A PJ troli a külváros utcáin kívül vizes, belül párás ablakokkal falta a kilométereket. Nem sokan utaztak rajta, a vezetővel együtt négyen. Egy szőke középhosszú hajú, ötven év körüli hölgy ült a volánnál. Mosolyogva figyelte az utat az intenzív esőben, ami már hosszú órák óta áztatja a várost, és jókedvvel mondta be minden elinduláskor a következő, illetve megálláskor az aktuális megálló nevét.
Az utasok száma két nő, és egy férfi arányban oszlik el. Elég szétszórtan ültek, tudomást se nagyon véve egymásról. A két hölgy ült, a férfi a hátsó ajtónál állt, jobb kézzel stabilan kapaszkodott. Talán munkába tartottak éppen, vagy onnan hazafelé, vagy munka ügyben intézkednek, ki tudja. Nincs rájuk írva, biztosan mindegyiküknek megvan az oka, hogy miért éppen itt, és most utaznak.
A két hölgy közül az egyik fiatal, harmincegynéhány éves lehet, rövid barna hajjal, fekete kabátba bugyolálva ült, és bámulta a párás ablaküveget. Néhány sorral arrébb a másik hölgy ült, ő is olyasmi idős lehet, mint a sofőr, de már korántsem nézett ki olyan jól. Szintén közömbösen, tekintetét, pillantásait ide-oda járatva.
A három utas recsegésre lett figyelmes, amint a sofőr vezetés közben egy kézzel, nagy rutinnal szájához emelte a mikrofont.
- Kedves utasaink! Elhagytuk a szakaszhatárt, kérem, váltsanak újabb szakaszjegyet!- adta az utasítást mosolyogva, és a mikrofont visszatette a helyére. De mintha a falnak beszélt volna, a három utas szinte meg se mozdult, mintha nem is hallották volna, továbbra is közömbösen bambulva utaztak. A csini sofőrnő a tükörből figyelte őket. „- Nagyon rácsesztek még erre!”- suttogta összeszorított fogakkal, és egyre nagyobb gyűlöletet érzett irántuk.
Nagy recsegéssel egy vastag, hosszú villám vágta ketté a borult eget. A trolin tartózkodók kivétel nélkül kissé összerezzentek, és ijedt tekintettel bámultak felfelé, de túl sok mindent nem láthattak. Mintha hangjelzés lett volna a villámlás kísérte recsegés, abban a pillanatban még jobban szakadni kezdett az eső. Zuhogott, mintha dézsából öntenék. A kövér cseppek vadul, hangosan verték a troli tetejét. Ha az utasok épp beszélgetnének, nem valószínű, hogy hallanák egymás hangját. A csini sofőrnő egyre erősebben erőltette a szemét, hogy lásson valamit az útból. Egyre több, és több jármű állt meg út szélén, parkolóban, mindenki ahol tudott. De ő nem teheti, időhöz van kötve, ezért ha már szinte csak lépésben is, de tovább haladt a PJ troli. A pár utas kissé nyugtalankodni kezdett. Tartottak a természet szeszélyétől, és valószínűleg időre kellene odaérniük valahova, ezért a hirtelen támadt izgalom. A két nő még aránylag tűrhetően viselte a nem mindennapi esetet, de a hátsó ajtónál álló férfi meglehetősen ideges lett. Látszott rajta, hogy nem tetszik neki sem az időjárás, sem az, hogy a jármű csak lépésben halad.
- Lépj már oda neki, szivi!- kiáltott előre a sofőrnek. A csinos nő meghallotta, és hosszú pillantást vetett a visszapillantó tükörbe, de nem reagált semmit az ingerült felszólításra. Természetesen nem lépett oda, továbbra is lépésben haladt, az utasok, és saját maga érdekében. Mindenesetre megjegyezte ezt a beszólást, de egyelőre türtőztette magát. Nem telt bele pár pillanat, a troli talán húsz métert, ha haladt, a férfi megint előre kiabált.
- Nem hallottad kisanyám? Vagy azt akarod, hogy előre menjek?- A középkorú, csinos szőkeség kezébe vette a mikrofont, és válaszolt, miközben a tükörből figyelte az elégedetlen utast.
- Fogja be a pofáját!- szólt be határozottan, mérgesen, majd a mikrofont visszatette a helyére. A férfinak nem tetszett ez a válasz, ezért azonnal elindult előre. A sofőr amint észlelte ezt, rögtön teljesítette az utas kérését, és odalépett. A troli egyre gyorsabban haladt, és ilyen időben ez még gyorsabbnak tűnt, már- már kezdett veszélyessé válni. A sofőrnő sokszor pillantott a tükörbe, hogy lássa, hol tart épp a barátságtalan utas. Mikor már csak néhány lépés választotta el a vezetőfülkétől, teljes erővel a fékbe taposott. A PJ troli megállt, miközben az előre igyekvő férfi elesett, tehetetlenül zuhant, és repülve tette meg a maradék néhány lépést. Fejét beverte, és a vállát is, de mielőtt bármit tehetett volna, a sofőr kilépett a fülkéből, egyenesen rá a férfi nyakára.
- Na, te patkány! Nem ugattam, hogy fogd be a pofád? Ki vagy te, hogy itt dirigálsz nekem? Örülj, hogy elviszlek oda, ahova indultál. Ha jót akarsz, ülj le, és füled, farkad húzd be, mert nagyon megjárod! Világos?- kérdezte még, és nagyobb nyomást fejtett ki a nyakra.
- Igen.- nyöszörögte a hason fekvő utas.
- Helyes!- mondta határozottan a szőkeség, majd óvatosan leszállt a férfi nyakáról, és visszaült a vezetőfülkébe. Kis résnyire elhúzta az oldalablakot, és rágyújtott. A férfi lassan feltápászkodott, majd néhány pillanatig farkasszemet nézett a nővel. Nem tudta mit tegyen. Elkapja, elverje, megbosszulja, amit tett, vagy inkább békésen leüljön? Kis belső vívódás után az utóbbit választotta. A vezetőfülke mögötti ülésen foglalt helyet, belül az ablak mellett, itt nem látja ez a vadállat nőszemély. Szipogva kabátja zsebébe nyúlt, és papír zsebkendőt vett elő. Letörölte az ablakról a párát, és kinézett. Sokat nem látott, az eső függönyként korlátolta a látótávolságot. Egy lélek nem volt az utcán, csak akik az autójukban rekedtek, de ők is bent ültek az utastérben, feltekert ablakokkal. Ekkor rájött, a nőnek mégiscsak igaza volt, hogy lépésben vezette a járművet. De amit tett, az megalázó egy férfi számára. Bántotta büszkeségét, becsületét, főleg így, hogy két szemtanúja is volt az esetnek, ráadásul ők is nők, ezért elhatározta, hogy visszafizeti, bosszút áll.
Diana, a szőke sofőr, megpróbált barátságos képet mutatni, sóhajtva vette szája elé a mikrofont, közben a tükörből figyelte az utasteret, de a férfit nem látta, csak a két nőt.
- Kedves utasaink! Elnézést kérünk az előbbi apró kis incidensért. További jó utat kíván a Palota- Jázminkert járatot üzemeltető cég.- mondta mosolyogva, majd amint visszatette a mikrofont a helyére, egy szót morgott maga elé.
- Tetvek…- ennyi vélemény alakult ki benne az utasokról. A két nő is a tükröt figyelte, míg beszélt Diana, de némák maradtak. Ők nem hallottak, nem láttak semmit, úgy gondolták, jobb a békesség, jobb, ha kimaradnak ebből, semmi közük hozzá. Ők csak békésen szeretnének utazni, és eljutni oda, lehetőleg épségben, ahova indultak.
Mire Diana elszívta a cigit, addigra az eső lecsillapodott annyira, hogy kicsit gyorsabban folytathatták útjukat. Lassan kapcsolódott be a gyér forgalomba, és most már talán az elégedetlen férfi legnagyobb örömére, bátrabban nyomta a pedált. A zaj is csökkent, amit az esőcseppek okoztak a troli tetején. A fiatalabbik nő könyvet vett elő, és olvasni kezdett. Számításba vette, ha az eső így esik, hol rákezd, hol eláll, hosszabb út vár rá a megszokottnál. Az idősebb nő semmit nem tett. Ugyanúgy ült, és nézelődött ide- oda, mint eddig.
Diana az utasokról megfeledkezve, jókedvűen vezetett, imádta ezt a munkakört. Régebben ellenőr volt itt a cégnél, majd irodista lett belőle. Aztán elment gyesre, majd mikor újra munkába állt, megint csak ellenőrködnie kellett. Onnan került trolivezetőnek, de ide nem helyezték át, ő szeretett volna ez lenni, és a pár hónapos tanfolyam elvégzése után sikerült is neki. Épp a rádióval babrált, fél szemmel az utat figyelve, mikor hirtelen két erős kéz kapta el a torkát.
- Most megdöglesz te kurva!- hallotta a fenyegetőző, barátságtalan hangot. Annyit tudott tenni, hogy újra a fékbe taposott, mivel nem látta az utat. A támadó férfi háttal a műszerfalnak, és az első szélvédőnek esett, így Diana nyaka megmenekült a gyilkos szorítástól. Gondolkodni nem volt idő, a nő ösztönösen kapta el jobb kezével a férfi nemi szervét, és szorította, ahogy tudta. A támadó ismét kiszolgáltatott helyzetbe került. Felsikított, olyan magas hangon, mint akit kiheréltek, és megfogta a nő kezét, de semmit nem mert tenni.
- Engedje el… kérem, engedje el.- könyörgött. Diana felállt, de a férfi tökeit továbbra is folyamatosan szorította. Szigorú arccal, szemeiből sütő gyűlölettel nézte a férfit.
- Kifelé, te rohadék!- üvöltött rá.
- Jó, jó, persze.- hallatszott a gyenge reakció. A támadó utas lassan, hátrálva kezdte elhagyni a vezetőfülkét, Diana kikísérte a tökénél fogva.
- Maradj veszteg, mert megdöglesz!- fenyegetőzött, majd elengedte, amit eddig szorított. A férfi azonnal oda kapott két kézzel, védte a legnagyobb kincsét, összegörnyedve, lihegve. Lassan hátrált, egész a hátsó ajtóig, ahol az imént állt. Mikor hátra ért, Diana újra elfoglalta a helyét, és elindult a trolival.
Két percig semmi esemény nem történt, néma csend honolt a járművön, mikor újra megálltak, ezúttal egy megállónál. A férfi a hátsó ajtónál megnyomta a gombot, jelezve leszállási szándékát, de Diana csak az első ajtót nyitotta ki. Egy férfi szállt fel, fekete nadrágban, sötétkék esőkabátban, fején kapucnival, majd az első ajtó becsukódott.
- Nyissa ki az ajtót! Szeretnék leszállni!- kiabált előre a kétszer is pórul járt férfi. Diana a fülkéből kihajolva hátranézett, és csak ennyit reagált:
- Kuss!- A férfi nem nagyon mert erőszakoskodni, inkább csak maga elé morgott elégedetlenül.
- Valami baj van?- kérdezte a felszálló.
- Baj az mindig van.- válaszolt Dina, majd elindult a megállóból. A fekete nadrágos csendesen felmérte az utasteret, és utána egykedvűen bámulta a párás ablakot. A troli közepén, a mennyezet alá felszerelt hosszú, keskeny kijelzőn a futószöveg kiírta a következő megálló nevét, majd a dátumot, és a pontos időt. Délután háromnegyed hat van, de erősen besötétedett a borús idő miatt.
- Szeretnék leszállni!- kiabált újra a hátsó ajtónál álló utas, de Diana mintha meg se hallotta volna, még csak bele se nézett a tükörbe, nyugodtan vezetett tovább. Milán, a fekete nadrágos új utas, lassan elindult hátra. Nagydarab, tekintélyes termetű egyén. Diana erre a tükörbe nézett, és mosolyogva figyelt, mi fog történni. Hol a tükröt, hol az utat leste, de a tükröt sűrűbben. Milán odaért a hátsó ajtóhoz. Egy- két lépésnyire megállt a balhés utas előtt. Némán nézte pár másodpercig, majd fejét a párás ablakok felé fordította, majd megint az utasra, és vissza az ablakokra. Várta, hogy az utas mit fog reagálni, de arra is számított, hogy esetleg teljesen közömbösen, semmi reakció nem lesz.
- Nem enged leszállni a sofőr!- fordult hirtelen Milánhoz. – Panaszt fogok tenni!- fenyegetőzött. Milán csak nézte a hibbant embert, majd benyúlt kabátja zsebébe, és egy piros szalagot vett elő. Felhúzta jobb karjára, és megszólalt:
- Jegyet, vagy bérletet kérnék ellenőrzésre!- az utas meglepődött, és ezt ki is mutatta.
- Maga ellenőr? Azt hittem utas.
- Van jegye, vagy bérlete?- kérdezte Milán.- ekkor Diana, aki a tükörből figyelve követte az eseményeket, beleszólt a mikrofonba.
- Milán, mikor elhagytuk a határt, nem váltott újabb szakaszjegyet, és nem csak ő, a többiek sem.- Milán újra megkérdezte:
- Van jegye, van bérlete?
- Igen, csak elfelejtettem kilyukasztani.- válaszolt megszeppenve.
- Vegye csak elő, kilyukasszuk.- szólt Milán, és zsebéből egy fényes, kézi jegylyukasztót vett elő. Az utas a tárcájában kutakodott, míg végre átadta az ép jegyet. Milán nézegette, valóban nem volt kilyukasztva, majd egy mozdulattal eltette.
- Mit csinál?- lepődött meg az utas. – Adja vissza a jegyemet!
- Kuss legyen!- utasította az ellenőr, majd elkapva a férfi karját, egy mozdulattal kitekerte. Az utas fájdalmában felkiáltott, és kiszolgáltatottan rogyott meg Milán előtt, és mellének nyomódott a feje. Az ellenőrnek ez volt a legjobb póz, hogy tervét véghez vigye.
- Nyugi, lyukasztunk.- mondta, és a roggyant férfi bal fülcimpájára tette a fényes jegylyukasztóját.
- Mit akar tenni?- kérdezte a férfi, félelemmel a hangjában.
- Mit, mit? Hát lyukasztok!- felelt Milán, és erősen, határozottan összenyomta a kis fémszerkezetet. Az utas azonnal felüvöltött, és Milánt elhordta mindennek. Ezt már a két nő sem tudta tovább tűrni, oda mentek a vezetőfülkéhez, és próbálták a sofőrt meggyőzni, hogy azonnal álljon meg, de reménytelen próbálkozás volt.
- Mégis mit képzelnek maguk?- kérdezte az idősebb nő. – Ezt nem tehetik! Álljon meg! Garantálom, hogy a börtönben fognak elrohadni!- hiába volt minden fenyegetőzése, Dianára nem hatott semmi.
- Süket vagy?- próbálkozott a fiatalabb is. – Ne várd meg, még kikaplak onnan!- a sofőr reagálása erre annyi volt, hogy ismét elhúzta az oldalablakot, és rágyújtott, majd a két nőt nézve, szemtelenül rájuk fújta a füstöt.
Az eső ismét beleadott apait, anyait. Ugyanúgy kezdett zuhogni, mint az imént. Diana ismét csökkentette a sebességet, újra lépésben haladt tovább a PJ járat. Hátul a két férfi még mindig ugyanabban a helyzetben pózolt. Milán egyik kezében a véres lyukasztó, másikban az utas kicsavart keze. Lyukas füle vérzett, de ezen az ellenőr igyekezett segíteni. Lyukasztóját zsebre tette, majd egy másik zsebből sprayt vett elő, és a nyílt sebre pumpált vele. A hatás nem maradt el. A megcsonkított férfi felüvöltött, ahogy csípte a véres lyukat a szer.
- Ne izgulj, ez csak arcszesz.- magyarázta Milán, és újra pumpált kettőt- hármat.
- Maga szadista barom!- kiabált az utas, de az ellenőr nem foglalkozott vele. Elengedte, és közben még lökött rajta egyet. A férfi már harmadszor terült el a padlón, csak most hátul. Milán megvetően nézett rá, majd előre ment. A magára hagyott sebesült jobbnak látta, ha a padlón marad, és egyik kezét fájós fülére helyezte.
A két nő amint meglátta, hogy az ellenőr feléjük tart, hamar leültek. Nem igyekeztek vissza a helyükre, mindketten a legközelebbi ülést foglalták el. Milán odaért, előbb az idősebbhez, és őt is felszólította, mint nemrég a hátsó ajtónál álló férfit.
- Jegyet, vagy bérletet kérnék ellenőrzésre!- a nő némán nyúlt a táskájába, és elővette a havibérletet. Milán megnézte, teljesen rendben találta, és udvarias mosollyal nyújtotta vissza.- Köszönöm szépen asszonyom, további jó utat kívánok!- és tett pár lépést előre, a fiatalabbik hölgyhöz. Ő már előkészítette a bérletet, mire a kaller odaért. Szó nélkül, úgy nyújtotta át, hogy nem is nézett fel az ellenőrző személyre. Milán mosollyal az arcán vette el, és alaposan megnézte, de ezt a bérletet is rendben találta.
- Köszönöm szépen kisasszony.- és visszaadta gazdájának a bérletet. A fiatal nő csendben, flegmán rágógumizva vette el, és azonnal visszarakta a táskájába.
- További kellemes utat kívánok.- mondta Milán, és a vezetőfülkéhez lépett.
- A két nő rendben volt, de a pasas problémás.- Diana mosolyogva pillantott rá.
- Láttam, megtetted a szükséges intézkedéseket.
- Igen. Ezért kapom a fizetést.- mondta Milán, majd mindketten elnevették magukat.
Az idősebb nő hátrament a padlón fekvő férfihez. Leguggolt mellé, a szerencsétlenül járt utas kezét óvatosan levette a sérült fülről, és vizsgálni kezdte.
- Hogy érzi magát?- kérdezte aggódva.
- Pocsékul.- jött a rövid válasz. A nő kotorászni kezdett a táskájában, és papírzsebkendőt vett elő.
- Ezt tegye rá, és tartsa rajta.
- Köszönöm szépen.- felelt a férfi tisztelettudóan.
- Nem akar felülni, vagy esetleg elfeküdni az üléseken?
- Nem, jobb itt. Egy földön fekvő embert csak nem bánt ez a szadista állat.
- Rendben, ahogy gondolja.- mondta a nő, és mielőtt visszament volna a helyére, még felajánlotta további segítségét.
- Ha szüksége van valamire, segítségre, szóljon nyugodtan, jönni fogok.
- Köszönöm, szólni fogok.- mondta a férfi, és sziszegve tette fülére a zsebkendőt.
A nő visszament a busz elejébe, és kérdőre vonta a két beosztottat.
- Mégis mit képzelnek maguk? Mi a fenét művelnek itt velünk?- hangjában tajtékzott a düh. Diana nem foglalkozott vele, a vezetéssel törődött, Milánra bízta a dolgok lerendezését. Az ellenőr oda is fordult a nőhöz.
- Asszonyom, kérem, húzza be fülét- farkát. Higgye el, jobban jár.
- Ez szemtelenség, kikérem magamnak!- folytatta vergődését. Milán érezte, határozottabban kell fellépni, hogy lássák, ki az úr itt, és most.
- Hölgyem, szépen kérem, üljön le, maradjon veszteg!- közben elővette a jegylyukasztót, és a nyomaték kedvéért párszor megcsattogtatta. Az idős nő is, azt gondolta, amit a sérült férfi mondott. Ez egy szadista állat, de magában megtoldotta még annyival, hogy egy beteg, egy pszichopata. És a legszomorúbb az egészben, hogy ez a csinos sofőrnő még partner is ehhez a mocskos játékához.
- Azt hiszi, megúszhatják következmények nélkül? –kérdezte a nő.
- Igen, azt hiszem. Akik itt nem úsznak meg semmit, azok maguk. Maguk hárman. Ne akarják idő előtt bevégezni.- adta a felvilágosítást Milán. A nő teljesen megdöbbent. Ijedten, félve nézte az ellenőrt, de nem tudta eldönteni mit tegyen. Harcoljon továbbra is az igaza mellett, vagy jobb, ha csendben marad. Míg ezen elmélkedett, oda lépett a fiatal nő is.
- Most már elég legyen! Álljon meg ez a rohadt járgány, és hadd szálljunk le! Ti betegek vagytok, kezelésre szorultok!- kiabált idegesen.
- Nem értetek a szép szóból? Hát mit kell tennem, hogy kussba legyetek?- kérdezte Milán, majd a fiatal nőt ellökve maga mellől, elindult hátra.
- Van még egy füle ennek a hősnek! Sőt, nyelve is van, de nem biztos, hogy lesz is.
- Jól van, csendben maradunk!- szólt az idős nő.
- Késő bánat édesem!- vágott vissza Milán.
- Engedelmeskedni fogunk!- kiabált a fiatalabbik. Milán megállt, és megfordult. Lassan elindult visszafelé. A jegylyukasztó a kezében, felemelve vállmagasságig.
- Na, ezt tetszik, amit hallottam. Tudtok ti jó lányok módjára is viselkedni?
- Igen.- felelt a fiatal, és könyörgő szemekkel nézett Milánra.
- Oké. És bármit megteszel, amire kérlek?- kérdezte az ellenőr. A fiatal nő gondolkodóba esett. Számításba vette egy férfi ősi ösztöneit, piszkos hajlamait, mocskos fantáziáját, de sajnos most nincs abban a helyzetben, hogy nemet mondjon.
- Igen.- préselte ki magából erőtlen hangon.
- Bármit? Biztos?- jöttek az újabb kérdések. Ezen már nem volt mit gondolkozni.
- Biztos.- érkezett a válasz szinte azonnal. Milán leengedte a kezét, amelyikben a lyukasztót tartotta.
- Remélem erre nem lesz szükségem.- vigyorgott kihívóan, és eltette oda, ahonnan elővette.
A fiatal nő hátrafordult, hogy megnézze a padlón fekvő férfit. Vagy jókor, vagy rosszkor tette, mert közben tekintete egy pillanatra a kijelzőn futó szövegre tévedt. Ezt olvasta le: „Köszönti Önöket a Psychojárat! Borzalmas utazást kívánunk! „
- Mi ez? Mit jelent ez?- kérdezte hisztérikusan.
- Micsoda?- kérdezett vissza Milán teljes nyugalomban.
- A felirat a kijelzőn! Mi az, hogy Psychojárat?!
- Miről beszél kisasszony?- tette fel az újabb kérdést Milán, olyan ártatlan arccal, mint egy ma született bárány.
- Nézzék már meg!- dühöngött a fiatal nő. Diana kivételével mindenki a kijelzőt figyelte, még a padlón fekvő férfi is.
„Üdvözli Önöket a Palota- Jázminkert járat! Kellemes utazást kívánunk!”
- Az előbb nem ez a szöveg futott rajta!
- Hát mi?- kérdezte Milán.
- Az, hogy üdvözli önöket a Psychojárat!- felelt a fiatal nő.
- Na de kisasszony! Hogy mondhat ilyet? Úgy látom önnek van szüksége orvosra, nem nekünk.- mondta Milán provokáló hangon.
- Le akarok szállni!- üvöltött a fiatal nő, és a belső ülésre csusszant. Mindkét öklével verni kezdte az üveget, szerette volna kitörni, és menet közben kiugrani, az eső miatt úgyis csak lépésben halad a jármű. Próbálkozása nem járt sikerrel, csak azt érte el, hogy mindkét keze megfájdult.
- Engedjenek ki!- hisztizett szüntelenül. Milán látta, hogy újra akcióba kell lépnie. Egy lépéssel a nő mellett termett, derékövére fűzött kis bőrtartóból egy kis palackot vett elő, és a nő szemébe fújta. A gázspraytől a hisztiző utas azonnal összegörnyedt, vadul dörzsölte szemeit, prüszkölt, szipogott, köhögött.
- Most már nagyon örülnék, ha végre tényleg kuss lenne!- kiabált erősen Milán. – És ezután nem leszek tekintettel arra, hogy maguk nők! Ugyanúgy el lesznek intézve, mint hátul az a paprikajancsi.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
