Gyerekkoromban még nem volt internet, mobiltelefon, számítógép. Színes tévét, és autót is csak a módosabb családok engedhettek meg maguknak. Mégis boldogok voltunk. Tudtunk örülni az életnek, önfeledten játszottunk. Mert megkerestük magunknak a szórakozás lehetőségét.

   Szinte mindig a tilosban jártunk. Bemásztunk az óvoda udvarába hunyót játszani, a homokozóban homokautókat építettünk, amikbe bele lehetett ülni, mackófelsővel csimbókot fogtunk, gyufásdobozba tettük őket, és hallgattuk, ahogy a doboz oldalát kaparásszák. Bokrokról hosszú, egyenes ágakat törtünk, gyúrtunk sárt, és már lehetett is parittyázni. Felmásztunk a gesztenyefára, vártuk a buszt. Mikor elhaladt a fák alatt, a tetejét megdobáltuk gesztenyével.

   Városunkban akkor még nem volt strand, lejártunk a Csőhöz fürödni, amit táblák jeleztek, hogy üzemi terület. Kövekből gátat építettünk, hogy minél magasabb legyen a vízszint. A kövek közti hézagokat sárral, fűvel tömítettük el. Rengeteget bicajoztunk, az elengedett kormánnyal bicajozás természetes volt számunkra. Sokszor versenyeztünk, ki tudja gyorsabban körbebicajozni az óvodát. És a foci, a tengó, a lábtenisz. A játszótéren volt egy ketrec, a Dühöngő, megannyi rangadó, győztes diadal szentélye. Ahol oly sok gólt lőttem, ahol én lehettem a Nyilasi, a Maradona.

   Ruházatunk, lábbelink bírták a strapát. Elég volt esni egy jó nagyot bicajjal, és máris szakadt a mackóalsó, lehorzsolódott a bőr. De probléma nem lett belőle, ugrás vissza a bicajra, és gyerünk tovább. Viszont az esti fürdés kellemetlen volt, a melegvíz csípte a horzsolt sebet.

   A játszótérrel szemben a mai napig van egy bolt, ide jártunk kólát, jégkrémet, rágót, fagyasztott szilvát venni. A golyó alakú, gyümölcsízű rágó egy forint volt, ha jól emlékszem, a kóla három forint, vagy még annyi se. A fagyasztott szilva azt hiszem tíz forint felett volt, ezt már ritkábban vettünk. Az öt forintos Donald rágóra is többen dobtuk össze a pénzt.

   Mikor a Pannónia lakótelep épült, itt volt a grund. Imádtunk a kockaépületeken játszani. A szerkezetkész épületek körbe voltak állványozva, az alapból kiszedett föld jó egy méter magasan vette körül. Ide ugráltunk ki az első, második emeletről, nehogy elkapjon a fogó. Minden emeleten szalagok lógtak a mennyezetről. Az épületet átjáró szél nekicsapkodta a plafonnak, tisztára olyan hangot adott, mintha jönne valaki. Sokáig féltünk, mire észrevettük a cselt. Egyszer épp a negyedik emeletről jöttünk le, megálltunk a lépcsőn, és összenéztünk. – De rossz lenne, ha most itt lenne az őr.- mondta valamelyikünk. Mentünk volna tovább, de nem tudtunk, mert az őr ott állt előttünk. Egyik barátomat a fülénél fogva vitte hazáig, aki visított, mint egy kis szopós malac. Ez az egy alkalom volt, hogy az őr elkapott minket. Sokszor meg lettünk kergetve, ilyenkor nagyon féltünk, menekültünk, szívünk a torkunkban dobogott. Bármi épült a városban, a lakótelep, a laboratórium, az ABC, a gázműves épület, nekünk mindig ott kellett lenni.

   Mi még Magilla gorillán, Bob és Bobeken, Kengyelfutó gyalogkakukkon nőttünk fel. A nagy filmek közül imádtuk a Weissmüller féle Tarzan filmeket, a Négy páncélos és a kutyát. Magyar filmek közül, Az öreg bánya titka, Kántor, Indul a bakterház, és sok-sok ifjúsági film. Na és a zene. A 81-es Táncdalfesztivál, ahol nyert a Limbó-hintó, de ott volt még a Bábu vagy, Homok a szélben, Szóljon hangosan az ének, és a többi remek sláger, melyeket emberek játszottak hangszereken, a saját hangjukon énekelve.

