Rudi nagy sóhaj kíséretében vette tudomásul a látottakat, majd így szólt:

   - Na, ide figyelj! – szólt erős, határozott hangon a barátja. – Azért hívtál, hogy segítsek. Úgyhogy ne ellenkezz, mert olyat kapsz, hogy kipotyognak a fogaid! – Erre a mondatra Ernő hirtelen mérges tekintettel nézett barátjára, aki rájött, hogy nem kellett volna ilyet mondania, hiszen amúgy is potyognak a fogai.

- Bocs, ne haragudj! – szólt a barátja, majd néhány tétova pillanat után finom hangon közölte a szándékát. – Kérlek, hagyd, hadd segítsek! Nem kell tenned semmit, csak engedd, hogy csinálhassam, amit szeretnék! Most megfésüllek.

- Ne! Ne fésülj meg! – felelte Ernő érzéstelenül.

- Elég! – üvöltött Rudi. – Miért ne fésüljelek meg? Mert kiszedi az összes hajszáladat? Hát nem mindegy hol vannak? A fejeden, a kanapén, vagy a fésű fogai között? Már kihulltak, mit számít, hol vannak? Így legalább emberi kinézeted lesz!

- Hát jó, legyen! – törődött bele Ernő, ugyanúgy, mit a sorsába.

   Rudi mögé lépett, finoman, mintha csak egy csinos nőt fésülne, úgy bánt barátja hajával. Lassan gyengén húzta a fésűt, de a hajszálak így is szép számmal gyűltek a fogak közé. Nem tartott sokáig az egész, talán öt percig.

- Készen van – közölte Rudi, majd a fésűt megmutatta barátjának. Ernő szomorúan vette tudomásul, hogy ez a hajhullás kóros. Nem szólt semmit, de arcán könnyek folytak le. Rudi nem tudta, most mit is tegyen. Erre nincs vigasz, elfogytak az okos, hasznos szavak. Tények kellenének, kézzel fogható megoldások. Ahogy erre gondolt, azonnal eszébe jutott a megoldás.

- Figyelj haver! Van hajzseléd? – kérdezte reménykedve.

- Mi van? – kérdezett vissza Ernő. Meglepte ez a hirtelen jövő kérdés.

- Van hajzseléd?

- Van. A fürdőben megtalálod. Ott áll a polcon már két éve, biztos lejárt a szavatossága – magyarázta szinte maga elé mondva az utolsó szavakat.

- Az nem számít – mondta Rudi, és már viharzott is ki érte, és rekordidő alatt ért vissza.

- Figyelj barátom! Ezzel szépen bekenjük a séródat. Ideig, óráig egyben tartja, és nem fog hullani. Illetve, megfogja a kihullott szálakat – magyarázta, és remélte, hogy igaza lesz. Ernő nem gondolta, hogy a napokban fog ilyet tenni, hogy elmosolyogja magát, de tetszett neki az ötlet. Bár már kinőtt a „zselés haj” korszakából, de most nem bánta, hogy használnia kellett.

- Hát öcsém, nem vagy semmi! – dicsérte az ötletgazdát.

- Tetszik az ötlet? – kérdezte Rudi.

- Aha, ez jó megoldás! – felelte boldogan Ernő.

   Ez a tevékenység hosszabb időt vett igénybe. Rudinak vigyázni kellett, óvatosan munkálkodni, hogy minél kevesebb hajszál legyen a veszteség: nem kiszakítani a meglazult szálakat és a már kihullottakat is a fejen tartani, ha lehet, mert szomorú tény, de sajnos nem kétséges, hogy a pár perccel ezelőtti fésülködés óta újabb pár száz szál lazult meg, illetve hagyta el a fejbőrt.

   A közel félórás rögtönzött fodrászat után Ernő tudta, hogy ez csak csepp a tengerben.

- Az oké, hogy megoldottuk a hajhullást, de itt van még a fog és a köröm is – magyarázta Rudinak. Egymást nézték, és érezték, hogy most meg vannak fogva. Ezekre a problémákra miféle megoldást találjanak ki?

- Van ötleted? – kérdezte Rudi.

- Nincs – jött a felelet.

Persze hogy nincs, gondolta Rudi. Barátja most eléggé maga alatt van, ilyen lelkiállapotban biztos nem gondolkozik a megoldáson. Elvégre ezért kért segítséget.

