- Baromság. Én ember vagyok, te meg egy rajz, ami nem tudom hogyan, de megelevenedett.
- Akarod, hogy elmeséljem?- kérdezte Agyszülemény. Frank, mintha nem is hallotta volna a kérdést, mondta a magáét.
- Akkor mégsem képzelődtem reggel. Te suhantál keresztül a parkon.
- Igen, én.- helyeselt Agyszülemény.
- És mikor keltél életre?- kérdezte Frank.
- Este, míg te a barátnőnkkel hancúroztál.
- Lassíts gyerek!- kelt ki magából Frank, hangja tele volt indulatokkal. – Mi az, hogy a barátnőnkkel??? Ő az enyém, csak az enyém!
- Mondtam már, egyek vagyunk.- Frankot teljesen elborította az indulat, és jobb kezével hirtelen hátra csapott, de ökle átszelte Agyszülemény testét.
- Ezt ne tedd még egyszer!- emelte fel hangját a légnemű alak.
- Takarodj innen! – üvöltött rá Frank. Pár pillanatig mérgesen néztek egymás szemébe, aztán Agyszülemény, mint a villám, a falon átsuhanva eltűnt.
- Na végre. – könnyebbült meg Frank, de számított rá, hogy a lény még visszatér. Kihúzta az íróasztal fiókját, és ledöbbent. A rajz nem volt ott, ahova korábban tette. Nem állt neki keresgélni, tisztán emlékszik, hogy oda tette, ott kellene lennie, és mivel nincs, csak ez a szörnyeteg lophatta el.
Sokáig nem volt ideje a történteken töprengeni, mert a nem kívánatos alak visszatért. Frank nem szólt semmit, nem akart újabb konfliktust, úgy tett, mintha a lény ott se lenne.
- Szeretném, ha készítenél nekem egy igazi testet. – adta elő óhaját Agyszülemény. Frank most úgy meglepődött, mint talán még soha. Mindenre számított, de ilyen kérésre nem.
- Tessék? – kérdezte csodálkozva, közben a forgószékével a lény felé fordult. Csak most látta igazán, milyen ronda.
- Kérek egy testet. Hús-vér ember akarok lenni, és igazi életet élni.
- Mi vagyok én, Frankenstein? – kérdezte Frank hüledezve.
- Tudtam, hogy felhozod ezt. – válaszolt Agyszülemény. Érezte, hogy sok esély nincs kérése megvalósulására.
- Nem kérhetsz tőlem életet, testet. Nem vagyok isten, aki teremteni tud. Te is csak egy agyszülemény vagy, és fogalmam nincs, hogy keltél fel arról az átkozott lapról.
- Ne hívj agyszüleménynek. Franky a nevem. – közölte. Frank elnevette magát.
- Már nevet is adtál magadnak. És majdnem ugyanazt, mint az enyém.
- Mondtam már, egyek vagyunk. – ismételte meg korábbi állítását Agyszülemény, majd újból feltette a kérdést: - Kapok testet?
- Persze hogy nem. Nem kelhetsz életre, nézz már magadra.- Agyszülemény számított erre a válaszra. Pár pillanatig nézte Frankot, majd egy kulcscsomót dobott az asztalra. Frank megismerte.
- Ezt meg honnan szerezted?- kérdezte elkomolyodva.
- Meglátogattam a barátnődet a hatos portán.
- Ne merészeld! Ha egy ujjal is hozzáérsz, megsemmisítelek! – fenyegetőzött Frank.
- Akkor te is elmúlsz. Magadat pusztítod el.
- Hogyan? – kérdezte Frank.
- Gondolkozz! Kit rajzoltál le? Magadat. És bele adtad minden rossz indulatodat, gonosz szándékaidat, gondolataidat. Ezekkel a negatív tulajdonságokkal ruháztál fel. Úgyhogy én nem vagyok más, mint te. Mi egyek vagyunk. Én vagyok a te rossz feled. Érted? – a kérdésre csend volt a válasz. Frank szólni nem tudott a meglepődöttségtől, Agyszülemény folytatta.
- Nem vetted észre, hogy még a hangunk is egyforma? Sőt, tovább megyek. A vércsoportunk is egyezik. Az ujjlenyomatunk is teljesen egyforma.
Frank ennél a résznél nem volt észnél. Nem gondolta volna, hogy egy unalmas délutánon, egy egyszerű kis rajz ilyen komoly fejtörést, problémát okoz. A cigiért nyúlt, és rágyújtott. Komor sóhajjal fújta ki a füstöt. Szeretné elhagyni a büdös bagót, de most hogy Agyszülemény megjelent az életében, dupla annyi cigit fog szívni, mint eddig.
