépületben kérnek szállást, ugyanígy a napi ebéddel. Aki naponta kér ebédet, minden reggel jelezni kell a főépületben kialakított étteremben. Továbbá lehet venni fagyit, többféle üdítőt, melyek lényegesen olcsóbbak, mint az üdülő területén kívül, a város boltjaiban. Tibi az iskolával megy majd táborba, Fadd-Domboriba. Laci két hetet fog vidéken tölteni, apja öccsénél, és annak családjánál. Ha megnézzük egyik sem egy világraszóló nyaralás, de nekik csak ennyi jut, tudják értékelni, és egész biztosan eme nyaralások alkalmával is sok örömben lesz részük, rengeteg élményt szerezve, melyeket még felnőttkorukban is emlegetni fognak.
Az iskolától a harmadik kereszteződésnél elváltak. Pisti, és Zsolti felfelé indultak el a mellékutcán, Laci, és Tibi lefelé. Mivel ezen az utcán mindig gyér volt a forgalom, szokás szerint most is az úttest közepén mentek. Már egyikük sem volt messze otthonától, ahol végre ledobhatják az iskolatáskát, a köpenyt, és rohanhatnak csavarogni, játszani, focizni, kerékpározni, rosszalkodni. Nem szót fogadni, a megengedettnél később érni haza. Egyikük sem gondolt arra, hogy ez a nyár négyük közül három számára rettegést, félelmet fog okozni.
II.
A veszély, a trauma, a sokk a tanév vége után egy héttel később történt, egy kora délutáni szombaton, amit egyikük sem fog talán soha elfelejteni.
Álmos, kissé unalmas volt ez a bizonyos délután. Tombolt a nyár, állt a levegő, az utcákon egy lélek sem járt. A levegő vibrált a forró aszfaltozott út felett, messziről nézve úgy tűnt, mintha víztócsa lenne. Egyedül csak Laci bóklászott az utcán, kerékpárjával lassan tekert, nem tudott magával mit kezdeni. Odagurult egy nagy gesztenyefa alá, és megpihent. A fa alatt egy pad állt, amit a nagyobb suhancok vittek oda valamikor. A kerékpárján ült, bal lába a pedálon nyugodott, jobb lábával a padon támaszkodott. Elengedte a kormányt, és felegyenesedett. Megtörölte izzadt homlokát, és nem gondolt semmire, csak pihent, hűsölt egy kicsit, bár az árnyékban sem volt sokkal hűvösebb, de legalább nem éri a nap, és már ez is valami. Aztán azon kezdett gondolkozni, hogy várja-e a nyaralást, vagy nem. Apja öccséék most építenek egy új házat, és úgy beszélték meg, hogy ég Laci ott lesz, nyugodtan befoghatják bármilyen munkára. Ez kissé beárnyékolta a nyaralását, ami még el sem kezdődött, és úgy döntött, várja is, meg nem is, hogy ott lehessen.
Még ezen vívódott, hangokra lett figyelmes. Két gyerek beszélgetése hangzott háta mögül, először távolról, majd fokozatosan közelebbről. A kerékpáron ülve fejét hátrafordította, és Pistit látta meg, ahogy Zsoltival közeledik a járdán. Lepattant a bicajról, a padnak támasztotta, és hangosat füttyentett barátainak. A két közeledő gyerek tekintetüket előre szegezték, és integetve jeleztek Lacinak.
-Merre voltatok?- kérdezte Laci, mikor Pistiék odaértek hozzá.
- A sportparkban kosaraztunk.- felelt Zsolti.
- És hol van a kosárlabda?- kérdezett Laci újra.
- A Zolival voltunk, ő hozta a labdáját.- mondta Pisti.
- Azzal a hullámos hajú gyerekkel? Az jó srác.- állapította meg Laci, majd újabb kérdést tett fel.
- Mit fogtok tenni?
- Még nem tudjuk. Várjuk a nyaralást.- válaszolt Zsolti, és hangjában ott lappangott némi unalom.
- Nekem lenne egy ötletem. Kérjünk az őrtől csavaros dobozokat- tanácsolta Laci az osztálytársainak.
- Az őrtől,- döbbent meg Pisti. – Én nem megyek oda, félek tőle. Nem hallottátok, hogy állítólag elkapott egy gyereket, és letépte az egyik fülcimpáját?- Laci és Zsolti erre semmit nem reagált. Tudtak erről, hallottak róla, de nem tudták, igaz-e a történet, vagy sem. Lehet, hogy csak a szülők találták ki, hogy így tartsák távol a gyerekeiket az építkezéstől. Tény, hogy az alsó lakótelepi gyerekek állandóan szemtelenkednek az őrrel, elképzelhető, hogy közülük kapott el valakit az őr, és esetleg tényleg letépte a fülcimpáját.