- Figyelj! Hány körmöd hiányzik?

- Kettő, de nemsokára három. Az is lehet, hogy négy.

- Oké. Vagyis nem oké, de talán erre is megvan a megoldás. Felejtsd el a kesztyűt! Szépen leragasszuk. Egyszerű, hagyományos sebtapasszal – magyarázta Rudi.

- Jó, de mit mondok majd a többi kollégának, mi történt az ujjaimmal?

- Majd azt mondod, részegen rájuk léptél – vigyorgott Rudi.

- Bolond vagy! – nevetett Ernő is, bár sok oka nem volt rá.

- Ez a beszéd! – csattant ki Rudiból. – Finoman leragasztom a körmeid helyét, és ha kell, a meglazult körmöket is.

Majd hozzá is látott a munkálatokhoz. Ismerte jól a barátja lakását, és egyből meg is találta a helyén a sebtapaszt.

   Jókedvvel köszöntek el egymástól, de amint Rudi kilépett, és becsukódott mögötte az ajtó, Ernő lelke megkönnyebbült, hogy nem kell lelkileg tartania magát, és újra magába roskadhat. Így menjen dolgozni? Zselés fejjel és leragasztott ujjakkal úgy néz ki, mint egy balesetet szenvedett ficsúr. Minden elismerése Rudié, aki tényleg mindent megtett, hogy megoldja a problémákat. Egyedül csak a fogakra nem tudott semmit kitalálni. Majd halkan, finoman és óvatosan fog beszélni, hogy a fogak minél kevésbé koccanjanak össze, és lehetőleg a nyelv se nagyon érjen hozzá, ha nem muszáj. Mint akit akasztani visznek, úgy lépett a hűtőszekrényhez, és sört vett elő. Ha nem is fog sokat enni, és csak puhát, az ital jobb lesz neki. Ez a megoldás, oldja a gátlásokat, bátorít, és könnyít a lelken.                       

                                                        4. fejezet

                                             4. nap: Az Alkohol fotó

2012. április 16. hétfő

   Mivel Ernő egész vasárnap ki sem mozdult a lakásból, este sem kapcsolta be a számítógépét, és csak tovább pusztította magát, így eldöntötte percek alatt, hogy nem megy el az orvoshoz, és kénytelen volt hétfő kora reggel nagyjából rendbe tennie magát munkára készen. Óvatosan megfésülködött, finoman kevés zselét kent rá, ahogy Rudi tette, majd baseball sapkával a fején indult dolgozni. Tudta, hogy a főnöke úgyis megengedi neki, hogy magán hagyja. A köröm nélküli ujjának hegyét friss tapasszal újra leragasztotta, ami még most is nagyon fájt neki.

   Bent a munkahelyén nem volt kedve dolgozni. Ellentétes érzelmek gyötörték. Hol gyűlölte az egész világot, hol csak Hajnalka gyönyörű látványának a hatása alatt állt. Rosszul érezte magát, el is kérte magát a főnökétől, aki látta rajta, hogy nincs rendben valami.

- Persze, menj, és pihend ki magadat! – mondta a vezető, és mély sóhajjal engedte el beosztottját. Tudta ő is, hogy a munkavállalója teljesen tönkreteszi magát, de mint ahogy Ernő senkire sem hallgat, úgy rá sem.

   Ernőnek nem volt kedve hazamenni, így elindult sétálni. Órákig bolyongott az utcákat róva, majd a parkban leült egy padra. A kellemes tavaszi idő régebben mindig arra ösztönözte, hogy keressen „áldozatokat”, mivel ebben az évszakban ilyenkor már javában vadászott a fiatal húsra, amiket örömmel mesélt mindig a legjobb barátjának. De most csak ült a padon tehetetlenül, és nézte a kék eget. Visszaérkeztek a madarak, párok egymásra találtak, de ő csak az elmúlást és Hajnalka formás alakját látta maga előtt. Ismét a sírás kerülgette, de próbálta tartani magát. A közelben lévő padra leült egy idős pár, és átölelve nézték a játszadozó gyermekeket. Ekkor a férfi zokogásban tört ki. Az arra kocogó emberek és járókelők mind szomorúan nézték őt, de egyikük sem mert odaülni mellé. Ernő pedig csak sírt és sírt…

   Késő délután ért haza a lakására, melyet még a szülei vettek neki. Nem evett és nem ivott semmit sem a nap folyamán, még hazaérkezésekor sem, hanem egyből leült a gépe elé, és bejelentkezett a csevegő oldalra.

