A BIRTOK - 2 rész                                                          

   Most itt van a birtok udvarán a másvilágról visszatért Luxi, és lassú léptekkel halad a kis ház felé. Az emlékezést befejezte szörnyű haláláról, és szemeit le nem vette a ház ajtajáról, mely kitárva állt előtte.

   Démoni alakját a sok kegyetlenségnek köszönheti, amit halálakor kapott Colostól, és Debiltől. Jól megjegyezte őket. Az arcok, a szagok, minden kitörölhetetlenül belevésődött emlékezetébe. Nem tudni, hogy maradt-e benne valami pozitív tulajdonság abból a jóságos kutyából, ami még földi élete során volt.

   Odaért a lépcsőhöz, meglátta a lábasban elhelyezett kaját. Elégedetten nyugtázta magában, majd felment a pár lépcsőfokon. Óvatosan közlekedett, halála óta nem sűrűn járt itt, csak akkor, ha muszáj volt. Érezte az új gazdi szagát, és elképzelhetőnek tartotta, hogy ő tette bele a lábasba az ennivalót, pedig nem is ismerik egymást, soha nem találkoztak.

   Belépett a házba, orrát kissé orrfacsaró szag csapta meg, de ez nem volt akadály, hogy bemenjen. Lassan ment, tekintete bejárta az egész házat.

   Észrevette a padlón fekvő embert, aki semmi életjelet nem mutatott. Odalépett hozzá, egészen közel, és csak nézte. Majd fejével lehajolt, és szaglászni kezdte az új gazdit. Először a homlokáról vett szagmintát, onnan lassan haladt lefelé. Nem nyalogatta meg, mint egy jó kutya a jó gazdit, közömbösen viselkedett, pozitív érzelmek nem alakultak ki benne. A nyakhoz érve megállt, és elidőzött. Szagolgatta, és közben gondolatai azon jártak, hogy kettéharapja, összeroppantja a csigolyát, ütőeret, mindent. Ez itt csak egy ember, és ő az emberi kegyetlenségnek köszönheti halálát. Nem tudta elképzelni, hogy valaha még meg fog bízni ebben a fajban. Ő hűséges, és jóságos volt az emberhez, és halált kapott cserébe. Azzal nem foglalkozott, hogy Ferenc semmit nem ártott neki. Kutyaelméje általánosított. Az ember, a faj, akihez ő hű volt, akit szolgált, akihez alattvalóként elkötelezte magát, az vetett véget életének.

   Fejét felemelte, pár pillanatig mozdulatlanul fülelt. Megnyugodott. Semmit nem hallott, és újabb idegen szagot sem érzett. Tekintetét a földön fekvő emberre szegezte. Szája szélét megnyalta, majd hatalmasra tátotta. Elővillantak hosszú, hegyes fogai, melyek lassan elindultak Ferenc nyaka felé.

   A három kölyök a játszótéren lógott. Egy padon ültek, természetesen Colos volt középen. Jobb kezénél a mindenre rávehető, befolyásolható, idétlen röhögéssel megáldott Debil, bal felénél a kegyetlen is lenni tudó, de néha galamblelkű Patesz. Tudta, hogy a mai nap kell megfizetnie a múltkori kirohanásáért, amikor is Luxit próbálta megvédeni a biztos haláltól. Némán, szorongva ült, és gyomra gombóccá zsugorodott. Tisztában volt vele, hogy nem kerülheti el az elkerülhetetlent, és előbb-utóbb eljön a pillanat, mikor szóba kerül a téma, ami elől annyira menekülne, ha lehetne. De nem lehet.

   Felriadt szorongásából, mikor Colos megszólította.

- Figyelj, te híres! Azt tesszük, hogy elmegyünk a birtokhoz, amit az a korcs kutya védett fénykorában. Ha ott van a tulaj, szépen végzel vele. Világos?

- Világos.- felelt Patesz úgy, hogy fel sem nézett, csak a talajt bámulta. Szeretett volna most láthatatlanná válni, vagy valami varázsmozdulattal eltűnni innen, de tudta, hogy csodák nincsenek, és elszökni se tud. Ha megpróbálná, a két fiú azonnal utána rohanna, és nem kétséges, hogy pillanatok alatt elkapnák, és akkor az Úr irgalmazzon tyúkszaros életének.

- Hoztál magaddal valamit?- kérdezte Colos.

- Igen.- felelt Patesz, és dzsekije zsebéből egy bicskát vett elő. Markolata egy arasz hosszú lehetett, csillogott rajta a gyöngyház berakás.

- Jó, megfelel.- nyugtázta Colos. – Szépen kinyírod az ipsét, és ezzel egyenlítve van a számla. Ellenkező esetben elmegyünk az erdőbe, a tisztásra, és a nagy fánál ugyanúgy bevégzed sorsodat, mint az a kutya.- Patesz nem szólt semmit, csak némán bólogatott. Áldotta Istent, hogy Colos nem kérte el megnézni a bicskát. Ugyanis hiába a szép nagy, csillogó markolat, pengéje nem nagyobb, mint egy cigicsikk, ami talán arra jó, hogy a cipőről lekaparjuk vele a sarat, de az emberi élet kioltására alkalmas funkciója már erősen megkérdőjelezhető, ha mindez kiderül. Colos biztos nem hagyja következmények nélkül a dolgot.

   A bandavezérnek tetszett a bicska, már amit látott belőle, és elismerte magában, hogy ő is szeretne egy ilyen bökőt, de ennek nem adhatott hangot. Colos, hogy megdicsérje az egyik bandatag bicskáját, ráadásul egy olyan tagét, aki épp, csak meg van tűrve, ezt büszkesége nem engedte. Úgy gondolta, ha ezt megteszi, csökken a tekintélye Debil, és Patesz előtt. Persze ha tudta volna, hogy semmit nem ér az a bicska a pengéje miatt, egész más lenne a véleménye.

