FOLYTATÁS - A Betétkönyv 3.rész

     - Sikerült választani?- kérdezte a lánytól.

- Nézd ezt.- mutatta Éva. Egy világos lila ruha, fehér csipkeszélekkel, selyemszerű anyagból.

- Nagyon szép, nekem tetszik.- mondta András.

- Nekem is. Akkor ezt kérem.- mondta Éva az árusnak.

- 1700 forint lesz-, mondta az eladó.

- Azt hiszem szakmát váltok. Ilyen jól keresnek a varrónők?- viccelődött András.

- Bolond!- förmedt rá Éva nevetve. - Hosszú hónapokig spóroltam.- mondta, közben fizetett. Megkapta a ruhát becsomagolva, és folytatták útjukat.

- És te vettél valamit az ékszeresnél?- kérdezte Éva.

- Nem, csak nézelődtem.- füllentett András. Az eljegyzést Éva néni születésnapjára tartogatja, de erről senki nem tud, meglepetésnek szánja.

     Sátorról- sátorra jártak, mindent megnéztek. András vett egy porcelán étkészletet.

- Ezt minek vetted?- kérdezte Éva. - Nektek már van egy ugyanilyen, csak a virágminta színe más.

- Ez lesz anyukád születésnapi ajándéka tőlünk.- válaszolt András.

- Nem mondod?!- csodálkozott a lány. De nem ellenkezett, tudta, úgyis hiábavaló lenne.

- Szomjas vagyok.- mondta András.

- Én is. Gyere, meghívlak. Ellenkezést nem tűrök.- vágott vissza Éva.

- Boszorkány.- mondta András. Éva megállt, arcáról eltűnt a mosoly, komolyan nézte a fiút.

- András, én nagyon jól érzem magam veled.

- Én is veled.- mondta a fiú.

     Ott voltak a pecsenyésnél, ahol nemrég Janó lakmározott András öltönyének árából. Éva két pohár szénsavas narancslevet kért. Egy-két ember evett, Andrásék félrehúzódtak, hogy nyugodtan tudjanak beszélgetni, és pihenni egy kicsit. Leültek egy asztalhoz.

- Mikor lesz anyukád születésnapja?- kérdezte András.

- Szerdán. Este fogjuk ünnepelni. Meghívó nincs, de nyugodtan gyertek át, főleg így, hogy ajándékot is vettél.

- Köszönöm.- válaszolt a fiú. - Ha nem szólsz, akkor is átmentünk volna. Akarsz még valamit venni?

- Nem. Az én részemről végeztünk.- felelt Éva. - És te?

- Én sem veszek semmit. Ha gondolod, mehetünk haza.- mondta András, és egy szuszra felhajtotta a narancslevet. - Köszönöm, ez jól esett.

- Egészségedre.- mondta Éva, és ő is megitta az italt. Felálltak, a lány visszavitte a poharakat a pulthoz, és lassan elindultak a buszhoz, de közben még nézelődtek.

     Nézték a sátrakat, a termékeket. András hirtelen megállt, szinte szoborrá dermedt. Üveges szemekkel nézett előre. Éva meglepődött.

- Mi a baj szívem?- kérdezte.

- Csípjél meg! Ugye nem álmodom?- mondta András, és még mindig mereven bámult előre. - Odanézz!- mutatott egy sátorra, ami tíz-tizenöt méterre volt előttük. A sátor belső felén egy sötétkék franciabársony öltöny lógott.

- Nahát!- mondta mosolyogva Éva. - Egy ugyanolyan öltöny, amilyent születésnapodra kaptál.

- Igen édes. Sőt! Több mint ugyanolyan. Gyere!- András elkapta Éva kezét, és húzta maga után. A lány semmit nem sejtett.

     Odamentek az öltönyös sátorhoz, ahol nemrég még Janó is járt. Az árus ugyanaz a dagadt nő volt, mint akkor.

- Jó napot, tessék parancsolni!- mondta a dagadt nő.

- Jó napot.- köszönt András. - Azt a szép öltönyt szeretnénk megnézni.- mondta, és rámutatott a franciabársony öltönyre. Az árus levette a helyéről selyemingestől, csokornyakkendőstől, vállfástól, és oda adta Andrásnak. A fiú elvette, lassan elfordult, hogy az árus ne lássa, mit csinálnak, és halkan Évához szólt.

- A fejemet teszem rá, hogy a zakó belső zsebében egy betétkönyv van.- András tartotta a vállfán lógó öltönyt.