Mikor meglátta Szerénykét bejelentkezni, egyből ráírt, közben a többi női névvel ráíró személyek kis ablakait sorra bezárta… csak Hajnalkával akart beszélni.

Selyemfiú: Szia!

Szerényke: Szia! Jobban vagy már? Tegnap nem voltál fent, remélem nem lett komoly gyomorrontásod szombaton?

Selyemfiú: Nem, hála Istennek! Köszönöm, hogy aggódtál értem, ez jól esik. Sajnos tegnap sok dolgom volt, nem tudtam fellépni, későn is értem haza.

Szerényke: Értem. Semmi baj. A lényeg, hogy jobban vagy.

Selyemfiú: Úgy szeretnék rólad egy alkalmi ünnepségen készült képet látni. Tudod, aminél a nők olyan selyemruhában járnak, és gyönyörűre maszkírozzák magukat.

Szerényke: Estélyi ruhás képre gondolsz?

Selyemfiú: Olyasmire, igen. Lehetséges, tudsz olyat küldeni magadról?

Szerényke: Várj! Keresek.

   Nem sokkal később át is küldött egy esküvőn készült egész alakos képet magáról, szintén furcsa nevet adva a fotónak. Káprázatos szaténból és csipkéből készült olajzöld földig érő ruha tündökölt rajta, mely csípőtől lefelé egyre jobban terebélyesedett szét. Haja kontyban volt feltűzve, melyből hullámos tincsek lógtak ki.

Selyemfiú:  Meseszép vagy ezen a képen, akárcsak a többin, de ez tényleg ámulatba ejtő!

Szerényke: Köszönöm szépen! Ez még tavaly készült, a húgom esküvőjén. Én voltam az egyik koszorúslány.

Selyemfiú: Te hogy hogy nem mentél még férjhez?

Szerényke: Még keresem a megfelelő partnert. A húgomnak nagyon nagy szerencséje volt, hogy rátalált a jelenlegi férjére, mert mindenben egyeznek, tökéletesek egymáshoz.

   Ernő mély lélegzetet vett, hogy el ne sírja magát. Míg csevegett Hajnalkával, a most elküldött képet megnyitva hagyta a képnézegető programban, mert félt, hogy ez a fotó is eltűnik.

Selyemfiú:  És ennek a képnek miért adtad az „alkohol.jpg” nevet? Tudod, hogy én nem iszom, még a társalgásunk legelején írtam neked.

   Kicsit meglepődött az új képnek a különös szaván, de hamar elhessegetett minden gondolatot maga előtt, és a billentyűzete melletti vodkás üveghez nyúlt, de csak egy keveset ivott, mert nem akarta kiütni magát, most, hogy megint „álmai asszonyával” csevegett.

Szerényke: Igen, tudom, de tudod, esküvők alkalmával az emberek mindig becsiccsentenek, és ez jutott az eszembe. Te ünnepi alkalmakkor szoktál sokat inni?

Selyemfiú: Csak egy-egy pohárral. Nem viszem túlzásba.

Szerényke: Én is így vagyok vele. Az olyan csúnya, mikor részeg az ember.

Selyemfiú: Elhiszem. Egyetértek – majd mély sóhajt vett, és rájött, hogy nem különb ezeknél az embereknél.

   Ahogy így beszélgettek, a férfi letette a számítógép tálcájára a csevegő ablakot, majd a háttérben meghúzódó újonnan letöltött kép díszítette a gép kijelzőjét. Ernő örömmel vette tudomásul, hogy ez a kép itt maradt, és bezárta a képnézegető programot, majd tovább folytatta a beszélgetést Hajnalkával:

Selyemfiú: Biztos élőben is szép lehetsz. A beszélgetés alapján fantasztikus nőnek tartalak.

Szerényke: Köszönöm. Volna egy kérdésem. Holnap milyen programod van munka után?

Selyemfiú: Miért kérded?

Szerényke: Úgy érzem, hogy itt az ideje személyesen is találkozni.