- Menjünk már.- kérte Laci. – Mi nem fogunk rosszalkodni, szemtelenkedni az őrrel. Odamegyünk, kérünk csavarosdobozt, és jövünk is vissza.- a többiek gondolkodóba estek, főleg Pisti, aki fél.
- Szerinted nem fog bántani minket?- kérdezte Zsolti.
- Nem hát! Miért bántana? Mi nem szemtelenkedtünk vele, és most se fogunk. Na, megyünk?- nyaggatta társait.
- Jó, menjünk.- felelt Zsolt, és Lacival együtt Pistire nézett. Ő még mindig nem tudta mit tegyen, de arra gondolt, ha nekik van bátorságuk hozzá, neki is muszáj mennie, nem lóghat ki a sorból, mert hiába osztálytársak, hiába barátok, majd még gyávának fogják tartani.
- Oké, menjünk.- mondta Pisti nagy sóhaj kíséretében.
Az időjárás semmit nem változott, a nap szorgosan szórta sugarait mindenfelé, felforrósítva mindent, amit lehet. A madarak sem repkedtek, nem is daloltak, talán ők is valahol hűvös fedezékbe vonultak a nagy meleg elől. A három fiú átment a túloldali járdára, és elindultak az épülő óvoda felé, az őrhöz. Zsolti és Pisti gyalogolt, Laci a kerékpárján ülve lassan tekert mellettük.
Az óvoda építése nem rég kezdődött, a tanácsháza mellett, még csak az alap volt kiásva markológéppel. A területet elkerítették, fonott drótkerítéssel, ami csak ideiglenesen áll, még az építkezés folyik. Nyilván szebb, és komolyabb kerítést kap az épület, ha a munka az utolsó fázisba érkezik. Széles deszkákból tákolt, nagy téglalap alakra drótkerítést feszítettek, és rászögelték, ez alkotta a nagykaput. Belül a területen két bódé állt. Az egyikben kéziszerszámok, lapátok, ásók, talicskák, horpadt vödrök, és sok más egyéb szerszám sorakozott. A másik őrbódéként funkcionált. Az elkerített udvar fű, és gazmentes volt. A talajt, melyet keményre járták a munkagépek, az anyagot szállító teherautók, vastag, legalább két centiméter porréteg borította, sértetlenül őrizve a széles gumiabroncsok mintázatát. Ezt az építkezést, a területet védte az őr. Ötven éven felüli, alkoholista férfi, szikár, izmos testtel, kemény szervezettel. Az emberekkel nem sokat társalgott, remeteként élte napjait itt az építkezésen, az őrbódéban. Ruhát ritkán váltott, és a tisztálkodást sem vitte túlzásba. Az élettől megfáradt arcán több napos borosta éktelenkedett, őszes haja is már régen látott sampont és vizet. Ha nagy ritkán mégis eszébe jutott, hogy tisztálkodjon, kiment az udvarra, vödörrel merített vizet a hordóból, beballagott a bódéba, és egy lavórba öntötte. Abból a hordóból vett vizet, amelyikben a munkások mosnak kezet, és ha kell, a szerszámokat is ott mossák el, ezért a hordó tartalma igencsak koszos vízből állt. De az őrt ez nem érdekelte, a kerticsap túl messze van, ő odáig nem gyalogol el, hogy aztán olyan messziről cipeljen egy vödör vizet. Tökéletesen megfelelt neki a koszos víz, ami illett is igénytelen fajtájához. Búskomor kedvű, morgós természetű lévén sokan kerülték a társaságát. Mosolyogni, nevetni még egyszer sem látták, de részegnek annál többször. Talán ezért is szerettek szemtelenkedni vele a gyerekek, tetszett nekik a társadalom szélére taszított, igénytelen, részeges ember. Talán kemény szavak ezek, de igazak, és csak magának köszönheti, hogy itt tart, és hogy semmije, és senkije nincs. Feleség, gyerek, családalapítás soha nem jutott eszébe, még fiatalabb korában sem, az alkohol mindennél, és mindenkinél fontosabb volt számára.
Ezen a kora délutáni szombati napon is részegen tevékenykedett szolgálati helyén. Épp vizet mert a hordóból, majd trágár szavakat morogva maga elé görnyedt háttal tartott a bódéba, melynek horpadozott, rozsdás ajtaja kitárva állt. Repedezett bakancsa felverte a port, ami rátelepedett nem éppen patyolat nadrágszára alsó felére. A vödör nedves külső részéről vízcseppek hulltak a talajra, amiket egy pillanat alatt elnyelt a vastag por.
