III.

   „Újra egy hang ébresztette. Ezúttal egy kellemes női hang.

- Ervin… Ervin… - ismételgette a nő. A férfi lassan ocsúdott, majd mikor észhez tért, azonnal talpra ugrott. Most megfeledkezett minden fájdalmáról. A kellemes hangot azonnal felismerte.

- Deborah! Hol vagy? Hallasz?- kérdezte kétségbe esetten, mert a nő hangján félelmet érzett.

- Itt vagyok. –felelt halkan a nő.

- Mi történt? Szabadíts ki, kérlek. – esedezett Ervin.

- Nem tudlak. Engem is fogva tartanak. – felelt Deborah, és a sírás határán volt.

- Ki az? Ki tart fogva? – kérdezte izgatottan Ervin, és érezte, haragja egyre gyűlik. Nem érdekli, ha őt itt kínozzák, de ezt a nőt ne bántsa senki.

- Itt vagy még? – kérdezte újra, de csak sírás jött válaszul.

- Deborah, mi a baj? Bántott valaki?

- Hello Ervin! – köszönt egy férfi. Ervinnek most felrémlett, nemrég halotta ezt a hangot, akkor is ismerős volt, de nem tudott rájönni, ki lehetett az. Most azonnal felismerte.

- Jack? Ki szórakozik?  Téged is fogva tartanak?

- Nem, barátom, engem nem. Én tartalak fogva téged. – jött a válasz.

- Hogy? – kérdezte Ervin, és többet nem tudott szólni. Hát eddig fajult benne a féltékenység? Nem értette meg, hogy közte, és Deborah között a barátságon kívül semmi nincs?

- Úgy, jól hallottad. – válaszolt cinikusan Jack. – Tudod, mi lelki fájdalmat okoztál nekem? El tudod képzelni?

- De hát… mivel? Semmi rosszat nem tettem. – mondta félelmében Ervin.

- Figyelj! Most szépen megölöm a nődet. – szólt Jack, és itt Deborahra gondolt.

- Ne! – üvöltött Ervin. Ő nem ártott neked semmit, és én sem. Hidd el. De inkább engem ölj meg, őt engedd el! – és már Ervint is a sírás fojtogatta.

- Végighallgathatod a haláltusáját. – mondta Jack, majd rá nem sokra Deborah egy szívdermesztőt sikoltott.”

   Mint akibe a villám csapott, úgy riadt fel rémálmából Ervin. Veszettül lihegett, minden baja, fájdalma ellenére melege volt, homlokán gyöngyözött a verejték. Pár tétova másodpercbe bele telt, mire felfogta a valóságot, és azt, hogy az iménti jelenet csak egy rossz álom volt.

- Húúú… - sóhajtotta megkönnyebbülve, és hanyatt elterült a hideg lemezen. Ilyen álmot legnagyobb ellenségének se kíván, ez nagyon kegyetlen volt. Még fogva tartójának sem. Tonnás kövek estek le szívéről, lelkéről. Ez az iménti álom még viccnek is rossz. Most megint nem tudott mást tenni, mint Deborahra gondolni, remélni, hogy minden rendben van vele. Miért is lenne másképp, ő otthon van a családjával, élik életüket, ami néha árnyékba húzódik, hogy aztán rövid idő múlva kitisztulhasson, és újra minden a régi legyen. És most saját magának nem kívánt semmit. Se finom ételt, se cigarettát, mert egy ilyen rémálom után az ébredéstől jobb nincs. Teste reszket, légzése ismét vad, mint egy rossz gőzmozdony, tüdeje enyhén hörög a mohó levegővételtől.

- Jól van, most már oké. – nyugtatta magát. Nem tett semmit, csak élvezte a békés jelent, és remélte, hogy ez volt az utolsó ilyen pokoli álma.

   Felült, és elbotorkált a kajás sarokig. Csodálkozva vette észre, hogy kapott ételt. Nem tudja mi ez, reggeli, ebéd, vagy vacsora. Három egész tojást tapogatott ki, és két szelet kenyeret. Ez nem valószínű, hogy ebéd. Inkább reggeli. Nem valami gazdag, de a semmitől több, és jobb, amúgy is szereti a főtt tojást, mégpedig úgy, hogy a sárgája még folyik. Feltörte az elsőt, és azonnal szentségelni kezdett.

- Te barom! Nyers tojást adsz reggelire? – bosszankodott. – Azt várod, hogy megegyem? Tudod mit? Megeszem! Nem fogsz velem kicseszni!  Ittam én már nyers tojást. – próbálta közölni fogva tartójával, mert azt nem tudta, hogy amit mond, azt hallja is Jack. Sorra törte fel a tojásokat, és itta meg, lefetyelte fel a lapos tányérról, aztán leküldte utánuk a kenyeret is. Pár pillanatig érzett egy kis undort, majd böfögött néhány kellemetlen szagút, de legyűrte az iszonyt, ami amúgy sem volt oly nagy.

