AGYSZÜLEMÉNY ...folyt...II. rész

Több kérése is van, amiket szeretne, de ezeket majd Franknak adja elő, ha eljön a találkozás pillanata, ami vélhetőleg ma este lesz. A férfi tervei szerint ma este ismét megy kedveséhez, mivel a nő ma szabadnapos, de ehhez azért Agyszüleménynek is lesz néhány szava. Most fontosabb dolgok is vannak, mint egy ágyban hetyegni egy csinos nővel. Legalábbis Agyszülemény szerint. Franknak minden bizonnyal más véleménye lesz, hogy mi a fontosabb.

Azért Agyszüleményt nem ejtették a fejére, képes, és tud is rendesen gondolkodni, ugyanúgy viselkedni, mint egy ember, és neki is vannak vágyai, érzelmei. Még csak néhány órája él, de máris borzalmasan unja a magányt, az egyedüllétet, azt hogy nincs otthona. Szeretne tartozni valamihez, valakihez, valakikhez, szeretne barátokat, szórakozni járni, tenni-venni dolgát, ugyanúgy, mint bármely más becsületes ember. Ezek talán olyan nagy kérések? Más embernek ezek alapvető dolgok, jogok, kötelességek. Ilyen életre vágyott ő is. Szeretne testet ölteni, hogy hús-vér ember legyen, ne csak szellemként surranjon át a falakon. Igaz, ennek megvannak a maga előnyei, de inkább lemondana róluk, ha normális emberként teljes életet élhetne.

Felállt, nesztelenül mozgott a szobában, akár egy kísértő szellem. Ennek egyik oka az volt, hogy nem akarta felébreszteni az alvó nőt, aki minden bizonnyal infarktust kapna, ha meglátná lényét. Nem is tudná felébreszteni, mert a másik ok, hogy légnemű testével nem tud zajt csapni. Átgyalogolt a fotelen, megállt a vitrines szekrény előtt, és nézte a sok díszt, melyek a polcokon voltak elhelyezve. Mind-mind szép tiszta, látszik rajtuk, hogy dolgos kezek rendszeresen takarítják őket, ugyanis még egy apró porszem sem volt látható semelyiken.

Átsurrant a kisszobába, és a nő fiát nézte. Ő is aludt, enyhén hortyogva. Kis mosoly jelent meg szája szélén, mert szimpátiát érzett a fiú, és az anyja iránt is. Milyen jó lenne egy ilyen családhoz tartozni, gondolta magában. Rajta nem múlik semmi, minden Frank döntésén áll, hogy segít valóra váltani vágyait, vagy sem. Ha igen, akkor minden rendben van, de ha nem, arról inkább most ne beszéljünk.

Ahogy járkált a lakásban, gondolatai egyre messzebb szárnyaltak, és újabb óhajok jutottak eszébe. Szeretne autót vezetni, moziba, uszodába járni, beülni egy szórakozóhelyre, hétvégeken jókat bulizni. Mindenről volt elképzelése, amihez joga lenne, de a kötelességek már nem jutottak eszébe. Munkába állni, dolgozni, hogy ne kelljen más nyakán élősködnie, adót fizetni, segíteni bajba jutott embertársain, ezek a kötelességek annyira nem jutottak eszébe, mintha nem is léteznének. A legfontosabb dolog most az, hogy igazi testet tudjon ölteni, megrajzolója segítségével. Ha ez megvan, csak utána tud hódolni jogainak, az élet örömeinek. Hogy a kötelességekkel mi lesz, az még mindig nem jutott eszébe, hogy ez a fogalom is létezik. Tudta jól, hogy ő egyedüli a világon, ilyen kreált léttel, ezzel a légnemű testtel, és ennél szörnyűbb dolog nincs. Mikor annyira egyedül vagy, mint a kisujjad, és hiába tudsz egy személlyel kommunikálni, társalogni, az mégsem az igazi, mert ő másfajta lény, mint te. Agyszülemény ebben a cipőben járt. Saját fajtájából egyedül csak ő létezett, senki más egyed.

Hirtelen gondolatra átrohant a falon, pillanatok alatt az utcán termett, és futott céltalanul. Keresztülrohant a megállóban álló buszon, át a főtéren, száguldását kabátja surrogása kísérte.

