2.

     Kint soha nem látott özönvíz kerekedett. Dianát izgatta ez az időjárás, ahogy zuhogott az eső, ő úgy, egyre jobban nyomta a pedált. Kiértek a lakott területről, a város fényeit maguk mögött hagyva száguldottak a sötét estén. Itt az út mentén már kandeláberek sem voltak. A villámok egyre cikáztak, csattogtak, szórták fényes, girbe- gurba kecses karjaikat, megállás nélkül, mintha soha nem akarnának megszűnni. Jelen pillanatban erre nem sok kilátás van. A troli tetején különös átalakulás ment végbe, amit az utasok nem láthattak. A kétszárú áramszedő átváltozott két emberi karra. Erős, hosszú, vastag, izmos karokra. Bőr nélkül, így teljesen jól látszódtak a csontra fonódott, véres izomkötegek. Az eredeti áramszedő dölésszögétől eltérően, függőlegesen kinyújtózva meredtek az ég felé, amilyen magasra csak lehetett, hogy az égen fickándozó villámrengetegből gyűjtsenek kellő energiát, ami a troli haladásához szükséges. Diana tébolyodottan, idegesítően nevetni kezdett, és a pedált padlóig nyomta. Az utasok pánikba esve kiabáltak, erősen kapaszkodva, mintha a vidámparkban lennének a hullámvasúton. A troli a kanyarokban sem lassított, néhol úgy nézett ki, hogy kisodródik, vagy felborul, de a holtponton egyszer sem billent át, az utolsó pillanatban mindig visszadőlt az úttestre. A sérült férfi ide- oda gurult a padlón tehetetlenül, ahogy Diana száguldozva vette a kanyarokat. Milán hanyatt feküdt két ülésen, fején a sapka félrecsúszott, és ő is idétlen, idegesítő, folyamatos röhögésbe kezdett. Kis idő múlva a könnyei kibuggyantak, arca kipirosodott, de a röhögést nem tudta abbahagyni. Kint a troli körül hatalmas termetű denevérek jelentek meg, vinnyogásuk, hangos szárnysurrogásuk az utastérbe is behallatszottak. A troli felett köröztek, és kitartóan kísérték útján. Mint egy hatalmas élő glória, úgy álltak össze ovális alakban a jármű fölött, és hangos rikácsolással haladtak vele együtt.

   Egy hosszabb táv megtétele után varjak csatlakoztak a denevérekhez. Rekedt károgással kísérték ők is a trolit, kivétel nélkül mindegyik szép példány volt. Némelyik leszállt a jármű oldalához, és erős, vastag csőreikkel az ablakokat kezdték kopogtatni. Újabb hisztériahullám kapta el az utasokat, mikor észrevették a félelmetes jelenetet.

- Úristen! Mi történik? Hova visznek minket?- kiabált a fiatalabbik nő.

- Istenem, segíts!- kiabált az idősebb is. A padlón fekvő férfi nem látta mi történik, csak a hangokat hallotta, ebből leszűrte, hogy nagy bajban vannak, és menekülniük kellene. Nem tudott mást tenni, csak azt, hogy tehetetlen hánykolódása közben megpróbálja csillapítani, tompítani a becsapódásokat, ahogy az ülések tartóoszlopainak csapódik. Már így is beverte párszor a fejét, úgyhogy már nem csak a füle miatt vannak fájdalmai. Elege van ebből, bánja, hogy az idősebb nő invitálására nem foglalt helyet valamelyik ülésen. Most ebben a helyzetben nem is tudja ezt megtenni, de ha alkalom adódik rá, azonnal megteszi majd. És elméletileg bármi megtörténhet. Ha a többi utassal összefog, talán le tudnak győzni egy férfit, és egy nőt, esélyt adva a menekülésnek. De ha meg sem próbálják, a jó ég tudja, mi vár rájuk. A lyukasztott fülűt ez aggasztotta legjobban. A bizonytalanság, a félelem, hogy hova is viszik őket, és mi lesz a sorsuk. De az ellenőr, és a sofőr viselkedéséből semmi jót nem tudott elképzelni. Így hát csak tűrt, és várta a megfelelő alkalmat.