   A reggeli végeztével, ami rövid ideig tartott, a kaján kezdett elmélkedni. Először rendes, finom kaja volt. Utána ez a nyers tojás. Az elsőhöz képest elég durva, de nem vészes. Vajon mi lesz a következő? Kutyahús, halbelsőség nyersen? Vagy normális ételek, csak nem lesznek elkészítve? Szép kilátások. Ezek után semmi jóra nem tudott gondolni, bár eddig se nagyon tette. Kivéve persze Deborah. Az a gondolat szép, kellemes.

   Abbahagyta az étel okozta elmélkedést, és nekiállt kicsit gimnasztikázni. Bár evés előtt kellett volna, de kicsit viccesre véve a dolgot, hála Istennek, annyira nincs tele a hasa, hogy gondot okozzon a mozgás. Ezt jó ötletnek tartotta, akár be is vezetheti, hogy reggelente ébredés után tornázik pár percet. Sőt, lehetne akár naponta többször is. Ez már attól függ, az adott nap folyamán milyen meglepetésekkel rukkol elő fogva tartója, és miket kell Ervinnek átélnie. 

   Szorgosan mozogott, tornázott, de abba kellett hagynia, mert máris jött az első meglepetés. A falakat meglátta. Döbbenten állt, és figyelt. Mind a négy fal egyre láthatóbbá vált, és a fény lassan, de fokozatosan erősödött. Fejét türelmetlenül kapkodta mindenfele, hogy lássa végre a helyiséget, ahol raboskodik. Már félhomály volt a szobában, mikor a fény erőssége nem nőtt tovább. Minden kétséget kizáróan a falak adják a fényt, mint valami hatalmas telep, ami tele van energiával. Lassan odalépett, és megérintette a falat, kellemes meleget érzett. Nem forró, pont jó, aminek akár neki is dőlhet, és élvezettel kényeztetheti hátát, ami az utóbbi időben nem sok jót kapott. Hátha még masszírozni is tudna ez a fal, na de ne legyünk ennyire telhetetlenek. Ervin úgy gondolta, ennyi kényeztetés igazán ráfér már, fázott eleget, mióta itt van. Most hátát melegíti, utána következik a talpa, majd a hasa, mellkasa, és kezdi, előröl. Tudta, hogy ez nem fog örökké tartani, ezért igyekezett minél jobban kihasználni a hirtelen jött lehetőséget. Meleg is van, némi fény is, teljesen meg van elégedve fogva tartója e húzásával. De elégedettsége mögött ott lappangott a gondolat, hogy ez csak a mézes madzag a gaztett előtt. Nem akart most rosszra gondolni, csak kellemesen melengetni sokat szenvedett testét, ami az utóbbi időben abszolút nélkülözte a meleget. Becsukott szemmel mosolygott, miközben háta melegedett, ahogy a falnak dőlve állt. Aztán hatalmasat üvöltött, és csukott szemmel a padlóra vetette magát. Az történt, hogy a falak egyik pillanatról a másikra tűzforróvá váltak, és vakító fényt ontottak magukból. Ervin szerencséjére, a padló nem vakított, és nem volt forró, itt legalább biztonságban van. Még jó, hogy bőre nem sült oda a falhoz, de erre biztosan ügyelt fogva tartója, hogy végzetes sebesülés ne érje.

- Azt a rohadt! – kiáltotta mérgében. – Fejezd már be! Meg akarsz ölni? – kérdezte, és továbbra is kímélve szemeit, hason fekve várta, hogy múljon el ez a borzasztó állapot, mert szomorúan vette tudomásul, hogy a hatalmas fény nem kevés hővel jár, és a szoba hőmérséklete elég gyorsan növekszik. Újra azt gondolta, hogy itt a világvége, a meleg egyre elviselhetetlenebb lett, testét verejték borította be, haja is átvizesedett percek alatt, és a levegővétel is egyre nehezebben ment. A forró levegőt belélegezni nem valami kellemes érzés. Nem tudta mennyi, de legalább hatvan, hetven foknak saccolta a hőmérsékletet. Ha nem szűnik meg, Ervin rövid időn belül elveszítheti eszméletét, és elevenen megsül, akár egy rák.

   Talán gondolatait olvasták az égiek, mert a fény, és a hő egyik pillanatról a másikra megszűnt. Alig hogy megkönnyebbült, már jött is az újabb meglepetés. Hidegzuhany érkezett a mennyezetről, és teljesen megbénította testét. Ismét megfeszült, nem kapott levegőt, és csodálkozott, hogy a hirtelen hőingadozástól nem krepált be a szíve. Abban a szerencsés helyzetben volt, ha lehet ilyet mondani, hogy ezúttal a zuhany nem tartott percekig, csak néhány másodpercig, de Ervinnek ez is egy örökkévalóságnak tűnt.

   A kínok megszűnésével megint vadul, ziháltan lihegett, levegő után kapkodott, teste remegett a megpróbáltatásoktól, melyeken rövid idő alatt keresztülment, és a félelemtől.

- Jól van… csináld csak… azért is túlélek mindent! Élvezed? Ez legyen életed legnagyobb öröme, hogy engem kínozol! – mondta fogva tartójának, de a padlót figyelve. – Jöhet a következő! Mi lesz? Ennyit tudsz csak? Kifogytál az ötletekből? – provokálta kínzóját, de semmi reakció nem történt.

- Oké, nem érdekel, mikor mit teszel velem. Biztos hallod, amit mondok. Nem érdekelsz. – folytatta beszédét, és hanyatt elterült a vizes lemezen. Ezúttal nem kapcsolt be az elszívó berendezés. Olyan nagy mennyiségű víz nem zúdult a kockába, hogy szükség lett volna rá.

   Ervin hirtelen felugrott. Bepánikolt, mert kellemetlen szagot érzett, ami egyre erősödött. Majd azt vette észre magán, hogy egyre álmosodik. Sejtette, hogy valami altató füsttel akarják elkábítani, majd pár pillanat múlva tehetetlenül dőlt el, és álomba merült. Miután elaludt, az elszívó berendezés kiszívta a füstöt, helyére friss levegőt fújt.

   Nyílt a fal, és Jack lépett a szobába. Személyesen is szemügyre vette barátját, illetve egykori barátját. Mert Jacknak nem kell ilyen barát, aki lenyúlja a feleségét. Szemügyre vette az alvó férfit, és szánalmas mosolyt eresztett meg.

- Te kis féreg, elintézlek, mint egy porszemet. Lenyúlsz egy feleséget? Elveszed a gyerekektől az anyát? Miféle elfajzott, mutáns pondró vagy te? Te, aki azt hitted magadról, hogy oly tökéletes vagy. Kapsz még, ne félj. Olyant is, ami rosszabb a testi fájdalomnál. Lelkit. Kegyetlen lelki fájdalmak várnak rád, csak ébredj fel. – Jack még pár pillanatig szánalmasan nézte áldozatát, majd kiment a szobából, a fal visszacsúszott a helyére utána.

   Deborah a monitor előtt ült. Kezei hátravetve, a széknek kötözve. Szája betömve, bekötözve. Alig kapott levegőt, mert a kendő, amivel Jack bekötötte a száját, majdnem teljesen eltakarta az orrát is. Tehetetlenül nézte végig, mi történik Ervinnel, és hallotta, amit férje mond neki. Jack visszaért az irodába, és felesége mögé lépett.

- Bocsánat drágám, de ezt meg kellett tennem, hogy ne tudd értesíteni Ervint a mikrofonon keresztül, míg én oda voltam. – és közben levette a kötést, és a rongydarabot is kivette a nő szájából. Deborah felsikoltott a megkönnyebbüléstől, és vad lihegéssel kapkodott levegő után. Szája teljesen kiszáradt, jól esett volna neki egy pohár víz, de egyelőre örül, hogy él, és nem fulladt meg.

- Mit művelsz szerencsétlennel? – kérdezte férjét, aki közben leült mellé, és az alvó áldozatot figyelte. A kérdésre kedveséhez fordult mosolyogva.

- Nem bántom. Csak kicsit megleckéztetem. – adta a választ, majd visszakérdezett.

- Miért jártál hozzá? – felállt, a fiókból egy nagy ollót vett elő, és a nő mögé lépett.

- Mit akarsz azzal? – kérdezte félve Deborah.

- Kedvesem, nem hallottad a kérdést?

- De igen, hallottam.

- Akkor? Kérdésre nem kérdéssel kell válaszolni. Nos? Várom a választ.

- Beszélgetni. – válaszolt a nő.

- Igen, és miről? - kérdezett újra Jack.

- Irodalomról.

- Valóban? – kételkedett a férj.

- Igen, ez az igazság. – erősítette meg a nő, remegő hangon.

- És higgyem is el?

- Igen, hidd el. Ez az igazság. – ismételte Deborah előző válaszát. Jack az ollóval belevágott felesége hajába. A levágott, hosszú tincset a földre dobta, a nő felsikoltott.

- Mit csinálsz? – kérdezte rémülten.

- Kérdezek, és minden rossz válasz alkalmával levágok egy szép hosszú, vastag tincset. Úgyhogy jól gondold meg, mit felelsz.

- Miért nem hiszel nekem? – kérdezte Deborah erős hanggal, kétségbe esve.

- Csókolóztatok?

- Nem! – válaszolt a nő azonnal, határozottan.

- Rossz válasz! – állapította meg Jack, és az olló újra vágott. A nő elkapta a fejét, a férfi ekkor kicsit bekeményített. Elkapta Deborah fejét, nem éppen a legfinomabb módon.

- Ezt ne tedd drágám, mert az olló veszélyes eszköz, még a végén megsérülhetsz. – Deborah ebből a hanglejtésből tudta, hogy férje bármikor képes őt az ollóval megsebesíteni, sőt, talán meg is csonkítja, ha kell, ha épp úgy látja jónak.

- Figyelj, mert újabb kérdés jön! Lefeküdtetek?

- Nem! Dehogyis! – ellenkezett határozottan a nő, és már erősen sírt. Jackot ez nem hatotta meg, egy újabb nagy tincset vágott le.

- Jó volt vele?

- Nem tudom, mert nem voltunk együtt! – Deborah már üvöltött. Hiába mondja az igazat, férje egy betűt sem hisz el az egészből.

- Oké. Lassan már több füled lesz, mint hajad. De nem sokáig, ha nem szeded össze magad! – fenyegetőzött vészjóslóan Jack.

- Miért nem hiszel nekem? – kérdezte Deborah vad zokogás közepette. Jack elnevette magát. De ez nem önfeledt, inkább gúnyos kacaj volt.

- Te elhinnéd a hazugságot? – kérdezett vissza.

- De nem hazudok! Az igazat mondom, értsd már meg! – kiabált a nő, és fogalma nem volt, hogyan győzhetné meg férjét, hogy elhiggye a válaszokat.

- Jól van szerelmem, te akartad. – jegyezte meg epésen a férfi, és belevágott felesége jobb fülének felső részébe. Deborah azonnal felüvöltött. Érezte, amint a vér lefolyik a fülén, és nem látta, csak sejtette, hogy onnan a vállára csöpög.

- Ha nem hiszel nekem, nem bízol bennem, miért vettél feleségül, miért élsz velem? – kérdezte hisztérikusan, a fájdalomtól üvöltve.

- Mert mikor elvettelek, még normális voltál. Nem jártál el ilyen csóró kis trógerekhez, mint amilyen ez az Ervin. Még talán a nevét sem tudja leírni, hát ilyen pasi kell neked? Mi? Válaszolj! – dühöngött Jack.

- De hát nem a pasim, értsd már meg! Nincs semmi köztünk. Nem is volt, és nem is lesz! Ő csak egy jó barát, semmi több!

- A fél hétvégét nála töltötted. És nem csak egyszer, hanem háromszor, négyszer zsinórban. És azt akarod bemesélni, hogy minden alkalommal, egész idő alatt semmi nem történt köztetek, csak az irodalomról beszélgetettek?

- Igen. Közben néha megnéztünk egy filmet is. – válaszolt Deborah.

- Hahaha, jó vicc. – gúnyolódott Jack. – Ez a pasi, aki egész életében annyit nem olvasott, hogy bakfitty, egy ilyennel tudsz napokat dumálni az irodalomról?

- Nem dumáltunk, hanem beszélgettünk. És nem napokat, hanem órákat. És igen, ő műveltebb, mint amilyennek te hiszed, és lehet, hogy több könyvet olvasott, mint te, az irodalom terén. – vágott vissza Deborah. Jack elmosolyodott.

- Hiszen te véded őt. És azt állítod, hogy semmi nem történt köztetek?

- Így van. Védem őt, mert nagyon el vagy tévedve, és a fele sem igaz abból, amit itt összehordtál róla. És ha elhiszed, ha nem, semmi nem történt köztünk. De hányszor kell ezt még elmondanom, hogy végre felfogd, és akkor talán el is hiszed? – Jack meglepődött.

- Kicsim, azért szemtelenkedni nem kellene. De tudod mit? Majd ha felébred ez a kis majompótló, megkérdezem őt is. Kíváncsi vagyok, tőle milyen válaszokat hallok.

- Ugyanezeket, amiket én mondtam. – állította Deborah.

- Persze, mert gondolom összebeszéltetek, hogy egyformán hazudjatok.

- Nem azért. Hanem azért, mert ez az igazság! – felelt a nő idegesen.

- Szánalmas vagy. Ha látnád magad… - jegyezte meg a férj.

- Te vagy szánalmas. Fogd már fel, hogy csak barátság van köztünk, semmi más! – magyarázta Deborah. A férfi megállt, a nő felé fordult. Deborah megijedt.

- Jól van, rendben. Az igazad érdekében képes lennél megtenni valamit, ha kérlek? – kérdezte Jack.

- Persze.- válaszolt azonnal a nő.

- Nagyon jó. Akkor, ha igaz, amiket állítasz, többet ne találkozz vele. – kérte Jack.

- Ezt nem kérheted. – döbbent meg a nő.

- Miért nem? Ha nincs köztetek semmi, felesleges találkozni. Minek?

- Mert ő a barátom. Vele sok mindent megbeszélhetek, nem mondja el senkinek, Bízom benne.

- Nem értettél kicsim! – mondta Jack fenyegető hangsúllyal. – Akkor másképp adom elő a kérésemet. Többet nem találkozhatsz vele!

- Miért nem? Ezt nem teheted! – ellenkezett Deborah.

- Mert itt vagyok neked én. A férjed vagyok. És ott vannak a gyerekek. Mert van családod, velük kell foglalkoznod, nem ilyen jött-ment senkikkel.

 - Ervin nem jött-ment senki. Rendes ember, és jó barát. Megértjük egymást, és nekem ez kell, hogy néha beszélgessek vele.

- Nem, nem, nem… Nem értesz kicsim. A húsz év alatt soha nem bántottalak, de most nagyon közel állsz hozzá. Mégis, miért vállalod az esetleges testi fájdalmakat érte? Ugye, hogy szereted, és lefeküdtetek?

- Nem! – tiltakozott határozottan a nő.

- Akkor miért?

- Már mondtam. Mert a barátom. És én is a barátja vagyok neki. És a barátok kiállnak egymásért. – magyarázta Deborah. Jack elismerte magában, ez szép beszéd volt, és igaza van a nejének. A barátok kiállnak egymásért. De vajon Ervin is képes lesz erre? Ő is kiáll majd Deborahért?  Nemsokára kiderül, csak ébredjen fel.

   Deborah teljesen kikészült. Nem értette, férje hogy lett egyik pillanatról a másikra ilyen erőszakos, agresszív. Nem ilyennek ismerte meg, soha nem viselkedett így. Ezt mind a féltékenység váltotta ki belőle? Ha féltékeny is, akkor sem kellene így viselkednie, főleg nem egy nővel, akit állítólag szeret, és akivel már húsz éve együtt él házasságban, két közös gyerekkel. Tény, és való, házasságuk már nem a régi, és nem is ma romlott meg, de erről Ervin nem tehet. Mikor kezdett megváltozni minden, Ervint még nem is ismerték. Továbbá képtelenség, hogy nem hisz el semmit, pedig Deborah igazat beszél. Jack szeretnivaló ember, de sajnos vannak viselt dolgai, melyek az utóbbi pár évben születtek. Ennek ellenére Deborah hűséges hozzá, nem érdekli más férfi, és ezt nem akarja elhinni Jack. Furcsa dolog a szerelem, és a párkapcsolat, tud érdekes dolgokat produkálni. Kinél ezt, kinél azt. Valaki megőrzi addigi önmagát, valaki megváltozik. És ha a világ a feje tetejére állna, Deborah akkor is hűséges maradna a férjéhez. Most is minden rendben lenne. Nem probléma, hogy ő néha elment Ervinhez, és órákat nála töltött. Csak az kellene, hogy Jack higgyen, és megszűnne minden rossz, újra béke lenne, és ez az őrült helyzet meg se történt volna, amiben most vannak, ő, és Ervin. És még hogy ne találkozzanak többet? Ezt senki nem teheti meg, hogy barátokat elszakítsanak egymástól. Nem fog kitudódni semmi, mert nem is történt semmi, de Jack ezt képtelen felfogni, megérteni, elhinni. De miért nem képes hinni? Ha már Ervinnek nem hisz, legalább hinne a nejének, akivel húsz éve együtt él. Hogy szereti, ha féltékeny, és bizalmatlan? Káosz tombol Deborah fejében. Fogalma sincs, mivel győzhetné meg férjét.

   - Szeretsz engem? – kérdezte Jack. Ez a kérdés megijesztette a nőt, váratlanul érte, úgy el volt mélyülve gondolataiba. Komoly arccal, bánatos szemekkel férjére nézett.

- Soha nem csaltalak meg. – válaszolt.

- Ezt jó hallani, de sajnos nem tudom elhinni, és nem ez volt a kérdés. Szeretsz engem? – kérdezte újra a férfi.

- Soha nem csaltalak meg, és nem is foglak. – válaszolt újra a nő.

- Szeretsz? – jött harmadszor is a kérdés. Deborah elgondolkozott. Valójában már maga sem tudja erre a választ. Főleg azok után, amiket művelt itt Jack vele, és Ervinnel.

- Szeretlek. – válaszolta halkan.

- Ez nem volt valami meggyőző. – állapította meg Jack.

- Szeretlek. Soha nem csaltalak meg, és ezután is hűséges leszek hozzád. – mondta Deborah, és elgondolkozott. Talán most hazudott. Már nem tudja, szereti-e még a férjét. Ha szereti is, az már rég nem szerelem. Azt megölte az idő, és az utóbbi évek, mikor Jack megkezdte kicsapongásait. Igen, talán szereti a férjét, de ez már csak szeretet, ami lehet, hogy soha nem fog újra fellobbanni. A nő teljes érzelmi zavarba keveredett, ezen nem is igazán gondolkozott eddig a pillanatig, és váratlan volt a neki szegezett kérdés.

- És te szeretsz engem? – kérdezett vissza. Meglepett nevetés volt a válasz. A férjet is váratlanul érte a neki szegezett kérdés.

- Tudni szeretnéd? – kérdezett vissza.

- Igen, tudni szeretném. Te szeretsz engem?

- Ha olyan nagyon tudni akarod, este bebizonyítom. – kapta a feleletet, és Jack a nő mögé ment. Lehajolt, és puszilgatni kezdte a nyakát. Deborahnak ez most nem esett jól. Csukott szemmel tűrte férje kényeztetését. Régen megőrült az ilyenért, de most semmi különöset nem váltott ki belőle.

- Akkor miért csúfítottál el? – Jack abbahagyta a kellemes női nyak puszilgatását. Felegyenesedett, és az asztalra ült, szemben nejével.

- Jaj, drágám… csak nem csinálsz ebből problémát? A hajad ki fog nőni hamarosan. Szebb leszel, mint valaha.

- És a fülem? Az is begyógyul?

- Persze, az is szépen elmúlik, meglátod, egy vékony heg se fog látszani.

- Na és a lelkem? Az is be tud gyógyulni, mint egy darab hús? Van fogalmad, mit tettél te ma itt? Bántod a szeretteidet! És még neked áll feljebb? Mi lett veled, te nem ilyen voltál! – rakta helyre a férjét. Jack nem szólt semmit. Talán messzire ment egy kicsit, de érthető. Legalább is szerinte. Úgy gondolja, semmi rosszat nem tett. Viták, veszekedések a legjobb családokban is előfordulnak. Hűtlenség, válság, válás meg nagyon sok helyen. Nem szép dolgok, de sajnos ez is az élet rendje. És aki egyszer házasságra adja a fejét, ezekkel tisztában kellene lennie, hogy idővel bármi, és bárki megváltozhat a kapcsolatban. Semmi nem tart örökké. Ha mégis, akkor az egy ritka, példás házasság.

- Szeretsz engem? – kérdezte Deborah újra. – Ha szeretsz, engedd el Ervint. – Jack meglepődött.

- Nocsak, ultimátumot adsz nekem?

- Te elengeded őt, én pedig nem találkozom többet vele. Elfelejtünk mindent, ami ma itt történt. – magyarázta a nő.

- Jól hangzik, de sajnos nem lehet.- reagált Jack. – Kíváncsi vagyok még Ervin válaszaira is. Vajon ő mit fog mondani?

- Mit mondana? Amit én, mert ez az igazság. Ne legyél már ilyen értetlen!

- Majd kiderül, ha felébredt. – szólt Jack.

                                                         IV.

   Ervin ébredezni kezdett. Szemeit kinyitotta, de továbbra is a földön feküdt. Lassan bevillantak neki képek, mi is történt vele. Elaltatták valami füsttel. Szemei húzódtak, amint rászáradtak könnyei, melyeket valószínűleg a füst irritációja csalt ki szemeiből. Ez volt most a legkisebb gondja. Éhséget érzett, már régen evett. A rengeteg apró sebek a testén még mindig fájtak, de már elviselhető, ezekkel sem foglalkozott most. Jó lenne enni, és gondolta, megnézi a sarkot, hátha kapott kaját. Fél kómába mászott el a sarokig, és szomorúan állapította meg, hogy semmit nem kapott. Kezdődik. Talán most veszi kezdetét az éheztetés. A rossz sejtelmei mindig bejöttek az életben.

   - Látod, felébredt. – bökött a monitorra Jack. – Most szépen meginterjúvoljuk. Deborah semmi reakciót nem tett, és kicsit megkönnyebbült, hogy Ervin legalább él. Rosszul néz ki, millió sebből vérzik, láthatóan le van gyengülve. Ez az ára pár délután történt beszélgetésnek? Kínokkal, testi épséggel, fájdalmakkal kell fizetni érte? Deborah érezte, érzelmileg egyre távolodik férjétől, és minél tovább tart ez a borzalom, annál menthetetlenebb lesz kapcsolatuk.

- Állj le Jack, kérlek. Engedd el őt.

- Majd elengedem. Talán. Még van egy kis beszédem vele. – felelt, és bekapcsolta a mikrofont.

- Hello Ervin! – köszönt nagy élvezettel. A férfi a sötét szobában a hang felé kapta tekintetét. Ez Jack, kétségtelenül ő az.

- Jack? – Ervin csak ennyit tudott szólni.

- Igen, én vagyok.

- Segíts Jack! Kérlek! Valaki fogva tart, és kínoz minden agyament módszerrel. – Jack elnevette magát.

- Szeretném, ha válaszolnál pár kérdésemre. – Ervin ezen meglepődött.

- Rendben.- nyugtázta a fogoly. Furcsának találta barátja viselkedését, de nem szólt semmit. Ha ez a kulcsa a menekülésének, válaszol ő készségesen.

- Jó volt a feleségemmel? – jött az első kérdés.

- Ezt hogy érted? – kérdezett vissza Ervin.

- Úgy, ahogy kérdezem. Milyen az ágyban?

- Úristen… hogy feltételezhetsz ilyent? – szörnyedt el Ervin.

- Gondolom volt köztetek valami, megtörtént az a bizonyos dolog.

- Jack, ezt nem vártam tőled. A barátod vagyok.

- Barát? – tűnődött el Jack.

- Igen, az. Soha nem tudnék ártani nektek, főleg nem ilyen galád módon. – magyarázta Ervin. Jack érezte, hogy felmegy a pumpa. Deborah csendben, magába roskadva hallgatta a beszélgetést.

- Kérsz egy kis hideg zuhanyt? Az majd felfrissíti a memóriádat!

- Mi van? – döbbent meg Ervin, majd pillanatok alatt felfogta a helyzetet, és rádöbbent a kegyetlen valóságra, hogy fogva tartója nem más, mint Jack, és ő űzi vele ezt a borzalmas játékot.

- Jack, ne! – hallotta Ervin Deborah kétségbe esett kiáltását, majd a mennyezetről ömleni kezdett a jéghideg víz. Ervin lelke kettéhasadt a tudattól, hogy barátja, akit tisztel, szeret, ilyen dolgot képes művelni vele. Izmai újra megfeszültek, de ebben most közrejátszott a lelki fájdalom, a hirtelen keletkezett gyűlölet, amit a tehetetlenség, a kiszolgáltatottság váltott ki belőle. Már csak azon imádkozott, a vízzel nem törődve, Jack nehogy bántsa a nőt is.

 A víz elállt. A hangszóróból jött a következő kérdés.

- Csókolóztatok?

- Nem! – ment azonnal a határozott válasz.

- Hogy ti milyen egyformán tudtok hazudni. Látom a legapróbb részleteket is pontosan kidolgoztátok, nehogy lebukjatok. – magyarázott a férj.

- Hihetetlen, amit művelsz, Jack! Semmi nem történt köztünk, és nem is fog.

- A csajod is ugyanezt mondta, szóról szóra.

- De hát nem a csajom, értsd már meg! Csak beszélgettünk.

- Igen, és miről?

- Irodalomról. – Jack elnevette magát. – Na, jó, ebből elég!

- De hát miért nem hiszed el?

- Te elhinnéd? – kérdezett vissza Jack.

- Igen, elhinném, mert a barátainak hisz az ember, megbízik bennük. De ha már nekem nem hiszel, legalább a feleségednek higgy, aki annak idején hűséget esküdött neked! – kérte Ervin, de érezte, nem lesz egyszerű meggyőzni Jackot.  

- Beszélj vele! – utasította Jack a feleségét. A nő pár tétova pillanat után, a monitort figyelve, beleszólt a mikrofonba.

- Ervin, én is ugyanezeket válaszoltam neki, de nekem sem hisz.

- Deborah! Jól vagy? – aggódott Ervin, és érezte, szíve ezerrel kalimpál. A nő nem tudta, mit válaszoljon. Segélykérően férjére nézett.

- Rajta, mondd csak el az igazat. Hiszen ti nem tudtok hazudni, ugye? Különben is, az ember őszinte a barátjához.

- Nem vagyok jól. Levágta a hajamat. És a fülembe is belenyírt egy nagy ollóval. – válaszolt Deborah, és kitört belőle a sírás. Jack most ilyesmire számított Ervin részéről: „- Tarts ki szerelmem! Megvédelek, megmentelek ettől az állattól! Soha senki nem fog bántani!”- de belátta, tévedett, és fantáziája becsapta, mikor meghallotta Ervin válaszát.

- Micsoda? – kérdezte elszörnyedve. – Bántott? Hogy tehette? – a párbeszédnek a férj vetett véget.

- Na, elég ebből a bájcsevegésből. Jó, hogy nem mindjárt udvaroltok itt egymásnak! De véget vetek én ennek! Megyek, és elintézlek! – kiabált Jack, és a klaviatúrán megnyomott egy gombot, ami működésbe hozza a falat, hogy bejuthasson Ervinhez, majd eszeveszetten rohanni kezdett lefelé a lépcsőn.

   Deborah szeretett volna segíteni Ervinnek, de a székhez kötözve ez lehetetlen feladat. Sírva, rángatózva küszködött, próbált kiszabadulni, de nem ment. Bármily erőket mozgósított, lehetetlen volt kiszabadulni a kötésből. Aztán belátta, kapkodással semmire nem megy. Próbált lenyugodni, türelmesen végig gondolni mindent. Körbenézett, szemügyre vette a helyiséget, de semmi olyant nem látott, ami segítségével kiszabadulhatna. De nem adta fel. Érezte, hogy sikerülni fog, csak idő kérdése. Viszont ideje nem sok van. Tekintete a padlóra tévedt. Ott meglátta az íróasztal alatti elosztót, a pirosan világító kapcsolóval. Ide van bedugva a monitor, a számítógép, a hangszórók, és a kis asztali lámpa. Felsóhajtott az elosztó láttán, és minden izmát megfeszítve, lábbal sikerült elérnie. Lábujjaival rá tudott lépni a gombra, ezzel kikapcsolt mindnet. Lehet, hogy elkésett, és az ajtó már kinyílt. Ha így van, akkor viszont nem tud becsukódni, és talán Ervinnek lesz lehetősége a menekülésre. Bár amilyen állapotban van, nem valószínű, hogy sikerülne neki. Deborah pedig csak izgult, és imádkozott magában, mert az előbbi tette miatt nem látja, és nem hallja, mi zajlik a kockában. És nem a férjéért aggódott, hanem Ervinért.

   Jack pillanatok alatt leért, a fal már elhúzódott a helyéről, egy méternyi nyílás tátongott, ahol be tud lépni a sötét helyiségbe. A széles résen jutott be elegendő fény, hogy ne kelljen vaksötétben tapogatózni. Ervin a szoba közepén állt, meg se rebbent, mikor barátja belépett.

- Hát eljött a találkozás. – mondta Jack.

- El. – nyugtázta Ervin.

- Tudod, miért vagyok itt? Hogy kiverjem belőled az igazat.

- Erre semmi szükség. – mondta a fogoly.

- És miért nem? – kérdezett Jack.

- Mert már hallottad az igazat. Tőlem is, és a nejedtől is. – magyarázta Ervin. Elég kiszolgáltatott helyzetben van, de nem félt. Még ezek után se nézte ki barátjából, hogy bántaná. Egy ilyen szétkínzott, legyengült embert szégyen is lenne bántani. Legalább olyan, mintha egy földön fekvőbe rúgna bele. A gondolatok megszakadtak, és Ervin elterült hanyatt, mert Jack egy jókora ütést vitt be neki. A hirtelen, gyors mozdulattól a féltékeny férj mobiltelefonja kiesett az ing csikkzsebéből. Hangos koppanással ért földet, és csúszott jó néhány centit. Jack egy pillanatra odanézett, de nem foglalkozott vele. Már nem egyszer elejtette, és soha semmi baja nem lett, tudja, jó kis készülék ez.  Az áldozat most sem félt. Nem tudja magát megvédeni, de ez csak a jelenlegi állapota miatt van. Normális helyzetben egész más lenne a felállás.

- Ennyi? – kérdezte a földön fekve. Ez minden? – Jack úgy érezte, ez provokáció. Elég makacs ez az Ervin. Persze, van büszkesége. Nem áll neki könyörögni, térden állva csúszni-mászni. Inkább szenved, tűri a fájdalmakat.

- Le a kalappal előtted Ervin. Nem sokan vállalnák be a fájdalmat, főleg így, hogy nem nagyon tudod elviselni, ha jól tudom. Csak az a kérdés, meddig bírod. – majd egy rúgást célzott barátja gyomrára. Ervin összegörnyedt, és köhögött.

   - Jack! Jack! Segíts drágám!- üvöltött Deborah, és csak remélni tudta, hogy szavai eljutnak férjéhez. Jack megijedt. Ha halkan is, de hallotta felesége segélykérő kiáltását.

- Mi az? Mi történt? – majd gondolkodás nélkül rohanni kezdett. Amilyen gyorsan leért, olyan hamar vissza is ért az irodába. Felesége ott ült, és csak néztek egymásra.

- Mi történt?- kérdezte Jack, és körülnézett. - Mit műveltél? Kikapcsoltad a gépet? Tudod mit tettél? Nem csukódik be a fal! Tudod mit jelent ez? – őrjöngött Jack.

- Mit vártál? – kérdezte Deborah. – Hogy tétlenül végignézem, ahogy megölöd?

- Az Isten verje meg! – dühöngött. – Rendben, ti akartátok. Nincs mese, most már végleg pontot teszek az ügy végére. – mérgelődött. - Miért menekítetted meg? Szereted őt, igaz? Persze, hogy szereted, és milliószor megcsaltál vele!

- Térj észhez! – kiáltott Deborah. – Nem érted, hogy semmi nincs, amit te hiszel? Tiszta őrült vagy!

                                            folytatás --->