Még hirtelen az jutott eszébe, hogy a kollégák látták-e az ő pókját, és a hálóba írt számokat. Biztosan nem, mert akkor mondták volna, és lehet, hogy közülük valamelyik állat lemosta volna onnan a pókot a hálójával együtt, ugyanúgy cselekedett volna, mint mikor a folyosón akarták agyontaposni az egeret. Nem foglalkoznak ők ilyen dolgokkal, biztos nem is vették észre. Ha esetleg valamelyikük abban a fülkében zuhanyozna, akkor lenne rá esély, hogy észrevette, de mivel csak Marcell fürdik ott, szinte nulla az esély, hogy rajta kívül bárki is látta volna az okospókot. Ez a kifejezés már talán nem meglepő a mai világban, mikor már minden okos, az emberek meg egyre hülyébbek. Van már okostelefon, okoscipő, talán okosnyakkendő is, ami megköti saját magát, és ha túl okos, akkor meg is folytja gazdáját, főleg ha az egy bélpoklos bankár. És minden bizonnyal nemsokára lesz okosszalvéta is, és belátható időn belül feltalálják az okosmoslékosvödröt is. Viszont az évszázad forradalmi találmánya az okosvécépapír lesz. Marcellnek már herótja van ettől, hogy minden tárgyat az okos jelzővel illetnek, holott semmivel nem tudnak többet, mint a régiek. Annyi a különbség, hogy nagyobbak, nehezebbek, drágábbak, és lényegesen hamarabb tönkremennek. Viszont jó lenne már feltalálni az okosembert is. Nagy szüksége lenne rá a világnak. Az okosember, aki talán nem is okos, csak egyszerűen normális, de ez már okosnak számítana a maiakhoz képest. Mindenesetre jól elkalandozott a póktól és a kollégáktól idáig. Nincs ezzel baj, rosszat nem tett, de sok haszna sem volt. Egy gondolat született agyában, amint hazaér, felírja az eddigi számokat, melyeket a pók a hálóba szőtt. Talán van valami lényege, értelme, csak rá kellene jönni. Marcell azt is észrevette, hogy a pók mintha kicsit más lenne, mint korábban. Kisebb, lábai görbébbek, mintha öregedett volna. Vagy csak éhes lehet, elképzelhető, hogy napok óta nem került préda a hálójába. Majd talán őt fogja bekebelezni egy hatalmas hálóval, és Marcell hosszú hónapokig biztos eleség lesz a pók számára. A viccet félre téve, lényeg, hogy fel kell írni a számokat, aztán esetleg kezdeni velük valamit. Ez nem nagy dolog, nem kell hozzá internet, se más marhaság, csak egy papírdarab, és egy toll, esetleg rossz ceruza. Meg kedv, hogy Marcell hajlandó legyen megtenni ezt a hatalmas feladatot, picsameresztés közben a tévé előtt, két korty sör között. Talán lesz ennyi ideje, és energiája, hogy két számot a papírra firkantson.
Gyorsan köszöntött be a szerda is. Az idő mindig gyorsan megy, ha otthon van az ember, és azt csinálja, amihez kedve van. Marcell már rohadtul unta a munkáját, legszívesebben hagyná az egészet, hazamenne, és csak pihenne hosszú heteken keresztül. De nem lehet, csinálni kell, és a pokolra kívánja a munkadarabot, az esztergapadot, és a főnökét is, aki néha fütyörészve elhalad mögötte, és vigyorogva tekint Marcellra. Ilyenkor Marcell úgy képen tudná törölni. Vagy a főnök kezét befogná az eszterga tokmányába, majd a legnagyobb fordulatra kapcsolva beindítaná. A főnököt pillanatok alatt szétverné a gép, és vérével, belső szerveivel dekorálná ki a gép mögötti csempézett falat. Ez olyan gondolat, amit úgysem tesz meg az ember, csak gondolja, mikor a hócipője tele van mindennel, ami a munkahelyen zajlik. Alapjába véve nincs gond a főnökkel, nem rossz ember, de Marcellnek most nagyon elege an mindenből, és a nagy munka végét nem látja, jelenleg úgy érzi, soha nem lesz ennek vége. De még mindig jobb sora van, mint kollégáinak, akik a kint a szabadban, a hőségben dolgoznak egész nap, nyakig begombolkozva, mert a munkavédelem ezt írja elő. És nincs mese, be kell tartani, ha nem akarnak maguknak jelentős büntetést. Sajnos tűrni kell, a fizetés büntetés nélkül is kevés.
