A csengő megszólalt, és Gaszton kiment a kapuhoz. Beengedte unokatestvérét, és beinvitálta, a ház mellett vezető járdán maga elé engedte a vendéget.

- Ez nem fog menni. – mondta Pubi. Semmi kedve hozzá, és tudta is, hogy nem fog részt venni a forgatásban, nem fog zombit játszani, nem segít Gasztonnak.

- Dehogynem. Miért ne menne? Ügyesek vagyunk mi. – mondta Gaszton jókedvűen.

- Nagyon bizakodó vagy. – állapította meg Pubi.

- Persze hogy az vagyok, már előkészítettem mindent.

   Ismét a konyhába telepedtek le.

- Nem semmi pali vagy. – állapította meg Pubi, mikor meglátta az előkészített cuccokat. A kamera ott állt az állványon, a konyha közepén. A zombi póló az egyik szék háttámlájára terítve, az arcfesték meg az asztalon.

- Kezdhetjük? – kérdezte Gaszton.

- Nem. – felelt Pubi.

- Oké, akkor először is kifestünk téged egy szép zombinak. Irány a fürdőszoba! – adta ki az utasítást a házigazda.

- Várj Gaszton! Figyelj! Ez nem fog menni. – mondta Pubi.

- Mi van? –kérdezte Gaszton.

- Ez nem fog menni.- ismételte meg a vendég.

- Hogy értve?

- Úgy, hogy nem akarom. Nincs kedvem hozzá. – közölte Pubi. Gasztonon kedvtelenség lett úrrá, amit unokatestvére azonnal észrevett, és meg is sajnálta.

- Nem akarod? – kérdezte Gaszton komolyan, halkan.

- Nem, nem akarom. - kapta a megerősítést.

- Meggondoltad magad? – jött az újabb kérdés.

- Igen, meggondoltam magam. – adta Pubi a kerek választ. Gaszton egy pillanat alatt magába roskadt, jókedve elillant, és úgy ült ott a konyha asztalnál, mintha a kivégzésére várna. Érezte, talán most jött el az idő, hogy könyörögnie kell.

- De hát azt mondtad, segítesz.

- Ne haragudj, de nem. – kapta a kegyetlen választ.

- Megvettem az arcfestéket, már minden megvan a forgatáshoz. – magyarázta Gaszton.

- Ez nagyon szuper, de nem, nincs kedvem hozzá. – felelt Pubi.

- De múltkor még benne voltál.

- Az akkor volt. Mára megváltozott a döntésem.

- Ezért hülyítettél be? Megvetetted az arcfestéket, most meg nemet mondasz? – kérdezte Gaszton szemrehányóan.

- Nagyon sajnálom. – mondta Pubi együtt érzően.

- Na, légyszi… látod, megvan minden, már csak te kellesz a kasszasikerhez. – kérte Gaszton. Pubi elmosolyogta magát.

- Nem lehet.

- Na, ne kéresd magad. – könyörgött Gaszton.

- Nem lehet. – mondta Pubi, és hajthatatlan volt.

- Ez az utolsó szavad?

- Igen. Bocs, de nem akarok részt venni benne.

- Ne már. Csináljuk már meg.

- Nem lehet.

- Látod, ennyi idő alatt már kifestetted volna magad, és most kezdhetnénk a forgatást. Egy óra múlva már nézhetnénk a kész filmet. – magyarázta Gaszton.

- Nem, nem.

- Na, csináljuk már.- folytatta a könyörgést Gaszton.

- Nem. Nekem családom van, nem érek rá ilyesmire. – érvelt Pubi.

- Ez nem profi forgatás, ahol egy több száz részből álló sorozatot vesznek fel. Nem foglalja le az egész napodat, csak pár perc az egész. És nem kell minden nap órákat forgatni, csak nagyon ritkán pár percet. – győzködte Gaszton.

- Tudom, de akkor sem. Szólj másnak, hogy segítsen. – tanácsolta Pubi.

- Kinek szóljak? Nincs senki.

- Csak van valaki, akit megkérhetsz. Egy barátodat, vagy kollégádat.

- Hidd el, csak te vagy. – mondta Gaszton, és érezte, hiába minden, bármit is mond, Pubi nem fog segíteni.

- Dehogy csak én vagyok. Biztosan lenne más is, akinek szólhatnál.

- Hidd már el, hogy senki nincs!- emelte fel a hangját Gaszton, és egyre ingerültebbé vált.