- Ha megkapod a testet, a rendes életet, mihez kezdesz vele? – kérdezte elfásult hangon.
- Teszem a dolgom. Valóra váltom rossz gondolataidat, aljas szándékaidat. Ez az én feladatom.
- Ugye nem képzeled, hogy megkapod? Felejts el minden reményt, és ne kergess illúziókat. – Agyszülemény csak állt, számított az elutasító válaszra.
- Esetleg mit szólnál, ha a parkolóban feltörnék egy-két kocsit? Vagy ha kirabolnék egy bankot?
- Nem vagy normális.- jegyezte meg Frank. – Nekem ebből mi károm származna?
- Az előbb említettem, egyforma az ujjlenyomatunk. Mindenünk teljesen egyforma. Ha csinálok valami balhét, a helyszínen a te ujjlenyomataidat találják meg, téged vonnak felelősségre. Te kapod a büntetést, neked lesz priuszod.
Frank érezte, hogy meg van fogva. Ez a lény zsarolja őt, és nagyon jó úton halad, hogy követeléseit elérje. Agya járt, hogy tudná kivédeni a támadást, meghiúsítani Agyszülemény akaratát, és az egész lényét elpusztítani. Annyira abszurdnak látta az egész helyzetet. Egy rajz, ami életre kel, ilyen nincs. Filmeken, horrorfilmekben történnek ilyen eszement, képtelen dolgok. Talán ott kell keresni a megoldást is.
Kutakodott elméjében, átpörgette a múltban megnézett horrorfilmeket, hátha valamelyikből ötletet tud meríteni, hogyan végezzen Agyszüleménnyel. Ott van például a Rémálom az Elm utcában. Ez annyi részből áll, hogy nem emlékszik, miről is szól igazán, és nem is látta mindet. Az Elm utca kilőve. Viszont eszébe jutott egy klasszikus horror, a Gonosz halottak. A nyolcvanas évek közepén, mikor kezdtek megjelenni a videó készülékek, akkor még képmagnónak hívták, ebben az időben jelent meg itt is ez a film, nem szinkronizálva, valami érzéstelen hang beszélte rá a szöveget. Minden szereplőnek ő volt a hangja, még a nőknek is. És még nem Gonosz halottak, hanem Az erdő szelleme címen terjedt el. Ebben a filmben a szereplők beleolvasnak egy könyvbe, ezzel megidézik a gonoszt, és a halottak életre kelnek. Valami ilyesmiről szól. A srác a végén rájön, hogy el kell égetni a könyvet. Nagy nehezen sikerül is neki, ekkor elpusztulnak az alvilág lényei, és így megmenekül.
Frank ezt látta helyes megoldásnak. El kell égetni a rajzot. Remélte, hogy Agyszülemény nem rendelkezik gondolatolvasói képességgel. Vagy mégis? Talán nem véletlenül tűnt el a rajz? Csak ő vihette el. És miért? Valószínűleg azért, hogy védje magát. Ha nincs rajz, Frank nem tudja elégetni, és Agyszülemény nem semmisül meg.
- És szeretnék egy társat is. – szólalt meg Agyszülemény. Frank majdnem megijedt, úgy elemrengett a gondolatokban.
- Micsodát? Társat?
- Igen.
- Tán szaporodni akarsz? El akarod árasztani a várost ilyen csúf, rosszindulatú lényekkel, mit amilyen vagy?
- Nem, de vigyázz mit beszélsz. Mikor ócsárolsz, saját magadat szidod.
- Figyelj Agyszülemény. Hagyj békén. Szerintem ez csak egy rossz álom, de majd nemsokára felébredek, és minden rendben lesz.
- Nem vagyok Agyszülemény, Franky a nevem. – kérte ki magának. – Csak szeretnél felébredni, de ez nem álom, tiszta valóság. De ha akarod, leszek az álmod, a rémálmod. – Frank ezzel a mondattal nem foglalkozott.
- Én alkottalak meg, és nem a Franky, hanem az Agyszülemény nevet adtam neked.
- Nem érdekel, bárhogy hívsz, én akkor is Franky vagyok. És kérek egy testet, egy társat, és hagyd, hol élhessek.
- Te büdös szörnyeteg! Nem kapsz semmit!