A nap végén Marcell a zuhanyfülkébe lépve azonnal a sarkot figyelte. Egy újabb számot látott, a 36-ost. Talán ez a legszebb férfikor, gondolta. És csak most, a szám láttán jutott eszébe, hogy az eddigi számokat elfelejtette felírni. Szerencsére még emlékszik rájuk, úgyhogy amint hazaér, az lesz a második, hogy felírja őket, első a sör.
- Szevasz okospók! – köszönt neki, persze semmiféle reakció nem érkezett. Marcell nem is foglalkozott tovább vele, fürdött, lemosta a testét. Gondolatai viszont dolgoztak. Szerette volna tudni, mik ezek a számok. Hirtelen saját életében kutakodott, de nem talált összefüggést. Dátumokat jelentene? De hát harminchatodika nincs. Hónapok sem jöhetnek szóba, mivel csak tizenkettő van belőlük. Talán a hetek, azok igen, elképzelhető. A harmadik hét régen eltelt, a tizenkettedik is. A harminchatodik hétig meg van még egy kis idő, így az év közepén. Ezen a vonalon haladva, arra próbált visszaemlékezni, mi történhetett a harmadik, és a tizenkettedik héten. Ez nem fog menni, sokszor arra nem emlékszik, tegnap mi történt. És azt se tudja, hogy a munkahelyi események között kell kutakodni, vagy az otthon történtek között. Megint ott tart, hogy sehol. Végre van egy szál, ami esetleg ésszerű magyarázat lehetne, de nem tudja, merre induljon el rajta, és hát annyi időt lehetetlen visszaemlékezni, úgyhogy az ötlet, a gondolatmenet hiába jó, úgy néz ki, halott dolog. Itt megint megtelt az a bizonyos hócipő, és visszatért a régi gondolat, hogy megöli a pókot. Bár tudta, ezt úgysem teszi meg, de a jelen pillanat ezt diktálta neki. Majd lesz valahogy. A lényeg, hogy hazaérve fel kell írni a három számot, mert el fogja felejteni. Ha pók minden nap bele sző a hálóba egy számot, azokat nem lehet a végtelenségig fejben tartani, ha nem írja le, előbb-utóbb elfelejti őket. Talán nem is lenne rossz. Elfelejteni a számokat, kinyírni a pókot, és egyáltalán elfelejteni ezt az egész eszetlen históriát. Vajon mi lenne, ha ez nem vele történne meg, hanem valamelyik kollégájával? Lehet, hogy nem lenne titok, vagy soha nem került volna nyilvánosságra a dolog, mert az illető kolléga, Marcellal ellentétben, már az első pillanatban megölte volna a pókot. De most nem más kollégáról van szó, hanem róla, és ő kíváncsi a végkifejletre, úgyhogy a pók ismét amnesztiát kap, megint megússza a fulladásos halált.
Végzett a zuhanyozással, de még állt egy ideig a fülkében, hagyta, hogy a kellemes hőmérsékletű víz simogassa testét. Enyhén dülöngélve mozgott jobbra, balra, mint aki lassúzik a kedvesével. Kezeit a háta mögött összekulcsolta, és élvezte a víz kényeztetését. Lassan felemelte a fejét, és a mennyezetre nézett. Ott is volt néhány pók, a helyhez képest meglepően sok. És lényegesen nagyobbak, mint az ő okospókja. Nem kizárt, rövid időn belül éhen pusztulnak ebben a helyiségben, hacsak nem eszik meg egymást. Ezt sem tudta, hogy vajon a pók eszik-e pókot. Ez csak röpke gondolat, nem fog utána nézni a neten, mikor még egyszerű kérdésekre sem talált választ. Meglehetősen szellősnek, és foghíjasnak találta a neten elért keresési eredményt a pókokkal kapcsolatban. Szerencse, így is teljes életet él, hogy nem kapott választ a kérdéseire, ezért nem is firtatja tovább, de ha valaki az orra alá dugna néhány oldal információt a pókok életéről, gondolkozás nélkül elolvasná.
- Na, jó, elég volt. – morogta maga elé, és elzárta a csapot. – Holnap megölöm a pókot. Életemben nem volt annyi gondom, mint most ezzel a soklábú, nagy hasú élőlénnyel.
