Pénzért mindent 2. rész
- Mi a baj?- kérdezte Mark.
- Becsapott minket. Ahogy eljöttél onnan, engem meg akart ölni.
- Hogyan?
- Felállt, és a tőrrel elindult felém.
- De hát az akna…- mondta értetlenül Mark.
- Az volt az átverés.- felelt Suzanne. – Nem volt akna, a tőr volt leszúrva a földbe. Miután eljöttél, kihúzta, és majdnem megölt. A hasába akartam dobni a tőrt, de elhibáztam. Talán sikerült volna, ha nem ugrik félre. Aztán felvette a tőrömet, és indult volna felém, de ekkor kinyílt valami verem féle, és bele esett.
- És mi lett? Meghalt?- kérdezte Mark.
- Nem tudom, nem mertem megnézni. Csak hallgatóztam, de semmit nem hallottam.
- Mikor történt mindez?
- Hát úgy öt-hat perce.- válaszolt Suzanne.
- Akkor azt hiszem mégiscsak volt szerepe a zsinórnak.- tűnődött Mark.
- Te belebotlottál?- kérdezte a lány.
- Igen. Aztán kisebb-nagyobb nehézségekkel el is szakítottam, direkt. De semmi nem történt, nem volt se robbanás, semmi. Ez is talán öt-hat perce történt.- magyarázta Mark.
- Azt akarod mondani, hogy a zsinór nyitotta meg a vermet?- kérdezte Suzanne.
- Kizárásos alapon. Mivel itt semmi nem történt, és azt nehezen tudom elképzelni, hogy csak úgy átverésképpen kifeszítenek egy zsinórt.
- Elmés.- mondta Suzanne elismerően. – Ügyes csel. Akkor azért engedik óránként a párokat, ha valaki belebotlik, talán az előttük haladók közül egy szerencsétlen bele eshet a verembe.
- Igen, valószínű, méghozzá váratlanul.- hagyta jóvá Mark a lány gondolatmenetét, majd folytatta. – Menjünk, nézzük meg a srácot.
- Ugye nem akarod megmenteni?- kérdezte indulatosan Suzanne.
- Ha él, miért ne?
- De hát majdnem megölt. És ha tíz másodperccel később szakítod el a zsinórt, most nem beszélgetnék itt veled.
- Nyugi Suzanne, ha él megmentjük. Ne süllyedjünk az ő szintjére. Emberek vagyunk, még ha ezek a gazdag hájfejűek másképp is hiszik. Bízd rám.- érvelt Mark.
- Rendben.- mondta sóhajtva Suzanne. – De bele egyezésem ellenére nem tartom helyesnek.
Elöl ment Mark, vállán a bottal, mögötte a lány. Már elég eseménydús volt a napjuk, pedig a játék jóformán még el sem kezdődött. Még el sem értek az első pontig, ahol nem gyereknapi feladatok várnak rájuk. Az események történése közben erről valahogy megfeledkeztek. Mindketten szomjasak voltak, kicsit fáradtak is, de inkább szellemileg, mint testileg. Koszos ruhájukon pár helyen izzadtságfoltok jelentek meg, kezük koszos, arcuk maszatos volt.
Mark számított rá, hogy a verem alján hegyes karók merednek az ég felé, és a fiú valószínűleg rájuk esett. Mellkasából, hasából véres karók állnak ki, egy kis belet kifordítva a hasára. Egy-két helyen talán a törött bordák is kikukucskálnak a bőr alól, és lehet hogy a feje száznyolcvan fokban elfordult. Talán még él, és nyitott szájjal nyöszörög, kiáltana segítségért ha tudna, de szájából szavak helyett csak vér jön. Az is lehet, hogy nincsenek karók a verem alján. Helyettük néhány mérges kígyó, skorpiók vártak prédára. Az is lehet, hogy egy nagyobb húsdaráló csinált a fiúból hús-vér-bél turmixot . Mark elhessegette ezt a gondolatot. A húsdarálónak hangja lenne, amit Suzanne hallott volna.
Odaértek a veremhez. Suzanne megtorpant, nem akart belenézni, vissza is hátrált pár métert. Mark előre hajolt, és lenézett a mélybe. Nem is olyan mély, három méter körül van. Markot meglepte, hogy a verem alján semmi nincs. Se karók, se kígyók, se skorpiók. A fiú az egyik sarokban ült, felfelé nézve, egyenesen Mark szemébe.
- Jól vagy?- kérdezte Mark.
- Kificamodott a bokám.- felelt a fiú.
- Ne félj, kiszabadítalak.
- Rendben.- mondta a fiú reményteli örömmel a hangjában.
- Egy feltétellel.- mondta határozottan Mark.
- Mi az?
- Előbb dobd ki a tőröket.
- Oké.- szólt a fiú, majd kissé esetlenül, bénán felállt. Felszisszent, majdnem bepisált fájdalmában.
- Vigyázz, dobom!- figyelmeztette a fenn lévőket.
- Jöhet!- kiáltott vissza Mark, és Suzanne-ig hátrahúzódott. Kirepült az első tőr, tompa, halk puffanással landolt a földön. Rá nem sokra követte a másik is. Mark várt, de nem volt több.
- Hol vagytok? Elmentetek?- kérdezte a fiú.
Dobd ki a harmadikat is.- felelt Mark.
- Milyen harmadikat? Csak az én tőröm volt, meg a rüfkédé.
- Ami a testvérednél volt, az a harmadik tőr. Dobd ki, vagy ott fogsz megrohadni!- kiabált Mark. Pár másodperc múlva a harmadik tőr is kirepült a veremből. Mark elvette az egyiket, a másik kettőt a lánynak adta, és visszament a verem széléhez.
- Köszönjük, szevasz.- mondta a fiúnak és otthagyta. Suzanne-hez ment, és leült a földre.
- Ne hagyjatok itt!- kiabált a fiú. – Azt ígérted hogy kiszabadítasz.- egy lábon állva, felnyújtott kezekkel ugrálni kezdett, de hiába. Ha nem ficamodott volna ki a bokája, két lábbal sem tudna akkorát ugrani, hogy elérje a verem felső peremét. Nyugton maradt, fülelt, de semmit nem hallott fentről.
- „Ezek tényleg itt hagytak.”- gondolta. Maradék életkedve is elment. Lelkileg magába roskadva visszaült a sarokba, és sírni kezdett.
Úgy érezte, megérdemli sorsát. Mark önzetlenül segíteni akart, ő meg távollétében meg akarta ölni a lányt. Bőgött, saját hülyeségét, kegyetlen tettét siratta. Maga is úgy gondolta, megérdemli, hogy itt a veremben rohadjon el.
Mark és Suzanne öt-hat méterre voltak a veremtől, a földön ültek. Mark úgy gondolta, egy kis lecke ráfér a fiúra.
- Meddig kínzod még?- kérdezte suttogva Suzanne.
- Nem sokáig, még öt perc, és kiszabadítom.- mondta szintén suttogva Mark, közben azon agyalt, hogy tudná a fiút kihúzni a veremből. Kötelük nincs, indákból sem tudna kötelet gyártani, egy vastagabb ágat balta hiányában a tőrrel levágni órákba, talán napokba telne. Arra gondolt, ha lehasalna a földre, és kezét lenyújtaná, a fiú egy ugrással talán el tudná kapni, aztán lassan, kínlódva csak kimászna. De a történtek után már nem tud megbízni a fiúban, Suzanne meg pláne nem.
Mark felállt, odament a verem széléhez, Suzanne követte .
- Figyelj te nyomorult!- szólt a gödörbe Mark.
- Itt vagytok? Jaj de jó.- mondta sírás közben a fiú.
- Lenyújtom a kezem. Próbáld elkapni, és kimászni.- utasította Mark az enyhén dagadt fiút.
- Rendben, ki fogok mászni.- válaszolt a fiú.
Mark lehasalt.
- Suzanne, állj mellém, és ha egy rossz mozdulatot tesz, öld meg!
- Ezt kérés nélkül is bármikor szívesen megtenném.- felelt a lány, és oda állt Mark mellé. Mindkét kezében volt egy-egy tőr, markolatukat erősen szorította, és éberen várt, figyelt. Mark lenyújtotta a kezét.
- Kapd el!- mondta a fiúnak. Ujjait széttárta, hogy adott pillanatban ő is el tudja kapni a fiú kezét. A fiú oda állt a verem fala mellé, Mark keze alá. Lábait berogyasztotta, kezeit a magasba emelte, és ugrott. Sikerült elkapni Mark kezét egy pillanatra, de kicsúszott, és seggre huppant.
- Gyerünk, próbáld újra!- bíztatta Mark. A fiú nehezen feltápászkodott, fájós lába erősen gátolta mozgását. Újra ugrott, ezúttal két kézzel kapta el Mark karját. Vonaglott, ficánkolt, mint egy horogra tűzött giliszta. Ép lábát a falnak támasztotta, és próbált mászni. Kezei fáradni kezdtek, és megint visszaesett a verem aljára.
- Ez nem megy, hagyjatok itt.- mondta elkeseredve.
- Te dagadt disznó, a saját súlyodat sem bírod el!?- korholta Mark.
- Azt hiszed olyan könnyű egy lábbal?- védekezett a fiú.
- Na ide figyelj! Én a mai napig úgy mászok kötelet, hogy a lábaimmal nem segítek, csak kézzel húzom magam. Úgyhogy emeld fel a segged, és mássz ki onnan, mert ha nem, élve eltemetlek!- kiabált Mark. A fiú nem adta fel. Élni akart, és nyerni. Nem voltak aljas szándékai, tudta hogy tőr nélkül rab lesz. Mark és Suzanne rabja. De még mindig jobb, mint a veremben elpusztulni. Titokban reménykedett, hogy Suzanne-t, vagy Markot játék közben valami baleset éri, ugyanúgy ahogy most őt. A pakliban minden benne van, bármi megtörténhet.
Fájós lábát nem kímélve, két lábbal rugaszkodott el a talajtól. Ugrott, és elkapta Mark kezét. Erősen, két kézzel szorította, Mark kezén kidülledtek az erek, feje vörösödni kezdett. A fiú egyik kezével feljebb kapaszkodott, egy lábbal megtámaszkodott a verem falán, ezzel is segítve magát felfelé. Mark teste megfeszült, fogait összeszorította, úgy érezte, karja rögtön kiszakad.
Mikor a fiú elérte a verem tetejét, Mark egy kézzel megtámaszkodott, és húzta. Szeretett volna felállni, de nem bírt. A fiú egyik kezét kirakta a partra, lábával kalimpálva igyekezett kimászni a veremből. Suzanne készenlétben állt. Mark kitámasztott kezével próbálta tolni magát hátrafelé, közben minden erejével húzta a fiút. Mikor már derékig kint volt a srác, Mark elkapta hátán a ruhát, és teljesen kihúzta a veremből. A fiú elterülve, fájdalmas arccal pihent. Mark felállt, és csípőre tett kézzel fújtatott.
- Mehetünk az első ponthoz. Remélem már több malőr nem lesz.- mondta Suzanne-nek, és a fiúnak. A fiú felállt, Mark odalépett hozzá, és ököllel arcon vágta. A fiú megtántorodott, majdnem elesett.
- Ezt azért kaptad, mert Suzanne-t rüfkének nevezted, arról nem is beszélve, hogy meg akartad ölni. Ne merd ezt a lányt bántani, se szavakkal, se tettlegesen!- mondta dühösen Mark. A fiú sajgó arcához kapott.
- Jól van.- válaszolta kiszolgáltatottan.
- Hogy hívnak?- kérdezte Mark.
- Egon.- felelt a fiú.
- Na Egon, elmondom az elképzelésemet.- mondta Mark. – Elindulunk az első ponthoz. Te mész elől, legalább felderíted előttünk a csapdákat.
- Ne tedd ezt velem.- könyörgött a fiú.
- Van más választásod?- kérdezte Mark, majd választ sem várva folytatta:
- Tőrt nem kapsz, én megyek mögötted, utánam Suzanne. De jól vigyázz, egy rossz mozdulat, és elvágom a torkodat.
- Oké.- felelt Egon sorsába beletörődve. Azt gondolta, így nem sok esély van arra, hogy Suzanne vagy Mark csapda áldozata legyen, ha neki kell elől menni.
Elindultak. Egon nyögve, néha felszisszenve sántikált. Mögötte Mark, vállán a bot, jobb kezében a tőrt tartotta. A sort Suzanne zárta, az egyik kezében neki is ott volt a tőr. Csendben mentek, feszültség, félelem uralkodott mindhármukon. A tudat, hogy közelednek az első ponthoz, izgalomba rántotta gyomrukat. Nem tudták mi vár rájuk, ez csak tovább növelte félelmüket.
Jó tíz perces gyaloglás után csattanás hallatszott, Egon felüvöltött, és elterült a földön. Suzanne és Mark megijedt. Egon belelépett egy csapdába, amit vadászok szoktak kitenni vadállatok számára. Egon ép lábát szorította a csapda, a pofák hegyes, éles fogazata csontig hatolt. Sípcsontját kapta el, lába pillanatok alatt véres lett. Folyamatosan üvöltött fájdalmában. Mark eldobta a tört, a botot, és odarohant. Két kézzel elkapta a csapda pofáit, és próbálta szétnyitni. Látta hogy nem lesz egyszerű feladat. Újabb erőpróbáló, kínlódó percek következtek. Mark is üvöltött erőlködés közben, úgy igyekezett, mintha saját életéről lenne szó. Izmai rövid időn belül már sokadszorra feszültek meg, erei nem csak a kezein, a nyakán is kidülledtek.
Sikerült a csapdát annyira szétnyitni, hogy Egon ki tudta húzni cafatokban álló lábát. Fektében arrébb gurult a csapdától, és tovább üvöltött. Kegyetlenül fájt a lába, az ájulás kerülgette, aztán forróság, zsibbadtság fogta el sérült végtagját. Ettől megkönnyebbült, fájdalma enyhült.
- Soha nem érjük el az első pontot, a csapdákban fogunk megdögleni.- mondta Suzanne. Mark nem kommentálta a lány megjegyzését.
- Menjünk tovább.- mondta közömbösen.
- Így nem tudok menni, mindkét lábam kész.- mondta Egon.
- Majd mászol négykézláb.- felelt Mark.
- Ezt nem mondod komolyan?!- háborodott fel a fiú.
- Ne gondold azt, hogy eszkábálunk hordágyat, és cipelni fogunk. Gyerünk tovább, mássz!- válaszolt Mark. Egon nagy fájdalmak közepette négykézlábra állt, és elindult. Mark és Suzanne követte.
- Talán jobb lenne, ha te mennél elöl a bottal.- mondta Suzanne Marknak.
- Jó ez így.- felelt Mark.
- Ha minden csapda álcahálóval van lefedve, csak a bottal vehetjük észre.- mondta Egon.
- Te csak mássz!- förmedt rá Mark.
- És ha újra csapdába esek?- kérdezte a fiú.
- Az neked megváltás lenne.- válaszolt Mark.
Megálltak, riadt szemekkel néztek előre. Meglátták az első pontot. Egy tisztáson két katona állt, ugyanúgy voltak öltözve, és felfegyverkezve, mint az őrök.
- Hát itt vagyunk.- mondta halkan Mark. – Menjünk, legyünk túl rajta minél előbb.
- Én félek, rossz érzésem van.- mondta Egon.
- Ne rinyálj már. Attól jobb lesz?- reagált Mark, de ő is ugyanúgy félt, és Suzanne is. A reggeli belépődíj után nem számítottak tortaevésre.
A kis tisztás szélét elérve egymás mellett haladtak, lassan, mint akik az akasztófa alá mennek. Nem bánták volna, ha soha nem érnek oda. Jól tudták hogy ki nem kerülhetik, mert ez is része a pénzhez vezető útnak, és életükkel fizetnének a sumákolásért. A pénz, ami erőt adott, tartotta bennük a reményt.
A két meleg alak sötétszürke overallban volt, fekete magas szárú bakancsban. Derekukon fekete öv, oldalukon pisztoly, hátul kulacs, vállukon géppisztoly lógott. Combjukon oldalt keskeny hosszú zseb, benne tőr, amit a géppisztoly csövére lehet tenni szuronynak. Egyikük nagydarab, magas, közel két méter, a másik jóval alacsonyabb, idétlen ábrázatú. Az egyik bokor mellett keskeny hosszúkás asztal, rajta füzet, papírok.
A három játékos odaért, megálltak az asztal előtt. Nem köszöntek, némán várták milyen feladatot kapnak. A két katona felmérte őket, majd a nagydarab megszólalt:
- Üdvözöllek benneteket az első teljesítési ponton. Tudomásom szerint a játékvezető közölte veletek, hogy buzik vagyunk, és mi adjuk az elvégzendő feladatot.- Markék most sem szólaltak meg, csak fejükkel igenlően bólintottak.
- Hárman vagytok, ebből arra következtetek, hogy egyikőtök pár nélkül maradt.- mondta a nagydarab.
- Az én párom hiányzik. Meghalt.- felelt Egon.
- A szabály az, hogy a feladatot a párból legalább az egyiknek teljesíteni kell. De mivel te egyedül maradtál, nincs választásod, a feladat rád vár.- tájékoztatta Egont a nagydarab. Mark és Suzanne egy hangyányit megkönnyebbült, mert tudták, hogy kettőjük közül csak egyiküknek kell szenvedni. A nagydarab Suzanne-hez és Markhoz fordult.
- Ti kezditek a feladatot, a dagadék társatok hadd izguljon, mi vár rá.- mondta, majd derekáról lecsatolta a pisztolyos, kulacsos övet, és az asztalra tette. Társa tűzre készen fogta a géppisztolyt, és csőre töltötte. A nagydarab lehúzta az overall cipzárját, és elővette nemi szervét, ami merev állapotban volt.
„-Úristen, ez hatalmas. Megvan vagy húsz centi.”- gondolta Suzanne.
- Szopj le!- mondta a nagydarab Marknak. Ilyedt, rémült szemekkel nézett Mark a buzi szemébe. Erre nem számított. Hogy tehetne ő ilyent? Lealacsonyítónak, megalázónak tartotta a feladatot. Gyomrában egy soha nem érzett, kegyetlen undor alakult ki. Farkasszemet nézett a nagydarabbal.
- -Nem hallottad mit mondtam? Szopj le!- ismételte.
- Majd én.- vonta magára a figyelmet Suzanne. Mark a lányra nézett, de nem szólt. Nem bánta volna, ha Suzanne megteszi helyette, és úgy érezte, ez inkább nőnek való feladat.
- Nocsak, nocsak.- csodálkozott a nagydarab. – Én őt választottam, nem téged.
- Igen,de… a szabály. Elég ha egyikünk teljesíti a feladatot, és az én szeretnék lenni.- válaszolt Suzanne. A nagydarab a lány elé lépett, komolyan nézett a szemébe. Hirtelen elkapta szőke haját, és hátrafelé meghúzta. Suzanne felnyögött, feje hátra hanyatlott, arca az eget nézte.
- Akkor mire vársz, fogd meg!- mondta szigorúan a buzi. Suzanne megfogta a nem kicsi nemi szervet, és játszani kezdett vele. Gyomrában félelem és undor vegyesen kavargott.
- Gyerünk szivi, térdelj le.- utasította a nagydarab, és elengedte a lány haját. Suzanne engedelmeskedett, és rögtön nekiállt a feladat végrehajtásának. Beleadott anyait, apait, minél előbb túl akart lenni ezen a lelki terroron.
- Ügyes legyél. Ha megharapod, vagy valami más rossz gondolat jár a fejedben, a társad szétlövi a fejedet. Csak előtte kiveszem belőle a farkamat.- mondta a nagydarab, és jót nevetett rajta. Suzanne-nek átvillant az agyán, hogy leharapja a pénisz fejét, vagy a herezacskót, de tudta hogy nem teheti. Mindenre gondolt, hogy könnyebb legyen elviselni amit csinál. Gondolt radiátorra, autószerelésre, kertásásra. Mark és Egon tehetetlenül állt, nem segíthettek a lányon, bármennyire is szerették volna, a másik katona őket is sakkban tartotta a fegyverrel.
A nagydarab Suzanne szájába élvezett. A lány fuldokolt, köpködött, köhögött, öklendezett, arca elvörösödött, sírni kezdett. De örült hogy túl van rajta, és hogy az első feladatot teljesítette. Odament Markhoz, fejét a fiú mellkasának nyomva csendesen sírt tovább. Mark vigasztalóan simogatta a lány fejét, és dühös tekintettel, szigorú szemekkel nézett a semmibe.
Az alacsony, idétlen ábrázatú Egonhoz fordult, közben a nagydarab rendbe hozta ruháját, szerelését.
- Te miért vagy négykézláb?
- Megsérült mindkét lábam. Fájnak.- felelt Egon.
- Ideális póz a feladathoz, majd én letérdelek hozzád.- mondta az idétlen ábrázatú. Egonra hisztéria tört. Teste beleremegett a sírásba, megborzongott.
- Nem akarok cumizni.- mondta könyörögve.
- Ne félj, nem kell ilyent tenned.- nyugtatta az idétlen képű. – Seggbe duglak.
- Ó istenem, segíts…- fohászkodott Egon. Most az idétlen képű vette le övét derekáról. Letette a fegyvert, lehúzta a cipzárt, és Egon mögé térdelt. A nagydarab biztosította a géppisztollyal. Az idétlen képű lehúzta Egon nadrágját, benyálazta a végbélnyílást, és saját nemi szervét, majd behatolt. Egon őrült módjára üvöltött fájdalmában, kínjában. Ez tetszett az idétlen képűnek, még jobban felizgatta. Minden alkalommal tövig nyomta a szerszámot a szűk végbélnyílásba. Egonnak hatalmas fájdalma volt, szeretett volna meghalni. Erei kidülledtek, szíve hevesen vert, ettől erősebben szivárgott a vér a csapda ejtette sebből.
Teljesen megalázva érezte magát. Megerőszakolták, fájt minden porcikája, ereje elhagyta. Hanyatt feküdt, és kínkeservesen felhúzta nadrágját.
- Gyertek az asztalhoz, írjátok alá a füzetet, hogy teljesítettétek a feladatot.- mondta a nagydarab. Suzanne és Mark odalépett, de Egon mozdulni se bírt. Remegve, sokkos állapotban feküdt a földön .
Mark leguggolt, karjaiba vette a megalázott fiút, és felállt. Suzanne a két fiú helyett is aláírta a füzetet, és elindultak a második pont felé.
Mark cipelte Egont. Suzanne haladt elől a bottal, vizsgálva az utat. Már jó tíz perce gyalogoltak, csapda nem állta útjukat. Nem tudták milyen messze van a második pont, fogalmuk sem volt mikor érnek oda. Mindhárman elbizonytalanodtak, hogy a pénznyeremény megér-e ennyi szenvedést. Erre talán egyedül Suzanne felelne igennel. Talán Egon is, de Mark már nem biztos. Végülis ő csak a látványtól szenvedett, Suzanne-nek köszönhetően még nem teljesített feladatot. Fáradni kezdett, és megállt.
- Pihenjünk egy kicsit.- szólt a lánynak.
- Rendben, ránk fér.- hagyta jóvá Mark javaslatát. Letette a botot, és leült az ösvény szélén fűnek csak nagyon jó indulattal nevezhető gazba. Mark letette a földre Egont, és lefeküdt mellé. Úgy helyezkedtek el, hogy Mar Suzanne és Egon között volt.
- Orvosra lenne szüksége.- mondta Suzanne. Úgy érezte már nem akarja megölni Egont.
- Tudom.- válaszolt Mark. Mindhárman hanyatt feküdtek. Fájt a lelkük, és fájt nekik a tudat, a kegyetlen valóság. Percek alatt elaludtak.
A Nap már erősen lemenőben volt, mikor Mark felébredt. Ránézett Suzanne-re, aki még aludt. Talán álmodik valami szépet. Talán most otthon van a kislányánál, és nem fáj neki semmi, és kislánya is egészséges.
Aztán Egonhoz fordult, és megfogta a kézfejét. Hideg volt. Felállt és elment húsz méterrel arrébb vizelni. A vécézésből visszaérve hanyatt feküdt két társa között, és a föléjük nyúló fák lombjait bámulta.
Suzanne felébredt.
- Ébren vagy?- kérdezte Markot.
- Igen.- felelt a fiú.
- Egon alszik még?
- Meghalt.- felelt röviden Mark.
- Hogyan?- kérdezte Suzanne.
- Elvérzett.- mondta Mark. A lány felült. Egonra nézett, és meglátta sérült lába mellett elnyúló vértócsát.
- Már csak ketten vagyunk. Ki lesz a következő, Te vagy én?- kérdezte félelemmel a hangjában. Mark nem válaszolt.
Suzanne kétségbe esve, csendesen hisztériázott, Mark szótlanul feküdt. Ő beletörődött sorsába. Úgy fogta fel az egészet, és úgy könyvelte el magában, hogy nem fog sikerülni, úgyis meghal. Talán így valamivel könnyebb a lelkének, hogy fel van készülve a halálra. Nem kergetett illúziókat, álmai már rég szertefoszlottak. Persze Suzanne más tészta. Ő harcol, küzd mint egy anyatigris. A feladás legkisebb jele sem látható rajta. Még ha nem is hiszi el hogy túlélheti, és nyerhet, a reményt akkor sem adja fel. Nem is saját magáért küzd, hanem a kislányáért. Ezért tudta megtenni „azt” a nagydarabbal. Nem is a remény és a pénz adott neki erőt, hanem a kislánya. Őérte tudta teljesíteni a számára kegyetlen, undorító feladatot. Gondolkodás nélkül, hisz kislánya érdekei, védelme, az érte való küzdés benne van anyai ösztöneiben.
Mark felült. Suzanne-re nézett, majd Egonra.
- Temessük el.- mondta halkan.
- Jó. És mivel akarsz két méter mély sírgödröt ásni? A kezeddel?- kérdezte Suzanne.
- Nem. Csak jelképesen gondoltam. Bármilyen alattomos szándékai is voltak, ő is ember, kijár neki a végtisztesség.- felelt Mark.
- Igen, rendben.- mondta halkan Suzanne. Sajnálta Egont. Bár a fiú meg akarta ölni, és később is Egont, de most mégis szeretné ha élne. Testvére is meghalt, és biztos hogy nemsokára szülei is így végzik. Hát így tud eltűnni egy család pár nap, pár hét alatt. A pénz úr mindenek felett.
Felálltak, Mark Egon hóna alá nyúlt, és lassan behúzta a fák közé. A holttest alatt ropogott az avar, recsegtek a száraz, földön heverő vékony ágak. Mark két fa közé húzta Egont. Lábait, kezeit elrendezte, és egy nagylevelű bokorhoz lépett. Hosszú leveles ágakat tört le róla, azokkal borította be jó vastagon Egon élettelen testét. Suzanne is segített neki. Az egyszerű, de a végtisztességet megadó temetés talán tíz percig tartott.
Mikor végeztek, némán álltak Egon sírja előtt.
- Nyugodj békében.- mondta Mark.
- Nyugodj békében.- ismételte Suzanne.
Visszamentek az útra, és leültek korábbi helyükre. Már erősen sötétedett, feleslegesnek találták folytatni útjukat. Bár az előbb aludtak pár órát, úgy érezték reggelig még tudnának aludni.
Másnap reggel mikor Suzanne felébredt, nagyon megijedt. Mark nem volt sehol. Itt hagyta őt, és a botot is elvitte. Maga mellé nyúlt, megkönnyebbülve vette tudomásul, hogy a tőrjei megvannak. Mindkettőt marokra fogta, félt egyedül. Tartott tőle, hogy katonák jelennek meg, megerőszakolják, utána érzéstelenül lelövik, vagy kegyetlen szadista módon halálra kínozzák. Attól is félt, hogy az erdő sűrűjéből megjelenik valami vadállat, és megeszi reggelire. Suzanne-nak nem tűnt fel az, ami korábban Marknak, hogy semmi élet, még madarak sincsenek az erdőben. Felhúzott, összekulcsolt lábakkal ült, kezeiben félve szorította a tőröket, és minden neszre felkapta a fejét.
Mozdulatlanná dermedt, lélegzetét visszafojtotta, ijedtség és félelem lett rajta úrrá. Háta mögül az erdőből közeledő lépteket hallott. Csak nem Egon támadt fel? És most zombiként közeledik, hogy véget vessen félelmeinek, életének. Ez képtelenség, egy halott nem támad fel. Lassan, halkan felállt, és az erdő felé fordult. Huszonnégy órán belül már másodszor várta a halált. A léptek közeledtek, egyre hangosabbak lettek. Suzanne minden porcikáját ismét átjárta a félelem kínzó, kellemetlen érzése, remegéssel körítve. Árgus szemekkel figyelte az erdőt.
Mark lépett ki a sűrűből. Suzanne a földre ejtette a tőröket, odarohant a fiúhoz, és két kézzel ütötte-verte, ahol érte.
- Nyugi bébi, én vagyok.- mondta Mark, és kezeit védekezően felemelte.
- Te állat, a szívbajt hozod rám!- tört ki Suzanne-ből.
- Nyugi, kárpótolni foglak.- mondta mosolyogva a fiú.
- Azt melegen ajánlom!- fenyegetőzött Suzanne. – Hol jártál?
- Felfedező úton, és sikerrel jártam. Gyere, nincs messze, siessünk.- mondta Mark, elkapta a lány kezét, és behúzta a sűrűbe.
- Várj, a tőrök.- mondta Suzanne, és visszament az ösvényre. Mindkét tőrt befűzte a nadrág derekához, majd visszasietett a fiúhoz. Mark újra megfogta a lány kezét, és elindultak.
Elhaladtak Egon sírja mellett, majd egy fák, bokrok közt vezető, jelzések nélküli úton folytatták útjukat.
- Hova viszel?- kérdezte Suzanne.
- Meglepetés, mindjárt ott vagyunk.- felelt Mark. Suzanne elképzelni sem tudta hova viszi a fiú, de valami nagyon jó dolog lehet, ha ennyire titokzatoskodik.
Suzanne mikor meglátta, nem hitt a szemének. Elengedte a fiú kezét, és szaladni kezdett. Már a látványtól újjászületett, jobban érezte magát.
Odaért a keskeny kis patakhoz, ami egy méter széles, és harminc-negyven centi mély lehetett. Lehasalt, arcát a vízbe dugta, és ivott. Úgy érezte, ez a Kánaán, a Mennyország. Mikor eloltotta szomját, megmosta kezeit, arcát, és felállt. Vetkőzni kezdett, levette cipőjét, nadrágját, csak a fehérneműt, és a pólót hagyta magán.
- Gyere!- kérte Markot. Suzanne nagyon boldog volt. Ez a kis víz minden gyötrelmét feledtette. Ez a kristálytiszta, hűs, friss víz, ami most többet ér aranynál, gyémántnál, mindennél.
Mark nem akart ünneprontó lenni, ő is levetkőzött, és beleültek, belehasaltak a kis patakba. Úgy játszottak, mint kisgyerekek a strandon. Ez a kis patak, amibe az ember egy átlagos hétvégi gyalogtúrán belepisál, beledobja a cigi csikket, és Isten tudja még mi mindent, Suzanne számára a MINDEN volt.
A parton ülve szárították magukat. Mindketten újjászülettek, és ha egy rövid időre is, de újra éltek.
- Suzanne, ha megszáradtunk, indulnunk kell.- mondta Mark.
- Tudom.- válaszolt a lány, de jókedve még mindig tartott, annak ellenére, hogy Mark eszébe juttatta a valóságot. Suzanne tele volt erővel, reményei megerősödtek, jelen pillanatban úgy érezte, megnyerhetik a játékot.
Némán öltöztek fel, közben nézték egymást. Marknak tetszett Suzanne teste, és az övé is a lánynak. Mindketten azt gondolták, ha máshol, más körülmények között történik ez a közös fürdőzés, akkor valószínűleg összemelegednek. Szemük erről árulkodott egymásnak, de jelen pillanatban nem volt kedvük hozzá, és értelmét sem látták.
Visszatértek a sárga szalagokkal jelzett keskeny kis útra. Üdén, frissen, de szótlanul mentek. Fejükben tudatosult az előttük álló ismeretlen, lelkükbe, gyomrukba kezdett visszatérni a szorongás, a félelem. Suzanne haja fésülködés hiányában csapzott volt, ami még kívánatosabbá, szexisebbé tette kinézetét. Mellei átlátszottak a még vizes pólón.
Megláttak egy nagyobb tisztást.
- Ha odaérünk, pihenünk egy kicsit.- mondta Mark.
- Az jó lesz.- felelt Suzanne. Lépteiket kicsit szaporázták, minél előbb oda akartak érni.
- Szerinted mi vár ránk a következő pontnál?- kérdezte a lány.
- Fogalmam sincs, de talán jobb ha nem is tudjuk.- felelt Mark.
Elérték a tisztást. Elnéztek jobbra, megrémültek. Tőlük húsz méterre egy asztal volt, mögötte két katona. Az asztalon a megszokott füzet, papírok, borítékok voltak. Az asztal mellett a földön vastag szürke ponyvával le volt takarva valami.
- Túl hamar ideértünk.- mondta félve Suzanne.
- Úgy látom, lőttek a pihenésnek.- jegyezte meg Mark.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