   A szürkület lassan kezdett rászállni a településre. Egy év telt el, hogy Luxi elköltözött az örök vadászmezőkre, ahol kolbászból, és velőscsontokból van a kerítés. Colos felállt, ezzel jelezve, hogy elérkezett az idő, indulni kell a birtokhoz. Kinyújtózott, majd körbenézett. Régi a játszótér, már vagy húsz éve építették, de egyszer sem újították fel. Ósdi mászókák rozsdásan álldogáltak helyükön. A padok fa ülőkéi berepedezve, eldeformálódva, sorsukba beletörődve szunnyadtak. Némelyik széléből már a csavar is kirohadt az időjárás szeszélyeinek, és az idő múlásának, no meg annak köszönhetően, hogy a város vezetése nem foglalkozott vele, és a karbantartási, felújítási munkálatokat folyamatosan elmulasztotta. A homokozóban is már több volt a kosz, a szemét, a gaz, mint a homok.

   A másik két fiú is felállt. Patesz még mindig lehorgasztott fejjel bámulta a talajt, kezei a zsebekben pihentek. Debil megint idétlenül vihogott, mint mindig, ami most is idegesítette Pateszt. Igaz, hogy a bicskájával nem lehetne embert ölni, főleg ha jó kövér az illető, akkor még a hájréteget se szúrná át a penge, de Patesz úgy gondolta, Debilt simán meg tudná késelni vele az idegesítő röhögése miatt.

- Menjünk, itt az idő.- mondta Colos. Debilnek tetszett a szituáció, ezért röhögött, örült, hogy végre van egy kis adrenalin emelő akció. Patesz úgy érezte magát, mint egy halálraítélt, akit most kísérnek a villamosszékhez. Colos teljesen nyugodt volt, arcán közömbösség ült, és úgy viselkedett, mintha nem is embert ölni mennének, hanem a sarki kisboltba pár darab kifliért.

   Luxi tátott szája a hegyes fogakkal elérte Ferenc nyakát, de a végzetes harapás elmaradt. Újra szagolgatni kezdte az embert, orra szorgosan járt mindenfelé, sűrűn szuszogott, majd elkezdte nyalogatni a nyakat. Vigyázott, óvatosan tette mindezt, nehogy a nyelvén lévő apró fogak megsértsék az új gazdi bőrét. Mégiscsak maradt benne a jóságos kutya tulajdonságaiból.

   Hosszasan állt még az eszméletlenül fekvő férfi mellett, és idővel győzött a jó énje. Nem harapta át a kiszolgáltatott emberi test nyakát, úgy döntött, hogy még egyszer bizalmat szavaz ennek a fajnak.

   Hosszú percek után megfordult, és óvatos léptekkel kiment az udvarra. Emberi lényt nem látott sehol, még a szomszéd öreget sem. Ő bizonyára tudta, hogy Luxi most itt van, és valami készül, amiből nem akarja kivenni a részét sem közreműködőként, sem szemtanúként. Tartotta magát ahhoz, amit Ferencnek mondott, hogy nem akar semmibe belekeveredni. A túlvilágról érkezett kutya elment a ház mögé, ott megpillantotta az emberi kézfejet, melyet Ferenc gereblyéje kapart elő a levelek alól. Rájött, hogy az új gazdi tudja korábbi látogatásának következményeit, mert persze fogalma sem volt arról, hogy a férfi semmiről nem tud. Tudhatna, ha az öreg szomszéd elmesélte volna neki a dolgokat. Luxi ebben a tévhitben rendben talált mindent, az meg sem fordult agyában, hogy amit hisz, az nem fedi a valóságot. Kissé kényelmetlenül érezte magát, amiért előkerült az emberi kézfej, mert ebben a dologban ő a tettes.

   Visszament a házba, hogy ha már nem tud segíteni a gazdinak, legalább vigyázzon rá. Még egyszer végigjárta a ház helyiségeit, szimatolt, mint aki keres valami nyomot, aztán visszatért a szobába, ahol Ferenc feküdt, és leült mellé. Kényelmesen elhelyezkedett, és lógó nyelvvel, mint egy olyan kutyának, aminek melege van, csendesen várt, és őrködött. Várt, hogy majd talán jön valaki, akinek a figyelmét felhívhatja, hogy van itt egy ember, aki segítségre szorul.

   Colosék célhoz értek. Az út túloldaláról, ahol nincsenek házak, csak fák, bokrok, és nagy dzsungel, halkan, árgus szemekkel figyelték a birtokot. Látták az út szélén álló autót, a nyitva hagyott kaput, és a szintén nyitva hagyott bejárati ajtót. Colosnak, és Debilnek tetszett ez a látvány, tudták, hogy nem hiába jöttek, kegyetlen tervük valóra válhat. Patesz épp az ellenkezőjét gondolta. Most jobban szorongott, mint valaha, és egyre mélyebb depresszióba zuhant. Alkalmatlan ő erre a feladatra, de tudta, hogy mégis meg fogja tenni, mert meg kell tennie, más választása nincs.

   Colos felmérte a terepet, nem csak a birtokot, az egész utcát, ő is ugyanazt tapasztalta, mint az imént Luxi, sehol egy lélek, és emberi hangokat sem hallott. Ez a tudat még jobb kedvre derítette, és örült, hogy a madár, béka, kutya áldozat után egy új faj is felkerül listájukra, az ember. Mosolyogva nézett a másik két fiúra.

- Na gyerekek, óvatosan, körültekintően átmegyünk az úton, és bemegyünk a birtokra.- Patesz kissé megkönnyebbült, hogy Colos most nem kislányoknak nevezte őket. Ezzel is ki lehetett volna kergetni a világból. Ettől csak egy dolgot utált jobban, Debil idétlen röhögését.

- Aztán?- kérdezte Debil. – Mi lesz aztán?