Belépett a bódéba, és a vizet beleöntötte a lavórba, mikor három gyereke jelent meg a deszkákból tákolt nagykapunál. Innen pár méterre állt az őrbódé, jobboldalt, a kerítés mellett.
A fiúk azon tanakodtak, hogyan szólítsák meg az őrt, mert még a nevét sem tudják. Honnan is tudnák, nem szoktak ők ide járni, és a rémhír elterjedése óta, kerülték is ezt a részt, ha tehették. Másik problémájuk, hogy melyikük szólítsa meg. Elég ha „bácsi”-nak szólítják? Biztosan. Ebben semmi sértő, és szemtelen szándék nincs. Végül úgy döntöttek, hogy akinek az ötlete volt, hogy ide jöjjenek, és csavaros dobozt kérjenek, Laci fog az őrrel beszélni, és előadni neki érkezésük okát. Pisti félt, amit nem is titkolt, és a másik két fiúban is a félelem kezdte átvenni az izgalom helyét.
A részeg őr leült koszos, bevetetlen ágyára, és előrehajolt, hogy a bakancsát kikösse, mikor eszébe jutott, hogy a kint száradó, kopott, kifakult, rozsdás térhálókra terített törölközőjét elfelejtette magával hozni. Újabb trágár szavak mormolásának kíséretében felállt, és elindult kifelé. Amint kilépett a bódéból, meghallotta a nagykapunál tanakodó gyerekeket. Odanézett, és meglátva őket teljesen elborult az agya. Részeg állapota ellenére villámgyorsan kapta fel a bódé oldalának támasztott törött lapátnyelet, és ordítva rohanni kezdett feléjük.
- Rohadt kölkök, letépem a tökötöket!- üvöltötte, és minden vágya az volt, hogy elkapja, és jól elverje őket. Pisti félelme beigazolódott, ami most mindhármukban rémületté változott. Ők is rohanni kezdtek, abba az irányba, ahonnan érkeztek. Laci felpattant a kerékpárjára, és tekert, ahogy csak bírt. Közben megtörtén az, amire a fiúk nem számítottak. Az őr elhagyva szolgálati helyét, kezében a lapátnyéllel utánuk eredt. A gyerekekben úrrá lett a félelem, a pánik, a rémület, melyek hatására mindhárman sírni kezdtek. Laci dolgát nehezítette, hogy a lánc leesett, és beszorult a hátsó villa, és a fogaskerék közé. Menet közben ugrott le a bicajról, meg se nézte mi történt, jól tudta, hogy a lánc dobta le magát, és megállás nélkül, szaladt, ahogy csak bírt, a kerékpárral együtt. Ez alatt Pistiék kissé eltávolodtak, de Laci se maradt le annyira, hogy az őr elkapja. Bár időnként hátra nézett futás közben, és döbbenten vette tudomásul, hogy közte, és az őr között a távolság fokozatosan csökken. Az utca a szitkokat kiabáló őrtől lett hangos, aki szünet nélkül ócsárolta a gyerekeket, pedig oka nem volt rá, és a három fiú már nem futott, hanem menekült. Úgy érezték, egy rémálom kellős közepébe pottyantak, oly hirtelen történt minden, pillanatok alatt alakult ki ez a kegyetlen valóság. Féltek, rettegtek, és menekültek. Laci rákapcsolt, amennyire csak bírt, és ennek köszönhetően, ha nehezen is, de utolérte Zsoltit, és Pistit.
Mindhárman tudták, hogy ahol most vannak, ahhoz legközelebb Tibiék laknak, de Tibi most nincs itt velük. De jó neki, irigyelték is őt ezért. Nem baj, hogy nincs itt, attól még bemenekülhetnek hozzájuk. Mielőtt útba vették volna Tibiék házát, feltűnt nekik, hogy megszűnt a kiabálás, és az őrt sem látják sehol. De ez semmit nem jelentett, továbbra is amellett voltak, hogy bemenekülnek Tibiékhez.
Hosszú ez a főút, amin eddig futottak, és a sarokig van még egy rövidebb táv, amit meg kell tenniük. Onnan már nincs messze a ház, ahol Tibi lakik. Szótlanul, lihegve, kipirosodott arccal folytatták útjukat rohanva, ahogy eddig is. Pólóikon izzadtságfoltok jelentek meg, és szomjúság kínozta kiszáradt torkukat.
A sarokhoz érve rövid időre megálltak. Nincs kiabálás, az őrt sehol nem látják, mintha a föld nyelte volna el. Szívük szaporán vert, és ugyanilyen tempóban kapkodták a levegőt.