Leült egy padra, vigyázott, hogy láthatatlan legyen, és sóvárogva figyelte az utcán járókelő embereket. Irigyelte őket. Nekik biztos vannak családjaik, szeretteik, barátok. Ők tudnak örülni az életnek, a kis dolgoknak éppúgy, mit a nagyoknak.

Lelki bánatában elszundikált, és arra ébredt, hogy egy idős hölgy ráült. Felemelte légnemű testét, de maradt annál a padnál, és a néni mellé ült. Fejét félre fordította, és folytatta lelki vívódását ott, ahol elalváskor abbahagyta. Iszonyú lassan teltek a percek, az órák, pedig már nagyon várta, hogy Frank hazaérjen a munkából, hogy végre beszélhessen vele. Érezte nem lesz egyszerű eset, de semmi esélye nincs, ha meg se próbálja. Veszteni valója nincs, ha Frank esetleg nem segít, legjobb lesz, ha megsemmisül, mert ilyen testtel, ezzel a léttel nem élet az élet. Él, de mégis olyan, mintha nem is létezne.

Felállt, elment egy bevásárlóközpontba, ott bolyongott céltalanul, nézegette az üzletek kirakatait, abban a reményben, hogy talán így jobban megy az idő, mit egy padon ülve. Nemcsak a kirakatban kínált termékeket, a csinos, jó alakú nőket is alaposan megnézte, és egyre nőtt benne a vágy, hogy testet öltsön, igazi élete legyen, és egy csinos nő legyen a párja, de erre sok reményt nem látott, amilyen arcot rajzolt neki Frank. Szomorú sorsán rágódva sétált, átsuhant néhány járókelőn, akik az egészből semmit nem vettek észre, mert számukra Agyszülemény láthatatlan, és nem létezik.

Jó ötlet volt, hogy ide jött. Sokkal jobban ment az idő, mint a városban bóklászva, az utcán, parkban üldögélve. Nagy volt a tömeg, de nem zavartatta magát, úgy tudott közlekedni, mintha egyedül lenne a hatalmas építményben. Nem jelentettek akadályt számára sem az emberek, sem a falak. Ugyanúgy mászkálhat, mintha csak egy hatalmas prérin lenne. Tisztában volt tulajdonságaival, erejével, mindennel, hogy mire képes. Bement egy üzletbe, a polcról leemelt egy terméket, ami abban a pillanatban láthatatlanná vált, ahogy hozzáért. Örült ennek, titkos fegyverként őrizte eme képességét, és bízott benne, fel tudja majd használni saját érdekében, ha úgy hozza a sors. A terméket visszatette a helyére, és amint elengedte, újra láthatóvá vált. Képén derűs vigyor jelent meg, kivillantva csorba, szabálytalan fogsorát.

Frank délután fél négy tájban érkezett haza a munkából. Legelső útja megint a számítógéphez vezetett, megnézte kapott-e valakitől levelet. Most volt néhány, de egy sem említésre méltó, ahogy látta a feladókat, olvasás nélkül törölte mindegyiket. Azt nem tudta megérteni, hogy kaphat olyan társaságtól, szervezettől levelet, akikkel soha nem állt kapcsolatban. Ez örök rejtély marad számára.

Kiment a konyhába, egy tálcára kaját pakolt, majd visszavonult a gép elé. Bejelentkezett msn-re, de egyik ismerőse sem volt bent, akivel társaloghatna kicsit. Addig gépezett, amíg evett. Utána az volt a terv, hogy felmegy barátnőjéhez, közben útba ejti a postát, feladja az előfizetéses mobiltelefon csekkjét, ami néhány nappal ezelőtt érkezett, de a befizetési határidő lejártáig még volt néhány nap. Erre mindig nagyon odafigyelt. Még soha nem kapott fizetési felszólítást, a csekkeket időben fel szokta adni. Amúgy sem rendelkezett valami nagy jövedelemmel, abszolút nem hiányzott neki egy olyan csekk, amin kamatos kamat van, esetleg egy büntetés.

A kaja végeztével szokás szerint rágyújtott, közben egy bögre teát iszogatott. Most semmi extra nem járt a fejében. Úgy gondolta, a cigit elszívja, aztán a vitrinüveghez tűzött csekket kabátja belső zsebébe teszi gurigába csavarva, és útnak indul.