- Tényleg nagyon sajnálom. De ahogy ismerlek, és tisztában vagyok a képességeiddel, a tehetségeddel, megoldod te ezt a dolgot egyedül is. – mondta Pubi, próbált kicsit szépíteni ezen a kellemetlen helyzeten, de nem sikerült neki.

- Hát, köszönöm szépen, igazán fasza gyerek vagy! – tolta le Gaszton.

- Ne csináld már, nyugodj le. - kérte Pubi.

- Én ne csináljam? Te csinálod itt a feszültséget, hogy meggondoltad magad! Még te érzed magad átverve? Még te sértődsz meg?

- Gaszton, kérlek. – szólt Pubi, és a házigazda keze felé nyúlt, de az elrántotta, mielőtt Pubi hozzáérhetett volna.

- Hagyjál! Elegem van belőled! A meglepetést már meg sem mutatom!

- Tényleg, mi az? – kérdezte a vendég. A kellemetlen párbeszéd alatt teljesen kiment a fejéből, hogy Gaszton a telefonban kicsit titkolózott valami meglepetésről.

- Most legyek olyan szőrös szívű, mint te? Ott van a szobában. – magyarázta Gaszton. Pubi felállt, és bement a szobába. Gaszton meg kiment az előtérbe, és rágyújtott. Pubi meglátta a hatalmas fehér papírt a szőnyegen. Sejtette, hogy meg kell fordítani, mert a túlsó felén van a lényeg, és tudta, hogy Gaszton nem vesz csak úgy hatalmas fehér lapot. A látvány nem lepte meg. Ismeri jól Gaszton beállítottságát, hogy rajong a thriller, horror műfajért, ezért egy cseppet nem csodálkozott, ahogy meglátta poszteren a szörnyet.

- Ez igen! Nem semmi, szuper. – állapította meg, tetszett neki a poszter. Visszahelyezte a szőnyegre ugyanúgy, ahogy volt, és visszatért a konyhába. Unokatestvérét nem találta ott, sejtette, hogy kiment rágyújtani. Így Pubi is az előtérbe ment.

- Van egy cigid? – kérdezte Gasztont. Pár pillanatig nem kapott választ, és Pubi érezte a feszültséget, de türelmesen várt.

- Ott van. – bólintott a fejével flegmán Gaszton. Pubi nem minősítette a megnyilvánulást, valahol megérti rokonát. Rágyújtott ő is, és a kisasztalnak támaszkodott, majdnem szemben Gasztonnal.

 Nagyon klassz az a poszter. Hol vetted?

- A piactéri papírboltban. – válaszolt Gaszton, rá sem nézve rokonára.

- Tényleg szuper, nagyon jól néz ki. És mi a terved vele? – érdeklődött.

- Miért érdekel az téged? – kérdezte sértődötten Gaszton, mereven maga elé bambulva. Pubi látta, hogy Gaszton milyen kedvében van, és sajnálja, hogy ezt okozta neki.

- Mert érdekel. Tudod jól, hogy tetszenek az írásaid, szeretem olvasni őket. Minden érdekel, ami a te műved, mert jók. Biztosan valami jó kis történet születik azzal a szörnyes poszterrel is. – magyarázta Pubi. Gaszton kicsit soknak találta ezt a szöveget. Ha Pubi annyira szívén viselné az ő műveit, akkor a mai forgatásra nem mondott volna nemet. De hát joga van hozzá, nem kényszerítheti rá.

- A pince falára fogom ragasztani. A főszereplő lemegy a pincébe, és ott elkapja őt a szörnyeteg. – mesélte röviden az ötletgazda.

- Értem. – mondta Pubi.

- Majd egy pillanatra felkapcsolódik a villany, hogy látsszon a szörny. Utána sötétség, kiabálás, üvöltés, szörnymorgás, haláltusa hangok. Persze a felvételt többször meg kell majd állítanom, mert gondoskodnom kell egyre több sérülésről, véres sebekről.

- És azt hogyan oldod meg? – érdeklődött Pubi.

- Azt bízd ide. – kapta a barátságtalan választ.

- Arra is megvan már az elképzelésed?

- Igen, megvan, és meg is fogom csinálni. – felelt Gaszton.

- Erre kíváncsi leszek. Biztos jó film lesz. Azt is elárulod majd, miként kreálsz sebeket a testedre?