- Oké, menjünk be a Tibiékhez, ott el tudunk bújni.- javasolta Laci, és a másik két fiúnak semmi ellenvetése nem volt. A saroktól számolva a harmadik ház a Tibiéké, akár sétálva is hamar odaérnének, de nem akartak ilyen könnyelműek lenni, ezért hát újra futni kezdtek.
Hamar odaértek a házhoz, nagy szerencséjük, hogy a kaput nyitva találták, mert Tibi mamája, Margit néni mindig zárni szokta. Ez a pillanat újabb riadtságot okozott. Ahogy odaértek a kapuhoz, a sarkon megjelent az őr. Kiabálni kezdett, és a járdán a kapu előtt álló gyereke után eredt. A fiúk ismét rémületbe estek, beszaladtak az udvarra, és gondolkodás nélkül vették célba a nyitott ajtóval tátongó szerszámos sufnit. Ez a kis épület két méter széles, és négy méter hosszú lehetett, téglából építve, ajtaja deszkákból.
Lekuporodtak a satupad mellé, Laci a kerékpárját is bevitte magával.
- Becsukom az ajtót.- mondta Zsolti, és így is tett. Felállt, odalépett, egy mozdulattal megtette, amit mondott, majd visszaguggolt társai mellé. Amint a sufniajtó becsukódott, a kapuban megjelent az őr. A fiúk nem látták, de a hangját hallották. Teljesen ledöbbentek, hogy tudott ilyen hamar ideérni az utcasaroktól. Ennyi idősen, részeg állapotban ez nem semmi eredmény. Meg se mertek szólalni, zavartan néztek egymásra, mindegyikük arcán ott a ült a félelem, a rémület. Laci sírt, és még a pólója alsó szélét is a szájába tömte, hogy minél jobban tompítsa a sírást, és fogai nehogy összekoccanjanak, mert azt meghallja az őr, és rájuk talál. Akkor aztán vége mindennek.
Tibiéknek hatalmas udvaruk van, az őr besétált egészen a közepéig, és megállt. Fejét mindenfelé forgatva körbenézett, és közben mondta a magáét.
- Hol vagytok? Gyertek elő büdös kölkök!- a három fiú lassan már levegőt sem mert venni, és nem csak Laci sírt, Pisti, és Zsolti is. Minden bátorságát összeszedve Zsolti óvatosan felállt, nagyon ügyelt, hogy semmi zajt ne csapjon, és kinézett az ablakon. Látta, hogy az őr az udvar közepén áll, és fejét egyfolytában forgatva mindenfelé keresi őket. Visszaguggolt a satupad mellé.
- Az udvar közepén áll.- suttogta a többieknek. – Minden irányba nézelődik, minket keres. Lacinak és Pistinek rosszul esett ez a hír, félelmüket csak fokozta.
A különös lármára Margit néni kijött a házból, egyenesen odament az őrhöz. Tibi mamája kissé idős, nagydarab, terebélyes asszony. Karfiol orrán barna színű, vastag keretes szemüveg ült, rövid, ősz göndör haja fésületlenül állt.
- Ki maga, és mit keres itt?- förmedt az őrre erélyesen. A kérdésre kérdéssel reagált a részeg férfi.
- Hol vannak a gyerekek?
- Miféle gyerekek?- Margit néni nem látta, hogy a három fiú beszaladt az udvarra, és elbújtak a sufniban. – Menjen innen, maga részeg! Azt se tudja, mit beszél!- kiabálta bátran. Az őr, aki messze Margit néni súlycsoportja alatt volt, és csak melléig ért az idős nőnek, lassan elindult a kapu felé.
- Megyek a rendőrségre, feljelentem magát!- fenyegetőzött az őr.
- Menjen csak, jelentsen fel nyugodtan!- vágott vissza Margit néni, miközben a férfit a kapu felé terelte. Amint az illetéktelen behatoló kilépett az utcára, a bátor, erélyesen fellépő nőszemély becsukta a kaput, és be is zárta. Az őr még mindig mondta a magáét, de ezzel Margit néni már nem foglalkozott. Az út közepén kiabálva, ezúttal már Tibi mamáját szidalmazó, hoppon maradt pasas az utcán felfelé ment, arra, amerre a rendőrség van.