Igyekezett hazafelé, mert igencsak esőre állt az idő, feltámadt a szél. Hideg nem volt, de szerette volna elkerülni, hogy bőrig ázzon, ez sikerült is neki. Táskáját a fogas alatti kis cipős szekrény tetejére tette. Lábbelijét lerúgva, nagyjából elrendezte a kétajtós kis bútor mellé. Azonnal a számítógéphez ment. papírt, tollat vett elő, és leírta a számokat. 3, 12, 36. Egyelőre ennyi. Talán holnap is lesz egy szám. Vagy az is lehet, hogy semmi nem lesz. Elpusztul a pók, vagy elköltözik máshova. Annyi minden történhet még holnapig, kár is rajta agyalni. És bosszúsan vette észre, hogy egyre többet gondol a pókra, gondolkozik azon, mi legyen a sorsa, vagy mi lesz az eljövendő napokban. Jobb is, hogy nem mondta el senkinek, őrültnek tartanák. Ádám biztos nem, de nem baj, ha ő se tud mindig mindenről. Majd talán egyszer elmeséli neki, attól függ hova vezet ez a pók sztori, és mi lesz a vége. Már ha túléli. Ezt végképp abszurdnak találta, hogy a pók megegye őt. El is nevette magát ezen a gondolaton. Hisz ő már kétszer megkegyelmezett neki, akkor a pók nem lehet olyan hálátlan, hogy felfalja Marcellt. Elvégre egy okospókról van szó.
Úgy döntött, bebiztosítja, hogy véletlenül se gondoljon a pókra, és jól berúg. Ehhez nagyon sokszor nem kellet indok, csak egy primitív ötlet, de most megteszi, valószínűleg segíteni fog.
Sorra nyitotta a sörös dobozokat, és nyakalt, mint egy barom. Néha megfejelte egy-egy fél decivel. A várt hatás nem maradt el. Úgy berúgott, felállni nem tudott a fotelből. Még csak délután fél hét van, de már holt részegen alszik a tévé előtt. Így legalább kialussza magát holnapra, és remélhetőleg a munkahelyen nem lesz gond. A főnök nem szokott szondáztatni, és ha esetleg látszik valakinek az arcán, a szemein, hogy másnapos, abból nem szoktak ügyet csinálni. Elő is fordult vele párszor a korábbi években, és még mindig itt dolgozik, nem rúgták ki. Nem beszélve arról, hogy a főnök is megissza a magáét, amit nem rejt véka alá.
Sajgó fővel ébredt csütörtök reggel, úgy érezte, majmok bokszolnak benne. Rögtön a telefonért nyúlt, megnézte mennyi az idő. Szerencséjére még csak fél öt van. Nem aludt el, hogy elkéssen, ugyanis este nem állította be a telefont ébresztőjét. Fel akart állni, ekkor érezte, hogy mindene sajog, nem csak a feje. Nagy nehezen kecmergett ki a fotelból, hirtelen ki se tudott egyenesedni, és az első pár lépéseket is csak sántítva tudta megtenni. A vécét vette célba, hogy végre kiürítse magából az est folyamán megivott söröket. Utána konyhába ment, hogy főzzön egy lórúgás kávét.
- Nyavalyás pók, így kicsesztél velem! – mérgelődött, mintha az lenne a hibás. A pók nyilván nem volt ott, és nem fogott pisztolyt Marcell fejéhez, hogy rúgjon be.
A fürdőkádban állva zuhanyozott, langyos vízzel, ez jól esett másnapos testének, és a kávé is megtette hatását, de tudta, pár órának még el kell telnie, hogy teljesen rendbe jöjjön. Kis öröm, hogy a kávé és a zuhanyozás óta állapota jelentősen javult.
Életkedv nélkül, tompa aggyal állt neki ennivalót pakolni. Megint vajat kent több szelet kenyérre, ám most tett közé szalámit is. A megbarnult, megkeményedett turista darabot kidobta a hűtőből. A jó ég tudja mióta hevert ott.
A munkahelyen üdvözölte kollégáit, mindegyikkel kezet fogott, mint minden reggel, majd a szódagéphez lépett.
- Mi van Marcell, ég a pokol? – kérdezte vigyorogva az egyik munkatárs.