- Rendet rakunk az udvaron, és hazamegyünk.- válaszolt Colos. E válasz hallatán Debil képére döbbenet ült. Mindenre számított, de ilyen válaszra nem.

- Mi lesz aztán? Tényleg ennyire hülye vagy?- vonta kérdőre a bandavezér. – Patesz bemegy a házba, és kinyírja a pasast. Tuti, hogy bent van, mivel itt a kocsi, és tárva nyitva áll minden. Mi itt kint fogunk őrködni- magyarázta, és közben Patesz felé fordult-, és ha segítségre van szükséged, kiálts nyugodtan, akkor megyünk, és közös erővel elintézzük a krapekot.

- Ja…, jó.- reagált kissé értetlenül Debil. Patesz most sem szólt egy szót sem, csak némán bólogatott, mint aki olyan tökéletes, jó dolgot hall, amihez nincs mit hozzáfűzni, csak bólogatni kell.

- Akkor gyerünk!- adta ki az utasítást a bandavezér, és kiléptek a sűrűből. Fejüket nyugtalanul kapkodták jobbra, balra, nem látja-e őket valaki. Adrenalinszintjüket felturbózta a félelem, és torokban lüktető szívvel osontak át az úttesten. Ferenc autóját két oldalról kerülték meg. Debil a kocsi orra előtt, Colos, és Patesz a faránál mentek át a járdára.

   A kapunál kicsit megtorpantak.

- Ez az, eddig jó.- nyugtázta Colos, de ez a lelküknek nem adott nyugalmat. Pár tétova pillantást vetettek egymásra, mindegyikük szemében benne volt a félelem, kevés bizonytalansággal.

- Megcsináljuk.- mondta Colos mindkét haverja szemébe, közben fejével igenlően bólintott egyet. A többieken látta a félelmet, de nem tette szóvá, mert ő is érzi, és lehet, hogy Patesz, és Debil is látják őrajta.

   Kissé bizonytalanul léptek be az udvarra. A kapun belül egy méterre megálltak.

- Csukd be a kaput!- szólt oda Colos Debilnek. A szerencsétlen idióta szó nélkül engedelmeskedett. Vigyorgott, de most nem nyerített hozzá azzal az idegesítő hanggal. Ő is érzete azt, amit a többiek. Ez már nem játék, most nem békát akarnak megnyúzni, vagy verébcsipaszt eltaposni, mint egy csikket. Ma itt emberölés lesz, és egy ilyen eset nem mindennapi dolog az ember életében, se az áldozatnak, se az elkövetőnek, hacsak nem sorozatgyilkos az illető. De itt most nem erről van szó, csupán kezdő gyilkosjelöltről, és cinkostársairól, bűnsegédekről, esetleg tettestársakról és, hogy a bűncselekmény után rá kapnak-e az ízére, vagy sem, ez előre megjósolhatatlan. Pateszről nem lehet kijelenteni, hogy rá fog szokni a gyilkolásra, azért teszi, mert nincs más választása, mert kényszerítik rá. Ha nem teszi meg, ő válik áldozattá, és a két haverból lesz gyilkos. Debilt azzal a csökevényes agyával, minden bizonnyal rá lehetne venni ily kegyetlen dologra is, ő nincs olyan szellemi szinten, hogy komolyan mérlegelni tudjon dolgokat. Colosnak van annyi sütnivalója, hogy gondolkozzon a dolgon, de ahogy nemet mondana egy emberölésre, ugyanúgy ki lehet nézni belőle, hogy igent is mondhat. Főleg így, ebben a helyzetben, jól tudja, miről van szó, mire megy ki a játék, és mégis akarja, sőt, kényszeríti egyik barátját, hogy öljön.

   Colos elindult a ház felé, a többiek automatikusan követték, szó nélkül. Érezték, itt már nagyon komoly a dolog, és nincs visszaút. Valahol a lépcső, és a kapu között félúton megálltak.

- Mi itt maradunk, őrködünk.- mondta Colos Patesznek. – Ha valami van, szólj. Menni fog?- kérdezte. Patesz semmit nem szólt, csak némán bólintott. Persze hogy menni fog, hisz meg kell tennie, hogy milyen módon, az lényegtelen, de ma, most itt ölnie kell, ha akarja, ha nem.

- Oké. Akkor rajta.- bíztatta a bandavezér, és Patesz csigalassúsággal elindult.

   Luxi felemelte a fejét, kihegyezett füllel figyelt, mikor meghallotta, hogy léptek kopognak a lépcsőn. Érezte az idegen, de valahonnan mégis ismerős szagot. Felállt, szemeit le nem vette a bejárati ajtóról, de Ferenc mellől nem mozdult el. Reménykedett, talán segítség jön. Az ujjonnan emberbe vetett bizalmával nem tudta elképzelni, hogy ismét ártó szándékkal közelednek felé. Vagy ha nem is pont felé irányulva, de a féltett, szeretett gazdija iránt. Nézett, és várt.

   Ferenc szemei megrebbentek, szemhéjai vibrálni kezdtek. Fejét először balra, majd jobbra vetette. Észhez tért, de súlyosnak találta egész testét, feje még tompán sajgott, az ütéstől, amit az asztallap okozott. Kezei is megmozdultak, melyek eddig tehetetlenül nyugodtak teste mellett. Lassan elindultak felfelé, és végig simította mindkét oldalát.

   Luxiba türelmetlen várakozás alakult ki. Hol a gazdira, hol a bejárati ajtóra pillantott. Tudta, Ferenctől nem kell tartania, és rokonszenvet is érzett a földön fekvő ember iránt, fontosabbnak látta, ha inkább a bejáratot tartsa szem előtt. Már érezte a veszélyt, és mindenre eltökélte magát, hogy bárki is lép be az ajtón, rátámad, hogy gazdáját, és a birtokot megvédje, ahogy idáig is tette. Eszébe jutott a legutolsó eset, mikor egy betörővel végzett. Annak az áldozatnak a kézfejét találta meg Ferenc hátul, gereblyézés közben. Luxi határozottan érezte, ha kell, most is megteszi a magáét, újra gyilkolni fog az adott pillanatban. Állt még pár pillanatig, majd gazdáját otthagyva a földön, kisomfordált a főzőfülkébe. Akárki lépi át a bejárati ajtó küszöbét, itt nem fogja észrevenni, mert a kis fülke egy L alakú folyosó végén van.