Kint a napok óta tartó hűvös, az évszaknak megfelelő szeles idő sanyargatta a járókelőket. Jó érzés volt belépni a postára, ami egy kis menedéket ad a bolond szél elől. Frankot a megszokott, újságpapír illatú légtér fogadta. Odament a negyedik ablakhoz, és beállt a sor végére. Nem bánta, hogy várakoznia kell néhány percet, addig sincs kint ebben a barátságtalan időben. Gondolatban már barátnőjénél, Vandánál volt, és látta is lelki szemeivel az imádott nőt.

Két lépést előrébb lépett, mert közben a sor rövidebb lett egy fővel. Zsebéből kivette, kisimította a csekket, majd hozzáfogta a papírpénzt, hogy ne akkor kelljen bíbelődnie, keresgélni, kutatni a zsebében, mikor ő kerül sorra. Egy ismerőst pillantott meg a másik sorban, aki felé bólintással köszönt, és egy mosolyt is megeresztett hozzá. Köszönése viszonzásra került, de tudta, hogy nem lesz párbeszéd kettejük között, mert mire egyikük végez, a másik már biztos nem lesz ott a postán.

Mély, megkönnyebbült sóhajjal lépett ki az utcára. Nem szeretett várakozni, örült, hogy túl van ezen a tortúrán is. A posta elől már látta kedvese ablakát, eggyel több ok, hogy iparkodjon. A vad szél néha megingatta kilencven kilós testét, amire összeszorított fogakkal erős sziszegés volt a reakció. Átsétált a már megszokott, milliószor megtett úton, és a járdán már csak néhány lépés választotta el kedvese házától.

Szokás szerint, meleg öleléssel, forró csókkal köszöntötték egymást, mégis minden egyes ilyen alkalomnak olyan hatása volt, mintha ez lenne a legelső. Frank kabátja a fogasra, cipője alá, a fal mellé került. Szerette volna kedvesét elcsalni moziba ma este, de Vandának nem volt hozzá kedve, az erős szél miatt. Nem akart kilépni ebbe a zord időbe, jobban érezte magát a kellemesen meleg szobában. Frank nem neheztelt rá emiatt, nem haragudott. Megértette, tudomásul vette, majd elmennek legközelebb, ha kicsit barátságosabb idő lesz odakint. Így a mozit egy dvd film, majd utána a testi örömszerzés helyettesítette ma estére. Az utóbbi akkor is megtörtént volna, ha elmennek moziba.

Mint mindig, most is feltalálták magukat. Két pakli kártya került elő, és nekiálltak a Scrable nevű játéknak. Ugyanaz a lényege, mint a táblás játéknak, csak itt a betűk kártyalapokon voltak, amihez jóval nagyobb területre van szükség, a szavak kirakásához, de erre a célra tökéletesen megfelelt a kihúzott, kétszemélyes ágy. Frank römizni is szeretett, de Vandának nem nagyon ment, így inkább a Scrable mellett maradtak. A férfi megkeverte a lapokat, közben a nő egy kis füzetet, tollat vett elő, amibe majd írja a letett szavak pontértékét. Frank a megszokott módon, oldalára fekve helyezkedett el az ágyon, Vanda vele szemben, maga alá húzott lábbal ült, másik lábát egyenesen kinyújtotta.

A játék sok nevetést, örömet okozott mindkettőjüknek. Frank gondolt arra is, hogy egy-egy parti után a vesztes levesz egy ruhadarabot, mint az üvegpörgetésnél. Így legalább lenne valami tétje a játéknak, és izgalmasabb is lenne, de ezt a gondolatát nem osztotta meg Vandával. Már csak azért sem, mert a nő tizenéves fia bármikor bejöhet, és kissé kellemetlen lenne mindenki számára az eset. Majd talán egyszer, ha kettesben lesznek a lakásban, ami sajnos nem most van.

Az első kanyart Vanda nyerte fölényesen, a másodikban Franknak sikerült kiegyenlítenie. Utána megint a nő nyert, de egyenlítésre már nem volt lehetőség, mert ez igencsak időigényes játék, rendesen elrepültek a percek, az órák. Frank összeszedte a lapokat, visszatette a dobozába, és letámadta kedvesét. Heves csókokkal „büntette” Vandát, amiért megverte őt. A nő nevetve állta a csókokat, majd hirtelen átkarolta Frank nyakát, és viszonozta. Testük úgy bizsergett, mintha áramütés érte volna őket, nem tudtak betelni egymással.