Margit néni elindult a kaputól befelé, és már a ház belső sarkához ért, és igencsak meglepődött, mikor nyílt a sufniajtó, és három gyereke lépett ki onnan. Elindultak egymás felé, az udvar közepe táján találkoztak, ott, ahol nemrég még az őr állt. Látta rajtuk, hogy nagyon meg vannak ijedve, és félnek. Őket nem kérte számon, hogy mit keresnek itt, mert jól ismeri őket, hiszen nevelt gyerekének osztálytársai, barátai, és nem csak a fiúkat ismerte, a szüleiket is.
- Hát ti, mit kerestek itt, gyerekek?
- El akart kapni minket.- felet hüppögve, szipogva Pisti.
- Jól van, ne féljetek, már elment.- próbálta őket nyugtatni Margit néni, és megsimogatta Pisti fejét.
- Nem fog visszajönni?- kérdezte Pisti.
- Nem.- kapta a nyugtató választ. – Már messze jár.- mosolygott Margit néni, - Most szépen menjetek haza.- és a gyerekeket a kapuig kísérte.
III.
A tragikusra sikeredett szombat délután óta egyik gyerek sem mert kimenni a játszótérre. Féltek, hogy találkoznak az őrrel, és elkapja őket. Szüleik csodálkoztak is, hogy a sokszor égetnivaló rossz gyerekük milyen gyorsan megváltozott, egyik pillanatról a másikra jó gyerekek lettek. Persze idővel elmesélték otthon, mi is történt, és miért nem mernek kimenni játszani. Szerették volna elfelejteni a rossz emléket, de nem ment, még csak most történt, túl frissen élt bennük. Laci is szerette volna azt hinni, hogy ez az egész csak egy rossz álom volt, de mikor kiment az udvarra, hátra a sufniba, ahol kerékpárját tárolta, csak ránézett a hátsó kerékre. Meglátta a villa és fogaskerék közé szorult láncot, akkor rádöbbent a szomorú tényre, hogy nem rossz álom volt, hanem igenis valóság. Direkt nem is tette vissza a láncot a helyére, mert mikor már teljesen abban a hitben volt, hogy meg sem történt az egész, csak ide jött, ránézett a leesett, beszorult láncra, és tényként bizonyult benne a szomorú valóság.
Nyáron még elvoltak valahogy. Közben mentek nyaralni is, és később már a játszótérre is kimerészkedtek, rájöttek, hogy az őr nem fog olyat tenni, hogy minden délután őket keresi az utcákon, a játszótéren. De félelmük őszi kitartott. Ekkor szembesültek egy olyan ténnyel, ami végleg megnyugtatta mindhármukat.
Igazi ősszel köszöntött be az új tanév. Megsárgult, gyönyörű pergő falevelek tarkították a járdákat, utakat, visszavonhatatlanul jelezve a nyár végét. Később megjelentek a káráló varjak is a magasban, a szántóföldeken, és kopaszodó fák ágain, a reggeli dérrel együtt, ami fehérbe öltöztette a tájat. Ebben az időben úgy zajlott a tanítási rend, hogy egyik héten délelőtt, a másik héten délután volt tanítás az alsó tagozatosoknak. A délelőttös héttel nincs probléma, mert még világos van, mikor hazafelé mennek az iskolából. Viszont a délutános hét nem volt jó számukra. Mire véget ért a tanítás, sötétben kellett hazamenniük, és féltek, hogy az őr elkapja őket. Ezt meg is beszélték otthon a szüleikkel, és délutános heteken mindhárom fiúért eljött az édesapja.
Az új tanév beköszöntével, akiknek megadatott a nyaralás, örömittasan mesélték egymásnak élményeiket, a szép emlékeket. Zsoltit, Lacit, és Pistit még az őrhöz fűződő rossz emlék nyomasztotta. Hetek teltek el, de nem igazán tudtak feloldódni, és a nyaraláson szerzett örömöket elmesélni.
Az egyik délelőttös héten, hárman együtt sétáltak hazafelé az iskolából. Miután elhagyták a játékboltot, ahol annak idején a Donald rágót vették, az egyik villanyoszlopon, egy papíron akadt meg a szemük. Odamentek, hogy megnézzék. Egy gyászjelentés hirdette egy ötvennégy éves férfi halálát, és a temetés időpontját. Egyiküknek sem volt ismerős a név, de mikor hazaértek, elmesélték a szüleiknek, mit láttak a villanyoszlopon, és elmondták a megboldogult nevét is. Ekkor könnyebbültek meg, mert a szülők tudatták velük, hogy az őr halálát közli a gyászjelentés. A hírre mindhárman örülni kezdtek, és felszabadultak. Örültek, hogy meghalt az őr. Vele együtt meghalt a rettegés is.
VÉGE.
Edwin Chat
2011.04.30
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Teszett ez a történet kedves Edwin!
Szeretettel: Joli