   A birtok új tulajdonosa kinyitotta szemeit. Lassan jött rá, hol van, és mi is történt vele. Próbálta megsaccolni, mennyi ideig fekhetett itt magatehetetlenül, de időérzéke nem igazán működött. Felfelé nézett, és meglátta a nyitott kisablakon át, hogy már igencsak szürkület van odakint. Felült, és körülnézett. Mindent rendben talált, lelke mélyén megnyugodott, hogy amíg eszméletlen volt, nem rabolták ki, bár innen sok dolgot még nem tudtak volna elvinni. Az autó már inkább aggasztotta. Kissé megnyugodott, mert a kulcsért jött vissza, és anélkül nem egyszerű elkötni egy kocsit. Bár a mai világban amilyen profi bűnbandák szakosodtak autólopásra, azoknak nem akadály, hogy nincs kulcs a járműben. Ekkor újra jött egy gondolat, ami megnyugtatta. Nem az ő ezeréves tragacsa kell a profi bűnözőknek. Sőt, ha meglátnák azt az autót, sírva menekülnének, vagy még fizetnének is Ferencnek, hogy ne kelljen ellopniuk.

   Patesz amint belépett kis házba, elővette a bicskát, kinyitotta nevetségesen kicsi pengéjét, és maga elé tartva lassan, halkan lépdelt egyre beljebb. Szemei körbe-körbe jártak, fejét forgatta mindenfelé, félt, és számított mindenféle dologra. Várta, hogy hirtelen rászól valaki, esetleg hátulról leütik, ami jogos is lenne, mert ő most itt jogtalan behatoló. Ráadásul még fegyvernek számító tárgy is van a kezében, arról jobb nem beszélni. Kiszáradt torkában hevesen járt ki-be a levegő. Szíve is szaporábban vert a megszokottnál, és keze is remegett, de nem az őszi hidegtől. Messze nem volt olyan hideg, hogy dideregjen tőle, de a félelem annál nagyobb, és az okozza a remegést, nem is remeg, ez már reszketés, ami átjárja minden porcikáját. Át is futott agyán a feltevés, hogy így érez egy kezdő gyilkos. Egy lámpalázas gyilkos. Ezt igencsak különösnek, röhejesnek találta, de most nem volt kedve nevetni rajta. Eszébe jutott Debil. És ha Colos is itt lenne, ő biztosan hangosan mondta volna ezt a gondolatsort, és az az idióta Debil jót röhögött volna rajta. De mindegy, nincsenek itt, és le van tojva az egész feltevés, nem szabad elkalandozni, a feladatra kell koncentrálni. Szellemileg gatyába rázta magát, és minden idegszálával a feladatra összpontosított.

   A nem nagy ingatlanban hamar odaért a szobához. Mindketten meglepődtek, ahogy meglátták egymást.

- Ki maga?- kérdezte Patesz bizonytalanul, majdnem remegő hangon. Két kezét előrenyújtva tartotta a bicskának csúfolt tárgyat, és helyesbített:

- Vagyis… ne mozduljon! Egy rossz mozdulat, és kinyírom.- Ferenc szeretett volna reagálni, de furcsa zajra figyeltek fel. Patesz háta mögül fémes zörej hallatszott, mintha kést fenne valaki egy másik kés pengéjén.

- Colos, ti vagytok azok?- kérdezte, de nem mert hátra nézni, félt, ha egy pillanatra is hátratekint, a földön ülő férfi lefegyverzi, és akkor vége mindennek. Szerencsétlen feje nem tudta, hogy most három hibát is elkövetett: Az első, hogy kimondta a haverja nevét, amit Ferenc meghallott. A filmeken ilyenekért halál jár. A másik, hogy nem mer hátra nézni. Ha megtenné, és esetleg Ferenc lefegyverezné őt, majd könnyű szerrel elbánna a másik két suhanccal is, aztán kihívná a rendőrséget, kiderülne az igazság, akkor Patesznek semmi baja nem esne. Colosnak, és Debilnek annál inkább. És talán a harmadik hiba a legvégzetesebb, hogy rátámadt Ferencre, fegyverrel, gyilkolás céljából, amiért Luxi halállal fizet.

 A fémes hang, amit hallottak, nem késfenés volt, hanem a kutya lemezkarmai. Ott állt teljes életnagyságban, nem messze a fiú mögött, és morgott. Ferenc teljesen maga alatt volt. Ilyen teremtményt még rémálmaiban sem látott, és fogalma sem volt, honnan került ide, pont az ő birtokára ez a pokolfajzat. A hangok hallatán Patesz ereiben is meghűlt a vér, ekkor leblokkolt, és mozdulatai nem tudatosak, hanem ösztönösek voltak. Kiejtette a bicskát, és lassan hátranézett. Nem hitte el, amit látott. Szeretett volna Coloséknak kiabálni, de hang nem jött ki a torkán. Ferenc is félt, ugyanúgy, mint a fiú, de ő annyit tudott gondolkozni, hogy amíg a támadó megbénult a látványtól, addig ő hamar magához kapta a földre esett kis bicskát. Látta, hogy nem komoly szúróeszköz, de talán jobb, mint a semmi.

   Luxi nem vesztegette sokáig az időt. Agyában pillanatok alatt filmként pergett le az erdős jelenet, amikor kínozták, majd megölték ezek a suhancok. Párat lépett, majd elrugaszkodott a földtől, és célba vette Patesz torkát. Testével lökte hanyatt a srácot, lemezkarmai nem értek hozzá. A fiú a hátán feküdt, rajta meg a kutya. Nagy termetének súlya biztosan tartotta földön a támadót. Közel hajolt az emberi archoz, és szagolni kezdte. Aztán száját eltátotta, hogy egy harapással elintézze a torkát. Gondolkodóba esett, és döntött. Nem ezt a fiút kell bántania, ő volt az, aki az erdőben próbálta megvédeni. Patesz már nem bírta idegekkel, és olyan kétségbe esett, rekedt kiáltás tört fel belőle, hogy a torka is belefájdult.

   A kint őrködő fiúk ijedten néztek a házra az ordítás hallatán.

- Hallottad ezt?- kérdezte Colos. Pedig jól tudta, hogy ezt a vérfagyasztó üvöltést társa is hallotta.

- Igen.- válaszolt Debil, mindenféle idétlen röhögés nélkül. Valahogy nem volt kedve röhögni, az idétlen nyerítés helyét elfoglalta a félelem.

- Gyerünk befelé!- szólt Colos, és sietős léptekkel haladtak a házhoz. Érezték, ki kell venni részüket a gyilkolásból, mivel Patesz bajba került, és segítségre van szüksége. Az eszükbe se juthatott, hogy hamarosan nem gyilkosokká, hanem áldozatokká válnak.

   Türelmetlenül rohantak fel a lépcsőn, és meg sem álltak a szoba ajtajáig. A nagy lendület, amivel érkeztek, bevitte őket a szobaajtón, majd a látványtól hirtelen megtorpantak. Ferenc időközben ülő helyzetben a szoba közepéről elvonszolta magát a falig, és ijedten, félelemmel telve, tehetetlenül nézte, mi történik, várta sorsát, hogy beteljesedjen. Számított rá, hogy a kutya őt is célba veszi előbb- utóbb, és azon rágódott, miért így kell bevégeznie, ettől szebb véget képzelt el magának. Luxi a jövevények láttán leszállt Pateszről, és feléjük fordult. Pofáján gyűlölet, vad vicsorgás ült, ami elővillantotta hegyes fogait. Colos, és Debil egymás mellett álltak. Pillanatok alatt felmérték a helyzetet, látták ki hol helyezkedik el. A bandavezér fiú nem törődött a kutyával, agyát elborította a düh, a harag, és kegyetlen, gyilkos tekintettel nézte Ferencet. Debil bevizelt félelmében, mikor meglátta a kutyát. Ő teljesen harcképtelenné vált már a látványtól is. Tudta, ebben az állapotban nem képes segíteni társainak. Már megbánta hogy eljött, és itt van, és szeretett volna elmenekülni, mint korábban Patesz is, de a sors azt hozta neki, hogy innen már nem lép ki élve.

   Luxi a fal tövében ülő férfi mellé sétált, de szemeit nem vette le az idegenekről. Ferenc nagyon félt, de észrevette, hogy a kutya nem bántja, legalábbis még nem.

- Ti mit kerestek itt?- kérdezte a fiatalokat, de egyikőjüktől sem kapott választ. Colos kést vett elő kabátja zsebéből, és abban a pillanatban, mikor Ferencre akart rontani, Luxi támadásba lendült. A talajtól elrugaszkodva hatalmasat ugrott, és tökéletesen célba vette az egymás mellett álló két fiút. Első lábain elhelyezkedő lemezkarmai a két támadó torkát szinte felszeletelte. Vér spriccelt mindenfelé, vékony, hosszú sugárban. A következő pillanatban Luxi Colos torkának esett, és egy erős, végzetes harapással ártalmatlanította. A fiú feje teljesen hátracsapódott. A hátán lógott, mint egy szatyor, amiben labda van, csak egy keskeny bőrdarab tartotta, hogy le ne essen a földre. A fejetlen test rángva tett még két lépést, aztán a kés kihullt kezéből, és élettelenül dőlt el előre, nagy robajjal csapódott a padlóra. Eközben Debil igencsak kivérzett, arra már nem volt szükség, hogy az ő nyaka is eltűnjön Luxi nyelőcsövében. Még felemelte jobb kezét, Ferencre mutatva, talán szeretett volna mondani valamit, de nem maradt rá ideje, és ő is élettelenül vágódott el, Colos hullája mellé. A kutya ekkor odalépett hozzájuk, és ellenőrizte, hogy harcképtelenek-e a támadók. Kellemes érzés töltötte el, mikor tudatosult benne, hogy a gazdi védelmét jól, maximálisan megoldotta.

   Visszasétált Ferenchez, és elkezdte az arcát nyalogatni. A férfi nem tudta hova tenni ezt a megnyilvánulást, de sejtette, hogy nyert ügye van, ha a kutya így viszonyul hozzá, és talán van remény, hogy őt nem öli meg. Patesz halkan, remegve sírt, szipogott, mint egy ötéves kisgyerek. Vele sem Ferenc, sem a kutya nem foglalkozott.

   A férfi lassan felállt, a kutya érdeklődve nézte minden mozdulatát. Odacsoszogott a kisasztalhoz, amibe a fejét verte be, és ráült a lapjára.

- Mi történt itt?- kérdezte, és kétségbe esve nézte a két élettelen fiatal testet.

- Én nem akartam.- nyávogta Patesz vékony hangon, sírás közben. Ferenc feléje fordult.

- Mit nem akartál?- kérdezte fájdalmasan, és észrevette, hogy a fiú nem fog válaszolni, vagy ha mégis, az értelmetlen halandzsa lesz, mert a történtektől sokkos állapotba került.

                                                       III.

   Ismét léptek hallatszottak, a lépcsőn jött felfelé valaki. Luxi odafigyelt, de ismerős volt neki ez a járás, ez a hang, ez a szag, ezért nem is foglalkozott vele. Ferenc csak nézett a hangok irányába, ki is fog belépni, mi következik még.  Arra számított, újabb támadó érkezik, hogy teljesítse azt, amit ezek hárman nem tudtak elintézni. Egész pontosan őt.