- Lehet, hogy szörnyeteg vagyok, de ne feledd, magadat rajzoltad le. És nem vagyok büdös. Amit érzel, az nem az én szagom, hanem a sok rossz, gonosz, negatív tulajdonságé, melyekkel felruháztál. Mert Frank, úgy látom, nem tudod, de a rossz dolgoknak nem illatuk, hanem szaguk van. Az kicsit erős megfogalmazás, hogy büdös, inkább kényelmetlen, kellemetlen szag. – mondandóját befejezve egész közel hajolt Frankhoz, mintha meg akarná csókolni. Frank nem félt, nem ellenkezett. Agyszülemény mély levegőt vett, és a leheletet Frank arcába fújta, majd felegyenesedett. Frank megtapasztalta, hogy Agyszüleménynek semmi rossz, kellemetlen szájszaga nincs.
- Látod? Nem én vagyok büdös, hanem az aljas szándékaid.
- Rossz vagy, nincs rád szükség, még akkor sem, ha az általad életre kelt lény én saját magam vagyok. Azért, mert nincs kellemetlen szájszagod, azt hiszed, akkor teljesítem kívánságaidat?
- Szóval nem kapom meg, amiket kérek?
- Nem. Nem kapsz se testet, se párt, semmit. És ha sokáig erőszakoskodsz, véged van. – Frankban lázként dolgozott a vágy, hogy tegyen valamit. A rajzra gondolt, ami legjobb tudomása szerint nincs a fiókban, mert nemrég nézte meg, és csak hűlt helyét találta. Minden bizonnyal Agyszülemény nyúlta le. Ha összegyűrné, mi történne? Zsarolója összegörnyedve múlna ki, mint egy igazi ember, akinek minden csontját összetörik? Nem valószínű. Egy légnemű testet nem lehet gyűrni, törni. Eszébe jutott, mikor hirtelen felindulásból meg akarta ütni, keze úgy suhant keresztül rajta, mintha nem is létezne. Tehát fizikai tettlegességet nem tud alkalmazni. A rajzzal kell tenni valamit. Talán kiradírozni? Ez az ötlet is sántít. Sok időt venne igénybe, és Agyszülemény minden bizonnyal próbálná megakadályozni. Ha esetleg mégis sikerülne kiradírozni az egészet, lehet, hogy az üres lapon ott marad a szelleme, gonosz elméje. Képtelen feltételezések ezek, de nem képtelenebb attól, hogy a rajz életre kelt.
Hosszan vívódott magában, mit tegyen. Nem marad más, mint az égetés. Hirtelen kinyitotta a fiókot. Döbbenten vette észre, hogy a rajz ott van, ugyanúgy, ahogy oda tette. Ez a felfedezés újabb kérdéseket szült. Ez hogy lehet? Mi folyik itt? Ha Agyszülemény lopta el, mikor csempészte vissza, hiszen Frank végig itt volt a szobában. Végülis egy légnemű lénynek nem lehet nehéz feladat csukott fiókból kiemelni bármit is, ha a falakon is úgy közlekedik, mint a kóbor szél a végtelenben.
- Meglepődtél? – kérdezte Agyszülemény.
- Igen. Az előbb még nem volt itt.
- Szerinted miért? – jött az újabb kérdés.
- Így fitogtatod az erődet, hogy milyen hatalommal rendelkezel. Úgy suhansz át a falakon, mintha nem is lennének. Vanda kulcsát is elloptad, és a rajzot is úgy, hogy ki sem húztad a fiókot. És ugyanúgy vissza is csempészted. De el kell szomorítsalak, nem tudsz megijeszteni.
- Drága barátom, nagyon szegényes a fantáziád. – reagált Agyszülemény, sajnálattal a hangjában.
- Nem kell lesajnálnod. Ha valaki itt szánalmas, és sajnálatra méltó, az te vagy, nem én.- vágott vissza Frank.
- Azt hiszem, meglátogatom a főtéri bankot.- mondta Agyszülemény nyugodt hangon.
- Ne látogasd meg.
- Ugyan miért? Teljesíted a kéréseimet?
- Arról szó sem lehet. – a lény megvakarta ősz haját, majd látva, hogy sehogy nem tud Frankkal közös nevezőre jutni, elővette a legvégső esetre tartogatott aduászt.
- Rendben. Bankrablás lefújva. Akkor viszont a szépséges drága Vandát kell meglátogatnom. Tenni vele pár szép és jó dolgot. – Frank reakcióját nem várta meg, amint kimondta az utolsó szót, abban a pillanatban elviharzott, hűvös huzatot hagyva maga után. Frank a hirtelen ijedtségtől megmukkanni nem tudott. Keze reflexszerűen nyúlt a fiók felé. Elővette a rajzot.
- Gyere vissza! – üvöltötte olyan hangosan, hogy belefájdult a torka. Agyszülemény amilyen gyorsan eltűnt, oly gyorsan visszatért. Reménykedett, hogy Vandával sikerült kellő belátásra bírni Frankot.
- Igen? Hallgatlak.- mondta egyszerű közömbösséggel, és ráült az íróasztal sarkára.
- Most nagyot hibáztál. Nem kellett volna Vandát belekeverned. Nagyon kényes vagyok rá, ölni tudnék érte. Eddig nem volt rá szükség, de most nincs mese, meg kell tennem. Nagyot hibáztál Agyszülemény!
- Megölsz? Nem tudod megtenni.
- Nem? – kérdezte gúnyosan Frank. – Mindjárt kiderül. Bal kezében a rajzot fogta, jobb kezében az öngyújtót, melynek kicsi lángja néhány centire égett a lap szélétől. Közben pislogás nélkül nézte az asztalon ülő lényt. Semmit nem tesz, nyugodtan ül. Nem mutat hajlandóságot, hogy a rajz elégetését megakadályozza. Frankot ez az észrevétel elbizonytalanította, de az égő öngyújtót, és a rajzot továbbra is határozottan tartotta.
Miért nem lép közbe? Talán a test nélküli élet nem kell neki? Nem akar pár nélkül, magányosan létezni? Jobbnak látja, hogy az ilyen élet, mint az övé, valóban megsemmisül? Újra sorjáztak a kérdések elméjében, de végülis feleslegesen. Már visszavonhatatlanul eldöntötte, elégeti a rajzot, bármi is az oka annak hogy Agyszülemény meg sem kísérli megakadályozni.
- Ne merészeld!- förmedt rá mérgesen a lény.
- Miért? – kérdezte Frank.
- Ne tedd! Nagyon megbánod!- mondta Agyszülemény, de ez nem fenyegetés volt, hanem figyelmeztetés. Frank lassan közelített az öngyújtóval a rajz felé.
- Ha elégeted, véged van!
- Végem van? – kérdezte mosolyogva Frank. – Miért nem akadályozod meg?
- Ezt csak te akadályozhatod meg, én nem. – felelt Agyszülemény.
- Nekem eszem ágában nincs megakadályozni.
- Utoljára figyelmeztetlek! Ne tedd! Nagyon megbánod, ha meggyújtod a lapot! – Agyszülemény szavai nem találtak meghallgatásra. Frank a lap alá tartotta a kis lángot, és meggyújtotta az egyik alsó sarkát.
- Neee! – üvöltött Agyszülemény. – Azonnal oltsd el! – de mindhiába. Mint eddigi szavai, ezek is falrahányt borsóként peregtek le Frankról.
A lap alja meggyulladt, széle feketére színeződött. Aztán ahelyett, hogy pár pillanat alatt felfalná a papírt, csak az alsó szélét nyalogatta, nem terjedt tovább. Frank erre ügyet sem vetett, vigyorogva tartotta az égő rajzot, és kárörvendve nézte Agyszüleményt.
- Oltsd el, talán még nem késő! – jött az újabb figyelmeztetés. Persze mint eddig, Frank most is elengedte füle mellett a kérlelő szavakat. Kárörvendve vigyorgott, és örült, hogy végre pont kerül ennek a hihetetlen történetnek a végére. Minden a régi lesz, Agyszülemény megsemmisül, ő, és Vanda biztonságban lesz. És nem csak ők ketten, a város lakói, az egész emberiség, mindenki. Vandát nagyon sajnálta volna, ha megkaparintaná magának ez a szörnyeteg. Inkább Franknak ártson, de a nőt hagyja békén. Frank vállalt volna bármi fájdalmat, kínt, ha azokkal meg tudja védeni Vandát Agyszüleménytől. Kellemes érzés árasztotta el testét, a tudat, hogy jól döntött, helyesen cselekszik, megnyugtatta lelkét.
Egy újabb érzés öntötte el. Melegség kezdett áradni, de meglepő módon nem egész testét ontotta el, csak a lábfejénél érezte. Szokatlan volt neki ez a furcsa, mondhatni ismeretlen érzés, de ez is belefért. Aztán pár pillanat múlva arca elkomolyodott. A melegség egyre nőtt. Már túl meleg volt, egyre nehezebben bírta. Néma arcára kiült a fájdalom, majd a melegség lassan kezdett átváltozni egyre nagyobb hőre, aztán forróságra. Közben lábszárain, lustán, megállíthatatlanul kúszott felfelé. Frank felüvöltött fájdalmában. Kétségbe esett szemekkel nézett Agyszüleményre, mintha segítséget várna.
- Mondtam, hogy megbánod, ha elégeted! Nem hallgattál rám! Hiányzott ez neked?
- Mi történik? – kérdezte Frank, hangja tele volt pánikkal, fájdalommal, félelemmel.
- Meghalsz, megsemmisülsz, az történik – vágta oda Agyszülemény a kegyetlen választ.
- Az lehetetlen. – nyökögte Frank, torkát a sírás fojtogatta.
- Nem vettél komolyan. Minden rendben lenne, ha hallgattál volna rám! – magyarázta Agyszülemény.
Közben felfoghatatlan dolgok mentek végbe Frank szobájában. Ahogy kúszott fel a forróság Frank lábain, úgy olvadtak meg, akár a viasz, és váltak láthatatlanná, semmisültek meg alsó végtagjai. Közben ezzel arányosan, ahogy semmisültek meg Frank lábai, Agyszüleményé úgy kezdtek igazi hús-vér testet ölteni. Ez a folyamat Frank számára pokoli kínokkal járt, Agyszüleménynek viszont nagyon kellemes érzést okozott.
- Nem egyszer hangsúlyoztam, hogy egyek vagyunk! Én nem egy külön lény, hanem a rossz részed, de a lényed vagyok. Emlékezz! Nem egy kitalált figurát rajzoltál le, hanem magadat! És akkor most kit égetsz el? Magadat! Azt is mondtam többször, hogy meg ne próbáld elégetni, mert nagyon megbánod. Hallgattál rám? Nem! – magyarázta Agyszülemény megemelkedett adrenalinnal.
Frank lábai teljesen eltűntek. Ekkor a papíron a lángnyelvek lassan elindultak felfelé. Mikor Frank hasa kezdett égni, megsemmisülni, a fájdalomtól elvesztette az eszméletét. Agyszülemény teste lassan, de biztosan lett egyre kézzel foghatóbb, háromdimenziós, igazi emberi test.
A lángok már a fejet nyaldosták. Kellemetlen szagú füst töltötte be a szoba egy részét, és Frank a tűz martaléka lett. Az íróasztalon egy fekete, gyűrött, hullámos, pöndörödött szélű lap füstölgött, Frank teste pedig teljes mértékben Agyszüleményre került. Mégiscsak teljesült a vágya, még ha nem is egészen úgy, ahogy szerette volna, de ennek nincs jelentősége. Az a fő, hogy megvan az áhított test.
Jól érezte magát. Kísérletképpen tett egy óvatos próbát. Szeretett volna átsuhanni a falon, de nem ment. Könyörtelenül a szilárd térelválasztóba ütközött. Annyi baj legyen. Megvan a test, vár rá a teljes élet. Párt sem kell keresnie, hiszen ott van Vanda. Bár nem valószínű, hogy ezzel a fejjel tetszik majd neki, mert ugyanis csak Frank testét kapta meg, a fejét nem. De semmi probléma, mindenre van megoldás. Csak meg kell erőszakolni Vandát. Utána Agyszülemény része, tulajdona lesz. Akkor már azt tehet a nővel, amit akar. Minden vágyát, kérését teljesíteni fogja, a rabja lesz örökre.
Ez tetszett Agyszüleménynek, és elhatározta, hogy még ma este meg is teszi. Minél előbb, annál jobb. Nem lehet elég korán kezdeni, a jóból sohasem elég.
Nézte a hamuvá pörkölődött, de még egyben álló papírt, ami Frank vesztét okozta. Hihetetlen érzékkel, lágyan, óvatosan megfogta, hogy ne hulljon millió apró darabra. Sikerült is. A hamu egész lapként nyugodott a tenyerében. Óvatos léptekkel indult ki a szobából, nehogy a huzat, a gyér ellenszél kisöpörje kezéből. Időbe telt, de kiért vele a vécére. Belehelyezte a kagylóba, majd lehúzta. Most az ő képére ült ki kárörvendő vigyor.
Gyorsan visszaszaladt a szobába, mert megszólalt Frank mobiltelefonja. Megnézte a kijelzőt, majd felvette.
- Szia szerelmem. Mi újság?- kérdezte nyájasan Agyszülemény.
- Szeretnélek megkérni valamire.
- Tessék, neked bármit.
- Hoznál egy üveg ásványvizet, ha szépen megkérlek?
- Persze szívem, Máris indulok. És tartogatok valami meglepetést is.
- Hú, de jó. – örült Vanda. Mindig szerette a meglepetéseket. Agyszülemény letette a telefont. – Megyek drágám... - vigyorogta maga elé, és elhagyta a lakást.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
