Esteledett, mikor hazaért a munkából. Hullának érezte magát, minden porcikája fájt, végtagjait alig bírta mozdítani, agya tompán lüktetett, arcát forróság árasztotta el, mintha lázas lenne. Erőtlenül zuhant a fotelbe. Kezébe vette a távkapcsolót, és bekapcsolta a tévét. Éppen reklám ment, a Pénzért mindent című túlélő show reklámja.
Mark egyedül élt. Erről talán tehetett, de arról nem, hogy kizsákmányoló rendszerben élnek, és a fizikai munkáért csak annyit fizetnek, hogy éhen ne haljon, közben a lelkét kihajtják. Érezte, hogy ez nem mehet így tovább, lépni kell. Már régóta vívódott a gondolattal, hogy jelentkezik ebbe a műsorba, de a vetélkedőnek visszataszító jellege volt. Gazdag, multimilliomos, milliárdos emberek hozták létre ezt a játékot, amiben kegyetlen, embertelen dolgokat kell a résztvevőknek teljesíteni. Ez tartotta vissza Markot. Van más lehetőség? Annyira kilátástalan a jelen, jövő meg nincs is.
Vége lett a reklámnak. Előkereste a Pénzért mindent szórólapját, és visszaült a fotelbe. Csábította a pénzjutalom, de minden más visszataszító volt. Erősen gondolkozott. Jól tudta, keményen kell dolgoznia, hogy éhen ne haljon. Azzal is tisztába volt, hogy ebben a rohanó, önző rabszolgahajcsár világban kevés az esély megélni a nyugdíjkorhatárt. Tök egyedül volt, segítséget sehonnan nem várhatott. Hosszan gondolkozott, mit tegyen.
-Inkább esélyt adva halok meg, mint hogy a munkába dögöljek bele.- mondta Mark, és megnézte a szórólapon a jelentkezési határidőt. Még van pár nap. Felemelte a kagylót, és tárcsázott.
Hatan álltak a teremben. Öt férfi, és egy nő. Rajtuk kívül a biztonsági személyzet állig felfegyverkezve, és az egyik milliárdos tulaj, aki ismertette a szabályokat, tudnivalókat. Kopasz, kövér ember, szürke öltönyben, minden ujján dió nagyságú aranygyűrű. Gazdag társaival élvezte, hogy a szegény emberek nyomorúságán szórakozhatnak. Három éve ment ez a műsor, de a főnyereményt soha senki nem nyerte meg, és túlélők sem voltak eddig.
Mark nagyon félt. Jól tudta, hogy ezt a játékot még soha senkinek nem sikerült végigjátszani. Menekülni akart innen. „- Mit keresek én itt?”- gondolta. „- Nem akarok itt lenni. Haza akarok menni a szobámba. Dolgozni akarok reggeltől estig megállás nélkül egy kiló kenyérért. Még az is jobb ettől. Öngyilkosság itt lenni.” – de nagyon jól tudta, hogy nincs visszaút . Jelentkezett, vállalta, csak egy megoldás van, belevágni, és megpróbálni életben maradni.
Marknak tetszett a lány. Alacsony, átlagos testalkatú, hosszú szőke hajú, szép arcú, nagy mellekkel. Felmérte a többi játékost is. A négy férfi közül az egyik túl öreg volt, Mark azt gondolta, ennek az ürgének semmi esélye. Volt egy százhetven centi körüli, kigyúrt srác, és kettő kissé pocakos, Markkal nagyjából egyidős fiú.
-Nos, hölgyem, és uraim,- kezdte beszédét a kövér milliárdos- ki miért van itt? Talán legyünk udvariasak, és kezdjük a hölggyel.
- Suzanne vagyok. Négy éves kislányomat egyedül nevelem, édesanyámnál lakunk. Kislányom rákos, támogatást sehonnan nem kapunk. Az orvos azt mondta, ha pár hónapon belül nem teremtjük elő a külföldi gyógykezeléshez szükséges pénzt, kislányom nem éli meg a tízedik születésnapját.- mondta a lány, és szemeiből ömleni kezdett a könny.
- Értem. Nagyon szomorú.- mondta vigyorogva a milliárdos. „- Te nyomorult, esélyed sincs, a kislányod úgyis meghal. Jobb lesz így neki is, meg a világnak is. Az ilyen nyomorult, alja népre nincs szüksége a világnak.”- gondolta a dagadt játékvezető, és Markhoz lépett.
- És te fiam?
- Kilátástalan az életem. Reggeltől estig dolgozom, de semmi látszata nincs. Napról-napra rosszabb.- felelt Mark. „Nagyon helyes, te is megdöglesz.”- gondolta a milliárdos. A kigyúrt srác következett.
- Te miért jelentkeztél?
- Kíváncsiság, kalandvágy. Öt évig szolgáltam a légióban. Itt is ki szeretném próbálni magam. És megnyerem a pénzt, én leszek az első hős.- válaszolt a srác. „- Persze, álmodj csak kisfiam. Hős leszel, negatív hős.”- adta meg véleményét gondolatban a dagadék, és az öreghez lépett.
- Hát te, papa?
- Nagy nyomorúság van. Sokszor napokig nem eszünk, mert nincs mit. Szeretnék kicsit javítani a családom sorsán.- mondta az öreg megalázkodó hangon.
- Te?- lépett oda az utolsó előtti játékoshoz a milliárdos.