   Az öreg szomszéd, Bandi bácsi jelent meg az ajtóban. Megállt, öreg kezét az ajtófélfának támasztotta, és fejét csóválva végignézett a szobán.

- Látom fiam, már mindent tudsz.

- Nem. Semmit nem tudok.– felelt Ferenc, és érezte, hogy most magyarázatot kap mindenre, amit már korábban is szeretett volna, de az öreg elzárkózott az igazság ismertetése elől.

  Luxi Ferenc lábánál ült, és figyelte őt, az öreggel együtt. Bandi bácsi lassan az asztalhoz csoszogott, és ő is leült rá. Mélyet sóhajtott, és mesélni kezdett.

   - Néhány éve, a régi szép időkben betévedt ide egy gazdátlan kiskutya. Aranyos volt, de különösebben nem kellett senkinek. A gazda szeretetén kívül nem kellett nélkülöznie, mert bár senki nem fogadta be, de ételt, és innivalót mindig adott neki valaki. Többen is, és nem egyszer naponta. Így ideszokott, és az ételt úgy hálálta meg, hogy vigyázott a területre. Járta az utcákat, figyelt, mint egy őrszem, és azonnal jelezte, ha idegenek tévedtek a környékre. Egyszóval ügyelt a biztonságunkra, és figyelt, ne történjenek betörések.

   Ennek a birtoknak a tulajdonosa kellő gondot fordított a kiskutyára, ide minden nap jöhetett, de nem lakhatott itt. Ez a tulajdonos adta neki a legtöbb szeretetet, törődést, ételt, innivalót. De ő se fogadta be. Luxi ezt azzal hálálta meg, hogy minden este e birtok közelében hajtotta álomra a fejét, hogy éjjel is szemmel tarthassa, ha esetleg illetéktelenek akarnának behatolni.

   Közben ez a három kölyök is ezt a pihenő övezetet választotta területének. Mert ugye egy bandának terület is kell. Sok gond nem volt velük. Mindenki látta, hogy rossz gyerekek, de nem ártottak az ittenieknek. Jószerivel csak néha láttuk őket, mert állandóan az erdőben tanyáztak, hogy miket tettek ott, nem tudni, de talán jobb is. Állítólag kisebb állatokat kínoztak, öltek meg, és daraboltak fel. Sok meggyalázott tetemet találtak a környéken, ahol tanyáztak. Aztán nem érték be ennyivel, nagyobb, és nagyobb áldozatra vágytak. Egyszer rejtélyes módon, hirtelen eltűnt Luxi is. Soha többet nem láttam élve.- Ferenc felkapta a fejét.

- Hogy mondta? Soha többet nem látta élve? Ez mit jelent?- az öreg végigsimította májfoltos üstökét, és folytatta.

- Mikor ezt a birtokot veszély fenyegeti, Luxi visszatér, és megvédi.

- Honnan tér vissza?- kérdezte Ferenc.

- A másvilágról.- felelt az öreg. – Most épp ott ül melletted.- ez a válasz teljesen lesújtotta Ferencet. Annyira képtelenségnek találta az egészet, hiszen onnan senki, és semmi nem tért vissza. Sőt, ő még a másvilág létezésében sem hisz, a feltámadásban meg pláne nem. A kutya, amit első látásra pokolfajzatnak hitt kinézete alapján, de tévedett. Nem lehet pokolfajzat, ha van benne annyi érzés, annyi pozitív tulajdonság, hogy védje a gazdáját. Bár amit a fiatalokkal művelt, az nem vall valami pozitív viselkedésre, de mint az öreg is mesélte, az áldozatok valahol rászolgáltak. Ha nem is komoly büntetésre, de hát itt most Luxi ítélkezett, és az ítéletet végre is hajtotta, ami ellen nem lehetett tenni semmit.

- Minket nem fog bántani?- kérdezte Ferenc.

- Nem.- válaszolt az öreg, és pici mosoly jelent meg szája szegletén. - Engem ismer, soha nem ártottam neki. Luxi igazságos a maga módján. Aki nem bántotta, azt ő sem bántja, viszont a fájdalmakat megtorolja. Láttad most az élő példát.

- Mit tegyünk?- Ferenc arca tele volt fájdalommal, és meggyötört ráncokkal.

- Semmit.

- Semmit?- kérdezett vissza. – Értesíteni kellene a rendőrséget.

- Nem ajánlom.- felelt az öreg nyugodt hangon, sok évtizedes bölcsességgel. – Sajnos nem ez az első eset. Visszagöngyölítenék a szálakat, és valószínű, téged őrizetbe vennének, míg ki nem derül az igazság. Majd Luxi mindent elrendez.

- Ezt nem lehet csak úgy a szőnyeg alá söpörni.- tiltakozott Ferenc, majd elhallgatott, és gondolkozott. – Történt ilyen már korábban is?

- Igen, egyszer. Azt hiszem, nagy valószínűséggel találtál hátul valamit.- a fiatalembernek azonnal eszébe jutott a gereblyézés közben előbukkanó kézfej, és testén végigfutott a hideg.

- Igen. Egy emberi kézfejet. Az is egy korábbi gyilkosság eredménye?

- Bizony.- sóhajtott Bandi bácsi. – Luxi védte a néhai birtokát, és mikor végzett az illetéktelen behatolóval, elvonszolta a ház mögé. Megette, és a maradványokat a természetre bízta.- Ferencet kiverte a libabőr, és már bánta, hogy megvette ezt a birtokot.

- És ezt miért nem mondta el, amikor először találkoztunk?- vonta kérdőre az öreget.