   A varjak néhány helyen sikeresen megrepesztették az ablaküveget. Az utasok szerencséjére, nem volt annyi kitartásuk, hogy be is törjék teljesen, és ellepjék a troli belső terét. Mindenhol kopácsoltak hatalmas csőrükkel, egyedül az első szélvédőt nem bántották, hogy Diana tökéletesen lássa az utat. Egy szép létszámú csapat a tetőn kezdte a vaslemezt csipegetni, de ez kemény diónak bizonyult. Kitartó, intenzív munkával azért sikerült néhány lyukat ütni. Ha az oldalablakoknál is ilyen kitartóak lettek volna, már bent lakmározhatnának az utastérben.  Néha egy- egy példány összeugrott fajtársával, és véresre marták egymást, aztán a viadal végén szétmentek, az egyik a troli elejéhez, a másik a végéhez, elég messze egymástól, nehogy újabb konfliktusba keveredjenek, és szorgalmasan bontogatták tovább a tetőt.

     Diana visszább vett a lendületből, de még így is szép sebességgel haladt a jármű. Az eső is sokat csillapodott, csaknem elállt, és a denevérek is teljesen eltűntek az utolsó szálig. Csak a varjak maradtak, de ők is felhagytak a troli bontásával, ismét ovális alakot vettek fel fölötte, és kísérték tovább, mint az első alkalomkor.

     A padlón fekvő férfi észrevette, hogy jelentősen lassult a gép, és a kanyarok is megszűntek, egy ideje már nyílegyenes útszakaszon haladtak, úgy látta, itt a lehetőség, hogy felkászálódjon, és helyet foglaljon az egyik ülésen. Feltérdelt, megkapaszkodott, és terve sikerrel járt, felhúzta magát az egyik ülésbe. Előre figyelt, és látta, hogy a két nő csodálkozva könnyebbül meg egy kicsit, ahogy észrevették a szárnyasok okozta veszély múlását. A nagydarab ellenőr még mindig bent feküdt két ülésen, és röhögött, de már nem olyan teli torokból, mint eddig. Kétségkívül történik, történt valami, és valószínűleg történni is fog még, de ez egyelőre rejtély, hogy mi lesz az. A villámok is alább hagytak, a sok recsegés, mennydörgés elmúlt, csak néha lehetett egyet- egyet hallani, azt is halkan, távolról. Az a néhány villám, ami még cikázott az égbolton, csendesen tette dolgát.

     A troli egészen lelassított, majdnem megállt, és az aszfaltos útról óvatosan rákanyarodott egy erdőbe vezető földútra. A sérült férfi elérkezettnek látta az időt, és hirtelen felugorva előre rohant, közben a két nőnek kiabált.

- Kapják el a sofőrt!- mire ezt kimondta, már előre is ért, és rávetette magát az ellenőrre.

- Megdöglesz te rohadék!- préselte ki a dühtől összeszorított fogain keresztül, és fojtogatni kezdte. A két nő pillanatok alatt felfogta a helyzetet, és felálltak a helyükről. Öröm az ürömben, hogy velük együtt Diana is rájött mi történik, és újra beletaposott a pedálba. A hirtelen megugró járműtől a két utas visszazuhant a helyére, szomorúan vették tudomásul, hogy jelenleg nem tudnak közbe avatkozni, bárhogy is szeretnének megmenekülni.

     Az ellenőr nem a támadó férfi kezeivel volt elfoglalva, hanem azzal, hogy a derekára rögzített gázsprayt elő tudja halászni. Szuszogó torokkal, vöröslő fejjel kotorászott, amit a férfiutas nem vett észre, annyira koncentrált, hogy ezt a pszichopatát minél előbb átküldje a másvilágra.

     A két nő újra megpróbálkozott letámadni a sofőrt, de ekkor Diana a fékbe taposott, és a menekülni vágyó két személy tehetetlenül dülöngélve, mint a kuglibábuk, beborultak a másik oldal ülései közé. Amint ez megtörtént, Diana újra gyorsítani kezdett, és mosolyogva vette tudomásul, hogy ezzel a taktikával, a hirtelen fékezéssel, gyorsítással vissza tud verni minden támadó próbálkozást.