- Ja. – felelt röviden, tömören, és állapotát nem is tagadhatta volna. Szemei vérben úsztak, arca is úgy néz ki, mint a mosott szar. Három deci hideg szódát küldött le, jól esett neki. Tudta, hogy még párszor meg fogja ezt ismételni. Másnaposan jól esik, és kell is a hideg szóda. Ő nem híve annak, hogy kutyaharapást szőrével. Van, aki a savanyú lére esküszik, Marcellnál a hideg szóda a nyerő, az az igazi gyógyír a másnaposságra. Tisztában volt vele, hogy hosszú lesz a nap ilyen állapotban, főleg azért, mivel a fotelban aludt el, nem igazán pihente ki magát. Mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy ma reggel Marcellt a skatulyából rántották ki.
Szerencsére jó hírt kapott napközben. A kollégák jól haladtak az elmúlt napokban az üzemi munkával, ezért mától már nem kell túlórázni, háromig vannak, aztán mennek haza, a rendes munkaidő leteltével. Marcell nagyon megkönnyebbült a hír hallatán, és örült is neki. Amint hazaér, semmit nem csinál, lefekszik, és alszik másnap reggelig. Sört most a háta közepére se kíván, és a mai számot sem írja fel, amit majd a hálóban talál a póknak köszönhetően. De még az se biztos, hogy lesz benne egyáltalán valami. Nem is érdekelte, másnapossága most a legnagyobb baja, úgyhogy, se pók, szám, háló, sör nem érdekli, csak a mielőbbi hazatérés, és a nagy alvás.
Ebédnél már jobban érezte magát, a másnaposság elmúlt, de sejtette, hogy három óráig az idő lassabban fog eltelni, mint ahogy a délelőtt telt. Persze, így szokott ez lenni, de megérdemli, ha már ilyen nagy marha volt, hogy pillanatok alatt elintézte magár a sörökkel, és a felesekkel. Hirtelen az is megfordult elméjében, hogy odamegy a főnökhöz, és valami gyors, rögtönzött hazugsággal elkéredzkedik. Ez a dolog viszont sántít, mert reggel látta mindenki, milyen állapotban van, és ha tényleg sürgős dolga lenne, akkor azt már reggel megemlítette volna, nem most, az utolsó pillanatban. Esélytelen az ötlet, mindenki tudja, hogy másnapos, más komolyabb gond nincs. El is vetette az ötletet, és beletörődött, hogy még ezt a bő két órát ki kell bírni, túl kell élni.
Mint aki hadifogságból szabadult, oly megkönnyebbülten lépett az öltözőbe. Nem gondolt semmire, csak vetkőzött, ruháit a szekrénybe akasztotta, és tűzött a zuhanyfülkébe, minél előbb tisztálkodni, és hazaérni. Persze a sarokba szőtt háló nem kerülte el a figyelmét. Odapillantott, és most is szerepelt benne egy szám, a 44-es.
- Jól van pók, okos vagy, csak tudnám, mi a célod ezzel. – dünnyögte, és nem is foglalkozott vele tovább. Sikálta testét, végtagjait, hajat is mosott, aztán az időt nem húzva kilépett a fülkéből amint végzett. Gyors öltözködésbe kezdett, és mintha tényleg sürgős dolga lenne, elviharzott.
Hazafelé kísértést érzett, hogy vegyen pár doboz sört, de legyőzte, elhessegette ezt az ötletet, nem akar még egyszer egy ilyen másnapos poklot átélni. Az eredeti tervhez tartotta magát, és véghez is vitte. Azonnal hazament, ledobta táskáját, cipőjét, és ruhástól elterült az ágyon. Szomorúan vette tudomásul, hogy nem tud aludni, csak forgolódik, olyan kényelmetlen az egész ágy, nem találja a megfelelő, ideális pózt, hogy aludni tudjon egy nagyot. Szerencsétlennek érezte magát, hogy még aludni se tud normálisan. Aztán visszagondolt a hírre, mikor megtudta, hogy nem kell túlórázni, azért annyira mégsem szerencsétlen. Most úgy érzi, nem élte volna túl a napot, ha ötig kellett volna dolgozni. Persze ez is túlzás, de testileg, lelkileg kikészült volna, de így jó, ahogy történt, és semmi nem érdekli, csak aludni szeretne.