- Változtatott volna valamin, ha elmondom? Visszacsináltad volna a dolgokat? A bankhitelt, az egész vásárlást, mindent semmissé tettél volna? Nem, mert nem lehet. És a kézfej a ház mögött, azt is meg nem történtté tudtad volna tenni? Nem. Akkor? Tudtam, hogy előbb-utóbb kiderül, és elég hamar, szinte azonnal be is következett.

- Akkor is értesítem a rendőrséget.- mondta Ferenc, majd dühöngeni kezdett. - Még egy átkozott telefon sincs ezen az elátkozott birtokon!

- Gondolkozz!- szólt rá az öreg erélyesen, és hangjában kemény határozottság lappangott. – Gyere át hozzám, ott van telefon. Hívd ki a rendőröket. Akik a hír hallatára legalább húszan fognak kivonulni, és téged őrizetbe vételkor majd meg akarnak bilincselni, úgy, hogy a többségük pisztolyt szegez rád. De valamiről megfeledkeztél. Luxi téged akkor is védeni fog, nem engedi, hogy egy ujjal is hozzád nyúljanak. Gyere át hozzám nyugodtan, hívd ki a rendőröket. De akkor soha nem látott vérfürdőnek leszel a szemtanúja. Ezt akarod?!- kiabált az öreg. – Kell még áldozat? Tíz? Húsz? Mennyi?- Ferencből kitört a sírás. Egész teste belereszketett a zokogásba. Az öreg közelebb ült hozzá, átkarolta a nyakát, és beleborzolt a hajába.

- Jól van, nyugodj meg. Minden rendben lesz. Luxi befejezi, amit elkezdett, nem hagy fél munkát. Csak ketten tudunk róla. Soha senki nem fog erről értesülni.- Ferenc zokogása lassan enyhült.

- Félek.

- Ez természetes, de majd hozzászoksz. Úgysem tudunk ezzel az állapottal mit kezdeni. Valahányszor bántani akarnak téged, vagy a birtokodat, Luxi átjön a másvilágról, és igazságot szolgáltat a saját törvényei, ösztönei szerint. Ha tetszik, ha nem, semmit nem tudsz tenni ellene.- az öreg felállt, és Ferencet nézte.

- Nem tudom, ilyen állapotban képes vagy-e vezetni. Ha gondolod, nálam alhatsz éjjel. Luxit pedig hagyjuk, hadd végezze a dolgát, ami még hátra van.- magyarázta, és szemeivel az áldozatokra mutatott.

- És mi lesz a fiúval?- kérdezte Ferenc, és Pateszre mutatott, aki még mindig reszketve feküdt a földön.

- Ő nem alhat nálam. Bármilyen állapotban van, haza kell mennie. Azt hiszem örülni is fog neki, ha végre megszabadulhat ettől a helytől.- magyarázta az öreg.

   Ferenc mindent nyitva hagyott, hogy a kutya végezni tudja, amit elkezdett. Mindhárman lassan, meggyötörten mentek a kiskapu felé. Mikor a birtokról kiléptek az utcára, Ferenc becsukta a kiskaput, és kulcsra zárta. Pateszt útnak engedték, amitől Ferenc tartott.

- És ha mindent elmesél otthon?- kérdezte.

- Nem fog.- nyugtatta Bandi bácsi. – Ilyen állapotban azt sem fogja tudni megmondani merre járt, nemhogy még azt is, hogy mi történt.- Ferencet nem győzte meg a válasz, de bízott benne, hogy így lesz.

   Éjszaka sokat forgolódott, többször felriadt, és többet volt ébren, mint amennyi időt alvással töltött. De ez ilyen zaklatott lelkiállapotban nem is csoda. Bandi bácsi a kisszobát ajánlotta fel Ferencnek éjszakai szálláshelyként. Nem luxuslakosztály, egyszerű, de tiszta. Meg is felelt az új szomszédnak, hogy nem tud aludni, arról sem a szoba, sem a vendéglátója nem tehet.

   Ha sikerült is elaludnia, nem sokáig tartott. Talán félórákat aludt, és a duplája nyugtalan forgolódással telt. Bántotta a gondolat, ami késő délután történt a házában, de jobban aggasztotta Patesz. Mi lesz, ha téved az öreg, és a gyerek mégis emlékezni fog, és elmeséli a történteket? Kínozta ez a kérdés, de választ nem talált rá.

   A kisszoba ablaka, ahol aludt, vagyis szeretetett volna aludni, saját birtokára, és házára nézett. Mikor felriadt az alvásból, néha ha eszébe jutott, kinézett az ablakon, és a házát figyelte. Szerette volna tudni, hol van épp Luxi, mit csinál, hol tart a hullák eltakarításával, de semmi mozgást nem látott. Talán bent van a házban, és fogást keres az egyik áldozaton, hogy kihúzhassa a ház mögé. Talán már hátul van minkét élettelen testtel, és épp eszi őket, nagyokat szakítva belőlük hegyes, hosszú fogaival.

   Nem látott semmit, csak találgatott, és majd megölte a kíváncsiság. De nem kelhet fel, és nem mehet át megnézni mi a helyzet. Reggelre minden rendben lesz, és megy tovább az élet.

   Sikerült hosszabb időre elaludnia, de ekkor különös zajra ébredt. Először azt hitte, álmodja az egészet. Egy távoli hangot hallott, „- Itt a rendőrség! Jöjjön ki tarkóra tett kezekkel!”- valami ilyesmi hangok jutottak el hozzá, többször megismétlődve. Kinyitotta szemeit, és az egész szoba villogó kékes színben úszott. Hirtelen nem tudta, mi is van valójában. Rövid időbe telt, mire felocsúdott, és el tudta dönteni, hogy ez nem álom, hanem már ébren van. Kábán ült fel fekvőhelyén, és megdörzsölte álmos szemeit. A megafon recsegő hangja segített neki az ébredésben, mikor újra meghallotta a felszólítást, ami így a szobán keresztül elég távolinak tűnt: „-Itt a rendőrség! Jöjjön ki tarkóra tett kezekkel!”- Nem bírta tovább, álmosan, de meggyötört állapotához képest fürgén kelt ki az ágyból, és az ablakhoz botorkált. A látvány, ami a szeme elé tárult, minden eddigi borzalmat felülmúlt. Azt hitte, nem jöhet rosszabb a tegnap délutáni tragédia után, de tévedett. Bármi is történt, bárhogy is volt, sajnálta az áldozatokat, hiszen még csak csintalan kis kölykök voltak, és azt az érzést sem rejtette el maga elől, hogy Luxit megkedvelte, bármennyire is pokolfajzat kinézete van. A zord külső érző, igazságos belsőt takar, ez tette a kutyát szimpatikussá Ferenc számára.