     A férfi felüvöltve két kézzel a szemeihez kapott, mikor Milán arcába permetezte a könnygázt. Innentől az utasok minden reménye elszállt, hamar visszaállt a rend, ahol a sofőr és az ellenőr az úr, az utasok pedig foglyok. Most Milán kapta el a férfi nyakát, letolta magáról, és felállt. Egy erős mozdulattal a szemközti ülésekre lökte, a sérült utas ismét feljajdult, de még mindig a szemeit dörzsölgette.

- Na, kérem szépen!- kezdte mondókáját az ellenőr. – Csak a miheztartás végett, szeretnék pár dolgot tisztázni! Először is, még egy ilyen lázadás, és mindenkit kinyírok!  Másodszor, lapuljatok mélyen, mint szar a gazban, bár a sorsotokon ez már úgysem változtat! És végül, ezentúl úgy viselkedjetek, hogy észre se vegyem, hogy itt vagytok! Világos?- a két nő némán, igenlően bólogatott, a férfi még mindig szenvedett a gázspraytől. Az ellenőr, hogy mondandójának nyomatékot adjon, lássák az utasok, hogy nem viccel, elkapta a szenvedő férfit, és a másik fülcimpáját is kilyukasztotta. Újra üvöltés töltötte be a troli légterét, és a sebesült utas fájdalmasan fetrengett az üléseken. Ez volt a kegyelemdöfés, ekkor döbbentek rá mindhárman, hogy nem tehetnek semmit, ők foglyok, és nem törhetnek ki, menekülésre nincs mód. Tehetetlenül törődtek bele kegyetlen sorsukba, és várták, mi lesz ennek az egésznek a vége.

     A troli tartva a sebességet, vígan siklott a hosszú, egyenes földúton. A két kitaposott keréknyom között gaz zöldellt. Érdekes módon, itt csaknem száraz volt minden. Nehéz elképzelni, hogy néhányszáz méterrel, pár kilométerrel arrébb özönvízszerű zivatar volt, itt meg szinte semmi. Az eső itt már nem esett, az égi morajlások is megszűntek, a villámok is csak néha mutatták meg magukat. Ahogy haladtak befelé az erdőbe, egyre több lett a varjú. Ijedten röppentek fel az útról a troli közeledtével, de a fák ágain, tetejein is szép számmal volt belőlük. Ha mind felszállna egyszerre, nem kétséges, hogy befeketítenék az eget. Egyre több szárnyas, és egyre hangosabban kezdtek károgni, amint meglátták a járművet utasaival. Megszállták, a tetejére telepedtek, amik nem fértek már rá, azok repülve kísérték. Diana mosolygott, és csatlakozott hozzá az ellenőr is. Jókedvűen néztek egymásra, tudták, nem sokára célhoz érnek. Már nem ez az első járat, amit ide fuvaroznak, és nem is az utolsó. Amint végeznek, ha leszállították a rakományt, fordulnak is vissza a következő fuvarért.

     Az utasok közül a fiatal nő bepánikolt a rengeteg varjú láttán. Ijedten nézett hol ide, hol oda, de akármerre is kapta tekintetét, mindenhol csak varjakat látott. Egyre többet, és többet. Számuk egyre csak nőt, amint haladtak befelé az erdő mélyére. Úgy gondolta, már úgyis mindegy, helyzetük rosszabb nem lehet, hát tévedett, csak ezt ekkor még nem tudta. Vett magán annyi bátorságot, hogy megkérdezze az ellenőrt.

- Hova visznek minket? Mi lesz velünk?- hangjában félelem, és kétségbe esés vegyesen kavargott. Érezni lehetett, hogy mindjárt elsírja magát. Milán mosolyogva fordult az utasok felé. Közben a férfinak is, úgy ahogy rendbe jöttek a szemei, felülve figyelt a két nővel együtt, és várta a magyarázatot.