Selyemfiú: Huh… nem fog menni.

Szerényke: Miért nem? Más elfoglaltságot találtál?

Selyemfiú: Igen. A munkatársaimmal ünnepeljük este az egyik kollégánk születésnapját. Muszáj ott lennem. Remélem megérted.

Szerényke: Természetesen. Nem probléma. Jó szórakozást!

Selyemfiú: Köszönöm.

Szerényke: És holnapután ráérsz?

Selyemfiú: A hetem zsúfolt. Kérlek tegyük át a jövő hétre, és akkor is a hétvégére. Egy kis esti séta, és nem kell másnap korán kelnünk.

Szerényke: Jó ötlet, benne vagyok. Addig találj ki valami programot. Kis házi feladat.

Selyemfiú: Meglesz, ígérem. Jól fogjuk érezni magunkat.

Szerényke: Már alig várom! J

Selyemfiú: Én is! J

Szerényke: Most mennem kell, még akad egy kis tennivalóm.

Selyemfiú: Rendben. Jó éjszakát, Csillagom!

Szerényke: Jó éjszakát!

   Miután elbúcsúztak, a még tálcán maradó Letöltések mappát felhozta a képernyőre, hogy áttegye a képet a Hajnalka mappába. Ahogy a legújabb képet megint meg akarta nyitni, a szokásos esemény történt: a kép ismét „hibás fájl”-t írt ki, és ugyanúgy díszelgett a törött ikont ábrázoló kép a mappában, mint a korábbi többi lányról készült fotó.

- Én nem lehetek ennyire szerencsétlen! Miért történik ez velem? Mi rosszat tettem? – ordította fájdalmában maga elé, de csak az alkoholos üvegek rázkódtak meg az asztalon, míg az üres ház néma csendje elnyelte a hangjait.

   Felkelt az asztaltól, tett pár lépést, majd összerogytak a térdei. Elterült a földön, és a kínzó fájdalmak teljesen ellepték egész belső testét. A körmei fájtak, a fogai mozogtak, a haja ott maradt a földön. Ahogy a szőnyegre tekintett, látta, hogy véres. Érezte, hogy az orrából meleg folyadék szivárog. Hozzáért a kezével, és akkor vette észre, hogy az orra vére eleredt.

Most már csak ez hiányzott! Miért? – szólt magában keservesen, majd fektében elsírta magát.

                                                        5. fejezet

                                               5.nap:  A találkozás

2012. április 17. kedd.

Másnap reggel Ernő a kórházban ébredt. Egy zöld és sivár kórteremben volt, csupa beteg emberekkel teli ágyakkal. Mikor körbenézett, csak csavargókat és hajléktalanokat talált maga körül a kórházi szobában.

- Hogyan kerültem ide? – kérdezte maga elé mondva.

- Behozott két mentős – szólt hozzá az ágytársa, aki odafigyelt a felébredő, csöves kinézetű férfira. Ahogy körbepillantott Ernő, észrevette, hogy nála borzalmasabban senki nem nézett ki a szobában. Ezt látván elsírta magát.

- Hé, haver? Ha kikerülsz, menj a Hajléktalanszállóba, ott kapsz jó ruhákat. Az itteni kórházi kaja meg tök finom! – mondta Ernőnek a másik oldalt lévő ágyon fekvő beteg.

Ernő felpattant az ágyából, és őrjöngve futkosott fel-alá a szobában.

- Adjatok egy laptopot! – ordította torka szakadtából.

Egy nővér termett hirtelen a kórteremben, és azonnal hívta a biztonsági őröket, akik lefogták Ernőt. A nővér beadta a nyugtató injekciót a férfinek. Ez idő alatt Ernőnek felszakadt még egy körme, és majdnem a teljes haja kihullott. Még az egyik fogát is megütötte a padlóba és elvesztette, ahogy ellenkezett az injekció ellen.

- Kérem! Beszélnem kell Hajnalkával! Kell egy laptop!

- Az kicsoda? A felesége? – kérdezte a nővérke.

De erre Ernő már nem tudott válaszolni, és elaludt az altatótól.

- Nincs neki senkije – közölte nyersen a hátuk mögött az ajtóban álló Rudi, aki késő éjszaka talált rá barátjára a szoba közepén, miután Ernő nem vette fel a tízedik hívás után sem a telefont. Még szerencse, hogy kapott tőle régebben egy lakáskulcsot, mikor fiatalabb korukban szórakozni jártak esténként.