- Nem. Miért árulnám el. Az az én dolgom, a másik fél dolga a filmnézés, a kulisszatitkokhoz senkinek semmi köze.

- És ki fogja felvenni?

- Én.

- Minden te leszel?

- Igen. –válaszolt Gaszton. – Én leszek az operatőr, a főszereplő, a rendező, a vágó, a hangmérnök, minden.

- Mikor vetted a kamerát? – kérdezte Pubi.

- Most ennek mi jelentősége van?

- Semmi, csak kérdezem.

- Négy-öt éve. Ja, azt hiszem, jövő hónapban lesz öt éve. – felelt Gaszton.

- Akkor már épp ideje filmet készíteni. – mondta vigyorogva Pubi, próbált kicsit jópofizni, mert tudta, hogy bűnös.

- Ebben igazad van, szeretnék is, csak tudod, nincs kivel. Senki nincs, aki segítene. – vágott oda kegyetlenül Gaszton. Ez a mondat kellemetlenül hasított Pubi gyomrába. Ez a nap, ez a helyzet már teljesen padlón van, reménytelen helyrehozni.

- Azt hiszem, én most megyek. – mondta kedvtelenül.

- Kitalálsz, ugye? – kérdezte Gaszton.

- Persze. – válaszolt.

- Akkor pá! – köszönt el Gaszton nem valami kedvesen.

- Szevasz, főszereplő! – köszönt el Pubi is, és kilépett a házból.

   Miután elment Gaszton elgondolkozott ezen a köszönésen. „Szevasz, főszereplő!” Csak ide nyomott egy tüskét. A nyaka nyúljon meg! Végül is helytálló a megszólítás, ha nem csak egyszeri alkalom neki ez a szerep, hanem állandó. Mert a jelenlegi állás szerint nagyon úgy néz ki, minden filmben, amiket tervez Gaszton, ő lesz a főszereplő.

                                                         IV.

   A hét közepéig Gaszton a kudarc hatása alatt emésztette magát. Egyszerűen képtelen volt felfogni, hogy Pubi szinte egyik pillanatról a másikra meggondolta magát, és nemet mondott. Nem az a baj, hogy nemet mondott, hanem ahogy csinálta. Mert ha rögtön a legelső alkalommal mond nemet, az se esett volna jól Gasztonnak, de úgy még valahogy rendben van a dolog. Az elején közölte volna, hogy bocs haver, de nem veszek részt ilyenben, ez elfogadható, egyenes beszéd. De így, hogy először igent mond, ráadásul az arcfestéket is megvetette, és utána benyögi hajthatatlanul, haver, cseszd meg a filmedet, ez azért durva, nem is kicsit. Mindenesetre szerda délutánra kezdett regenerálódni Gaszton lelke, ekkorra ért el arra a pontra, hogy már nem emésztette magát tovább a történteken, csak előre nézett. Jelen helyzetben egyelőre ugrott a zombis film, helyette a szörnyeset készíti el. Ez a terv jobb kedvre derítette, és egyre messzebb űzte a Pubi által okozott csalódást. Mert nincs mese, ki kell mondani, talán most először csalódott régi cimborájában.

   A hétvége beköszöntével megkönnyebbült. Maga mögött hagyta a munkahelyi feladatokat, a csalódás keserű ízét, úgy érezte, lelkéről, szívéről hatalmas szikladarabok gördültek le. Itt van a szombat délelőtt, és semmivel nem akar foglalkozni, csak a szörnyes film elkészítésével, hogy délután, de legkésőbb este feltehesse az internetre. Aztán izgalommal figyelheti napról-napra, mennyien nézték meg, esetleg milyen hozzászólásokat írnak alá. Ott majd biztosan kap hideget-meleget, az interneten szörfözők keményen megírják az őszinte véleményt.

   Mint mindig, most sem reggelizett. Fogta a posztert, sziloplasztot, a kinyomó pisztolyt, és leballagott a pincébe. Belépve felkapcsolta a villanyt. A belmagasság lehetne nagyobb is. Gaszton nem tartozik a magas emberek közé, de feje búbja így is majdnem súrolja a mennyezetet. Amúgy a pince szép, tiszta, téglákból kirakva boltívesre. Nem sok minden van itt neki. Két zsák krumpli, egy láda alma, és egy kisebb zsák hagyma. Ez minden. Boroshordó nincs, nem is kell, mivel soha nem iszik alkoholt. Sőt, ha tehetné, megbüntetné a borkészítőket, amiért a szőlőt, azt a finom gyümölcsöt elpazarolják ocsmány borokra. Gasztonnak minden bor egyformán ocsmány, és hogy a borászok lötykölik a pohárban a pár csepp italt, egy szemmel mélyen belenéznek, megszagolják, és így még azt is megállapítják, hogy szerda délben Miska bácsi kapálta a tőkét, ezt totálisan emberi hülyeségnek tartotta.

   Elment a szemközti falig. A posztert odamérte, nézte, hogy mutat. Tökéletes, nem számított ilyen klassz látványra. Kimérte a hatalmas kép helyét, majd sziloplasztot nyomott a falra, arra a területre, amit majd elfoglal a poszter. Különösen figyelt a szélekre, de sok anyagot nem nyomott ki, tudta, hogy kevés is elég, hogy a poszter megálljon a falon. A ragacs kinyomásának végeztével letette a tubust, kézbe vette a posztert, és a két felső sarkát a ragadós masszába nyomta. Majd a felső szélét saroktól sarokig elsimította tenyerével, hozzápréselte a falhoz. Lassan, figyelmesen dogozott, nem szerette volna elrontani, mert akkor várhat kedd délutánig, hogy új posztert vehessen. A felső vízszintes széltől elindult lefelé. Lassan, nagyon lassan haladt. Egy kézzel simította a papírt, másik kezével igazgatta, ha kellett rázott, rántott rajta egy kicsit, hogy ne legyen benne gyűrődés, légbuborék, minél simábbra sikerüljön.

   Hosszú percekbe telt, mire végzett, de elégedetten nézte munkája gyümölcsét, azt hitte, több időt fog igénybe venni. Teljesen jól sikerült a „tapétázás”, de egy teljes szobát nem vállalna el. Elment a pinceajtóig, és onnan is megnézte. Így még jobban mutatott, mint közelről. A poszter méretének köszönhetően a rajta lévő szörny ember nagyságú. Kézbe vette az anyagot, amit ragasztóként használt, és felment a házba.

   Elővette a kamerát, és az állványt. Kiment velük az előtérbe, majd leült, és rágyújtott. A türelmetlenség most is dolgozik benne, de tudja jól, nem szabad kapkodni. Míg tartott a cigi, a gondolatait rendezte, mit hogyan szeretne csinálni. Nem nagy dolog az egész, lehet, hogy a forgatás több időt vesz igénybe, mint amennyit saccol. de végül az egészből csupán pár perces film lesz. Majd Pubi is leshet, és bánhatja, hogy nem segített, ha meglátja kész videót. Sőt, majd ha már Gaszton befutott író lesz, akkor aztán jöhet Pubi, hogy segítene a film elkészítésében, szívesen vállalna bármilyen szerepet, de akkor már késő lesz. Ezt a gondolatmenetet elkergette, mert él benne a remény, hogy egyszer befut, de sok esélyt nem látott rá.

   Elnyomta a cigit, még ivott egy kis vizet, és felállt.

- Na, akkor kezdjük! – mondta hangosan, és a kamra ajtajához sétált, Innen vezet le a lépcső a pincébe, illetve a létra a padlásra. Szétnyitotta az állványt, rátette a kamerát. Pontosan belőtte, hova is nézzen, Kissé megdöntve előre, a pincébe vezető lépcsőre állította az optikát. Eddig jó. Egész sejtelmes a kissé sötét lépcső. Nem sokat habozott. Elindította a felvételt, és lesétált a lépcsőn, majd elfordult jobbra, és belépett a pincébe. Várt picit, majd felszaladt, és leállította a kamerát. Az ilyen részeket majd ki kell vágnia. Mivel nincs segítő, se több kamera, csak így tudja megoldani tervét, elképzelését. A kamerát most levitte a pince bejáratáig. Szembe állította a szörnyes poszterrel. Megint elindította a felvételt, belépett a pincébe. Felkapcsolta a villanyt, de csak rövid időre, és úgy helyezkedett, hogy a kamera lássa a szörnyet. Majd a villanyt lekapcsolta, a pincére sötétség borult, kicsit beljebb lépett, és nekiállt üvöltözni, kezeivel csapkodni, mintha megtámadta volna a poszteren lévő szörny. Ezt vette egy ideig, majd újra felvétel leáll, rendezkedni kell, és szakadt ruhát, vért, sebeket kellene ejteni. Persze erre is megvolt az ötlete, amit nem árult el Pubinak. Odalépett a kamerához, és visszanézte a felvételt. Nem rossz, de túl sötét a pince. Valami halovány fényre szükség lenne. Ha pár gyertyát elhelyez itt-ott úgy, hogy a kamera ne lássa, talán jó lehet a fényviszony.

   Kiment a kamrába, gyertyákat hozott, és egy tapétavágó kést, amit ő egyszerűen csak szikének hív. Vagy néha humorosan halef, vagy dikics. A gyertyákat igyekezett megfelelő helyekre tenni, és meg is gyújtotta őket. A kamerába nézett, és megállapította, hogy így megfelelő a fény. Pont annyi van, amennyit elképzelt. Gyenge homály, épp csak látni valamit, pont úgy, ahogy az ilyen filmekben illik. Eddig minden oké.

   Fogta a szikét, és mindkét alkarján hosszú vágásokat ejtett ruhán keresztül, azt a hatást keltve, hogy a szörny karmolta össze. Kézfejeire is tett néhány vágást, de ügyelt arra, ne legyenek mélyek. A vér minden vágásból kibuggyant, alkarjain véresek lettek pulcsijának ujjai. Elégedetten nézte tettét, ez az a bizonyos kulisszatitok, amit nem árult el Pubinak, de észrevette, és be is vallotta magának, hogy a vágások igencsak fájnak.

   Elindította a felvételt, addig kell felvenni a jelenetet, még frissek a sebek. Ismét a sötét pincében kiabált, ordítozott, csapkodott, mintha a szörnnyel küzdene. Ezt talán két percig csinálta, majd abbahagyta. A szokásos mozzanatok, kamera leáll, újabb sebeket kell ejteni. Mielőtt ezt megtette volna, felment a konyhába, bevett két fájdalomcsillapítót, utána rágyújtott. Erre nem gondolt, hogy a forgatás komoly fájdalmakkal jár majd. De hát áldozat nélkül nincs eredmény, és nem is kell olyan nagy ügyet csinálni ebből. Azért van a fájdalomcsillapító, hogy segítsen, a vágások meg pár hét alatt begyógyulnak. Ha Pubi itt lenne operatőrködni, ezt biztos nem engedné, hogy Gaszton kénye-kedve szerint összekaszabolja testét, csak azért, hogy elkészülhessen egy pár perces film. Jobb is, hogy nincs itt. A munka terv szerint halad, minden rendben van, csak a fájdalom lehetne enyhébb. Ha lenne pénze, és tudott volna venni művért, műsebeket, most nevetve leforgatná a filmet, de sajnos a nevetés helyett sziszegés, szenvedés van, kínzó fájdalom, amit tűrni kell, mert a fájdalomcsillapító még nem hat.

   Megint alkarjait, kézfejeit vagdalta. Aztán eszébe jutott, hogy nem ártana néhány vágást ejteni a nyakon, arcon, homlokon. Kínozta a fájdalom, de örült ennek az ötletnek, így hatásosabb lesz a film. Nyakára is húzott pár vágást, utána az arca következett. Szemei alatt mindkét arcát megvágta többször, sőt, még felső ajkába is belevágott. Homlokát egyelőre épen hagyta, oda csak egy kis vért maszatolt. A sebek számával fájdalma is nőtt, ezért gyorsan felszaladt az előtérbe, ahol dohányozni szokott, és újabb két szem fájdalomcsillapítót vett be. Visszament a helyszínre, és folytatta a felvételt. Megint csak ordítozás, csapkodás a pincében. Ha valaki meghallaná, meglátná, nem kétséges, hogy mentőket hívna, és Gaszton a diliházban kötne ki. Pedig dehogy dilis ő, nagyon is rendben van agyilag, csak a forgatás miatt néz ki, és viselkedik úgy, mint egy őrült. Néhány perc imitált küzdelem után előjött a pincéből. Nem érezte jól magát, kicsit szédült, és fájdalmai sem csillapodtak. A szédülésnek nem tulajdonított jelentőséget, biztos azért van, mert ma még nem evett. Na de előbb a munka, majd utána jöhet a kaja. Ezt a jelenetet is visszanézte. Szomorúan állapította meg, hogy a felvétel alján egy keskeny, zöld csík van vízszintesen. Gondolkozott, mitől lehet. Talán a beállításoknál kell valamit módosítani. Az is lehet, hogy egy másik elektronikus műszer zavarja a kamerát. Járt már így Gaszton régebben, mikor a tévé tetejére tette a rádiós ébresztőórát. Akkor egy lila folt jelent meg a tévé jobb felső sarkában. Először arra gyanakodott, hogy a tévé romlott el, aztán rájött, hogy semmi baja, az óra okozza azt a foltot. Amint levette onnan, a lila folt eltűnt. Lehet, most is valami hasonló probléma van. Hirtelen taperolni kezdte magát, keresve a hibát okozó tárgyat, és kezei ki tapintották zsebében a mobiltelefont. Azonnal kivette, és az előtérben található dohányzóhelyre vitte. Úgy gondolta, itt elég messze van ahhoz, hogy be tudna zavarni. Remélte, ezzel ki van küszöbölve a hiba. Visszament a forgatás helyére, és meglepődve vette észre, hogy menet közben kissé megtántorodott.

- Jól van már, mindjárt kajálok, csak még egy jelenetet felveszek. – mondta, mintha szervezetével beszélgetne. De a felvétel előtt új sebeket kellett vágni. Érezte, hogy dülöngélni kezd, mint aki be van rúgva, és meglepődött, mert látása is egy hangyányit homályos. Ezt is próbálta eltussolni azzal, hogy az újságokban már nem látja az apró betűs részeket, tehát tud róla, hogy az utóbbi években romlott a látása, bár ilyen még soha nem fordult elő, hogy homályosan lásson. Csak átmeneti állapot, hétfő reggelig kipiheni, és biztos a gyógyszerek is okoznak némi kábaságot, mellékhatások, meg ilyesmik. Arcán újabb sebek születtek, ezúttal bele vette az orrát is, majd a homlokát, amit korábban csak vérrel maszatolt össze.

   Mint egy részeg, úgy tántorgott le a pincében. Fájdalmában már a kamerát is elfelejtette elindítani. Végezte a megszokott szerepet, kiabálás, csapkodás, a szörny hangját majd ráteszi a felvételre a filmkészítő programmal. Hirtelen elcsendesedett, és csak mozdulatlanul feküdt, hanyatt. Jól esett neki ez a kis pihenés. De nem akarta az időt húzni. Felállt, ami most már lényegesen több időbe telt neki, mint korábban. Állapota romlott, fizikuma gyengült, kemény feladatnak tűnt elbotorkálni a kameráig. Csak ekkor vette észre, hogy nem indította el a felvételt.

- A rohadt életbe! – bosszankodott. – Vehetem újra az egészet. És a sebek? Már nem frissek, megint csinálhatok újakat. – mondta elégedetlenül.

- Na, jó, pihenő. A profiknak is jár egy kis szusszanás, hát akkor nekem is. Főleg így, hogy ezer sebből vérzem. – vigyorgott végignézve magán.

   Eltéblábolt az asztalig, szinte ráesett a székre, és a cigiért nyúlt. Rágyújtott, utána ivott egy kis vizet, és újabb két fájdalomcsillapító következett. Így jól érezte magát, ül, pihen, bár a sebek fájnak, néhány vágás lüktet, ég. Ez a csóróság átka, na de az ő filmjében legalább igazi vér, igazi sebek szerepelnek, nem műdolgok, mint a sok hollywoodi maszlagban. Gaszton a minőségre megy, a főszereplő élesben dolgozik, nincs dublőr, nincs ámítás, szemfényvesztés, csakis az élő, igazi, eredeti látványok. Bár a kellékek egyszerűek, szegényesek, de igaziak, és ez itt a lényeg. Nem műfilm készül. Igazi, eredeti, vérbeli, szó szerint vérbeli film. Ez a jövő, a sok műszart gyártó cégek, gyárak hamarosan lehúzhatják a rolót, mert Gaszton új korszakot nyit a filmiparban. Puhányokra itt nincs szükség, aki nem bírja a vért, megy a levesbe. Mindjárt megcsappan a sok színész, és filmes száma. Eltűnnek a gagyi filmek, csakis igazit kap majd a tisztelt nézőközönség.

   Leverte a hamut, ami már több centi hosszú volt, de a hamuzó mellé, az asztalra esett. Itt már komoly gondok vannak a szervezettel, és bizonyos szervek funkcióival. Tompul, gyengül minden, de Gaszton ezekről nem akar tudomást venni. Egyszerűen fáradt, nem evett, a fájdalomcsillapítók mellékhatásai, és ez a három együtt, ezeket hozta ki rajta. Holnapra elmúlik.

   A cigit el se nyomta, csak a hamuzóba lökte. Tekintete a fájdalomcsillapítóra tévedt, bevett még egy szemet, és elindult, hogy folytassa a forgatást. Most nem felejtette el elindítani a kamerát. Le akart menni a lépcsőn, de egyensúlyát vesztve előre esett, és legurult a lépcső aljára. Percekig mozdulatlanul feküdt, majd erőt vett magán, fejét megemelte, és a kamerába nézett. Motyogott valamit, aztán feje lekonyult, és Gaszton nem mozdult többet.

                                                           V.

   Remélem rájöttetek a történet olvasása közben, hogy Gaszton unokatestvére, az őszinte barát, akit mindenki csak Pubinak szólít, az én vagyok. Nem magyarázkodni akarok, csak elmondani, ami a szívemet nyomja. Nagyon sajnálom Gasztont, vele együtt belőlem is meghalt egy darab. Sajnálom, hogy nemet mondtam neki a forgatásra. Ha igent mondok, akkor ez az egész nem történik meg, és ő ma is élhetne. Tudom, semmi értelme a történteken rágódni, úgysem hozza őt vissza semmi, és senki. Túl magányos volt, mindenki magára hagyta, pedig jó srác volt. És az a legszomorúbb, hogy én is magára hagytam. Az életben először csalódást okoztam neki, ami az életébe került. Most itt állok a sírjánál, és azt kívánom, bárcsak én feküdnék ott, és nem ő. Az élet kegyetlen, de megérdemlem a szenvedést. Hülye voltam, nem lett volna szabad nemet mondanom. Ezen rágódom nap, mint nap, éjjel, és nappal. Gasztont másnap találtuk meg a piceajtónál, a lépcső alján. Teste már kihűlt, a hullamerevség beállt. Testén rengeteg vágást találtak az orvosok, és a szervezetébe bevitt rengeteg fájdalomcsillapítón is megdöbbentek. Esélye nem volt az életben maradásra. Ha ott, akkor nem esik le a lépcsőn, akkor is meghalt volna a sok vágástól, és a fájdalomcsillapítóktól.

   Utólag megnéztem a kamera felvételeit. Borzasztó volt látni, ahogy felvette saját halálát. Bár a célja nem ez volt. Ő jót akart, alkotni szeretett volna, és segítség híján a saját maga módján igyekezett is megvalósítani. A felvételek alapján össze lehet vágni a filmet, amit ő szeretett volna elkészíteni, azt hiszem, megteszem, befejezem helyette. Ennyit igazán megérdemel, ez a minimum. Főleg így, hogy a felvételen üzent nekem. Két szót mondott, hozzám címezve.

   Itt állok a pincelejárónál, a lépcső tetejénél. Mellettem a kamera az állványon, ami csak arra vár, hogy elindítsam a felvételt. A kamera, melyre rá van száradva Gaszton vére.  De mielőtt mindezt megteszem, odasétálok a dohányzóhelyre. Csak ellenőrzésképpen, a látvány megnyugtat, van elég fájdalomcsillapító. Még elszívok egy cigit. Lassan sétálok vissza a kamerához. Előveszem a szikét, sebeket kell ejteni magamon, ruhán keresztül, hogy a látvány minél eredetibb legyen. Sajnos Gaszton után semmi kelléket nem örököltem, csak a szörny poszter vár rám a pincében. Muszáj megtennem. Most már nem mondhatok nemet. Erre kért. Kezem a szikével dolgozni kezd. Hosszú vágásokat ejtek az alkaromon. Nagyon fáj. Most átélem, érzem a fájdalmat, amit akkor élt át Gaszton, a főszereplő. A kézfejem se maradt ki. Átveszem a szikét a másik kezembe, és emez felső végtagomat is megsebzem rendesen, többször egymás után. Bal kezem elindul a felvétel gombja felé. Még eszembe jutnak Gaszton szavai, melyeket a felvételen üzent nekem.

- Pubi, folytasd! – a felvétel elindult, és én is, lefelé a lépcsőn.

                                                     VÉGE.

                                                Edwin Chat

                                     2014. Szeptember 27.-28.