- Kedves utasaink! Engedjék meg, hogy tájékoztassam önöket, a viszonylat úticéljáról. Mint észrevették, a Palota- Jázminkert nem a végállomásra ment. Végül is oda megy, de egy másik végállomásra, és ez olyan állomás, hogy tényleg a vég lesz. Mint ahogy az útvonal, és a végállomás, úgy a járatnév is megváltozott, de ügyeltünk arra, hogy az eredeti járatnév rövidítését megtartva, a PJ-t, így találtuk ki a Palota- Jázminkert helyett a Psychojárat nevet. Felesleges aggódniuk, nemsokára vége lesz mindennek, hamarosan célba érünk. Kérem, ügyeljenek a holmijaikra, mert a járaton felejtett értékekért felelősséget nem vállalunk.- jegyezte meg epésen, szemtelen mosollyal, és ezzel be is fejezte mondókáját. A sofőrnőhöz fordult.

- Na, milyen voltam?

- Profi.- dicsérte Diana. – Odanézz!- mutatott előre a nő. – Már látni a tisztást, nemsokára ott vagyunk.

- Épp ideje.- felelt Milán. – Már unom. Elég problémás volt ez a rakomány.- panaszkodott, de fél szemét az utasokon tartotta, nehogy újra meglepetés érje őt, és csinos kolléganőjét. Percekig csendben haladtak, Diana az utat nézte, Milán az utasokat, az utasok pedig magukba roskadva, lelkileg összetörve, némán, lehorgasztott fejjel nézték a padlót. Aztán meglepődötten, összerezzenve kapták fel tekintetüket, Milán hangja hallatára.

- Kedves utasaink! Az imént valamint kifelejtettem a mondandómból. Ne higgyék, hogy mi olyan rossz emberek vagyunk. Nemes célért tesszük azt, amit teszünk. Egy állatvédő szervezet tagjai vagyunk, amely elesett, segítségre szoruló állatokon, a mi esetünkben madarakon, azon belül is varjakon segít. Ezért látják kint azt a rengeteg varjút. Közülük rengeteg sérült, nincs szárnya, vagy csonka a csőre, önálló ellátásra képtelen. Az erdő azon részén tanyáznak, ahol a talaj köves, sziklás, így még annyi esélyük sincs, hogy a földből némi rovart, férget kaparásszanak maguknak. Még egészségesen sem, nemhogy ilyen nyomorék alkattal. Ezért vagyunk mi, hogy segítsünk rajtuk. A hallottak megítélését önökre bízom. A többi legyen meglepetés.- a szöveg befejezésével ismét a sofőrhöz fordult, és most kérdés nélkül kapta a véleményt.

- Egyre jobb vagy.- mosolygott Diana. – Szóvivőnek kellene lenned.

- Előttem az élet, még bármi megtörténhet.- mondta Milán, és mindketten hangosan felnevettek.

     Diana rágyújtott, és megkínálta társát is, amit az el is fogadott. Ezt az óvatlan pillanatot használta ki a sebesült férfi. Milán szavaiból nagyon rosszra következtetett, és nem akart itt, és így elpusztulni, ezért még egyszer utoljára, esélyt adva a menekülésnek, támadásba lendült. Amennyire tudott, felgyorsított azon a pár méteren, ami kettejük között volt, és a vezetőfülke ajtajában álló ellenőrt nekipréselte az első szélvédőnek. Milán azonnal a derekánál kezdett matatni, de az utas most figyelmesebb volt. Sikerült néhány ökölcsapást bevinni kínzója képébe, és vad dulakodás vette kezdetét. Ezen a két nő is felbátorodott, de nem tudtak hozzáférni Dianához, mert a két férfi pont a vezetőfülke ajtajában küzdött. A sofőr se tudott sokat tenni, csak annyit, hogy újra padlóig nyomta a pedált, hogy minél előbb a tisztásra érjenek.

- Megdöglesz!- préselte ki magából a sebesült férfi. Az ellenőr válasza erre csak vad zihálás volt. Dagadt, tunya teste hamar kifáradt a dulakodásban, ellenben az utassal, aki normál testalkatú, és talán rendszeresen sportol, valószínűleg káros szenvedélye sincs, így jobban bírta szusszal a küzdelmet. Diana látta, hogy baj van, főleg akkor, mikor a két nő is Milánnak esett. Most nem fékezhetett hirtelen, mert akkor fenn áll a veszély, hogy az ellenőr is komolyabban megsérül, így hát kitartóan nyomta a pedált, és reménykedett, hogy időben a tisztásra érnek. Milán csak védekezett, igyekezett minél több ütést hárítani, és talpon maradni. Minden erejével, idegszálaival arra összpontosított, hogy a vezetőfülke ajtajában maradva védje kolléganőjét, nehogy őt is meg tudják támadni, mert akkor vége mindennek.