- Ha felébred, beszéljen a pszichológussal! – kérte Rudi.

- Mindenféleképpen! – szólt a nővérke, majd a biztonsági őrökhöz fordult. – Vigyétek a Sátor utcai intézménybe!

- Ott az elmegyógyintézet van! – hökkent meg Rudi.

- Bizony, kivizsgálásra visszük! – mondta a nővérke, majd távozott a két őrrel egyetemben.

   Miután az őrök elindultak Ernővel a Sátor utcai intézménybe, Hajnalka a nővérszobából felhívta a doktornőt. Néhány csörgés után, egy érett, komoly női hang szólt bele:

- Tessék!

- Jó napot doktornő, Hajnalka vagyok. A páciens útban van az ön intézményébe.

- Akiről mesélt, illetve panaszkodott a napokban?

- Igen, ő az. – felelt Hajnalka. – Utána menjek?

- Természetesen. És tegye, amit mindig is tenni szokott. Továbbra is a bizalmamat, és a diszkréciómat élvezi, kedves Hajnalka.- mosolygott a doktornő.

- Rendben van, indulok. Minden jót.- köszönt el a nővér, és letette a kagylót.

   - Ez az! – csapta össze örömében a két tenyerét. Végre, újra akció van, azt teheti, amit annyira szeret. Nemsokára megint kivonhat a forgalomból egy szélhámos nőcsábászt.

Több órával később magához tért Ernő. Körbepillantott. Egy kis szoba, egy ággyal a közepén, egy kis asztal, egy szék és egy kis ruhásszekrény. A fal hulla fehérre festve.

Már megint hova kerültem? Istenem, ez egyre rosszabb! – szólt magában, és elsírta magát.

Nem sokkal később bevitték egy gyönyörűen bútorozott, ókori stílusú szobába.

- Ez csak egy álom, semmi több! Ez csak egy álom, semmi több! Ez csak egy…  – ezt ismételgette folyamatosan Ernő.

Másodpercekre lehunyta a szemét, és mikor kinyitotta, nem hitt annak, amit látott.

A szobájában ült, a gép előtt, és a következőket olvasta:

„A LIME közösségi oldal üdvözli Önt az oldalon! Sikeresen aktiválta magát! Kívánjuk, hogy az elgondolásai szerint alakuljon a csevegése más személyekkel!”

Mikor megnyílt előtte a chat oldal, látta, hogy Szerényke fent van. Remegő kezekkel nyúlt a billentyűzet felé. Ekkor meglátta, hogy a körmei a helyén vannak. Nem hitt a szemének. Kirohant a fürdőszobába, és beletekintett a tükörbe, ahonnan egy egészséges arc tekintett vissza. Mosolyra húzta a száját, ahonnan csillogó fogak tűntek elő. Beletúrt a dús hajába, és boldogságtól ragyogó arccal elsírta magát. Visszasietett a számítógépéhez, majd ráírt Szerénykére.

Selyemfiú: Szia!

Szerényke: Szia!

Selyemfiú: Hány éves vagy?

Szerényke: 30. És te?

Selyemfiú: 40 éves. Hogy nézel ki?

Szerényke: Hosszú festett szőke hajam van, ami a derekamig ér, barna szemeim vannak, vékony az alkatom és 150 cm magas vagyok. És te?

Selyemfiú: Én egy pocakos, 170 cm magas, szőke hajú és kék szemű férfi vagyok, de az én koromban szerintem nem nagyon lehet tökéletes az alakom. Sajnálom.

Szerényke: Ne sajnáld, szeretem az őszinte embereket.

Selyemfiú: Ne haragudj, de úgy érzem, hogy ismerjük már egymást. Szeretnéd, ha megismernénk így egymást, aztán hátha kialakul valami.

Szerényke: Rendben. Benne vagyok!

Ernő boldognak érezte magát, és eszébe ötlött valami.

Selyemfiú: Lehet, hogy bunkó leszek, de nem tudnál magadról küldeni egy képet?

Szerényke: De! Várj egy kicsit!

Nem sokkal később már át is küldött Hajnalka egy egész alakos fotót magáról. Mikor meglátta Ernő, ragyogott minden körülötte… Ő volt az.