Bárhogy is próbálkozott, csak nem akart sikerülni az alvás. Bekapcsolta a tévét, és egy zenei csatornára tette, hátha a kellemes dallamok segítenek neki elaludni. Szerencséjére jó időszakot fogott ki, jó kis dalokat adtak éppen. Jóleső érzés volt feküdni az ágyon, hallgatni a zenét, nem törődni a világgal, és semmivel sem, de az alvás csak nem akart eljönni. Mérgében felkelt, és nagy tehetetlenségében felírta a mai számot is, a 44-est. Még a negyvennegyedik hét is messze van, gondolta, már ha egyáltalán heteket jelölnek ezek a számok. Nem folyt bele, nem érdekelte most, mindenáron csak aludni, így hát újra elterült az ágyon. A plédet kicsit magára húzta, és végre talált egy kényelmes helyzetet. Meg sem mozdult, akár egy fadarab, és mivel nem tudott elaludni, csukott szemmel pihent, ez is jól esett neki. Azt nem tartotta valószínűnek, hogy reggelig fog aludni, amúgy is öt-hat óra alváshoz van szokva. Minden bizonnyal felébred estefelé, éjjel meg majd csak forgolódik újra, mert nem lesz álmos. Ezt jól elintézte, csak magának köszönheti. Nem baj, holnaptól minden rendben lesz, csak ezen az éjszakán legyen túl.
Gondolatai mindenfelé jártak, csak a pók nem jutott eszébe. Nem is kér belőle, vannak attól sokkal kellemesebb dolgok is. Épp elhunyt édesanyjára gondolt, vissza a gyerekkorra, a régi, szép karácsonyokra, és rengeteg minden édes emlékre. A hajókirándulásra, ahova édesanyja vitte el Marcellt, csaknem harminc évvel ezelőtt. Jól estek lelkének ezek a gondolatok, a régi emlékek felidézése. Egy könnycsepp buggyant ki szeméből, mégis mosolygott. Az emlékek, melyeket édesanyjáról őriz, ha rövid időre is, megszépítették a vad valóságot. Ugyanabban a testhelyzetben maradt, ahogy másodszor lefeküdt. Megtörölte arcát, fejével még kicsit helyezkedett a párnán, majd az édes emlékek kíséretében sikerült elaludnia.
IV.
Pénteken frissen ébredt, úgy érezte egész jól sikerült kipihennie magát. Jó a közérzete, a kedve, az idő is jó odakint, és valószínűleg még jobb lesz napközben, és nem utolsó szempont, hogy itt a hétvége, legyűri még ezt a nyolc órát, ami előtte áll, aztán övé a világ. Nagy kedvvel készülődött, pakolta a kaját a táskába, ritka ez őnála. De hát néha ő is megérdemli ezt. Szépnek látta a világot, kedve az egekig szárnyal, és oly izgatottnak érzi magát, mint egy szerelmes kamasz, pedig semmi extra nincs a mai napban, csak annyi, hogy kipihente magát, és hétvége van.
A munkahelyén, ahogy elérkezett a hét óra, már indította is az esztargagépet, bekapcsolta a rádiót, de fel kellett hangosítania, hogy hallja a gép zajától. Még a gép dolgozott, kiment az udvarra, egy cigire, majd visszament, és végezte dolgát. Mindenki észrevette rajta, hogy szuper a kedve, ugyanúgy, mint a másnaposságot, szánalmasnak gondolták, mert ismerik már annyira Marcellt, tudják róla, hogy mivel hétvége van, ha hazamegy megint be fog rúgni, jobban a szokottnál. Ő ezekről a gondolatokról mit sem tudott, de ha tudott volna, sem érdekelné, gondoljon mindenki amit akar, ő meg úgy éli az életét, ahogy neki jó.
Hamar eltelt a munkaidő, fél háromkor már mindenki csak állt, és beszélgettek. Az egész társaságnak jó a kedve, vigyorogva beszélgettek, amit néha hatalmas, kollektív röhögés kísért. Marcell is ott volt köztük, de ő nem beszélt, csak hallgatta a többieket, viszont röhögött velük együtt. Néhányan egy kis sörözést beszéltek meg nagy hirtelen, közvetlen munka utánra, Marcellt senki nem hívta, de nem is ment volna. Jelen pillanatban nem akar ő inni, bár majd estefelé biztosan fog otthon, és be is csápol rendesen, ahogy azt korábban kollégái gondolták róla.
A zuhanyzóba ismét egyedül lépett be, szokás szerint mindenki elment már, csak ő van itt, rendszeres utolsó. Nem gondolta volna, hogy a jókedv, és a hétvége mellé még a pók is fog egy plusz meglepetést okozni. Természetesen ott volt a hálóban egy újabb szám, mint ahogy eddig minden nap, de most más valami is volt mellette. Egy ábra, ami szintén jól felismerhető. Egy négylevelű lóhere. Megdöbbent, és pár pillanatra lebénította a látvány. Ez túltesz mindenen, ami eddig történt, amiket a pók okozott. De hogy Marcellt mindez az őrületbe kergette volna, inkább elkezdett ésszerűen gondolkozni. Nem kellett sokáig, hamar rájött a megoldásra. Mivel a négylevelű lóhere szerencsét hoz a monda szerint, és a héten kapott öt szám nyilvánvalóan lottószámok, Marcell megállapította, hogy be kell térnie egy lottózóba. Az ötödik szám a 81-es, és mellette a négylevelű lóhere. Így már rendben van a dolog, hogy tudja a megoldást, de az még mindig elképesztette, egy pók hogyan lehet képes ilyesmire. És miért pont most, miért pont vele? Ezekre úgysem fog soha választ kapni, gondolta, bár nagyon szeretne. És még meg akarta ölni ezt a pókot, nem is egyszer, pedig megadta a lottószámokat. Tény és való, Marcell el tudná viselni, ha nyerne a lottón, és nem két találatra gondolt, hanem egy ötösre. Nincs neki olyan szerencséje, hogy ez bejöjjön, főleg így, hogy nem lottózik. Viszont ma este mindenképp bemegy a lottózóba, és megjátssza ezt az öt számot, amiket a pók szőtt bele a hálójába naponta. Ügyes kis jószág, meg kell hagyni, napi egy szám, pont péntek délutánra az utolsót. Még van idő kitölteni a szelvényt, Marcell tudomása szerint, szombat délig lehet feladni, úgyhogy abszolút nincs elkésve. Hacsak közbe nem jön valami. Jelen pillanatban csak a halált tudta elképzelni, mint zavaró tényezőt, ami meggátolhatná abban, hogy feladja a szelvényt ezekkel a számokkal, de nagyon kevés esélyt látott erre. Az is eszébe jutott, hogy feladja a szelvényt, és nem nyer. Mert semmi garancia nincs arra, hogy a pók által megadott számokat fogják kihúzni. Próba szerencse, bízik a jóban, bár kevés esélyt lát, de miért adta volna meg a pók ezeket a számokat, ha nem ezek a nyerők. Csakis nyerőszámok lehetnek.
Ma nem megy a boltba sört venni, legelső útja a lottózóba viszi. Feladja a szelvényt, és türelmetlenül várja a szombat estét. Mielőtt elindult az öltözőből, szokás szerint végigtapogatta magát, megvan-e mindene. Bosszúsan vette tudomásul, hogy pénztárcája nincs sehol. Minden bizonnyal otthon felejtette. Nem örült neki, most nem mehet azonnal a lottózóba, előbb haza kell menni pénzért, és újra elmenni otthonról, ezt sose szerette. Volt olyan nem egyszer, hogy hazafelé elfelejtett kenyeret venni, és csak otthon jutott eszébe, de nem ment vissza, inkább nem evett, de akkor se mozdult ki otthonról, ha már hazaért. Ez lehet lustaság, vagy a boltok elleni utálat, mindenki gondolhat, amit akar, Marcell ilyen, és kész.
Hazaérve meg is találta a pénztárcát, a cipős szekrény tetején. Reggel kikészítette oda, csak elfelejtette betenni a zsebébe. Még belépett a szobába, és bekapcsolta a tévét. Hadd szóljon, pár perc alatt visszaér. Volt már olyan is, hogy két napon keresztül egyfolytában ment a tévé, éjjel nappal. Jó márka, bírja a strapát. Pótolta a hiányosságot, és zsebre tette a pénztárcát. Indult volna a lottózóba, mikor megszólalt a mobiltelefonja. A kijelzőn főnöke nevét pillantotta meg. Csak egy dolgot tudott elképzelni, miért is hívja a főnök, sajnos ez be is jött.
- Helló főnök! – szólt bele.
- Szevasz, Marcell! Figyelj! Be kellene jönni. Üzemzavar. – még csak ez hiányzott, futott át Marcell agyán.
- Nagyon sürgős.
- Mi a baj? – kérdezte Marcell.