  Ott állt szorosan az ablaknál, kezeivel az ablakkeretet fogta, és erős izgalom remegtette lábait. A második rendőri felszólításra Luxi lépett ki a házból. Csak állt mozdulatlanul a teraszon, nézte a sok embert, nem tudta mire vélni a helyzetet. Három rendőrautó parkolt az úton összevissza. Az egyik az út szélén, a másik keresztben, a harmadik félig a járdára hajtva. Mindhárom jármű mögött rendőrök álltak, fedezékbe vonulva, és egytől egyig pisztolyt szegeztek a házra. Miután Luxi megjelent a teraszon, minden pisztolycső őt vette célba. De ő csak állt, és várta mi fog történni. Nézte a kék villogó fényekben autók mögé bújt embereket, legalább tízen voltak, talán még többen is. Rövid ideig csak méregette egymást a két fél, majd a csendet, a várakozást fülsüketítő lövések végeláthatatlan sorozata törte meg.

   Ferenc az ablaknál felordított tehetetlenségében. Üvöltött a fájdalomtól, hogy szeretett kutyáját bántják, és ő semmit nem tehet ellene. Nem tudja megvédeni, és végig kell néznie, hogy ennek a szerencsétlen jószágnak másodszor is el kell pusztulnia, pedig nem ezt érdemli.

- Luxi! Luxiii!!!- üvöltötte oly hangon, melyben minden fájdalom, elkeseredés benne volt. – Neee! Kiskutyám, ne halj meg!- majd az üvöltés vad zokogásba váltott. Lábaiból elfogyott az erő, és rongyként csuklottak össze. Az ablak alatt ülve sírt, szeretett volna minden fájdalmat kiadni lelkéből.

   Mikor az első lövedékek Luxi testéhez értek, égnek emelt fejjel mennydörgésszerű, mély morgás hagyta el torkát, ami talán nyüszítés akart lenni. Majd megrázta magát, mint fürdés után egy tóból kilépve. Újra a rendőröket nézte, akik szünet nélkül, folyamatosan, szorgalmasan tüzeltek rá. Agyában átvillant, hogy megint bántani akarják, és nem csak őt, hanem a birtokot is. Luxi elhatározta magát, és őrjítő lassú tempóban, morogva, vicsorgó fogakkal, visszatarthatatlanul, sebezhetetlenül elindult a rend őrei felé.

                                                       VÉGE.

                                                  Edwin Chat

                                   2010. Október - 2011. Január

Súgó 4 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2011.03.30. 10:54 kuzmajulianna Kedves Edwin !   Maga az alap történet és az ahogyan felépítetted ,gördülékenyeny  ,izgalmas műfajához hű alkotásod nagyon tetszett. Örülök hogy elolvastam. Szeretem a benne szereplő kutyát , kinézetétől függetlenűl. Üdv : Juli     Ui: Este amikor dolgozni megyek a felűljárón mindig ott van egy keverék kutya . Nézelődik mintha várna valakit . Ha van nálam egy kis ennivaló adok neki belőle ,megsimogatom a buksi fejét és továbbhaladok. Pár napja ha észre vesz elém jön ,én csak úgy hívom hogy Luxi . Bíztosan nem ez a neve ,de farkcsóválásával jelzi hogy nem bánja és tőlem elfogadja hogy így szólítom. Bocsi ! Tudom nem ide tartozik ,de nem bírtam ki hogy ne meséljem el . Válasz: Kedves Julianna! Köszönöm szépen, hogy elolvastad írásomat, örülök a véleményednek. Aranyos kis történetet osztottál meg velem pár sorban. Vigyázz, Luxi nehogy a felüljárón is vérfürdőt rendezzen. :) Üdv: Edwin.

2011.01.06. 17:45 EdwinChat Kedves Mab Tee! Köszönöm szépen a hozzászólást. Örülök, hogy itt jártál, és elolvastad írásomat. Üdv :Edwin.

2011.01.06. 10:54 Mab Tee Kedves Edwin! Ez a történeted nagyon megfogott. Akinek volt hűséges kutyája, az tudja, mekkora kincs egy ilyen barát.  Ezt a történetet olvasni kell. És örülök, hogy olvashattam. Nekem nagyon tetszik. Üdv: Mab Tee

2011.01.02. 10:05 Joli Őszinte szívből gratulálok ehhez az írásodhoz is! Nagyon tetszett a történet, fordulatosak a cselekmények, néhol horrorisztikus, bennem mély nyomot hagyott a kutya hűsége, és elgondolkodtatott... ...bár a cselekmény végére értem, de szívesen olvastam volna tovább, remekül szőtted a fantáziadús cselekményeket... Nagyon, de nagyon tetszik, ahogy megírtad! Szeretettel: Joli Válasz: Kedves Joli! Köszönöm szépen hozzászólásodat, számomra hatalmas értékű véleményedet. Én is szívesen olvastam volna tovább, de nem lehet, mert vége a történetetnek. De gondolom mindenki el tudja képzelni, mi lesz, ha Luxi odaér a rendőrökhöz. Ebben a  te munkád is legalább annyira benne van, mint az enyém. Nagyon szépen köszönök mindent! Baráti szeretettel, tisztelettel: Edwin Chat.