Selyemfiú: Nagyon köszönöm!

Szerényke: Te is küldj magadról képet!

Selyemfiú: Jó, rendben. Most készítek a mobilommal képet, és át is küldöm. De nem vagyok az a helyes macsós típus, de most még úgyis csak ismerkedünk.

Szerényke: Igen, persze.

Azzal képet készített magáról a mobiljával, és átküldte a gépére, onnan meg a lánynak.

Szerényke: Nagyon aranyos, szimpatikus férfi vagy.

Selyemfiú: Köszönöm, ez nagyon kedves tőled.

Majd Hajnalkától kapott képet bezárta, a Letöltések mappában újra megnyitotta, és láss csodát, a kép megjelent.

- Köszönöm, Istenem! Ígérem, mostantól nem hazudok, és megváltozom! – kiáltotta a levegőbe, majd boldogságtól ragyogó arccal folytatta a csevegést álmai asszonyával.

   - Ez csak egy álom, semmi több? Ez csak egy álom, semmi több? – hallotta az ismétlődő mondatot, amit az előbb ő maga hajtogatott egymás után. Ezúttal kérdőn ismételgette egy női hang. Ernő szemei lassan vibrálni kezdtek, és hunyorogva kinyíltak. Hirtelen nem tudta hova tenni a valóságot. Lassan ocsúdott fel az altatásból, és az ébredéssel járó kábaságból. Szeretett volna mozdulni, de nem igazán ment neki, teste több ponton az ágyhoz van szíjazva. Tekintetét egy pillanat alatt végigvezette környezetén, nehezen fogta fel hol is van valójában. Majd egy csinos, fiatal ápolónőt pillantott meg az ágya mellett állva. Egymás szemébe néztek.

- Ez csak egy álom, semmi több? – kérdezte a szépség. Térd fölé érő fehér köpenye felül nem volt begombolva, így merész, csábító dekoltázst nyújtott a legelésző szemeknek. Egyik keze csípőre téve, a másikban egy injekciós tűt tartott. Ernő meglepetten nézett. Nagyon ismerős neki a hölgy, kis időbe telt, mire leesett, ki is az valójában.

- Hajnalka? – kérdezte kissé gyenge hangon.

- Bizony, kedves Ernő. Illetve János. – válaszolt az ápolónő.

- De hát…

- Mit de hát? – vágta oda a nő nem valami barátságosan.

- Mi történt? Az előbb otthon voltam, és veled cseteltem, ahogy szoktuk esténként. – Ernő hangja gyenge, de aggódó volt.

- Te szerencsétlen. Csak álmodtad, míg aludtál. Te híres macsó. Még hogy selymes a bőröd… röhej. Nézz már magadra! Úgy nézel ki mint egy kétnapos vizihulla. – A férfi szeretett volna felkelni, de esélye nem volt rá. Csak vonaglott, mint egy földigiliszta, de azt is csak minimálisan, mert a szíjak erősen korlátozták a mozgását.

- Csatold ki a szíjakat! – kérte Hajnalkát. Vagyis inkább utasította.

- Még mit nem! Eszem ágában sincs! Most meglakolsz mindenért! – mondta fenyegetően, és az injekciós tűvel lassan közelített felé.

- Mit akarsz azzal a tűvel? – kérdezte ijedten Ernő.

- Még ezt sem tudod? Szánalmas vagy. Én vagyok az a fekete angyal, aki rettegésben tartja a betegeket. Nem hallottál még rólam? Nem nézel tévét?

- Nem. – válaszolt röviden Ernő. Merev szemekkel, félve nézte a nőt.

- Hogy is néznél tévét… Te inkább a neten csetelsz nőkkel, akiket hülyítesz, hazudozol nekik, és ha lehet, a haverjaiddal kocsmázol. – A férfi nem foglalkozott azzal, mit is mond a nő. Sokkal inkább az aggasztotta, mire készül.

- Mit akarsz? – kérdezte, már-már remegő hangon.

- Elteszlek láb alól. Nem nagy dolog, csak egy szúrás az egész. Ne félj, nem fog fájni. Nem érzel semmit. Újra elalszol csendesen, csak ezúttal soha nem fogsz felébredni.