- Saválló alátéteket kell esztergálni. – közölte a főnök. Marcell ebből tudta, hogy nem öt percről van szó, hanem órákról.
- Be tudsz jönni? – kérdezte főnök.
- Igen, persze, indulok azonnal.
- Köszönöm szépen, fél órán belül érj be légy szíves.
- Oké főnök, szevasz. – köszönt el Marcell, és kinyomta a telefont. Hát jó, bemegy ő, ha kell, de közben útba ejti a lottózót. A fél órába bőven belefér.
Szerencséjére kevesen voltak éppen a lottózóban, így hamar végzett. Megjátszotta a pók számait, a szelvényt gondosan eltette, majd kocsiba ült, és három perc alatt beért a munkahelyre. A főnök elmagyarázta neki, mit kell csinálni, és Marcell azonnal hozzá is látott. Lassan ment a munka, ezt a kemény, minőségi anyagot csak lassú fordulaton, folyamatos hűtéssel lehet megmunkálni. Úgy saccolta, este nyolc óra körül fog végezni.
Jól tippelt, háromnegyed nyolckor kapcsolta ki a gépet, és ment az öltözőbe. Arra gondolt, a pókhálóban már nem lesz semmi, mivel megkapta a számokat, ezzel a pók elvégezte dolgát. Belépett a vizesblokkba, az ajtót becsukta maga után, de amint a zuhanyfülkébe lépett, és meglátta a hálót, úgy érezte, menten gutaütést kap. Bele is szédült a látványba, hosszú percig tartott, mire valahogy észhez tért. Szegény pók is elég összeaszottá vált ma estére. Biztos a zsákmány, az étel hiánya, a meleg kikészítette. Látszott rajta, hogy a végét járja. Marcell teljesen lehetetlennek találta, amit a hálóban látott. Egy szív, és belefonva egy karika, ami nyilván gyűrű akar lenni. Erről a jelről csak két ember tudott a világon, Marcell, és édesanyja. Marcell ezt a jelet rajzolta még gyerekként egy fotó hátuljára, amit a mai napig a tárcájában őriz, és magával hord mindenhova, a fotón pedig ő szerepel, édesanyjával. Ez nem lehet, ilyen nincsen.
- Anya? – kérdezte a póktól, halk, szomjas hangon. A pók nagy nehezen megmozdult párszor egymás után, amiből Marcell minden kétséget kizáróan azt állapította meg, hogy édesanyja egy pókban született újjá. Keserves volt látni, hogy hétfő óta mostanra a pók csaknem a felére ment össze, már alig van benne élet. Marcellből kitört a sírás, egészen közel lépett a kis teremtményhez.
- Istenem… - csak ennyit tudott mondani. Háta mögül kaparászást hallott. Megfordult, és látta, hogy az ajtó felett a mennyezetről rengeteg, nagyobbnál nagyobb pókok ereszkednek alá, és viharos tempóban szövik be az ajtót, hogy azon senki emberfia se be, se ki ne tudjon lépni.
- Szeretlek anyukám. – mondta Marcell. A kis pók két lábát kinyújtotta, mintha meg akarná ölelni Marcellt, majd a zuhanyfülke fölül is nagy pokolfajzatok ereszkedtek alá. A férfi reinkarnálódott édesanyját két pillanat alatt megette egy nagy dög. Marcell felüvöltött, és teljes erővel odacsapott. A gyilkos dög azonnal kipurcant, és szétfröccsent, beborítva néhány csempét. Marcell tudta, hogy számára is itt a vég, mert minden pókot nem tud megölni, de úgy gondolta, néhány példányt magával visz a másvilágra. Kezeivel őrült tempóban csapta agyon a csempére ereszkedő pókokat, közben a háta mögött egyre közeledett a többi, az ajtó felől. Az ajtóra annyi hálót szőttek, hogy a kilincs se látszik, és minden bizonnyal ilyen sors vár Marcellra is.
Szombat este a tévé még mindig ment Marcell szobájában, épp a lottósorsolás utolsó pillanatai zajlottak.
- Tehát a heti nyerőszámok, emelkedő sorrendben a következők! – mondta a csinos, fiatal műsorvezető hölgy.
- 3, 12, 36, 44, és a 81-es. A szerencsés nyertes 825 millió forinttal lett gazdagabb. Legyen szerencséjük a jövő héten is. Viszontlátásra!
VÉGE.
Edwin Chat
2014. December.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