- Mi testvérek vagyunk. Szüleink eladósodtak, nem tudják fizetni a kölcsön uzsorakamatját. Megfenyegették szüleinket, ha egy hónapon belül nem fizetnek, megölik őket.
- Kedves játékra jelentkezők! Szomorú történeteket, okokat hallottunk. Mindjárt sírok.- mondta a milliárdos. Már ezek a beszámolók is élvezetet nyújtottak neki. – Először is, kiosztom a párokat. A két testvér együtt, az öreg a légióssal, a hölgy pedig a fiatalemberrel.- mondta Markra mutatva. A két testvér örült hogy együtt lehetnek. Mark és Suzanne egy pillanatra összenéztek. Mark örült hogy a lány a párja. Úgy gondolta, így nagyobb az esélye mindkettejüknek.
- Ne az öreget tegyék mellém!- ellenkezett a légiós. – Csak nyűg a nyakamon, visszatart a játékban.
- Rendben fiam, megszabadítunk az öregtől.- mondta a milliárdos, és intett az egyik biztonsági embernek. Az őr elővette oldaltokjából a pisztolyt, az öreg halántékához tartotta, és lőtt. Az öreg agyának egy darabja, és a vér a légiós arcára fröccsent. Suzanne elsírta magát, Mark magához húzta. A két testvér is elborzadt a jelenettől.
- Mit csinálnak?! Nem így gondoltam. Maguk állatok!- mondta a légiós.
- Fiam, ez itt nem szokás, megszegted a játékszabályt. Itt nem lehet sem ellenkezni, sem véleményt mondani. Egy dolgotok van, alázattal engedelmeskedni a játéknak.- mondta a milliárdos, és megint intett az őrnek. A pisztoly csöve most a légiós halántékán volt. Eldörrent a lövés. A légiós holtan esett össze, és elterült az öreg mellett a földön.
- Van kérdés, panasz?- kérdezte a milliárdos. Mind a négyen némán bólogattak, hogy nincs.
- Nagyon jó. Akkor mondanám a szabályokat. Csupán három akadályon kell átjutni, és megvan a pénz. Az első ponton két szadista buzi lesz, ők fognak feladatot adni. A párból legalább az egyik személynek teljesíteni kell a feladatot, hogy tovább lehessen haladni. Ha nem, úgy jártok mint az öreg és a légiós. A második ponton borítékot kell húzni, és a benne lévő feladatot végrehajtani. A harmadik pont maga a cél. Egy fa törzsén lesz egy kis zsák, benne a pénz, pontosan egymillió euro. A fától nem messze lesz egy autó tele tankkal. Aki megszerzi a pénzes zsákot, beül az autóba, és mehet amerre lát, mintha soha itt se lett volna. Viszont kicsit nehezítettünk. A fa előtt villanypásztor van. Hat méter magas oszlopok, nagyfeszültségű árammal. Ha sikerül ezen túljutni, megvan a győzelem. Mindenki kap egy tőrt, ha esetleg nyereségvágyból meg akarja ölni a párját. Az út, amerre haladni kell, megjelöltük fákra festett nyilakkal, szalagokkal, ezeket kell követni. De jól nézzetek a lábatok elé, mert útközben váratlan meglepetések érhetnek. Minden világos?- kérdezte a milliárdos. Mind a négyen némán bólintottak, hogy igen, értenek mindent.
- Rendben. Gazdag társaimmal úgy döntöttünk, hogy most nincs nevezési díj. Helyette egy apró feladat vár rátok. Ha ezt teljesítitek, indulhat a játék.- magyarázta a dagadék.
Nyílt az ajtó, egy férfi jött be, zsúrkocsit tolva maga előtt. A kocsin egy nagy tál letakarva, és négy korsó volt.
- Kedves játékosok! Nevezési díj gyanánt inni kell. Nem tudom kinek mi a kedvenc itala, ezért most mind a négyen ugyanazt kapjátok. Fejenként egy korsó hányás.- mondta a milliárdos. A játékosok köhögni, öklendezni kezdtek. Suzanne megint sírt. Arcukon keserűség, kiszolgáltatottság volt. Gyomruk remegett az undortól. Az egyik testvér elhányta magát.
-Nyald fel!- mondta a milliárdos Marknak.
-Neee!- kiáltott kétségbe esve Suzanne.
- Nézd csak, még egy ellenkező.- mondta a gazdag játékvezető, és farkasszemet nézett a lánnyal, közben intett a fegyveresnek. A pisztolycső Suzanne halántékán volt.
„- A rákos kislány.”- villant át Mark agyán. Odalépett az őr elé, és a pisztolyt eltolta Suzanne halántékától.
- Inkább engem.
- Hagyd!- szólt a milliárdos az őrnek. – Ezek védik egymást. Tetszik ez a jellem.- majd a testvérpárhoz fordult.
- Nyald fel a fivéred hányását a padlóról!- a fiú lassan négykézlábra ereszkedett. A szagtól elfordította a fejét. Teste remegett, sírni kezdett. A milliárdos rálépett a tarkójára, és a fiú fejét beletaposta a bűzölgő tócsába.
- Csináld amit mondtam!- a fiú lassan lefetyelni kezdte a hányást . Mint egy kóborkutya a hipermarket mögött, aki mindent felzabál, csakhogy enyhítsen kínzó éhségén. Közben a zsúrkocsis férfi megtöltötte mind a négy korsót, és kiosztotta.
„- Ez még meleg.”- állapította meg magában Mark, amint megfogta a korsót. Suzanne már nem az undortól, hanem a sírástól remegett. Mark ránézett.
- Rajta. Menni fog. Muszáj.- mondta halkan a lánynak. Suzanne szájához emelte a korsót. Nem tudta elképzelni, hogy ezt a förmedvényt megigya.
- A kislányod egészségére.- mondta Mark, és az ő könnyei is előjöttek. Suzanne nézte a korsót, aztán mint egy robot, lassan inni kezdett. Pár korty után megpihent. Köhögött, öklendezett, köpködött.
- Ez az.- mondta Mark. – Tovább!- újra inni kezdtek. Mark lenyomta saját adagját. Suzanne korsójában maradt még talán két deci. Mark elvette tőle, és megitta. A testvérek egymást bíztatva, de ők is sírva, köhögve, öklendezve itták meg a korsó tartalmát.
- Ez igen, gratulálok!- mondta a milliárdos. – Akkor kezdődhet a játék.
A biztonságiak kivezették őket az épület mögé. Kétszáz méterre volt egy erdő. A milliárdos szólt még pár szót.
- Soha többé nem látjuk egymást. Ennek két oka lehet. Vagy meghaltok, vagy eltűntök a pénzzel. És most irány az erdő! Jó szórakozást!- mondta nevetve, és visszament az épületbe. Beült a stúdiószobába, ahol tévén keresztül nézhette, mi történik a bekamerázott erdőben.
- Indulás!- mondta az egyik őr. A testvérek elindultak, utánuk Suzanne, és Mark.
- Ti nem.– mondta az őr. Mark megfordult.
- Gyere vissza a pároddal, ti egy órával később indultok.- világosította fel a fegyveres. Suzanne és Mark visszalépett az épület faláig, és vártak. Félelemmel telve, aggódva figyelték a távolodó testvérpárt.
- Szegények. Az úr legyen irgalmas hozzájuk.- mondta Suzanne.
- Úgyis meghalnak, és ti is.- mondta vigyorogva az egyik őr.
- Most sikerülni fog valakinek.- mondta Suzanne.
- A villanypásztort még soha senki nem győzte le.- mondta az őr. – És ha véletlenül sikerülne is, gondoskodunk róla, hogy a győztes ne jusson messzire.- a lány sírni kezdett. Most fogta fel, hogy ez a játék soha senkinek nem sikerülhet. Itt csak meghalni lehet, nyerni nem. Sírt, és közben beteg kislányára gondolt.
A testvérek eltűntek az erdőben. Az őrök fogadásokat kezdtek kötni.
- Mennyi idő múlva hal meg az első?- kérdezte az egyik.
- Öt perc.- mondta a kollégája.
- A fenét! Három perc.- szállt vitába egy másik őr. Suzanne Mark vállán sírt. – Ez borzasztó. Emberek hogy lehetnek ennyire kegyetlenek?
- Nyugi.- próbálta nyugtatni Mark, de tudta hogy ez most úgysem fog sikerülni.A fiú némán nézett maga elé. Az őrök egy sapkába tették a téteket.
- Na most már csak várni kell.- mondta az őr, aki a lánnyal beszélt. Pár perc múlva szívszakító üvöltés hallatszott az erdőből.
- Úgy hallom, működött a kard. Egyikük elveszítette a fejét.- mondta a vigyorgó őr, és kollégáival együtt röhögni kezdtek.
- Nyertem, ide a pénzt!- mondta az őr, aki három percre tippelt. Mohón tömte zsebeibe a bankókat. Suzanne ájultan csuklott össze a fal tövében.
Mark leült, ölébe vette a lány fejét, simogatta. Finoman pofozni kezdte, Suzanne fél perc múlva magához tért.
- Maradj, ne szólj semmit. Pihenj, próbálj ne gondolni semmire.- mondta Mark. Suzanne merev szemekkel az eget bámulta. Sehol egy felhő, csak a világoskék égbolt, ameddig a szem ellát. Néma csendben vártak sorsukra, gyomrukban ideg, feszültség, lelkükben téboly, úgy érezték, percek alatt megőrülnek. Marknak csak a saját élete volt a tét, de Suzanne-ál más a helyzet. Mark már a lányért is aggódott, nem csak saját magáért. Megfogadta magában, hogy bármi áron is, maximálisan segíteni fogja Suzanne-t a játékban. Saját részéről mindenképp vége lesz nyomorúságos életének, mert vagy megnyeri a pénzt, vagy meghal. De nem fogja olyan könnyen adni a bőrét. Még ha esélytelen is, megpróbál győzni.
- Induljatok, letelt az egy óra!- mondta a vigyorgó őr. Mark felállt, és felsegítette Suzanne-t. Lassan, szó nélkül elindultak. Az erdőig sík terep vezetett, egy hatalmas tisztás. Sehol egy fa, egy menedék, Mark tudta, és számított is rá, hogy az őrök bármikor lőhetnek. Akár fejre, testre, lábra, csak úgy szórakozásból, és ők nem tudnak hova elbújni. Gyomra remegett a félelemtől, de ezt a sejtését nem mondta el a lánynak. Suzanne merev tekintettel ment, az ájulás hagyott egy kis nyomot rajta. Mark minden megtett lépés után egyre nagyobb esélyt látott, hogy elérik az őrök elől biztonságot nyújtó erdőt. Fogalma sem volt, hogy ott mi vár rájuk, egyenlőre csak az erdőig vezető utat akarta túlélni.
Húsz méterre lehettek az erdőtől, mikor fémes csattanás hallatszott. Az egyik őr csőre töltötte a géppisztolyt. Mark beleborzongott, szája remegett, kiszáradt, de nem állt meg. Suzanne úgy ballagott mellette, mint aki nem tud magáról, azt se tudja hol van. „ Vagy a lányt lövik le, vagy engem. Vagy mindkettőnket.”- gondolta Mark. Tudata kezdett csődöt mondani, érezte, hogy pillanatokon belül pánikba fog esni.
Lövés dördült. Egész teste megrándult, beleremegett. Lihegett az izgalomtól, arca merő víz volt. Nyelve kiszáradt szájában tikkadtan csattogott. Suzanne nem esett el, neki se lett semmi baja, az őr a levegőbe lőtt.
Elérték az erdő szélét, egy kis csapás vezetett a sűrűbe. Mark maga elé engedte a lányt, és végre beértek a fák, bokrok közé, ahol az őrök már nem látják őket. Ez még nem jelent semmit, Mark tudta, hogy az őrök egy hosszú sorozattal simán leszedhetik őt, és Suzanne-t is. Tele félelemmel, de reménykedve, egyre beljebb haladtak az erdőben.
Mikor Mark úgy érezte, biztonságot nyújt az erdő mélye, leültek pihenni. Hanyatt feküdt a földön, Suzanne ülve nekidőlt egy fának. A fiú a gondolatait próbálta rendezni. Tisztában volt vele, hogy óvatosan kell haladni, mert az erdő váratlan dolgokat, millió veszélyt, csapdát rejthet.
-Mi lesz velünk?- kérdezte Suzanne.
- Nyugi, győzni fogunk.- bíztatta Mark.
- Itt fogunk meghalni.- mondta érzéstelenül a lány. Mark felállt.
- Induljunk. Lassan, óvatosan.- mondta Suzanne-nak. A lány odalépett egy hatalmas bokorhoz. Kiválasztott egy két-három centiméter átmérőjű, három méter hosszú ágat, és letörte. Legallyazta a tőrrel, és oda adta Marknak.
- Minek ez az ág?- kérdezte a fiú.
- Tapogasd vele az utat, oldalt a fákat, bokrokat, ahogy a vak használja a botját. Így talán felfedezhetjük a csapdákat, mielőtt bele lépnénk.- válaszolt Suzanne.
- Ügyes gondolat.- ismerte el Mark. – Gyere mögöttem, és ne maradj le.
Lassan de biztosan haladtak az egyenes, néha balra, néha jobbra kanyargó kis ösvényen. Mark úgy mozgatta maga előtt balra-jobbra a hosszú botot, mint egy fémkeresőt. Egyenlőre nem találtak csapdát, úgy tűnt beválik ez a botos megoldás. A bot egy kis biztonságot nyújtott nekik.
Egy éles bal kanyar után megálltak. Suzanne felsikoltott. Másfél méter magasságban egy vízszintes ágra egy kard volt erősítve, melynek pengéje feketéllett a rászáradt vértől. Alatta az ösvényen egy fej nélküli test feküdt, nyaka mellett nagy vértócsa, ami félig megalvadt, félig beitta a föld. A fej fél méterre volt a testtől, millió hangya lakmározott rajta. Nyitott száján, nyelvén úgy nyüzsögtek a hangyák, mint Karácsony előtt a jónép a hipermarketekben. Orrlyukából egy egérszerű kis rágcsáló bújt ki. Mindketten elfordultak, és hányni kezdtek. Kihányták azt a hányást, amit a játék elején ittak meg. Gyomruk megkönnyebbült az undorító tehertől, de az inger megmaradt. Már nem volt mit kihányni üres gyomrukból, csak előre hajolva öklendeztek, ordítottak. Fejük elvörösödött, könnyeik kibújtak, úgy érezték rögtön megfulladnak. Hatalmas köhögésekkel próbálták legyőzni a hányingert, ami nagy nehezen sikerült is.
-Ez a testvérek egyike. Szegény ördög.- mondta Mark. Óvatosan kikerülték a kardot és a hullát, melynek nyakán legyek, böglyök, szúnyogok lakmároztak.
A jelzéseket követve, a fémkereső módszerrel továbbra is lassan haladtak előre.
- Ha a testvérpár erre jött, akkor ők már hatástalanították a csapdákat. Mint például a kardot.- mondta Mark.
- Nem baj, haladjunk csak így, ahogy eddig.- vágta rá Suzanne. – Ha már meg kell döglenem, legalább ne a saját könnyelműségem miatt legyen.
- Igazad van.- felelt a fiú.
Pár centire a föld felett a bot megakadt valamiben. Egy vékony, damilszerű drót volt keresztbe feszítve az ösvényen.
- Ez mi lehet?- kérdezte Suzanne.
- Hatástalanítsam a bottal?- kérdezett vissza Mark.
- Ne!- tiltakozott a lány. – A jó ég tudja mit hoz működésbe. Lépjünk át rajta, és tűnjünk innen.
- Kézigránátok biztosítószegét húzza ki, ha bele botlasz a zsinórba. Szerintem. Kommandós filmekben láttam ilyent.- mondta Mark. – De lehet hogy másvalami történne.- óvatosan kihúzta a botot a zsinór alól, és a vállára vette. Finoman átléptek a zsinór felett, mint akik tojásokon lépdelnek, és mentek tovább.
Marknak feltűnt valami. Sehol egy állat, egy madár, nincs madárcsicsergés. Ez a halál erdeje, itt nem lehet élet. Beleborzongott a gondolatba. Azon is agyalt, az életben maradt testvér hogyan tudta észrevenni a kifeszített zsinórt. Lehet hogy ő is botot használ? Vagy csak piszok nagy mázlival épp úgy lépett, hogy kikerülte, átlépett felette? Nem tudta a választ, de a lényeg az, hogy reményei szerint még él a fiú. Aztán hirtelen felébredt gondolataiból. Távolból sírás hallatszott.
- Gyerünk!- mondta a lánynak. Még mindig óvatosan vizsgálva az utat, de most már gyorsabban mentek. Tudták hogy a fiú bajban van, szerettek volna oda érni, még nem késő.
Az egyedül maradt testvér az ösvényen félig ülő, félig guggoló pózban sírt.
- Mi a baj?- kérdezte Mark.
- Aknára léptem.
- Meg ne mozdulj! Ez akkor robban, ha leszállsz róla.- mondta Mark, és meglátta az akna fekete nyelét, ami négy-öt centire állt ki a földből.
- Mit csináljunk?- kérdezte kétségbe esetten a fiú.
- Kiváltunk valamivel.- mondta Mark, és forgolódni kezdett. Szemeivel köveket keresett, valami nehéz tárgyat, amit rá lehetne tenni nehezéknek az aknára. De hiába, semmi megfelelőt nem látott. Mindenhol csak fák, bokrok, semmi más.
- Még egy nyüves kavics sincs ebben a rohadt erdőben!- ordította mérgesen.
- A testvére…- mondta Suzanne.
- Mi van?- kérdezte Mark.
- Hozd el a testvérét, azt tesszük rá az aknára.- magyarázta a lány.
- Nem! Megtiltom!- ellenkezett a fiú. – Megtiltom hogy ezt tegyétek! Hadd nyugodjon békében.
- Figyelj!- mondta Mark. – Muszáj megtenni. Neki már mindegy, de neked nem. Csak így menekülhetsz meg.
- És ha nem sikerül?- kérdezte a fiú.
- Erre ne is gondolj.- válaszolt Mark. – Elhozom a testvéredet, és ő fog megmenteni téged. Megpróbálok sietni, negyed óra alatt megjárom. Talán.- magyarázott Mark, és elindult az ösvényen visszafelé.
- Nyugi, Mark ügyes fiú, sikerülni fog.- mondta Suzanne. A fiú abbahagyta a sírást. Gyilkos tekintettel nézte a lányt. Megfogta a földből kiálló fekete nyelet, és kihúzta.
- Mit csinálsz?- kérdezte ijedten Suzanne. Aztán megkönnyebbült, mert nem történt robbanás, de döbbenten vette észre, hogy aknáról szó sincs, a tőrt volt leszúrva a földbe. A fiú felállt, marokra fogta a tőrt, és lassan elindult a lány felé.
- Mit akarsz tenni?-kérdezte Suzanne.
- Megöllek, szükségem van a pénzre. Nincs itt semmiféle akna, ez volt az én csapdám nektek.- mondta a fiú. Olyan volt a tekintete, mint egy pszichopatának, az emberi civilizáció legutolsó hártyáját is levedlette. Szemeiből sütött a gyilkolás vágya, idegtépő lassúsággal közeledett a lány felé. Suzanne hátra nyúlt, kihúzta a nadrágja derekába dugott tőrt, és várta a halált.
Mark bár megjárta ezt az utat egyszer, de most visszafelé is óvatosan haladt a bottal. Közben azon gondolkozott, miért akar a fiún segíteni. Ezzel csak a saját, és Suzanne esélyeit rontja. Végülis amin már ők játékosok keresztül mentek, nem csoda, hogy segítőkész, összetartó szellem kezd kovácsolódni. Sorstársak mindhárman, főleg ebben a játékban, teljesen egyenlők. És a pénzt is el lehet háromfelé osztani, ha esetleg sikerül együtt végigmenni a pályán. Jobb is ha együtt maradnak, nagyobb az esély a sikerre, több szem többet lát.
Odaért a kifeszített dróthoz. Ismét óvatosan lépte át. Kíváncsi volt, vajon mi lenne, ha bele botlana, de örült, hogy ezt soha nem fogja megtudni. Gyötörte a gondolat, hogy nemsokára egy hulla darabjai fogják beborítani a környéket, ahogy széttépi az akna . A belső szervek a bokrok ágain lógnak majd, a belek a fákról csüngenek alá, mint kiteregetett zoknik. A végtagok, és egyéb cafatok szerteszét a földön.
Meglátta a hullát. Jó tíz méterre volt tőle, de tisztán látni lehetett a csonka test véres nyaka körül keringő rovarfelhőt. Gyomra émelyegni kezdett, de nem törődött vele. Bármilyen undorító is lesz, a hullát vinni kell, akkor is, ha a rovarfelhő követni fogja, és esetleg összecsipkedik, ami nem lesz kellemes, és amit nagyon nem akar. De ezek most kis dolgok, bagatell egy emberéletért.
Kezével próbálta hessegetni a rovarokat, több-kevesebb sikerrel. A nyakon megalvadt a vér, pár beleragadt légy hasztalan próbált kiszabadulni belőle. A levágott fej arcát nem is lehetett látni, úgy hemzsegtek rajta a hangyák, legyek. Mark a hulla hóna alá nyúlt, és felállította. A rovarok követték, belepve az ö fejét is. Egy kézzel tartotta az élettelen testet, másik kezével védekezően legyezte a levegőt. A legyek visszavonultak, de nem messzire. Egy-kettő mindig visszatért, szemtelenkedtek, idegesítették, kínozták Markot. Egy ilyen visszavonulós, „légyszegény” pillanatban Mark leguggolt, vállára vette a hullát, és felállt. Bal kezével átkarolta a lábakat, a halott felsőteste és kezei tehetetlenül lógtak Mark hátán a föld felé.
Ahogy elindult, a légycsapat követte, de nem nagyon tudta zon nincsenek csapdák, de azért biztos ami biztos alapon vitte magával. Sűrű fejcsóválással, és fújkálással próbálta távol tartani a legyeket, kevés sikerrel. A halott sem könnyű, biztos megvan egy mázsa, gondolta magában, még talán több is.
Hirtelen megállt. Ereiben meghűlt a vér, levegőt nem mert venni. Valami megfeszült lábai előtt, boka magasságban. „- A zsinór”- villant át agyán. Belebotlott, köszönhetően a legyeknek. Mozdulatlanul állt, szemét becsukta, mélyen, lassan lélegzett. Kinyitotta szemeit, és lenézett a földre. Lábai egymás mellett voltak, mint aki vigyázzban áll, „vé” alakban eltérítve a zsinórt egyenes vonalától. Tehetetlenül állt, nem tudta mit tegyen. Hirtelen úgy érezte, itt állhat az idők végezetéig.
Suzanne jobb kezében erősen markolta a tőrt. Úgy állt, mint egy focikapus. Terpeszben, kissé előre hajolva, enyhén széttárt kezekkel. Ha a fiú támadni próbált, Suzanne vad mozdulattokkal kaszabolta maga előtt a levegőt a tőrrel. Szíve hevesen vert, hajtincsei megtapadtak izzadt homlokán. Erősebb, határozott támadásnál ügyesen ugrott félre a fiú útjából, és megpróbált rajta sebet ejteni. Ez nem sikerült neki, de a fiúnak sem. Suzanne nem volt könnyű préda. Mint egy nőstény oroszlán, mikor a kölykeit védi, most ő is úgy védekezett, ha kellett, támadt.
- Az ágyban is ilyen vad vagy bébi?- kérdezte a fiú.
- Te azt soha nem fogod megtudni!- válaszolt Suzanne. Hangjában gyűlölet volt. Szerette volna megölni a fiút, és reménykedett, hogy Mark bármelyik pillanatban visszaérhet. Reménykedett, mert nem tudta, hogy jelen helyzetben ez csoda lenne.
Három-négy méter volt köztük, lassan körbe jártak, kerülgették egymást, közben farkasszemet néztek. Suzanne kibékült volna ezzel a helyzettel, még Mark vissza nem ér. De mi történik, ha visszaér? Mi a garancia, hogy megvédi a fiútól? Lehet hogy sorsukra hagyja őket, győzzön a jobbik, és folytatja útját a nyeremény felé. Ilyen gondolatokkal foglalkozott, de valószínűtlennek tartotta őket, mert Mark most is azért ment el, hogy segítsen. És ha visszaér, nem a fiú pártjára fog állni, mert szembesülni fog a ténnyel, hogy át lett verve.
Suzanne nem tudta meddig tart ez a körbejárós, egymást kerülgetős helyzet, de érezte, hogy nem fog menni a végtelenségig. Cselekedni kell, nem hagyhat esélyt a fiúnak. Eszébe jutott valami, és megállt, de szemeit nem vette le a fiúról. Lassú kézmozdulatokkal megfogta a tőr pengéjének a hegyét, majd fejmagasságig emelte.
-Látom dűlőre akarod vinni a dolgot.- mondta a fiú. – Nagyon vigyázz, el ne hibázd a dobást.- ez aggasztotta Suzanne-t. Nem hibázhat. Ha elvéti, oda a tőr, fegyver nélkül marad, az egyenlő a halállal. Kis terpeszben állt, aprókat toporgott, feje mellett lóbálta a tőrt. Nem tudta eldönteni mit tegyen. Dobja, vagy ne dobja. A fiú hasát szemelte ki célpontnak. Ha egy jól irányzott, erős dobás talál, a tőr akár markolatig süllyedhet a fiú hájas, puha hasába. De ha nem talál, erre jobb nem is gondolni. A fiú is egyhelyben állt. Néha hirtelen elmozdult jobbra, balra felsőtestével, mint aki gyakorolja a tőr kikerülését. Ez megnehezítette Suzanne dolgát, és számított arra is, ha eldobja a tőrt, a fiú nemcsak elhajolni fog, hanem el is ugrik, ha kell. A lány lelkiállapota semmi magabiztosságot nem sugárzott, és ott volt még az a bizonytalanság is, hogy mit tegyen. Dobja, vagy ne dobja a tőrt? Beteg kislányára gondolt, majd bal lábbal előre lépett, támadó állást vett fel, és a lépés lendületével, minden erejét beleadva eldobta a tőrt. Örökkévaló pillanatok következtek, mintha lassított felvételt nézne az ember. A tőr nem talált célba. A fiú bal könyökét megsebesítve tovaszállt. A Fiú a sebhez kapott, és felszisszent, majd hátra nézett. A tőr ott volt mögötte két méterre a földön. Visszafordult, és a lányra nézett.
- Oké bébi, most én jövök.- mondta megkönnyebbült mosollyal. Suzanne is megkönnyebbült. Nem félt, tudta hogy már nem kell többet rettegnie. Egyszerűen vége mindennek, és kész.
Mark fáradni kezdett. A mázsás súly már gigantikus erővel nyomta vállát, és gerincoszlopát. A fiú az aknán, ő meg a zsinór fogságában. Szép kilátások. Egyedül csak Suzanne szabad. Arra gondolni sem mert, hogy mindketten meghalnak a zsinór és az akna által. Abban reménykedett, hogy Suzanne-nak eszébe jut valami, és ki tudja váltani a fiút az aknáról. Észreveszik, hogy ő már régóta távol van, elindulnak visszafelé, és kiszabadítják. De hát ezek elég gyenge feltételezések. Kevés az esély, hogy Suzanne valamivel ki tudja váltani a fiút.
Megálltak Mark gondolatai, és mosolyogni kezdett. Kiváltás, ezt a szót isteni szikraként fogta fel. Rájött, hogy előbb saját magával kell azt csinálni, amit a fiúval tervezett. Előbb magát váltja ki a hullával. Kicsit előre hajolt, vigyázott hogy lábai meg ne mozduljanak, és a fej nélküli testet ledobta a zsinór túloldalára. Egyik lábával átlépett, a másikkal feszesen tartotta a zsinórt. Lehajolt, megfogta a hulla egyik lábát, a kezét, és hasra fordította. Mikor ezzel megvolt, az áldozat lábait kézbe vette, átemelte a zsinór felett, és letette mögé úgy, hogy a hason fekvő halott cipőjének orra támaszkodott a földön, de a zsinórt nem érte el a lábfej. Tudta, hogy a hullát előre kell tolni annyira, hogy lábfejében megakadjon a zsinór. Felegyenesedett, kifújta magát, és pihent egy picit. Érezte, hogy egy cigi, és egy korsó víz most nagyon jól esne. Tudta jól, hogy nem lesz egyszerű dolog előrébb tolni a hullát. Ha előre hajol, és teljesen kinyújtózik, akkor is csak a derekát érné el. És ebben az előre hajolt, kinyújtózott pózban ki kell fejteni annyi erőt, hogy a mázsás testet előre tudja tolni.
Nekiállt a feladatnak. Bal lábbal feszesen tartotta a zsinórt, jobb lábát behajlította, előre hajolt, kezeit kinyújtotta. Nehezen, de elérte a hulla derekát. Arra esély nincs hogy megemelje, próbálta előrébb tolni a testet. Hasizma megfeszült, karjait béna fáradtság árasztotta el, behajlított lába remegett, úgy érezte mindjárt görcs áll a vádlijába. Minden erejét beleadva megtolta a hullát. Sikerült is pár centit előre taszítani, de ahhoz hogy a hulla lába megakadjon a zsinórba, kellett még vagy tíz centi. Tisztában volt vele, akkor tudja véghez vinni ezt a feladatot, ha még háromszor-négyszer megismétli az izomfeszítő mozdulatokat. Ki egyenesedett, fáradt, remegő lábát pihentette.
Újra nekifeszült a feladatnak. Most a halott lábait combnál fogta meg, és hirtelen mozdulattal tolt rajta. A test megint előrébb csúszott pár centit. Majd nagy levegőt vett, lélegzetét visszatartva, minden izmát megfeszítve, újra előrébb tolta a testet. Erőfeszítése sikeres volt. Felállt, és nagyokat fújtatva megtörölte homlokát. Lenézett a zsinórhoz. Úgy mérte fel, még egy jól sikerült, erőteljes tolás már elég lesz. Kezeit lazán rázta teste mellett, hogy enyhítsen a feszült izmok fáradtságán.
Előrehajolt, remélve ez lesz az utolsó. Most comb és térd között fogta meg a hulla lábait, szemeit össze szorította, arcán ráncos grimasz jelent meg az erőfeszítéstől, és nyomta előre az élettelen testet. Érezte, hogy bal lábán már nem feszül a zsinór. Kezeivel lendületet vett a hulla lábáról, ellökte magát, hogy könnyebb legyen felegyenesedni. Újra nagyokat fújtatva nézett a földre. A látvánnyal elégedett volt. A hulla lábai feszítették a zsinórt, felszabadítva ezzel Mark lábát.
Átlépett a zsinór túloldalára, ahol a hulla volt. Elterült hanyatt a földön, és lihegve pihent. Agya azon járt, hogy most a hullát kell valahogy kiszabadítani. Talán egy jó erős ágat leszúr a földbe, közvetlen a zsinór mellé, így kiválthatja a holttestet. Nem nagy ügy, gondolta magában, ez gyorsan fog menni, ezért úgy határozott, pihen még pár percet.
Egy fél méter hosszú egyenes ággal leguggolt a zsinórhoz, a hulla lábfeje mellé. A talaj túl kemény volt, esély nem volt rá, hogy leszúrja az ágat. Elővette a tőrt, keskeny, mély lyukat akart ásni vele, de szomorúan vette tudomásul, hogy a talaj kemény akár a beton.
Öt perces kínlódás után két centi mély lyukat sikerült produkálni. Tenyere izzadt, fájt. Feladta ennek a megoldásnak a reményét. Leült, lábait felhúzta, és átkulcsolta karjaival. Gondolkozott.
Tekintete a három méter hosszú botra tévedt. Azonnal egy új ötlet született fejében. Magas szárú bakancsából kiszedte a fűzőket, melyek összekötve több volt egy méternél. Megnézte a hullát is, de rajta tépőzáras cipők voltak. Az összekötött fűzők egyik végét rákötötte a botra. Odalépett a hullához, kezeit előre rakta úgy, hogy tenyerei összesimuljanak. A fűző szabad végével megkötözte csuklónál. Elment a bot végéhez, óvatosan meghúzta annyira, hogy a fűző megfeszüljön. A hulla keze, a fűző, a bot hosszából adódóan Mark öt. Öt és fél méterre volt a zsinórtól. Tudta hogy robbanás következtében ez jelentéktelen táv, de nincs más lehetőség. Felnézett a fák lombjaira. Kihegyezett karókat keresett, melyek a zsinór elszakadásakor zuhannak le, kegyetlenül felnyársalva őt is, a hullát is, de semmi ilyesmit nem látott. Testén félelem uralkodott. Megfogta a bot végét, és húzta amennyire csak ereje engedte. Arra nagyon ügyelt hogy a hulla egy pillanatra se álljon meg. Szemben állt a zsinórral és a hullával, hátramenetben húzta a botot. Félt hogy megbotlik valamiben, és hanyatt esik, de ez nem következett be. A zsinór pattanásig feszült, majd eloxidálódott ócska gitárhúr módjára elszakadt. Mark elengedte a botot, futott pár métert, majd hasra dobta magát . Kezeit óvóan, védekezően a fejére tette. Várta mi fog történni. Várta a suhogó hanggal lezúduló hegyes karókat, várta a robbanást.
A fiú lassan elhátrált a Suzanne által eldobott tőrig, de szemeit egy pillanatra sem vette le a lányról. Lehajolt és felvette a tőrt. Suzanne érzéketlenül állt, tudomásul vette hogy perceken belül meghal, de szíve mélyén reménykedett, hogy valami csoda folytán megmenekül. Márpedig jól tudta, hogy csodák nincsenek. A fiú még mindig az eldobott tőr helyén állt.
- Én nem dobom el egyik tőrt sem, mert ha én is elvétem, neked újra lesz fegyvered, azt pedig nem szeretném.- mondta a lánynak.
- Nagy dicsőség megölni egy fegyvertelen, védtelen nőt.- felelt Suzanne.
- Tudod hogy van, pénzért mindent.
- Markot soha nem fogod legyőzni!- érvelt Suzanne.
- Az lehet, de nem biztos. Minél kevesebben vagyunk, annál nagyobb az esély a győzelemre. Lehet hogy egy-két embert meg kell ölnöm, de ezzel megmentem szüleimet.- mondta a fiú, és elindult volna a lány felé, de abban a pillanatban megtörtént Suzanne által reménykedve várt csoda. A fiú lábai alatt megnyílt a talaj, és eltűnt a mélyben. Suzanne ilyedten, meglepetten állt. Nem tudta mit tegyen. Elszaladjon, vagy megnézze mi történt a fiúval? Pár pillanatnyi bizonytalanság után tett egy-két lépést a földön tátongó nyílás felé, majd megállt. Hallgatózott, de semmi kiabálást, segélykérést, nyöszörgést, sírást nem hallott. Megfordult, és ahogy lábai bírták, rohanni kezdett Mark után.
Mark talán két percig feküdt a földön a véget várva, de semmi nem történt. Nem akarta elhinni, hogy a zsinórnak nem volt szerepe. Hátára fordult, felkönyökölt, és körülnézett. Minden nyugodt, csendes, sehol semmi változás.
Lassan felállt, a fűzőt lekötötte a bot végéről, és a hulla csuklójáról. Állva is körülnézett, de ugyanazt látta mint fekve. Leült a földre, és a fűzőket kezdte visszafűzni bakancsába. Ezzel is elbíbelődött két percig.
Alig hogy bekötötte a bakancsokat, Suzanne jelent meg lóhalálában. Arca izzadt, haja csapzott volt. Mark felállt, a lány amint odaért, sírva a fiú nyakába borult. Mark átölelte és magához szorította. Nem szólt semmit, csak a lány hátát simogatta, hagyta, hogy kibőgje magát. Suzanne Mark közelségétől biztonságot érzett, lelke, megviselt szervezete lassan kezdett megnyugodni. Felfogta, hogy elmúlt az életveszély, megmenekült. Minden rendben van, és a sírás is kezdett enyhülni. Felemelte fejét Mark válláról, és megtörölte könnyes szemeit. Koszos keze és a könnyek maszatfoltokat varázsoltak arcára. Majdnem úgy nézett ki mint Rambo, mikor sárral álcázta magát.
Tovább a folytatáshoz---->>
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Köszönöm kedves Julianna!
Remélem nem bántad meg, hogy végig olvastad.
Üdv: Edwin.