- Ezt nem teheted! Ez gyilkosság! Becsuknak érte! – próbált Ernő szavakkal védekezni, hátha sikerül Hajnalkát eltántorítani őrült tervétől. Szemeit közben továbbra is mereven a végzetes szérumon tartotta.

- Engem becsuknak? Ennyire amatőrnek nézel? Már évek óta szedem az áldozatokat. Végzek az ilyen szemét, hazug alakokkal, amilyen te is vagy, hogy soha többet ne tudjanak nőket bolondítani, kihasználni.

- Őrült vagy! – kiáltott Ernő.

- Nem, csak igazságot teszek. Mert tudod, az ilyen alakok húzásai ellen sajnos nincs törvény. De itt, most én vagyok a törvény. Ítélkezek, az ítéletet végrehajtom, igazságosan. – magyarázta az ápolónő, és hirtelen mozdulattal a tehetetlen férfi vállába bökte a tűt.

- Neee! – üvöltött fel kétségbe esetten. – Nem akarok meghalni! – a nő szánalmasan nézte a szenvedő alakot.

- Örülj, hogy nem látod magad. Szánalmas vagy. Még egy kis szúrástól is így berezelsz?

- Szépen kérlek, ments meg. Biztos van ellenszérum. Könyörgöm… - alázkodott meg Ernő, és már sokadszorra sírta el magát. Hajnalka felnevetett.

- Rossz hírem van. Nem halsz meg.

- Tessék? – kérdezett vissza Ernő. Hirtelen nem hitt a fülének.

- Mondom, nem fogsz meghalni! – kiabált a nő. A férfi arcán megkönnyebbültség látszott, reményei visszatértek.

- Viccelsz? – tette fel a kérdést félve. Nem tudta, elhiggye, vagy ne a hallottakat. Teljesen ki van szolgáltatva, vigyáznia kell, mit mond, hogyan viselkedik. Talán túlélheti ezt a pokoli helyzetet.

- Én soha nem viccelek! – válaszolt Hajnalka szigorúan, keményen. – Vagy talán azt hiszed, olyan hazug vagyok, mint te?

- Jaj, nem, dehogy, ne érts félre. – vette elő Ernő a csábosabb modorát, és egy kis mosolyt is megeresztett hozzá. Hajnalka is elmosolyodott. Mintha varázsütésre kicserélődött volna. Meglepően kedvesen szólalt meg.

- Csak vicceltem. – mondta.

- Tessék? – kérdezte a férfi, és már nem tudta, mit higgyen.

- Csak vicceltem, hogy nem halsz meg. De valahol igaz is. Mert az ilyen állatok, mint te, azok nem halnak, hanem döglenek! – váltott vissza könyörtelen, kemény hangnemre.

- Őrült vagy! Zavarodott elméjű! – szájalt Ernő.

- Nem, kedvesem. Csak azt teszem, amit te tettél velem négy estén keresztül. Hazudozom. De ez az ötödik nap az enyém. Nem is örülsz, hogy végre találkoztunk? Ha jól emlékszem, az elején nagyon nyomultál. Már az első, vagy a második napon randizni akartál velem. De tudtam, hogy végig hazudozol. Ezért tűntek el a fotóim a gépedről.

- Az meg hogy lehet? – kérdezte Ernő, és félelmében, idegességében összevizelte magát.

- Ennek most nincs jelentősége. Mindenért meglakolsz! – fenyegetőzött Hajnalka. Ernőnek feltűnt, hogy nem álmosodik. Már percekkel ezelőtt megkapta az injekciót, de semmi hatást nem érez. Talán tényleg nem hal meg. Teljesen elbizonytalanodott, és fogalma sem volt, mire számítson, mi fog történni.

- Na jó, őszinte leszek, hogy lásd, különb vagyok nálad. Tényleg nem halsz meg.

- Komolyan? Nem ölsz meg? – reménykedett újra az áldozat, és akaratlanul egy kis mosoly jelent meg száján, ami pillanatok alatt le is hervadt. Érezte, hogy teste egyre lazul, ujjait nem tudja mozgatni. Pánikérzés kerítette hatalmába, amit rémült szemei elárultak a nő számára.

- Érzed már? – kérdezte Hajnalka.

- Mit szúrtál belém?

- Egy kis izomlazítót, hogy nyugton maradj. Hogy gond nélkül megtehessem, amit szeretnék.