- Az lehetetlen. A te öltönyöd a föld alatt van.- mondta a lány.

- Nyúlj bele Éva. A belső zsebébe.- mondta András, és érezte, hogy pulzusa megnőtt, kellemetlen izgalom járta át egész testét.

- De András...- szólt Éva, és keze csigalassúsággal elindult a belső zseb felé. Lassú, és hosszú másodpercek következtek. Farkasszemet néztek egymással. Éva nagyon félt, és keze végül célhoz ért. Megtapintott valamit a belső zsebben. Úgy érezte, rögtön elájul. Ereiben meghűlt a vér, ijedten nézte a fiút. Minden Éva arcára volt írva.

- Vedd ki Éva! Vedd ki!- szólt a fiú. Éva keze lassan előjött, remegve tartotta András betétkönyvét.

- Ez hogy lehet?- kérdezte a lány.

- Tedd el! Gyorsan! És meg ne szólalj!- mondta András. Mosolyt erőltetett az arcára, és az árushoz fordult.

- Mennyibe kerül?- kérdezte.

- Húszezer forint.- válaszolt a kofa.

- András, ezt ne csináld! Itt van a piac elején a rendőrség, szóljunk nekik.- kérte Éva.

- Nyugi.- mondta András, de érezte, hogy a dühtől, és az idegességtől mindjárt felrobban.

- Megveszem.- szólt a kofának. - Kérem, csomagolja be. Ritka szép darab, honnan szerezte?

- Egy öreg, rozzant férfi hozta. Ápolatlan ősz haját, görnyedt hátát, a nyakán ujjnyi vastagon dülledő eret nehéz elfelejteni.- mondta az árus. "- Az öreg Janó."- gondolta András. "- Ne félj vén szaros, ígérem, hogy megdöglesz!" A molett nő átadta a csomagot Andrásnak. A fiú elvette, elkapta Éva kezét, és lóhalálában elindult a buszhoz.

- András, ne ilyen gyorsan!- ellenkezett a lány. A fiú megállt.

- Ne haragudj. Menjünk nyugodtan, próbáljunk higgadtak maradni, bár nehéz lesz.

- Ez azt jelenti?- kérdezte Éva.

- Igen. Az öreg Janó, a temetőgondnok. De ígérem, hogy megölöm. Fohászkodjon Istenhez, hogy apám sírja ne legyen üres.- mondta mérgesen András.

- Ez önbíráskodás, nem teheted!- mondta Éva.

- Nem tehetem? Ő sírokat rabol ki, ő teheti?

- Menjünk a rendőrségre.- javasolta a lány.

- Figyelj Éva.- mondta András, dühét visszafojtotta. - Ez az egész nem derül ki, ha a betétkönyvet nem teszem a zakóba. Akkor minden rendben volna. Legalábbis azt hinnénk. Anyám ezt soha nem tudhatja meg, ezért nem megyek a rendőrségre.

- És én bűnrészes leszek.- mondta Éva.

- Csak ketten tudunk róla. Ha csendben maradunk, soha senki nem tudja meg.- felelt András.

     A buszon némán utaztak hazáig. El voltak szörnyülködve, hogy a mai világban ilyen megtörténhet.

                                                             8.

      Mikor otthon leszálltak a buszról, Éva nem ment haza, Andrással tartott. A konyhába lépve a fiú anyja sürgette őket.

- Gyorsan gyerekek, asztalhoz! Már elmúlt dél.

     Hármasban megebédeltek, utána András kiment megetetni az állatokat, a két nő rendbe rakta a konyhát. Mikor mindenki végzett a dolgával, a fiatalok megmutatták az anyának, hogy mit vettek. Erzsike néninek tetszett az étkészlet, és a ruha is. Aztán András megmutatta az öltönyt, de szigorú pillantással jelzett Évának, nehogy elszólja magát. Az anya az öltöny láttán elsírta magát, de örült, hogy fiának újra van olyan szép öltönye. Örült, mert nem tudta az igazságot. András a jegygyűrűkről hallgatott. Az, meglepetés lesz, mindenki számára.

     A fiatalok bevonultak a legényszobába. András elrakta az öltönyt, és az étkészletet. Éva visszaadta a betétkönyvet, amit a fiú újra az öltöny zakójának belső zsebébe tett. Megkérte Andrást, a ruhát is tegye el szerda estig, nehogy otthon valamelyik szülő véletlenül idő előtt megtalálja. András eltette a ruhát is, és mesélni kezdett: - Sajnos, ami ma megtörtént, az megtörtént. El akartam mesélni mindent, de később. A piacon történtek után felesleges tovább várnom. Az öreg Janó kirabolta apám sírját, és lehet, hogy másokét is.

- Ez a magyarázat a fordított fejfára?- kérdezte Éva.

- Talán igen. Egyik éjjel felébresztett egy hang. A szoba közepén apám lebegett, meztelen volt, teste átlátszó, mintha légnemű lenne. Szerettem volna hozzá szólni, de nem tudtam, egész testem lebénult, és nem tudtam megmozdulni sem. Apám testén vágások voltak. A végtagok tövében, és a törzsén, mintha fel lett volna négyelve. És megszólalt, kért, figyelmeztet valamire. Azt mondta, üresek az új sírok, és hogy a malacok nem tehetnek semmiről.

- Miről nem tehetnek?- kérdezte a lány.

- Nem tudom. Arra kért, derítsem ki az igazságot. A személy, akit ma a kofa leírt a piacon, az csakis Janó lehet.

- És édesapád milyen malacokat említett?

- Janónak a temetőben, a ravatalozó mögött van egy birtoka. Ott él, ott lakik. Mindig van egy-két malaca.

- Azt akarod mondani, hogy hullákkal eteti a malacokat?- kérdezte Éva.

- Nagyon remélem, hogy nem. De ha apám szelleme igazat szólt, akkor egészen biztos. Ezért kértelek, kérdezd meg édesanyámat, álmodott-e valamit. Tudni akartam, hogy nála is megjelent-e édesapám.

- Egész biztos, hogy nem jelent meg nála.- mondta Éva. - Annyira őszinte, és hihető volt a válasza.

- Igen.- mondta András. - Édesapám megkímélte őt.

- És most mi lesz?- kérdezte Éva.

- Ma, vagy holnap kiásom a sírt. Tudni akarom, hogy üres-e. Ha üres, megetetem a malacaival ezt a sátánfajzatot.

- Annyira képtelenségnek tűnik. Azt hittem ilyen rémtörténetek csak filmen léteznek.- mondta a lány, és odabújt Andráshoz. - Félek.

- Drágám, ebben a kis porfészekben bármi megtörténhet. Bármi. Még nem hallottál az őrről, és a pocsolyaszörnyről.

- Nem is akarok hallani róluk. Úgy félek.- András magához ölelte Évát.

- Én is félek...- mondta tűnődve. Nem tudta mitévő legyen. Meggyőződik arról, üres-e a sír. És utána mi lesz? Mit tegyen, ha üres a koporsó? Hogyan büntesse meg az öreget? Meg nem ölheti. Tegye nyomorékká? Vagy csúfítsa el az arcát? Ez nem lenne nehéz, Janó amúgy sem egy belami. Rá kell hozni a frászt úgy, hogy örökre megemlegesse, egy életre megtanulja a leckét. Andrásban dolgozott az ideg, a düh, a bosszúvágy, és úgy érezte, egész lénye felett a tehetetlenség uralkodik. Hiába kapja el Janót, nem tehet vele semmit, mert még a végén ő kerül börtönbe. András Évát nézte. A lány arcán kétségbeesés, sajnálat, és félelem ült.

- Szívem, egyedül kell megoldanom a dolgot.

- Ezt hogy érted?- kérdezte Éva.

- Nem akarom, hogy segíts, nem akarom, hogy lásd, üres-e a sír.- válaszolt a fiú.

- András, most már tudok mindent, bízhatsz bennem.

- Tudom, de akkor sem. És különben is, neked holnap dolgozni kell menni.

- Hát, ha így akarod, legyen.- mondta sajnálkozva Éva. - De tudd, ha segítségre van szükséged, rám mindig számíthatsz. Ígérd meg, hogy nem bántod az öreget.

- Nem bántom...? Ígérem, hogy nem ölöm meg.

     András éjjel nyugtalanul aludt. Hétfő reggel fáradtan ébredt. Nem volt éjszaka a temetőben kiásni a sírt. Talán majd csütörtök éjjel. Igen, így lesz a legjobb. Jobb is egy-két napig pihentetni ezt a dolgot.

     Szabadidejében az ágyon feküdt. Nem tudott nem gondolni erre a borzalomra. Az egészben Évát sajnálta a legjobban. Észrevétlenül, akaratán kívül keveredett bele. Mindent tud. Szegény lány, vajon tud-e rendesen dogozni? Tud-e a munkára koncentrálni? Ez az egész mennyire viselte meg idegrendszerét? Mennyire zaklatta fel aranyos, jó lelkét? Ilyen kérdések kínozták Andrást. Szerette volna Évát biztonságban tudni ettől az egésztől. De már késő, Éva ismeri a történetet. És ami tegnap a piacon történt... Szegény lány nagyon meg volt rémülve, mikor a zsebből kihúzta a betétkönyvet. Ha tudná, legszívesebben kitörölné az elmúlt hétvége eseményeit Éva agyából. De ha már így alakult, jobb lenne, ha minél előbb véget érne ez a dolog. Jó volna felébredni. De sajnos ez nem álom, ez valóság. Szerette volna az egészet semmissé, meg nem történtté tenni. Szeretne az időben visszamenni egész a születésnapjáig. Ha ezt meg tudná tenni, akkor a betétkönyvet nem a zakó zsebébe tenné, és akkor nem tudódott volna ki ez a borzalom. Vagy talán jobb így, hogy kiderült? Most még rossz, nehéz, de ha lezárul az egész, a temetőgondnok megbűnhődik, akkor már jobb lesz. Igen, talán jobb így, hogy minden kitudódott.

     Délben megebédelt, megetette az állatokat, elment boltba, segített édesanyjának a konyhában. Délután két óra körül bement a szobájába, és elnyomta az álom.

     Este hat után ébredt. Ébredése édes volt, Éva keltette fel egy puha, meleg puszival. Éva az ágy szélén ült. András felébredt.

- Szia édes.- mondta, és magához húzta a lányt. Pár percig élvezték egymás közelségét, majd András megkérdezte:- Hogy telt a napod?- Éva az ágy szélén visszaegyenesedett ülő helyzetbe.

- Szokásosan. Monoton varrás egész nap. Egy nagyáruháznak gyártunk ruhakollekciókat.

- Nem voltál ideges? Tudtál rendesen dolgozni? Mennyire viselt meg ez a dolog?- tette fel az újabb kérdéseket András.

- Megviselt, de nem ment a munka rovására. Sőt, a munka lekötött, addig sem gondoltam rá.

- Éva.- szólt András. - Tudom hogy még korai, hisz csak pár napja ismerjük egymást, de ha megkérném a kezed, igent mondanál?- a lány elnevette magát. A meglepetéstől köpni-nyelni nem tudott, nagyon váratlanul érte ez a kérdés.

- Ezt mikor találtad ki?- kérdezett vissza.

- Szombat este.- felelt a fiú.

- És miért?- András a lány arcát simogatta, és megmagyarázta a dolgot: - Te szép, aranyos lány vagy, jól érzem magam veled. Isteni a folyton mosolygó természeted, valóságos tünemény vagy. Ritka az ilyen lány. Nem tartod korainak?- Éva a fiú fölé hajolt.

- Nem tartom korainak. Veled egy élet is kevés lenne. Igent mondok, és ígérem, hogy hű feleséged leszek.- András átkarolta Évát, és hosszú, forró csók következett. A lányt ölelés közben átgurította saját testén maga mellé. Éva hanyatt feküdt, és most András hajolt fölé. Lágyan, érzékien puszilgatta a lány arcát, ajkait, nyakát, közben keze felfedezőútra indult a tökéletes női testen. A két test egymás közelségétől hamar tűzbe jött, és megismétlődött a szombati mennyország.

     Szeretkezés után sokáig feküdtek, egymást simogatva. András gondolatai egymás jövőjén kalandoztak. Látta lelki szemeivel közös kisbabájukat, és tudta, hogy Éva tökéletes anya lesz. Sajnálta, hogy ezt már édesapja nem élhette meg. És újra eszébe jutott minden. Hirtelen felkelt az ágyból, és felöltözött.

- Mi a baj drágám?

- Szerinted?- kérdezett vissza András.

- Már megint az?

- Igen, már megint az. És képtelen vagyok túltenni magam, amég a végére nem járok. Kinyomozom a dolgot, ítéletet hirdetek Janó felett, és az ítéletet végre is hajtom.

- És mégis mikor akarod?- kérdezte Éva.

- Azt nem árulom el. Nem akarom, hogy velem gyere, és nem akarom, hogy jelen legyél. Talán még én sem tudom, mikor teszem meg.- persze András nagyon jól tudta, hogy csütörtök este kimegy a temetőbe, de ezt élete árán sem árulta volna el Évának.

     Kedd délután Éva nem ment át Andráshoz. A fiú aggódott, mi történhetett. Esteledni kezdett, mikor már nem bírta tovább, és átment Évához.

     Éva néni nyitott ajtót.

- Csókolom, Éva itthon van?

- Persze. Nagyon fáradt szegénykém, és lefeküdt mikor a munkából hazaért. Nemrég ébredt fel, gyere be.

     Éváék háza szinte ugyanolyan volt, mint Andráséké. Annyi különbséggel, hogy Éváék tornáca be volt építve folyosónak. Innen nyílt Éva szobája, a fürdőszoba, a konyha. A nagyszoba a konyhából nyílt. Éva néni odakísérte Andrást lánya szobájához. Kopogott, és benyitott.

- Kislányom, vendéged van.

- Köszönöm.- mondta András. Az anya rámosolygott a fiúra, és magukra hagyta őket.

     András bement Évához.

- Szia drágám.- köszönt, és leült az ágyra a lány mellé.

- Szia édes.- köszönt a lány is, és megcsókolták egymást. Éva az ágyon feküdt, egy bolyhos pléddel volt betakarva, amit két szál hatalmas rózsa díszített. Ez a két szál rózsa akár kettejük bimbózó kapcsolatának szimbóluma is lehetne, de erre most egyikük sem gondolt. Éva arca gyűrött volt, szemei karikásak.

- Mi a baj drágám?- kérdezte András. – Nem szoktál így kinézni.

- Egész éjjel nem aludtam.- válaszolt Éva.

- Miért, csak nem vagy beteg? Vagy téged is rémálmok gyötörnek?

- Bárcsak beteg lennék, akkor tudnám, hogy pár nap alatt rendbe jövök. Nem gyötörnek rémálmok. Egész éjjel a házatokat figyeltem, hogy mész-e a temetőbe.- Éva szobájának ablaka Andrásék házára nézett. Ha András éjjel akcióba lendült volna, akkor azt Éva látja, hogy a fiú kijön a házból. Ha pedig Éva kimegy a beépített tornácra, látja, hogy a fiú az utcában elindul a temető felé.

     Andrásnak hatalmas lelkiismeret furdalása lett. Nagyon sajnálta a lányt, hogy miatta szenved. Megfogta Éva kezét, puszilgatni kezdte, másik kezével a lány fejét simogatta.

- Drágám, nagyon kérlek, ne tedd. Ne szenvedj miattam.- Éva nézte Andrást, majd nagyot sóhajtott.

- Azt hiszed olyan könnyű ezt az egészet tétlenül nézni? Képzeld magad az én helyembe. Lehet, hogy te is ezt tennéd.

- Lehet, hogy igazad van, de nincs fordított helyzet.- mondta András. – Nagyon szépen kérlek, ne tedd. Nem akarom, hogy miattam kikészülj.

- Szívem, ne kérj olyant, amit nem tudok megígérni.- mondta Éva.

- Ígérd meg! Ha szeretsz, meg kell ígérned!

- Ez zsarolás András! Ezt nem teheted!- háborodott fel Éva.

- Ígérem, hogy ma és holnap nem megyek ki a temetőbe. De te is ígérd meg, hogy nem fogsz lesben állni, és aludni fogsz.

- Ez biztos?- kérdezte Éva.

- Biztos szívem. Bármire megesküszöm, hogy legalább két napig nyugton maradok.

- Jól van, hiszek neked. Én meg ígérem, hogy két napig nem állok lesben, és aludni fogok.

- De miért? Miért csak két napig?- kérdezte fájdalmas arccal András. – Azt szeretném, hogy felhagyj ezzel az őrültséggel.

- Szerintem, amire te készülsz, az az őrültség.- vágott vissza Éva.

- Ne haragudj, de nem ígérhetem, hogy felhagyjak a tervemmel. Nem tehetem. Végére járok az igazságnak, és a bűnös bűnhődni fog. Meg kell tennem édesapámért.- magyarázta András, és tudta, érezte, hogy ebben a témában nem fognak közös nevezőre jutni. Mindketten makacsul ragaszkodtak érveikhez. Lehetetlen volt hogy valamelyikük is engedjen.

- Drágám, én tudok ígérni, éppen annyit, mint te.- mondta Éva. Andrásnál kezdett elszakadni a cérna. Dühös volt, de nem Évára, hanem saját magára. Nem tudta mitévő legyen. Aztán agya ösztönösen megadta a választ. Nehéz lesz, de most először, csakis Éva érdekében hazudnia kell. Be kell csapni Évát. Talán örökre eljátssza a lány bizalmát, de nincs más megoldás. András érezte, hogy ez nem az ő estéjük, ez az este már el van rontva. Feleslegesnek tartotta a vitát, és hogy tovább maradjon. Tudta, hogy hiába váltanának témát, most ez sem segítene. Kényelmetlen feszültség töltötte be Éva szobáját, ami nyomasztotta, és letörte mindkettőjük hangulatát. András elköszönt Évától, és távozott. Csak két dologban voltak biztosak mindketten, Hogy ugyanúgy szeretik egymást, és hogy nem haragszanak egymásra.

                                                           9.

     Éva szerda reggel pihenten ébredt. Nem állt lesben, nyugodtan végig aludta az éjszakát. Aggasztotta az Andrással való esti beszélgetés. A fiú csak két napot ígért, és ebből már egy el is telt. És mi lesz utána? Lesben állás, Isten tudja hány éjszakán keresztül. De megéri-e? Ha hagyja Andrást önbíráskodni, annak súlyos következményei lehetnek. Ne adja Isten, még börtönbe is kerülhet. Igen, megéri. Inkább vállalja a kimerítő, fáradságos őrködést, minthogy András valami butaságot csináljon. Nem tudni, András mit fog tenni az adott pillanatban. Megjósolhatatlan. Ki tudja, mit tesz majd hirtelen felindulásból Janóval. Mindenképpen megéri az éjszakai őrködés. Ezen gondolkozott Éva készülődés közben.

     Mikor elkészült, elindult az állomásra. Az utcából látta, hogy Andrásék konyhájában ég a villany.

     Már mindketten ébren voltak. András anyja kávét főzött, csak ő kávézott, a fiú nem. András álmosan ült az asztalnál. „- Nagy nap ez a mai”.- gondolta. Már nagyon várta az estét. Éva néni születésnapja van, és az eljegyzés. És ma este mondja meg Évának, hogy felhagy a tervével. Persze ez nem igaz, csak azért mondja, hogy Éva ne álljon lesben, és nyugodtan aludjon éjszakánként. De mi lesz, ha Éva rájön? Mi lesz, ha kiderül az igazság? András tudta hogy ez nagyon kockázatos, de meg kell tenni. Még akkor is, ha ezzel Évát örökre magára haragítja. Inkább egy életen át haragudjon rá, minthogy Éva kimerüljön, tönkre tegye fiatal, fejlődésben lévő szervezetét. Végülis András megállapodott, és jóváhagyta magában a komoly, határozott döntést, bármi lesz is a következménye, becsapja Évát.

     Felállt az asztaltól, kiment a sötét reggeli hidegbe, és megetette az állatokat. Világosodni kezdett, mire végzett. Millió dolog gyötörte, kínozta, de végül is mindenek felett győzedelmeskedett az Éváéknál való esti vendégség, és ez kicsit jókedvre derítette. Ha nem is kergette el, de háttérbe szorította rosszkedvét, gyötrelmeit.

     Etetés után visszament a konyhába. Kezet mosott, és megreggelizett. Utána elment a boltba. Vett csomagolópapírt, egy kisebb, és egy nagyobb csokor virágot, és Éva apjának egy üveg vörösbort.

     Hazaérve a virágokat vázába rakta, a vörösbort a hűtőszekrénybe. Édesanyja szépen becsomagolta Éva néni ajándékát. András tudta, hogy a déli etetésig nincs komolyabb dolga, elhatározta, hogy kimegy édesapjához a temetőbe.

     Magányosan ment az úton. A szél nem fújt, enyhén hűvös októberi délelőtt volt. Betért Tündiékhez virágot venni, ismét Tünde volt a boltban.

     Beszélgettek semleges dolgokról, majd már nem bírta örömét titkolni, dicsekedni kezdett. Elmondta Tündének, hogy a születésnapi bulin megkéri Éva kezét.

- Mióta ismeritek egymást?- kérdezte Tündi.

- Csak péntek délután óta.

- Gratulálok, és sok boldogságot kívánok.- fejezte ki jókívánságait a lány.

- Köszönöm. Nem ítélsz el azért, hogy ilyen hamar, csak pár nap ismeretség után eljegyzem?

- Nem. Miért ítélnélek el? Én úgy gondolom, hogy a szerelmet nem kell sem időhöz, sem korhoz kötni. Ha szeretitek egymást, minden más dolog másodlagos.

- Igen, mi is így gondoljuk.- mondta András. Elköszönt Tündétől, és folytatta útját a temetőbe.

     Mikor odaért apja sírjához, csak némán állt, és nézte a sírt. Leguggolt, és elhelyezte a virágokat.

- Szia édesapám. Ígérem, holnap pontot teszek a dolog végére, és a bűnös megkapja azt, amit megérdemel. Nagyon hiányzol, sosem fogjuk megszokni hiányodat. Képzeld, ma este el fogom jegyezni a szomszéd lányt. Nagyon aranyos, kedves teremtés, és szép lány, Évának hívják. Nagyon sajnálom, hogy te nem lehetsz ott. De ez meglepetés, nem tud róla senki. Csak az előbb mondtam el Tündének, amikor a virágot vettem, és most neked, csak így hárman tudunk róla.- így suttogott András édesapja sírjánál. – Nemsokára vissza kell mennem a kollégiumba, de ígérem, ha felszabadulok, sűrűn ki fogok jönni hozzád. Nyugodj békében.- felállt, egy darabig nézte a sírt, majd elindult haza.

     Már csak pár méterre volt a temető kapujától, mikor véletlenül elnézett balra, és messze a sírok között meglátta az öreg temetőgondnokot. Az öreg nem vette észre Andrást.

- Kösd fel a gatyád vén szar! Holnap éjjel meglátogatlak, és kínok kínjával küldelek pokolra. Még akkor is, ha ez miatt én is oda jutok.- mondta András halkan, és a dühtől felspannolva, bosszúra szomjasan távozott.

     A hazafelé vezető úton magánakcióját tervezte. Még soha nem alkalmazott testi erőszakot senkivel, nyugodt, békés természetű volt. Ilyenre még soha nem volt példa, ez lesz az első alkalom. Agya forrt a dühtől, soha nem érzett gyűlölet alakult ki gyomrában, szívében Janó iránt. Csütörtök este kiássa apja sírját, és az irgalmas Isten kegyelmezzen Janónak, ha üres a koporsó. Ha ne adja Isten ez lesz, felkelti az öreget, és egész éjjel kínozni fogja. A vén trotty könyörögni fog Andrásnak, hogy ölje már meg végre. De ő nem lesz ilyen kegyes, nem fogja a vén szart halállal megmenteni kínjaitól. Amire szüksége lesz, lapát, ásó, pajszer, zseblámpa, és az orvosi szikéje.

     András a gondolatokból visszatért a valóságba, és azon vette észre magát, hogy mosolyog. Tetszett neki a terv, és már nagyon várta, hogy valóra válthassa.

     Mikor hazaért, még nem volt dél. Édesanyjával az esti ünnepségről beszélgettek.

- Milyen ruhát akarsz felvenni kisfiam?- kérdezte az anya.

- A bordó öltönyt, fehér inggel, bordó nyakkendővel, és a fekete vastagtalpú cipőt.- válaszolt a fiú.

- Jól van kisfiam, majd kikészítem, amikorra kell.

     Az anya még az ebéddel dolgozott, András kiment az udvarra. A házuk és a gazdasági épületek között volt a sufni. Kukoricadaráló, üstház, bogrács, és millió más dolog volt a sufniban. Fogott egy zsákot, lapátot, ásót, pajszert tett bele, és betámasztotta az egyik sarokba. Holnap este, ha itt lesz az idő, csak a vállára veszi a zsákot, és indulhat.                

     Éva mikor hazaért a munkából, sok dolga volt. Édesanyja már javában sütött-főzött, beállt neki segíteni. Finom illatok terjengtek a konyhában. Húsleves, rántott hús, három-négy féle sütemény készült az esti vacsorához. Éva nagyon jól mozgott a konyhában. Tudott sütni, főzni, édesanyja mindenre megtanította, és Éva jó tanítvány volt.

     Közel 17 óra volt, mire mindennel végeztek. Éva apja megterítette az asztalt, italokat, süteményeket helyezett el rajta. A főétel még a konyhában várakozott. Az apa még ebéd előtt fürdött, borotválkozott, most csak átöltöznie kellett.

     Háromnegyed hat körül kopogtak. Éva apja, Tibi bácsi ment ajtót nyitni. András volt édesanyjával, kezükben az ajándékokkal, virágokkal.

- Jó estét.- köszönt András anyja.

- Jó estét szomszédasszony. Gyertek be.- invitálta őket a ház ura.

- Tiszteletem Tibi bácsi.- köszönt András is.

- Szevasz fiam.- mondta az öreg, és kezet fogott a fiúval. Tibi bácsi lesegítette a kabátot a szomszédasszonyról, és bevezette őket a szobába, ahol az ünnepi asztal volt. András rögtön nekiállt süteményt enni, de anyja rászólt.

- Kisfiam, hogy lehetsz ilyen falánk?

- Hagyd Erzsike. Egyed csak fiam, azért van odarakva.- mondta Éva apja.

 - András, a süteményt vacsora után kell enni.- mondta az anyja.

- Ja, meg előtte.- pimaszkodott a fiú.

- Milyen fess vagy fiam, úgy nézel ki, mint egy vőlegény.- mondta Tibi bácsi.

- Én vőlegény?- mosolygott András. - Á, dehogy.

     A szoba ajtajában Éva néni jelent meg a lányával. Éva nagyon szép, és csinos volt, András le sem tudta venni róla a szemét. Mint akit elvarázsoltak, lassan, merev szemekkel, monoton járással elindult Évához. Amikor odaért, nem érdekelte mit szólnak a szülők, szájon csókolta a lányt.

- Csodaszép vagy drágám.- kapta a bókot Éva.

- Te is nagyon csinos vagy.- mondta a lány Andrásnak. A fiú gyengéden megfogta Éva kezét, és odavezette az asztalhoz. A két fiatal nagyon jól nézett ki egymás mellett.

- Éva, itt van az ajándék, amit anyukádnak vettél.- mondta András, és átadta a csomagot.

- Köszönöm.- mondta Éva. Elvette a csomagot, és édesapjával közösen felköszöntötték az ünnepeltet. Utána következtek a szomszédok, ők is felköszöntötték Éva nénit. A virágot András, az ajándékot anyja adta át.

- Köszönöm szépen.- hálálkodott Éva anyja. - Megnézhetem az ajándékokat?- kérdezte.

- Micsoda? Kötelező.- mondta nevetve Éva. Először az az ajándék lett kibontva, amit Andrásék hoztak.

- Nahát, ez nagyon szép.- csodálkozott Éva néni, mikor meglátta a porcelán étkészletet.

- Még egyszer köszönöm szépen.- és újra adott két-két puszit szomszédainak. Aztán megnézte a másik csomagot is, amit a családjától kapott.

- Gyönyörű ruha, nagyon tetszik.- mondta, és megpuszilta lányát, majd férje nyakába csimpaszkodott, és szájon csókolta.

- Na, elég a hálálkodásból, asztalhoz! Hozom a vacsorát.- Mondta Tibi bácsi, és kiment a konyhába az ételért. Éva italokat töltött, hogy vacsora előtt tudjanak koccintani az ünnepeltre. Magának, és Andrásnak üdítőt, a szülőknek konyakot. Tibi bácsi meghozta a tál finom, gőzölgő, illatozó levest.

     Mindenki felállt, megfogták a poharakat, és koccintottak. Utána leültek, csak András maradt állva.

- Éva, légy szíves töltsd újra a poharakat.- mondta, és Éva szó nélkül engedelmeskedett. Mindenki kíváncsian nézett Andrásra, nem tudták elképzelni mire készül.

- Éva néni, Tibi bácsi, édesanyám, Éva! Nagyon vártam a ma estét, nemcsak a születésnap miatt. Van itt ma este valami más is. Eddig senki nem tudott róla, meglepetésnek szántam. Na szóval, nem ragozom tovább. Drága anyuka, drága apuka!

- Húha, szóval így állunk?- kérdezte Tibi bácsi.

- András, mi akar ez lenni?- csodálkozott Éva. András nem reagált a kérdésekre, folytatta beszédét.

- Talán korainak tartják édesapám halála után, és azért, mert Évát csak pár napja ismerem, de az érzéseket nem lehet időhöz kötni. Főleg ha ezek az érzések csodálatosak, és szívből jövők. Éva nagyon csinos, aranyos, szép lány. Sokat segít nekünk, mosolygós természetével tartja bennünk a lelket ezekben a nehéz napokban, életet lehel belénk fáradhatatlanul. Szeretném megkérni Éva lányuk kezét, és köszönöm, hogy felnevelték nekem.- Tibi bácsi odalépett Andráshoz, kezét a vállára tette.

                                                        folytatás --->