A szolid hancúrozásnak Vanda telefonjának csörgése vetett véget.

- Hagyd, majd visszahív, ha sürgős.- kérte a férfi. Közben a nő ránézett a kijelzőre.

- Nem lehet, a főnököm az.- felet, és felvette.

- Szia.- szólt bele komoly hanggal, majd hallgatott, főnöke szavait figyelte.

- Húha… remélem nem komoly.- mondta aggódóan. – Mikor, most? Rendben.- elköszönt, és letette. Nagyon nem örült ennek a hívásnak, aggódó szemekkel nézett Frankra.

- Baj van, be kell mennem.

- Neee.- kérte a fiú.

- Muszáj. A kolléganőm rosszul lett, most van ott nála a mentő. Helyette kell beugranom. A főnököm tartja a frontot, még oda nem érek.

- Nagyon sajnálom. Olyan szép volt ez az este. És a java, a lényeg csak most kezdődött volna.

- Tudom drágám, én is sajnálom, de nincs mit tenni.- felelt a nő sajnálkozó hanggal, és szájon csókolta kedvesét. – Ígérem, bepótoljuk, amint csak lehet.

- Rendben. Nincs semmi baj. Tudom, te nem tehetsz róla.- mondta Frank, és ő is megcsókolta párját. Elégedetlenül állt fel az ágyról, és mély sóhajokkal elindult az előszobába. Vanda gyors öltözködésbe kezdett, aztán bepakolt némi enni, és innivalót.

- Elkísérjelek?- kérdezte Frank.

- Nem kell, kocsival megyek, sietek.- kapta az elutasító választ, ami ebben a helyzetben érthető.

Mikor mindketten elkészültek, együtt mentek le az utcára. A lépcsőház előtt elköszöntek egymástól, majd Vanda a garázs felé vette az irányt, ami a lépcsőház alatt van, Frank meg hazafelé, kissé lógó orral.

Még szomorkásan ballagott, arra gondolt, ez a vég, rosszabb már nem történhet. Most mihez kezdjen? Hazamegy, és akkor mi van? Bekapcsolja a tévét, nézi a sok szemetet, ami minden adón megy, mert már nincs egy normális műsor. Vagy ha van is, olyan későn kezdődik, hogy nem lehet kivárni. Sajnálta Vandát, ráférne a pihenést, nem kellett volna pont őt berángatni. Nem baj, ilyen nem volt még, és remélhetőleg a főnöke nem fog rendszert csinálni belőle. Most így történt, ezt hozta a sors, holnapra elmúlik, és minden rendben lesz. Azért mosolyogva gondolt a ma estére, az együtt töltött percekre. Kellemes volt, jól érezte magát, és bármi is jött közbe, ezek a szép emlékek visszavonhatatlanul megmaradnak.

Már a lépcsőház előtt ballagott, maga mögött hagyva a főteret, a sétányt, a mai estét, minden szép pillanatával együtt. Ezt is megették a langolierek, mint Stephen King híres regényében. Mikor kinyitotta a lépcsőház ajtaját, egy sajnálattal kísért mosollyal tudta le a szomorúra sikeredett estét, fejét enyhén, elégedetlenül csóválta, mikor becsapódott mögötte az ajtó.

Vanda átvette a szolgálatot, főnöke elmesélt neki mindent, mi történt. A kolléganő valószínűleg kimerüléstől lett rosszul. A főállása mellett van még két másodállása is, hogy jusson egyről a kettőre, nem csoda, ha szervezete egy idő után bemondta az unalmast. A sok munkának, kevés pihenésnek meglett az eredménye. Vanda ezt soha nem tudta megérteni. Emberek miért hajszolják agyon magukat? Az rendben van, hogy kell a pénz, de a saját egészség árán is, az már kicsit durva. Azt jól tudja, hogy ezért elsősorban nem az emberek a hibásak, hanem a rendszer, de ebbe most ne menjünk bele.

Mikor minden lezajlott, elment a mentőautó, a főnök, mindenki, Vanda kényelembe helyezte magát az íróasztal mögött, és elővett egy könyvet. Imádta Wilbur Smith írásait, meg is vette minden könyvét. A kis portáskonténer úgy volt elhelyezve, és berendezve, ha a szolgálatban lévő személy az íróasztalnál tartózkodik, az előtte álló ablak az utcára néz. Így ha Vanda néha felpillant a könyvből, látja, hogy jön-e valaki, vagy nem. És ha valami gond adódik, csak egy karnyújtásnyira van tőle a telefon, ami ott pihen csendesen az íróasztal jobb felső szélén.

Birodalmához, szolgálati helyéhez tartozott egy csapat macska is, amiket imádott, de Frank csak ipari macskáknak hívta őket, mert ott születtek a gyár területén, ott nevelkedtek, és valószínűleg ott is fognak elpusztulni. Vanda mikor dolgozni ment, a macskák már messziről szaladtak elé, tudták, hogy kapnak valami finom ennivalót. Nem csak Vanda, minden kolléganője etette őket, ezért voltak ilyen kezesek. De a ma esti zűrzavarban elmaradt az etetés, és a macskák is. Most nem jöttek Vanda elé, valószínűleg megijedtek a sok idegentől, és még valamitől, amiről Vanda nem tudott. Sok macska, egész pontosan tizennégy alkotta a falkát. Egyet sem lehetett látni belőle, az étel is érintetlen maradt, amit még az a kolléganő szórt a táljukba, akit nemrég vitt el a mentő. Vanda utólag észrevette ezt a szokatlan jelenséget, de az egészet az esti hercehurcának tulajdonította. Mert nem tudott arról, amit a macskák megéreztek. Egy titokzatos lény közelségét.

A nő nyugodtan ült, és olvasott. Néha felpillantott, kinézett az ablakon, majd folytatta az olvasást. A fegyveres őrök óránként szoktak jönni, járőrözni kocsival. Ilyenkor Vanda kimegy, kinyitja a nagykaput, beengedi őket, majd vissza is csukja. A fiúk tíz perc alatt végigjárják a terepet, aztán távoznak. Ekkor Vanda megint kimegy, kiengedi őket, és egy óráig újra nyugta van. Most is nyugodt volt, mert hiába pillantott ki néha az ablakon, nem látta azt a személyt, aki kintről figyeli őt.

Agyszülemény ott állt a portásfülke előtt, egész közel az ablakhoz, és a nőt nézte. Gyönyörködött a látványban, irigyelte Frankot, amiért ilyen szép, csinos párja van. Közben azon gondolkozott, hogy tegyen-e a nővel valamit, vagy ne. Nem ártott neki, és még semmi oka nincs rá, hogy valami rosszat, esetleg fájdalmat okozzon, ezért úgy döntött, még vár. Mikor Vanda kinézett az ablakon, egyenesen bele a lény szemeibe, Agyszülemény megijedt. Félt, hogy a nő észrevette, de aztán megnyugodott, mert eszébe jutott, hogy Vanda nem láthatja őt. Pedig olyan döbbenetes, ijesztő volt az a pillantás, tényleg olyan hatású, mintha a szolgálatban lévő nő meglátta volna. Az egész akkor nyert megnyugvást Agyszülemény részéről, mikor Vanda közömbös arccal bújt újra a könyv fölé, és falta tovább az izgalmas sorokat. Agyszülemény ekkor megkönnyebbült, és örült, hogy lénye észrevétlen maradt.

Sok reményt nem látott az igazi életre, és arra sem, hogy alkotójától egyszer rendes testet kap, de nem mondott le vágyairól. Vanda szépsége teljesen elbűvölte, és már nem volt nyugovása, még igazi ember nem lesz ő is. Szenvedélyesen nézte a nőt, és arra gondolt, ha egyszer eljön az ő ideje, megszerzi magának Vandát. Számított rá, hogy ezt Frank nem hagyná szó nélkül, de attól nem félt, hogy megsemmisíti, mert tudott valamit, amit Frank nem. Tisztában volt vele, hogy rosszabb nem lehet helyzete a jelenleginél, csak javulhat. Ha belegondolunk, ez már fél siker, de az igazi siker még nagyon messze van, és elég kétes szagú. Agyszülemény nehezen tudta elképzelni, hogy Frank majd kreál neki ügyesen egy testet is, rendes élettel. Rajzolója biztos ismeri a Frankenstein című könyvet, mert most az ő helyzetük kísértetiesen hasonlít rá. Ő nem fogja Frankot a halálba kergetni, nem öli meg, talán ezt megteszi Frank saját maga, ami véletlen baleset lesz, mert a dolgok fordítva sülnek majd el, mint ahogy azt Frank elképzeli. És hogy miért, hogyan, ezt a titkot csak Agyszülemény tudja, senki más. Frank is rájöhetne a titokra, ha nagyon akarna, kicsit jobban odafigyelne, és komolyabban átgondolná a dolgokat, mit is tett, miért tette, és amit már megtett, megalkotott, azt hogyan tudná ártalmatlanná tenni, akkor nem magát pusztítaná el akaratlanul, hanem Agyszüleményt, és tudatosan. De ennek a valószínűsége olyan kevés, mint árvaházban a szülői értekezlet.

Tudta jól, hogy nem állhat itt az idők végezetéig, de Vanda szépségétől gyökeret eresztett, nem nagyon akart elmenni. Pedig előbb-utóbb muszáj lesz, mert Frankkal komoly dolgokat kell megbeszélnie. Átsuhant a portáskonténer falán, és szorosan odaállt a nő mellé. Pár centi híján hozzáért. Érezte Vanda kellemes illatát, és hallotta halk lélegzetvételét. Most még jobban dolgozott benne a vágy, hogy igazi emberré váljon, és Vanda legyen a szerelme. Torka forrón lüktetett, és enyhe szédülés ingatta meg légnemű testét. Dobott egy csókot a nő felé, majd mint a hirtelen feltámadó szélvihar, elszáguldott.

Frank a számítógép előtt ült. Fenn volt a neten, és valami oldalon olvasgatott. 22 óra körül járt az idő, de még nem volt álmos. Hozzászokott, hogy sokszor éjfélig fenn van, és csak négy-öt, esetleg hat órákat alszik. Elszomorította a mai este, és azt hitte, ennél rosszabb nem jöhet. Abbahagyta az olvasást, és csak összevissza kattintgatott az egérrel. Sok oldalt megnyitott, benézett ide-oda, de igazán semmi nem tudta lekötni. Ilyen korán még aludni se tud, így hát csak nyűglődött. Szeretett volna tenni valamit, de semmi nem kötötte le, és igazán ötlete sincs, mit is tehetne. A sötét szobát csak kis mértékben világította meg az íróasztalon álló  lámpa. A monitor előtt, a billentyűzeten tökéletes volt a fény, de a szoba távolabbi pontjai fokozatosan egyre sötétebb űrbe burkolóztak. Az egésznek olyan hatása volt, mint a vadnyugati éjszakában, a prérin pislákoló tábortűznek.

Valami hozzáért a vállához. Valahol számított rá, de mégis meglepődött egy kicsit. Fejét hátra fordította, megpillantotta Agyszüleményt, majd mintha mi sem történt volna, visszafordult a monitorhoz.

- És én még azt hittem, rosszabb nem jöhet.

- Neked is jó estét.- Mondta Agyszülemény, nem valami meleg hangon.

- Szevasz.- köszönt unottan Frank.

- Nem lepődtél meg?- kérdezte létrehozójától.

- De igen.

- Nem úgy nézel ki.

- Figyelj, azért, mert nem mutatom ki az érzéseimet, még nem jelenti azt, hogy nincs, és nem lepődtem meg.- magyarázta Frank.

- Értem. Látom, nem vagy valami vendégszerető.

- Vendég?- csodálkozott Frank lenéző hangsúllyal.

- Azért lehetnél kicsit udvariasabb is.

- Kivel?- tette fel az újabb kérdést. – Magammal?

- Igen. Vagy talán utálod magad?

- Őszinte leszek, nem rajongok magamért, és az igazat megvallva, érted sem.

- Az ugyanaz.- felelt Agyszülemény.

- Tessék?

- Az ugyanaz.- ismételte meg a választ.

- Ezt hogy érted?

- Egyek vagyunk.- Erre a válaszra Frank elnevette magát.

Tovább a folytatáshoz---katt.--->>>

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.