- Mit akarsz tenni velem? – Ernő lelkileg teljesen padlóra került. Hajnalka nem válaszolt. Kárörvendő mosollyal nyúlt köpenye zsebébe, és egy kis szemcseppes üveget húzott elő, majd meglebegtette a férfi szemei előtt.

- Mi az, mi van benne? Mit akarsz megint belém adni? – tette fel Ernő sorra a kérdéseket. Hajnalka leült az ágy szélére, mint egy jó rokon látogatáskor, és mesélni kezdett. Hangja most megint kedves, barátságos volt.

- Képzeld, valójában ez nem szemcsepp. – Ernő ezt mindjárt gondolta, de tudni szeretné már, mit tartalmaz a kis üveg. Mert az utóbbi percek történései alatt világossá vált számára, hogy ettől a nőtől semmi jót nem várhat. Hajnalka folytatta:

- Igazából ez egy saját találmány, és nagyon szuper. Eddig nem nagyon használtam, mert ilyen jellemtelen alakok, mint te, ritkán kerülnek a kezeim közé. Sajnos. Na de most itt az alkalom, köszönhetően a hazugságaidnak. És te is magadnak köszönd ezt, hogy ilyen helyzetbe kerültél. Remélem, már átkozod a napot, mikor felvetted velem a kapcsolatot. Gondolom szerettél volna találkozni velem, gerincre vágni, aztán tovább menni, a következő nőhöz, majd a következőhöz, akiket áldozatként szedsz. De most én szedek áldozatot. Mostani tettemmel sok nőt fogok csalósásoktól, lelki fájdalomtól, esetleg testi megaláztatástól megmenteni. Hidd el, nemes célt szolgálok, ami áldozatokkal jár, most épp veled.

- Mi vár rám?- kérdezte még Ernő, aztán többet nem tudott megszólalni. Minden izma ellazult, semmi mozgásra nem képes.

- Tudod, amit most teszek, az talán rosszabb a halálnál is. De mindjárt eldöntheted magad. Elmondom, mit kapsz, és mi fog veled történni. – Ernő már csak egy dologra volt képes, tehetetlenül, mozdulatlanul hallgatni Hajnalkát.

- Nem öllek meg, az túl kegyes lenne. Rosszabbat érdemelsz, és remélem, örökre kínozni fog. Ezt a szert otthon kísérleteztem ki. Megvakulsz tőle. Elsorvassza a látóidegeket. De ne félj, nem fogok lebukni. Ugyanis a főorvos asszony, aki megállapítja a diagnózist, támogatja tetteimet, és engedi, hogy ítélkezzem. Mert sajnos ő is esett áldozatul ilyen jellemtelen alakoknak, mint én. - Ernőnek kínszenvedés volt ezt hallgatni, és belátta, igaza van Hajnalkának, ez rosszabb a haláltól.  Ezután már soha többet nem netezhet, nem láthat csinos nőket, örök sötétségben kell élnie, ez a legrosszabb, amit kaphat, és meg is kapja. A legszomorúbb az egészben, hogy tényleg magának köszönheti mindezt. Már milliószor megbánta, hogy öt nappal ezelőtt pont Hajnalkába botlott azon a közösségi oldalon. De hát semmi nem tart örökké, egyszer minden jó véget ér, Csak Ernő arra nem számított, hogy ez a jó dolog, csupán öt napig fog tartani. Négy est csetelésből, és egy nap személyesen, nem valami romantikus körülmények között. Egy végzetes randevú, persze ez nézőpont kérdése.

- Majd ha kijutsz innen, selymes bőrű lovagom, hívd fel a szolgáltatódat, és mond le az internetet. Soha többet nem fogsz látni, nincs az az orvosi tudomány, ami meggyógyíthatná a szemeidet. És soha többet nem fogsz nőket bolondítani, kihasználni. Remélem, már megbántál mindent. De ha nem, az se baj, nekem elég az is, hogy megvakulsz. – mondta Hajnalka. A kis üveg kupakját egy mozdulattal lecsavarta. Egész közel hajolt Ernőhöz, és mindkét szemébe cseppentett egyet-egyet.

                                                  VÉGE.

                                Lady Nairi – Edwin Chat

                                             2012 – 2013.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés