A betétkönyv 4.
- Szóval ez a helyzet fiam?- kérdezte.
- Igen.- válaszolt határozottan András.
- Akkor hát ha Éva is így gondolja, áldásom rátok.- mondta az öreg, kezet fogott a fiúval, és megölelte. A három nő könnyes szemekkel mosolygott. Éva felállt András mellett.
- Éva, leszel a menyasszonyom?
- Igen.- mondta a lány vidáman, könnyes szemekkel. András elővette a gyűrűket, és felhúzták egymás ujjára.
- Ezeket mikor vetted?- kérdezte Éva.
- Tudod, a piacon, az ékszeresnél.
- Becsaptál, rossz fiú vagy.- mondta Éva, és most már, mint menyasszony és vőlegény csókolták meg egymást. A szülők gratuláltak a gyerekeknek, koccintottak, sok boldogságot kívánva nekik.
- Na most már együnk. Még kihűl.- mondta Tibi bácsi.
- Nem baj apuka, majd belül megmelegszik.- mondta András. Ezen jót nevettek, és nekiálltak vacsorázni.
Vacsora után Éva néninek támadt egy ötlete.
- Pár percre eltűnök, felveszem ezt a csodálatos ruhát.- mondta, és szaladt Éva szobájába átöltözni.
Öt perc sem telt bele, már vissza is ért.
- Hú, de csinos vagy drágám.- mondta a férje.
- Éva néni, olyan csinos ebben a ruhában, hogy ha vacsora előtt veszi fel, magát jegyzem el, nem a lányát.- bókolt András.
- Köszönöm fiam.- mondta Éva néni.
- Kapsz egyet!- fenyegetőzött Éva, és fejbe paskolta vőlegényét.
- Vidd csak fiam, legalább végre nyugtom lesz.- mondta Tibi bácsi a vejének.
- Nem lesz olyan szerencséd öreg.- mondta Éva néni, és ugyanúgy, mint az előbb Éva Andrást, ő is fejbe verte férjét.
- Látod fiam, el vagyunk nyomva. Ez a férjek sorsa.- oktatta az öreg a vejét. Sokat beszélgettek, viccelődtek, jó volt a hangulat.
Az újdonsült jegyespár elvonult Éva szobájába. Megálltak a szoba közepén, átkarolták egymást, és hosszan csókolóztak.
- Drágám, mi lesz holnap estétől?- kérdezte Éva.
- De jó hogy mondod, majdnem elfelejtettem. Sokat gondolkoztam, és úgy döntöttem, hogy felhagyok vele. Nem kezdek magánakcióba. Örülsz neki?- Éva komoly arccal nézte a fiút.
- Örülnék, ha így is lenne.- válaszolta.
- Nem hiszed el?- kérdezte András.
- Miért, te elhiszed?- kérdezett vissza Éva. András zavartan nézte menyasszonyát. Semmit nem tudott válaszolni.
Csütörtök délután mikor Éva hazaért a munkából, elment boltba. Útba ejtette a gyógyszertárat is, és vett három terhességvizsgáló tesztet. Balkezén büszkén viselte a jegygyűrűt, és a kísérőgyűrűt. Izgatott volt, alig várta hogy hazaérjen. Andrással kétszer szeretkezett. Nem védekeztek, de nagyon vigyáztak. Nem hitte, hogy terhes lehet, csak azért vette a teszteket, hogy megnyugtassa magát.
Hazaérve, egyik teszttel a kezében azonnal rohant a fürdőszobába. Most egy kis félelem lett rajta úrrá. Mi van akkor, ha mégis? Megcsinálta az első tesztet, és az eredmény megdöbbentette. A teszt pozitív lett. "- Nincs veszve semmi. A másik kettő biztos negatív lesz."- gondolta. Persze hogy az lesz. Mitől lenne pozitív? Ezért is vett három tesztet, hogy kétségtelenül el tudja dönteni állapotát.
Kiment a konyhába, tett-vett, segített anyjának, próbált nem gondolni a teszt eredményére. Pucolta a krumplit, szeletelte a répát, kockára vágta húst, szinte minden munkát ki akart venni anyja kezéből. Az anyának semmi nem tűnt fel. Azt hitte, azért ilyen szorgalmas a lánya, mert menyasszony lett. Éva ledarálta húst, és megfűszerezte. Mikor állt volna neki összegyúrni, anyja rászólt.
- Kislányom, vedd le a gyűrűket, ne kend össze.
Éva komoly szemekkel, mosoly nélkül nézett.
- Anya, én ezeket a gyűrűket soha nem fogom lehúzni az ujjamról.- mondta, és mindkét kezét belemélyesztette a fűszeres darált húsba.
Mikor már jól összegyúrta a húst a fűszerekkel, formás gombócokat csinált, és nekiállt kisütni a fasírtokat. Mikor mind kisült, megnézte az időt. Több mint két óra telt el a teszt óta.
Újra kiment a fürdőszobába, és megcsinálta a második tesztet. Nézte magát a tükörben. Nézte az arcát, a szemeit. Kipucolta körmeit, megfésülködött, fogat mosott. Lepakolt a piperepolcról, letörölgette, visszapakolt. Csinált mindent, hogy minél később kelljen megnézni a tesztet. Mikor már semmit nem tudott csinálni, belátta, hogy nem húzhatja az időt a végtelenségig, megnézte a tesztet. Az eredmény pozitív. Lecsukta a vécé fedelét, ráült, és nekidőlt a falnak. Arccal felfelé nézett, mint aki Istentől kérdezi:- Miért?
Vacsora után visszavonult a szobájába. Átöltözött pizsamába, és hanyatt feküdt az ágyon. Gondolkozott. Háromból kettő, kettő-null a pozitív oldalra. És ha a harmadik negatív lesz? Akkor kettő-egy, és akkor mennyi az esély, hogy nem terhes? 33%? Vagy akkor is lehet, hogy nem terhes? Ezt nehezen tudta elképzelni, tisztában volt vele, hogy ezek a tesztek elég megbízhatóak. És ha három-null lesz? Akkor egyértelmű, hogy terhes. De nagyon bízott a kettő- egyben, mert így még lehet valami remény.
És más is aggasztotta, nemcsak a teszt. András. Bár a fiú megígérte, hogy felhagy az önbíráskodással, de ezt nem hitte el neki. Úgyhogy ma estétől lesben kell állni. Semmi garancia nincs rá, hogy András pont ma éjjel lép akcióba, de hátha mégis. A sötét szobában fog lesben állni, onnan jól látszik Andrásék háza.
Az est folyamán lassan ment az idő, Éva álmosodni kezdett. 22 óra lesz, még korán van, ha András esetleg ma lépne akcióba. Nyugodtan megcsinálhatja, még a harmadik tesztet.
Ismét a fürdőszobába ment. Most semmivel nem húzta az időt, kettő-null a pozitív javára, felesleges kertelni. Megcsinálta a tesztet, és meg is nézte. Az eredmény pozitív. Már nem lepődött meg, elkönyvelte magában, hogy terhes.
Visszament a szobájába, de nem kapcsolt villanyt. Odaállt az ablak mellé, és Andrásék házát figyelte. Koromsötét volt. Sem a szobákban, sem a konyhában nem világított villany. "- Ügyes vagy drágám. Te édesen alszol, én meg az álommanóval küszködve virrasztok miattad."- gondolta Éva. Fáradni kezdett. Fáradt a lába a sok állástól, néha színes korongokat látott, ahogy a sötétben kápráztak szemei. "- Aludj csak édes. Fel ne kelj, mert elfenekellek."- így imádkozott, reménykedett. Aztán hirtelen észhez tért. Megfeledkezett a fáradtságról, nagyon megijedt, gyomra gombócba ugrott össze. András szobájában felkapcsolódott a villany. Éva megnézte az időt: 23.30.
10.
András felöltözött. Farmert vett fel, trikót, pólót, pulóvert. Rétegesen öltözött, tudta, hogy kint mínuszok röpködnek. Felvette bundás bőrdzsekijét, zseblámpát, és az orvosi szikéjét rakott a zsebébe. Lekapcsolta a villanyt, és kibotorkált a konyhába. Óvatosan mozgott, nehogy édesanyját felébressze. Szép lassan, pár perc elteltével kiért a sufniba.
Éva azt látta, hogy András szobájában elalszik a villany. Talán visszafeküdt, remélte. Körömrágós percek következtek, de mikor meglátta, hogy a sufniban felkapcsolódik a villany, minden reménye elszállt. Most már biztos volt a fájó, szomorú valóságban, hogy ma éjjel András valóra váltja őrölt tervét.
A fiú felkapcsolta a sufniban a villanyt, és odament ahhoz a sarokhoz, ahová a szerszámokat készítette. A zsákot jobb vállára vette, lekapcsolta a villanyt, és elindult.
Mikor András kilépett az utcára, Éva gyorsan kibotorkált a beépített tornácra. Nemsokára meglátta az utcában a fiút, a temető irányába gyalogolva. Éva amilyen gyorsan csak tudott, lábujjhegyen visszaszökdécselt szobájába. Felkapcsolta a villanyt, és sosem látott gyorsasággal öltözni kezdett.
A temetőkapu melletti két méter magas betonkerítésen András átdobta a zsákot, majd átmászott. Mikor bent volt, újra vállára vette a zsákot, és elindult édesapja sírjához.
A lámpával egy pillanatra megvilágította a fejfát, meglátta apja nevét. Elrakta a lámpát, a fejfát kihúzta a földből, és félre tette. Megfogta a lapátot, és nagy erővel nekilátott dobálni a földet. A sír egy új parcellában volt, pár perc járásra Janó birtokától, amit a ravatalozó eltakart, így a fiú nem láthatta, hogy Janó sufnijában ég a villany.
András bizonyította testi erejét, csaknem félig kiásta a sírt, mikor először megállt pihenni. A gödör derekáig ért, nekidőlt a szélének, és nagyokat fújtatva pihent pár percet. Csípős hideg volt, de homlokán gyöngyözött a verejték. Újra nekiállt, és nagy rössel dobálta a földet kifelé. Egy közeli sírkő mögül egy szempár figyelte, és hallgatózott.
Mikor a koporsó tetejét megtisztította, eldobált mellőle még annyi földet, hogy mellé tudjon állni. A lapátot kidobta a partra, és megint pihent pár percet. Aztán elővette a zsákból a pajszert.
- Akkor jöjjön, aminek jönnie kell.- mondta, és elkezdte feszegetni a koporsó tetejét. A fedél könnyen megmozdult, hisz korábban Janó már felfeszegette. Felnyitotta a tetőt, és a lámpával bevilágított a koporsóba. Nem igazán lepődött meg, számított erre a látványra. A koporsó üres volt.
- Tudtam!- mondta hangosan. Agyát elborította az ideg, a gyűlölet, a bosszú.
- Jövök vén pokolfajzat!- macskaügyességgel ugrott ki a gödörből, és elindult Janó birtoka felé. A hallgatózó, leskelődő szempár, mint aki pánikszerűen menekül, elkezdett a temetőkapu irányába rohanni.
A ravatalozóhoz érve András meglátta, hogy a sufniban ég a villany. Eszeveszett rohanásba kezdett, pillanatok alatt odaért.
A sufni ajtó csukva volt, de egy rúgással -melybe minden erejét beleadta-, berúgta úgy, hogy majdnem leszakadt a helyéről. Janó odanézett a zajra, majd kiugrott a bőréből, úgy megijedt.
- Na vén buzi, most megdöglesz!- adta ki dühét András.
- Ki maga, és mit akar?- kérdezte az öreg.
- Ne játszd az agyad te nyomorult! Nagyon jól tudod, ki vagyok!
- András? Alig ismertelek meg. Miben segíthetek?- próbált jópofizni az
öreg. András odalépett hozzá, és akkora pofont adott neki, hogy Janó elterült a földön.
- Állj fel, és vetkőzz!- üvöltötte a fiú.
- Nyugodj meg fiam.- mondta Janó a földön fekve. Remegett a félelemtől.
- Ne merészelj a fiadnak szólítani!- András elkapta a ruhát az öreg mellkasán, és felállította.
- Vetkőzz!- üvöltötte ismét.
- Hadd magyarázzam meg.- könyörgött az öreg.
- Fogd be a pofád! Ha még egy szót szólsz, elvágom a torkodat! Kuss legyen, és tedd, amit mondok! Vetkőzz!
Az öreg félelemtől remegve vetkőzni kezdett, közben András körbenézett a sufniban.
- Szépen van berendezve.- mondta, és egy hirtelen mozdulattal fejbe rúgta az öreget. Janó megint elesett, és bőgni kezdett. Orrából eleredt a vér.
- Jaj de fáááj!- siránkozott.
- Fáj? Hisz még nem is bántottalak. Elképzelni sem tudod, mi vár még rád. - mondta András. Janó fektében egy ásóért nyúlt, de a fiú észrevette, és rálépett az öreg csuklójára. Aztán ugrott egyet, és nyolcvan kilós súlya megtette hatását. Janó csuklója nagyot reccsenve eltört. Az öreg felüvöltött fájdalmában.
- Hát még ez is fáj?- gúnyolódott a fiú. - Akkor mi lesz később?- kérdezte, és felállította Janót. Törött keze tehetetlenül lógott. Egy kézzel elég bénán vetkőzött, jó tíz percbe beletelt, mire anyaszült meztelen lett.
- Na te vén szar! Most feküdj fel oda!- mutatott András az asztalra, ahol Janó a hullákat szokta feldarabolni. Az öreg felfeküdt, nem tudta eldönteni, hogy a félelemtől, vagy a hidegtől remeg jobban. András lekötözte bokánál, deréknál, és mellkasánál. Becsukta a sufni ajtót, és visszament az öreghez.
- Na mesélj szépen, miért üres apám sírja?
- Fogalmam sincs.
- Hogy került a szomszéd város piacára az öltöny?
- Nem tudom.- mondta Janó. A csukott ajtódeszkák résein keresztül négy szempár leskelődött, és hallgatózott.
- A kofa, akinek eladtad, pontos személyleírást adott rólad.- mondta András.
- Csak blöffölsz.- válaszolt az öreg.
- Tanú is van rá, ugyanis velem volt a menyasszonyom.- mondta András, és elővette a szikét.
- Tudod mi ez?- kérdezte, majd válaszolt is saját kérdésére. - Ez egy szike. Van két nagyon jó tulajdonsága. Élesebb, mint a borotva, és nem kell rányomni a vágandó felületre, saját súlyától belemélyed a húsba. Na énekelj csak jómadár!
Janó gondolkozni kezdett. Valami elkerülte András figyelmét. Nincsenek tanúk.
- Ha mindent bevallok, nem bántasz?- kérdezte az öreg reménykedve.
- Ezt nehéz megígérni, de csak így enyhíthetsz a helyzeteden.
- Az új sírokat raboltam ki.
- És mit tettél velük?
Janó mesélni kezdett, közben András leemelt egy bárdot a falról. Janó csak mesélt, mesélt. A fiú odaállt az öreg mellé, és a bárd élét simogatta.
- Mit akarsz azzal?- kérdezte Janó rémülten.
- Semmit, semmit. Csak nézegetem. Szép darab, kiváló munka, látom rendesen karbantartod.
Mikor az öreg mindent elmesélt, a fiú ezt mondta:
- Ezért biztos akasztófát kapsz.
- Ugyan! Mit érsz a vallomásommal? Nincsenek tanúk.- pimaszkodott az öreg.
- Húha, ez nagy hiba. Akkor most mit tegyek? Amiért mindent bevallottál, nem kínozlak egész éjjel, csak megöllek.
- Ezért börtönbe kerülsz, kivégeznek.- mondta Janó félelmében.
- Tényleg? Hogyan? Te mondtad az előbb, hogy nincsenek tanúk. Ígérem gyors leszek, és fájdalommentes.- mondta András, és jól esett neki, hogy az öreg élete csak rajta múlik, és hogy sanyargathatja. Az öreg elbőgte magát. András mellette állva magasba emelte a bárdot.
- Találkozunk a pokolban!
Janó ijedtében, félelmében összeszarta-hugyozta magát. Ekkor kicsapódott a sufniajtó, és egy női hang kétségbeesetten kiáltott.
- Andrááás!!! Ne tedd!- Éva lépett be két egyenruhás rendőrrel, és a rendőrkapitánnyal, aki civilben volt.
- Éva! Te áruló! Becsaptál!- vádolt András, és leengedte a bárdot.
- Te talán nem csaptál be engem?- vágott vissza a lány.
- Nyugalom András.- mondta a rendőrkapitány. - Már félórája itt hallgatóztunk az ajtó előtt. A menyasszonya mindent elmesélt. Az édesanyja semmit nem fog tőlünk megtudni, erre szavamat adom.- majd odafordult az asztalon szarban-húgyban fekvő Janóhoz.
- Hát öregem, rossz hírem van. Vannak tanúk, amint látja öt is. Garantálom, hogy akasztófán végzi.
András odament Évához.
- Becsaptalak, eljátszottam a bizalmadat. Ha egy életre megutáltál, nem szólhatok egy szót sem.
- Én is becsaptalak.- mondta a lány.
- Akkor most mi lesz?- kérdezte András.
- Mi legyen?- kérdezett vissza Éva. Pár másodperc után egyszerre szólaltak meg: - Szeretlek.- mondták egymásnak. Enyhe, fájdalmakkal teli apró mosoly jelent meg arcukon, és átölelték egymást. Az ölelés után Éva a bárdra mutatott.
- Megtetted volna?
- Nem, nincs az az Isten.- válaszolt a fiú. A rendőrkapitány lépett oda hozzájuk.
- András, a járőr kocsi most hazaviszi magukat. Pihenjenek, de délelőtt tíz órára jöjjenek be a rendőrségre. Magukat is ki kell hallgatni, és felvenni a jegyzőkönyvet. Az öreget most őrizetbe vesszük, és bevisszük a fogdára.
- Nekem reggel dolgozni kell menni.- mondta Éva.
- Ne féljen kisasszony, a rendőrség igazolni fogja a napját.- válaszolt a kapitány.
András, és Éva az egyik rendőr kíséretében elindultak a kocsihoz. A kapitány utánuk szólt:
- András, egy pillanat!- a fiatalok megálltak, és megfordultak.
- Ez törvénybe ütközik, amit tett, de kollégáimmal hajlandóak vagyunk szemet hunyni. Állítom, hogy az évszázad bűncselekményét leplezte le. Gratulálok!
András csak egy fáradt mosolyt tudott arcára erőltetni. Örült, hogy vége van ennek a rémálomnak.
11.
A rendőrségen reggel hatkor volt váltás. A két rendőr, akik éjjel a temetőben voltak, hazamentek. Két kopasz rendőr váltotta őket, akik nemrég szabadultak a rendőrtiszti főiskoláról.
Éva és András délelőtt fél tízkor lépett be a rendőrségre. Úgy gondolták, inkább várnak félórát, minthogy késsenek egy percet is.
Egy folyosón keresztül, melyről balra-jobbra irodák nyíltak, eljutottak egy nagy, hallszerű helyiségbe. Innen nyílt a szoba, ahol a kihallgatások szoktak történni. A nagy hall aljzatán parketta volt, az egyik sarokban nagy fikusz. A helyiség közepe táján egy sor műanyag szék, ide leültek.
Háromnegyed tíz körül nyílt a kihallgató szoba ajtaja. Janó lépett ki megbilincselve, törött kezére nem voltak tekintettel, balján, jobbján a két kopasz rendőr kíséretében. András felállt.
- Drágám ne!- mondta Éva, és megfogta a fiú kezét.
- Nyugi szívem, nem lesz semmi baj.- mondta András, és odament Janóhoz.
Gyűlölettel nézett a szemébe. Janó félt, de próbálta nem kimutatni.
- Bánod már, hogy nem öltél meg?- kérdezte a fiútól.
- Már bánom, hogy nem kínoztalak halálra.- mondta András. Janó szája szemtelen mosolyra húzódott. Andrásnak egy pillanat alatt elborult az agya. Felébredt bizarr, vérszívó szenvedélye. Villámgyorsan elkapta az öreget, és mire a két rendőr észbe kapott, addigra elharapta Janó nyakán, ujjnyi vastagon kidülledő ütőeret. Az öreg rongybabaként csuklott össze. A két kopasz rendőr úgy megijedt, hogy elkezdtek menekülni. Aztán az egyik váratlanul megfordult, és lőtt. Társa elrohant. András hanyatt esett a hall parkettáján. A lövés átlyukasztotta tüdejét. Hatalmas légszomja lett, fuldokolva kapkodta a levegőt. Belül forróság árasztotta el szervezetét. A lövésre a rendőrkapitány is kirohant, és az épületben élő, mozgó személy mind összesereglett.
- Andrááás!- üvöltötte Éva, és odarohant vőlegényéhez. Janó két perc alatt elvérzett, de vele senki nem foglalkozott. Éva sírógörcs közepette leült András mellé, és ölébe vette a fiú fejét. Letörölte a vért András szájáról, és megcsókolta.
- Tarts ki drágám, mindjárt itt az orvos.- mondta Éva. András arca merő verejték volt, lihegve vette a levegőt, tüdeje sípolt. Iszonyú fájdalma volt, jól tudta, hogy csak percei vannak hátra. Éva sírt, simogatta, törölgette vőlegénye arcát.
- Semmi esély szívem- nyögte a fiú. - Pár perc, és vége.
- Ne mondj ilyent. Meggyógyulsz.- mondta Éva, aki alig látott a könnyeitől. - Hívjanak már orvost !!!- üvöltötte.
- Drágám, ígérd meg, hogy keresel másik társat.
- Nem!- tiltakozott Éva.
- Nem gyászolhatsz egy életen át.- mondta András. Már a beszéd is nehezére esett. Évára óriási sírógörcs tört.
- Terhes vagyok szívem.- mondta a lány. András mosolyra erőltette száját. Szemeiből könny kezdett folyni, de nem a fájdalomtól, hanem a sajnálattól.
- És mi lesz a neve?- kérdezte.
- Ami neked. Marton András lesz a neve.- mondta sírva Éva.
- Ha pedig lány lesz, legyen Marton Éva.- kérte András.
- Drágám, ígérem, hogy így lesz.- mondta a lány, és törölgette a fiú arcát, puszilgatta száraz, forró ajkait.
- Köszönöm szépen.- nyögte ki nagy nehezen András.
- Szeretlek édes.- mondta Éva.
- Én is szeretlek szívem.- válaszolt a fiú. Ezek voltak András utolsó szavai. Szíve megállt, már nem sípolt a tüdeje. Éva ráborult halott vőlegényére, és keservesen sírt. A kapitány és a rendőrök némán álltak. Éva felnézett rájuk. Levette kabátját, és András feje alá tette. Felállt, és haragosan a kapitány szemébe nézett.
- Gyilkosok!- mondta, és hatalmas pofont adott a rendőrkapitánynak.
Két halott volt a ravatalozó előkészítőjében, András és Janó. András mellett Éva állt, az utolsó pillanatig mellette maradt. Könnyei szüntelenül folytak, simogatta a fiú arcát. András a sötétkék franciabársony öltönybe volt felöltöztetve.
Éva az együtt töltött időkre gondolt. Ma délután lett volna egy hete, hogy megismerkedtek. Ez volt a legszebb időszak Éva életében. És vége, nincs többé. Eszébe jutott a piac, az üdítő a pecsenyésnél, a szeretkezések, minden szép emlék előjött.
Mikor visszavásárolta András a molett nőtől az öltönyt, Éva kivette a betétkönyvet a zsebből. Otthon a fiú eltette az öltönyt a szekrénybe. Éva visszaadta a betétkönyvet, amit András újra a zakó belső zsebébe tett. Ennél a képnél Éva emlékezései megálltak. Finoman benyúlt András belső zsebébe, és kivette a betétkönyvet.
- Ez jó helyen lesz drágám, oda adom édesanyádnak.- mondta, és betette a retiküljébe. Aztán valami égi hang sugallatára megfordult, és odament Janóhoz. Végtelen undorral nézte a dögöt. Az öreg egy kopott bársonynadrágba volt felöltöztetve, és abba a zakóba, amit a piacon kuncsorgott ki a kofától. Éva egy belső hangra hallgatva benyúlt Janó belső zsebébe. Onnan is kivett egy betétkönyvet. Kinyitotta, és megnézte. Bemutatásra szól, tizennégyezer forint van benne.
- Te nyomorult! Ennyiért adtad el András öltönyét?- úgy érezte, rögtön elhányja magát Janótól. Iszonyatos undorral nézte az öreget, majd pofán köpte.
- Rohadj meg te dög!- kívánta, és visszament Andráshoz.
- Drágám, te visszaszerezted az öltönyt, én visszaszereztem az árát. Legalábbis egy részét.- mondta, és Janó betétkönyvét is betette kistáskájába.
- Ez a pénz téged illet. Ígérem szerelmem, szép sírkövet állítok belőle neked. Soha nem felejtelek el.
András temetésén sokan voltak. Anyját, aki tele volt nyugtatókkal, Éva néni, és Tibi bácsi támogatta. A biztonság kedvéért volt mellette egy orvos is. Jelen volt a rendőrkapitány is két rendőrrel, de rájuk senki nem nézett jó szemmel. Nem volt olyan ember, aki ne tett volna valami epés megjegyzést rájuk.
A városból mindenki ott volt András temetésén. Eljött a kollégium igazgatója is, az osztályfőnöke, gyakorlati oktatója, és az osztálytársak.
A temetés után pár nappal a rendőrkapitány lemondott, de mielőtt leadta volna szolgálati fegyverét, fejbe lőtte magát. Temetésén épp annyian voltak, mint Janóén. Sehányan.
1984. Július. A városi temetőben egy fiatal nő ment a sírok között, jobb karján egy 1 év körüli kisfiú ült, balkezében virágcsokor. A szikrázó napsütés sugara megcsillant balkezén lévő jegygyűrűn, melybe ez volt gravírozva: "Tőlem Neked. 1982. Október 28."
A fiatalasszony a sírok közt gyalogolva célhoz ért. Leguggolt, kisfiát letette maga mellé.
- Szia drágám.- köszönt a sírnak. - Andriska, köszönj szépen apucinak.
- Szijja apuszi.- mondta a csöppség.
Éva kivett egy szál virágot a csokorból, és oda adta kisfiának. A csokrot elhelyezte a síron.
- Andriska, add szépen oda a virágot apucinak.- a kisfiú rádobta a virágot a sírra.
- Jaj, te kis ügyetlen.- mondta Éva, és megigazította a virágot. Majd imák sorát mondta el. Mikor végzett, karjába vette kisfiát.
- Szia drágám, kijövünk holnap is.- köszönt el halott vőlegényétől.
A sírok között elindult hazafelé, de pár lépés után egy kellemetlen emlék jutott eszébe. Hirtelen megállt, megfordult, és ijedten a fejfára nézett. A fejfa ugyanúgy állt, ahogy a temetés napján le lett szúrva. Éva szívéről nagy kő esett le.
Edwin Chat
2003-2005.
VÉGE.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