   Aztán jött valami, ami utolérte a várost, a felhőtlen gyerekkort. Valami, amire nincs gyógyszer: az IDŐ. Az építkezések elkészültek, a Csövet lefenekelték, medrét benőtte a gaz, a nád. A játszóteret átépítették, a Dühöngő helyén butikok sorakoznak. Az ABC, és az óvoda a mai napig megvan, csak külső színben, és tulajdonosban változott. A parkban megnőttek a fák, velünk együtt. A fatörzsbe vésett szerelem egy nagy kivehetetlen folt, egy sötét seb, amit még annak idején mi faragtunk kisbicskával.

   Végezetül hadd szóljak egy kedves öregemberről. Szűcs bácsi vak volt, mindig a Gesztenyésen sétált. Szerettük őt, nem volt alkalom, hogy ne mentünk volna oda hozzá. Mindig mesélt, énekelt valamit. Az éneklésbe úgy beleélte magát, hogy még táncolt is hozzá. Egyik aranyos énekét megtanultam, ami itt van a fejemben, legalább huszonöt éve:

                       Diófából csináltattam egy tili-taligát,

                      Beültettem a szomszédasszony Kiti-Katiját.

                      Nehéz volt a Kiti-Katikának a vili-valaga,

                     Összetört a Kiti-Katika alatt a tili-taliga.

   Most itt ülök a számítógép előtt, és nem tudom kihasználni. Nem úgy, mint gyerekkorom lehetőségeit, ahol egy perc unalom nem volt, ahol mindig történt valami. Mert megkerestük magunknak a szórakozás lehetőségét. Köszönöm Istennek, szüleimnek, gyerekkori barátaimnak, hogy ilyen csodás gyerekkort kaptam. Testem felnőtt, de szívem-lelkem örökre gyerek marad. Átépíthetik a játszóteret, beépíthetik a Grundot, de egyvalamit nem lehet megváltoztatni. Az Édes Gyerekkor Emlékét, amit a szívemben őrzök.

                                              VÉGE.

                                         Edwin Chat

                                         2007.03.31.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó 2 hozzászólás

2014.06.30. 17:02 Orsovay Alajos Tisztelt Edwin! Magának köszönhetem hogy megtaláltam édesapám emlékét az Elsö Világháború idejéböl, amikor Ö, 1916-ban, mint önkéntes Pozsonyba ment katonának. Eszembe jutott a nóta dallama, de nem a szövege, utána, amikor törtem a fejemet, eszembe jutott elöször a "Kiti-Katika", után pedig a "Tili-Taliga".  Beírtam ezt a pár szavat a "Google"-be és megjelent az "Edwin Chat - Legédesebb emlék  a gyerekkorrol", ezzel a fenti strófával!! Maga azt írja hogy ez az emlék több mint 25 éves (a dátum szerint már több mint 32 éves) - Az én emlékem már több mint 50 éves, hiszen az apám ezt az 50. évek derekán mesálte el. Köszönöm szépen! Csdak egy pár szót magamrol: Mi  eljöttünk otthonrol 1944-ben és 1948-ban emigráltunk Braziliába, it jártam az iskoláimat. A pályafutásom túl nyomó részét oitt töltöttem, de dolgoztam több alkalommal külföldön is. Orsovay Alajos Válasz: Tisztelt Orsovay úr! Élménnyel olvastam sorait. Nagy öröm számomra, hogy távolról is látogatják honlapomat, és külön öröm, hogy a Legédesebb emlék című szösszenetem segített Önnek.  Minden jót kívánok! Tisztelettel: Edwin Chat.

2014.05.03. 18:32 Kuzma Julianna Drága Edwin! Komolyan mondom megkönnyeztem ezt az írásodat. Azonkívül hogy csodálatosan írtad le gyermekkorod legszebb emlékeit, sok szép dolgot jutatott eszembe a saját gyemekkoromból. Csodás írás! Köszönömhogy olvashattam. Üdv: Juli Válasz: Kedves Juli!    Örülök, hogy itt jártál. Bár ez az írásom egyszerű, és kissé száraz, de azt hiszem lényegretörő. Gyere máskor is.   Üdv: Edwin.