     Csak pár száz méter, és pár perc választotta el őket a tisztástól, a végállomástól, de Dianának, és Milánnak ez örökkévalóságnak tűnt. Az ellenőr hősiesen állta a sarat, tűrte a fájdalmat, egyre több sebből vérzett. Az utasok fáradhatatlanul ütötték- verték, ahol érték, és minden egyes ütés, ami Milán testére betalált, növelte bennük a reményt, hogy igen, most végre sikerül megmenekülni.

     A rengeteg ütés megtette hatását, Milán kezei lehullottak, lábai kissé megrogytak, és csak pillanatok kérdése volt, mikor esik össze. Diana észrevette, és pánik ült az arcára, hogy az utasok győznek. Az ellenőr rögtön padlóra kerül, és akkor ő következik.

- Megdöglesz!- üvöltött újra a sérült férfi, de hangjában most a gyűlölet mellett fel lehetett fedezni bizonyos fokú diadalittas mámort is. A két nőre is pozitívan hatott az ellenőr veresége, és ettől erőre kapva, még vadabbul püfölték. A kegyelemdöfést a sérült férfi adta meg. Egy erős ütéssel, amibe minden erejét beleadta, és sikerült kellő lendületet is belevinni, állcsúcson vágta Milánt, aki tehetetlenül, mint egy lisztes zsák, az első ajtónak esett.

     A nagy tisztás feketéllett a rengeteg kacska, és egészséges varjútól. Fülsüketítő károgással, éktelen zenebonával énekeltek. Egy tűt nem lehetett leejteni a réten, annyian voltak. Mintha a világ összes varja ide költözött volna. Ebben a hatalmas csapatban is érvényben volt az állatok ősi törvénye, hogy a leggyengébb példányokat az erősebbek felfalják. Így sok tetem, és csontváz volt szanaszét mindenfele, tömény dögszaggal beterítve a rétet.

     Az utasok ösztönösen fogták be orrukat, ahogy megérezték a kibírhatatlan szagot. Mikor Milán az első ajtónak esett, abban a pillanatban követték az utasok is. Ők is tehetetlenül dőltek neki az ajtónak, illetve az ellenőrnek. Mindennek az volt az oka, hogy a troli megérkezett a rétre, és Diana dobott egy bal kanyart, majd egy satuféket. Amint ez megtörtént, és az utasok is az ajtóhoz zuhantak, abban a pillanatban nyomta meg a gombot. Az ajtó kinyílt, és a három utas az ellenőrrel együtt kiesett. Ez után a szőke szépség azonnal becsukta az ajtót, hogy legalább ő megmeneküljön. Szemeibe könny szökött, nem ez volt a terv, hogy Milán is odaveszik. Sajnálta kollégáját, és az ajtónál állva, tehetetlenül, sírva nézte, ahogy a varjak ellepik a négy testet. Az áldozatok sírtak, kiabáltak, védték magukat, kezeiket fejükre helyezték, de csak idő kérdése volt, mikor végzik be sorsukat. A fiatal nő még megpróbált egy menekülési kísérletet. Nagy nehezen, keserves kínok árán sikerült levennie az ellenőr derekáról a gázsprayt, és körkörösen a levegőbe fújt vele. Ekkor a közelében lévő, és a testén lakmározó varjak visszavonultak. Ezt a kis időt kihasználva talpra ugrott, és a troli ajtajához ment. Ütötte, ahogy tudta.

- Engedj be!- üvöltötte hisztérikusan úgy, hogy torka belefájdult. Közben újabb varjak estek neki. Mindenhol darabokat téptek ki testéből.

- Engedj be, te ribanc!- üvöltött újra, de Diana csak állt könnyes szemekkel, és nézte a fiatal lány haláltusáját. Arcukat csak pár centi választotta el, és a köztük lévő ajtó. Egy merész varjú a lány vállára szállt, és két gyors mozdulattal kikapta a szemeit. Diana elfordult, a lépcsőre ült, és olyan vad zokogás jött rá, hogy beleremegett az egész teste. Kint az utasok, és az ellenőr teste lassan fogyott, még éltek, kiabáltak, védekeztek, de mozgásuk fokozatosan lassult, hangjuk egyre halkabbá vált, és most döbbentek rá arra, hogy a Psychojárat úgy segít a madarakon, hogy az ide szállított utasokkal eteti őket.

     Talán tíz perc alatt vége lett a kegyetlen rituálénak. A lakmározás végén, amit a testek elfogyása jelentette, a varjak csendesen elültek. Az emberekből nem maradt más, csak néhány ruhacafat, és pár véres mócsing a köves talajon fekvő csontvázakon.

     Diana nem gondolta, hogy ez ennyire megrázó lesz. Szemeit megtörölte, kicsit jobb lett a lelkének, mikor már nem hallotta az utasok, és Milán halálsikolyait. Már vége az egésznek, elmúlt, nincs. Reszkető kezekkel gyújtott rá, és lassan kezdett megnyugodni. Felállt, és remegő lábakkal a vezetőfülkébe lépett. Fáradt volt, sajgott mindene, de a legnagyobb fájdalmak lelkét sújtották. Elszívja a cigit, és visszamegy a városba. Semmit nem kívánt, csak hazaérni, és egy hatalmasat aludni.

     Lassan, nehezen nyíltak ki a szemei. Vad károgásokra ébredt. Pár pillanatnak el kellett telnie, mire képbe került, hogy hol is van. Jobban érezte magát, és döbbenten vette észre, hogy kivilágosodott. A dögszag miatt nem lehetett kellemes a levegő, de a felkelő Nap sugarai kényesen melengették az erdőt, a rétet. Körülnézett, és megpillantotta a négy emberi test maradványait. Azonnal hányinger kerítette hatalmába, és öklendezni kezdett. Kapkodva nyúlt a kulcs után, szerette volna beindítani a járművet, de nem sikerült. Nincsenek villámok, hogy a tetőn lévő, áramszedőként funkcionáló megnyúzott emberi kezek energiát tudnának gyűjteni. A rajta felejtett világítás, a bekapcsolva maradt rádió, a leállítás után használt ajtónyitás, csukás, és egyéb apró dolgok teljesen lemerítették az akkumulátorokat. Diana pánikba esett, kétségbe esetten próbálta újra, és újra elindítani a trolit, de egyszer sem járt sikerrel. Őrült módjára kapkodott ide- oda, de tehetetlen volt. A varjak lassan mozgolódni kezdtek. Néhány felszállt a troli tetejére, és zabálni kezdték a nyúzott emberi karokat. Példájukat egyre többen, és többen követték. Vastag, erős csőrök kezdtek kopogni a tetőn, majd kétoldalt az ablaküvegeken, elől, hátul a nagy szélvédőkön is. Diana elsírta magát, üvöltözött, szerette volna elkergetni a varjakat, beindítani a trolit, elmenni innen, de egyik vágya sem sikerült. A megtermett varjak kemény munkával kezdték ronccsá pusztítani a Psychojáratot. A tető millió helyen behorpadt, az üvegek legalább ugyanennyi helyen berepedeztek, és lassan adták meg magukat a hatalmas túlerőnek. A troli elejét is rendesen ostrom alá vették az éhes madarak, a nő hiába kiabált, és csapott zajt, egyetlen egyet sem tudott elriasztani. A reményt nem adta fel, szüntelenül kiabált, torka megfájdult, hangja berekedt, és vad köhögés tört rá. Kisebb üvegdarabkák pottyantak az ölébe, és döbbenten nézett oldalra. Az ablakon, amit dohányzás közben félre szokott húzni, egy kis lyuk tátongott, amely a szorgos csőrök kitartó munkájával egyre nagyobb lett, míg végül az egész tábla üveg kihullt a helyéről. Diana fájó torka ellenére hatalmasat sikoltott, és kezeit védelmezően arca elé emelte, mikor az első pár varjú bejutott a vezetőfülkébe.

                                              VÉGE.

                                         Edwin Chat

                                          2012.02.18.                     

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés